Törvény a fogyasztókért

 

Lassan összeáll a nagy társasjáték, a fogyasztás szabályrendszere, amely átszövi mindennapjainkat. Valamilyen módon mindenki kapcsolatban áll a március elsején életbe lépő fogyasztóvédelmi törvénnyel, és a verseny-, valamint a reklámtörvénnyel.

 

Hét esztendőbe telt, amíg megszületett a fogyasztóvédelmi törvény. A fogyasztóknak – legalább elvben – biztonságot adó jogszabály megszületését leginkább hivatalnokok és erős lobbyk érdekei akadályozták. A huzavona lezárulásában vélhetően annak is szerepe volt, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgyalásoknak is egyik feltétele volt a törvény megalkotása. A parlament tavaly december elején fogadta el a törvényt, amely március elsején lépett hatályba. Ennek értelmében a fogyasztók – a korábbi gyakorlattól eltérően – nemcsak a kereskedelemben, hanem a szolgáltatások területén is védelmet élveznek. Nem csak a cipészek, vízvezeték-szerelők és úriszabók sorolódnak a szolgáltatók körébe, a pénzintézeti, biztosítási, valamint a közüzemi szférától elszenvedett érdeksérelmeket is a fogyasztóvédők orvosolhatják. A jogszabály az Európai Unió által 1972-ben meghatározott fogyasztói jogokból indul ki, és több alapelvet fogalmaz meg: biztonságos fogyasztás, gazdasági érdekek védelme, egyszerű és első jogérvényesítés.

Szavatolt biztonság

A törvény a lehető legtágabb értelmezés szerint tekint a fogyasztásra, a fogyasztóvédelem tárgyára. Idesorolja a fogyasztók egészségének és biztonságának védelmét is. Eszerint csak biztonságos áru hozható forgalomba, s ezt a gyártónak kell szavatolnia. Az áru biztonságosságát elsősorban az összetétele, csomagolása, valamint az összeszerelésére és karbantartására vonatkozó előírások alapján lehet megítélni. Aztán számba kell venni, hogy tartogat-e veszélyt a portéka – például a kiskorúak számára. A gyártóknak írásban kell figyelmeztetniük a vásárlókat a használattal járó ésszerű kockázatokra. A biztonsági problémákért a gyártót terheli a felelősség. Ezért a gyártó köteles az árut azonosításra alkalmas jelöléssel ellátni, és – rendszeres mintavétellel – ellenőriznie kell, hogy termékét valóban a szabályokat betartva árulják. A kifogásokat pedig ki kell vizsgálnia.

A most megszületett jogszabály a fogyasztók tájékoztatására is nagy hangsúlyt helyez. A tájékoztatásnak – a törvény szerint – alkalmasnak kell lennie arra, hogy a vásárló megalapozottan választhasson, tudva, hogy a kifizetett terméket miképpen használja. Ismernie kell a vásárolt áru vagy szolgáltatás árát, minőségi jellemzőit, a használatára vonatkozó előírásokat. A termék csomagolásán levő címkén magyar nyelven (!) fel kell tüntetni a portéka pontos nevét, származási helyét, forgalmazója nevét. Ugyancsak fontos az áru méretére, nettó menynyiségére, az előállításhoz felhasznált alapanyagok pontos listájára vonatkozó információ. Az áru rendeltetésétől függően további előírás is szabályozza, hogy a címkének mit kell még tartalmaznia. A forgalomba hozatal feltétele az alapvető műszaki jellemzők felsorolása, a minőségi osztály jelzése, a szavatossági idő egyértelmű közlése. A törvény figyelmet fordít arra, hogy a vásárlók az eladásra kínált holmi környezet-, illetve természetkímélő jellegéről is tudomást szerezzenek.

Külön előírások szabályozzák az engedélyköteles árukat: a jövőben – a korábbi követelményeknek megfelelően – továbbra is fel kell tüntetni az engedélyszámot. Ami nem ebbe a körbe tartozik, ott a megfelelőségi jelölés helyettesíti az engedélyszámot. (Ez utóbbi passzus törvénybe iktatását az tette szükségessé, hogy lényegesen – ötödére – szűkült azoknak a termékeknek a köre, amelyek forgalmazását hatósági engedélyhez kötötték. Ehelyett Magyarországon is a hivatalos, úgynevezett megfelelőségi jelölés tanúsítja majd – az uniós gyakorlathoz hasonlóan –, hogy az illető áru megfelel az érvényben lévő szabványoknak.)

A jogalkotók az ár feltüntetésének módjáról is külön rendelkeztek. A forgalmazóknak ezentúl minden esetben írásban kell tájékoztatni a fogyasztót az áru, illetve a szolgáltatás díjáról. Árként a fogyasztói árat kell feltüntetni. Több eladási ár, illetve szolgáltatási díj kiírása esetén a vásárlónak a legalacsonyabb árat kell fizetnie.

E törvény életbelépése után jelentősen bővül a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FOFÔ) és a területi felügyelőségek jogköre. A FOFÔ minden, a fogyasztók jogait sértő ügyben vizsgálatot indíthat. Az életveszélyes termékeket kivonhatja a forgalomból, bezárhatja az előírásokat megszegő üzleteket. Felelősségre vonhatja a kereskedőket és szolgáltatókat, ha úgy ítéli meg, hogy azok megkárosítják a fogyasztókat.

Az eddig gyönge fegyvernek bizonyult szabálysértési bírság mellett bevezették a fogyasztóvédelmi bírságot is. Ennek felső határát a törvény nem szabta meg. A bírságot a főfelügyelőség számlájára kell befizetni, s a be nem fizetett büntetés adók módjára behajtható. A befolyt fogyasztóvédelmi bírság felhasználásáról egyébként a kormány külön rendeletben dönt majd. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szervezetét, feladat- és hatáskörét is kormányrendelet határozza meg.

A törvényalkotók nem kényeztették el a civil fogyasztóvédő szervezeteket. Igaz, külön paragrafus rendelkezik arról, hogy a helyi önkormányzatok képviselő-testületei támogathatják a fogyasztók önszerveződését, a meglevő civil szervezeteket. Ezek azonban vajmi keveset tehetnek a fogyasztók védelméért, legfeljebb véleményezhetik a fogyasztókat érintő jogszabálytervezeteket. Közreműködhetnek, és figyelemmel kísérhetik a fogyasztóvédelmi politika kidolgozását, érvényesülését. Képviselhetik a fogyasztókat az érdekegyeztetési fórumokon és nemzetközi szervezetekben is. A civil fogyasztóvédők is kezdeményezhetnek eljárást, vizsgálatot vagy jogszabály-módosítást, ha úgy érzik, sérülnek érdekeik. A civil szervezetek aktivitására számítanak a jogalkotók: komoly szerepet szánnak nekik a fogyasztóvédelmi szakértők kiképzésének szervezésében és a lakosság tájékoztatásában. A törvény kimondja: a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek támogatásáról a mindenkori költségvetési törvényben kell gondoskodni.

Az olcsó és egyszerű jogérvényesítést ígérő fogyasztóvédelmi törvény arra is lehetőséget ad, hogy a jogvitákat bíróságon kívül rendezzék. 1999. január elsejétől bevezetik a békéltető testületek intézményét. A nyugat-európai mintára kialakított háromtagú testületek a kamarák mellett működnek majd. A hozzájuk érkező beadványok elbírálására a törvény 30 napos határidőt ad. Ezt a határidőt csak indokolt esetben lehet további harminc nappal meghosszabbítani. A panaszosok tehát legfeljebb két hónapon belül értesülnek arról, igazuk volt-e vagy sem. Nyugat-európai tapasztalatok szerint a hatósági és bírósági szakasz közé ékelődő szervezetek a panaszok kétharmadát orvosolják. A békéltető testületek verdiktje után is lehet azonban közvetlenül a bírósághoz fordulni. Az elmarasztalt kereskedők, szolgáltatók, gyártók sem kötelesek elfogadni a testület döntését. Nekik azonban azzal is szembe kell nézniük, hogy – amennyiben a panaszos ügye nem rendeződik a határozat nyomán – a kamarák, illetve a fogyasztóvédelmi hatóság nyilvánosságra hozza ügyüket.

Akadnak dilemmák

A fogyasztóvédelmi törvény megalkotásának legfőbb haszna, hogy a törvény hatálybalépése után lesz egy szervezet, amely minden, a lakossági fogyasztáshoz kapcsolódó panaszt, bejelentést elfogad és elintéz. Egyes vélemények szerint az is a főfelügyelőség feladata lesz, hogy a szervezet kollektív pereket indítson. Olyanokat, amelyekbe a bírósági eljárás hosszadalmassága és költsége miatt egyenként a fogyasztók nem fognának bele. Az így végigvitt ügyekkel, a precedens értékű ítéletekkel olyan helyzet teremthető, amelyben hasonló jellegű panaszok esetén már nincs is szükség a hivatalos út igénybevételére.