Csúcstalálkozó előtt

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. április 1.) vegye figyelembe!

A távol-keleti válság hatásai

Megjelent a Cégvezetés (archív) 2. számában (1998. április 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
 

Áprilisban tíz ázsiai és tizenöt európai ország vezetői Londonban gyűlnek össze, hogy megvitassák a két vén kontinens közötti politikai és gazdasági együttműködés aktuális kérdéseit. A fő téma nyilván a tavalyi, Ázsiát sújtó pénzügyi válság lesz, s addigra talán az is felmérhető: sikeres lesz-e a bajok orvoslására alkalmazott terápia.

 

Rövidesen tárgyalások kezdődnek az érdekelt európai és ázsiai országok között a tavalyi ázsiai pénzügyi válság okairól és a hosszú távú kibontakozás lehetőségeiről. Az érintettek rendszerint hiányzó (vagy legalábbis hibádzó) objektivitása miatt kevéssé valószínű, hogy a tárgyalások eredményeként majd az 1997. évi pénzügyi válságot mértéktartóan összegző értékelést fogadnának el. Pedig a megalapozatlanul felvett és nyújtott hitelek tömege, valamint az ingatlan- és részvénypiacok irreális magasságokba szöktetett árai révén felfúvódott pénzügyi léggömbök szükségszerűen pukkadtak ki, és hatottak vissza a teljes reálgazdaságra: mindenütt odalett az addig világszerte irigyelt gyors növekedési ütem. A nemzeti munkát, a valóságosnál értékesebbként elismertetni kívánó valutaárfolyamokat leértékelésekkel kellett kiigazítani. Most már viszont a szóban forgó gazdaságokon múlik, hogy az új árfolyamok révén megnövelt nemzetközi versenyképességükre támaszkodva végrehajtják-e azokat a szerkezeti és (távolról sem csupán gazdaság) irányítási változtatásokat, amelyek nélkül nem számíthatnak a nemzetközi működő- (tehát nem a spekulációs!) tőke új hullámára.

Ázsia előnyének tényezői Jacques Attali, az EBRD alapító elnöke egy alkalommal ekként foglalta össze Ázsia Európával szembeni előnyének összetevőit: 1. A kollektív költekezés súlyos európai terheivel szemben Ázsiában alacsonyak az adók és a szociális támogatások. 2. A társadalom minden szintjén megnyilvánuló ázsiai szolidaritás ellensúlyozza a gazdaság nem elégséges hatékonyságát, miközben az elkeserítő méreteket öltő európai individualizmus azon a hiten alapszik, hogy a piac önszabályozó jellegű. 3. Ázsiában az innováció zökkenőmentesen jut el az akadémiai kutatás területéről a magánszférába, míg Európában e két világot szakadék választja el egymástól. 4. Ázsiában erős az akarat, hogy utolérjék a nyugati világot a jólét tekintetében, Európa viszont eredményessége miatt önelégült. 5. Az ázsiaiakban él a félelem az esetleges újabb éhezéstől, miközben az európaiak számára a gazdagság már túlzottan is megszokottá vált. 6. Ázsia a jövő fenyegetéseivel szemben sürgős lépésekre kész - szemben az "ej, ráérünk arra még" Európájával.
(Közli: Far Eastern Economic Review, 1997. január 9.)

Márpedig az, hogy az iránymutató világszervezetek, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank, valamint a legjelentősebb országok bankjai - nyilván erős érintettségük okán is - igazán példás nagyvonalúsággal siettek e távol-keleti gazdaságok megsegítésére, és hogy a nemzeti valutákat követte a helyi vállalatok vagyonának leértékelődése, megteremtette a tőke újabb ázsiai érdekeltségét.

Félre az előítéletekkel! Leon Brittan, az Európai Bizottság elnökhelyettese szerint "...mind Európának, mind Ázsiának számos ősrégi feltevéssel kell szakítania. Európa nem hiheti, hogy vállalatai a teljesítményük javítására tett komoly erőfeszítések nékül célba vehetnék a tengerentúli - s különösen az ázsiai - piacokat. Ázsia viszont lassan fel kell hogy adja Európáról alkotott gúnyrajzát, miszerint az nem más, mint túlszabályozott, protekcionista erőd... A végcél pszichológiai jellegű lesz: le kell építeni a félreértések kreálta akadályokat, amelyek a két fél kultúráját, hagyományait, politikai és gazdasági rendszerét egymástól a valóságosnál távolabbinak tűnővé tették."
(Közli: Far Eastern Economic Review, 1997. február 20.)

Az előzmények

Ám korán örülnek, akik úgy vélik, eljött az amerikai és európai visszavágás ideje, most mód nyílik Japán ázsiai jelenlétének kiegyensúlyozására. A maga gondjaival is küszködő Japán továbbra is képes lesz megőrizni régióbeli vezető szerepét, hiszen helyismeretén, jól kiépített kapcsolatain túl még mindig a világ legnagyobb valutatartalékaival rendelkezik, és még csökkentett segélynyújtási tevékenységével is az első számú istápolója maradt a térség fejlődő gazdaságainak. Így a kérdés mintegy önként adódik: mi lesz hát az idei Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) tétje, egyáltalán mire jó ez a dialógus?

Európa és Ázsia közeledésében - mindkét fél részéről és mind politikai, mind gazdasági szempontból - már hosszabb ideje szerepet játszott az a törekvés, hogy csökkentsék függőségüket az Egyesült Államoktól. A kapcsolatok alapját még az Európai Közösség és az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) között 1980-ban megkötött megállapodás teremtette meg, jóllehet ez nem sokkal ment túl a diplomáciában megszokott udvarias szándéknyilatkozatokon egymás kölcsönös elismeréséről és az együttmőködés lehetséges útjainak kereséséről. A dokumentum első cikkelyében "a GATT előírásaival összhangban egymásnak felajánlott legnagyobb kedvezményes elbánás (MFN) elvén" túlmenően csupán igen nagy általánosságban szólt a kereskedelmi, a gazdasági és a fejlesztési együttműködés céljairól és Közös Együttműködési Bizottság felállításáról. Jól illusztrálta mindkét fél kezdeti óvatosságát (és saját csoportjukon belüli megkötöttségeiket), hogy az egyetlen valóban konkrét felajánlást tartalmazó, már idézett első cikkelyhez külön jegyzőkönyvet mellékeltek számos korlátozó meghagyás felsorolásával.

1994 őszén azonban Goh Csok Tong szingapúri miniszterelnök franciaországi látogatása alkalmával javasolta kollégájának, az EU elnöki tisztét akkor éppen betöltő Edouard Balladurnek az ASEM, vagyis egy Ázsia-Európa Találkozó megszervezésének gondolatát. Franciaország azután továbbította a javaslatot az EU berkein belülre, ahol azt nagy örömmel fogadták. Úgy látták ugyanis, hogy ily módon ellensúlyozni lehet az ázsiai-csendes-óceáni térséget átfogó regionális csoportosulásban (APEC - Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés) részt vevő Egyesült Államok szerepét.

Márpedig Európának szüksége van ázsiai jelenlétének számottevő megerősítésére, mert a gyorsabb növekedési ütem révén ott egymás után nőttek fel olyan, korábban még fejlődőnek nevezett gazdaságok, amelyek hovatovább gazdagabbak (lesznek) európai tanítómestereiknél. (A sort Japán nyitotta meg, de ma már Szingapúr, sőt az időközben a Kínai Népköztársasághoz viszszacsatolt Hongkong is gazdagabbnak tekinthető az egy főre jutó GDP alapján, mint néhány EU-tagország.) Ha ehhez még hozzávesszük, hogy miközben az EU világkereskedelmi súlya a 90-es években folyamatosan csökkent, Japán kivételével az ázsiai ASEM-országoké, és együttvéve az egész térségé viszont egyenletesen nőtt, akkor egyértelművé válik Európa érdekeltsége a kapcsolatok szorosabbra fűzésében.

Az érdekek természetesen a másik fél részéről is megalapozottak voltak és maradtak, hiszen az ázsiai csoport magjának tekintett ASEAN-tömörülés - Szingapúrtól eltekintve - a térség még egyelőre kevésbé fejlett gazdaságait fogja össze, és jelentős infrastrukturális beruházási tervei megvalósításához sok külföldi tőke beáramlását is igényli, az ehhez kapcsolódó műszaki ismeretek és együttműködés mellett. Hatványozottan érvényesül ez a szempont akkor, ha az ASEM-ben Japán mellett szintén részt vevő Kínát és Dél-Koreát is figyelembe vesszük. Az ez irányú tőkemozgások egyébként már a 90-es évek elejétől kezdve megkezdődtek: egy JETRO- (Japan External Trade Organization) jelentés szerint 1990 és 1994 között a tíz ázsiai ASEM-országban megkétszereződtek a nyugat-európai közvetlen tőkebefektetések. Részarányuk azonban a régióba áramló össztőkén belül még így is 13,3 százalékról 10,8 százalékra csökkent.

Érdekes összevetésre ad módot egy hasonló időszakról szóló UNCTAD-tanulmány, amely szerint az ázsiai fejlődő és újonnan iparosodott országok (igaz, a Keletet is magában foglaló) Európába irányuló tőkebefektetései az 1989-91-es időszak évi 100 millió dolláros átlagértékéről 1992-94 között csaknem a kilencszeresére nőttek. Az EU így is csak az összes ázsiai beruházásállomány 5 százalékát szerezte meg, annak zöme továbbra is a szomszédos ázsiai országokba, valamint az Egyesült Államokba került. (A fő célországok, Nagy-Britannia, Németország és Hollandia részesedése az összes európai befektetésen belül rendre 40, 30 és 20 százalékot tett ki, a fő befektetők pedig Hongkong, Dél-Korea, Tajvan és Szingapúr voltak.) Még nagyobb aránytalanságot találunk, ha a két országcsoport egymás közötti kereskedelmi forgalmának 1994. évi egyenlegeit vizsgáljuk: az EU csupán Bruneijel, Szingapúrral és a Koreai Köztársasággal tudott kereskedelmi mérlegtöbbletet elérni, de ez együttvéve is eltörpült a többi hét országgal - különösen a Japánnal és Kínával - szembeni hiánya mögött. Figyelemre méltó aszimmetriára lelhetünk, ha összevetjük a két országcsoport súlyát egymás összkivitelében és -behozatalában. Míg az EU 1995. évi összexportjában az ázsiai ASEM-országok együttes súlya 9,3 százalék volt (ebből Japáné 2,2 százalék), összimportjában 11,5 százalékot (illetve 4 százalékot) tett ki, az ázsiai ASEM-országok közül csak Brunei kivitelében volt ilyen alacsony ez a részesedés, behozatalában pedig csak a Fülöp-szigetek, Vietnam és Hongkong támaszkodott ennél még csekélyebb arányban az EU szállításaira.

Az első ASEM

A 25 ország állam- és kormányfői (valamint az EU Bizottságának képviselője) 1996. március első napjaiban azzal a céllal találkoztak Thaiföld fővárosában, hogy a két országcsoport kapcsolatainak erősítéséről tárgyaljanak. Li Peng kínai miniszterelnök azon korszak lezárulásáról beszélt, amelyben a nemzetközi kapcsolatokat egy vagy két szuperhatalom túlsúlya jellemezte.

A találkozó eredményeit összegző záródokumentum öt átfogó területet emelt ki:

  • törekvés Ázsia és Európa közös jövőképének kialakítására,
  • a politikai párbeszéd elősegítése,
  • a gazdasági együttműködés erősítése,
  • az egyéb területeken való együttműködés elősegítése és
  • az ASEM jövője.

A közös jövőképet illetően arról határoztak, hogy új, a gyorsabb növekedést szolgáló partneri viszonyt hoznak létre Ázsia és Európa között. A politikai dialógus elvei kapcsán a kölcsönös megbecsülésről, az egyenlőségről, az alapjogok támogatásáról és egymás belügyeibe való be nem avatkozásról szóltak. Hangsúlyozták a gazdasági együttműködés nagy lehetőségét mind a kereskedelem, mind pedig a tőkemozgások terén, s kiemelték az együttműködés fontosságát a környezetszennyezés, a nemzetközi bűnözés, a szegénység, a nők méltatlan helyzete és az AIDS elleni harc terén.

Végül a találkozók jövőbeli menetrendjét illetően két 1997. évi összejövetelről (az első a külügy-, a második a gazdasági miniszterek részvételével) és a kétévente sorra kerülő kormányfői találkozókról (1998: London, 2000: Szöul) döntöttek. Létrehozták az Ázsia-Európa Üzleti Fórumot, és döntöttek a Thaiföldön létesítendő Ázsiai-európai Környezettechnológiai Központról.

A tervek között ugyancsak szerepelt a Szingapúrban felállítandó Ázsia-Európa Alapítvány, amely a két térségbeli "agytrösztök" (think tanks), illetve szakértők és kulturális csoportok cseréjét hivatott elősegíteni. Az Ázsiai-európai Egyetemi Program a két régió kultúrájának, történelmének és üzleti szokásainak kölcsönös, jobb megértését kívánja szolgálni. Előirányozták szakemberek és fiatalok cseréjét és a gazdasági együttműködés lehetőségeit feltáró tanulmányok készítését. Konkrét projekteket is kijelöltek: az európaihoz majdan csatlakoztatható transzázsiai vasúthálózat kialakításáról, illetve a Mekong folyó medencéjének fejlesztéséről már el is kezdődhetett a (kutató)munka.

Az első ASEM folytatásaként értelmezhető az a jelentés, amelyet az Európai Bizottság az ASEAN-nal fennálló kapcsolatokról 1996. július 3-i keltezéssel adott ki. A dokumentum új lendületet kívánt adni az európai-ázsiai kapcsolatoknak. Mint leszögezte, a héttagú ASEAN képezi Európa bővülő ázsiai kapcsolatainak magját, s fel is sorolta azokat a területeket, amelyeken hasonlóságok lelhetők fel a két csoport között: mindketten az integráció folytatására törekszenek, biztonságot és stabilitást kívánnak teremteni térségükben, és támogatni akarják szomszédaikat a piacgazdaság és a többpárti demokrácia megteremtésében. A jelentés mindemellett még olyan közös tennivalókra is ajánlást tett, mint például az ENSZ megreformálása, a leszerelés, az atomfegyverek elterjedésének meggátolása vagy a két térség álláspontjának összehangolása a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) (akkor) közelgő szingapúri konferenciájára.

Gazdasági és politikai terhek

Európa és Ázsia viszonyát jól illusztrálja textilkereskedelmük patthelyzete. Míg a 60-as évek közepe óta a világkereskedelemben is fontos szerepet játszó nemzetközi textilegyezmény (Multi Fibre Agreement - MFA) előírásainak fokozatos leépítését már 1995-ben el kellett volna kezdeni (ekkor került volna sor a textilkereskedelem 16 százalékának liberalizálására), az érdekelt felek egymást vádolják ennek késedelméért vagy elmaradásáért. Az EU (és persze az Egyesült Államok is) arra hivatkozik, hogy előbb az ázsiai országoknak kell csökkenteniük látványosan magas importvámjaikat ahhoz, hogy a termékeiket importáló országok számottevő kvótaeltörléseket léptessenek életbe. Amint Guy Arnould, az európai textil- és ruházati ipari szövetség, az Euratex főigazgatója kijelentette: "Amikor India 100-ról 50 százalékra csökkenti vámjait, akkor még nem beszélhetünk a piacra jutás (feltételeinek) megjavításáról, hanem csak ügyeskedésről." Amíg az Egyesült Államok egészen az utolsó pillanatig is fenn kívánja tartani kvótáit, az EU dömpingdíjak kivetésével fenyegetőzött, illetve olyan mérvű védővámok bevezetését fontolgatta, amelyek az ázsiai termékeket 3-36 százalékkal drágítanák meg. Az EU dömpingellenes jogi szabályozásával kapcsolatban viszont az ázsiai szállítók azt nehezményezik, hogy a 6-9 hónapig is elnyúló (elnyújtott?) vizsgálati fázis miatt az importőrök sokszor inkább más partnereket keresnek.

Ilyen alapokról kiindulva az ázsiai textilexportőrök ugyancsak fenntartásokkal várják az MFA 1998-ra tervbe vett újabb 17, 2001-re 18, majd 2005-re a maradék 49 százalékos kvótamentesítését. Márpedig a teljes liberalizálás tényleges bekövetkezte esetén az ázsiai fejlődő országok - az UNCTAD becslése szerint - tíz év alatt megháromszorozhatnák textilkivitelüket, s ezzel mintegy 175 milliárd dollárnyi többletbevételhez juthatnának. Az érintettek kételyei azonban egyre erősödnek azt látva, hogy - szerintük - Brüsszel mind jobban liberalizálja importját Kelet-Európából, Észak-Afrikából és Törökországból...

Érdekes, az eddigieknél jóval szélesebb nézőpont tárul fel előttünk, ha egy - igaz, speciális helyzetben lévő - ázsiai ország, Dél-Korea szempontjából vizsgáljuk az ASEM-folyamat jelentőségét. Hvang-Szu Csun elemzése szerint az ASEM révén Dél-Korea diverzifikálhatja kereskedelmi diplomáciáját és kiegyensúlyozhatja nemzetközi együttműködését. Az Európával való szorosabb politikai és gazdasági együttműködés egyúttal ahhoz is hozzájárulhatna, hogy Szöul nemzetközi támogatást kapjon a félszigetet terhelő politikai feszültségek megoldásához. Az ASEM ugyanakkor mintegy intézményesítheti is a Koreai Köztársaság párbeszédét Kínával, Japánnal, illetve az EU-val. Ezzel egyben arra is módja nyílik az országnak, hogy a hidegháborús korszak utáni világrendhez valóban nemzetközi módon viszonyulhasson. Végül, de nem utolsósorban az ASEM az ASEAN-országokkal való kapcsolatok erősítését is elősegítheti, s ily módon az Északkelet- és Délkelet-Ázsia közötti együttműködés egyik új csatornájává válhat.

Az EU és az ázsiai országok közötti kapcsolatokat néhány politikai kérdés is terheli. Ezek jórészt még a gyarmati korszak örökségének tekinthetők, de vannak olyanok is, amelyek akár az egyes országcsoportok belügyeként is kezelhetők. A KNK-hoz visszacsatolt Hongkong esetében a britek jó előre jelezték: nem áll szándékukban és módjukban minden hongkongit befogadni, aki a csatlakozás miatt emigrálni szeretne. Kitartóbbnak mutatkozik Portugália a Kelet-Timorral kapcsolatos indonéz politikával szemben: minden lehetséges fórumon szóvá teszi a kelet-timoriak önrendelkezési jogának megsértését. Az ebből eredő feszültség miatt már nem egy EU-Ázsia összejövetelt fenyegetett kudarc, még ha a legtöbb esetben sikerült is - kölcsönös kompromisszumkészséggel - elhárítani a nyílt színi összecsapásokat.

Általánosabb jellegű az európai országok gyakori elégedetlenkedése az emberi jogok, a demokrácia elveinek Ázsia-szerte történő megsértése miatt. Bár általánosságban vitatható, hogy vajon Ázsiában is csak az európai értelemben vett demokráciafelfogás lehet a mérce, a szélsőségesen antidemokratikus rezsimekkel szembeni tiltakozás mindenképpen érthető. Így például az EU-tagországok nehéz helyzetbe kerültek azáltal, hogy tavaly az ASEAN Laoszon kívül Mianmart (a korábbi Burmát) is a tagjai közé fogadta. Természetesen a tagság ellen semmilyen jogon nem ágálhattak, de kérdéses, beengedik-e az ASEM-összejövetelekre a mianmari küldötteket.

Magyar szempontok

Az ASEM-dialógusba természetesen mind több európai és ázsiai ország szeretne bekapcsolódni, és a bővítés kérdése a bangkoki csúcstalálkozó óta a két fél közötti tárgyalások egyik legvitatottabb pontja. Ennek megfelelően az 1997 februárjában Szingapúrban megtartott külügyminiszteri tanácskozáson csak elvi megállapodás született arról, hogy célszerű az ASEM-et tovább bővíteni. Potenciális új tagokként Ausztráliát, Új-Zélandot, Indiát és Pakisztánt, illetve Oroszországot említették. A kínai külügyminiszter leszögezte: bővítés esetén az ázsiaiaknak kell elsőbbséget kapniuk "a földrajzi egyensúly elve értelmében", és a kulisszák mögött egyes szakértők még azt is elképzelhetőnek tartották, hogy Kína akár kész lenne megvétózni is a szerinte nem ázsiai Ausztrália és Új-Zéland felvételét.

A közép-kelet-európai országok ugyancsak növekvő érdeklődést mutatnak a tagság elnyerése iránt. Mint majdani EU-tagoknak célszerű lenne mielőbb bekapcsolódniuk a párbeszédbe, ráadásul fejlettségi színvonaluk és földrajzi elhelyezkedésük révén talán kedvező pozícióban lennének ahhoz, hogy a zömében fejlett európai és a túlnyomórészt szegényebb ázsiai résztvevők között közvetítői szerepet játsszanak. Bár inkább európai oldalról, főként a két kontinentális középhatalom, valamint a mediterrán térségbeli országok részéről figyelhető meg ellenkezés a térség felzárkózó országainak korai bekapcsolódásával szemben, az ellenérvek mindenekelőtt technikai jellegűek. Például nem tartják kívánatosnak a tanácskozásokon és a közös dokumentumokban használt munkanyelvek számának szaporítását. Kellő diplomáciai lépésekkel ezek az ellentétek, a tanulási folyamat közös érdekeire hivatkozva minden bizonnyal feloldhatók. Az ázsiai országok - legalábbis nyilatkozataikban - rugalmasabban viszonyulnak a közép-kelet-európai országok esetleges bekapcsolódásához, bár azt nem veszik jónéven, hogy 15 európai mellett csak 10 ázsiai ország vesz részt a párbeszédben. Ezzel a fenntartással szemben a részt vevő országok népességében meglevő hatalmas ázsiai fölénnyel lehet érvelni, s persze azzal, hogy az ASEM döntései-ajánlásai úgysem szavazati arányok alapján, hanem csak teljes egyetértés esetén születnek meg.

Az EU és az ázsiai ASEM-országok világimportbeli részarányának alakulása a 90-es években (%)
  1990 1992 1994 1996
Európai Unió 44,1 42,5 37,1 36,2
Japán 6,7 6,0 6,4 6,5
Kínai Népköztársaság 1,5 2,1 2,7 2,6
Dél-Korea 2,0 2,1 2,4 2,8
Szingapúr 1,7 1,9 2,4 2,4
Indonézia 0,6 0,7 0,7 0,8
Malajzia 0,8 1,0 1,4 1,4
Fülöp-szigetek 0,4 0,4 0,5 0,6
Thaiföld 1,0 1,1 1,3 1,4
Vietnam 0,1 0,1 0,1 0,3
Brunei   0,1 0,1 0,1
Az ASEAN "7-ek" (4,6) (5,3) (6,5) (7,0)
Az ázsiai ASEM-országok összesen 14,8 15,5 18,0 18,9
Forrás: IMF Direction of Trade Statistics Yearbook 1997.

 

Az EU és az ázsiai ASEM-országok világexportbeli részarányának alakulása a 90-es években (%)
  1990 1992 1994 1996
Európai Unió 44,1 42,0 38,3 38,8
Japán 8,5 9,1 9,4 7,8
Kínai Népköztársaság 1,9 2,3 2,9 2,9
Dél-Korea 1,9 2,0 2,3 2,5
Szingapúr 1,6 1,7 2,3 2,4
Indonézia 0,8 0,9 0,9 0,9
Malajzia 0,9 1,1 1,4 1,5
Fülöp-szigetek 0,2 0,3 0,3 0,4
Thaiföld 0,7 0,9 1,1 1,1
Vietnam 0,1 0,1 0,1 0,1
Brunei 0,1 0,1 0,1  
Az ASEAN "7-ek" (4,4) (5,1) (6,2) (6,4)
Az ázsiai ASEM-országok összesen 16,7 18,5 20,8 19,6
Forrás: IMF Direction of Trade Statistics Yearbook 1997.

 

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. április 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére