Ez volt tavaly

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. május 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 3. számában (1998. május 1.)

A lízingpiac tavalyi alakulásáról még nincsenek teljes körű adatok. Többé-kevésbé hitelesnek tekinthető számokkal a Magyar Lízingszövetség rendelkezik, amely azonban természetesen csupán saját 29 tagtársaságának 1997. évi tevékenységét ismeri. Köztük vannak azonban a legnagyobbak, a piac meghatározói, így a szövetség adataiból ma már a régebbieknél (kezdetben a szövetség mindössze 11 céget tömörített, amelyek közül számos nagyvállalkozás is hiányzott) pontosabban lehet következtetni a piac általános helyzetére.

A szövetség előzetes adatai szerint 1997-ben tovább növekedett a lízingbe adott eszközök értéke. Az 1996-os 108 milliárd forint ebben az évben nem egészen 13 százalékkal (mintegy 122 milliárd forintra) emelkedett, ami jelentős mértékben elmarad az éves infláció (18,3 százalék) mértékétől. A szövetség tagjainak forgalma tehát reálértéken csökkent. Figyelembe véve a gazdasági növekedést, valamint azt, hogy a GDP emelkedése meghaladta a 4 százalékot, a beruházások pedig mintegy 8 százalékkal nőttek, valószínűsíthető, hogy a lízing részesedése tavaly a beruházások növekedésében – ha nem is jelentősen, de – szintén mérséklődött.

Versenyben a hitelekkel

A lízingszakma vezetői 15 százalékos részesedést emlegetnek, szakértők szerint azonban valószínűbbnek látszik, hogy az 1996-os 13-14 százalékos részesedés ebben az évben nem vagy csak alig haladta meg a 12 százalékot. A lízing súlya Magyarországon az eddiginél jelentősebben marad el a Nyugat-Európában megszokott 20-25 százalékos szinttől.

A lízing enyhe visszaesése részben annak tulajdonítható, hogy a lízingtevékenység szabályozói jelentősen megváltoztak az év elején. A bizonytalanságból fakadó megtorpanást a vártnál nehezebben heverte ki a cégek azon része, amely az év második felében kevésbé tudta a kezdeti veszteségeket behozni. A lízing kedvezőtlen alakulása annak is tulajdonítható, hogy jelentősen csökkentek a pénzpiaci kamatok. A kamatesést a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelek – a lízing legfőbb igénybevevői – kamatai is követték, vagyis a banki finanszírozás versenye erősödött.

A csökkenés – növekedés?

A lízingtársaságok tavaly összességében mégiscsak kedvező eredményeket mutathattak fel, hiszen forgalomnövekedésük nem áremelésből eredt, hanem abból, hogy a lízingbe adott eszközök köre bővült. Az ügyletek számának emelkedését azonban elsősorban annak tulajdonítják, hogy az új autók eladása 1997-ben nőtt, a gépkocsi-finanszírozásban pedig érzékelhető javulás következett be. A lízingbe adott eszközökön belül ugyan a számok szerint a gépkocsi részaránya az előző évi 85 százalékról 81 százalékra visszaesett. Többen vélekednek azonban úgy, hogy ez a csökkenés voltaképpen váratlan növekedést takar. Az új szabályozók bevezetésének hírére ugyanis igen sokan előrehozták autóvásárlásaikat, így az 1996 évi gépkocsi-értékesítés sokkal nagyobb volt, mint amekkora normális esetben lett volna. Abban az évben ráadásul virágzott a lízing, a kamatmentesként hirdetett konstrukciókkal (amelyek valóban olcsóbbak voltak a banki ajánlatoknál) a lízingtársaságoknak még a magánszemélyeket is sikerült ügyfélként megnyerniük.

Az üzletágban éppen ezért 1997 első hónapjaiban igencsak borús hangulat uralkodott. Mint a későbbiekben kiderült: alaptalanul. A kieső ügyfeleket (akik gépkocsijukat már az előző évben megvették) ugyanis majdnem teljes egészében pótolták az új vásárlók. A gépkocsik még mindig magas, 81 százalékos részaránya azonban nem csak erre utal. Azt is mutatja, hogy ma még a lízing üzletág egészének teljesítményét is a gépkocsieladások tendenciája határozza meg.

A szövetségnél azonban úgy látják, hogy az idei évben bekövetkezhet ezen a területen valamilyen áttörés. Amennyiben – vélekedik a szövetség elnöke, Révész Tamás – a gazdaság konszolidálásával a beruházói kör tovább bővül, méghozzá a kis- és középvállalkozásokkal, akkor 1998-ban nemcsak a gépkocsi üzletág fejlődhet. Révész Tamás szerint a lízingszerződéseken belül az idén az elektronikai eszközök részaránya is növekedni fog. Várakozások szerint tovább emelkedhet majd a gépek és berendezések tavaly már 12 százalékos hányadot elérő részesedése is. Jó néhány speciális eszköz is (orvosi műszerek, műholdas adatátviteli rendszerek) megjelenhet a lízingpiacon. Prognózisok szerint csupán az ingatlanlízing ítéltetett továbbra is vegetációra. Ennek az ügyletnek a térnyerését ugyanis egyértelműen hátráltatják a hatályos adó- és számviteli szabályok.

Révész Tamás egyébként a makrogazdasági mutatószámok előirányzata alapján 1998-ban a lízingcégek forgalmának tízszázalékos javulására számít. A növekedés pedig – hangsúlyozza – továbbra sem áremelésből, hanem a megkötött üzletek számának növekedéséből származik majd. Annál is inkább, mivel a társaságok között (az ügyfeleknek mind az árak, mind pedig a szolgáltatások minősége terén kedvező módon) egyre élesebb a verseny.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. május 1.) vegye figyelembe!