A magyarországi értékpapírpiac újabb történetének kezdete a nyolcvanas évek első felére tehető, amikor egy elnöki tanácsi rendelet a gazdálkodó szervezetek és a tanácsok számára lehetővé tette kötvények kibocsátását. Az akkori papírok egy részét csak a gazdálkodó szervezetek, más részüket azonban az állampolgárok is megvásárolhatták. A papírok futamideje általában háromtól hét évig terjedt, kamatszintjük pedig az akkori, még alacsonyabb infláció mellett tisztes nyereséget hozó 10-12 százalék körül volt. Ez jelentősen meghaladta az OTP vagy a takarékszövetkezeti betéti kamatokat.
Külön színfolt volt akkoriban a telefonkötvény, amelynek kibocsátásával a posta a gyatra telefonhálózat fejlesztéséhez igyekezett kiegészítő forrásokat szerezni. Ez lakossági kötvény volt, s azoknak, akik jegyeztek belőle, garantálták, hogy két éven belül telefonhoz jutnak. Kamata viszont a többi kötvényhez képest alacsony, mindössze 7,5 százalék volt. A legtöbben nem is befektetési szándékkal vásárolták, hanem azért, hogy telefonhoz jussanak. Ezek a vevők, miután megkapták a készüléket, jelentős veszteséggel is hajlandók voltak megszabadulni tőle. Volt olyan eset, hogy akár 45 százalékos áron is eladták, a telefonkötvény árfolyama azonban általában 70 százalék körül ingadozott. Az igazi befektetők, vagy inkább spekulánsok ekkor léptek színre, s ezen az áron vásárolva már ez a papír is jelentős hozamot eredményezett.
Az évtized végén azonban a kötvények kamata már jelentősen elmaradt a meglóduló, majd a rendszerváltozás idején felgyorsuló infláció mögött, s az utolsó években a kötvénybefektetők reálveszteséget voltak kénytelenek elszenvedni. A megemelkedett kamatot – néhány kivételt leszámítva – a magyar vállalatok (és önkormányzatok) nem is voltak képesek megfizetni, s emiatt alaposan megritkultak a kötvénykibocsátások is. Így az úttörőnek tekinthető nyilvános vállalati és önkormányzati kötvények piaca a kilencvenes évek elején gyakorlatilag elhalt, s azóta sem támadt fel.
A másodlagos piac
Az első kötvények kibocsátását követően hamarosan kialakult másodlagos piacuk is. A kétszintű bankrendszer megteremtése után a kisbefektetők, spekulánsok a bankok pénztárcsarnokaiban, néha a kapuk előtt adták-vették a papírokat. Az újonnan alakult bankok, illetve a nemzeti bank pénztárai a kötvények egy részére vételi és eladási árfolyamot jegyeztek. Ez nemegyszer jelentős arbitrázslehetőséget is kínált, amit a szemfüles spekulánsok időnként alaposan ki is használtak. (Még arra is volt példa, hogy ehhez megbolondították az árfolyamokat.)
A kötvények kereskedelme a bankok között eleinte meglehetősen esetleges volt, de megindult a lassú fejlődés. Az első szervezett piac 1987-ben jött létre, amikor huszonkét bank vezetői aláírták az értékpapír-kereskedelmi megállapodást. Ettől kezdve – szűk létszámú titkárság szervezésében – hetente egy, majd egyre több tőzsdenapon folyt a bankok közötti értékpapír-kereskedelem. Ez már majdnem olyan volt, mint egy igazi kötvénytőzsde. Érdekesség, hogy a megállapodás elnöke az a Járai Zsigmond volt, aki ma a Budapesti Értéktőzsde elnöki tisztét betölti.
A nyolcvanas évek második felében láttak napvilágot az első kincstárjegyek is. Kibocsátásukra 1987-ben szintén törvényerejű rendelet adott lehetőséget. A költségvetés évről évre nagyobb hiányának fedezésére gyűjtött a lakosságtól forrásokat. Ez a folyamat a rendszerváltozást követően – azzal párhuzamosan, ahogy megnövekedett a költségvetés belföldi eladósodottsága – radikálisan felgyorsult. A forgalomban levő állampapírok teljes állománya az 1991. évi 116 milliárd forintról 1997 végére 2566 milliárdra növekedett. Ebből nyilvánosan kibocsátott papír 1991-ben 75 milliárd forint, 1997-ben pedig már 1731 milliárd forint volt. Általánosan elfogadottá és keresetté váltak a diszkont kincstárjegyek, mellettük megjelentek a különböző futamidejű és kamatozású államkötvények, kialakult az aukciók és jegyzések rendszere. Ezzel párhuzamosan kiépült az állampapírok forgalmazásának szervezete. Az évtized közepén megalakult az Államadósságkezelő Központ, amely kezdetben a Pénzügyminisztérium, ma pedig az Államkincstár szervezeti keretei között működik. Kiépült az állampapírok vezető forgalmazóinak (primary dealer) hálózata. A másodlagos piac szervezése fokozatosan átkerült a jegybanktól az ÁKK, a tőzsde, valamint a bankok kezébe. Kialakult a bankközi állampapírpiac. A BÉT-re sorra bevezették az összes államkötvényt, valamint a három, a hat és a tizenkét hónapos diszkont kincstárjegyeket. Volt időszak, amikor a börze forgalmának túlnyomó részét az állampapírok kereskedése adta. A vezető forgalmazói rendszer kiépülését követően megindult a kötvényárfolyamok jegyzése a Reuters hálózatán is.
A részvények piacosodása
Persze korábban is voltak részvénytársaságok. Legismertebb ezek közül a Mahart, de például a Tungsram teljes nevéből sem került ki soha a két betű: rt. Valójában azonban ezek egyike sem volt igazi részvénytársaság, tulajdonosuk 100 százalékban a magyar állam volt, s ténylegesen is állami vállalatokként működtek negyven éven át. Az első igazi részvénytársaság a ma tőzsdén jegyzett Novotrade Rt. volt, amelyet 1983-ban négy bank és majd' száz vállalat részvételével alapítottak.
Részvénytársaságok alapítását valójában 1988-tól tette lehetővé a társasági törvény, majd az átalakulási törvény az állami vállalatoknak elő is írta, hogy vagy korlátolt felelősségű társaságként, vagy részvénytársaságként működjenek tovább. Többségük természetesen a nagy gazdasági szervezeteknek jobban megfelelő részvénytársasági formát választotta, így pár év alatt jelentősen megszaporodott az rt.-k száma, s megkezdődött privatizációjuk is. Ekkorra kialakultak az értékpapírok kibocsátásának és másodlagos forgalmazásának szabályai, amelyeket az 1990. évi értékpapírtörvény rögzített.
Az év júniusában megszülettek az első üzletek is a Budapesti Értéktőzsde parkettjén. Az első sztárrészvény az IBUSZ papírja volt, amelyet néhány héttel korábban 480 százalékos jegyzési áron bocsátottak ki. A jegyzést – s ezt követően még sok hasonló tranzakciót – hatalmas sorállás, tetemes túljegyzés jellemezte, a tőzsdei árfolyam pedig a bevezetést követően azonnal emelkedni kezdett, napok alatt megközelítette az 1200 százalékot (ami aztán maximumnak is bizonyult). Az első években a legtöbb részvény árfolyama az IBUSZ-éhoz hasonlóan alakult. A kibocsátást sorban állás és nagy érdeklődés kísérte, a tőzsdei bevezetést pedig gyors áremelkedés, majd rövid időn belül visszaesés követte (Fotex, Konzum, martfűi Szövetkezeti Sörgyár). A spekulánsok többsége a "jegyezz, bevezetés után azonnal add el" stratégiát követte.
A tőzsde ebben az időszakban az átalakulás miatti gazdasági visszaesés képét tükrözte. Az 1991-ben bevezetett ideiglenes tőzsdeindex némi tétovázás után a bázisul szolgáló ezer pont alá süllyedt, s még a hatszázas régiókat is megjárta. A tőzsde kapitalizációjának a kárpótlásijegy-cserék gyakorlata adott igazi lökést. 1993-ban olyan blue chipek (sztárrészvények) kerültek a parkettre, mint a Pick, a Prímagáz, a Zalakerámia. Az árfolyamok 1993 végén fölfelé indultak, s a hossz 1994 első heteiben is folytatódott. Több részvény megsokszorozta értékét, a tőzsdeindex pedig átlépte a kétezer pontos határt. A befektetők többsége azonban – részben a választások kimenetelére, részben pedig a pénzügyi egyensúly romlásának első jelei miatt – kivárt. A hosszt azonban szerencsére nem követte a hirtelen fellendüléseket általában követő visszaesés, az árfolyamgörbék lefelé fordulása nem okozott eladási pánikot a parketten. Az árak többsége szép csendesen morzsolódot, az index ezután hosszú ideig az 1300-1500 közötti sávban ingadozott.
Az index szárnyalása
Az árfolyamok 1996-ban indultak fölfelé, s ez a hatalmas emelkedés – kisebb-nagyobb megszakításokkal – azóta is tart. Két éven keresztül szinte hónapról hónapra dőltek meg az árfolyamrekordok, miközben a részvénypiac forgalma is hatalmas mértékben megemelkedett. A hivatalos tőzsdeindex, a BUX egy hónapon belül ismét átlépte a kétezer pontot, maga mögött hagyta az 1994 februárjában elért 2187 pontos történelmi csúcsát, tavasszal megközelítette, majd átlépte a háromezres értéket. Az év végére a BUX túl volt a korábban elképzelhetetlennek tűnő négyezer pontos határon. A részvényárak emelkedése 1997-ben is folytatódott, és augusztus 6-án 8483,79 ponton érte el maximumát. Nem szüneteltek az újabb papírok egymást követő jegyzései sem. A jegyzett részvények száma az év végén több mint negyven lett, a részvény-kapitalizáció pedig 1997-ben meghaladta a 3000 milliárd forintot. Egyre újabb, kiváló papírok kerültek a parkettre, mint például a Matáv vagy a MOL, a Richter ismétlődő kibocsátásaiból származó részvények.
Az augusztusi csúcs után alig telt el pár nap, és a magyar spekulánsok is megkapták az első komolyabb ízelítőt abból, hogy a tőzsde veszélyes üzem. Az index augusztus 11-én hirtelen ismét nyolcezer pont alá zuhant. Ez azonban legfeljebb enyhe figyelmeztetés volt: a visszaesés nem tartott sokáig, rövidebb stagnálás után az árak emelkedése ismét folytatódott. Október 22-én már ismét 8000 pont fölött volt az index, ami legfeljebb arra volt jó, hogy még fájóbbá tegye a nemzetközi tőzsdeválságot okozó hongkongi összeomlás budapesti hatását. Pedig a BÉT-nek a hongkongi vírusfertőzés első hullámából még sikerült is kimaradnia, az október 23-i ünnepnek köszönhetően. Az ezt követő hétfői napon, október 27-én azonban már háromszáz ponttal esett a BUX. Másnap a BÉT részvényei történetük legnagyobb árfolyamesését szenvedték el. Az index egyetlen nap alatt több mint 1200 ponttal, 16 százalékkal csökkent. A hirtelen árfolyamesés miatt már nyitás után sok részvény kereskedését kellett felfüggeszteni, több papír forgalmazása egész napra leállt, ahogy a BUX határidős piacát is be kellett zárni. Másnap az árfolyamok többségének sikerült visszanyernie az elszenvedett veszteséget, s a következő hetekben nagy ingadozások jellemezték az árakat. (A nagy zuhanás már novemberben megismétlődött, amikor is az index 13-án 12 százalékot vesztett értékéből, amit ismét emelkedés követett.) Megszokottá vált a 200-300 pontos indexmozgás, ami ha október előtt fordult elő, még minden esetben a lapok címlapjára került.
Az 1998-as év ehhez képest nyugodtan kezdődött a részvénypiacon. Az árak több ízben is nekirugaszkodtak, a korábbi rekordot azonban nem sikerült áttörni, az emelkedést minden esetben újabb visszaesés követte. Március végén a BUX aztán 8700 pont fölé került.