A magyar értékpapírpiac az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül. Mégis túlzás lenne azt mondani, hogy már Magyarországon is megtalálhatók mindazon instrumentumok, amelyek a világ pénz- és tőkepiacain használatosak. Amerikában például a részvénypiac, vállalatikötvény- és állampapírpiac mellett egyre nagyobb szerepet töltenek be más pénzügyi termékek. Ilyenek az önkormányzati kötvények, eszközfedezeti papírok (olyan jelzáloglevelek, amelyek mögött nem ingatlan, hanem autóvásárlási hitelek, tanulmányi hitelek, hitelkártyahitelek állnak), betétjegyek (lekötött bankbetétek, amelyek bizonyos összeg fölött értékpapírként is forgathatók), kereskedelmi papírok, adómegelőzési jegyek (olyan rövid lejáratú önkormányzati értékpapírok, amelyeket a jövőbeni adóbevételek terhére bocsátanak ki), s a felsorolás még nem teljes. A befektetési jegyek piaca is annyira kifinomult, hogy a nálunk is ismert állampapír- és részvényalapok mellett megtalálhatók például olyan alapok is, amelyek egy-egy index kosarát leképezve alakítják ki portfóliójukat, így a befektetők megbízhatóan számolhatnak a Standard&Poor 500 vagy a hatezer részvényt tartalmazó Wilshire 5000 index hozamával.
A piac szerkezete
Alapvetően azonban a magyar befektetők is megtalálhatják az ízlésüknek, kockázatviselő képességüknek megfelelő legfontosabb értékpapírokat. A hazai piac szerkezete persze jóval egyszerűbb az amerikainál: lényegében a részvénypiacra, az állampapírpiacra, a befektetési jegyek piacára, valamint a még igen csöndes, de nagy jövő elé néző vállalatikötvény-piacra osztható fel. Ezek mellett pedig külön kategóriát alkotnak a derivatív, más néven származékos piacok.
Az állampapírok piaca a legbiztonságosabb befektetési terep. Ennek megfelelően az itt elérhető hozam alacsonyabb a más befektetési formákon elérhetőnél. Még mindig magasabb azonban annál, amit a lekötött banki betétek képesek nyújtani. Az állampapírok hozama hosszú ideig igen magas – 30 százalék fölött is – volt. Az infláció és a költségvetés hiánya magas volt, emellett a gazdaságpolitika a fogyasztás csökkentésére, a megtakarítások növelésére törekedett. A költségvetés ma is rászorul a polgároktól a tőkepiacon felvehető hitelekre. Az államadósság azonban lassan csökken, s napjainkban a Kincstár már több kötvényt bocsát ki, mint amennyi pénzre valójában szüksége lenne. Erre elsősorban a megtakarítások magas szintjének, a fogyasztásbővülés lassításának érdekében van szükség.
Az infláció csökkenésével párhuzamosan az elmúlt években jelentősen estek az állampapírokon elérhető hozamok, s a piac a továbbiakban is ugyanennek a trendnek a folytatódására számít. Emiatt a hosszabb lejáratú (3-7 éves futamidejű) kötvények alacsonyabb – 17 százalék körüli – hozamot ígérnek, mint az egy évnél rövidebb lejáratú kincstárjegyek. Ezeken mostanában évi 18-19 százalék érhető el. A Magyar Nemzeti Bank azonban hatékonyan őrködik afelett, hogy az elmúlt években megnőtt megtakarítások ne csökkenjenek, s az állampapírok 2-4 százalékos reálkamatot hoznak a befektetőknek. Az elmúlt fél évben – elsősorban a jegybank következetes és átgondolt – kamatpolitikájának köszönhetően meg is állt a korábbi ütemes kamatesés. A jegybank az év eleji inflációs adatok hatására csak február végén, március elején kezdett ismét óvatosan engedni a kamatok csökkentésére irányuló nyomásnak.
Vállalati kötvények
A vállalati kötvények piaca sokáig nyomott volt Magyarországon, sőt volt olyan időszak a kilencvenes évek elején, amikor gyakorlatilag szünetelt a vállalatikötvény-kibocsátás. A befektetők egy része rossz tapasztalatot is szerzett az elmúlt években, néhány pénzügyi vállalkozás – például a WVM-Lízing Rt. és az Első Magyarországi Faktorház Rt. – csődje következtében veszteséget kellett elszenvednie. Más kötvényeket – Aranypók, Akadémiai Kiadó, Centrum – döntően intézményi befektetők, bankok, biztosítótársaságok jegyeztek le.
A vállalati kötvényeket a szakemberek az államkötvényeknél kockázatosabb, a részvényeknél azonban jóval biztonságosabb befektetési formának tartják. A magasabb kockázatnak megfelelően kamatuk általában pár százalékkal meghaladja az állampapírok kamatát. A skála azonban széles. A bizonytalan lábakon álló, átláthatatlan társaságok papírjai kockázatosabbak. A legjobb vállalkozások papírjai azonban – noha elvileg ezek esetében is nagyobb a rizikó – megközelíthetik, ténylegesen akár meg is haladhatják az államkötvények biztonságát. Ennek a paradoxonnak jellemző hazai példája a Pannon GSM Rt. kötvénye, amelynek visszafizetését az amszterdami ING Bank garantálta. Az ING nemzetközi hitelbesorolása pedig AA, vagyis a Pannon-kötvény abszolút biztosnak tekinthető. Ennek ellenére kamata 21 százalék, ami meghaladja az államkötvények kamatát. (A magyar állam által kibocsátott értékpapírok nemzetközi besorolása BB+.)
Fellendülés kezdődik
A Pannon kötvényét néhány más hasonló papírral együtt bevezették a Budapesti Értéktőzsdére is. A vállalati kötvények forgalma itt azonban csekélynek mondható, jellemzően néhány nagybefektető kezében levő, több száz milliós pakett cserél gazdát egy-egy ügylet keretében. A szakemberek szerint azonban a hazai vállalatikötvény-piac a fellendülés előtt áll. Éppen az államkötvények kamatesése miatt egyre több befektető nem kíván részt venni (vagy az eddigieknél nagyobb részt venni) a részvénypiac kockázatosabb ügyleteiben, viszont az állampapírok hozamával már nem elégszik meg. Ezek terepe lehet a vállalati kötvények piaca. (Emellett jól kialakított portfólióban helye is van a vállalati kötvényeknek.) Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy inkább megfelelő hitelképességű kibocsátókból mutatkozik hiány.
Az elmúlt két évben a részvények igen nagy népszerűségre tettek szert – köszönhetően a tőzsdei árfolyamok jelentős emelkedésének. 1996 januárja óta az árak több mint hatszorosára emelkedtek, de akadtak olyan részvények, amelyeken ez alatt az idő alatt ennél is sokkal nagyobb haszon volt elérhető. Kialakult a tőzsdézés sajátos módja: akadtak, akik amolyan nyerőgépnek tekintették a részvénypiacot, gyakorlatilag folyamatosan vettek-eladtak, vettek-eladtak, s szinte teljesen figyelmen kívül hagyták a részvénybefektetésben rejlő kockázatokat. Úgy tűnik, hogy az október végi árzuhanás sokkja sem hatott kijózanítóan, hiszen az árak hamar visszatértek az eredeti szintre, s visszaállt az emelkedő trend. A megfigyelők az idén is általános emelkedésre számítanak, ha nem is olyan mértékűre, mint ami az előző két évben volt tapasztalható. Az optimizmust megalapozni látszik mind a világgazdaság, mind a magyar gazdaság, mind pedig a legfontosabb, tőzsdén jegyzett vállalatok állapota.
Mindez azonban összességében mégsem változtat azon, hogy a részvénybefektetés alapvetően a hosszú távú, 10-20 éves befektetési formák közé tartozik. A mostani fellendülés – ami egyaránt jellemzi a nemzetközi és a hazai tőzsdéket – történelmileg a különleges időszakok közé sorolható. Ennek lehetőségeit jó kihasználni, veszélyes lehet azonban úgy tekinteni rá, mintha a részvénypiac állandó jellemzője lenne. A nagy fellendülési szakaszokat stagnáló, illetve áreséssel járó időszakok követhetik, s ilyenkor a részvények hozama hosszabb ideig is lényegesen a más, kockázatmentes befektetések hozama alatt maradhat, de akár veszteséget is mutathat. A rövid távú spekuláció veszélyeit az októberi krach óta különösen megnövelte, hogy a részvényárfolyamok a korábbiaknál lényegesen nagyobb áringadozást mutatnak. 1997-98 fordulóján a Budapesti Értéktőzsdén nem volt ritkaság a BUX-index kettő-négy százalékos, napon belüli mozgása sem.
Befektetési jegyek
A befektetések negyedik nagy területe, a befektetési jegyek vásárlása szintén sajátos módon működik Magyarországon. Általános tendencia a világban, hogy az alapok száma, illetve az általuk kezelt összeg rohamosan növekszik. Az alapok a nagyobb összegeket jobban megosztva, alacsonyabb tranzakciós költségekkel tudják befektetni, mint a kisbefektetők. Nem elhanyagolható az sem, hogy kezelőik – eltérően az átlagos befektetőtől – az értékpapírpiac kiváló szakemberei. Szintén nagyobb súlyuknál fogva jobban képesek alkalmazni a kockázatkezelés különféle módszereit is.
Ahogy a világ más országaiban, nálunk is megtalálható az értékpapíralapok két legfőbb típusa: a kizárólag állampapírokba fektető, alapvetően biztonságos, de viszonylag csekélyebb hozamú befektetési alapok, valamint a kockázatosabb részvényalapok. Utóbbiak azonban nálunk – elsősorban a részvénypiac még mindig viszonylag kis méreteiből fakadó korlátok miatt – jellemzően inkább vegyes alapokként működnek, vagyis portfóliójuknak a világban szokásosnál nagyobb részét képezik állampapírok. A legjobb részvényalapok mindazonáltal az elmúlt időszakban – köszönhetően a részvénypiac fellendülésének – kiemelkedő, nemegyszer 50 százalék körüli hozamot hoztak tulajdonosaiknak. Ez jelentősen meghaladja az állampapír-befektetések hozamát, elmarad viszont attól, ami egyedi részvénybefektetéseken elérhető volt. Ezért az elmaradásért kárpótol a nagyobb biztonság. Ezt látványosan mutatta az októberi tőzsdekrach, amikor a 16 százalékos BUX-esés mellett a részvényalapok többségének nettó eszközértéke (tulajdonképpeni vagyona) mindössze 2-3 százalékkal csökkent.
A befektetési alapok működését azonban alapvetően a befektetési adókedvezmények rendszere határozza meg. 1995 előtt, amikor az adójogszabályok (a részvények mellett) a zárt végű alapok jegyeinek vásárlását és az értékpapírok három évig való tartását ösztönözték, az ilyen típusú alapok szaporodtak. Jellemzően, az adószabályhoz igazodva hároméves futamidővel alakultak, többnyire az év utolsó negyedében, amikor a befektetők többsége körülbelül már látta, milyen adókötelezettséggel kell szembenéznie. 1995, az adótőkeszámla bevezetése, a nyílt végű alapok korát hozta el. A korábbi zárt végűek – futamidejük lejártával megszűntek, vagy nyílt végűvé váltak. Előrelépésnek tekinthető mindenesetre, hogy az alapkezelők között ezzel együtt hozamverseny alakult ki, s már nem csupán az adókedvezmény lehetőségével igyekeznek csábítani a befektetőket.