Egyedi találmány volt

A Magyar Nemzeti Bank a konstrukció megszületése óta összesen 66 milliárd forintot fordított Egzisztencia-hitelek folyósítására – a kereskedelmi bankok közreműködésével. Banki szempontból ez aligha minősíthető nagy összegnek. De ennek a finanszírozási konstrukciónak nem is egy vagy egynéhány nagy üzlet támogatása volt a célja. Az állami vagyon lebontását egyik legfőbb feladatuknak tekintő kormánypolitikusok találták ki, s azt is pontosan megmondták, kik, milyen feltételekkel kaphatnak belőle. A privatizációt, a munkavállalók tulajdonszerzését, az állami tulajdonú középvállalatok magánkézbe adását akarták ezzel a pénzügyi megoldással támogatni.

Még nem volt egyéves az Antall-kormány, amikor megalkotta a 1991. évi 27. számú rendeletét a privatizációban részt venni szándékozók pénzügyi támogatására szánt Egzisztencia-hitelről. A később törvénnyé magasztosult jogszabály kimondta: ez a hitelfajta privatizációs célra s olyan mértékben vehető igénybe, amilyen mértékben az ellenérték az államadósság törlesztésére szolgál. Precízen megszabta a felvehető hitel összegét, futamidejét, kamatát, sőt még arra is vigyázott, hogy a hitelt folyósító bankok ne ebből az üzletből akarjanak meggazdagodni.

Az eredeti kormányrendelet előírta, hogy maximálisan 5 millió forintot adnak – ez az igényelt hitel és a részletfizetési kedvezmény együttes összege – 6 évre, egyéves türelmi idővel, ami alatt csak a kamatot kell fizetni, a tőketörlesztést még nem. Hitelt az kaphat, aki az igényelt hitel és a részletfizetés együttes összegének 2 százalékát, mint saját erőt bizonyítottan hozzáadja a privatizációban való részvételre kért hitelhez. Maximálisan 10 millió forintot kaphatott mint az igényelt hitel és a részletfizetési kedvezmény együttes összegét, 8 évre, egyéves türelmi időszakkal az a hitelfelvevő, aki 15 százalékos saját résszel meg tudta toldani az Egzisztencia-hitelt. A legtöbbet, maximálisan 50 millió forintot kaphatott 10 évre, két év türelmi időszakkal az a vállalkozó, aki 25 százalékos saját részt tudott hozzátenni az E-hitel összegéhez. A kamat a jegybanki alapkamat 75 százaléka volt. A hiteleket gondozó bankok a kormányrendelet szerint az MNB-től refinanszírozási hitelt kaptak, és 4 százalékos kamatmarzsot számíthattak fel.

Nem volt tolongás

Nehézkesen, lassan ment az E-hitelek kihelyezése. Juszel Béla, az MNB osztályvezetője szerint a kihelyezés üteme a hitelből vásárolható vagyon, vagyonrész, üzletrész, részvény vagy bérleti jog privatizációs eljárásának lefolytatásához igazodott. Trautmann Jánosné, a Pénzügyminisztérium Vállalkozásfejlesztési és Szabályozási Főosztályának helyettes vezetője emlékeztet arra, hogy a pénzt az MNB adta a kereskedelmi bankoknak, a hitelezés kockázata viszont a kereskedelmi bankokra hárult. A kamatmarzsot a kormányrendelet alacsonyan szabta meg, az semmiképp sem fedezte volna az esetleges veszteségeket. Jól felfogott érdekük, sőt kötelességük is, hogy alaposan megvizsgálják, kiknek is adnak a kedvezményes hitelből. Nemcsak a hitelkérelmek megalapozottságát, a vállalt saját rész meglétét ellenőrizték, hanem azt is, hogy a megvételre kiválasztott állami vállalat pénzügyi ereje, gazdálkodási biztonsága kellő garancia-e a 6-8-10 évre adott hitelek és kamataik visszafizetésére.

Az egykori Agrobank éppen az Egzisztencia-hitel folyósítására konstruált sajátos garanciarendszerébe bukott bele. A kereskedelmi bankok közül az Agrobank nyújtotta a legtöbb Egzisztencia-hitelt. Egyéni biztosítási rendszere révén ugyanis minimális kockázattal, a bank számára jelentős nyereséggel folyósíthatta ezt a kedvezményes hitelt. Akkor az Egzisztencia-hitel kitalálói és a hitelt igénybe vevők is elégedettek voltak, aztán ebből lett az újkori magyar bankvilág emlékezetes és tanulságos botránya. Csak a tanulságnak nagyon nagy ára volt: megrendítette az embereknek a bankokba vetett bizalmát – hogy az egyéb fájdalmas következményekről most szót se ejtsünk.

Vonzóbbá tenni!

Az ÁPV Rt. adatai szerint 1991-ben Egzisztencia-hitel segítségével egymilliárd forintnyi állami vagyont adtak magánkézbe. Az illetékes kormánypolitikusok megpróbálták vonzóbbá tenni az Egzisztencia-hitelt. Az 1992. évi 59-es számú rendelettel módosították az Egzisztencia-hitelre vonatkozó eredeti kormányrendeletet. Meghagyták a futamidőket, eltörölték az 50 millió forintos felső határt, és javítottak a kamatfeltételeken. A rendelet értelmében a 10 millió forint feletti összegben igényelt hiteleket 10+2 évre adják, ha a hiteligénylő 25 százalékos saját részt tud az igényelt hitel és a részletfizetési kedvezmény együttes összegéhez hozzátenni.

Kibővítették az Egzisztencia-hitel felhasználási lehetőségét is: részvényvásárlás esetében a kormányrendelet a részvények értékének maximálisan 85 százalékáig megengedte az Egzisztencia-hitel igénybevételét. Az MNB által felszámított refinanszírozási hitelkamatot a folyó 1992. évre a jegybanki alapkamat 60 százalékában szabták meg, 1993. január 1-jétől pedig 3 százalékban rögzítették. A kereskedelmi bankok által alkalmazható kamatrést pedig 4 százalékban maximálták. Így jött ki az Egzisztencia-hitelért felszámított 7 százalékos banki kamat.

Az újabb szabályozás sem hozta még meg az áttörést, ezért 1992 nyarán (az 1992. évi XLIV. törvénnyel) a Munkavállalói Részvényvásárlási Programban (MRP) részt vevő szervezetek számára is lehetővé tették, hogy E-hitellel vehessenek részt a privatizációban. Az MRP-szervezetek 10 évre és azon belül kétévi türelmi időszakra kapták a hitelt, amiért nekik is csak 7 százalék kamatot kellett fizetniük. A maximálisan 5 millió forintos egy főre jutó vételár esetén az Egzisztencia-hitelhez hozzáteendő saját erő nagyságát az igényelt hitel és a részletfizetés együttes összegének 2 százalékában jelölték meg.

Az 5 és 10 millió forint közötti egy főre átlagosan jutó vételárnál a saját erőnek el kellett érnie az igényelt hitel és a részletfizetés együttes összegének 15 százalékát plusz még 100 ezer forintot. Minthogy az Egzisztencia-hitellel elsősorban a középnagyságú vállalatok magánkézbe juttatását igyekeztek megkönnyíteni, a 10 millió forint feletti egy főre jutó vételárnál már szigorúbb feltételeket szabtak: a saját erőnek el kellett érnie a 25 százalék plusz 850 ezer forintot.

E változtatásoknak is köszönhetően 1992-ben az előző évinek kilencszerese, 9,1 milliárd forintnyi vagyon privatizálásához vették igénybe a kedvezményes hitelt. De a gazdaságpolitikusok még ezzel az eredménnyel sem lehettek elégedettek: 1993 tavaszán újabb kormányrendelettel egységesen 15 évre emelték az Egzisztencia-hitel futamidejét, a türelmi időt pedig 3 évben határozták meg. Újra változtattak az összeghatárokon, illetve a megkövetelt saját erő mértékén: 5 millió forintig 2 százalékos saját erőt, 5 millió forint felett az igényelt hitel és a részletfizetés együttes összegének 15 százalékát írták elő.

Az akkoriban megnyílt tőzsde támogatása, a részvények forgalmazásának megkönnyítése és a részvényvásárlók igényeinek felkeltése érdekében a kormányrendelet szerint saját erő lekötése nélkül is lehetett a részvények vételárának maximálisan 85 százalékáig Egzisztenica-hitelt igényelni.

Az MRP-szervezetekről szóló újabb, 1993. évi XLIII. törvényben 15+3 évre emelték a felvehető Egzisztencia-hitelek futamidejét, és nem részvényvásárlás esetére az egy főre jutó átlagos vételárnál csak az 5 millió forint alatti, illetve az afölötti árat határozták meg. 5 millió forintig a vételár 2 százalékát, 5 millió forint fölött 15 százalék és 100 ezer forint saját erő letételét írták elő a számukra.

A jogszabályi változtatások eredményeként 1993-ra több mint kétszeresére, 21,7 milliárd forintra nőtt az Egzisztencia-hitel igénybevételével privatizált állami vagyon értéke. A következő évben tovább gyarapodott az összeg: 30,2 milliárd forintnyi állami vagyont privatizáltak Egzisztenica-hitel felhasználásával. Aztán az élet túllépett a privatizációnak e formáján: 1995-ben már csak 3,9 milliárdra, 1996 első félévében pedig mindössze 0,4 milliárd forintra rúgott annak az állami vagyonnak az értéke, amely Egzisztencia-hitel igénybevételével került magánkézbe.

A törvényhozás még egyszer, az 1995. évi XXXIX. törvényben foglalkozott az Egzisztencia-hitel feltételeinek módosításával. Most a privatizációs szerződés szerinti ár maximum feléig, de legfeljebb 50 millió forintig igényelhető Egzisztencia-hitel. Ennek futamideje változatlanul 15 év, amelyen belül a türelmi idő legfeljebb 3 esztendő. A kamat is változatlanul 7 százalék, a szükséges saját erőről ez a jogszabály külön nem rendelkezik, a szükséges fedezetet ebben a konstrukcióban is természetesen az a pénzintézet határozza meg, amelyik a hitelt nyújtja, azaz amelyik a hitelezés kockázatát vállalja.

Az Egzisztencia-hitel előzőekben vázlatosan ismertetett története lezárulni látszik. A legtöbb hitelt a 93-94-es években folyósították, zömmel 8-9 évre. A futamidőn belüli türelmi idő a hitelek többségénél lezárult. Eddig csak a kamatokat kellett fizetniük. Az MNB és a PM közös vizsgálata szerint az adósok 90 százalékban menetrend szerint, problémamentesen teljesítik fizetési kötelezettségeiket. Az MNB információi szerint a vállalkozók ugyanúgy törlesztik kedvezményes feltételekkel kapott hiteleiket, mint az egyéb hosszú lejáratú hitelek igénybe vevői, s gyakoriak az előtörlesztések is. A hitelező bankok folyamatosan figyelik hitelfelvevőik működését, és egyelőre nem találkoztak különösebb nehézségekre, bajra utaló jelekkel.