Az 1997-es költségvetési adatok közzététele óta nem fért kétség ahhoz, hogy Ausztriának helye van a valutaunióba bebocsátást nyerő EU-tagországok első körében. Ez a július 1-jétől az EU soros elnökségét átvevő alpesi ország vezetői számára már csak presztízsokokból is felettébb megnyugtató.
Két esztendő kemény takarékoskodása nyomán Ausztriában tavaly év végére sikerült a költségvetési deficitet a bruttó nemzeti össztermék 2,7 százalékára leszorítani, s ezzel jócskán túlteljesíteni a maastrichti konvergenciafeltételként előírt 3 százalékos arányt. Ausztria megfelel a másik fontos kikötésnek is: adósságállománya néhány tizedponttal elmarad a megszabott 60 százaléktól. (A költségvetés a nettó deficit terén az ugyancsak szigorú előirányzathoz képest is elért megtakarítást, 800 millió schillinget. A deficit 67,2 milliárd schilling). Rudolf Edlinger pénzügyminiszter kellő önmérséklettel tárta a nemzet elé az örömteli adatokat – nem tagadva, hogy abban a lakosság kényszerű áldozatkészsége jelentős szerepet játszott. A nadrágszíj kiengedésére nincs remény: a konvergenciafeltételeket nem csak egyszer kell teljesíteni, az Európai Unió szigorúan figyeli azok betartását.
1997 végén az Osztrák Nemzeti Bank bemutatta az osztrák euroérméket: a kisebb értékűek, az egy- és a kétcentes "nemzeti" oldalán jellegzetes osztrák alpesi növények, a közepes értékeken – tíz, húsz, ötven cent – épületek, míg az egyeurós érmén Mozart képe látható.
Az osztrák menetrend szerint:
1998: felkészülés, széles körű tájékoztatási kampány.
1999: A költségvetés kísérődokumentuma – egészen 2001-ig – a fő adatokat már euróban is tartalmazza, míg maga a büdzsé még schillingben készül, s az állami támogatásokat, szociális juttatásokat és fizetéseket még schillingben teljesítik.
Ugyanakkor ettől az évtől az adóhatóság már elfogadja euróban az adóbevallásokat és -befizetéseket.
A nagy cégek – köztük olyan kereskedelmi hálózatok, mint a Billa, a Merkur, a Spar – 1999-től könyvelésüket euróban vezetik. Ugyancsak 1999-től az ügyfél eldöntheti, hogy a számláját euróban vagy schillingben óhajtja-e vezettetni.
2001 októberétől az árakat két valutában tüntetik fel.
2002. január 1. Befejeződik a teljes átállás. Ettől kezdve a készpénzforgalomban még három hónapig párhuzamosan elfogadható a schilling és az euro. Április 1-jétől a schillinget kivonják a forgalomból – a bankok húsz éven át még beváltják.
Remények és aggályok
Tíz osztrák közül kilencnek meggyőződése, hogy az euro bevezetése valóra válik. A félelmek és aggodalmak ugyan a lakosság széles köreiben jelen vannak, ugyanakkkor az osztrákok realitás iránti érzékét bizonyítja, hogy a szélsőjobboldali populista erők – élükön Jörg Haiderrel, a Szabadságpárt vezérével – nem találtak igazi visszhangra, amikor a félelemre alapozva próbáltak euro- és ezzel kormányellenes hangulatot teremteni. A Haider által tavaly november utolsó hetében a schilling megtartása érdekében végrehajtott aláírási kampány jóval elmaradt a politikus várakozásától. Összesen 254 ezer osztrák – a választásra jogosultak 4,5 százaléka – írta alá az igazi népszavazást követelő ívet. Bár ez a szám is elegendő lenne ahhoz, hogy a parlament kiírja a népszavazást, az egymillió aláírással számoló Haider nem erőltette a dolgot, így az halkan feledésbe merült.
Az aláírási kampány valójában még jól is jött a kormánynak, amely éppen az Európai Unió ügyeiben addig nem bizonyult túl sikeres kommunikátornak: kénytelen volt összeszedni erőit és a Haider által megfogalmazott vádakra egyértelmű válaszokat adni. Pedig az eurofelvilágosítás is rosszul kezdődött: a 40 millió schillinges költségvetéssel elhatározott kampány főnöke, a tavaly tavasszal kinevezett Gustav Raab alig 17 napig töltötte be Mr. Euro posztját. Kiderült ugyanis, hogy a felvilágosító előadásokra kiszemelt és alkalmazott szakemberek nagyobb része Brüsszellel szerződéses kapcsolatban állt, mégpedig az euro népszerűsítésének feladatával. E körülmény az elfogultság vádját erősítette, s azt, hogy a kampány célja nem az osztrákok tájékoztatása, sokkal inkább azok meggyőzése. Bár a szakértők elkötelezettsége magyarázható volt úgy is, hogy kevesek értenek e specifikus területhez, Gustav Raab a kormánnyal egyetértésben inkább visszaadta feladatát. Ezt most a Pénzügyminisztérium államtitkára e célra kialakított kis csapatával hangolja össze, a megismertetést szolgáló akciókat pedig egy ismert PR-cég szervezi. Ezek valóban a felvilágosításra irányulnak – például néhány nagyobb élelmiszerlánc hétről hétre más alapélelmiszer árát tünteti fel mindkét valutában, hogy a lakosság megszokja az átszámítást.
Haider emberei szerint a legnyugtalanítóbb az, hogy
- az euro nem lesz olyan kemény pénz, mint a schilling,
- a kisemberek megtakarításai jelentősen veszítenek értékükből,
- a stabilitási paktum, amely arról gondoskodik, hogy a valutaunió tagjai később is rendben tartsák költségvetésüket, sok előre nem látható megszorítást hoz még Ausztriának,
- összességében Ausztria számára egyértelmű a veszteség.
Bankszakemberek konkrét példával bizonyították be, hogy a "kemény" avagy "lágy" valuta meghatározás elsősorban az idegen valutákhoz való viszonyt jelzi – mivel azonban az euro éppenhogy állandó árfolyamú pénz lesz, illetve kiküszöböli az átváltást, e tekintetben stabilitása nem vonható kétségbe. Ugyanezért a takarékbetétek sem veszítenek értékükből, hiszen egyszeri átváltásról van szó. A belső vásárlási értéket illetően viszont döntő az inflációs ráta, ami Ausztriában jelenleg is igen alacsony (1997-ben 1,3 százalék volt), s e téren az euro bevezetése nem hoz változást. Az euro stabilitásáról a központi bank gondoskodik, de osztrák intézkedések is történnek ennek érdekében.
Vannak ugyanis valós veszélyei az euro bevezetésének. Az átmeneti időszakban lehetővé kell tenni a két valuta együttes használatát – ez azonban óriási költséggel jár. Ausztria útjain jelenleg 1300 biztonsági szállító jármű viszi a páncéltermekből a készpénzt a bankokba. A két pénznem párhuzamos elfogadásával több készpénzt kell majd szállítani, amihez egyelőre nincs elég trezor, nem elég a raktárak és a járművek száma sem. Kérdés, ki fizeti a pluszköltséget. A fogyasztók balsejtelme az: megint ők lesznek a vesztesek, így mélyen egyetértenek a kormányzattal abban, hogy legyen rövidebb a betanulási idő, s korlátozzák a minimumra a két pénz párhuzamos használatát. A kormány három hónapot engedélyez erre az átmeneti állapotra. A kettős árjelölés 2001 októberétől kötelező, s a két valutát párhuzamosan 2002. március végéig lehet majd elfogadni.
Ugyanilyen kérdés, nem nyerhet-e a kereskedelem – és veszíthet a vásárló – az átszámításnál óhatatlan kerekítésből? Például a programozott mérlegek az ár kiszámításakor egy tizedes értéket jelölnek, vagyis 10 groschen pontosságig mérnek. Az egy tizedes az euro esetében azonban 1,30 schilling, ami előnytelen a vásárlóra nézve. A gazdasági kormányzat szigorúan szabályozza az átváltást, s külön árbizottságot létesít a visszásságok kiküszöbölésére. Meg kell szokni a két tizedest is – az euro váltópénzéból, a centből egyes, kettes és ötös érme is készül. Fejtörést okoz az automaták átállítása is, ami aligha képzelhető el áremelkedések nélkül. Ferry Ebert, az ausztriai automata-király (tízezer automata és évi 25 millió schillinges forgalom tulajdonosa) szerint számos termékhez jelenleg két 10 schillinges érme bedobása ellenében lehet hozzájutni. Ha a vásárlónak két eurót kell majd bedobnia, az az árat rögtön 27 schillingre nyomja fel. Az árbizottság dolga a fortélyok kifundálása – a vásárlók védelmében. A kereskedelem ugyanakkor attól tart, hogy a lakosság aprópénzváltási igénye nagyban rá hárul majd – miután a bankok csak a bankjegyekkel foglalkoznak -, ami ugyancsak növelné költségeiket.
És a kisvállalatok?
A kis- és középvállalatok érdekvédelmi szervezetei egyre-másra arra hívják fel a figyelmet: minél előbb megteszik a szükséges intézkedéseket, annál inkább remélhetik a veszteségek minimumra szorítását, illetve a lehetséges előnyök kihasználását.
Külön fejezet a pénzügyi szektor, itt az előny egyben a hátrány is: ez az az ágazat, ahol
- a tranzakciós költségek kiesése a devizaüzlet elvesztését jelenti,
- a pénzügyi szektoron belüli verseny fokozódása létszámcsökkentést okoz.
Általánosságban a vállalatok számára a legegyértelműbb előny a valutaváltás megszűnése, s ezzel a tranzakciós költségek megtakarítása – ez most évente mintegy 40 milliárd schillingbe kerül.
A pénzügyi szektoron belül az euro a verseny növekedését hozza, s ezzel jobb feltételeket teremt a vállalatok számára. Az átváltás kiesésével biztonságossá válik az árfolyamstabilitás: csak 1994 decembere és 1995 áprilisa között az EU-n belüli átlagos GDP 0,5 százalékkal csökkent az árfolyam-ingadozások miatt.
Összességében a verseny kiegyensúlyozottabbá válhat, megszűnnek a tagországok közötti – valutáris okokra visszavezethető – egyenlőtlenségek. Kétségtelen azonban, hogy az előnyök mindenekelőtt azokat a vállalkozásokat érintik, amelyek exporttal is foglalkoznak, érthető tehát, hogy a külkereskedő cégek körében az átlagosnál nagyobb az euro támogatottsága. Az osztrák szakemberek azt javasolják, hogy a nemzetközi orientációjú cégek a lehető leghamarabb álljanak át az euróra – már csak a "nagyok" miatt is.
A hátrányok között első helyen az átállási költségek szerepelnek, amelyek a kis- és középvállalatok esetében kevésbé mérhetőek fel, mint a pénzügyi és a kereskedelmi szektorban. (A technika – az adatfeldolgozás, az automaták – átállításából és a személyzet betanításából adódó egyszeri költséget a pénzintézeteknél 8 milliárd schillingre, a kereskedelemben 6 milliárd schillingre becsülik).
Jó programozók kerestetnek!
A szakemberek azt tanácsolják, hogy a kis- és középvállalatok időzítsék elektronikus adatfeldolgozó rendszerük esetleg amúgy is elodázhatatlan cseréjét az euro bevezetéséhez – kivédve egyúttal a 2000. évvel együtt járó átállítási bonyodalmakat is. Könnyebbség, hogy az átállás időpontját tágabb határok – 1999. január 1. és 2002. január 1. – között maguk szabhatják meg. Aki úgy véli, elegendő, ha működő számítógéprendszerét újra programoztatja, nem árt, ha siet: jó programozóból Ausztriában nem olyan nagy a választék, és előfordulhat, hogy az átállást halogatók a végén hoppon maradnak. Most járnak jól azok a vállalkozók, akik számítógép-szállítójukkal karbantartási megállapodást is kötöttek: ez a megállapodás vonatkozik a költségek felére, míg az átállás szoftveradaptációja nem takarítható meg. Vannak mindenesetre számítások arra vonatkozóan, mely cégeknek éri meg a teljes számítógépcsere: a húsz foglalkoztatottal működő kisvállalat számára például a szoftverátállítás 200 ezer schilling körüli összegbe kerül – miközben 250 ezerért már új hardvert is kap.
Egyelőre nyitott kérdés, hogyan írható le költségként az átállás – ezt az illetékesek az év végéig eldöntik. A legvalószínűbbnek a kiadás időpontjában megvalósuló költségleírás látszik, de előfordulhat olyan megoldás is, amely a költségeket 1999 és 2002 közötti időszakra osztja el könyvelési tételként. (Szó van arról, hogy az átállás miatt használhatatlanná váló automatákat, a régi, eldobható szoftvereket az állóeszközökből lehet majd leírni – döntés még erre vonatkozóan sincs). Ami az átállást illeti, a szakember minden megoldást jobbnak tart a késlekedésnél. Ha nem megy másként, legyen fokozatos az euro bevezetése: eleinte lehet például a fizetési cédulán egyetlen sort megadni euróban. A szakember felhívja a figyelmet arra, hogy az adóbevallást a hatóság már 1999-től elfogadja euróban, s ugyanígy a rögzített árfolyam első pillanatától a teljes átutalásos pénzforgalom is történhet euróban.
Az osztrák kis- és középvállalatoknak szóló számtalan útmutatás kérdéscsomagot is tartalmaz: ha ezekre a vállalatok vezetői őszintén válaszolnak – vagy legalábbis keresik a feleletet -, az már jó, hiszen a töprengés a helyes útra térít.
A kérdések
A. A vállalati stratégia terén
- Rendelkezik-e az euroátálláshoz világosan körülhatárolható stratégiával?
- Ki a szervezeti előkészítés felelőse (a főnök, az euromegbízott, avagy külső tanácsadó)?
- Felmérte-e, mely területeket érint közvetlenül az átállás (pl. beszerzés, terjesztés, pénzügy, könyvelés, marketing)?
- Rögzítette-e a stratégia és a részcélok felülvizsgálatához szükséges időpontokat?
- Létrehozott-e stratégiákat a lehetséges kockázatok, illetve az alternatív forgatókönyv esetére?
- Munkatársai tudatában vannak-e a valutaunióra történő mielőbbi átállás szükségességének, és közreműködnek-e ebben?
B. Az átállás konkrét lépései vonatkozásában
- Milyen számítógépprogramokat kell átírni, avagy lecserélni?
- Szükséges-e átállás a statisztika terén?
- Mi történik a könyvelés korábbi adataival?
- Mely szoftvercégeket alkalmazzák?
- Kívánják-e átmenetileg párhuzamosan vezetni a schilling- és az euro-folyószámlát?
- Mikor állítják át a hitel- és adósságkönyvelést?
- Tervezik-e az árak kettős feltüntetését?
C. A piacfejlesztésben
- Befolyásolja-e a valutaunió a cég ügyfélkörének öszszetételét?
- Mikor állnak át a szállítók az euróra?
- Szükséges-e bizonyos külföldi befektetések átgondolása?
- Nyújt-e az euro új forgalmazási lehetőséget, avagy jelent-e új konkurenciát?
- Az euro árviszonyai szükségessé teszik-e a termék csomagolásának átalakítását?
- Kell-e szerződést módosítani az Európai Unión kívüli partnerekkel?
- Működési területén vannak-e olyan gépek vagy berendezések, amelyeket közvetlenül vagy közvetve érinti a valutaunió?
D. A pénzügyek terén
- A kiskereskedelemben: mikor és hogyan állítják át a pénztárgépeket schillingről euróra? Mi lesz a szkenner-pénztárgépekkel?
- Szükséges-e a banki kapcsolatok számának csökkentése (más euro-országokkal)?
- Mikor nyit a cég euro-folyószámlát?
- Adódik-e a cég számára az új valutarendszerben – avagy már az átmeneti időszakban – lehetőség új tőke szerzésére?
A kérdések ügyes csoportosítása persze még nem garancia a megfelelő válaszokra, ehhez azonban egy-egy témában külön-külön, avagy átfogóan információs rendezvények és kiadványok sorozata várja az érdeklődőket. Ezen túl az érdekvédelmi szervezetek – kamarák, szakszervezet, gyáriparosok szövetsége – egyéni tanácsadással nyújtanak segítséget. Az egyes ágazatok egyre jobban kiismerik magukat saját dolgaikban, így szaporodnak a bejelentések arról, mely területek mikor állnak át. A biztosítók és a bankok a lehető legkorábbi időpontot jelölik meg.
Az általános következtetések közül kiemelkedő fontosságú a gazdaságkutatóknak az a véleménye, hogy az euro a munkanélküliségi rátát nem érinti, a termelékenység eurónak tulajdonítható növekedése azonban csak más cégek foglalkoztatottainak rovására történhet. Mindamellett az eurokampány Ausztriában nem elméletek gyártására, feltételezések fontolgatására összpontosít: a fő hangsúlyt most a konkrét felkészülésre és ezzel a zökkenőmentes átállás elősegítésére helyezik.