A Hitelgarancia Rt. természetesen a maga nézőpontjából vizsgálja az E-hitel-konstrukciót. Aladics Sándor, a társaság vezérigazgató-helyettese elmondta: a Hitelgarancia Rt. 1993 és 1997 között 118 darab E-hitelre, illetőleg MRP-hitelre vállalt garanciát. Ezek összege 4,9 milliárd forintra rúgott, s hozzájuk kapcsolódik 2,3 milliárd forint garancia, ami durván 50 százalék körüli átlagos garanciaértéknek felel meg.
A 118-ból 108 szerződés 1994-től volt érvényes, ehhez 95-ben 6, 96-ban egy, és 97-ben még 3 darab privatizációs hitel járult. Jól látszik tehát, hogy 1994-ben a készpénzes privatizációk kerültek előtérbe.
Aladics Sándor szerint a Hitelgarancia Rt. sikeresnek ítéli a konstrukciót, hiszen az általuk garantált körben eddig mindössze három E-hitel bukott meg, mintegy 42 millió forintos értékben, s ez a teljes 4,9 milliárdos hitelösszeg egy százalékát sem éri el. Ez jóval kedvezőbb a kezdeti várakozásoknál, amikor a társaság 25-30 százalékos bukásaránnyal kalkulált. A kezesi pozíció a jelek szerint más, borúsabb látásmóddal jár.
A Hitelgarancia Rt. E-hiteles ügyleteiből a cég monitoringja szerint 60 százalék tekinthető kifogástalannak. Az ügyletek mintegy 20 százaléka tartozik a pénzintézeti szempontból különös figyelmet érdemlő kategóriába, s a vállalkozások 20 százalékában fennállhat a bukás veszélye.
Megtudtuk: a hosszú lejáratú, zömében 2003-ig lefutó ügyleteknél lehet, hogy a mostani rendkívül kedvező bukásarány változik, de valószínűleg nem drasztikusan. Aladics Sándor úgy véli, az eddigi három bukásnak nincs általánosítható jellemzője: kettőben a vállalkozó rosszul mérte fel a megvásárolni kívánt vagyon hasznosságát, működtetésének kilátásait, egynél pedig túlvállalta magát. Nem az E-hitel bukott meg, hanem a vállalat működtetéséhez felvett további forgóeszköz-, illetve fejlesztési hitel költsége meghaladta a vállalkozás jövedelemtermelő képességét.
Magasabb hozammal
Az alapvetően kedvező állapot Aladics Sándor szerint több tényezőnek köszönhető. A hitel és a vagyon tényleges értéke között általában kihasználható tartalékok is voltak. A vállalkozó ezzel élve bővíthette a gazdálkodásba bevonható forrásokat. A megvett vagyon helyes hasznosításával elért hozam több volt az E-hitel költségeinél. (Az 1993-as konstrukciók türelmi ideje egyébként 96-ban, az 1994-eseké 97-ben járt le, s így 1998 valamiképpen vízválasztónak tekinthető, hiszen a kölcsönök túlnyomó többsége esetében már a tőketörlesztési kötelezettségnek is eleget kell tenni.)
Mérsékelte a hitelnyújtó kockázatát, hogy a bankok általában készfizető kezességet kötöttek ki a megvásárlandó vagyontárgyra, illetve ahol vállalkozást vásároltak, ott a vállalkozás készfizető kezességét. Baj esetén a tulajdonosi kör olyan partnerekkel is bővülhet, akik fenntartják a vállalat működtetését, megalapozzák jobb jövedelemtermelő képességét. Az E-hitelből megvásárolt vállalkozások sikeresebbnek bizonyultak, mint az kezdetben várható volt, és a bankrendszer kényszerből vagy jól felfogott üzleti érdekből az E-hiteles cégek esetében vállalta a működésükhöz szükséges forgótőke folyósítását is.
A Hitelgarancia Rt. E-hiteles portfóliója mintegy egyharmad- kétharmad arányban termelő, illetve kereskedő-szolgáltató cég. A termelőszektoron belül a portfólió kisebb része mezőgazdasági, nagyobb része ipari vállalkozás. A megbukott vállalkozások a mezőgazdaságban működtek.
A tulajdonosok megmaradtak
Aladics Sándor szerint a Hitelgarancia Rt. E-hiteles portfóliója egyenletesen alacsonyabb kockázatúnak tűnik, főleg azért, mert e cégek nagy részében szerves fejlődés kezdődött meg. Kérdésünkre, hogy a szóban forgó körben vannak-e jelei a másodlagos privatizációnak, Aladics Sándor elmondta: a Hitelgarancia Rt. adóskörében néhány esetre volt jellemző, hogy sok magánszemély vett meg egy vállalkozást – régebben a hitelnek volt felső korlátja –, s feltehető, hogy az adósok nem mindegyike akar tulajdonos maradni, tehát a cég belső tulajdonosi szerkezete változott, de E-hitel-adósságátvállalás a Hitelgarancia ügyfélkörében nem volt. A vezérigazgató-helyettes szerint a másodlagos privatizáció gondolata a következő években elsősorban azoknál a vállalatoknál kerülhet szóba, amelyek nagy beruházásokat terveznek. Ekkor ugyanis vagy banki forrást vonnak be, aminek ára van, vagy a tulajdon valamilyen mértékű értékesítésével szakmai vagy intézményi befektetőket keresnek, akik türelmesebben támogatják a növekedést. Ehhez a vezérigazgató-helyettes hozzátette: reményeik szerint márciusig a parlament elfogadja a kockázatitőke-törvényt, s a Hitelgarancia Rt. éppen az ilyen típusú befektetésekhez kapcsolódóan garanciális konstrukciót dolgozott ki a kockázatitőke-befektetésekhez. Szokatlan ugyan a kockázati tőke kockázatát mérsékelni, de Aladics Sándor megítélése szerint nálunk a kockázati tőke – hagyományos funkciójától részben eltérően – a privatizált cégek tőkehiányát lesz hivatott megszüntetni. Mindazonáltal Aladics Sándor a tőkebevonás nyomán átalakuló tulajdonosi szerkezetet nem nevezné másodlagos privatizációnak, hanem a cégek normál fejlődésének, amely vállalatkoncentrációban, szervezettebb piaci együttműködésben is megjelenhet.
| Másodlagos privatizáció Diczházi Bertalan, a Privatizációs Kutatóintézet tanácsadója szerint azokban a szakmákban, ahol a magyar piachoz képest fölös kapacitások vannak és erős a külföldi tőke jelenléte, valójában sor került s még sor kerülhet másodlagos privatizációra, amikor is az eredeti tulajdonosok eladják részvényeiket, s ebből törlesztik az E-hitelt, vagy az újonnan belépő tulajdonos vállalja át a kötelezettségeket. A szakértő ilyen területnek tartja többek közt a kiskereskedelmi szektort és az élelmiszeripart. Másodlagos privatizátorként Diczházi Bertalan szerint nem csupán a külföldi tőke lép fel, vannak már olyan tőkeerős belföldi tőzsdei cégek, melyek hasonló vásárlásokban vettek részt az elmúlt időszakban. |