Lapunk e havi melléklete részletesen foglalkozik a távközlés jelenlegi helyzetével. Cikkünk ennek jogi hátterét igyekszik megvilágítani.
Az utóbbi időben oly' sokat emlegetett információs társadalom kialakulásának egyik alapvető feltétele a távközlési szolgáltatások megfelelő szintje. A világban indenütt hatalmas fejlődés (új szolgáltatások megjelenése és elterjedése) várható e területen, a távközlési piacon versenyhelyzet alakul ki, globális szolgáltatók foglalják el a nemzeti távközlési szolgáltatók helyét. A magyar távközlés jogi szabályozása – némi késéssel ugyan – szintén ezt az irány követi.
A többször módosított 1992. évi LXXII. törvény rendelkezik a távközléssel kapcsolatos kérdésekről. A törvény megalkotását két tényező tette szükségessé. Az egyik, hogy e téren is érvényesüljön a verseny, a vállalkozói szemlélet. A másik, hogy egymástól elkülönült, önálló gazdálkodó szervezetekre telepítették az addig monopolhelyzetben levő Magyar Posta által végzett postai, távközlési és frekvenciagazdálkodási feladatokat.
A magyar távközlési piacot – a törvényben deklarált törekvések ellenére – jelenleg is alapvetően a verseny korlátozottsága, a távközlési szolgáltatók monopolhelyzete jellemzi. Ez a legfontosabb távközlési szolgáltatások koncesszió-köteles jellegében gyökerezik. A távközlési törvény két nagy csoportra, a közcélú távközlési szolgáltatások, illetve a nem közcélú távközlési szolgáltatások csoportjára osztja a távközlési szolgáltatásokat.
A közcélú távközlési szolgáltatások – a hatóság által jóváhagyott – üzletszabályzat alapján, azonos feltételek mellett folynak. A szolgáltatókat szerződéskötési kötelezettség terheli a leendő előfizetőkkel szemben. Ez azt jelenti, hogy a nyilvánosan meghirdetett általános szerződési feltételekben meghatározott szolgáltatásra vonatkozó szerződéses ajánlat alapján szerződést kell kötniük az előfizetővel. A szerződéskötés megtagadásával senkit sem zárhatnak ki a szolgáltatás igénybevételéből.
A nem közcélú távközlési szolgáltatások ezzel szemben bizonyos zárt, előre meghatározott felhasználói csoport (például a kormányzat, a nemzetbiztonság, az igazságszolgáltatás) részére teljesített belső szolgáltatásokat jelentik. Nem közcélú továbbá a vállalkozások vagy a magánszemélyek által igénybe vett – kizárólag a saját távközlési igényük kielégítésére használt – szolgáltatás (például bizonyos gazdálkodó szervezetek belső hálózata).
Koncessziók
A közcélú távközlési szolgáltatások egy része koncessziós körbe tartozik, a többi úgynevezett szolgáltatási engedély alapján végezhető. Jelenleg koncesszióköteles a közcélú távbeszélő, a mobil rádiótelefon, az országos személyhívó szolgáltatás, valamint az országos és körzeti rádió- és televízióműsor-szétosztás, illetve műsorszórás (a szakosított műsorszórás kivételével). Valamennyi egyéb közcélú távközlési szolgáltatást (például Internet-szolgáltatás, bérelt vonali szolgáltatás, egyéb üzleti kommunikációs szolgáltatások) bárki végezhet, a megfelelő hatósági engedély birtokában.
A koncesszióköteles szolgáltatások lényege abban rejlik, hogy azokat kizárólag az adott tevékenység gyakorlása céljára alapított koncessziós társaság, valamint az állam által vagy az állam többségi részesedésével e célra alapított – a koncessziós társaságok részére megállapított koncessziós feltételekkel megegyezően működő – gazdálkodó szervezet végezheti, a jogosultságot átengedővel (állam, önkormányzat) kötött koncessziós szerződés alapján (1991. évi XVI. törvény). A koncessziós szerződés határozott időtartamra köthető visszterhes szerződés, amelyben koncessziós díj fejében engedik át a koncesszióköteles tevékenység gyakorlását.
Koncessziós kizárólagosság
Kizárólag koncessziós társaságok végezhetnek tehát közcélú távbeszélő-szolgáltatást, közcélú mobilrádiótelefon-szolgáltatást, országos közcélú személyhívó-szolgáltatást. Az erre vonatkozó koncessziós szerződésekben az állam szigorú feltételeket szab a koncessziós társaságokkal szemben. Megtilt például bármilyen, a koncesszióval összeegyeztethetetlen egyéb tevékenységet. Ennek ellensúlyozására"kizárólagosságot" engedhet a társaság részére. A koncessziós kizárólagosság a távközlés területén is azt jelenti, hogy az állam a koncessziós szerződés időtartama alatt, a szerződésben meghatározott földrajzi-közigazgatási egységen belül a koncessziós társaság beleegyezése nélkül nem változtathatja meg hátrányos módon az átengedett jogosultságot. A koncessziós szerződésben a felek ettől eltérően is megállapodhatnak.
A kizárólagosság elsősorban a további szolgáltatók piacralépésének megakadályozását szolgálja, nem teremt azonban minden esetben feltétlenül monopolhelyzetet, csupán annyit jelent, hogy az állam meghatározott ideig kötelezettséget vállal a kialakult helyzet fenntartására, hogy nem vagy csak a koncessziós szolgáltatóval való (természetesen megfelelő ellentételezés melletti) megegyezés esetén köt újabb koncessziós szerződést az adott tevékenységre és földrajzi területre.
A magyar távközlési piacon a kizárólagosság jelenleg monopolhelyzetet is jelent. Az adott szolgáltatási területeken ugyanis – a primer körzetekben – csak egy-egy szolgáltató számára nyílik lehetőség közcélú távbeszélő-szolgáltatásra. Kissé eltérő a helyzet a közcélú mobilrádiótelefon-szolgáltatásnál, ahol három szolgáltató rendelkezik egyidejűleg országos koncessziós joggal. A verseny azonban az ő szolgáltatási területükön is korlátozott olyan értelemben, hogy a monopolhelyzet hiányában is érvényesülő koncessziós kizárólagosság a mobil-szolgáltatók számára is garantálja az esetleges további piaci szereplők piacralépésének megakadályozását.
Liberalizáció az Európai Unióban
Az Európai Közösségeket létrehozó Római Szerződés általánosságban rendelkezik a kizárólagos és különleges jogok felszámolásáról, a jogi monopóliumok megszüntetéséről. Az Európai Bizottság által 1987-ben megalkotott (a távközlési szolgáltatások és berendezések közös piacának kialakításáról szóló) Zöld Könyv is a távközlési liberalizációt hirdette meg az egyébként hagyományos állami monopóliummal szemben. Ugyancsak a szabad verseny megteremtését tűzte ki célul a Európa Tanács távközlési infrastruktúrák liberalizálásának elveiről és ütemtervéről szóló 94/C 379/03. számú Európa tanácsi határozat is. E szerint az Unió tagországaiban 1998. január 1-jei hatállyal liberalizálni kell a távközlési infrastruktúrákat. A telefonszolgáltatásoknál néhány tagállam részére – az eltérő technikai, szabályozási környezetre tekintettel – legfeljebb további ötéves átmeneti időszak áll rendelkezésre a szerkezeti átalakításokhoz.
A liberalizáció folyamata a meglévő monopóliumok fokozatos felszámolására, a versenyszabályok alkalmazására, a szabad verseny megteremtésére, a kizárólagos, különleges jogok – bizonyos esetekben korlátozott formában történő fenntartása melletti – megszüntetésére irányul. (A kizárólagos jogosultság a piaci verseny teljes korlátozását, egyedüli piaci részvételt, monopolhelyzetet, míg a különleges jogosultság valamilyen, jogi eszközökkel preferált, de nem versenytárs nélküli pozíciót eredményez.)
ONP
A liberalizáció együtt jár a verseny és a közszolgáltatás egyensúlyának megteremtésével. Ebben döntő jelentőséggel bír az úgynevezett általános szolgáltatási koncepció ("beszédhang telefóniában") megvalósítása. Az általános szolgáltatás elvének jogi alapjait a közismert ONP rövidítéssel ellátott, nyílt hálózati rendelkezési elveket magukban foglaló szabályok teremtik meg. (Az ONP rendszerét a távközlési szolgáltatások belső piacának a nyílt hálózatok rendelkezésre bocsátásával történő megteremtéséről szóló 387/90. számú Európa tanácsi irányelv alakította ki.)
A nyílt hálózati feltételek nemcsak a hagyományos távbeszélő-szolgáltatásokra vonatkoznak, hanem érintik a bérelt vonali szolgáltatásokat, a csomagkapcsolt adatátviteli szolgáltatásokat, az ISDN-hálózaton nyújtott távbeszélő-szolgáltatásokat, a telex-, a mobilszolgáltatásokat, valamint a hálózati elérések újabb módozatait (például "data over voice", intelligens funkciók, széles sávú hálózati hozzáférés) is.
Az ONP-rendszer lényege a harmonizált, egységes feltételek mellett lehetővé tett, hálózati erőforrásokhoz, szolgáltatásokhoz való szabad hozzáférés előírásában rejlik a még nem teljesen liberalizált, korlátozott piacon (esetleg monopol körülmények között). A szabad hozzáférés nem jelentheti azonban azt, hogy egyáltalán nem érvényesíthetők korlátozások a hálózatok rendelkezésre bocsátásánál. A tagállamoknak lehetőségük van a szabad hozzáférés korlátozására, természetesen csak az ONP elveinek sérelme nélkül.
Szabad a verseny?
A szabad verseny nem jelenthet jogi szabályozatlanságot, korlátnélküliséget. Nem kétséges, hogy – szigorú feltételek mellett – a jövőben is lesznek kizárólagos és különleges jogok, ezzel párhuzamosan az EU jogalkotásában megjelenik majd az egyetemes, a kötelező vagy az általános szolgáltatási kötelezettség.
Az Európai Bizottság információs társadalomra vonatkozó politikája a kezdetektől fogva próbálja elkerülni az úgynevezett "kétszintes társadalom" kialakulását, vagyis azt a képződményt, amelyben elkülönül egymástól az új lehetőségeket szabadon és megelégedetten használók, valamint az azokból kirekesztettek csoportja. Az egyetemes szolgáltatás gyűjtőnéven ismert dinamikus és állandóan fejlődő koncepció egyike az információs társadalom nélkülözhetetlen elemeinek, az ehhez kapcsolódó prioritást pedig abban az összefüggésben kell értékelni, hogy a közösség 1998. január 1-jétől kezdődően teljesen meg kívánja nyitni a távközlés piacait a verseny előtt.
Általános szolgáltatás
Az általános vagy egyetemes szolgáltatás elvének kimondása a teljesen liberalizált gazdasági környezetben is elengedhetetlenül szükséges, hiszen a tagállamok a közösségen belül ezen keresztül garantálják, hogy valamennyi fogyasztó, felhasználó igénybe veheti az alapvető szolgáltatásokat. Kizárólag a közcélú távbeszélő-szolgáltatást végző szolgáltatókat terheli általános szolgáltatási kötelezettség.
Az általános szolgáltatás olyan közcélú, a nyílt telefonhálózathoz való hozzáférés útján megvalósuló távközlési szolgáltatás – a magyar terminológiát használva közcélú távbeszélő-szolgáltatás –, amelyet a szolgáltató meghatározott minőségi követelmények alapján, sajátos nemzeti feltételek figyelembevételével, megfizethető áron nyújt bármely felhasználó számára, aki ezt indokoltan igényli. E szolgáltatással a minimum szolgáltatói csomaghoz való hozzáférést teszi lehetővé az univerzalitás, egyenlőség, folytonosság elvei alapján.
Az általános szolgáltatási kötelezettség a már hivatkozott közlemény szerint egy szolgáltatási minimum előírását jelenti mind az előfizetők, felhasználók, mind a Közösség tagállamai felé. A tagállamok eltérő szolgáltatási kötelezettségei ugyanis megnehezítenék a távközlési szolgáltatások európai szintű egységes bevezetését. Az egyetemes szolgáltatási kötelezettség megteremtése olyan szolgáltatási szint, amelyet a tagállamoknak a teljesen liberalizált környezetben is garantálniuk kell.
Az Európai Unióban a közösségi jogalkotás határozza meg az általános szolgáltatás ellátásának egységes elveit, a tagállamoknak azonban lehetőségük van arra, hogy speciális feltételeket határozzanak meg, amennyiben az általános szolgáltatás csak veszteségesen vagy a szokásostól eltérő piaci feltételekkel teljesíthető. Ennek során természetesen figyelembe kell venniük az áttekinthetőségre, az arányosságra, a diszkrimináció tilalmára, a terhek méltányos elosztására vonatkozó jogelveket.
Kereskedelmi Világszervezet
A Kereskedelmi Világszervezet keretein belül a tagállamok 1994-ben lépéseket tettek a távközlési alapszolgáltatások (hangtelefónia, adatátvitel, telex, távirat, bérelt vonali szolgáltatások) liberalizációjának megteremtése érdekében. Igyekeztek biztosítani a hálózatok és szolgáltatások piaci hozzáférhetőségét, az átláthatóságot. Célul tűzték ki a nemzeti elbánásra vonatkozó korlátok megszüntetését, a különböző diszkriminációk felszámolását. Ez a folyamat a teljes távközlési szektorra kiterjeszti a liberalizáció elvét. Mindez újabb szolgáltatások megjelenését, a szolgáltatók világméretűvé, globálissá válását eredményezi, főképp, ha figyelembe vesszük a mobil, a személyi, valamint a műholdas távközlés területén végbement hihetetlenül gyors fejlődést.
Liberalizáció Magyarországon
A távközlés magyar szabályozását a kizárólagos és a különleges jogok jellemzik, amelyek a koncesszióköteles tevékenységekhez kapcsolódnak. A koncesszió ennek megfelelően különleges vagy kizárólagos jogként jelenik meg a koncessziós szerződésben.
A koncessziós kizárólagosság általában szolgáltatói monopolhelyzetet teremt, de mindenképpen korlátozza a versenyt a távbeszélő-, a mobil-, a személyhívó, a műsorszóró, -szétosztó piacon.
Az 1997. évi LXV. törvény jelentős kérdésekben módosította a távközlési törvényt, elismerve azt, hogy nem minden közcélú távközlési szolgáltatás tartozik a koncesszióköteles szolgáltatások közé. A korábbi szabályozás ugyanis a közcélú szolgáltatást azonosította a koncesszióköteles szolgáltatásokkal, s koncesszió hiányában – puszta engedély alapján – csupán a nem közcélú távközlési szolgáltatásokra nyílt lehetőség. A törvénymódosítás eredményeképp bizonyos közcélú távközlési szolgáltatásoknál is lehetőség nyílt az alternatív szolgáltatók piacralépésére, áttörve ezzel a közcélú szolgáltatások terén fennálló koncessziós rendszert. [Az engedély alapján végezhető közcélú távközlési szolgáltatások – például az adathálózati szolgáltatás, a bérelt vonali szolgáltatás, a vezetékes (kábeles) műsorjelelosztás – feltételeit, az engedélyezés rendjét a 48/1997. (III. 14.) Korm. rendelet szabályozza.]
1997. október 12-én Magyarország is aláírta a távközlési alapszolgáltatások biztosítására vonatkozó nemzetközi egyezményt. Ez természetesen nem jelenti a már meglévő kizárólagos jogok azonnali megszüntetését. A távközlési alapszolgáltatásokra vonatkozó nemzetközi egyezmény aláírása, valamint a távközlési törvény 1997-es módosítása azonban egyértelműen kijelöli a magyar távközlési piac alakulásának jövőbeli irányát.
Farkas Katalin