Borban a tőke

 

A borpiacról Magyarországon nehéz átfogó képet szerezni. Ezen a területen ugyanis sok apró gazdaság működik. Szakértői becslések szerint azonban hazánkban már évek óta stabilan fejenként évi 30 literre tehető a borfogyasztás. Az export pedig évjárattól függően 1,2-1,5 millió hektoliter. Az időjárás viszont nem törődik az átlagokkal, így az egyik évben hiány, a másikban pedig túltermelés lehet.

A jövő útja mindenképpen az, hogy a borgazdaságban is mindinkább meghatározóvá válnak a nagy, tőkeerős cégek, multinacionális nagyvállalatok. Ezeknek van ugyanis komolyabb esélyük arra, hogy erősítsék piaci pozícióikat, és az Európai Unióhoz csatlakozásunk után is állják a versenyt a világban igen népszerű és elterjedt francia, olasz, spanyol és portugál termékekkel. Magyarországon azonban ebben az ágazatban egyelőre csak egy igazán nagy társaság van. A szakma komoly fenntartásokkal kezelte, amikor 1992-ben az Oetker-csoporthoz tartozó német Henkell und Söhnlein KG megvásárolta az egyik legnagyobb hazai gyártót, a Hungarovint. Még ennél is nagyobb ellenérzéseket keltett a német cég további terjeszkedése. A Hungarovin privatizációja után két évvel ugyanis a Henkell – illetve a tulajdonában levő Hungarovin – bekebelezte legnagyobb itthoni konkurensét, az egykori Balatonboglári Állami Gazdaságot. A frigyhez a Gazdasági Versenyhivatal áldására is szükség volt, mivel így egyetlen kézbe került a magyar pezsgőpiac háromnegyede, a Törley és a BB márkanevű pezsgő. (A piac fennmaradó részén nyolc honi pezsgőgyártó osztozik.)

Azóta kiderült: a németek akciója cseppet sem ártott a hazai bor- és pezsgőiparnak. A Henkell a félelmek ellenére nem a konkurensek ellenséges felvásárlását hajtotta végre, célja tehát nem a Hungarovin és a BB piacának megszerzése volt. A két társaság márkatermékei megmaradtak, a nyereség pedig új beruházások formájában az országban maradt. Arról pedig szintén nem szabad megfeledkezni, hogy a BB-nek a kérő szinte az utolsó pillanatban érkezett, hiszen az ÁG 1993-ban 800 millió forintos alaptőkével és 1,7 milliárd forintos adóssággal alakult át társasággá.

Időközben a borágazatban még egy jelentős vállalkozás alakult ki. A Balaton-felvidéken fokozatosan egyre nagyobb teret nyer az a konzorcium, amely Demján Sándor nevéhez kapcsolódik. Az Euroinvest Befektető Rt. és a Bartha Kereskedelmi Kft. szövetsége megszerezte a Badacsonyi Pincegazdaságot, és idén már ötvenezer hektoliter borra talált vevőt. A helybeliek állítása szerint a konzorcium, illetve a földszerzési korlátozás miatt néhány ehhez szorosan kötődő magánszemély nemcsak a termés vagy a bor felvásárlásával foglalkozik, saját ültetvényeket is mind nagyobb számban birtokolnak. Idén már mintegy 200 hektárnyi területen a társaság valószínűleg maga szüretel.

A 22 borvidékből három – a pannonhalmai, a móri és a bükkaljai – azért van nehéz helyzetben, mert a termő szőlőterületük nagysága a kritikus szint alá süllyedt, s nincs elegendő pénz az újratelepítéshez. Akad azonban olyan történelmi borvidék, ahol vállalkozó borászok nemcsak az elöregedett szőlőültetvényeket élesztették újjá, hanem a tradíciókat is.

A villányi borvidéken több kiváló borász – Bock József, Tiffan Ede, Polgár Zoltán, Gere Attila – mellett a Vylyan Szőlészeti és Borászati Rt. az a cég, amely a nemzetközi piacokon is megméretteti termékeit. Debreczeni Pál, a társaság elnöke mindenekelőtt a jó minőség fontosságát hangsúlyozza. Az rt. jelenleg 73 hektár szőlőterületet művel. A telepítéshez 1992-ben fogtak hozzá, de csak az elmúlt év negyedik negyedében kezdték meg az 1994-es és az 1995-ös évjáratú boraik forgalmazását.

Valós gazdálkodási eredmény még nem áll rendelkezésre, hiszen az elmúlt években csak beruházás és fejlesztés történt. Véleménye szerint ma már kialakult az a támogatási rendszer, amellyel a kistermelő szőlősgazdák is nagyobb telepítésbe foghatnak, igaz, emellett szükség van saját forrásra és egy megbízható, hitelt biztosító bankra is. A cég 225 millió forintos jegyzett tőkével rendelkezik, s eddig 4 hektár szőlő telepítéséhez igényelt állami támogatást. A szőlőfeldolgozó, borászati létesítmények beruházásához pedig korábban a 46 millió forintos hitelhez 40 százalékos hitelkamat-támogatást és 30 millió forint állami támogatást vehetett igénybe a cég.

A kistermelő borásznak – aki 10 hektárnyi területen gazdálkodik – több tíz-, ha nem százmillió forintra van szüksége ahhoz, hogy a nemzetközi színvonalnak megfelelő borászati üzemet alakítson ki. Csak egy koracél tartály, nagyságától függően, több mint 1-2 millió forint, egy ilyen beruházás tehát hosszú távon térül meg.

A társaság az idei Bordeaux-ban rendezett borversenyen az 1994-es évjáratú kékoportóval aranyérmet nyert. Ugyanezen a versenyen szintén aranyérmet nyert a Megyer Pincészet az 1993-as évjáratú tokaji aszújával. Az oportó a villányi borvidék egyik vezető szőlőfajtája, s a világfajták, a kékfrankos és a zweigelt mellett ezt a fajtát is érdemes telepíteni. A fehér fajták közül a chardonnay, a rajnai rizling, az olasz rizling és a hárslevelű viszi a prímet. A cég egy hektáron cirfandlit is telepített. Ez a szőlőfajta rendkívül érzékeny, s a hektikussága mellett olyan csodákra is képes, mint 1995-ben, amikor is 26 cukorfokkal szüretelték a szőlőt.

S akad olyan év is, amikor alig van termés a tőkéken.

Szőke Sándor, a Halasi Borászati Kft. ügyvezető igazgatója fiatal kora ellenére öreg borásznak számít, mivel több mint 20 éve dolgozik a szakmában. Cégét 1996-ban a Kecskeméti Borászati Pincegazdaság halasi borászatának megvásárlása után alakította ki. Ma hasonló gondokkal küzdenek, mint sok hazai bortermelő, akiknek elsődlegesen azon kellene dolgozniuk az ügyvezető szerint, hogy a szakmai érdekeket egységesen képviseljék.

A társaság csaknem 50 ezer hektoliteres tárolótérrel rendelkezik. A saját művelésű szőlőterület nem számottevő, inkább integrálják azokat a kistermelőket, akiknek nincs feldolgozóüzemük. A szőlőművelést, a permetezést és a betakarítást is a kft. gépeivel végzik az integrált területeken. A borászat tehát felvásárolt szőlőalapanyagból dolgozik. Az integrációs tevékenységet azonban nagyrészt csak hitelből tudják finanszírozni, s a mai kamatok mellett ez igen nagy terhet jelent a cégnek. Az idén is jó termés ígérkezik, ami a felhalmozott készlet miatt jelent problémát. Nem érthető igazán, hogy a borok reklámozását miért tiltja a reklámtörvény. Szerencsére egyes borvidékeken, mint például a villányi, a badacsonyi vagy a tokaji, nemzetközi szinten is több pénzt tudnak a reklámra áldozni, így az egész hazai borászat imázsát javítják. A minőségi borokat előállító vidékeknek össze kell fogniuk az alföldi gazdálkodókkal, mert egy villányi bort nem tud mindennap megvenni a magyar fogyasztó, ám az olcsóbb, de jó minőségű alföldire talán futja.

Az elmúlt évben az alföldi vörösborok közül még keresett termék volt a kékfrankos és a zweigelt, reneszánszát éli a kadarka. Hazánk ökológiai adottságait figyelembe véve a bor hosszú távon válhat meghatározó exporttermékké, amennyiben a kis-, a közepes és a nagytermelők is képesek lesznek az Európai Unióhoz való csatlakozásig stabilizálni gazdaságukat. A jövő azonban azoké az üzemeké, ahol legalább 15-20 ezer hektoliter bort tudnak feldolgozni, tárolni és értékesíteni.

A magyar szőlőterület – a KSH által nyilvántartott szőlőművelés alá vont területről van szó – 130 ezer hektár, amelynek egy része felújításra, pótlásra szorul. Az országban évente legalább 4 ezer hektáron kellene a vidéknek megfelelő szőlőfajtát újratelepíteni, ám ennek csak töredéke valósul meg. Ma egy hektár újratelepítése 2-2,5 millió forint, amelyet csak kevés kistermelő képes megfinanszírozni. Szükség van tehát állami segítségre, s bár egyre több pénzt ad az állam a szőlőtelepítéshez, ez még mindig kevés a jelenlegi árak mellett. A magas költségek, beruházási összegek mellett a szőlőtermesztés és a borkészítés nem kifizetődő.

Hullámzó termelés

A hazai borgazdálkodás egyik legnagyobb gondja, hogy a termésátlagok évről évre jelentősen változnak. 1995-ben – szakértői becslések szerint – Magyarországon a mostoha időjárás miatt mindössze 2,8-3 millió hektoliter bort érleltek. Akkoriban hiány alakult ki. A nagyobb borgazdaságok ezért javasolták az agrártárcának, hogy egymillió hektolitert importáljanak. A javaslatot a hazai szőlősgazdák védelmében (az olcsó importbor letörné az árakat) elutasították. A következő évben azután kiemelkedően jó, több mint 4 hektoliternyi termés volt. Tavaly pedig a szüret eredménye még ezt is felülmúlta, a termelés 4,5 millió hektoliter körül alakult. Év végére 1-1,5 millió hektoliteres borkészlet a hordókban maradt.

A kimutatott borfogyasztás ugyanis nagyjából stabilnak tekinthető. Hazai forgalomban évente 3 millió hektoliter bor fogy, míg exportálni átlagosan 1,2-1,5 millió hektolitert sikerül. Igazán nagy kereslet az olcsó tömegital iránt van. Időközben virágzásnak is indult a borok vízzel, cukorral "javítása", majd a seprűbor, a csiger értékesítése. Végül már tömegméretekben gyártottak borízű, szeszes lőrét. A borra kötelezően előírt származási bizonyítvány ebben az évben várhatóan gátat szab az ügyeskedéseknek. A vámosok is igyekeznek mindent elkövetni, hogy megakadályozzák a pancsolt borok forgalmazását.

A szakma egy részének öröme azonban mégsem felhőtlen. Többen vélik úgy: az egyre szigorodó szabályok következtében előfordulhat, hogy az egy főre jutó borfogyasztás 25-30 liter átlagra esik vissza. Az olcsó szeszes italok fogyasztói tábora ugyanis meglehetősen széles. Ez a kör pedig a szigorúan ellenőrzött, jó minőségű (következésképpen drágább) borokról könnyen visszaszokhat a "kannásbor-korszak" előtti időkben kedvelt sörre.

Tokaj hírneve

A külpiacon radikális változásra egyhamar nem lehet számítani. A magyar szállítóknak ugyanis igen erős konkurenciával kell megbirkózniuk, a borhamisítási botrányok miatt pedig még mindig gyanakvás övezi a magyar borokat. Kivételnek talán még mindig a tokaji borok számítanak. A helybéli termelőket összefogó Tokaj Renaissance Egyesület nyilvántartása szerint erről a területről évente mintegy 7 millió palack kerül a boltok pultjaira, ennek 60 százaléka külföldön talál gazdára.