Támogatás Európában és itthon

A kis- és középvállalatokat az Európai Unióban s általában valamennyi fejlett régióban a gazdaság fontos szereplőinek tekintik. Kiemelt gazdaságpolitikai cél teljesítményük javítása és versenyképességük megerősítése. A kormányok pénzügyi támogatásokkal járulnak hozzá a kis cégek sikeres működéséhez. A vállalkozások szabadságát talán legrégebben védelmező országban, az Egyesült Államokban már 1953 nyarán törvényt alkottak a magánjellegű kisvállalkozások széles körű ösztönzéséről, amelyet később több különböző, gazdasági célokat szolgáló törvény egészített ki. A gyorsan fejlődő ázsiai országok sokat profitáltak az amerikai példából. Dél-Koreában már az amerikai mentalitást részben átvevő japán mintára, 1966-ban foglalták törvénybe a kisvállalati politika fő céljait és eszközeit. A kormányok mindenkor kiemelten kezelték a gyorsan fejlődő és rugalmas kisvállalatok ügyét.

Kiemelt cél

A kkv.-k általában hátrányos helyzetből indulnak a piaci versenyben a nagyvállalatokkal szemben. Működésük haszna azonban olyannyira nyilvánvaló, hogy, létrejöttüket és fennmaradásukat valamennyi fejlett régióban és országban évtizedek óta támogatják. A támogatások intézményi keretei változatosak, de általában közvetlenül állami irányítás alatt állnak. Az Európai Unió tagállamaiban szintén évtizedek óta nyomon követhető a kkv.-kat támogató politika és ez a közösségi szabályozásban is megjelenik. A maastrichti szerződés 130. cikk XIII. címe alatt olvasható, hogy a szerkezetátalakítás felgyorsítása után a második követelmény – a vállalkozási környezet javításán belül – a kis- és középvállalati kör sokrétű támogatása.

E cél elérése érdekében az EU 1994. május 25-én úgynevezett Integrált Programot fogadott el a kkv.-k helyzetének megerősítésére. Ebben egyfelől értékelte és szintetizálta a tagországok programjait, másfelől ajánlásokat fogalmazott meg a kkv.-k fejlesztésének további közösségi eszközeire. Több közösségi projekt megvalósítását határozták el. Ezek részben a kisvállalatok információellátását, kapcsolatépítését, a kutatási eredményekhez való hozzáférését segítik, emellett a cégek ezek révén a közvetlen és közvetett pénzügyi támogatásokból is bővebben részesülhetnek.

Az EU kisvállalati támogatásának túlnyomó részét – becslések szerint – a tagállamok nyújtják saját vállalkozóiknak. A verseny tisztasága érdekében azonban az állami támogatások minden típusának átláthatónak kell lennie és a belső, egységes piac létrejöttét, illetve a külső, uniós versenyhelyzet javítását kell szolgálnia. A kkv.-k részére nyújtható állami támogatások átláthatóságának és ellenőrzésének alapját az EU kis- és középvállalatok körét meghatározó definíció képezi. E szerint:

A kkv. körébe sorolandó egy vállalkozás akkor, ha

a) a foglalkoztatottak száma éves átlagban a 249 főt nem haladja meg. Ezen belül három kategóriát különböztetnek meg:

• mikrovállalkozások, ahol a foglalkoztatottak száma legfeljebb 9 fő,
• a kisvállalkozások 10-49 fő közötti foglalkoztatottal,
• közepes méretű vállalkozások, ahol a foglalkoztatottak száma 50-249 közötti.

b) Az éves forgalom vagy az éves mérlegfőösszeg kisvállalkozásoknál nem haladja meg a 7, közepes vállalkozásoknál a 40 millió ecut.

c) A tőke legfeljebb 25 százaléka van nagyvállalat tulajdonában.

A kkv.-k részére nyújtott állami támogatás nem sértheti a belső piacon a verseny szabadságát, így a Közösség tagországokra vonatkozó kkv.-támogatáspolitikai elvei is érintik az EU versenyszabályozásában megfogalmazott támogatáspolitikai tiltásokat és kivételeket.

Az EU-szintű államitámogatás-politika szabályozása a Közös Piacot megalkotó Római Szerződés (RSZ) 92. és 93. cikkeire épül. Az állami támogatások szabályozási alapelvét a RSZ 92. cikke mondja ki: „Amennyiben arról ez a Szerződés (a RSZ) másképpen nem rendelkezik, bármely tagállam által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott támogatás, amely torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget azáltal, hogy bizonyos vállalatoknak vagy bizonyos javak termelésének kedvez, és amennyiben érinti a tagországok közötti kereskedelmet, összeegyeztethetlen a Közös Piaccal."

Bármilyen állami támogatás tilos tehát, ha az valamely vállalkozásnak gazdasági előnyt ad másik vállalkozással szemben. Tiltott a szelektív, illetve szektorspecifikus állami támogatás is. A 92. cikk 1. bekezdésének értelmében tehát – alapelvként – azok a támogatások tilosak, amelyek célpontjai egyes vállalatok vagy szektorok. Viszont ugyanezen elv alapján nem tilosak az indokolt konjunktúrapolitikai vagy egyéb általános jellegű intézkedések és támogatások. A tiltás és a kivételek között nehéz egyértelmű és megbízható határvonalat húzni, és az EU Bíróság gyakorlata (az úgynevezett esetjogok alapján történő szabályozás) is azt mutatja, hogy sok esetben az EU Bírósága sem mindig tud objektív döntést hozni.

A RSZ 92. cikkének 2. és 3. bekezdése összesen 8 megengedett kivételt tartalmaz, amelyek alapján az állami támogatás nem tilos. A nem tiltott támogatásokhoz tartozik ezeken kívül a de minimis elve alapján adott támogatás, és ez fontos, mivel a kisvállalati körben adott támogatások nagy része e szabály alá tartozik. A de minimis szabály ugyanis azt tartalmazza, hogy a bíróság nem veszi figyelembe, elnézi azokat a viszonylag kisebb összegű támogatásokat, amelyeknek alanyai nem foglalkoztatnak 150 főnél többet, forgalmuk nem éri el a 15 millió ecut, és az adott támogatás kisebb, mint 7,5 százalék. Az ilyen támogatás tehát akkor is jogszerű az EU-ban, ha azt az állam a költségvetésből közvetlenül nyújtja.

Szektorsemleges támogatás

A jelenlegi közösségi szabályozásban különböző felosztást alkalmaznak az állami támogatások csoportosítására. Célja szerint azonban az állami támogatás általában: regionális, illetve területfejlesztési, környezetvédelmi és K+F támogatás lehet. A támogatási formák közül a ráfizetéses termelést fenntartó támogatás általában tilos. Az EU Bizottsága a támogatásoknak leginkább ezt a formáját ellenzi, ez ugyanis közvetlenül hat a termelési költségek és az árak alakulására, így súlyosan negatív következményekkel járhat a vállalkozások közötti versenyre. A termékszerkezet-váltásra engedélyezhető támogatás odaítélésének kritériumai is meglehetősen szigorúak. Az egyes tagállamoknak ilyen esetben a Brüsszeli Bizottság előtt bizonyítaniuk kell az iparág vagy a régió súlyos válsághelyzetét, valamint pontos tervet kell bemutatni arról, hogy ezáltal a termelés korszerűsödik és nem jönnek létre új, ismételt túltermeléshez vezető kapacitások. Az EU-ban érvényes szabályok szerint lehetséges a krízishelyzetben levő vállalatok, vállalkozások számára közvetlen pénzügyi támogatása is, ez azonban csak rövid lejáratú hitel lehet.

A regionális vagy területfejlesztési támogatás az EU-ban a régiók közötti fejlettségi különbségek kiegyenlítését szolgálja. Az EU átlagánál fejletlenebb régiók felzárkóztatása az EU közös támogatáspolitikájának is egyik sarokköve. (Megjegyzendő, hogy Magyarországot az EU – az Európai Megállapodásban is rögzítve – a súlyosan elmaradott térségek közé sorolta, az ilyen jellegű támogatások tehát 1999-ig a legkedvezőbb megítélésben részesülnek az EU részéről. El kell oszlatni azonban azt a tévhitet, hogy ezáltal Magyarország nagyobb EU-forrásokhoz juthatna.)

A környezetvédelmi célú állami támogatásokat a Bizottság eredetileg átmenetinek gondolta. Ezek szerepét „a szennyező fizet" elv megvalósulását követően a képződő pénzalapoknak kellett volna átvenniük. A környezetvédelem, főleg a preventív védelem, azonban továbbra is az egyik legfontosabb célja maradt az Uniónak. A Bizottság ugyanakkor csak a már működő cégek támogatását engedélyezi, időben elnyújtva és degresszíven.

A kutatási és fejlesztési tevékenység (K+F) támogatása viszont maradéktalanul élvezi a Bizottság bizalmát. A K+F támogatás minden olyan esetben odaítélhető, amikor uniós érdekről és jelentős technikai előrelépésről van szó.

Elv és gyakorlat

A közösségi (Strukturális Alapokon keresztül támogatandó) célok és az állami (nemzeti) támogatások céljai elvileg harmonikus egységet alkotnak, de a gyakorlatban az elv nem mindig válik valóra. A regionális támogatások esetében például a közösségi és az állami támogatáspolitika szabályozása nem eléggé koordinált, így előfordul, hogy egyes régiók mindkét forrásból támogatást élveznek, míg mások egyikből sem, holott a törvény betűje szerint jogosultak lennének rá.

A kis- és középvállalatok valamennyi támogatási cél szerint kiemelt elbánást élveznek, de a koordináció nem mindig hatékony. Mindenesetre az bizonyos, hogy a közös piaci versenyképesség megtartásában és a társadalmi feszültségek (növekvő munkanélküliség) enyhítésében egyaránt nagyobb szerepet szánnak a kkv.-k gyarapodásának. A kis- és középvállalati hálózat fejlesztése nélkül ugyanis hosszabb távon a nagyvállalati kör sem képes versenyben maradni. Az 1994. évi berlini kisvállalati konferencián az EU képviselői felhívták a figyelmet arra, hogy 1988-93 között a kisvállalatok az EU-ban mintegy 3 millió munkahelyet létesítettek, míg a nagyoknál csökkent a foglalkoztatás.

Az EU-ban felismerték, hogy a további munkahelyteremtést a kisvállalatok innovációs képességének fejlesztésével is ösztönözni kell, ezenkívül a nagyvállalatok sikeres fejlődése is függ attól, hogy mennyire tudnak támaszkodni a kisvállalatokra. Az Európai Unióban 1995 végén kiadott, az innovációról szóló, úgynevezett Zöld könyv ajánlásaiban különösen nagy hangsúlyt kapott, hogy az egyes országok a K+F kiadások növelésével elsősorban a kkv.-k innovációs képességét fejlesszék.

Az EU tudományos és technológiai fejlesztési kérdésekkel foglalkozó CREST Bizottsága 1996-ban ad hoc munkacsoportot hozott létre – megvizsgálandó a kisvállalkozói szektor innovációkat befogadó képességét. Javasolták, hogy az ajánlásokat már vegyék figyelembe az 1998-ban kezdődő 5. TéT fejlesztési keretprogramban. A kkv.-k támogatási formáinak kidolgozásánál az EU fő célja, hogy mind a nemzeti, mind a közösségi támogatási alapok elosztásánál az innováció élvezze a fő prioritást.

Törvény készülőben

Magyarországon a kilencvenes évek eleje óta egyre növekvő súlyt képvisel a gazdaságban a kisvállalati szektor. Pontos statisztikai adatok ugyan nincsenek arról, hogy a kkv.-k szerepe mekkora a foglalkoztatásban, az APEH-adóbevallások alapján 1995-ben 67/33 százalékos részarányt lehetett megfigyelni a kkv.-k javára. Az EU-ban ez az arány 70/30 körül van. A kis- és középvállalkozások meghatározására Magyarországon 1998-tól érvényes az EU definíciója, így többé-kevésbé az arányok is összevethetők: a kkv.-k szám szerinti aránya a magyar vállalati szervezeti megoszlásban eléri az EU átlagát. Nagy különbség viszont az, hogy amíg az Európai Unió országaiban a vállalkozások zöme kis- vagy középvállalat, addig Magyarországon az úgynevezett mikrovállalkozások vannak túlsúlyban.

Az arányok ugyanakkor azt is mutatják, hogy az elmúlt csaknem egy évtizedben Magyarországon is a kkv.-k szívták fel a nagyvállalati szférában leépített munkaerő nagy részét, számottevő volt tehát munkahelyteremtő képességük. A kkv.-k egyre növekvő mértékben járulnak hozzá a gazdaság teljesítményéhez is.

A hazai kis- és középvállalatok gazdasági teljesítménye gyorsabban javult 1992-95 között, mint a nagyvállalatoké, és az exportban is nőtt a részarányuk. Ez a tendencia összefügg azzal, hogy az állami tulajdon részaránya a kisvállalati szektorban szinte elenyésző. Viszont az is tény (és ez hátrány), hogy a külföldi működőtőke nem itt koncentrálódik. Az adóterhelés mértéke 1995-ig javuló tendenciájú volt ebben a vállalati körben, de a továbbfejlődéshez nélkülözhetetlen saját források aránya elenyészően kicsi maradt. A kkv.-k fejlődését ezért elsősorban közös nemzeti erőforrásokból kell megalapozni, miként ezt a világ fejlettebb régióiban teszik.

Magyarországon 1990 óta van napirenden a kis- és középvállalkozások szerepét erősítő (ipar)politika kidolgozása. Az eltelt idő alatt számos akció volt, és jelenleg nem kevesebb, mint 25-féle kedvezményes hitel segíti a kis- és középvállalatok létrejöttét, fejlődését. A kedvezményes hitelek mellett elkülönített kormányzati keretek, úgynevezett célalapok is rendelkezésre állnak. A rendszer mégsem működik, tehát valahonnan hiányzik egy-egy fontos részelem, vagy a rendszer elemei nem illeszkednek egymáshoz, és ez zavart okoz.

A kkv.-k szerepének erősítését célzó gazdaságpolitikai elvekben pedig a folyamatosság, sőt az EU-hoz való közeledés látszik. Az 1993. évi iparpolitikai koncepció, amely „A kormány középtávú iparpolitikája" címet viselte, a szervezeti decentralizáció, a piaci verseny felgyorsítása érdekében hangsúlyozta a kkv.-k szerepét és kiemelt támogatásuk szükségességét is tartalmazta. Az 1995-ben megszületett második iparpolitikai koncepció, „Az iparpolitika az ipar versenyképességéért" című, az EU-ban is elfogadott horizontális (szektorsemleges) iparpolitikai eszközökre helyezte a hangsúlyt, és a súlyponti területen (beruházásösztönzés, K+F) megerősítette a kkv.-k kiemelt kezelését is. Mind ez idáig azonban nem született olyan egységes program, amely a kkv.-k helyzetén valóban gyökeresen változtatott volna.

Szükséges jó

A kisvállalati törvény javaslata 1997-ben nagyjából elkészült, az állami támogatások felülvizsgálata azonban még mindig várat magára. A kis- és középvállalatok működésének keretbe foglalását ezért sok bírálat éri. A törvénytől a kkv.-k gazdasági körülményei nem változnak meg egy csapásra. E nélkül azonban nincs mód EU-konform támogatási rendszer bevetésére sem, és arra, hogy az EU támogatási programjaihoz csatlakozzon, vagy egyedi uniós támogatásokért folyamodjon. A fő cél ezután tehát a hazai támogatási rendszer felülvizsgálata és újrafogalmazása.

Az első hazai felmérés a támogatásokról 1995-ben készült, és remények szerint a második számbavétel is hamarosan megtörténik. 1998-tól az állami támogatások igazodhatnak az EU gyakorlatához, amire már csak a csatlakozási tárgyalások sikere végett is szükség van. A támogatások átláthatóvá tétele azonban nemcsak az EU-csatlakozás, hanem a költségvetési források hatékony elosztása és a gazdasági növekedés fenntartása végett is elengedhetetlen. A kkv. törvény és a hozzá kapcsolható programok sora ebben is segítséget nyújthat.

Az EU-ban jelenleg két alapvető program létezik: az egyik a regionális gazdasági és társadalmi különbségek kiegyenlítése a kkv.-k szerepének erősítésével, a másik a kkv.-k műszaki-technológiai fejlődésének elősegítése az egész gazdaság versenyképességének javításának érdekében.

Ez a két cél részben felismerhető a magyar iparpolitikában is. A regionális szintű iparpolitikai szemléletmód az 1995. évi iparpolitikai programban már gyökeret vert, bár a kisvállalatok támogatása szorosan még nem kapcsolódik ehhez, legalábbis az állami támogatások szintjén nem. A műszaki-technológiai fejlesztés csírái is megtalálhatók az úgynevezett beszállítói programok, ipari parkok, technológiai centrumok működtetésében, de ezek sem élveznek elegendő támogatást.

Magyarországon a regionális fejlesztési koncepciókban a kis- és középvállalatok támogatása különösen a gyorsabb munkahelyteremtés miatt került eddig előtérbe. Egyes régiókban (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg) a korábbi nagyvállalatok felszámolása miatt az átlagosnál nagyobb munkanélküliség alakult ki, ezek a területek emiatt kaphattak nagyobb támogatásokat. Ez az elv az EU előtt is védhető (megfelelő számításokkal alátámasztva). A baj az, hogy ezek a támogatások elenyészőek voltak a régió fejlődése szempontjából. Másfelől a támogatások odaítélésénél nem érvényesült a tartós és fejlődőképes kapacitások kiépítésének igénye, így a támogatásoknak nemcsak az intenzitása volt kicsi, hanem – például a kereskedelmi jellegű vagy egyszerű bérmunkát végző vállalkozások támogatása esetében – gyakran az iparpolitikai indok is hiányzott.

A regionális intézkedéseket a Magyar Fejlesztési Bank által működtetett Regionális Fejlesztési Társaságok, az önkormányzatok vállalkozásfejlesztési részlegei kiegészíthetik, de nem helyettesíthetik. A helyi intézmények ugyanis egyedül nem vállalhatnak részt olyan fejlesztésekért, amelyek országos hatókörűek vagy hatásuk csak hosszabb távon érezhető. Ezt csak akkor tehetik meg, ha az állam – törvénnyel megalapozott kötelezettséggel – részt vállal a kockázatból.

Nem elegendő persze csak a vállalkozások megalapításához segítséget adni. A folyamatos innovációhoz a legtöbb kisvállalkozásnak még az adóterhek mérséklésével sem képződik elegendő forrása. A beszállítói programok további bővítése mellett ezért, a nyugat-európai példák szerint, a technológiai importban, fejlesztésben érdekelt közös intézményeket is működtetni kell. Célszerű a K+F-re szánt állami támogatások egy részét is ezeken keresztül eljuttatni a kisvállalkozásoknak.