Váltójogviszonyok

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. november 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 113. számában (2007. november 1.)
A váltó sajátos jogi természetéhez tartozik, hogy a kiállítástól kezdve a jogosult az alapjogviszonytól függetlenül léphet fel a váltó kötelezettjével szemben, vagyis az értékpapír megtestesítette követelés fennállta kétségbe nem vonható. A váltójogviszony és az alapjogviszony tehát sajátos módon elszakad egymástól. Váltó használatára leggyakrabban áruhitelezés kapcsán kerül sor, ami azt jelenti, hogy az áru vevője a felek megállapodása szerint nem készpénzzel fizet, hanem váltót bocsát ki. Ebben elismeri tartozását, és kötelezettséget vállal annak meghatározott módon és időben és helyen történő kiegyenlítésére.

A váltó a legáltalánosabb meghatározás szerint követelést megtestesítő értékpapír, amelynek tartalma, hogy az egyik fél elismeri a másik fél irányában fennálló tartozását, és vállalja, hogy a tartozást meghatározott időben és módon ki fogja egyenlíteni. Eredeti definíciója szerint a váltó írásbeli feltétlen fizetési ígéret, amely egyéb hasonló természetű jognyilatkozatoktól azáltal különbözik, hogy a törvény speciális szabályokat állapít meg rá vonatkozóan.

A váltó jogi szempontból értékpapírnak nem minősül, éppen ezért a jogalkotó nem is nevesíti az értékpapírok között, mégis megállapítható, hogy a váltóra vonatkozó szabályrendszer a legkidolgozottabb, és ezek az elvek szolgálnak alapul az értékpapírok forgatásához is. A váltó tehát törvényen alapuló szigorú alakszerűségekhez kötött okirat, amely számos tekintetben speciális megítélés alá esik.

Már a definíció tartalmi elemei alapján is megállapítható, hogy az úgynevezett váltójogviszony hátterében általában valamilyen más ügylet áll, amelyből eredően az egyik félnek tartozása keletkezik a másikkal szemben, és azonnali fizetés hiányában a tartozás elismerésére kerül sor váltó kiállítása útján. Tovább szűkítve a kört, azt is mondhatjuk, hogy a váltó hátterében álló jogviszony valamilyen polgári jogi ügylet, amelyhez kapcsolódóan az egyik fél ellenérték-követelését a másiknak meghitelezi, mégpedig oly módon, hogy a kötelezett a vele szemben fennálló pénztartozásról – annak elismeréseképpen – meghatározott formai és tartalmi követelményeknek eleget téve váltót állít ki, és azt átadja a jogosultnak. A váltójogviszony tehát a készpénzfizetés elhalasztása tárgyában létrejött, alább részletezendő formaságokhoz kötött megállapodás, amelynek lényege, hogy a kötelezett a meghitelezés fejében kamatot fizet a jogosultnak.

A váltó funkciói, jellemzői

A váltó elsősorban hiteleszköz, ugyanis későbbi időpontra vonatkozó fizetési ígéretet testesít meg. A jogosult követelése meghatározott formát ölt, materializálódik, és még az átadás mozzanata is jelen van, annak ellenére, hogy a váltót a kötelezettel szemben pénzre váltani csupán egy későbbi időpontban lehet majd. Emellett biztosítékul is szolgál, mert az úgynevezett váltójogi szigornál fogva lehetővé teszi, hogy a hitelező gyors és egyszerű eljárás keretében hajtsa be követelését. A váltó egyben befektetési eszköz is, hiszen átruházhatóságát a jogalkotó elismeri, vagyis lehetőség nyílik a váltó, ebből eredően pedig az általa megtestesített követelés megvásárlására, a jogosítotti minőség ellenérték fejében vagy ingyenesen történő megszerzésére. Abban az esetben pedig, amikor a váltó tulajdonosa harmadik személynek tartozik, és ez a személy a váltó átruházása útján történő fizetést elfogadja, feltéve hogy ennek jogszabályi feltételei adottak, a váltó fizetési eszköz funkciója lép előtérbe.

Funkcionális meghatározások

Az alábbiakban idézünk néhány meghatározást, amelyek jól érzékeltetik a váltó jellemzőit és funkcióit. E szerint a váltó olyan okirat, amely a benne tanúsított jogot úgy testesíti meg, hogy azt a papír nélkül sem érvényesíteni, sem bizonyítani, sem pedig átruházni nem lehet. A váltó létezéséig érvényes a benne megtestesült követelés; jogi természetének lényege pedig, hogy az adós csak a váltó ellenében köteles teljesíteni, illetve a jogosult csak ennek alapján érvényesítheti a követelést. Ha a váltó elvész vagy megsemmisül, akkor a követelés érvényesítésére nem az értékpapír, hanem az alapügylet jogcíme alapján van mód. A váltó megjelenési formája jellegéből adódóan nem lehet dematerializált.

A váltó értéke

Ebben a körben két fogalmat célszerű egymástól elhatárolni. A váltó névértéke az az összeg, amelyet lejáratkor kell a kötelezettnek megfizetnie, a váltó leszámítolási értéke pedig a kibocsátás és a lejárat közötti időpontban kapható érték, amely esedékességkor értelemszerűen megegyezik a névértékkel.

A váltó leszámítolása

A váltó leszámítolása azt jelenti, hogy a váltóbirtokos, vagyis akinél a váltó van, az esedékesség előtt eladja váltóját egy banknak. Ilyen esetben az eladó természetesen nem a váltó névértékéhez jut hozzá, hanem annak meghatározott kamatokkal csökkentett részéhez, vagyis az úgynevezett diszkontértékhez.

A bank által alkalmazott eljárás lényege tehát, hogy a váltó névértékét ilyenkor az esedékességig jelentkező kamattal csökkenti, vagyis az eladó csupán ahhoz az összeghez jut hozzá, amelyet a váltó az adott időpontban megtestesít. Ez a gyakorlatban azért lehet hasznos, mert a váltó birtokosa hamarabb jut pénzéhez, vagyis nem kell kivárnia a váltó lejártát, mindezért pedig némi kamatveszteséggel fizet.

A bankok jogosultak a leszámítolt váltókat a jegybanknál viszontleszámítoltatni, de úgy is dönthetnek, hogy megvárják a lejáratot, és amennyiben a kötelezett önként nem fizet, úgy behajtják rajta a váltó által megtestesített követelést. A leszámítolás tehát a váltó lejárat előtti értékesítése.

A leszámítolási eljárás

A kereskedelmi váltók leszámítolása a pénzintézetek számára jelentős haszonnal járó ügylet lehet. A folyamat lényege abban áll, hogy a leszámítoló bank a lejárat előtt hozzá benyújtott váltó ellenértékét kifizeti, ám abból levonja az esedékesség időpontjáig terjedő időszakra kiszámított kamatot. Ennek a kamatnak a mindenkori kulcsát nevezi a szakirodalom leszámítolási vagy váltóleszámítolási kamatlábnak. A leszámítolásra benyújtott váltókat a pénzintézet a saját maga által kialakított eljárási rend szerint bírálja el, és ennek keretében dönt arról, hogy az adott váltót elfogadja-e. A leszámítolás a gyakorlatban úgy történik, hogy az e célra elfogadott váltót a benyújtónak a leszámítolóra kell forgatnia, aki ennek fejében a fentiek szerint megállapított ellenértéket fizet.

Sajátos váltójogviszonyok

A váltójogviszonyok sajátos megjelenési formáját jelentik azok a kapcsolódások, amelyek egyes nagyobb cégek és meghatározott pénzintézetek között állnak fenn. E társaságok váltóit a velük ilyen természetű kapcsolatban álló pénzintézetek leszámítolják, sőt, számukra meghatározott leszámítolási hitelkeretet biztosítva teszik a folyamatot zökkenőmentessé. A fentiekben már érintett úgynevezett viszontleszámítoláshoz kapcsolódóan említést érdemel, hogy egykor, a váltók virágkorában, a jegybank által megállapított viszontleszámítolási kamatlábak az egyes országok pénzügyi és gazdasági helyzetének egyik legfontosabb fokmérőiül szolgáltak.

Óvás

A váltó esedékességének bekövetkeztekor az utolsó váltóbirtokosnak kell a váltón alapuló követelés beszedését megkísérelnie. * A gyakorlatban előfordulhat, hogy az eredeti (egyenes) adósok fizetésképtelenek, vagyis a beszedési kísérlet esedékességkor nem jár eredménnyel. Ilyen esetben a fizetés helyeként megjelölt hitelintézetnek a váltóra egy olyan tartalmú – tényállást rögzítő – nyilatkozatot kell rávezetnie, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a váltóbirtokos megkísérelte beszedni követelését, de az fedezet hiányában nem volt lehetséges. Ezt a rávezetést nevezzük a váltó óvásának. Tágabb értelemben a váltóóvás a váltójogban a váltóbirtokos váltótörvénynek megfelelő jogfenntartó cselekménye, amellyel főként fizetés hiánya miatt fenntartja visszkereseti igényét a váltó kibocsátója és forgatói ellen. Az óvás annak közhitelű igazolása, hogy a váltót esedékességkor nem fizették ki. * Amennyiben a fizetés helye nem bank, úgy az óvást meghatározott szabályok szerint közjegyzőnek kell felvennie. Az óvás a visszkereseti jog érvényesítésének törvényes feltétele a kibocsátóval, a forgatókkal, valamint az esetleges kezesekkel szemben. Az óvás felvételekor a váltó birtokosa a közjegyző jelenlétében hívja fel fizetésre a váltón megjelölt fizetési helyen vagy a fizetésre kötelezett székhelyén a fizetésre kötelezettet. Ha a fizetés meghiúsul, a közjegyző ezt hitelesen írásban, az óvás felvételével tanúsítja. * A fentiekből érzékelhető, hogy az utolsó váltóbirtokos a váltó minden aláírójával szemben érvényesítheti igényét, ehhez azonban az szükséges, hogy előzőleg óvás felvételére kerüljön sor a beszedési kísérlet sikertelenségének jeleként.

A váltó típusai és a tartalmi követelmények

A váltó lehet idegen váltó vagy saját váltó, attól függően, hogy az általa megtestesített fizetési kötelezettség kinek a részére teljesítendő.

Az idegen váltó

Ennek lényege, hogy a kibocsátó egy másik személyt szólít fel arra, hogy egy, a váltóban szereplő harmadik személy (kedvezményezett) részére fizesse ki a váltóban feltüntetett összeget, mégpedig minden feltételtől függetlenül. Az idegen váltó tehát formailag a váltó kibocsátójának a címzetthez intézett levele, amelyben felszólítja a címzettet arra, hogy meghatározott személynek (a rendelvényesnek), illetőleg a rendelvényes által történt átruházás esetén a váltó alapján megállapítható jogosultnak fizesse ki a váltóban meghatározott összeget.

Egyéb lehetséges (váltó)tartalmi elemek

Ebben a körben meg kell említeni az úgynevezett effektivitási záradékot, amely azt jelenti, hogy csak a váltón megadott pénznemben lehet a váltó összegét kiegyenlíteni. Az értesítési záradék lényege, hogy a kibocsátó kötelezi magát a címzett értesítésére a váltó kiállításáról. A fedezeti záradék a kibocsátó címzetthez szóló utasítása a váltó elfogadása esetén a váltó fedezetére vonatkozóan, az értékzáradék pedig a váltó kibocsátásának hátterében álló alapügylet megnevezése. A váltójogban létezik még az úgynevezett avizo-záradék is, melynek jelentése, hogy a kibocsátó az összeg elszámolásának módjáról külön levelet intéz a rendelvényeshez, a címzetthez vagy más váltóbirtokoshoz.

Gyakorlati alkalmazás

A gyakorlatban ilyen váltó kibocsátására tipikusan akkor kerül sor, amikor a jogosultnak egy harmadik személy irányában tartozása áll fenn, és a felek megállapodása értelmében ez oly módon válik kiegyenlíthetővé, hogy a jogosultnak tartozó kötelezett közvetlenül a jogosulttal szemben követelést támasztó harmadik személy részére fizet a váltóban meghatározott feltételek szerint.

A váltó elfogadása

Ha a címzett a váltót elfogadja, az elfogadástól kezdve váltókötelezetté válik. Váltónyilatkozatot csak váltóképes személy tehet, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintettnek cselekvőképesnek kell lennie. A címzettnek a fizetési felszólítást jogában áll visszautasítani, ami azzal a következménnyel jár, hogy az idegen váltó meghatározott feltételek fennállta esetén saját váltóvá alakul vissza. Az elfogadást egyébként a váltóra kell írni. Az elfogadást általánosságban az elfogadom szó, vagy más hasonló értelmű kifejezés fejezi ki, és az elfogadást a címzett írja alá. A címzettnek a váltó előlapjára írt puszta aláírása a jogszabály erejénél fogva elfogadásnak minősül. Az elfogadásnak feltétlennek kell lennie, azonban a címzett azt az összeg egy részére korlátozhatja.

A váltó sajátos fajtái

A szakirodalom ismeri a kincstári váltó (treasury bill) fogalmát, amely az államkincstár, állami költségvetés által kibocsátott, az állam adósságát megtestesítő, általában rövid lejáratú értékpapír. Léteznek továbbá a finánc- vagy hitelváltók, amelyek közül két altípus érdemel említést. Az egyik az úgynevezett szívességi váltó, a másik pedig az elfogadási hitelhez kapcsolódó váltó. Az előbbit olyan személy állítja ki, akinek hitelre van szüksége, pusztán szívességből fogadják el, és a váltó az elfogadással válik hitelképessé, az utóbbi kapcsán pedig a bank arra kötelezi magát ügyfelével szemben, hogy az ügyfél által kiállított és a bankra intézvényezett váltót megfelelő fedezet biztosítása ellenében elfogadja.

A saját váltó

Ennek lényege, hogy a kibocsátó kötelező fizetési ígéretet tesz arra nézve, hogy a váltóban meghatározott összeget maga fizeti ki. A saját váltó tehát olyan kötelezvény, amelyben a váltó kibocsátója vállalja, hogy meghatározott időpontban a megjelölt összeget megfizeti a rendelvényesnek, vagyis annak a személynek, akinek a javára vagy rendeletére a fizetést teljesíteni kell. Ha a rendelvényes a váltót átruházta, akkor a fizetési kötelezettséget a váltó alapján megállapítható jogosult javára kell teljesíteni.

Tartalmi követelmények

A saját váltóra vonatkozó tartalmi követelmények körében olyan előírásokkal találkozhatunk, mint például hogy a váltónak tartalmaznia kell a határozott pénzösszeg fizetésére szóló feltétlen kötelezettségvállalást, az esedékesség és a fizetési hely megjelölését, a keltezést, a kibocsátó aláírását, továbbá azt, hogy az adott okirat váltónak minősül.

Az az okirat, amelyből a felsorolt kellékek valamelyike hiányzik, nem saját váltó, kivéve az olyan saját váltót, amelyen az esedékesség nincsen megjelölve, ezt ugyanis megtekintésre szóló váltónak kell tekinteni. Külön megjelölés hiányában az okirat kiállításának helyét fizetési helynek és egyúttal a kiállító lakóhelyének kell tekinteni. Ha a saját váltón a kiállítás helye nincs feltüntetve, a saját váltót úgy kell tekinteni, mintha a kiállító neve mellett megjelölt helyen állították volna ki.

Az idegen váltó tartalmi kellékei

Az idegen váltó legfőbb tartalmi kellékei között említendő, hogy a váltó elnevezésnek az okirat kiállításának nyelvén kell szerepelnie az okirat szövegében. A váltónak határozott pénzösszeg fizetésére szóló feltétlen meghagyást kell tartalmaznia, és szerepelniük kell benne olyan adatoknak, mint a fizetésre kötelezett neve, címe, az esedékesség és a fizetési hely vagy mód megjelölése. Értelemszerűen tartalmaznia kell az idegen váltónak annak nevét és címét is, akinek részére vagy rendelkezésére a fizetés teljesítendő, továbbá meg kell jelölni benne a kiállítás napját és helyét, végül pedig el kell látni a kibocsátó aláírásával. * Lényeges szabály, hogy az az okirat, amelyből az előbb megjelölt kellékek valamelyike hiányzik, nem váltó, vagy csupán kellékhiányos váltó, kivéve az olyan váltót, amelyen az esedékesség nincs megjelölve; ezt ugyanis megtekintésre szóló váltónak kell tekinteni. * További kivétel az az eset, amikor a fizetés helyének konkrét megjelölése marad el valamilyen oknál fogva. Ilyenkor külön megjelölés hiányában a címzett neve mellett feltüntetett helyet fizetési helynek és egyúttal a címzett lakóhelyének is kell tekinteni. Ha a váltón a kiállítás helye nincs megjelölve, a váltót úgy kell tekinteni, mintha a kibocsátó neve mellett megjelölt helyen állították volna ki. A vonatkozó rendelet szerint az olyan váltót, amelyben az esedékesség nincs megjelölve, megtekintésre szóló váltónak kell tekinteni. * Ha a váltóban a fizetendő összeg betűkkel és számokkal is szerepel, eltérés esetében a betűkkel kiírt összeg érvényes. * Az olyan váltó, amelyben az összeg betűkkel vagy számokkal többször is szerepel, eltérés esetében a legkisebb összeg erejéig érvényes.

A váltóhasználat előnyei

A váltóhasználat legfőbb előnye a forgalom készpénzszükségletének csökkenése. Emellett nem elhanyagolhatók a viszonylag jó behajthatóságban rejlő előnyök sem, amelyek a szigorú váltójogi szabályozás folyományai. A váltójog hosszú évtizedek óta biztos és nemzetközi szinten is egységes alapon áll, vagyis a váltó országhatárokon átívelő használata sem ütközik nehézségekbe. Végül további előny, hogy a váltó olyan határidős követelést testesít meg, amely esedékesség előtt is pénzzé tehető.

A váltójogviszony szereplői

Kezesek

A fentebb említetteken túl a váltójogviszonynak olyan szereplői is lehetnek, akik a váltókötelezett érdekében vállalnak kötelezettséget. Ezek a kezesek, akik minden esetben a polgári jog szabályai szerinti készfizető kezességet vállalnak. A váltó összegének kifizetését a rendelet szerint egészen vagy részben váltókezességgel lehet biztosítani. Ezt a biztosítékot harmadik személy vagy a váltó egyik aláírója is nyújthatja. A váltókezességet a váltóra vagy a toldatra kell írni.

Adósok

A váltó kapcsán, megvizsgálva a váltó alanyai közötti jogviszonyt, többféle adósról beszélhetünk.

Egyenes adósok

A váltó egyenes adósai az idegen váltó elfogadója, a saját váltó kiállítója, valamint ezek kezesei, a váltókezesek.

Megtérítési adósok

Megtérítési adósok az idegen váltó kibocsátója, a forgatók és ezek kezesei. Az itt felsorolt személyek saját fizetést nem ígérnek, csupán arra vállalnak kötelezettséget, hogy ha a váltót a főadós elfogadta, azonban nem fizet, akkor helyette ők fognak fizetni. A főadósok elleni keresetet a váltójogban váltókeresetnek, a megtérítési adósok elleni keresetet visszkeresetnek nevezzük.

A váltó átruházhatósága

A váltó egyik lényeges tulajdonsága a továbbadhatóságban és átruházhatóságban rejlik. A rendelet szerint minden váltó, még ha nem is szól kifejezetten rendeletre, váltóátruházás (forgatmány) útján átruházható.

Forgatás, forgatmány

A váltó átruházása forgatás útján történik. A váltóból eredő valamennyi jog átruházását jelentő forgatás lényege, hogy az átruházó az okiratra írásban úgynevezett átruházó nyilatkozatot vezet rá. Ez az úgynevezett forgatmány vagy – régebbi szóval – hátirat. A forgatmány a váltó hátlapjára írt olyan tartalmú nyilatkozat, amelynek célja a papírból eredő jogokat másra átruházni. A papírból eredő jogok, a hitelezői minőség a forgatóról, vagyis arról, aki a nyilatkozatot adja, a forgatmányosra, vagyis az új jogosítottra szállnak át. A forgató tehát a korábbi váltóbirtokos, aki a váltót az ismertetett eljárási rend szerint továbbadja, a forgatmányos pedig az új váltóbirtokos, aki a jogokat ily módon megszerzi. A váltóbirtokos mindig a váltóval bíró rendelvényes, vagy pedig a hátiratok összefüggő sorozata által igazolt forgatmányos.

Forgatási módok

A forgatás a gyakorlatban kétféle módon történhet: egyrészt teljes, másrészt pedig üres forgatmány útján. Ez utóbbi lehetőség azon a jogszabályi rendelkezésen alapszik, amelynek lényege, hogy a váltóátruházásnak nem kell megjelölnie a kedvezményezettet, és az állhat az átruházó puszta aláírásából is. Ez a jogalkotó terminológiája szerinti üres átruházás.

Üres forgatmány alkalmazása esetén a forgatmányos nincs a forgatmány szövegében feltüntetve, vagyis az átruházó az értékpapír hátlapjára vagy a toldatra olyan, általa aláírt nyilatkozatot vezet rá, amely kifejezi az értékpapír átruházásának szándékát, de nem tartalmazza annak a személynek a megjelölését, akire az értékpapírt átruházzák. Üres forgatmánynak minősül az átruházónak az értékpapír hátlapján vagy a toldaton szereplő aláírása is. Az üres forgatmány lehetővé teszi, hogy a váltó új birtokosa úgy adja tovább a váltót, hogy az előző üres forgatmány szövegében az utána következő váltóbirtokos nevét tünteti fel. Így annak neve és aláírása, aki a váltót üres forgatmány útján szerezte, nem fog a váltón szerepelni. A szabály egyébként az, hogy a váltóátruházási nyilatkozatot a váltóra vagy az ahhoz csatolt lapra, a toldatra kell írni. Ezt a nyilatkozatot az átruházónak alá kell írnia.

Teljes forgatmány esetén a forgatmányos megnevezése is szerepel a forgatmány szövegében. A teljes forgatmány a váltóra vagy az ahhoz csatolt lapra (toldat) vezetett, az átruházó által aláírt írásbeli nyilatkozat, amely kifejezi az értékpapír átruházásának szándékát, és megjelöli azt a személyt, akire az értékpapírt átruházzák.

Átruházási gyakoriság

Az esedékességig terjedő időtartam alatt a váltót tetszőleges alkalommal lehet átruházni, vagyis törvényi, jogszabályi korlátozás ebben a vonatkozásban nem érvényesül. A váltóátruházás egyébként csak feltétlen lehet, ebből eredően pedig a váltóátruházáshoz fűzött bármilyen feltételt nem írottnak kell tekinteni. A rendelet a részleges váltóátruházáshoz, illetőleg minden erre irányuló kísérlethez a semmisség jogkövetkezményét fűzi.

Felelősség

A váltónak az az előnye, amely az igény több adóssal szembeni érvényesíthetőségében rejlik, csupán abban az esetben áll fenn, ha a váltót forgatják, vagyis összességében megállapítható, hogy a váltó annál értékesebb, minél több aláírás szerepel rajta. A váltó kibocsátói, elfogadói, átruházói és kezesei ugyanis a váltóbirtokos iránt egyetemlegesen kötelezettek. A váltóbirtokos jogosult a váltókötelezettekkel szemben akár egyenként, akár együttesen fellépni anélkül, hogy figyelembe kellene vennie kötelezettségvállalásuk sorrendjét. Ugyanez a jog illeti meg a váltó bármelyik aláíróját, ha a váltót visszaváltotta. Az egyik váltókötelezett ellen indított kereset nem akadályozza az eljárást a többi váltókötelezettel szemben, még akkor sem, ha az utóbbiak az elsősorban perelt után következnek.

A váltó alakiságai, kellékei, kibocsátása

A váltó alaki megjelenésére, kellékeire és kibocsátására külön jogszabály vonatkozik, amely egy közel nyolcvanéves nemzetközi egyezményen alapul. * A váltó sok tekintetben az értékpapírhoz hasonló megítélés alá eső okiratnak minősül, és önállóan testesíti meg a benne foglalt követelést. Kiállításához nem kell sem közjegyző, sem pedig bíróság; a váltó kiállításához a szerződő (egymással jogviszonyba lépő) feleknek semmilyen speciális eljárást nem kell igénybe venniük, és még ellenjegyzésre sincs szükség. * Ahhoz azonban, hogy a felek által készített okirat váltónak minősüljön, az érintetteknek figyelemmel kell lenniük a váltóval szemben támasztott tartalmi és formai előírásokra. * A váltóra vonatkozó részletes szabályokat az ugyancsak igen régóta hatályos 1/1965. (I. 24.) IM rendelet tartalmazza, ami azt jelzi, hogy a szabályozás lényege az elmúlt évtizedekben nemigen változott. A fentebb már említett, kiindulási alapul szolgáló nemzetközi egyezményt Genfben kötötték 1930. június 7-én. Ez a dokumentum fekteti le azokat a váltójogi alapokat, amelyek mentén, helyenként részletszabályokat is érintve, megkíséreljük bemutatni a váltó jogi természetét. * Összességében megállapítható, hogy a váltó az egyetlen olyan értékpapír, vagy legalábbis azzal egy tekintet alá eső okirat, amelynek kibocsátására nézve nem állít fel a jogalkotó természetes személyeket kizáró, vagy a jogosulti kört számottevő mértékben leszűkítő törvényi korlátokat. Bevetté vált az úgynevezett váltóképes személy fogalma, ami a váltó kibocsátására való képességre utal. Ez a fogalom nagyjából a polgári jogi cselekvőképességet fedi le, vagyis látható, hogy elviekben mindenki bocsáthat ki váltót, aki cselekvőképes. * A váltó sajátos jogi státusát jelzi ugyanakkor, hogy erre az okiratra nézve is teljesülniük kell olyan tartalmi és formai követelményeknek, amelyek általában az értékpapírokat jellemzik.

A váltó esedékessége

A váltóbirtokos esedékesség előtt nem köteles a váltóra fizetést elfogadni. A címzett az esedékesség előtt csak saját kockázatára és veszélyére fizethet. Aki az esedékességkor fizet, kötelezettsége alól joghatályosan mentesül, kivéve ha terhére csalárdság vagy súlyos gondatlanság állapítható meg. A fizető köteles vizsgálni a váltóátruházások sorrendjének szabályszerűségét, az átruházók aláírásának valódiságát azonban nem.

A fizetés egyébként szólhat határozott napra, hétre vagy bemutatásra, továbbá a bemutatás vagy a kelet után bizonyos időre. A váltó tehát – a vonatkozó rendelet szóhasználatával élve – kiállítható megtekintésre, megtekintés után bizonyos időre, kelet után bizonyos időre, vagy határozott napra.

Váltójogi elévülés

Ebben a körben említendő meg az is, hogy létezik az úgynevezett váltójogi elévülés, amelynek lényege, hogy az elfogadóval szemben a váltóból eredő minden követelés a váltó esedékességétől számított három év alatt évül el.

A váltón alapuló fizetési kötelezettség teljesítése, bírósági igényérvényesítés

A váltón alapuló fizetési kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén a követelés érvényesítése bírósági úton történik. Az igényérvényesítés körében lényeges szabály, hogy a váltón alapuló keresettel megtámadott személy a váltóbirtokossal szemben nem hivatkozhat olyan kifogásra, amely a kibocsátóval vagy valamelyik előbbi váltóbirtokossal szemben fennálló személyes viszonyán alapszik, kivéve természetesen azt az esetet, ha a váltóbirtokos a váltó megszerzésével tudatosan az adós hátrányára cselekedett.

Váltóperfajták

A váltóper lehet közvetlen váltókereset vagy pedig megtérítési kereset. Az előbbinek felperese a váltóbirtokos, aki a váltó tőkeösszegét, a kamatot és a ráfordított költségeket követeli. Követelésének részét képezi az úgynevezett váltódíj is, amelyet a váltó összegének három ezrelékében határoznak meg a váltójogi szabályok. Nincs akadálya annak, hogy a váltóbirtokos egyidejűleg megtérítési keresetet is indítson. Ha valamelyik megtérítési kötelezett a váltót visszaváltotta, akkor innentől ő léphet fel a vele szemben kötelezettekkel, mégpedig oly módon, hogy követelheti az általa kifizetett teljes összeget, valamint annak kamatait a kifizetés napjától számítva. Szakszóval ezt hívjuk a váltóadósság kumulálódásának.

A váltó használata napjainkban

A tapasztalat azt mutatja, hogy a gazdasági élet szereplői általában idegenkednek a váltó használatától. Egyes elemzők ennek ellenére úgy látják, hogy a váltó alkalmas lenne a körbetartozás kezelésére, vagyis az intézmény háttérbe szorulása mindenképpen kedvezőtlen tendencia. A váltó szerepe napjainkban inkább csak a külkereskedelmi forgalomban említést érdemlő, az intézmény egyéb területekről eltűnőben van. A váltó használatánál érdemes ügyelni arra, hogy a váltón szereplő adatok valósak legyenek. Ennek keretében célszerű megvizsgálni, hogy a kiállító cég valóban létezik-e, illetőleg hogy a cég nevében aláíró személy aláírásra jogosult-e. Mivel fennáll a veszélye annak, hogy a váltót lejáratkor nem fogják kifizetni, ajánlott az úgynevezett bankra telepített váltó alkalmazása, ami azzal az előnnyel jár, hogy gyorsabban, például azonnali beszedési megbízás útján érvényesíthetjük igényünket. Ha már a váltó elfogadásakor tudjuk, hogy a váltót a mielőbbi pénzhez jutás érdekében le fogjuk számítoltatni, célszerű előre tisztázni bankunkkal, hogy a váltó leszámítolását vállalja-e. Tekintettel arra, hogy a váltójogviszonyok nem a legegyszerűbb ügyletek közé tartoznak, érdemes minden ilyen alkalommal szakember segítségét igénybe venni.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. november 1.) vegye figyelembe!