Tőkeimport Közép-Európában

 

A kilencvenes évtized a globális, világméretű tőkeáramlás virágzásának időszaka. Megsokszorozódott a világban forgó pénzek nagysága, amiből szerencsés módon egyre több jut térségünkbe. Az elmúlt néhány év bebizonyította: a külföldi befektetők kiemelt figyelmet fordítanak az egykoron szocialistának nevezett országokra. A tőke jó értékesülési lehetőségeket talál Közép-Európában.

 

Egy évtizeddel ezelőtt naponta kevesebb mint 200 milliárd dollár fordult meg a New York-i, londoni és tokiói valutakereskedők kezén. Manapság a világ vezető devizatőzsdéinek napi forgalma meghaladja a 2000 milliárd dollárt. Tíz évvel ezelőtt a nemzetközi működőtőke-áramlás évente 100 milliárd dollár volt. Mostanság mintegy 300 milliárd dollár. 1990-ben az akkor fejlődőnek nevezett világba 50 milliárd dollárnyi magántőke áramlott. Az 1997-es pénzügyi évben a már születő piacoknak (emerging markets) nevezett térségbe (ami a korábbi fejlődő országokénál éppen azért szélesebb kategória, mert magában foglalja a korábbi szocialista országok csoportját is) 336 milliárd dollár összegben érkezett magánbefektetés. A fejlődő országok az ázsiai pénzügyi válság ellenére 256 milliárd dollárt, azaz 9 milliárd dollárral több nettó, hosszú lejáratú magántőkét vonzottak, mint 1996-ban. A 256 milliárd dollárból mintegy 120 milliárdot tettek ki a működőtőke-befektetések (amiből alig 15 milliárdot reprezentáltak a privatizációs bevételek). A fejlődő országokba áramló összes külső forráson belül tovább nő a magánforrások aránya, ami általában kedvező. A legszegényebb országok esetében azonban még a Világbank szerint is aggasztó lehet, hiszen ezek az országok megfelelő külső támogatás nélkül nem lesznek képesek a magántőke fogadására, a beáramló tőke felszívására, megfelelő felhasználására.

Átalakulás és a tőkeimport

A születő piacgazdaságok csoportjában a volt szocialista országok, az átalakuló gazdaságok nem elsősorban nagyságukat tekintve jelentősek, noha vonzásuk évről évre erősödik. 1996-ban az OECD-országokból kiáramlott összesen 259 milliárd dollárnyi működőtőke-befektetésből 7,5 milliárd áramlott Közép-Európa átalakuló gazdaságaiba és mintegy 4 milliárd a Független Államok Közösségébe. 1989-1996 között Közép-Európában és a balti államokban 31 milliárd dollárnyi külföldi működőtőke-befektetés realizálódott, 13 milliárd dollárnyi pedig a FÁK-országokban. 1996-97-ben Lengyelország vonzotta régiónkba a legtőbb külföldi tőkét, a két év alatt – az 1997-re vonatkozó előzetes adatok szerint – mintegy 6 milliárd dollár értékben, a második Magyarország volt 4,1 milliárd dollárral. Csehország az 1995. évi csúcstól messze elmaradt az elmúlt két évben, ide csak mintegy 2,2 milliárd dollárnyi külföldi működőtőke áramlott. Továbbra sem képes még évi 200 millió dollár külföldi működőtőkét sem vonzani sem Szlovákia, sem Szlovénia.

Az 1989-1996 közötti időszak egészét tekintve kiemelkedő Magyarország teljesítménye. Az EBRD számbavétele szerint Közép- és Délkelet-Európa, valamint a balti térség 13 államába összesen 31,4 milliárd dollárnyi külföldi működőtőke érkezett, ebből 13,26 milliárd (42,23 százalék) Magyarországra. Míg hazánkba egy lakosra számítva 1300 dollár áramlott, addig Csehországba 692, Szlovéniába 372, Lengyelországba 140, Szlovákiába pedig alig 117 dollár.

A GDP százalékában kifejezve Magyarország ugyancsak az élbolyban áll a külföldi működőtőke-befektetések 1996. évi 4,5 és 1997. évi 5 százalékos arányával, ám a kőolajban roppant gazdag Azerbajdzsán esetében ez már 19,2 százalék, Kazahsztánban és Türkmenisztánban is meghaladta-meghaladja az 5 százalékot. Ez az arány a Cseh Köztársaságban és Lengyeországban egyaránt 2,3, Szlovéniában 1, Szlovákiában pedig 0,9 százalék. A számok reálisabb értékelését segítheti néhány OECD-ország hasonló mutatója: Belgium 4,2, Ausztria 1,9, Spanyolország 1,6, Finnország 1,4 százalék.

A multik szerepe

A külföldi tőke nagy hatást gyakorol az átalakuló gazdaságokra, illetve az átalakulásra. Napjaink világgazdaságának meghatározó eleme kétségtelenül a globalizáció. A globalizálódó (talán ma már pontosabban: a globalizálódott) világgazdaságba igazán szervesen integrálódni csak vállalati oldalról kiindulva lehet. Márpedig a globalizációnak csak két útja-módja képzelhető el: a saját nemzetgazdaság bázisán kialakuló nagyvállalatok-vállalatcsoportok globalizálódása vagy multinacionális vállalatok már működő hálózataiba való integrálódás. Az első ugyan fölöttébb kívánatos lenne, de középtávon aligha valószínű e folyamat. A magyar vállalatok közül a MOL indult el elsőként és a leghatározottabban ezen az úton: Romániában például már eddig is 26 millió dollárt fektetett be, és folytatta beruházási tevékenységét (Románia mellett) Ukrajnában, Szlovákiában, Szlovéniában és távolabbi országokban is. Ezt az utat talán követheti a Dunaferr is, miként megkezdte ez irányú aktivitását a kelet-szlovákiai Vasmű is (éppen a DAM megvásárlásával), s hasonló tervei vannak a S koda Műveknek is. A globalizálódásba való bekapcsolódás második útja-módja ugyanakkor – amint azt a nemzetközi működőtőke-áramlás kilencvenes évekbeli tendenciái világosan mutatják – látványosan megindult, és gyakorlatilag általános támogatást élvez mind a tőkeexportőr, mind a tőkefogadó országok gazdaságpolitikájában.

A Közép-Európába irányuló működőtőke-áramlás alapmotívuma nyilvánvalóan a piacszerzés volt. A keleti piacok megnyitása történelmileg páratlan lehetőséget teremtett a fogyasztási cikkeket előállító multinacionális vállalatok számára: a demonstrációs hatás lehetőségeit (a modern, jó minőségű és divatos termékekre kiéhezett százmilliókat) a modern távközlés (műholdas televíziózás) eszközeivel összekapcsolva terjesztették el termékeiket a hatalmas új piacon.

Viszonylag hamar csatlakoztak ehhez az erőforrás-kereső külföldi befektetések: Oroszországban és néhány más FÁK-országban természeti erőforrásokra, Közép-Európában elsősorban munkaerőre lelve. A közép-európai munkaerő európai mércével mérve kvalifikált és ehhez képes olcsó – így jelentős vonzerőt gyakorolhat minden olyan iparágra, amelynek tevékenységéhez kvalifikált munkaerő szükséges. Nem meglepő tehát, hogy a járműgyártás, a háztartási elektronika, a háztartásigép-gyártás vonzó befektetési terület régiónknak csaknem valamennyi országában.

Mivel Közép-Európában minél képzettebb a munkaerő – világpiaci mércével mérve –, relatíve annál olcsóbb, megfigyelhető bizonyos eltolódás a hatékonyság javítására irányuló külföldi működőtőke-befektetések javára. E folyamat megnyilvánulása a termelés növekvő hazai tartalma, az egyre több, régiónkban előállított késztermék, a helyi termelés növekvő hozzáadott értéke, a bedolgozói típusú kapcsolatoktól a vállalati integrálódás irányába való fejlődés, a korábbi befektetők egyre növekvő pótlólagos befektetései, az anyaországbeli beszállítók megjelenése nagy megrendelőik külföldi leányvállalatainak közelében, a hazai (helyi) beszállítói rendszer kialakulása, fejlődése. Ezen a téren az országok helyzete – természetesen – eltérő. Magyarországon már a hatékonyságjavításra irányuló befektetések dominálnak, Lengyelországban és Csehországban szintén megjelentek ezek a beruházások, de még nem tekinthetők meghatározónak. Lengyelországban pedig jelentős tere van a piacátvételes beruházásoknak is (a korábbi elmaradás és a belső piac vonzó kiterjedtsége miatt), míg Csehországban jelenleg a gazdasági helyzet nem elég egyértelmű az ilyetén korszakváltáshoz. Szlovákiában és Szlovéniában olyan kismértékű a működőtőke-import, hogy a hatékonyságjavítási törekvés legfeljebb egy-egy konkrét esetben lehetséges.

Globális stratégiai célú befektetésre viszonylag kevés példa van régiónkban. Ilyen beruházást csak valóban globálisan működő multinacionális vállalatok hajtanak végre, amelyek minden egyes beruházásukat külön-külön illesztik bele átfogó hálózatukba. Minden bizonnyal idesorolhatók a Volkswagen-csoport beruházásai Csehországban és Magyarországon, alighanem stratégiai célú befektetésnek minősíthető a GE Lighting-Tungsram akvizíció (hiszen a GE Lighting kizárólag a magyarországi termelés révén növelte nyugat-európai piaci részesedését 5-ről 20 százalékra). Mindeddig nem volt sikeres vállalatfelvásárlás (vagy éppen fúzió) a légi közlekedésben (ahol a stratégiai szövetség gyakran fejlődik tulajdonosi kapcsolattá), s csak reménykedni lehet, hogy egyik-másik távközlési nagybefektetés ebbe az irányba fejlődik tovább (ezen a téren ugyanakkor a cseh SPT és a Matáv egymás konkurensei, hiszen továbbfejlődésük egyik meghatározó eleme lesz, hogy melyikük és mennyire válik regionális távközlési szolgáltatóközponttá).

Lengyelország, Magyarország és Csehország NATO-tagsága és az európai uniós tagságról megkezdett tárgyalásai fontos közvetett támogatást adhatnak a multinacionális vállalatok stratégiai befektetéseihez Közép-Európában.

A régió tőkevonzási képességét tükrözi a világgazdaság legnagyobb multinacionális vállalatainak sokoldalú jelenléte. A multik természetesen sajátos vállalati stratégiákat követnek. Az Asea Brown-Boveri (ABB), a svájci-svéd villamosgép-gyártó óriásvállalat a régió minden oszágában vásárolt-létesített cégeket, alkalmazottainak száma Magyarországon 2500, Lengyelországban 5479, Csehországban 6523, Szlovákiában pedig 500 fő. Az egy-egy országon belüli leányvállalatok egymástól független, önálló jogi személyiségű cégek. Az ABB konszern helyi képvislete nem viselkedik helyi konszernközpontként, a cégek külön-külön illeszkednek az ABB globális vállalati mátrixába. A közép- és kelet-európai terjeszkedés – a délkelet-ázsiai térnyeréssel párhuzamosan, azzal együtt – manapság az ABB vállalati stratégiájának egyik központi eleme: miközben a cég globálisan 59 000 munkahelyet megszüntetett, addig a két említett régióban 56 000 új munkahelyet hozott létre.

A dél-koreai járműgyártó óriásvállalat, a Daewoo járműgyárat vásárolt Romániában és Lengyelországban, befektetett az ukrán személygépkocsi-gyártásba, és megvásárolta a debreceni Gördülőcsapágy-gyárat. (Mivel egyre inkább érlelődik a Daewoo és a General Motors frigye, érdekes lesz a Daewoo és az Opel viszonya térségünkben.)

A General Electric elsősorban Magyarországra koncentrál: a GE Tungsramba összesen befektetett 700-750 millió dollár révén a fényforráspiacokon 3-ról csaknem 20 százalékra növelte nyugat-európai részesedését, miközben a Tungsram gyakorlatilag teljes egészében elveszítette kelet-európai piacait. A GE ugyanakkor kevéssé aktív a régió többi országában – miközben Magyarországon a GE Capital megvásárolta a Budapest Bankot és többségi részesedést vásárolt egy lengyel kereskedelmi bankban.

A kettős (holland és brit) központú Unilever is gyakorlatilag a régió valamennyi országában beruházott – Magyarországon csaknem 200 millió dollár összértékben –, és megkezdte közép-európai leányvállalatainak integrálását az egész világot behálózó vállalati szervezetébe: mind több az olyan termék, amelyet részben vagy a helyi cégeknél fejlesztettek ki vagy/és regionális értékesítésre termelnek egy-egy leányvállalatánál.

A McDonalds, amelyik minden átalakuló gazdaságban fölöttébb dinamikusan építette ki, és folyamatosan továbbfejleszti franchise-hálózatát, Magyarországról (Bábolnáról) látja el valamennyi közép- és kelet-európai üzletét a szabvány húspogácsákkal.

Lengyelország pozíciója

Közép-Európa legnagyobb nemzetgazdaságát a rendszerváltozás a teljes külső fizetésképtelenség, az évtizede stagnáló nemzetgazdaság, a csaknem teljes dezorganizáltság állapotában érte. A számottevő külföldi tőkebeáramlás feltétele a kezdeti sokkterápia szenvedéseinek leküzdése és a pénzügyi stabilizáció volt.

Lengyelországban az amerikai vállalatok a legnagyobb külföldi befektetők (24 százalék) németországi (19,5 százalék) és holland cégek (17 százalék) előtt. Franciaországból, Olaszországból, Ausztriából, Svájcból és Nagy-Britanniából a külföldi működőtőke-beáramlás 3,5-5,5 százaléka származott.

A közvetlen külföldi befektetések elsősorban a lengyel iparba áramlanak, a legkedveltebb befektetési területek az élelmiszer-, a vegyipar, a fa- és papíripar, az iparon kívül pedig a kiskereskedelem és a pénzügyi szolgáltatások a legvonzóbbak a külső befektetők számára. A Pepsi Co. 292, a Coca-Cola 285, a Nestlé 248, a Mars 100, a Carlsberg 51, a Heineken 46,5 és (az ausztráliai) BrewPole 40 millió dolláros közelmúltbeli befektetései jól mutatják, hogy Lengyelországban még van tere a piacátvételre irányuló befektetéseknek.

A kvalifikáltságához képest igen olcsó lengyel munkaerő és a nagy, csaknem 40 milliós belső piac természetesen vonzotta-vonzza a gépkocsigyártókat is. A legnagyobb egyedi külföldi beruházást Lengyelországban a FIAT valósította meg, 888 millió dollár értékben, de nem becsülhető le a többi autóipari beruházás sem, így a Daewoo 129,5, a Ford Motors 54, a General Motors (Adam Opel) összesen 300 millió dollárosra tervezett beruházása sem.

Sajátos szerepet játszhatnak a külföldi befektetők a lengyelországi privatizációban. Lengyelországban sokáig halogatták a privatizációt, majd nem igazán átfogó kuponos privatizációs programot valósítottak meg. A lengyel nemzetgazdaságnak ugyanakkor szüksége volt-van a privatizációból származó devizabevételekre. Ennek eredőjeként a 184, nem kuponos módszerrel privatizált vállalat közül 83 került külföldi tulajdonba (az összes privatizációs tranzakció 45,1 százaléka). A Nemzeti Befektetési Ügynökségtől Németország 31, Hollandia 7, az Egyesült Államok 14, míg Franciaország 5 céget vásárolt, a bevételek tekintetében azonban Németország (22,9 százalék), Hollandia (20,5 százalék), Egyesült Államok (19,5 százalék) és Franciaország (14,9 százalék) a sorrend. Az összes privatizációs devizabevétel 1996. december 31-ig 1,571 milliárd dollár volt, az addig beáramlott összes külföldi működőtőke-befektetés értékének 14,55 százaléka. A privatizációs bevételeken belül azonban – hasonlóan a magyar helyzethez – meghatározó, 70,7 százalékos a devizabevételek aránya.

A privatizáció révén jutott lengyelországi leányvállalathoz az élelmiszeriparban a Pepsi, a Nestlé, a Schooner Capital, a United Biscuits és több más cég. A korábban említett ABB 11, privatizáció révén megszerzett céggel rendelkezik Lengyelországban, de a Thomson Consumer Electronics és a Philips is ily módon jutott többségi részesedéshez lengyel villamosgép-ipari és elektronikai cégekben. A vegyiparban – többek között – a Unilever és a Henkel vásárolt állami vállalatot, míg a távközlés területére nyilvános pályázatot követő tárgyalások révén juthatott be az AT&T, a Siemens és az Alcatel.

A működőtőke-import területi koncentrációja Lengyelországban is erős: az összes külföldi működőtőke 55,5 százaléka Varsó, Poznan és Szczecin térségébe áramlott, ebből 46,7 százalék az első kettő körzetébe.

Lengyelország voltaképpen az egyetlen közép-európai ország, amelynek számottevő belső piaca van, az ország geostratégiai pozíciója – ami oly sok gondot okozott a lengyel történelemben – páratlanul értékes Nyugat-Európa, de az egész euroatlanti integráció számára. A munkaerő kvalifikált, az értelmiség idegennyelv-tudása a rendszerváltozás időszakában a legjobb volt Közép-Európában. Nemzetközi pénzügyi helyzetének tisztázása után, az átalakulás nyilvánvaló sikereinek továbbfejlesztésében bízva minden együtt áll ahhoz, hogy Lengyelország évi legalább 4-5 milliárd dolláros működőtőke-importtal régiónknak hoszszú távon is a legkedveltebb befektetési területévé váljék és az is maradjon.

Csehország csoda után

Csehországba – illetve előbb Csehszlovákiába, majd a Cseh Köztársaságba – eleinte csak fölöttébb szerény mértékben áramlott a külföldi tőke: a nemzeti bank 1991-ben és 1993-ban kevesebb mint 600-600 millió dollárnyi, 1992-ben a Volkswagen-Skoda-üzlet első részletével mintegy 1 milliárd s 1994-ben ismét 1 milliárd dollárnyi külföldi működőtőke-importot regisztrált. Ezt követte az 1995-ös 2,7 milliárd dolláros rekord, s 1996-97-ben a mintegy 1,2-1,2 milliárd dolláros közvetlen tőkebeáramlás. Csehországba ugyanakkor jelentős mennyiségű portfólióbefektetés áramlott: 1993-ban már több mint 1 milliárd dollárnyi, azután az 1994-es enyhe csökkenés (827 millió dollár) után 1995-96-ban már mindkét évben több mint 1,6 milliárd dollár.

A cseh gyakorlatnak több különlegessége is van:

• A kuponos privatizáció elvileg teljesen kirekesztette a külföldieket a privatizációból, gyakorlatilag azonban csak azon cégek privatizációjából, amelyeket bevontak a kuponos privatizációba. Amelyekről ugyanis a kormány 1991-92-ben úgy vélte, hogy jobb lenne jó pénzért külföldieknek eladni, azokat kizárták a kuponos privatizációból.
• Ebből (is) következett, hogy a külföldiek csehországi tulajdonvásárlása "eseti elbírálás", azaz: a kormánynyal folytatott egyedi tárgyalások útján, a nyilvánosság teljes kizárásával történt.
• A fentiek ellenére – vagy részben éppen a bürokratikus nehézségektől való félelem okán – Csehországban sokáig egyáltalán nem került sor zöldmezős beruházásra, a külföldi működőtőke kizárólag a kormánnyal folytatott egyedi privatizációs alku révén került az országba.

Csehországban különösen erős a külföldi működőtőke-befektetések koncentrációja: a Volkswagen-S koda cégnek 41 olyan hagyományos hazai beszállítója van, amelyben a Volkswagen beszállítói tulajdonrészt szereztek. Joggal feltételezhető, hogy a beruházási összeg(ek) tekintetében ezek adják a csehországi német beruházások túlnyomó többségét. Hollandia a cseh távközlési vállalatban szerzett tulajdonrészével lett a második legnagyobb külföldi befektető ország: ennek a két üzletnek – a Volkswagen-S kodának és az SPT Telecomnak – az együttes összege alighanem a csehországi működőtőke-importnak legalább a felével egyenlő.

A legfrissebb – 1997. szeptember 30-i állapotot rögzítő – hivatalos adatok alapján a Cseh Köztársaságba áramló külföldi működőtőke-beruházások az alábbiakkal jellemezhetők:

• 1997. szeptember 30-ig összesen 6687,4 milliárd dollárnyi külföldi működőtőke áramlott a Cseh Köztársaságba.
• A külföldi közvetlen beruházások 19,5 százaléka a közlekedésbe és a távközlésbe, 14,6 százaléka a fogyasztási cikkek (beleértve a dohánytermékeket) gyártásába, 13,3 százaléka pedig a szállítóeszközök gyártásába áramlott, a kereskedelem és a szolgáltatások az összes külföldi beruházás 9,4, a vegyipar 8,2, az építőipar pedig 7,9 százalékát vonzotta.
• A legnagyobb csehországi külföldi befektető Németország a maga 27,9 százalékos részesedésével, a második Hollandia (jórészt a cseh nemzeti távközlési társaságban, az SPT-ben szerzett érdekeltség révén) 14,2 százalékkal, majd az Egyesült Államok (14,1 százalék) és Svájc (11,3 százalék) a sorrend. Érdekes módon Ausztria 7,4 százalékos részesedésével csak a hatodik legnagyobb csehországi külföldi befektető, Franciaország is megelőzi 7,6 százalékkal. A fölsorolt hat ország együttesen az összes csehországi külföldi működőtőke-befektetés 82,5 százalékát valósította meg.
• Míg 1995-ig évről évre nőtt a csehországi külföldi befektetések összege, addig 1996-ban ez erősen viszszaesett, és 1997-ben is ezen az alacsonyabb szinten stagnált.
• Érdekes – és nyilvánvalóan pozitívan értékelhető – 1997. évi jelenség, hogy nagy egyedi beruházás nélkül sikerült tartani az 1996. évi beruházási színvonalat.

A jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzet egyértelműen az átfogó gazdasági átalakítás – a gyökeres árreform, az államháztartás piackonformmá alakítása, s mindenekelőtt a vállalatirányítás gyökeres reformja – halogatásának következménye. A bizalomvesztés természetesen kedvezőtlenül befolyásolja a tőkeimportot. Hosszabb távon azonban Csehországot földrajzi elhelyezkedése, hagyományosan magas ipari kultúrája, kiválóan képzett munkaereje nyilvánvalóan vonzó befektetési célországgá teszi. Ehhez járulhat – okos gazdaságpolitika alkalmazása esetén – a további, meglehetősen paradox lehetőség: mivel Csehország eddig elsősorban a portfólióbefektetéseket (köztük a forró pénzeket) vonzotta, s a befektetői bizalom megingása amúgy is elsősorban az ilyen típusú befektetéseket tartja távol az országtól, most itt a páratlan lehetőség a tendencia megfordítására, a külföldi működőtőke-befektetések erőteljes preferálására.

Kevés bizalom

Szlovákiában a működőtőke-importban mindeddig nem következett be áttörés: 1996 végéig szlovák források szerint 845,8, míg az EBRD statisztikái szerint 623 millió dollárnyi külföldi közvetlen befektetést regisztráltak. Ehhez 1997-ben az előző évivel nagyságrendileg azonos összeg, mintegy 170 millió dollár társult. Mindehhez évente meglehetősen hullámzó mértékben portfólióbefektetés csatlakozik: az 1994-95. évi 270-290 millió dollár után 1996-97-ben mindössze 100-110 millió. A tőkebeáramlás nem gyakorolt számottevő hatást a szlovák kereskedelmi és fizetési mérlegre.

Szlovákiában elsősorban a környező országok vállalatai fektetnek be: Ausztria 22, Németország 18, Csehország pedig 16 százalékkal részesedik a szlovák működőtőke-importból. A külföldi befektetések 43 százaléka a feldolgozóiparba, 32 százaléka a kereskedelembe, míg 16 százaléka a pénzügyi szektorba (bankok és biztosítótársaságok) áramlott. 1995 végén Szlovákiában 9717, részben vagy egészében külföldi tulajdonú céget regisztráltak, amelyből 6095 működött a kereskedelemben és 1330 a nem pénzügyi szolgáltatások területén. Mindez arra vall, hogy Szlovákiában egyelőre elsősorban a piacszerzésre törekvő külföldi cégek fektetnek be.

Nem lebecsülendő azonban a külföldi befektetések minőségi hatása: a befektetők jelentős vállalatgazdálkodási, technikai és szervezési fejlesztéseket valósítottak meg, szinte mindenütt növelték a hatékonyságot, végeredményben erősítették a szlovák vállalatok világpiaci versenyképességét.

Északi szomszédunknál kiemelkedően a legnagyobb külföldi befektető a több mint 300 embert foglalkoztató Volkswagen, amely 130 millió dollárt költött egy vállalatátvételre – emellett 15 komoly beszállítóval is rendelkezik Szlovákiában. A Siemens 59 millió dollárért megvásárolt egy járművillamossági berendezéseket gyártó, 1800 embert foglalkoztató céget. A Jacobs Suchard 70,5 millió dollárt költött vállalatfelvásárlásra, míg a Henkel 30 millió dollárral alapított vegyesvállalatot. Két osztrák bank – a Creditanstalt és a Raiffeisen – vett bankot Szlovákiában. A vételár nem nyilvános, de az utóbbi ügylet nem került föl egy olyan korábbi listára, amely a 10 millió dollárnál nagyobb szlovákiai működőtőke-befektetéseket regisztrálta...

Magyarország vonzása

A magyarországi működőtőke-import a legutóbbi tíz évben egyértelműen sikeres volt. A külföldi működőtőke-befektetések a kilencvenes évek elején tompították a gazdasági visszaesést. A külkereskedelem reorientációja, a műszaki fejlesztés, a vállalati gazdálkodás rohamos fejlődése, a marketingszempontok általános érvényesülése elképzelhetetlen lett volna a külföldi tőke aktivitása nélkül.

A beruházás beruházást szül. A legnagyobb elismerés, amit a magyar gazdaság kaphat, hogy a korábbi befektetők újabb és újabb, egyre nagyobb hozzáadott értéket termelő beruházásokat eszközölnek, magyarországi leányvállalataikat mind jobban integrálják globális hálózatukba. A GE újabb és újabb fejlesztései (amelyek összértéke már másfélszerese a felvásárlásra fordított 300 millió dollárnak), az Audi 700 millió márkás nagyvállalata, az egyre nagyobb és bonyolultabb számítógépes részegységek magyarországi gyártását meghonosító IBM, a Magyarországon évente százmillió dollárokat befektető külföldi távközlési cégek, az egyre több kutatásfejlesztési tevékenységet Magyarországra összpontosító Ericsson, Knorr-Bremse, Nokia mind-mind azt illusztrálja, hogy aki egyszer már beruházott Magyarországon, az folytatja is ezt a tevékenységet, visszaforgatja az itt megtermelt profitot, és pótlólagos beruházásokat is megvalósít.

Amint azt Pitti Zoltán egyik legutóbbi írásában megjegyzi, a külföldi érdekeltségű vállalkozások költség- és jövedelemérzékenysége – s ezzel a gazdálkodás hatékonysága – jóval erőteljesebb, mint az összehasonlítható formában működő hazaiaké. Nyereségük igazolható módon az országban marad, s ezek fő felhasználási területe a gazdaság erőforrásainak bővülése. A külföldi tulajdonú társaságok fejlődése a vállalati átlagnál jóval dinamikusabb: nettó árbevételük három év alatt 36-38 százalékkal, exportteljesítményük pedig 40-42 százalékkal nőtt.

A magyarországi tőkeimport sajátos területe a privatizáció: régiónkban gyakorlatilag hazánk az egyetlen ország, amely a privatizációban nem különböztette meg – hátrányosan – a külföldi befektetőket. A végig – ha nem is végig azonos következetességgel – piaci alapú magyarországi privatizáció logikájából és szabályaiból következett, hogy a jobb ajánlatot tevő külföldit nem diszkriminálták.

Célszerű tisztázni egy közkeletű félreértést: az ugyan igaz, hogy a privatizációs bevételek több mint 60 százaléka volt devizabevétel, tehát a külföldi tőkének mindvégig kiemelkedő volt a privatizációban betöltött szerepe. Ám az nem igaz, hogy a magyarországi működőtőke-import többsége privatizációs jellegű vállalatfelvásárlás volt. 1997. december 31-ig Magyarországra csaknem 18 milliárd dollárnyi külföldi működőtőke áramlott be, amiből 7,058 milliárd dollárt – 39,62 százalékot – tett ki a privatizációs bevétel.