Növekvő különbségek

 

Az 1990-es éveket a kereseti arányok jelentős változása jellemzi. Az évenkénti ingadozások között fellelhetők (választási) politikai szándékok is, de sokkal inkább meghatározó a gazdaság teljesítménye, valamint a bérharcban részt vevő csoportok érdekérvényesítő képessége. Cikkünk az 1990-1997 közötti időszak keresetalakulásának főbb jellemzőit tekinti át, bemutatva, hogy ezek alapján mi várható az idén e területen.

 

A munkaerőpiac szereplői valószínűleg legalább „megfelelő" minősítést adnának 1997-nek. A foglalkoztatotti létszám stabilizálódása ugyan már 1996-ban megkezdődött, de azt, hogy ez tartóssá válik, csak a legoptimistább gazdaságelemzők remélték. 1997 azonban őket igazolta: a foglalkoztatotti létszám nemcsak szinten maradt, de például a feldolgozóipar néhány ágazatában határozottan nőtt a munkahelyek száma. Javultak a gazdaság teljesítménymutatói is, az 1996. évi 1,3 százalékos GDP-növekedés után 1997-re 4,4 százalékot jeleznek (egyelőre még nem véglegesített adatok alapján) a statisztikusok. Csökkent a nettó adósságállomány, a fogyasztóiárindex-növekedés érezhetően alatta maradt az előző évinek, az ország nemzetközi szakértők szerint is biztosan haladt előre a stabilizáció útján.

A keresetalakulás szempontjából – legalábbis munkavállalói szemszögből – szintén kedvező minősítést kaphat 1997. A bruttó keresetek összességében 22,3 százalékkal haladták meg az 1997. évi szintet, ami a fizikai foglalkozásúak esetében 42 420 forint, a szellemi foglalkozásúak esetében 77 200 forint átlagos keresetet jelentett.

Csökkenő jövedelemadó-kulcsok

A bruttó kereset növekedése az elmúlt három évet összehasonlítva, 1997-ben volt a legnagyobb mértékű, ugyanakkor az infláció üteme a várakozásoknak megfelelően 18,3 százalékot, azaz a korábbinál alacsonyabb ütemet ért el. Ez önmagában is reálkereset-növekedést eredményezett volna, de lényegesen szerényebbet, mint a ténylegesen megvalósult 4,9 százalékos mérték. 1997-ben (hasonlóan 1994-hez) viszonylag jelentős és az adófizetők számára kedvező irányú változás következett be a jövedelemadó-számítás szabályaiban, ami a nettó átlagkereset-növekedés ütemét összességében 1,6 százalékponttal a bruttó fölé emelte. A jövedelemadó-számítás változása 1997-ben elsődlegesen a magasabb jövedelműeknek kedvezett, hiszen a „pozitív" hozadék döntően a legmagasabb adókulcs 48 százalékról 42 százalékra történő leszállításából adódott. (1994-ben ezzel szemben az adóalap változott, a munkavállalói társadalombiztosítási hozzájárulás után erre az egy évre nem kellett szja-t fizetni, ami a munkaviszonyban állók számára generálisan volt előnyös.)

Az elmúlt évek adószabályainak (és kisebb részben – mint arról később még történik említés – a társadalombiztosítással kapcsolatos szabályok) változása – vagy változatlanul hagyása – egyáltalán nem elhanyagolható szerepet játszott a nettó kereset szintjének és ütemének alakulásában és ezen keresztül a reálkeresetek változásában. A jól időzített pozitív változást a munkavállalók széles rétegei megérzik, és hangulatjavító hatása sem közömbös. Az adószabályokon keresztül a pénzügyi kormányzat befolyást gyakorol a munkavállalók nettó keresetének alakulására – s mivel a nyugdíjindexálás szintén a nettó keresetnövekedés ütemének megfelelően történik –, további 2,5-2,7 millió ember jövedelmi viszonyaira. Ez egyben azzal a veszéllyel is jár, hogy csak egy, többé-kevésbé előre becsülhető – és a piaci szereplőktől erősen befolyásolt – mutató, a bruttókereset-alakulás az, ami a jövedelemadó- és a nyugdíj-indexálási szabályokon keresztül hat a vásárlóerő adott évi alakulására. Ennek ellenére az adószabályok változtatásánál ez – annak ellenére, hogy a kereseti oldalról jelentkező inflációval való fenyegetés az ÉT-ajánlások kialakításánál minden évben jelentős teret kap – az elmúlt években kevéssé volt mérlegelési szempont. Tény viszont az is, hogy a jövedelemadó-sávok az szja 1988. évi bevezetése óta alig változtak. Ebből következik, hogy „normál" évben, tehát ha az adókiszámítás szabálya nem változik – különösen ha figyelembe vesszük, hogy a bruttó kereset éves változása 1989-97 között a 16,8-30,0 százalékos sávban mozgott –, az átlagkereset egyre magasabb adósávba tolódik, és nyílik az olló a bruttó és a nettó keresetnövekedési ütem között.

Tb-járulék-fizetési szabályok

A nettó keresetalakulásban, ha az szja-nál lényegesen kisebb mértékben is, de szerepet játszanak a társadalombiztosításijárulék-fizetés szabályai is. Itt a járulékfizetés felső plafonja érdemel említést. Az első év 1996 volt, amikor már annyian kerültek az akkori 75 000 Ft/hó kereseti szint fölé, hogy az a nettó kereset nagyságát és növekedési ütemét nemzetgazdasági szinten is befolyásolta. 1997-ben és ezt követően 1998-ban is – az ebből adódó bevételkiesés minimalizálása érdekében – a járulékfizetés felső határa a tényleges, illetve a várható bruttókereset-növekedést meghaladó mértékben emelkedett. (Tekintettel arra, hogy a levonás ugyan lineáris, de az érte kapott szolgáltatás már erősen degresszív kulcsok alapján kerül megállapításra, ráadásul a munkáltató esetében a „plafon" se létezik, így a módosítás bevételi hozadéka jelentős.)

A nemzetgazdaság egészét tekintve (természetesen leszűkítve a fogalmat a munkaügyi statisztika megfigyelési körére, azaz a 10 fő feletti létszámú gazdálkodó szervezetekre és a költségvetési szférára) 1997-ben a reálkereset értéke kb. ugyanannyival nőtt, mint amennyit előző évben abból veszített, így lényegében az 1995. évi szintnek megfelelően alakult. 1990-hez viszonyítva a bruttó kereset közel 4,3-szorosára emelkedett, ami a változó – de 1994. és 1997. év kivételével a bruttó keresetétől jelentősen vagy kevésbé jelentősen elmaradó nettókereset-növekedési ütemet eredményező – adószabályok mellett 3,7-szeres nettókereset-emelkedést jelentett. A fogyasztói árindex ugyanezen időszaki 453 százalékos változásával párosulva ez a keresetek közel 15 százalékos értékvesztését eredményezte. A vizsgált időtávon belül a reálkeresetek különösen az utóbbi 4 évben alakultak hektikusan, ami aztán átgyűrűzött a nyugdíjakra is. Egyelőre kérdés, hogy az 1997. évi reálkereset-növekedés egy tartós folyamat első jele, vagy hasonlóan az 1994. évihez, a választást megelőző „ereszd meg" taktika része.

Versenyszféra kontra költségvetés

A nemzetgazdaság e két szegmense alapvetően különbözik egymástól a bérnövekedés meghatározói tekintetében, ami az utóbbi években viszont – kiemelve 1996-97-et – meglehetősen eltérő keresetnövekedési ütemeket eredményezett.

A vállalkozási szférában 1993-ban az állami bérszabályozás utolsó maradványai is megszűntek, s a kereset alakulása lényegében csak az egyes gazdálkodó szervezetek pozíciójától és a piaci szereplők érdekérvényesítői képességétől függ. A költségvetési szférában az állam szerepe továbbra is meghatározó (legalábbis elvileg), hiszen a keresetnövekedésről, illetve ennek forrásairól a költségvetési törvény (illetve a társadalombiztosítás költségvetéséről szóló törvény) intézkedik, míg a kifizetések jogi garanciáját alapvetően a közalkalmazotti, köztisztviselői és szolgálati jogviszonyokról szóló törvények tartalmazzák.

A versenyszférára vonatkozóan az ÉT 1992 óta minden évben megállapodik a bruttókereset-növekedés ajánlott minimális, maximális és átlagos értékében, valamint a minimálbér nagyságában. Míg ez utóbbi mindenkire kötelező érvényű, az előbbi valóban csak ajánlás, melynek célja – legalábbis ez a szakszervezeti oldal álláspontja – a keresetek vásárlóértékének megőrzése a várható éves inflációs ütemhez történő igazítás segítségével. Ez a törekvés azokban az években, amikor a fogyasztói árindex növekedése jelentősen meghaladta az előre jelzettet, nem járt sikerrel, 1997-ben viszont, amikor a fogyasztói árindex a tervezett 18 százalékos mértéknek megfelelt, a tényleges bruttókereset-növekedés a versenyszférában 21,7 százalékos volt, alig valamivel alacsonyabb az ajánlati maximumnál. Általános tapasztalat egyébként, hogy a versenyszféra keresetnövekedési üteme a maximális értékhez lényegesen közelebb áll, mint az átlaghoz. A képhez hozzátartozik, hogy egyes munkaadói csoportok – idetartoznak a közszolgáltató vállalatok, a pénzügyi szektor, a multinacionális vállalatok – a bérmegállapodási tárgyalásokon nem is képviseltetik magukat. Ez természetesen nem jelenti a tudatos bérpolitika hiányát. A jelentősebb munkaadók – különösen a multinacionális cégek – a munkahelyi béke megőrzése érdekében rendszeres bérindexálást végeznek, azaz a keresetek növekedését a fogyasztóiár-növekedéshez viszonyítják (még ha ennek módszertanában sok esetben nem sikerül megegyezni a munkavállalók képviselőivel).

Mint majd arról az ágazatok szerinti keresetalakulás részben később szó lesz, a kereset szintje és dinamikája között jelentős különbség van a versenyszféra különböző területei között, de még meghatározóbb az eltérés a közszféra és a versenyszféra között. A két terület közötti kereseti olló különösen 1996-ban nyílt nagyra, amikor a versenyszféra 23,2 százalékos keresetnövekedési üteme a költségvetési területek mindössze 14,6 százalékos keresetváltozásával párosult. 1997-ben – az alacsony bázishoz viszonyítva – és főbb központi intézkedéssel megtámogatva, a költségvetési szféra 23,2 százalékos kereseti dinamikája meghaladta a versenyszférára jellemző értéket. A növekedés mértékéhez 1997-ben hozzájárult az is, hogy a fenntartók (az önkormányzatok és a tb) maguk is nagyobb részt vállaltak ebben, mint tették azt az előző évben. A megállapodásban 1997-re szereplő 17 százalékhoz képest így – a pénzügyi kormányzat számára is némileg meglepő módon – hat százalékponttal nagyobb keresetemelkedés valósult meg, ami azonban csak ellensúlyozta az előző évi 5 százalékpontos elmaradást. (1996-ban a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában született megállapodás ugyanis 19,5 százalékról szólt.)

A költségvetés kereseti indexei

A jellemzően költségvetés finanszírozta három gazdasági ág keresetdinamikája jelentősen eltért egymástól. A közigazgatás és kötelező társadalombiztosításban az átlagot jóval meghaladóan, 27,4 százalékkal nőttek a bruttó keresetek (a közhasznú munkán foglalkoztatottak keresetalakulását figyelmen kívül hagyva 26,9%) az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az oktatásban, illetve az egészségügyi és szociális ellátásban a keresetek növekedése szerényebb volt (23,2 százalék, illetve 21,1 százalék). A költségvetés kereseti indexeit központi és helyi metszetben vizsgálva is jelentős az eltérés. A központi költségvetés keresetemelkedése 2,4 százalékponttal haladta meg a helyi költségvetés 22,2 százalékos növekedését. (A közhasznú munkán foglalkoztatottak keresetalakulását figyelmen kívül hagyva 22,0%.)

Jogállás szerinti metszetben vizsgálva még jelentősebb különbségek mutatkoznak a közszférában. 1997-ben a szellemi munkakörben foglalkoztatott köztisztviselők bruttó átlagkeresete 86 350 forint volt, 62,3 százalékkal magasabb, mint a közalkalmazottaké. Az ágazati és jogállás szerinti eltérésben a különböző csoportok eltérő – esetenként igen erős (lásd bíróság, ügyészség, központi államigazgatás) érdekérvényesítő képessége mellett az is meghúzódik, hogy a közigazgatásban az állami akarat közvetlenül és direkt módon hat. Ez egyben azt is eredményezi, hogy a növekedési index – az 1997. évit kivéve – a költségvetés egészén belül itt változott a legkevésbé rapszodikusan.

Jóllehet az esetleges tényezők szerepe jelentős, érdemes szemügyre venni a keresetek éven belüli alakulását, mert bizonyos törvényszerűségek, taktikai elgondolások hatása azért így is érzékelhető. 1997-ben az év elején a versenyszférában – az év első egy-két hónapjára egyébként egyáltalán nem jellemző módon – lokális keresetnövekedési csúcs következett be. A munkáltatók egy része ugyanis – számolva a legmagasabb adósáv adómértékének mérséklésével – a prémiumok, jutalmak kifizetésének időpontját 1996 decemberéről 1997 elejére tette át. Mivel 1998-ban az adószámítás módszerében komolyabb változására nem került sor, a decemberben esedékes nem rendszeres kifizetés a szokásos módon emelte meg 1997-ben az év utolsó hónapjának kereseti szintjét. Az utóbbi 2-3 évben – növekedési ütemét tekintve – kiugrónak számít az október is, különösen a szellemi állománycsoportba tartozók esetében, ahol ez a teljesítményhez kötött jutalomkifizetés hónapja.

Általában elmondható az is, hogy az év első negyedévének keresetalakulásából még nem lehet meszszemenő következtetést levonni, ugyanakkor a harmadik negyedév végén az éves várható keresetnövekedési ütem már nagy biztonsággal előre jelezhető.

Keresetek gazdasági ágak és méret szerint

A költségvetési területen a keresetek éven belüli alakulása meglehetősen esetleges, közvetlen állami beavatkozás által is gyakran befolyásolt. (Például 1995 végén a közintézmények tekintélyes része engedélyt kapott arra, hogy január helyett még decemberben kifizethesse a 13. havi keresetet. Emiatt 1996. I. negyedévében a bruttó kereset mindössze 7,4 százalékkal nőtt. 1997-ben, amikor a magasabb átlagkereseti szintű intézmények a januári kifizetésért lobbyztak – az adórendszer változása miatt –, az alacsony bázishoz képest az I. negyedévi növekedés 31,8 százalék volt.

A főbb nemzetgazdasági mutatók ismeretében a magasnak minősíthető keresetnövekedési ütem mellett 1997-ben az ágazatok közötti kereseti különbségek nem csökkentek. Az egyébként is magas kereseti színvonalú ágakban, ágazatokban (pl. pénzügyi tevékenység és kiegészítő szolgáltatásai, bányászat, közigazgatás, vegyipar) a bruttókereset-növekedés üteme meghaladta a nemzetgazdasági átlagot, míg 20 százalék alatti keresetnövekedés következett be a kereseti ranglista alsó harmadában elhelyezkedő területek közül a szociális ellátásban, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásban, de átlag alatti keresetemelkedés jellemezte a hagyományosan alacsony kereseti szintű mezőgazdaságot és textília-, ruházati-, bőrtermékgyártást is.

Az ágazatok kereseti arányait természetesen befolyásolja az ott foglalkoztatott munkaerő minősége. (Például a kereseti lista csúcsán elhelyezkedő pénzügyi tevékenység és kiegészítő szolgáltatásai nemzetgazdasági ágban a foglalkoztatottak zöme szellemi munkakörben dolgozik, ami az átlagkeresetet egy más munkaerő-összetételű területtel összehasonlítva megemeli. Igaz, hozható ellenpélda is. Így az oktatásban a diplomások kiemelkedően magas hányada ellenére a bruttó kereset az országos átlagnak 86 százaléka, miközben a pénzügyi területé 1997-ben már az átlag kétszerese volt.) Ennek ellenére az ún. összehasonlítható (azaz a többé-kevésbé azonos munkakörben dolgozókra számolt) kereset alapján elvégzett vizsgálat is a fentivel többé-kevésbé megegyező ágazati sorrendet állít fel.

A legjobban fizető területek között vannak ebben az esetben is a hagyományosan magas keresetű ágak, ágazatok (pl. bányászat, energetika, kőolajipar), amelyek érdekérvényesítő képessége is általában átlag feletti, a kedvező jövedelmezőségű területek (dohányipar, egyes vegyipari területek, pénzügyi szolgáltatás). A felsorolt ágak, ágazatok egyben közös jellemzője az élőmunkaköltség relatív alacsony hányada az összes költségen belül, ami nemcsak az állammal mint tárgyalópartnerrel szembeni bérvitát könnyíti meg, de a már privatizált szférában is megfelelő alapul szolgál ahhoz, hogy a munkaadók „nagyvonalúak" legyenek.

Az alacsony kereset jellemezte területek többsége egyben tartósan alacsony jövedelmezőségű (pl. mezőgazdaság vagy az ún. könnyűipari területek), a bérköltség összes költségen belüli aránya magas, esetleg erősen ki vannak téve dekonjunkturális hatásoknak (szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, építőipar). Az ágazati kereseti arányok tekintetében hagyományos – és végső soron 1997-ben is részben tovább növekvő – hátrány jellemzi a két nagy, döntően költségvetési forrásokból finanszírozott területet, az oktatást és az egészségügyi és szociális ellátást. Míg a nyugat-európai országok többségében az itt dolgozók keresete – részben a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magas arányából következően – a nemzetgazdasági átlag felett van (oktatás) vagy alig marad el attól (egészségügy), addig nálunk az előbbi ág 14 százalékos, az utóbbi 21 százalékos lemaradást mutatott 1997-ben. E két költségvetési terület kereseti hátránya valószínűleg – legalábbis középtávon – továbbra is fennmarad, hiszen jelentősebb keresetnövekedés csak a foglalkoztatotti létszám számottevő leépítése, a hatékonysági kritériumok fokozott érvényesülése esetén képzelhető el, amiből az előbbi a jelenlegi munkaerő-piaci helyzet mellett újabb társadalmi feszültségek forrása lehet, miközben az utóbbi egyelőre nem tűnik túl realisztikusnak.

A gazdálkodó szervezet nagysága önmagában nem feltétlenül keresetbefolyásoló tényező, bár általánosságban igaz, hogy a kisebb létszámot foglalkoztató vállalkozások kereseti színvonala egy adott ágazaton belül is elmarad az átlagtól. A 20 fő feletti létszám-kategóriákba tartozó gazdálkodó szerveztek eltérő kereseti szintjében és dinamikájában már erőteljesen kifejezésre jut, hogy az egyes – kereset szempontjából különböző sajátosságokkal rendelkező – ágak, ágazatok szervezeti méretstruktúrája nem azonos.

1997-ben a legmagasabb bruttó átlagkereset így a 300 fő feletti gazdálkodó szervezeteket jellemezte (60 100 Ft 23,2 százalékos előző évhez viszonyított bruttókereset-növekedés mellett), ugyanakkor viszont a szellemi dolgozók az 51-300 fő közötti létszám-kategóriába tartozó gazdálkodóknál értek el kiugróan magas, közel 91 400 Ft-os bruttó átlagkeresetet, ami 28,6 százalékos dinamikával párosult. Tény, hogy a középvállalatoknál a szellemi munkakörök lényegében már teljes hierarchiája megvan, ugyanakkor egy-egy munkaterületért egy vagy egy-két szakembernek kell vállalnia a teljes felelősséget, ami tükröződhet a szellemi foglalkozásúak átlagot meghaladó kereseti szintjében. A kategória keresetalakulása szempontjából azonban az sem közömbös, hogy a kifejezetten magas átlagkereset jellemezte bankok, biztosítótársaságok közül a kisebbek ebbe a mérettartományba esnek.

Keresetalakulás állománycsoport és iskolai végzettség szerint

Az egyéni keresetek alakulását természetesen számos tényező befolyásolja, de ezek közül itt csak két, az utóbbi években hangsúlyos, egymással is összefüggő tényezőt emelünk ki.

Az első a szellemi munkakörben dolgozók kereseti előnyének gyors növekedése, mely különösen intenzív volt 1997-ben, amikor a fizikaiak bruttókereset-növekedésével szemben a szellemiek keresete 23,9 százalékkal nőtt, és a bruttó keresetek közötti arány 1:1,8-ra módosult. Tekintettel arra, hogy a szellemi munkakörben dolgozók kereseti átlagát lehúzza az oktatás és az egészségügy, a versenyszférát vizsgálva még nagyobb különbséget találunk, 19,6 százalékos, illetve 24,5 százalékos dinamikát 1:2,1 arány mellett. A két állománycsoport kereseti különbségének gyors átrendeződésében sokféle tényező játszik szerepet, kezdve egy szűk menedzserréteg nyugati színvonalú keresetével, a nagyobb munkateljesítményt igénylő szellemi munkakörön át a magasabb végzettség megszerzése érdekében eszközölt állami és családi beruházások reálisabb elismeréséig. Feltételezhető az is, hogy a különböző csoportok érdekérvényesítő képességének változása és a korábban állami ideológia szintjére emelt egalizálás ellenhatása is tükröződik az elmúlt néhány év meglehetősen radikális változásában. (1997-ben a MüM ún. egyéni kereseti felvételének adatai szerint a vájár beosztásban dolgozók 102 ezer forintos átlagkeresete közel 4 ezer forinttal alacsonyabb volt, mint általában a mérnökként dolgozóké. Aligha kell emlékeztetni arra, hogy ez az arány 10 évvel ezelőtt még egészen más lett volna.)

A kereseti viszonyok átrendeződése

Az előbbivel szoros összefüggésben a hazai kereseti viszonyokon belül a legnagyobb átrendeződés az iskolai végzettség, valamint a szakképzettség szintje szerint következett be. 1997-ben a versenyszférában az egyetemet végzettek keresete 4,2-szerese volt a csak alapfokú végzettségűekének, míg 1993-ban ez az arány 3,4-szeres volt. A főiskolát végzettek kereseti előnye 2,9-szeres, a technikusi végzettségűeké közel 2-szeres. A költségvetési szféra lemaradása minden végzettségi szint esetében jelentős, és az oktatási hierarchiában előrehaladva növekvő.

A fizikai munkakörökben a végzett munka képzettségigénye szintén jelentős keresetalakító tényező. 1997-ben a hierarchia csúcsát jelentő ún. mester szakmunkások bruttó keresete több mint 2,5-szerese volt a segédmunkát végzőkének.

1997-ben a bruttókereset-növekedés üteme a vállalkozói szférában megközelítette az ÉT-ajánlás felső határát, a költségvetés területén pedig még ennél is magasabb volt. Így a két terület kereseti szintje körülbelül annyira közelített egymáshoz, mint amennyire nőttek a különbségek az előző évben.

Differenciálódás

Az adósávok változtatása a bruttókereset-növekedést meghaladó nettókereset-növekedést és közel 5 százalék reálkereset-javulást eredményezett. Az 1997. évi keresetnövekedési ütemben közrejátszott a nem rendszeres kereseti elemek kifizetésének 1997-re történő áthúzódása, illetve hogy a társadalombiztosítási járulék alapjának kiterjesztése további jövedelem-elemeket terelt vissza a keresetbe.

A relatíve magas keresetnövekedési ütem mellett nőttek a gazdálkodók, az ágak, ágazatok közötti kereseti különbségek. E különbség mind fontosabb magyarázó tényezője az eltérő érdekérvényesítő képesség mellett a munkaerőköltségnek az összes költségen belüli hányada.

Tovább nőtt a szellemi munkakörben foglalkoztatottak javára mutatkozó kereseti különbség, melyet a nettó kereset esetében tovább növelt az adósávoknak az elsődlegesen csak a magasabb jövedelműeket érintő módosítása. A magasabb iskolai végzettség kereseti elismertsége is tovább javult, de ugyanakkor egyes költségvetési területeken (mindenekelőtt az oktatásban) dolgozó diplomások relatív kereseti leszakadása folytatódott.

Jelen cikk megírásakor, április elején, 1998-ról még kevés tényleges adat állt rendelkezésre. Tekintettel az első negyedévi adatokról mondottakra, a tényleges éves számok előrejelzése még lehetetlen, de a kormányzati várakozások ismertek. A versenyszférára vonatkozó ez évi ajánlott bruttókereset-növekedés 13-16 százalékos, a már megkötött bérmegállapodások és az első negyedév 21 százalékot meghaladó bruttó kereset növekedési üteme azt valószínűsítik, hogy a tényleges növekedés ez évben is eléri a felső határértéket vagy afelett lesz. A költségvetés esetében az előre jelzett keresetnövekedés 14-16 százalék, ennél magasabb érték csak akkor várható, ha a fenntartóknak – 1997-hez hasonlóan – újra sikerül némi béremelési tartalékot találni. A személyijövedelemadó-számításban 1998-ban nem következett be lényeges változás, tehát keresetrész-átcsoportosítás 1997-98 között nem volt. Az alkalmazottak kedvezményének emelése és a nyugdíjjárulék újonnan bevezetett adókedvezménye eredményeként a bruttó- és a nettókereset-növekedés üteme ez évben várhatóan jobban közelít egymáshoz, mint az előző 4-5 év bármelyikében.