"Biztos lehet benne, hogy nekem teljesen mindegy, melyik társaság lesz a győztes. Akkor sem élek rosszabbul, ha az egyik, akkor sem, ha a másik párt nyer" – mondta a választás második fordulója előtt a bankár, miközben a kényelmes bőrfotelben hátradőlt. Arca kissé megnyugodott. A hosszas politikai okfejtés végére ért. Az érzelmi kitörések után arca visszanyerte színét. Emberünk visszazökkent eredeti szerepébe.
A hazai nagytőkések egyik legsikeresebbjét, a gyáriparost nem a markáns szimpátia, a személyes kötődés, hanem a politikai pártok közötti választás nehézsége zökkentette ki nyugalmából. Szavaiból szintén hiányzott a kérdés: "mi lesz a vállalatommal?" Minek is kérdezne ilyesmit, ha biztos önmagában és cégében, amely a nemzetközi vállalatok szorításában is megtartotta piacát. Gyárosunk nem is titkolta: számára közömbösek a politikai törésvonalak, a lényeg az, hogy a gazdaság és vele a vásárlóerő növekedjék.
Ezek az apró jelzések is azt bizonyítják, hogy a magyar gazdaság mára felnőtté vált. Az állami védőernyő alól kikerülve, a jogszabályi előírásokra ügyelve is a saját törvényei szerint él. Egyre kevésbé vár szülői – állami – segítségre, és ami manapság különösen hasznos, végre idegen nyelveket is beszél. Tehát kormányoktól, politikai irányvonalaktól függetlenül is csúcsra járatható, a mindinkább – divatos kifejezéssel élve – eurokonform.
A gazdaságpolitikától való függetlenedésének első jeleit már a nagy átalakulás évében, '89-90-ben is érzékelhettük. Akkor a légüres térbe került és hatalomátadásra váró kormány már nem sok muníciót adott az iparnak, mezőgazdaságnak, szolgáltatóágazatnak. Akkortájt a stabilitás egyik alappillére – botorság lenne tagadni – még a feketegazdaság volt. (A kifejezést azóta a szalonképesebb árnyékgazdaság meghatározás váltotta fel, a sajátos ágazat szerepe is – próbáljunk hinni a hivatalos kijelentéseknek – mára egyre inkább háttérbe szorult.) Már akkor is megjelent a magángazdaság csíráiból kinőtt termés: a kis magáncégek kitartása, az exportpiacokat sikeresen megcélzó, elszánt kis vállalatok sora.
Azóta a legális gazdaság is mind nagyobb önállósághoz jutott. Kevés lett volna hozzá az állami szerepvállalás kényszerű és tudatos visszaszorulása. Kellett a vitatható körülmények között lezajlott, de elvitatlanul fontos privatizáció, a térségben egyedülálló mértékű külfölditőke-beáramlás, a nemzetközi cégek megjelenése, a hazai magántőke megerősödése. Ennek eredményeképpen a nemzeti össztermék – a sokat emlegetett GDP – 80 százalékát már a magángazdaság állítja elő. Hajszálerei, ütőerei már szinte teljesen behálózzák a magyar gazdaság testét, életre keltve azokat a területeket, amelyek a keleti piacvesztés állapotában menthetetlennek tűntek.
Ha igaz a mondás, hogy a pénznek nincs szaga, akkor azt is kijelenthetjük, hogy a tőkének viszont nincsenek érzelmei. Azt a terepet választja, ahol biztos lehet a profitban. És csak addig érdekli a politika, ameddig az közvetlen befolyást gyakorol profittermelő képességére. A magyar gazdaság az elmúlt években adókedvezményekkel, támogatásokkal nemzetközi mércével is kedvező légkört teremtett a befektetők számára. Az összképet legfeljebb az csúfította el, hogy a rendre vissza-visszatérő spontaneitás, a napi politika kisebb-nagyobb mértékben többször is átrendezte a jogszabályi terepet. A kulcsfontosságú adóterületen például az elmúlt négy esztendőben közel száz kisebb-nagyobb változást regisztrálhattak a gazdaság szereplői.
A lényeg azonban az, hogy mára – kisebb külföldi cégek mellett – a legnagyobb nemzetközi társaságok szinte mindegyike megtelepedett nálunk. Aki építkezik, üzemcsarnokokat emel, az hosszú távra gondolkodik. Eldönti, hogy az adott gazdaság mennyire stabil, milyen növekedési potenciált rejt. A magyar gazdaságról pedig egyre jobb bizonyítványt állítottak ki külföldön és idehaza. A politikusok képzeletbeli indexébe viszont olykor gyengébb jegyek is bekerültek.
Ezért hozott újabb változást a harmadik, többpártrendszerű szabad választás. Végső kimenetele azonban nem rázta meg a gazdaságot. A tőke már idehaza is önálló életre kelt. Nem véletlen, hogy a választásokat követő napokban a nemzetközi cégeket tömörítő szervezet első embere szinte ugyanazokat a gondolatokat emlegette, mint a gyáriparosokat összefogó társaság egyik vezetője. Szavaik szerint a befektetők nem várnak csodát, nem reménykednek extra adókedvezményekben. Számukra a stabil, kiszámítható gazdálkodási légkör a legfontosabb. A gazdaság ugyanis mindig tudja, mire van szüksége.