A közös pénz

 

A nyugat-európai közös pénz, az euro bevezetése egyre közeleg. Az új közös pénz érinti a hazai vállalkozásokat is, függetlenül attól, van-e partnerük az érintett országok területén vagy sem. Cikkünkben az euro bevezetési folyamatáról és az ezzel kapcsolatos, a hazai vállalkozásokat érintő és érdeklő kérdésekről írunk.

 

Az Európai Monetáris Unió (EMU) az euro közelgő bevezetése révén hovatovább valósággá válik. Az Európai Unió 15 tagállama közül az 1992-ben megállapított maastrichti kritériumoknak az 1997-es adatok szerint több EU-tagállam sem felel meg teljes mértékben. Görögország feltehetően csak 2-3 év múlva fogja elérni a kívánt szinteket, vagyis első körben nem csatlakozik az EMU-hoz. Nagy-Britannia és Svédország egyelőre nem kíván csatlakozni, Dániában pedig népszavazás döntött az EMU-ból való kimaradás mellett. Így 11 EU-tagállam maradt, amelyek 1999. január elsején megkezdik a közös pénz, az euro bevezetését.

A közös pénz bevezetéséhez közös monetáris politika is csatlakozik, s ez szerfölött nehéz feladat. Az államok gazdaságpolitikájának egyik alappillére, egyben a szuverenitás attribútuma a monetáris politika. Márpedig a 11 tagállam monetáris politikáját, az egyes nemzetállamok kormányától és politikusaitól függetlenül, az Európai Központi Bank irányítja majd. Ez a 11 tagállam arra vállalkozik, hogy gazdaságpolitikája összehangolásával halad át a harmadik évezredbe. Ez természetesen az EMU-ban részt vevő országok társadalompolitikájára is nagy hatással lesz. A vállalkozás elképesztő. A kísérlet nem más, mint az Európai Egyesült Államok létrehozása. A folyamat a II. világháború végével kezdődött el, és a befejezése valamikor a – nem tudni mennyire távoli – jövőben várható. Az Európai Uniónak nem kell kapkodnia, nincs kényszerhelyzetben, ha valami nem sikerül elsőre, akkor kivárja, míg a gazdaság vagy a társadalom éretté válik a megvalósításra. A közös monetáris politika bevezetésére – a felkészüléstől az általánossá válásig – az uniós államok 10 évet adtak maguknak (1992-2002).

Az Európai Unió tagállamai természetesen érdekeik szerint kötik ilyen szorosra életüket egymással. Az európai államok az Egyesült Államok gazdasági és politikai hegemóniáját, Oroszország katonai potenciálját, Kína fokozatos gazdasági nagyhatalommá válását és a távol-keleti országok felemelkedését látván jutottak arra a felismerésre, hogy közösen sokkal hatékonyabban tudják képviselni gazdasági, politikai és társadalmi érdekeiket, mint egyenként, egymástól függetlenül. Közösen, a gazdasági korlátok megszüntetésével, az egységes pénz és monetáris politika bevezetésével, valamint a vele együtt járó gazdasági fejlődéssel az egyesülő tagállamok gazdasági potenciálja megerősödik. Az európai közeledés tengelye és motorja Németország és Franciaország, nélkülük a folyamat nem valósulhatna meg.

Az Európai Egyesült Államok megszületése nem törvényszerű. Vannak ellenzői, és a jövőben ezek száma – a folyamat eredményétől függően – akár nőhet is. Természetesen a közös Európa képe is elhomályosodhat, ha netán a folyamat közben a tagállamok némelyikében az életszínvonal csökken. Az életkörülmények romlásával párhuzamosan a közéletben megnövekedhet a politikai demagógia súlya, amelynek hangadói a hatalom megszerzése érdekében, a valós gazdasági és társadalmi problémákat szőnyeg alá söpörve, minden felmerülő gazdasági, társadalmi vagy politikai probléma okának a közös Európát kiálthatják ki. Erre ebben az évszázadban már sajnos több példát is megismerhettünk. Ezért mértékadó politikusi vélemények szerint is az európai egységesülő folyamatot és az emberek gazdasági békéjét a cél elérése érdekében egyensúlyban kell tartani.

Az euro bevezetésének ütemezése

Az euro bevezetése a jelenlegi tervek szerint a következő ütemezésben történik:

1998. május 1-3.

• Az Európai Unió Bizottság ajánlása alapján, a tagállamok kormányfői és pénzügyminiszterei eldöntötték, hogy mely országok vehetnek részt a gazdasági és monetáris unió (EMU) 1999. januári startjában.
• Rövidesen megállapítják a csatlakozni kívánó országok devizáinak egymáshoz viszonyított keresztárfolyamát.
• A tagállamok küldöttségei az Európai Központi Bank vezetőségének személyi összetételéről döntöttek.

1999. január 1-jén:

• Az EMU-ba első körben bekerülő országok devizaárfolyamát visszavonhatatlanul kötik az euróhoz.
• Az euro, mint pénz, rendelkezni fog minden olyan képességgel, ami általában egy pénz létezéséhez szükséges.
• Megkezdődik az önálló és egységes monetáris politika végrehajtása az euro bevezetésében részt vevő országok számára.
• Az Európai Központi Bank elszámolásait euróban vezeti. A kormányok csak euróban bocsátanak ki értékpapírokat, államkötvényeket.
• A már meglévő értékpapírok, államkötvények árfolyamát átszámítják euróra.
• Várható, hogy rövid időn belül az összes pénzügyi tevékenység euróban fog történni.

1999. január 1-jétől 2001. december 31-ig:

• A euro bevezetésében részt vevő országokban a nemzeti pénz, a bankjegyek és érmék továbbra is használhatók törvényes fizetőeszközökként.
• Ebben az időszakban nem lesz kötelező az eurót használni.
• Ez az időszak arra szolgál, hogy a pénzügyi élet résztvevői áttérjenek nemzeti devizájukról minden tekintetben az euróra.

2002. január 1-jétől

• Az átmeneti időszak véget ér.
• Bevezetik az eurobankjegyeket és -érméket.
• Minden pénzügyi tevékenységet, beleértve a kiskereskedelmi forgalmat is, euróban kell lebonyolítani.
• A részt vevő tagállamok nemzeti bankjegyeinek és érméinek teljes megszüntetése.

A belépés feltételei

1992-ben a belgiumi Maastrichtban határozták el az Európai Unió tagállamai az egységes pénz bevezetését. A maastrichti szerződésben rögzítették az egységes pénz bevezetésének időbeli ütemezését és azokat a gazdasági kritériumokat, amelyeket a csatlakozni kívánó államoknak teljesíteniük kell.
E szerint:

1. 1997-ben a részt venni kívánó országok közül a három legalacsonyabb inflációjú ország átlagánál maximum 1,5 százalékkal lehet magasabb az infláció bármely csatlakozni szándékozó országban.
2. 1997-ben a hosszú távú kamatok a csatlakozni kívánó országokban nem haladhatják meg 2 százaléknál többel a legalacsonyabb hosszú távú kamattal rendelkező 3 ország átlagát.
3. 1997-ben a költségvetési deficit értéke nem haladhatja meg a GDP maximum 3 százalékát.
4. Az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát.
5. Két évig folyamatosan és feszültségmentesen részt kell venni az ERM-ben.

A 15 tagú Európai Unióból 12 tagállam törekedett a maastrichti kritériumok teljesítésére, az EMU-tagság elnyerésére. A 12 tagállamból az Európai Unió Bizottságának ajánlása alapján, ha nem is tökéletesen, de 11 tagállamnak sikerült a csatlakozási feltételeket teljesíteni. A két legproblematikusabb állam Olaszország és Belgium volt. Az államadósság GDP-hez mért aránya mindkét államban 120 százalék körüli értéket ér el. Olaszországban ezenkívül külön gondot okozott a költségvetési deficit leszorítása a GDP 3 százaléka alá. A Prodi-kormánynak erőteljes megszorítások árán, de végül is sikerült a korábbi hatalmas költségvetési hiányok után elérni a szakemberek számára is hihetetlennek tűnő 2,7 százalékos szintet. E szint megtartása azonban a következő években további megszorításokat követel majd a mindenkori olasz kormánytól. Többek véleménye, hogy a 2,7 százalékos szint csak papíron létezik, és könyvelési kozmetika lehet a dologban.

Az államadósság tekintetében, ha nem is ilyen erőteljes mértékben, de problémásnak bizonyul Németország, Ausztria és Spanyolország, ahol az előrejelzések szerint 1998-ban az adósság valamelyest 60 százalék fölötti lesz. Az infláció mind a 11 tagállamban a kritériumoknak megfelelően alakul.

Az eurót bevezető államok: Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Írország, Ausztria, Portugália, Finnország.

Árfolyamrögzítések

A 11 csatlakozó ország 1999. január elsején visszavonhatatlanul rögzíti jelenlegi nemzeti devizájának árfolyamát az euróhoz. Jelen példánkban a márka-euro átváltási ráta legyen: 1,98486.

Ha valakinek van 1000 márkája, akkor annak az átváltása euróra és dollárra a következőképpen történik:

Az euro/dollár árfolyam a nemzetközi devizapiacokon szabadon lebeg, vagyis minden másodpercben változik. A bankok nyilván az euro/márka árfolyamát is naponta fixálni fogják, hasonlóan a dollár/márka árfolyamához, ahol a vételi és eladási árfolyamokat is megállapítják. Ezeken az árfolyamokon aztán a vállalatok adhatják-vehetik az eurót, illetve a dollárt.

1000 francia frank (FRF) átváltása márkára (DEM) a következőképpen történik 1999. január 1. után:

Áthúzódó devizahitelek

Az árfolyam rögzítése a devizahitelt már korábban felvevők számára következményekkel jár: azoknak a magyar vállalatoknak, amelyek német márkában vettek fel hitelt, és a hitel törlesztőrészleteit például Olaszországba irányuló exportjuk bevételeiből fedezték, eddig a német márka és az olasz líra árfolyamváltozásaiból eredő árfolyamkockázatot kellett esetleges veszteségként elkönyvelniük. Vagyis, ha az olasz líra gyengült a devizapiacokon, akkor a vállalatnak több lírát kellett adnia a hitel márkaösszegű törlesztőrészleteiért. Az árfolyamok fixálásával ez a fajta árfolyamkockázat megszűnik, és a vállalat az exportbevételeiből származó olasz líráért minden esetben ugyanannyi német márkát fog kapni. Nem lesz többé árfolyamkockázat, és ebből eredő veszteség. (Nem lesz persze árfolyamnyereség sem.) A kérdés pusztán annyi, hol fogják fixálni az olasz líra és a német márka keresztárfolyamát, és hogy ez a majdani keresztárfolyam megfelel-e a vállalat előzetes számításainak.

Azok a magyar vállalatok, amelyek német márkában vettek fel hitelt, és az Egyesült Államokba irányuló export bevételeiből fedezik a hitel törlesztőrészleteit, eddig az amerikai dollár és a német márka árfolyamváltozásaiból eredő kockázatot viselték. Az euro bevezetése után a nemzetközi devizapiacokon a részt vevő országok devizáit az euro váltja fel, és ennek megfelelően a hitel visszafizetésének árfolyamkockázatát az euro/dollár árfolyama fogja meghatározni. Az euro erősödése kedvezőtlenül, gyengülése pedig kedvezően érinti majd a hitelfelvevőket.

Az a magyar vállalat, amelyik német márkában vette fel devizahitelét, és belföldi eladásokból, vagyis forintbevételeiből kellett törlesztenie a devizahitelt, eddig a márka devizapiaci helyzetének függvényében járt jól vagy rosszul. (Ebben az esetben nem vettük számításba a forint havi leértékelését és a forint intervenciós sávon belüli helyzetét, amely nem tartozik szorosan jelen témakörhöz.) 1999 januárjától az euro és a forint árfolyammozgásai fogják meghatározni, hogy a vállalatok a felvett devizahitelek esetében milyen árfolyamrizikót futnak. Az euro erősödésével a német márka is erősödni fog, illetve fordítva, gyengülésével a német márka is gyengülni fog.

1999 januárjától 2001. december 31-ig, az átmeneti időszakban megmarad a márka, továbbra is lesz márka/forint árfolyam, ami továbbra is változik majd a bankközi devizapiacokon, továbbra is német márkában lehet majd a felvett devizahiteleket törleszteni, illetve elszámolni. A magyar vállalatok számára azonban az euro/forint árfolyam lesz az irányadó.

Vegyünk egy egyszerű példát. Adott vállalatnak 100 millió márkát kell vásárolnia forintért devizahitelének törlesztésére. 1999 januárjában 1,98486-os árfolyamon fixálják az euro/márka viszonyt. Így a 100 millió márka 50 381 387 euro lesz, és ez semmilyen körülmények között sem változik meg. A vállalatnak teljesen mindegy, hogy 100 millió márkát vagy 50 381 387 eurót vásárol forintjáért a hitel visszafizetésére, hiszen a két összeg 1999. január havától fogva megegyezik.

A magyar vállalatok, amelyek a 11 EMU-tagállam valamelyikébe fognak exportálni vagy onnan importálni, 1999-től nem futnak többé olyan árfolyamkockázatot, mint korábban.

A Magyar Nemzeti Bank az euro bevezetésével párhuzamosan megváltoztatja a jelenleg fennálló devizakosár összetételét, és a német márka helyére ugyanakkora százalékos részesedéssel (70 százalék) az euro kerül. Az 1998. május 1-3-i csúcsértekezleten a 11 tagállam előzetesen rögzítette a devizák keresztárfolyamát. Fixálják annak a 11 devizának a keresztárfolyamát, amelyek az első körben részt vesznek az euro létrehozásában. Így például a
márka/francia frank, a francia frank/belga frank, a gulden/líra stb. devizapárok mind fixált árfolyamot kaptak. Ezek a keresztárfolyamok azonban nem véglegesek, 1998 májusától decemberéig bármelyik devizára nehezedhet olyan spekulációs nyomás, amelynek következtében esetleg 1999. január elsejéig meg kell változtatni ezeket az előzetesen rögzített árfolyamokat. A május 1-3-i csúcsértekezleten a tagállamok vezetői megállapodtak abban is, hogy az előzetesen fixált keresztárfolyamokat piaci eszközökkel megvédik, vagyis ha szükséges, akkor közös intervenciót hajtanak végre a gyengélkedő deviza vagy devizák védelmében. Valószínűleg ezt nyomatékosan közölni fogják a közvéleménnyel annak reményében, hogy az ilyen kötelezettségvállalás elriasztja a spekulánsokat az 1998. május és december közötti időszakban az árfolyamok megingatásától. Mindenki kész ténynek veszi azt is, hogy 1 ecu értéke 1 euro lesz.

Az átállás

Egyelőre kérdéses, hogy az átmeneti időszakban a vállalatok milyen ütemezésben fognak átállni a nemzeti fizetőeszközről az euróra. A vállatok és a magánszemélyek igénye fogja meghatározni, hogy milyen ütemezésben állnak át a bankok.

Nézzük meg egy konkrét példán keresztül a nagyvállalatok terveit az euróra való áttérés tekintetében!

Előzetes tervek szerint a Siemens esetében az átmeneti időszakban az euro bevezetése a következő ütemezésben történik:

• 1999. január elsejétől a Siemens készen áll arra, hogy bárkivel euróban számoljon el, bárkivel euróban kössön üzletet, legyen az megrendelő, beszállító vagy egyéb kereskedelmi partner.
• 1999. október 1-jéig házon belül a német márkát teljes egészében felváltja az euro. A Siemens minden számláját, üzletét, eredményét német márka helyett euróban számolja el.
• A beszállítókkal kapcsolatosan a Siemens a "nem kényszeríteni, nem kötelezővé tenni" elvet fogja képviselni. Tehát annak ellenére, hogy "eurobázisú" vállalat lesz, nem fogja kényszeríteni beszállítóit és kereskedelmi partnereit az euróban történő fizetésre és számlázásra. Azok a vállalatok azonban, amelyek képesek lesznek euróban lebonyolítani az üzleteket, mindenképpen előnyben részesülnek. Azoknak a beszállítóknak, amelyek az "euroterületen" kívül vannak, és a fizetést továbbra is nemzeti fizetőeszközükben teljesítik, illetve kérik le, a Siemens az árfolyamkockázat csökkentése érdekében megpróbál megfelelő átváltási árfolyamokat kínálni.
• A Siemens az ügyfeleit sem fogja kényszeríteni, hogy térjenek át az euróra, hanem megadja a szabad választás lehetőségét. Ettől függetlenül a Siemens azt várja, hogy az ügyfelek többsége megfelelő ütemben áttér az euróra a német márkáról.