A kisvállalkozók helyzete

 

Bush elnök látogatásakor született meg a jelszó: legyen Magyarországon egymillió kisvállalkozás. S lőn. Ám mostanság a kisvállalkozások országában a hatóságoknak, statisztikusoknak eléggé homályos képük van arról, hogy kik, mire és hogyan vállalkoznak. A szerzők alábbi írásaikban azt vizsgálják, hogy régiónként miként élnek a vállalkozók, mi befolyásolja őket döntéseikben; nemkülönben azt, milyen támogatást élveznek az EU-ban és nálunk.

 

Vizsgálódásaink során a csaknem azonos fejlettségű megyék egy csoportba kerültek. A fejlettebb területeken ugyanis a GDP viszonylag magas, a bővebben csordogáló lakossági jövedelmek alapján a lakossági igények (például a szolgáltatások iránt) is differenciáltabbak, vagyis több vállalkozás tud megélni hasonló kínálati szerkezet mellett is. A magasabb GDP az általában fejlettebb iparnak is köszönhető, ami a termelési szolgáltatások (például beszállítás, könyvelés stb.) iránt magasabb igényeket, keresletet is gerjeszt. Így összességében mind a termelési, mind a lakossági oldalról vélhetően nagyobb a kereslet a vállalkozások termékei és szolgáltatásai iránt.

Szerkezeti megoszlás

A vállalkozók, vállalkozások régiók közötti megoszlása meglepő egyenletességet mutat. A lélekszám alapján várt aránynál csak Közép-Magyarországon, a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön van néhány százalékkal több vállalkozó. A viszonylag egyenletes eloszlásban sok tényező hatása összegződik, egyet azonban érdemes már most kiemelni: a vállalkozók jelentős hányada ügynök (Amway, Oriflame, California Fitness, Q10 stb., illetve biztosítási ügynök). Az egyes cégek közül csak az Amway 60 ezer vállalkozót tömörít, de hasonló nagyságrendben foglalkoztat vállalkozókat az Oriflame is. Becslésünk szerint az ilyen ügynöki tevékenységet folytatók száma összességében megközelíti a 200-250 ezret. Márpedig e hálózatok képviselői az egész országban jelen vannak, ami az egyik magyarázata lehet a vállalkozók számában mutatkozó kiegyenlítettségnek. Kérdés persze, hogy ezek a kisvállalkozások mennyire tekinthetők valódi vállalkozásnak, s mennyiben kényszer szülte ezeket, hiszen a nagy cégek a tb- és ügyviteli költségek minimalizálása érdekében csak azzal a feltétellel alkalmazzák az ügynököket, ha azokkal vállalkozóként működhetnek együtt.

A vállalkozók régiók közötti megoszlásánál pontosabb képet mutat, ha a vállalkozók arányát a vizsgált régió népességéhez viszonyítjuk. Ez jól mutatja a vállalkozások sűrűségét (gyakoriságát). E mutató alapján a legnagyobb arányban a közép-magyarországi és a nyugat-dunántúli régióban találunk vállalkozásokat, ahol a vállalkozók aránya a felnőtt népességen belül 7,5 százaléknál nagyobb.

A megmaradó régiók mintegy kettészelik az országot. A közép-dunántúli, az észak-magyarországi és az észak-alföldi régiókban magasabb arányban vannak vállalkozók, mint a déli régiókban.

A vállalkozók arányának eltéréseire még egy kézenfekvő magyarázat kínálkozik: a mezőgazdaságilag fejlett megyék esetében az egyéni gazdálkodók nagyobb arányban vannak jelen, mint másutt. Mivel az adótörvények preferálják a kisebb gazdálkodókat, ezért sokuk számára alapvető érdek, hogy a család minél több tagja mezőgazdasági vállalkozó legyen, hiszen ekkor maximálisan érvényesíthetők az szja-törvényben szereplő adókedvezmények. Ugyancsak a mezőgazdasági vállalkozások arányának növekedését idézhetik elő a mezőgazdasági növénykultúrák területi eltérései. Bács-Kiskunban, Baranyában a szőlőművelés ma már alapvetően kisebb parcellákon zajlik, ami a termelőszövetkezetek felszámolódásával járt együtt. A nagy táblás kultúrák (búza, rozs, árpa, ipari növények stb.) azonban hatékonyabban termeszthetők a szövetkezetekben, így nem volt érdemes kiváltani a vállalkozói engedélyeket. Az észak-alföldi régió kisebb vállalkozói arányát részben ez is magyarázhatja.

Egy másik magyarázat lehet az, hogy van-e a régióban jelentős település, ahol koncentrálódhat az ipar és a kereskedelem, valamint a szolgáltatási tevékenység. Ilyen település kisugárzó hatása is jelentős lehet a megye többi településére (beszállítókon keresztül). Abban a régióban, ahol sok ilyen nagy település van, ott kisebb a kényszer a vállalkozások alapítására (bár a sikerre is nagyobb az esély). Ez magyarázhatja azt, hogy Észak-Dunántúlon és Észak-Magyarországon kisebb a vállalkozások aránya, mint délen.

Vállalkozás és iskolázottság

További magyarázat lehet az egyes régiók népességének eltérő iskolázottsága is. Az iskolázottabbak inkább válnak vállalkozóvá, személyes kapcsolataik tőkévé válhatnak, a nagyobb rugalmasság és a szabályokban való nagyobb jártasság révén vállalkozásaikat nyereségesebben (hatékonyabban) tudják működtetni. Sok jel utal arra, hogy egyes régiók inkább kibocsátói a magas iskolai végzettségűeknek (például mert nem képesek megfelelő színvonalú munkát kínálni), míg más régiók inkább befogadók. Az előbbire az észak-alföldi és az észak-magyarországi régió, az utóbbira a közép-magyarországi régió a jellemző példa. A KSH adatai általában késésben vannak a valósághoz képest, mert csak a népszámlálás alapján lehet valós képet kapni az iskolázottságról. Ezért a mintabeli értékek eligazítást adhatnak erről a kérdésről is.

Nem megfelelő (hacsak a mérték nem), hogy a központi régióban a felsőfokú végzettségűek aránya messze az átlagot meghaladó (csaknem 17 százalék). A Dunántúlon és a Dél-Alföldön az arány ennél kisebb, körülbelül az országos átlaghoz áll közel (8-9 százalék), míg az észak-alföldi és az észak-magyarországi régió arányai 8 százalék alattiak. Vagyis ezek a megyék inkább diplomásokat kibocsátó, a többi megye (régió) befogadó terület. Mindez azért is meglepő, mert az egészségügyi ellátás, az oktatási intézményrendszer (középiskolai szintig biztosan, afölött régiónként többé-kevésbé) egyenletesen oszlik meg, vagyis az itt alkalmazást találó diplomások (tanítók, tanárok, orvosok stb.) a lélekszámnak megfelelően szóródnak. A magyarázat talán abban lelhető meg, hogy a központi régió agyelszívása ezekre a régiókra hat a legerőteljesebben.

A vállalkozók átlagos iskolai végzettsége magasabb, mint a nem önálló munkaképes korú népességé. Különösen igaz ez a központi és az észak-magyarországi régióra, ahol a diplomások aránya a 27 százalékot is meghaladja. A többi régiónál is megfigyelhető a már említett kettészeltség: az északi régiók vállalkozói között árnyalatnyival magasabb a felsőfokú végzettségűek aránya, mint a déli régiókban, de a különbség nem jelentős. A kimagasló arányú két régió (a központi és az észak-magyarországi) esetében feltehetően különböző okok vezettek a magas arányszámokhoz. A központi régióban a főváros kínálta lehetőségek széles skálája teszi vonzóvá a vállalkozást. Egyes értelmiségi (szellemi szabad) tevékenységek is elsősorban a fővárosra összpontosulnak (például újságírók), így ezek vállalkozási formában való ellátása is főleg Budapestre koncentrálódik. Az észak-magyarországi régió esetében valószínűleg inkább kényszervállalkozásokkal állunk szemben. A hazai nehézipar válsága főleg ezt a területet érintette, s a leépítések során felszabaduló munkaerő itt talált a legkevésbé állást. Ez nem csoda: a munkanélküliség növekedésével leértékelődtek az ingatlanok is, ezért elköltözni szinte lehetetlen. Így aztán az itt élő diplomások rákényszerültek a vállalkozási tevékenységre, miközben kapcsolati tőkéjük, felhalmozott vagyonuk ezt lehetővé is tette. Az ukrán és a román (részben a szlovák) piac közelsége (a tömbmagyarság okozta kommunikációs könnyebbséggel együtt), a bevásárlóturizmus s egyes tiltott tevékenységek (például benzincsempészet, olajszőkítés) is erősítették a tőkeképződést.

A felsőfokú végzettség hatását más oldalról is megvizsgáltuk. Megnéztük, hogy milyen arányban találhatók vállalkozók a felsőfokú végzettségűek között (vagyis milyen gyakori az, hogy valaki diplomás létére vállalkozásba kezd). Ebből a szempontból az ország három részre bomlik: Nyugat-Dunántúlon a diplomások 19-20 százaléka vállalkozó, a központi, valamint az észak- és dél-dunántúli régióban 16-17 százalék a megfelelő arány, míg az ettől keletebbre eső régiókban csak 14-15 százalék.

Ezek az arányok nagy valószínűséggel a kényszervállalkozások elterjedtségével állnak összefüggésben a keleti régiókban, míg a nyugati határszélen a kedvező vállalkozói klíma (például határ menti kereskedelem, kedvező mezőgazdasági kistermelési lehetőségek, idegenforgalom) lehet a meghatározó elem. Történeti összehasonlításokat ugyan nem végeztünk, de a szocialista átalakulás előtt ezeken a területeken jelentős mértékű kisparaszti vállalkozói tevékenység folyt (közelítve a farmgazdaságok dániai példájához), ami öröklött tényezőként szintén kedvezően hathatott a vállalkozói kedvre. Emellett a régióban megtelepült ipar, különösen a sok, külföldi érdekeltségű vállalat jelentős mértékű beszállítási, szolgáltatási lehetőséget is jelent (főleg a szellemi foglalkozásúak részére).

Minél magasabb a kérdezett iskolai végzettsége, annál nagyobb arányban találunk közöttük vállalkozókat. Az eredmény várható volt: a magas iskolai végzettségű szülők általában arra törekednek, hogy gyermekeik is elérjék (vagy ha lehetséges, meghaladják) az általuk elért iskolázottsági szintet. Ezért az apa iskolai végzettségével általában növekszik a kérdezett iskolai végzettsége is.

Az alacsony iskolai végzettség (8 osztály vagy kevesebb) az apánál általában (52 százalék – miközben a vállalkozók átlaga csak 34 százalék) azzal jár, hogy a vállalkozó legmagasabb iskolai végzettsége szakmunkás lesz, míg a másik oldalon a viszonylag magas végzettségű apák (érettségi vagy magasabb) esetén a vállalkozók iskolai végzettsége 80-90 százalékban szintén érettségi vagy magasabb lesz. A szakmunkás vagy alacsonyabb iskolai végzettségű vállalkozók 84-90 százalékánál az apa végzettsége is csak maximum szakmunkás (miközben a mintaátlag csak 65 százalék). Az érettségivel vagy diplomával rendelkező vállalkozók 41-55 százalékának az apja is érettségizett vagy diplomás volt (miközben a mintaátlag csak 35 százalék).

Életkor szerint

A vállalkozók életkori megoszlása is fontos jellemző. Minél fiatalabb valaki, annál inkább várható, hogy rugalmasan gondolkodik a vállalkozási lehetőségekről (ráadásul magasabb az iskolai végzettségük, ami, mint láthattuk, egyik meghatározó faktora a vállalkozóvá válásnak). A nagyobb kockázatviselő képesség mellett fontos szempont lehet még esetükben a jobb informáltság is (hiszen már a középiskolában ismereteket szerezhetnek a vállalkozások működéséről, illetve a szülők, ismerősök tapasztalatai is segítenek). Ráadásul a vállalkozói életformáról kialakult kép (sok – főleg országhatáron belüli – utazás, önállóság stb.) mind-mind vonzó a fiatalok számára. A vállalkozási kedv testet öltését csak a pénzhiány akadályozhatja ideig-óráig, de ezt a szülői, rokoni, baráti segítség megoldhatja.

Természetesen nem mellékes szempont az sem, mint sokan vélik, hogy csak a vállalkozás révén tudnak elképzeléseiknek, reményeiknek megfelelő életnívót elérni. Eredmények igazolták az előzetes várakozásokat: a vállalkozók átlagéletkora szignifikánsan alacsonyabb minden régióban, mint a lakosságé. A 18 évesnél idősebb népesség átlagéletkora körülbelül 45 év, míg a vállalkozóké csak körülbelül 40 év. A legfiatalabbak a vállalkozók a közép-dunántúli régióban (39 év), a legidősebbek a nyugat-dunántúliban (41 év), de ez nem jelent érdemi különbséget.

Munkanélküliség és vállalkozás

Gyakran szó esik a szakmai viták során arról, hogy a vállalkozások viszonylag nagy része csak kényszer szülte szerveződés (főleg a fogyasztás egy részének – különösen a személygépkocsik – költségesítésére vagy a munkanélküliség elkerülésére). A kényszervállalkozók arányát sokféleképp lehet mérni, mi azokat tekintettük ilyennek, akik az utóbbi 10 évben voltak már munkanélküliek. Nincsenek a felmérésben azok, akik a munkahelyük megtartása érdekében lettek vállalkozók, hogy cégük költségeit csökkentsék, másrészt azok sem, akik a munkanélküliség elől azonnal ebbe a lehetőségbe menekültek.

Másrészt elképzelhető, hogy olyanok is bekerültek a kényszervállalkozók közé ily módon, akik valójában csak azért lettek munkanélküliek, mert a végkielégítésre igényt tartottak, s a munkanélküli-járadék, segély ideje alatt valójában már vállalkoztak (ily módon maximálva az elérhető jövedelmeket).

Adataink azt mutatják, hogy a munkanélküliség a legkevésbé a nyugat-dunántúli és a központi régióban hatott a vállalkozóvá válásra, míg a leginkább az észak-alföldi, valamint a közép- és dél-dunántúli régióban, de a különbségek viszonylag kicsik (7 százalékpont a legkisebb és a legnagyobb érték között). Más metszetben vizsgálva a kérdést azt is megnéztük, hogy az elmúlt 10 évben valamikor munka nélkül levők hány százalékából lett vállalkozó. Ebből a szempontból lényegében három részre bomlott az ország: a nyugat-dunántúli és a központi régióban váltak a legnagyobb arányban vállalkozóvá a munkanélküliek (körülbelül 7,5 százalékuk); majd a maradék Dunántúl és a Dél-Alföld következik a sorban (5-6 százalékkal); míg az észak-alföldi és az észak-magyarországi régió zárják a sort (4-5 százalék). Ennek magyarázatára két tényező szerepét hangsúlyozzuk: egyfelől a motiváló vállalkozói környezet (stabil kereslet az idegenforgalom miatt, történelmi hagyományok stb.) lehetett hatással arra, hogy a munkanélküliek közül a leginkább itt vállalkoztak, másrészt az iskolai végzettség is itt a legmagasabb, ami megkönnyíti a vállalkozóvá válást. Talán nem véletlen, hogy éppen ez a két régió volt az, amelybe a legtöbb külföldi beruházás áramlott.

Az északkeleti országrészben a munkanélküliségi arány már évek óta a legmagasabb, így a piaci kilátások nem túl kedvezőek most alakuló vállalkozások számára. Nem kizárt, hogy a kezdeményezőképes (mert például fiatal és képzett) emberek jelentős része elvándorolt a területről a perspektivikusabb régiókba, így kevesebb vállalkozni képes maradt helyben. Másfelől a hátrányos helyzetű népesség viszonylag jelentős része ezeken a területeken él (például a cigány népesség aránya kimagasló Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben), amelyet a munkanélküliség hulláma először ért el, s amely a legkevésbé képes önerejéből kikerülni ebből a helyzetből. A települési viszonyok sem kedveznek ezen a területen a vállalkozásoknak. Viszonylag sok a kistelepülés, az apró falvas övezet, ahol az ottlakók az önellátásra rendezkedtek be. Ez szintén gátja lehet a vállalkozási tevékenységnek, akárcsak az elmaradott infrastruktúra (hiányos és rossz közúthálózat, lassú vasút).

Életszínvonal és vállalkozás

A kisvállalkozók életszínvonalát a jövedelmi helyzettel és a vagyonnal próbáltuk megközelítőleg jellemezni. Ezek egyike sem tökéletes mérőszám, hiszen a jövedelem esetében az egyszerű tudatlanságtól (például nem tudja meghatározni a jövedelmét, mert azok esetiek, esetleg lökésszerűek) az eltitkolásig terjed. A személyes kikérdezés sem alkalmas arra, hogy a megkérdezettek elárulják a fekete- (szürke, rejtett) gazdaságból származó jövedelmeiket. A vagyoni helyzet mérését a minőségi különbségek gátolják, hiszen gépkocsi és gépkocsi között igen jelentős értékbeli, használati különbségek vannak, ennek kimutatása pedig csak sok pluszkérdés beiktatásával lehetséges, amire nem volt módunk.

Emellett a vagyon mérését az is nehezíti, hogy a fogyasztás egy része a vállalkozáson keresztül valósul meg, így bizonyos vagyontárgyak ott vannak elkönyvelve (például mobiltelefon, személygépkocsi, számítógép, de esetenként a nagy értékű ingatlanok is), vagyis a kikérdezés során ezek nem feltétlenül a család vagyontárgyaiként jelennek meg.

A lakossági minta alapján az egy főre jutó jövedelem a legalacsonyabb és a legmagasabb értékű régió között körülbelül 30 százalékos eltérést mutat, de ezt főleg a főváros okozza (e nélkül a két érték között csak 18 százalékos különbség van). A legalacsonyabb az egy főre jutó jövedelem az észak-alföldi és a dél-alföldi régióban (15 ezer Ft alatt), a legmagasabb a közép-magyarországi régióban (18-19 ezer Ft). A többi régió ebből a szempontból hasonló képet mutat.

A vállalkozók háztartásaiban az egy főre jutó jövedelem magasabb, mint a lakossági átlag, s nagyobb is a szóródása a régiók között (a legmagasabb és a legalacsonyabb érték között 47 százalék).

A legmagasabb egy főre jutó jövedelmet az észak- és a közép-magyarországi vállalkozások jelezték (havi 21 ezer forint felett), a középmezőnyt a 18-20 ezer forint közöttiek alkották (idetartozik a dél-dunántúli és a dél-alföldi régió), míg a saját bevallásuk szerint a legszegényebbek az észak- és közép-dunántúli, valamint az észak-alföldi régiók voltak.

A jövedelemkülönbségek ellenére úgy tűnik, hogy még a legjobban kereső vállalkozások is éppenhogy csak a létminimum fölött vannak (ami 1997-ben körülbelül havi 18 ezer forint lehetett). Ez még egyszer aláhúzza a bevezetőben említett vállalkozási formák (ügynöki tevékenység, mezőgazdasági vállalkozók) szerepét. Ennek torzító hatását nem tudtuk kiszűrni, mint ahogy azt sem, hogy sok egyéni vállalkozó nyugdíj vagy munkanélküli-segély mellett folytat kiegészítő tevékenységet, amelynek hozadéka valóban csak arra elegendő, hogy víz felett tartsa a vállalkozót. Ha ezek hatását megszüntethetnénk, valószínűleg sokkal differenciáltabb jövedelmi helyzetképet kaphatnánk. Akkor nem fordulhatna elő, hogy az észak-magyarországi régió vállalkozói háztartásai magasabb jövedelmet mutassanak ki, mint a nyugat-dunántúli vállalkozók háztartásai.

A vagyontárgyak értékelésével kapcsolatos nehézségek mutatkoztak meg a vagyoni helyzet elemzésekor is. Gyakorlatilag nincs különbség a vállalkozók vagyoni helyzete között regionális metszetben, amit a mérés pontatlansága okoz. Ha a kiválasztott vagyontárgyak darabszáma (megléte) helyett súlyozott mutatót készítünk (ahol a vagyontárgyak értéke is szerepet kap), kissé jellemzőbb képet kapunk, bár az önkényes súlyozás miatt ez is csak torz tükröt mutathat. [A súlyozás során a kiválasztott vagyontárgyakat a következő módon értékeltük (zárójelben az érték millió forintban): nyaraló (1,5), másik lakás (4,0), termőföld (0,5), telek (1,5), hifitorony (0,7), mosogatógép (0,1), személyi számítógép (0,25), mobiltelefon (0,08). A termőföld esetében azt vettük figyelembe, hogy az átlagos birtokméret viszonylag kicsi, 5 hektár alatti.]

A súlyozott index alapján a legvagyonosabb vállalkozók az észak-magyarországi és a dél-dunántúli régióban élnek. A nyugat-dunántúli, a közép-magyarországi és a dél-alföldi régiók a közepesen vagyonos régiók közé tartoznak, míg az észak-alföldi és a közép-dunántúli régió vállalkozói a legkevésbé vagyonosak. Habár az így kapott jellemzés közelebb áll várakozásainkhoz, tisztában vagyunk a jellemzés esetlegességével is. Ugyanaz az ingatlan nyilván mást ér az észak-magyarországi régióban, mint mondjuk a nyugat-dunántúliban (elképzelhető akár 5-6-szoros különbség is). Ugyanez a helyzet a földdel kapcsolatban is, hiszen a nyugat-dunántúli földpiacon egy-egy hektár közepes minőségű föld 100-150 ezer forintot, Békésben 50-70 ezer forintot ér, míg a kevésbé fejlett régiókban 40 ezer forint alatt is lehet ilyen földet venni.

Ráadásul nem mindegy az sem, hogy milyen területű, aranykorona-értékű földről van szó, illetve egy tömbben vagy széttagolva helyezkedik-e el a birtoktest. Az öntözővíz közelsége és egyéb szempontok szintén jelentősen befolyásolják az értékelést.

Bevételek

Megkérdeztük a kisvállalkozókat arról is, hogy menynyi bevételt értek el 1996-ban. Az így kapott adatok tendenciaszerűen igaz összefüggéseket tárhatnak fel az egyes régiók eltérő bevételszerzési lehetőségeit illetően, de abszolút értelemben nem hitelesek. A válaszolók közül csak azokkal foglalkoztunk, akiknek vállalkozása létezett már 1996-ban (1291 ilyen vállalkozás volt). A régiókban közel azonos arányban (14 százalék) találunk olyan vállalkozásokat, amelyeknek nem volt árbevétele 1996-ban (például azért, mert csak 1996-ban alakultak, de lehet az is, hogy 1996-ban szüneteltették tevékenységüket). Ennél nagyobb aránnyal szerepelnek a közép-magyarországi és a dél-alföldi régió vállalkozásai, amelyeknél a 0 árbevételűek aránya 17-19 százalék volt.

A vállalkozások zömét az egymillió forint alatti bevételű kisvállalkozások tették ki. Országosan arányuk az összes kisvállalkozásból 56,5 százalékos, ennél magasabb arányt a nyugat-dunántúli (60,5 százalék), a dél-dunántúli (64 százalék), az észak-magyarországi (64 százalék), az észak-alföldi (60 százalék) vállalkozások értek el. Az átlag alatti arányú a közép-dunántúli (54 százalék), a kelet-magyarországi (50 százalék) és a dél-alföldi (55 százalék) régió. A közepes méretűnek tekinthető 1-10 millió forint közötti bevételű vállalkozások aránya átlagosan 20 százalék, ennél magasabb arányt találunk a közép-dunántúli (25 százalék) és a közép-magyarországi (22 százalék) régióban. Ennél a kategóriánál a legalacsonyabb arányszámot a dél-dunántúli és az észak-magyarországi vállalkozások képviselik (16,5-17 százalék). A viszonylag nagyobbnak tekinthető, 10 millió Ft éves árbevétel feletti vállalkozások aránya 10 százalék körüli országosan, ebből felfelé az észak-alföldi régió (12 százalék), lefelé az észak-magyarországi (8 százalék) lóg ki.

A bevételkategóriák megoszlása régiók szerint szintén sokat elárul a kisvállalkozások helyzetéről. A 0 forint árbevételűekből az átlagnál nagyobb arányban részesedett a dél-alföldi (19 százalék) és a közép-magyarországi (37 százalék) régió. Az 1 millió forint alatti árbevételű vállalkozások viszonylag egyenletesen oszlottak meg a régiók között [szignifikáns eltérés (27 százalék) az átlagtól (31 százalék) csak Közép-Magyarországon van]. Az 1-10 millió forint közötti vállalkozások esetében felülreprezentált volt a közép-dunántúli (12 százalék) és a közép-magyarországi (35 százalék) régió. A 10 millió forint árbevételűeknél szintén a közép-magyarországi régió mutatott az átlagnál nagyobb arányt (33 százalék), de az észak-alföldi régió is átlag feletti arányt jelzett (16,5 százalék).

A vállalkozások 54 százalékában csak maga a vállalkozó dolgozik (önfoglalkoztatás), cégformától függetlenül ezek egyéni vállalkozásoknak tekinthetők. Az átlagnál nagyobb arányban találunk ilyen vállalkozásokat a Dél-Alföldön (62 százalék), míg az átlagnál kisebb arányban vannak önfoglalkoztatók a Közép-Dunántúlon, az észak-alföldi és a közép-magyarországi régióban (50-51,5 százalék).

A foglalkoztatottság alakulása

Az 1-5 fő közötti foglalkoztatotti létszámmal rendelkező vállalkozások aránya 33 százalék. Ennél nagyobb arány a közép-dunántúli (37 százalék) és az észak-alföldi régióban (36 százalék) van, ennél kisebb a dél-alföldi (27 százalék) régióban. Az 5-10 fő közötti vállalkozások súlya 6 százalék. Ebben a kategóriában a közép-magyarországi régió vezet (8,5 százalék), de átlag feletti az észak-alföldi régió is (8 százalék). Az átlagnál kisebb arány az észak-magyarországi (3 százalék), a dél-dunántúli és a dél-alföldi (4-4 százalék) régióban fordul elő. 10 fő feletti vállalkozás 7 százalékban fordul elő, ennél nagyobb arány jellemző az észak-magyarországi régióra (10 százalék), míg ennél kisebb arány leginkább az észak-alföldi régióban figyelhető meg (5 százalék).

Az önfoglalkoztatók tehát az átlagnál nagyobb arányban megtalálhatók a dél-alföldi régióban (17 százalék az átlagos 15 százalékkal szemben), de egyébként viszonylag egyenletesen oszlottak meg a régiók között. Az 1-5 fő közötti vállalkozások körében is csak a dél-alföldi régió kivétel, 12 százalék az átlagos 15 százalék helyett. Az 5-10 foglalkoztatottal rendelkező vállalkozások régiómegoszlásában jelentősek az eltérések. Az átlagosnál magasabb az arányuk a közép-magyarországi (44 százalék az átlagos 32 százalék helyett) és az észak-alföldi (17 százalék az átlagos 14 százalékkal szemben), miközben átlag alatti az arányuk a dél-dunántúli (5,5 százalék az átlagos 9 százalékkal szemben), az észak-magyarországi (4 százalék az átlagos 9 százalékkal szemben) és a dél-alföldi (9 százalék az átlagos 15 százalékkal szemben). A 10 fő feletti létszámú vállalkozások esetében átlag feletti arányban találunk ilyeneket Észak-Magyarországon (13 százalék az átlagos 9 százalékkal szemben), míg átlag alatti arányban az észak-alföldi régióban (10 százalék az átlagos 14 százalékkal szemben).

A vállalkozások helyzete

A közgazdasági vizsgálatokban egyre nagyobb teret nyernek a fejlett országokban az úgynevezett egyenlegmutatók. Ezek a pozitív és a negatív irányú válaszok különbségét az összes válaszadóhoz viszonyítják, s így egyfajta hangulati barométert jelentenek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a mutatók tendenciájukban jobban jelzik a várható változások irányát, mint a számszerű mutatók. Az egyenlegek abszolút értékének nincs jelentősége (ezek országonként eltérő nagyságúak), csak a változás irányának. A vállalkozások 1997-es (1996-hoz viszonyított) várható helyzetének országos egyenlegátlaga felmérésünkben (-16) volt. Az ennél nagyobb értékek eszerint az átlagnál jobb helyzetet tükröznek, a kisebbek értelemszerűen rosszabbat.

A leginkább pesszimisták a nagy-alföldi régiók voltak. Ennél valamivel kedvezőbb várakozásokkal rendelkeztek 1997-re a dél-dunántúli, a közép-magyarországi és az észak-magyarországi régiók, míg a legoptimistábbak a közép- és nyugat-dunántúli vállalkozások voltak. Eszerint 1997-ben is tovább mélyült a szakadék a régiók vállalkozásainak helyzete között.