Biz' én nem tudom már, ki mondta, de okos ember mondhatta: "Boldog az a nép, amelynek történelme unalmas." A mi népünk históriája fölötte izgalmas, és a jelek arra mutatnak, a boldog békesség nyugalma a közeljövőben sem adatik még meg nekünk: a választás izgalmai eltörpülni látszanak a kormányalakítás izgalmai, még inkább a kormány várható működése mellett. A várakozás napjait éljük, majd' azt írtam: advent van. Csakhogy mi nem a betlehemi csillag feljövetelére és a megváltó születésére várunk, csupáncsak arra: mire lesz képes e (gazdaság)politikai színezetében oly tulitarka kormányzat.
Várakozásainkban akad egy és más bizonytalanság. Még nem igazán ismert, mely társadalmi réteg milyen adományokat és milyen kötelezettségeket várhat az új kormánytól. Azt immáron tudjuk (annál is inkább, mert a rendszerváltozás óta eltelt néhány év kormányai már tudtunkra adták): a választási program nem azonos a kormányprogrammal! A fontos a kormányprogram, mert hihetőleg az lesz a cselekvés vezérfonala.
Amit ez utóbbiról részleteiben tudni lehet, egyfelől okot ad a bizalomra, másfelől az aggodalomra. Az bizonyosnak látszik, hogy általában továbbra is az exportra épülő, a közkiadásokban takarékos, de a foglalkoztatást és ennélfogva a jövedelmeket általában gyarapító gazdaságpolitika határozza majd meg a kormány tevékenységét. (Mondhatni, lényeges pontokon ápolják az általuk is megtarthatónak vélt örökséget.) Ez pedig megőrzi a külföldi tőke, az Európai Unió irántunk való bizalmát, és remélhetőleg kedvező(bb) terepet teremt a honi vállalkozóknak is, miközben a nemzetközi fizetési mérleg, illetve az államháztartás egyensúlya nem romlik érzékenyen. Rokonszenves az is, hogy az új gárda minden jel szerint eltökélten, mégis indokolt mértéktartással rendet kíván teremteni a kusza társadalombizosításban, adórendszerben – feltárandó például a rejtett gazdaság titkait –, ugyanakkor a megengedhető ütemben csökkennek a közterhek, s gyarapodik a vállalkozók mozgástere.
De még e nyilvánvalóan helyes célokban és megvalósításuk lehetőségeiben is akadhatnak buktatók. A kormány ugyanis nem általában, hanem nagyon is konkrétan kormányoz, s az előző ciklusban láttuk, sokkal terjedelmesebb kormánytöbbség sem képes terveit megvalósítani, ha a koalíciós partnerek között konkrét ügyekben van nézeteltérés. Koalíciós kormányzásban a "nem"-ek sokkal fajsúlyosabbak, mint az "igen"-ek, márpedig jelenleg a partnerek meghirdetett, sőt fundamentálisnak tartott szándékai egyes kérdésekben homlokegyenest eltérőek. Márpedig van egy-két konkrétum, aminek ilyen vagy olyan megoldási módozata vaskosan érintheti a stabilitást, különösen a belső és a külső pénzügyi egyensúlyt. No persze nem az ösztöndíj eltörlése vagy a családi pótlék alanyi jogon való kifizetése lesz a bonyodalmak oka, ezek még nem igazán megrendítő összegek. De mi lesz a tb-járulék öt százalékpontos csökkentésével? Ez már 120 milliárdos summa. Szép kerek összegbe kerül majd az egyezség Szlovákiával a dunai gát dolgában, merthogy ebben dűlőre kell jutni, az nem kétséges, és minden megoldás költséges lesz. Nem kevésbé lényeges kérdés, hogy a kormányzati struktúra alapos átalakítása ugyan miféle támogatási, közkiadási rendszert teremt majd az agrárgazdaságban, a környezetvédelemben, a (kis)vállalkozói szférában, vagy éppenséggel a gazdaságon közvetlenül kívül eső régiókban, jelesül a kulturális intézményeknél és az oktatásban? Azaz: folytatódik-e, s ha igen, miként az államháztartás reformja?
A kormány vállalkozásbarát politikát ígér, de e minősítést merőben másként értelmezik a kormánykörök és a vállalkozók. A kormánynak meg kell szerezni mind a multik, mind a hazai vállalkozók tevékeny támogatását, s ez alighanem akkor lehetséges, ha a vállalkozásbarát kifejezés a vállalkozók tetszése szerint nyer általános értelmezést. Ám a vállalkozók reményeinek hiánytalan valóra váltása veszélyezteti az egyensúlyt, a stabilitást, ennélfogva a gazdaság egész épületét. Csapda ez a javából, amelyből csak megalapozott szakértelemmel lelhető meg a kiút.
A kormány a lényeges irányítási területeken meglehetős átszervezést ígér, amit egyes szakértők felfordulásnak, mások pedig rendteremtésnek neveznek. Ez utóbbira múlhatatlanul szükség van, már csak azért is, mert – amint azt a legutóbbi ciklus kudarcai mutatják – az apparátus hozzáértésén, politikai empátiáján nagy tervek sikere vagy bukása múlik. Ha a kormány az apparátust megnyeri terveinek, nagy lépéssel jut közelebb kormányzati hitelének hosszú távú megszilárdításához. Más kérdés, hogy vajon ezt az irányítás politikai alkuhoz szabott átformálásával kell-e megtenni. A dolgok jelenlegi állása szerint a Miniszterelnöki Hivatal stratégiai irányító szerepe tetemesen megnő. Talán a tárcák gazdái mindöszsze a végrehajtásért lesznek felelősek, méghozzá szoros ellenőrzés alatt?
Nos, nem illő az éppen csak megalakulóban levő kormány iránt bizalmatlanságot tanúsítani. Most a várakozás időszaka van. Még él a választói bizalom. De túl sok a bizonytalanság is.