1990-től olyan új politikai és kormányzati szándék lépett színre, amelyik már nem kompromisszumként kívánta megengedni a magántőke felhalmozását, hanem a piacgazdaság kiépítését a politikai és kormányzati törekvések középpontjába állította. Ez a szándék töretlen maradt mindkét kormányzati ciklusban. Ehhez társult még az a mindkét kormányzat által elsőrendűnek tartott prioritás, amely a külső adósság visszafizetésére, a jó adós pozíciójának fenntartására irányult. Ez utóbbi determinálta, hogy az állami tulajdont elsősorban ellenérték fejében kell magánkézbe adni, és meg kell engedni a külföldi tőke tulajdonszerzését. Ezek voltak azok a sarokpontok, amelyek végig meghatározták a magyar privatizációs politikát.
Privatizációs kezdeményezések történtek a Németh-kormány alatt is. A gazdasági társaságokról szóló törvény és az átalakulási törvény életbelépése elindította a spontán privatizációnak nevezett folyamatot, és ekkor következett be két nagy privatizációs esemény is: a Hungária Biztosító és a Tungsram eladása. A rendszerváltozás utáni első magyar kormány a privatizációs folyamat irányítása során gazdasági és politikai csoportok érdek-összeütközésének középpontjába került. A volt pártállami vezetők csoportja, a reprivatizációs erők és a leendő nemzeti kis- és középburzsoázia képviselői közül egyik sem tudta akaratát kizárólagosan érvényesíteni, de valamennyiük törekvései megjelentek a privatizációs gyakorlatban. Az önprivatizáció a spontán privatizáció megszelídített változata volt, gesztus a korábbi állami és vállalati vezetőknek, a kárpótlási törvények engedményt tettek a reprivatizációs erőknek, az MRP-törvény, az E-hitel, a lízing és a részletfizetés, valamint a rövid életű KRP-program az új nemzeti kistulajdonosi réteg kialakulását volt hivatott elősegíteni.
A folyamat szervezése
Az Antall-Boross-kormány kormányzati tevékenységéhez kapcsolódik az ÁVÜ működésének első teljes éve, az 1992-es privatizációs törvénycsomag, az ÁV Rt. megalapítása, a kárpótlás törvénybe iktatása és a folyamat elindítása; a bank- és adóskonszolidáció, az MRP-törvény, az E-hitel, a KRP. Ez alatt az időszak alatt zajlott le a teljes magyar gazdaság szervezeti átalakítása társasági formákba, az előprivatizáció, az első privatizációs program, a cukoripar, a söripar, a szeszipar, a dohányipar privatizációja, a Chinoin, a Richter eladása, a Matáv-privatizáció első szakasza, és ekkor kezdődött meg a tőkepiaci privatizáció az Ibusz, Pick, Danubius, Graboplast, Csemege Julius Meinl, Glóbus, Prímagáz részvényeinek tőzsdére vitelével.
A Horn-kormány a privatizáció gyors lebonyolítását is prioritásként kezelte; zöld utat adott a külföldiek tulajdonszerzésének, sőt tovább kívánta emelni részvételüket a privatizációban. A privatizációs törvény módosításával összevonta az Állami Vagyonügynökséget és az ÁV Rt.-t; leszállította a tartós állami tulajdon körét és mértékét, és ezzel ismét kedvező kínálatot teremtett a külföldi befektetők számára. Az új szabályozás az E-hitel igénybevételének korlátozásával átterelte a belföldi befektetők számára igénybe vehető kínálatot a kárpótlási jegyek piacára, és a nagy privatizációs döntéseket kormányzati szintre emelte.
A kormány 1995 elején hagyta jóvá az úgynevezett nagyprivatizációs stratégiát hat kulcsterületen: a villamosenergia-ipar, a gázipar, az olajipar, a rádió- és műsorszórás, a telefónia és a bankszektor területén. 1995 végén ennek köszönhető a privatizációs rekordértékesítés, amikor is az értékesített részvénytársasági tulajdon eladási ára meghaladta az 526 milliárd forintot. Ekkor könyv szerinti értéken 481 milliárd forintnyi vagyon került magánkézbe, 20 százalékkal több, mint az előző öt évben összesítve.
A nagyprivatizáció és benne az energiaszektor privatizációjának elhatározásával valójában a privatizációtól eddig makacsul elzárkózó nagyipari lobby hatalmának megtörése történt meg. Váltás következett be a hazai befektetői kör belső szerkezetében is. A munkavállalói csoporttulajdon, az MRP háttérbe szorult, és helyét a kárpótlási jegyek felvásárlásával pályázó, önállósodó befektetői csoport vette át, amely a magyarországi viszonyok között már inkább közép- és nagybefektetőnek számított. A kisbefektetők számára – miután a szociál-liberális koalíció megszüntette a KRP-programot – a tőzsdei vásárlás lehetősége maradt, ami bár minden eddiginél biztonságosabb, de árait tekintve teljes mértékben piaci.
Ebben a kormányzati ciklusban zajlott le a társadalombiztosítási önkormányzatoknak a 65 milliárd forintnyi vagyonátadás, és lista szerint adták el a megajánlott limitáron az egyszerűsített privatizációs programba sorolt kis, másként nem eladható társaságokat.
Sokasodtak azok a kötelezettségek, amelyek részben a parlamenti döntések, részben korábbi privatizációs események következtében terhelték a privatizációs szervezetet és a privatizációs bevételt. Ilyen volt többek között az adóskonszolidációs programból az ÁVÜ-höz került követelések sorsa, a belterületi föld ellenértékének rendezése, a főként a borsodi térségre koncentrálódó reorganizációs kötelezettség, és a külön jogszabályok szerinti fizetési kötelezettségek úgy, mint a Kisvállalkozási Garanciaalapba történő befizetés, a kárpótoltak életjáradék-forrása stb.
A maradék sorsa
Mára lassan elfogyott a privatizálható vagyon. A maradék, mintegy 350 milliárd forint névértékű értékesíthető vagyon az úgynevezett nehezen értékesíthető kategóriába tartozik mind jogi, mind gazdasági szempontból. A privatizáció lezárása, a privatizációs dokumentumok archiválása, a szerződésekből fakadó kötelezettségek teljesítése, a tartós állami tulajdon vagyonkezelésének megfelelő szervezeti forma megteremtése az új kormány feladata lesz. Új privatizációs feladat lehet a társadalombiztosítási önkormányzatok maradék vagyonának visszaállamosítása és értékesítése. Esetleg sor kerülhet a tartós állami tulajdon körének felülvizsgálatára is.