Az EU-csatlakozási tárgyalások elindulása időszakában érdemes megvizsgálni, képes lesz-e a magyar gazdaság a csatlakozás feltételezett időpontjára megfelelni az ún. maastrichti követelményeknek. Ezt tették a GKI Rt. munkatársai, akik egy közelmúltban készült hosszabb tanulmány részeként foglalkoztak a kérdéssel. Bár a maastrichti követelmények formálisan nem feltételei Magyarország EU-csatlakozásának, de a szakértők többsége úgy véli, hogy azok kimondatlanul is tartalmi mércéjéül szolgálnak a csatlakozni szándékozó országok "érettségének" megítéléséhez.
Optimista és pesszimista változat
A legkorábban várható csatlakozás időpontjáig, 2002-ig a magyar gazdaság lehetséges pozícióit több variációban vázolhatjuk fel. Az optimista változat szerinti helyzetalakulást szemlélteti az ábra.
Az optimista változat a fokozatosan gyorsuló és kiegyensúlyozott növekedés variánsa. Feltételezi a kedvező világgazdasági környezet fennmaradását és a hazai strukturális reformok viszonylag dinamikus ütemű előrehaladását. Az előbbi keretében számol a NATO-csatlakozással, az EU-belépési tárgyalások 1998 eleji megindulásával, azok ütemes előrehaladásával kb. 2000-ig, s az előre jelzett időszakot követően mintegy 2002-ben a csatlakozás bekövetkeztével. További számottevő külföldi befektetői érdeklődést feltételez. A hazai strukturális reformok közül tartalmazza az egészségügyi rendszer érdemi reformjának megkezdését, a közigazgatás átalakítását. Mindezek nyomán számol a vállalkozások széles értelemben vett adóterhelésének további fokozatos mérséklődésével. E kedvező változat bekövetkezésének feltétele a gazdasággal kapcsolatos igazságszolgáltatás gyakorlati döntéshozatali tevékenységének felgyorsulása és egyértelműbbé válása is.
Ebben a változatban a GDP évente 4-6 százalékkal emelkedik. A beruházás két számjegyű dinamikával, a háztartások fogyasztása évi 4-5 százalékkal bővül. A gyors exportnövekedés és a külföldi adósság mérséklődése következtében a magyar gazdaság kinövi az eladósodást. Az infláció egy számjegyűvé válik.
A pesszimista változat a növekedés és modernizáció nélküli vergődés esete. Ebben a változatban a nemzetközi feltételek is rosszabbak (az EU-csatlakozás elhúzódik), s a hazai strukturális reformok sem mennek végbe. A gazdaságpolitika az adott – nagyon kedvezőtlen – elosztási lehetőségek között prioritást ad a lakosság fogyasztási színvonala megőrzésének. Így még az ezredfordulót követő évekre sem jönnek létre a tartós és kiegyensúlyozott gazdasági növekedés feltételei.
Teljesen egyértelmű, hogy a magyar társadalom érdeke az optimista forgatókönyv valóra válása. Ám a gyakran fontos érdekeket sértő és ezért népszerűtlen reformok határozott végigvitele nehéz politikai döntéseket követel.
A fogyasztás növekedését (immár nem a fogyasztást, csak annak emelkedését) korlátok között kell tartani; ez nem teszi lehetővé minden szociális feszültség azonnali orvoslását. Előállhat ezért egy olyan közbülső, nem igazán jó, de nem is katasztrofálisan rossz helyzet, amelyben a gazdaságpolitika ismét nem képes megfékezni a belföldi fogyasztás növelésére törekvő erőket, s ezért ugyan a növekedés itt is felgyorsul, de nem export- és beruházásnövelő jelleggel.
Érdemi reformokkal
Ennek következtében ismételt egyensúlyromlás következik be, s annak kiigazítása 1999-ben nem kerülhető el. Ez 2000-ig visszaveti a növekedés ütemét, de ha közben lezajlanak a strukturális reformok, az végül is az ezredfordulót követő időszakra pozitív esélyeket adna. A magyar gazdaság elveszteget újabb 2-3 évet, de azután érdemi reformokkal felzárkózási esélyekhez jut.
Az optimista növekedési pályáról közölt ábra jól szemlélteti, hogy a magyar gazdaság jelenleg és várhatóan 2002-ben is leginkább az infláció és az ezzel szorosan összefüggő hitelkamatok tekintetében tér majd el a maastrichti követelményektől. Amennyiben a gazdasági növekedés a fentiekben leírtaknak megfe-lelően kiegyensúlyozottan alakul, van esély arra, hogy az államháztartás hiánya és az államadósság mértékének magyar mutatója megközelítse az európai átlagot, illetve egybeessen azzal.