Kedvező esélyek

 

Tavaly a magyar gazdaságban kedvező irányú változások történtek. A külső egyensúly a tervezettnél erőteljesebben javult, és az államháztartás egészének pozíciói is kedvezőbbek a vártnál. A gazdaság teljesítményei – a korábbi évek visszaesése, majd stagnálása után – javulni kezdtek, és a gazdaság elmúlt évi növekedése már meghaladja a nyugat-európai átlagot.

 

A stabilizáció nyomán a gazdaság fokozatosan élénkülni kezdett. A GDP növekedését a lakossági és közösségi fogyasztás némi elmaradással követte, így a jövedelmek jelentős része a megtakarításokban csapódott le. Így 1997-ben a GDP előzetesen becsült, mintegy 4 százalék körüli növekedése mellett a lakossági fogyasztás 2 százalékos bővülése valószínűsíthető, míg a közösségi fogyasztás esetében visszaesés vagy legalábbis stagnálás várható. A beruházások 8 százalék körüli növekedése a gazdasági fellendülés további folytatódását alapozhatja meg.

Beruházások és egyensúly

A beruházások dinamikus növekedése révén a felhalmozási hányad 1997-re már megközelítette a 28 százalékot. Ez a nemzetközi összehasonlítások és a korábbi hazai tapasztalatok szerint is – a felhalmozás oldaláról – 3-4 százalékos növekedést alapozhat meg.

Tavaly a külső egyensúly megszilárdulása tovább folytatódott. A folyó fizetési mérleg hiánya 981 millió dollár volt, majdnem 700 millió dollárral kisebb, mint az előző évben. A javulásban az árudeviza-forgalom hiányának 911 millió dolláros csökkenése, az idegenforgalom aktívumának növekedése és a kamatfizetések 244 millió dolláros mérséklődése játszotta a meghatározó szerepet.

A külső egyensúly megteremtésével párhuzamosan jelentősen javult a gazdaság belső egyensúlya is. Az 1997. évi költségvetés az államháztartás privatizációs bevételek nélkül számított hiányát a GDP 4,9 százalékában határozta meg. A gazdaság helyzete azonban a költségvetés előkészítésének idején feltételezettnél kedvezőbb lett. Így az államháztartás GDP-hez viszonyított hiánya az előirányzottnál kisebb arányú (4,6 százalék) volt.

A gazdasági egyensúly helyreállítása dinamikus ipari növekedés és erőteljes szerkezetátalakulás mellett ment végbe. Az ipari termelés 1997-ben a korábbi évekét lényegesen meghaladó, 11,1 százalékos ütemben nőtt. A dinamizmus, az export rendkívülinek mondható, 35 százalékos növekedésének köszönhető, míg a belföldi értékesítés 1,2 százalékkal visszaesett. Az export bővülésében kiemelkedő szerepe volt a gépiparnak, amely közel 80 százalékkal növelte kivitelét.

Az ipari szerkezet átalakulásával párhuzamosan a vállalati gazdálkodás feltételei is fokozatosan konszolidálódtak. A nettó árbevételre jutó üzemi eredmény jelentősen javult, amiben a termelékenység növekedése és annak alapján a béreknek a nettó árbevételtől való jelentős elmaradása játszotta a meghatározó szerepet. A vállalatok pénzügyi gazdálkodásának kedvezőbbé válását tükrözi a profitráta (adózás utáni nyereség/saját tőke) növekedése is, amely a feldolgozóipar egészében az 1992-es -9,4 százalékról 1996-ra +10,8 százalékra változott.

Az elmúlt év során a magyar gazdaság tulajdoni átalakulása gyakorlatilag befejeződött. A privatizáció kezdetétől 1997 végéig összesen 1657 társaságot privatizáltak. Ezek értékesítéséből származó árbevétel összege nyolc év alatt meghaladta az 1200 milliárd forintot.

A gazdasági szerkezet átalakulása a nemzetközi gazdasági kapcsolatok intenzívebbé válása mellett ment végbe, a gazdaság exportorientációja és importigényessége az elmúlt évben jelentősen növekedett: forintban számolva a kivitel volumene 30, a behozatalé 26 százalékkal nőtt. Az áruforgalom passzívuma 2037 millió dollárt tett ki, ami az 1996. évi bázishoz képest mintegy 400 millió dolláros javulást mutat.

A kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtéséhez hozzá tartozott a pénz relatív értékállósága. Az elmúlt két évben a korábbi stabilizációs intézkedések nyomán megugrott infláció jelentősen mérséklődött. 1997-ben az infláció csökkenő trendje lassult: az ipar termelői árai 20,4 százalékkal növekedtek, a fogyasztói árak pedig 18,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

A Budapesti Értéktőzsde a sikeres 1996-os év után 1997-ben is kiemelkedő eredményt ért el. A legfontosabb jelzőszám, a BUX-index értéke az 1995-ös év végi 1558 pontos értékről az 1996-os év végére 4134 pontra, majd az 1997-es év végére 7999 pontra emelkedett.

A keresetek és a foglalkoztatás

A stabilizáció okozta életszínvonal-csökkenés után 1997-ben a reálkeresetek is emelkedtek, mégpedig 4,9 százalékkal. A nettó keresetek dinamikájában és színvonalában továbbra is nagyok az ágazati különbségek, a rangsort a pénzügyi tevékenység vezeti, míg a szociális ellátás dolgozói alig több mint egyharmadát kapják a pénzügyi szektorokban kifizetett béreknek.

A lakosság aktivitási rátája (a teljes népességhez viszonyítva) 1990 és 1995 között kilenc százalékponttal csökkent, azóta lényegében stagnál. A ráta mind az elmúlt időszakokhoz képest, mind pedig a nemzetközi összehasonlítások tükrében rendkívül alacsony: 39,4 százalék. Egy aktív személy így átlagosan 2 és fél inaktívat kell hogy eltartson. (Az aktivitási arány a 15-74 éves korcsoporthoz viszonyítva 51,1 százalék.)

A 90-es évek első felében a foglalkoztatottak száma jelentős mértékben csökkent. Számuk 1997 elején másfél millióval, 29 százalékkal volt kevesebb, mint 1990-ben. Az utóbbi években a csökkenés folyamata lelassult, és 1997-ben a foglalkoztatottak száma már nem változott.

A munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest csökkent, és 1997 átlagában 348,8 ezer főt tett ki. A munkanélküliek számának csökkenésével párhuzamosan a munkanélküliségi ráta is mérséklődött, 1997 átlagát tekintve 8,7 százalék volt, ami 1,2 százalékponttal kisebb, mint 1996-ban (a nemzetközi összehasonlítási célokra számított munkanélküliségi ráta 8,7 százalék). A munkanélküliségi ráták nagymértékben szóródnak, a megyék között kialakult különbségek állandósulnak, sőt növekszenek.

Az 1997. évi eredmények alapján a várható gazdasági fejlődés belső összefüggésrendszere mindenképpen optimizmusra adhat okot. Az ezt alátámasztó 1998. évi makrogazdasági mutatók becsléséhez a következő kiinduló feltételeket említhetjük meg:

• helyreállt a makrogazdaság belső-külső egyensúlya,
• a külső államadósság mértéke csökkenő tendenciájúvá vált,
• 1997-ben már érzékelhető volt a gazdasági növekedés, amelyet az export és a beruházások bővülése alapozott meg,
• a stabilizáció és a versenyképesség erősödése miatt Magyarország hitelképessége nagymértékben javult, minden korábbinál jobb.

Az idei kilátások

Az idei várható fejlődés nagy kérdése: vajon a gazdaság lényeges befolyásoló tényezőit tekintve az alapvető fordulat bekövetkezett-e? Az ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézet ezt valószínűsíti. Az optimizmust egyértelműen alátámasztja az is, hogy valamennyi külföldi hitelminősítő intézmény javított Magyarország besorolásán. A nemzetközi pénzpiac is kedvezően értékeli az 1997. évi magyar gazdasági eredményeket, amelyek ugyancsak jelentkeztek a hazai tőzsde teljesítményeiben is.

A gazdaság termelési és piaci szerkezete az elmúlt három és fél évben jelentős mértékben megváltozott. A vállalati szféra hozzáadott értékének ma 36-38 százalékát adják a külföldi érdekeltségű vállalkozások, amelyek hatékonysága megfelel a nyugat-európainak. Az elmúlt években – a korábbi termelés-visszaesést követően – a vállalatok nagy része stabilizálta működését, és mára már alkalmassá vált a magasabb növekedési pályára való átállásra. A gazdálkodás észszerűsítése azt is eredményezte, hogy a termelékenység az utóbbi években dinamikusan emelkedett, a külföldi technológiák átvétele az exporttermékek minőségét javította, és a feldolgozóiparban már 1997 második felében gyors növekedés kezdődött el. A felkészülés az EU-csatlakozásra azzal jár, hogy a magyar vállalati szféra mind nagyobb mértékben integrálódik a világgazdaságba. Ehhez jó alapot ad az erre alkalmas nagyvállalatok termelésszervező ereje, a hátterüket alkotó kis- és középvállalkozások fejlődésében játszott szerepe.

A kormány és a gazdaságkutató szervezetek eddig nyilvánosságra hozott előrejelzései az 1998. évi GDP-reálnövekedést a 3,5-5 százalékos sávban adják meg. Mesterséges ösztönzők nincsenek e növekedés feltételei között, a költségvetésben nem láthatók különösebb veszélyek. A növekedés gyorsulását eredményezi az is, hogy a profitráta számos területen már meghaladja a betéti kamatlábakat, továbbá hogy érezhető eredményeket mutat az antiinflációs politika is. A tervezett növekedést segíti a költségvetési politikának a fajlagos adóterhelések csökkentésére és az államháztartási deficit további visszafogására irányuló készsége. Veszélyt inkább csak a korábbi privatizációk során vállalt árgaranciákban megadott túlzott áremelési lehetőségek hordoznak. E területen azonban hatásos lehet a költségek szigorú ellenőrzése és a szükséges minimális nyereségráta érvényesítése.

Az 1998. év legfontosabb gazdaságpolitikai feladata a fenntartható fejlődés feltételeinek a megteremtése. Figyelemmel kell azonban lenni arra, hogy mindenképpen korlátoznak még most is:

• a még jelentős eladósodottság,
• a csak elviselhető mértékűre csökkent fizetésimérleg-hiány,
• és az államháztartás (ugyan már kezelhetőre mérséklődött) terhei.

A növekedés feltételei

A tervezett 1998. évi gazdasági fejlődés megvalósításához több fontos, mindenképpen betartandó feltételt kell figyelembe venni. Elsősorban, hogy a nemzetgazdasági teljesítményekkel szoros összhangban kell továbbra is tartani a fogyasztás és a lakossági jövedelmek alakulását, és nélkülözhetetlen az államháztartási reformok felgyorsítása. Az év elején eddig nyilvánossá vált gazdasági előrejelzésekből a következő fontosabb számszerű korlátokat tartjuk lényegesnek:

• A további növekedést, kivált annak gyorsulását – amelyet a versenyképesség javulása alapoz meg – csak a felhalmozások eddiginél is magasabb (mintegy 30 százalék körüli) szintje teszi lehetővé.
• Lényeges az államháztartás hiányának csökkentése. (Hosszabb távon ezt a GDP 3 százalékára kell mérsékelni.) Az elsődleges, kamatfizetések nélküli többlet növelése 1998-ban már nem indokolt, a 2 százalékos többlet is elégséges lehet.
• Az export növekedése mintegy 12-14 százalék lehet az import 10-12 százalékos növekedése mellett.
• A külső egyensúly finanszírozhatóságának fenntartásához a fizetési mérleg hiánya 1,5 milliárd dollár körül lehet. (A külső adósság az esetben számolható fel, ha GDP-hez, exporthoz mért súlya csökkenthető, és a közvetlen tőkebefektetések nagyobbak a folyó fizetési mérleg hiányánál.)
• A reáljövedelem, a lakosság fogyasztása 1998. évtől 2,5-3 százalékkal nőhet (nagyobb, mintegy 4 százalékos emelkedés csak 2000 után engedhető meg). A reálkeresetek emelkedése még nem haladhatja meg a 3 százalékot.
• Az infláció 1998-ban 4-5 százalékkal, utána évente minimálisan 2 százalékkal csökkenjen, ez feltétlenül szükséges a gyors gazdasági növekedéshez és a befektetői kockázat mérsékléséhez. (Az infláció mérséklése azonban csak az inflációs nyomást előidéző okok együttes felszámolásával célszerű.)
• 1998-ban a fogyasztás egyenletes bővülésének mindenképpen a GDP növekedési üteme alatt kell maradnia.

Az ECOSTAT, a KSH Gazdaságelemző és Informatikai Intézete ez évi gazdasági prognózisa lényegében csak kis hangsúlyokkal tér el a többi kutatóintézet várakozásaitól. Ennek oka nyilvánvalóan az egyöntetű megítélés, nevezetesen az, hogy a magyar gazdaság ténylegesen növekedési pálya kezdetén áll. A feltételezett növekedés hosszabb távon is fenntartható, finanszírozható és a külföldi feltételek kedvezőek. A külső és belső egyensúly megteremtése, a felhalmozási hányad jelentős növekedése alapján létrejöttek egy kiegyensúlyozott, 4 százalék feletti gazdasági növekedés feltételei.

Ezt támasztják alá modellszámításaink eredményei is. A gazdaság várható fejlődéséről készített számítási alapvariánsunkban azt feltételezzük, hogy az eddigi strukturális politika folytatódik, és a gazdasági fellendülést a külső – a magyar gazdaságpolitikától független – tényezők nem fogják akadályozni.

A világgazdasági helyzet

A világgazdaság fejlődése az előzetesen prognosztizáltnál (3,5 százalékos GDP-növekedés) ugyan 0,8 százalékponttal lassabb lesz, de fő exportpartnereink növekedési tendenciáit a távol-keleti válság okozta bizonytalanság lényegileg nem korlátozza.

Mivel a termelőiár-növekedés várhatóan meghaladja a csúszóleértékelés ütemét, áralapú versenyképességünk kissé romlik, de ez a termelékenység növekedése révén kompenzálható. A monetáris politika garantálja, hogy a külföldi tőkebeáramlás a privatizációs bevételek minimálisra csökkenése mellett is töretlenül folytatódjon.

Feltételezzük továbbá, hogy az 1998. évre vonatkozó költségvetési törvényben szereplő előirányzatok teljesülnek, és ezzel összhangban a közösségi fogyasztás volumene 1998-ban már 2 százalékkal növekszik.

Ekkor a már elért eredmények alapján a GDP növekedési üteme 1998-ban 4,0-4,5 százalék lehet. Ehhez viszonyítva a lakossági fogyasztás dinamikája némileg lassúbb (3-3,5 százalék), a beruházások volumennövekedése gyorsabb (7-8 százalékos) lehet.

Külkereskedelmi mérlegünk lényegében nem romlik tovább, az export dinamikája 12-14 százalék körüli, míg az importnövekedés várható üteme 10-12 százalék. Az infláció üteme kismértékben lassul, mind a termelői-, mind a fogyasztóiár-növekedés üteme 15 százalék körül alakul. A költségvetés finanszírozható, az államháztartás hiánya a GDP 4,2 százaléka körül alakul. A külső egyensúly szilárd marad, a folyó fizetési mérleg egyenlege valamelyest romlik ugyan az 1997. évihez képest, és év végére eléri a 1,5 milliárd dollárt, ezt azonban a közvetlen tőkebefektetések aktívuma kompenzálja.

Vannak veszélyek is

Alapprognózisunkat reálisan optimista, megvalósítható forgatókönyvnek tartjuk, amelynek teljesülését azonban néhány kedvezőtlen folyamat gátolhatja. Ez a fejlődési pálya akkor kerülhet veszélybe, ha a növekedés erőteljesen rontaná a külkereskedelmi és ezen keresztül a fizetési mérleget. A növekedési pályát veszélyeztetheti azonban az is, ha a fizetési mérleg egyéb okokból jelentősebben romlik, vagy ha a közvetlen tőkebefektetések csökkenése miatt a fizetési mérleg hiányát csak növekvő adósság mellett lehetne finanszírozni. Ez elkerülhető, ha a növekedés jelentős mértékben exportorientált, és fennmaradnak azok a viszonyok is, amelyek a közvetlen tőkeberuházásokat elősegítik, továbbá megfelelő ösztönzést kapnak a portfólióbefektetések is.

A lehetséges veszélyhelyzeteket érzékenységi vizsgálati variánsunkban modelleztük. Feltételeztük, hogy a nominális átlagbérek növekedése az előző évi változást közelítve, 23 százalék körül alakul. Ennek hatására a termelőiár-növekedés – amelybe a bérköltségek közvetlenül beépülnek – magas, 19 százalék körüli szinten marad. A fogyasztói árak növekedési üteme ennek hatására 17 százalék körül nő, ami csak 1-1,5 százalékpont körüli inflációmérséklődést jelentene 1997-hez képest.

A reálbérek 5 százalékkal emelkednek, a lakossági fogyasztás 4 százalékot meghaladó ütemben nő, amit az is alátámaszt, hogy már 1997-ben is jelentős reálbér-növekedés volt megfigyelhető a fogyasztás számottevő bővülése nélkül. A magasabb inflációs pálya reálfelértékelődést indukál az adott leértékelési rendszer keretei között, ami a nagyobb belföldi felhasználással együtt a külkereskedelmi mérleg jelentős romlásához vezetne. Ekkor az import növekedési üteme 4 százalékponttal meghaladná az exportét, s ez a fizetési mérleg egyéb tételeivel együtt 2,8 milliárd dollárnyi hiányt eredményezne.

Az alapvariánsban feltételezettekhez képest további kedvezőtlen folyamatokat indíthatna el, ha expanzívabb fiskális politika miatt az államháztartás kiadásai az előirányzottat erősen meghaladnák. Ez esetben a jövedelmeknek inkább a béren kívüli tételei emelkednének dinamikusan, de a magasabb inflációs pálya következtében ez nagyrészt elinflálódna. A beruházások ütemét gyorsítanák az expanzív központi kiadások. A belföldi felhasználás növekedése és a reálfelértékelődés miatt jelentősen romlana a folyó fizetési mérleg. Ebben a változatban tehát az állami élénkítés szokásos, kiadást növelő eszköztára hatástalannak bizonyulna, mivel a belföldi felhasználás élénkítése a külgazdasági egyensúly, illetve a költségvetési hiány romlásával járna együtt, összességében nem indukálva számottevő GDP-növekedést.

Modellszámításaink arra utalnak, hogy mind a fiskális kiadások, mind az infláció – többletbér-kiáramlás okozta – gyorsulása és belföldi felhasználás növekedése a külpiaci egyensúly megbomlásával járhatna. Az állam által kiváltott esetleges expanzió ezen túlmenően az államháztartás jelenlegi egyensúlyi viszonyait is jelentősen ronthatja. Ekkor a növekedés szerkezetében is problémák lennének, mivel a fogyasztás üteme jóval meghaladná a GDP bővülését, a fizetési mérleg hiánya romlana, ez pedig hosszabb távon az ország megítélését ronthatná, emelve az országkockázatot, csökkentve a működőtőke-beáramlást, nehezítve ezáltal a finanszírozást.

Összességében elmondható, hogy a modellszámítások alapján reálisan fenntartható a növekedés, de a tervezetthez képest (teljesítménynyel nem fedezett) erőteljesebb bérkiáramlás és/vagy expanzívabb fiskális politika veszélyes lehet a külső-belső egyensúly szempontjából. A gazdaságkutató intézetek az 1998. évi előrejelzéseikben lényegében azonos tendenciákkal – bár számaik alapján kissé eltérő hangsúlyokkal – számolnak. A kormányprognózishoz képest különbségek az inflációcsökkenés lassúbb ütemében, a fogyasztás erőteljesebb bővülésében és a folyó fizetési mérleg nagyobb hiányában mutatkoznak. Valamennyi előrejelzés azonos abban, hogy a külső-belső egyensúly fenntartható, a gazdasági növekedés, a fogyasztás és a beruházások gyorsulnak, az infláció pedig tovább mérséklődik.

A szabályozás

Ma már a piacgazdaság létrejöttével a szabályozás piaci automatizmusai megteremtődtek. A további növekedés feltételeinek megteremtéséhez azonban egyúttal fejlett, megalapozott állami gazdaságpolitikára, benne központi kereskedelempolitikára, modern iparpolitikára is szükség van. A bemutatott prognózisokhoz kapcsolódva gyakran szóba kerül: ha a tartós növekedés feltételei már adottak is, vajon az mennyiben és hogyan hat a jövedelmek és a fogyasztás növelésére és arányainak változására irányuló kényszerekre; vajon mi lesz a privatizáció befejeztével a külföldi tőkebeáramlással? Probléma az is, hogy a gazdasági élénküléssel együtt csökken az infláció is, és vajon ez utóbbi nem a külkereskedelmi egyensúly rovására történik-e? Valójában a reálgazdaságban mennyire megalapozott a tőkeállomány növekedése, a munkaerő minőségi fejlődése, a technikai fejlődés? Valószínűsíthető, hogy a nemzetgazdasági megtakarítások növekedése lassú. Mindezek pedig eredményezhetik majd a ciklikus fejlődés sajátosságainak érvényesülését a kormányzati periódushoz igazodva, mégpedig látható módon a külső egyensúly rovására. Ilyenformán a külkereskedelmi mérleg a versenyképesség mutatója is lehet.

Az infláció alakulása külön is megoszthatja a szakértőket, és a kormányzati irányító szervek számára nehézséget okozhat. Mindenképpen lényegi kérdés lesz a bérkiáramlás, a vállalati hitelfelvételek alakulása és a forint leértékelése. Ez utóbbival a jegybank javíthatja a fizetési mérleget, de esetleg gerjesztheti az inflációt is.