Az adatolás gyötrelmei.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 2. számában (1998. április 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

A közvélemény rendre nagy ovációval fogadja, ha az illetékesek elbuknak egy-egy, a gazdaság áttekinthetőségét szolgáló javaslatukkal. Azonnal kiderül, hogy az ötlet rossz, megvalósíthatatlan, fölös adminisztrációval terheli a vállalkozókat. Semmivé foszlott a mezőgazdasági kistermelőket érintő adminisztrációs javallat, botrányba fulladt a tb-bevallások floppysítása és így tovább. Még az úgy-ahogy elfogadott papírmunka is terhes, nem szólva állandó módosulásairól. Az állampolgári diadal minden esetben érthető. A visszavont intézkedések azt fejezik ki, hogy az elégedetlenség lehet hatásos nyomásgyakorló eszköz. Talán még az is benne van, hogy nem akarunk kartotékadat lenni. Ám ha mélyebben belegondolunk, ez a húzd meg-ereszd meg játék nem igazán kifizetődő. Nekünk érintetteknek sem. Megszabadulunk ugyan valamilyen kényelmetlenségtől, netán ostoba regulától, ami egyébként talán - jobb kiadásban - szükséges lenne! A rendeletfogalmazók ügyetlenkedése nemcsak azért káros, mert lejáratja a hivatalokat, hanem azért is, mert megmarad a rendetlenség.

Ki tudja ma megmondani példának okáért, hogy melyik földterület kinek a tulajdona? A földhivatalok restanciáját harminc-hatvan százalékosra becsülik. Lehet-e földet adni-venni, földre jelzáloghitelt fölvenni, ha a tulajdon(os)ról nincs hiteles nyilvántartás? Mennyi terem és kinek? Ami megjelenik exportban, árutőzsdén, az mérhető. És ami nem? Mindenféle adatokat olvashatunk a sertés- és marhaállomány fogyatkozásáról. Aztán megjelennek a húskommandók, és nem is jelentéktelen mennyiséget forgalmazó vágóhidakat derítenek föl. Megszállja Bács-Kiskun megyét a borkommandó, és sok ezer hektó gyanús cefrére bukkan. Holott elvileg kiszámítható, hogy hány hektáron mennyi szőlő terem, abból mennyi bor állítható elő. Ismerjük-e egyáltalán a fogyasztás adatait (hogyne ismernénk, van róla statisztika, de mennyire megbízható?), s ha összevetjük a termőterülettel, milyen következtetésre jutunk? Nem mellékesen az EU-csatlakozási tárgyalásokon a mezőgazdaság roppant kényes fejezet. Érvelnünk kell kvótákért, támogatásokért, egy-egy nekünk fontos halasztásért. Nem tudni, hány százalékos hibahatár a megengedett. Mintha egyszer már magyarázkodnunk kellett volna a túlzottan nagyvonalú adatszolgáltatás miatt. Nem csupán arról van szó, hogy felgyorsuljon a földhivatalok munkája, hogy megkapják hozzá a szükséges technikai-személyi feltételeket. Odáig kellene eljutnuk, hogy kifizetődőbb legyen az átláthatóság, mint a zavaros állapot. Úgy tetszik, ma még nem ellensúlyozzák a támogatások, kedvezmények a másként realizálható hasznot. A földhivataloknál maradva: valamivel jobb a helyzet a lakóingatlanok esetében. De aki végigcsinálta, igazolhatja: a széljegyzetek másfél-két éves késedelme korántsem ritkaság. Rég visszafizetett OTP- és vállalati kölcsönöknek nincs nyoma a tulajdoni lapon, viheti a delikvens az igazolásokat, hogy tartozását hivatalosan is töröljék.

Hírlik, hogy a cégbíróságok munkája mára már fölgyorsult. Lehet. Mégis akad szép számmal késedelem mondjuk adatmódosításban. Másfél-két éves történetekről szól a fáma. Vajon jól rögzítik a statisztikák a cégek tevékenységét? A feketegazdaság részarányát az egészben harminc-negyven százalékosra becsülik. Ezt a regisztrálás késedelme és pontatlansága is okozza. Van ugyan számlaadási kötelezettség, de ellenőrizhető-e általa példának okáért a szolgáltatószféra jó néhány válfaja? A két fél megállapodik valamiben, ami kölcsönösen előnyös. A szolgáltató árengedményt ad, ami természetesen jó a megrendelőnek, a munka ellenértéke pedig adózatlanul növeli a bevételt. A megrendelő kockáztat, hiszen elesik bármiféle reklamáció lehetőségétől, a szolgáltatót is érheti meglepetés, ha éppen egy adóellenőrrel hozza össze rossz sorsa. A megoldás pillanatnyilag a minimális jövedelem szakmánként és központilag megállapított mértéke. Ami annyi amennyi, de menynyi a tényleges annyi? Vihart kavart a készpénzfizetés korlátozására hozott intézkedés is. Főként azért, mert életidegen. Olyan országban, amelyben a fizetési fegyelem meglehetősen laza, ahol a vállalkozók jelentős hányada adott már ki kezéből számlát s maradt el fizetsége, aztán bérelhetett behajtót, fordulhatott bírósághoz, miközben nem létező jövedelme után becsületesen befizette az áfát, szóval nálunk azokból is ellenállást váltott ki az elgondolás, akiknek eszük ágában sincs a készpénzfizetés révén csalni. Mindez akár magyarázatul is szolgálhat a regisztráció gyengeségét illetően. De vélhetőleg többről, másról is szó van.

A rendszerváltozást követő években sorra dőltek a törvénykezési csúcsok. Ötszázöt törvényt alkotott '94-'98 között az Országgyűlés. Szükség volt az új jogszabályokra, hiszen teljességgel átalakult a gazdaság, a közigazgatás és a többi. A jogalkotók azt is figyelembe vették, hogy az Európai Unióba igyekszünk. Törvényeink alapján nagyjából úgy működik gazdaságunk, mint a nyugati országokban. Még ha nem is eredményességét, de legalább játékszabályait illetően. Csakhogy ezeknek a jogszabályoknak korántsem eurokomfort környezetben kellene érvényt szerezni. A privatizálás, a kárpótlás olyan földhivatalokra zúdult, amelyek ilyen tetemes munkára fölkészületlenek voltak. A cégbíróságok jelentősebb fejlesztése is váratott magára. A tb, az adóhatóságok ugyancsak belevesztek a feladatokba. Hiányoztak - részben ma is hiányoznak - az eszközök, a képzett szakemberek. Sommázva: az EU-csatlakozásig van mit bepótolnunk. Könnyen lehet, hogy a legtöbbet éppen a regisztrálásban.

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. április 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére