Károkozás utaló magatartással

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. január 2.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 104. számában (2007. január 2.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A cikk a kártérítési felelősség kisegítő szabályát ismerteti, amikor valakit azért ér kár, mert bízott az üzleti partner valamilyen ígéretében. Mi a különbség az általános kárfelelősség, illetve az úgynevezett biztatási kárért való felelősség között?

A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) bevezető, alapelvi rendelkezései foglalkoznak a jogok gyakorlására és a kötelezettségek teljesítésére vonatkozó általános szabályokkal is. Ezek között található a Ptk. 6. §-a, amely szerint a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte. A gyakorlat ezt nevezi az utaló magatartással okozott kárért, vagy más néven biztatási kárért való felelősségnek.

A Ptk. 6. §-ában foglalt jogintézmény szubszidiárius és kivételes jellegű. Szubszidiárius azért, mert csak akkor lehet alkalmazni, ha a felek között nincs szerződéses jogviszony. Ezen túlmenőleg kivételes jellegű is, mert alkalmazására csak a megszorító jellegű törvényi előfeltételek fennállása esetén kerülhet sor.

Általános kárfelelősség

A biztatási kárért való felelősség megértéséhez elengedhetetlen, hogy áttekintsük az általános kárfelelősség szabályait.

A Ptk. szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A bíróság a kárért felelős személyt rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján a felelősség alól részben mentesítheti.

A károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget. A károsult terhére esik mindazok mulasztása, akiknek magatartásáért felelős.

Károsodás veszélye esetén a veszélyeztetett kérheti a bíróságtól, hogy azt, akinek részéről a veszély fenyeget, tiltsa el a veszélyeztető magatartástól, illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére és - szükség szerint - biztosíték adására. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a károsodás veszélyét tisztességtelen gazdasági tevékenységgel idézték elő.

Semmis valamely szerződésnek az a kikötése, amely a szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő károkozásért, az életben, a testi épségben, az egészségben okozott károsodásért, továbbá bűncselekmény következményeiért való felelősséget előre korlátozza vagy kizárja.

Nem jár kártérítés, ha a kárt a károsult beleegyezésével okozták, és a károkozás társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet.

A jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozott kárt nem kell megtéríteni, ha a védekező az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl.

Ha többen közösen okoznak kárt, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges, egymással szemben pedig magatartásuk felróhatósága arányában oszlik meg. A kár a károkozók között egyenlő arányban oszlik meg, ha magatartásuk felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani.

A bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását, és a károkozókat közrehatásuk arányában is marasztalhatja, ha

- ez a kár megtérítését nem veszélyezteti, és tetemesen nem is késlelteti, vagy

- a károsult maga is közrehatott a kár bekövetkeztében, vagy igénye érvényesítésével menthető ok nélkül késlekedett.

A szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a kártérítés mérséklésének főszabályként nincs helye.

Az utaló magatartás csak jogszerű lehet

A Ptk. 6. §-ának alkalmazására csak akkor van lehetőség, ha a felek között szerződés nem jött létre, illetőleg nincs jogellenes magatartás, amelynek következményeit felelősségi úton kell rendezni. Az általános kárfelelősség ugyanis akkor állapítható meg, ha a károsult bizonyítja, hogy kára keletkezett, ami a károkozással okozati összefüggésben álló jogellenes magatartásnak a következménye. Szerződésszegésen alapuló kárigénynél azt is bizonyítani kell, hogy a kár valamilyen szerződésszegő magatartásra vezethető vissza.

Amennyiben a szerződésszegés megállapítható, a kárért való felelősséget a szerződés megszegésén alapuló kártérítési szabályok szerint kell elbírálni.

A Ptk. 6. §-a tehát azokban az esetekben nyújt lehetőséget a kár megtérítésére, ha a károkozó magatartás nem volt jogellenes. A károkozó ilyenkor jogszerű magatartásával okoz kárt. Itt mutatkozik meg e jogintézmény szubszidiárius, vagyis kisegítő jellege: csak akkor alkalmazható, ha a reparációra egyéb szabályok alapján nincs mód.

Ki viseli az üzleti kockázatot?

A Ptk. 6. §-ára alapított keresetek egyik tipikus esetköre az elmaradt szerződéskötések miatt keletkezett kárigény. Főszabály szerint a jogalanyok elsősorban maguk viselik magatartásuk kockázatát, és a következmények áthárítására csak kivételesen kerülhet sor. A bírói gyakorlat azonban töretlen abban, hogy a rendes üzleti kockázattal együtt járó hátrány főszabályként nem hárítható át a másik félre a Ptk. 6. §-a alapján. Ebbe a körbe tartoznak a szerződéskötés előmozdításának költségei, az üzleti cél megvalósítása érdekében eszközölt befektetések, amelyeket a fél saját kockázatvállalása körében maga tartozik viselni. Egy közös üzleti vállalkozás érdekében ugyanis mindegyik félnek kell olyan lépéseket tenni, amelyeknek költségkihatása van. Valamely üzletben, beruházásban való részesedés reményében végzett tevékenység például az üzleti kockázat körébe eső olyan magatartás, amely önmagában az üzlet meghiúsulása miatt nem ad alapot kárigény érvényesítésére. A saját kockázatvállalással járó kárt tehát a fél általában maga viseli.

Együttműködési kötelezettség megszegése

A szerződéskötést megelőző - jogszabályon alapuló - együttműködési kötelezettség megszegése vagy a szerződést érintő lényeges körülményekről valótlan, illetőleg téves adatok közlése kártérítési felelősséget keletkeztet. Ezt azonban el kell határolni a Ptk. 6. §-án alapuló kártérítési felelősségtől. A cég a tevékenységének a kockázatát maga viseli még akkor is, ha károsodásra vezető magatartásra más vállalkozás közlései indították. A Ptk. 6. §-ának alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a közlés annyira határozott, hogy a cég kellő megalapozottsággal számolhatott például egy szerződés létrejöttével. További feltétele a Ptk. 6. §-a alkalmazásának, hogy a károsodás önhibáján kívül érje a károsultat. Ezzel kapcsolatban érdemes figyelni arra, hogy a gazdálkodó szervezetekkel szemben fokozott elvárás, hogy gazdálkodásukat a piac törvényei és az ésszerűség szabályai szerint tervezzék meg, s például egy új termék bevezetése előtt alapvető követelmény a széles körű piacfeltárási tevékenység. Egy beruházást megelőző piackutatás elmulasztása például már alappal minősülhet önhibának, mint ahogy az is, ha a cég a partnernek az üzleti lehetőségekre vonatkozó állításait azok ellenőrzése nélkül, kritikátlanul elfogadja.

Szerződéskötés előkészítésének költségei

Egy szerződés megkötése érdekében a feleknek szükségképpen kölcsönösen meg kell tenniük olyan lépéseket (pl. üzleti megbeszélésre utazás), amelyeknek költségkihatása van. Az állandó bírói gyakorlat szerint azonban a szerződéskötés előmunkálatainak a költségei a felek saját rendes üzleti kockázatának a körébe tartoznak. Magának a megkötendő szerződésnek az előkészítésével szükségképpen együtt járó költségek tehát a Ptk. 6. §-a alapján kárként nem háríthatók át.

A Ptk. 6. §-a alapján csak az olyan "többletmagatartásokkal" összefüggő károk háríthatók át, mint pl. ha a károsult, a szerződéskötésben bízva, más szerződések megkötéséről lemond, más üzleti lehetőségeket elszalaszt, vagy éppen a várt szerződéskötésre tekintettel vállalt el más kötelezettségeket.

Itt említjük meg, hogy ha a dolgozó a munkáltatónak abban az - utólag alaptalannak bizonyult - ígéretében bízva, hogy vele munkaszerződést fog kötni, a máshol fennálló munkaviszonyát megszüntette, az ebből származó kárának megtérítése iránti igényét az általános hatáskörű bíróság előtt érvényesítheti a Ptk. 6. §-a alapján.

Alapos ok

A Ptk. 6. §-ának alkalmazásában "alapos okon" olyan erős indítékot, megalapozott feltevést, a másik fél olyan határozott közlését kell érteni, amely alapján a károsult fél kellő megalapozottsággal számolhatott például egy szerződés létrejöttével.

Okozati összefüggés

A Ptk. 6. §-a szerinti kártalanítási kötelezettségről csak akkor lehet szó, ha - egyebek mellett - a kötelezett szándékos magatartása és a jogosult kára között fennáll az okozati összefüggés.

Szándékosság

Szándékosan jár el az, aki magatartásának következményeit kívánja vagy e következményekbe belenyugszik. Ezzel szemben gondatlanságról beszélünk, ha valaki előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában; úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja.

Jóhiszeműség

A károsultnak jóhiszeműnek kell lennie ahhoz, hogy alappal hivatkozhasson a Ptk. 6. §-ára. Ezzel összefüggésben érdemes szót ejteni a Legfelsőbb Bíróság GK. 14. számú kollégiumi állásfoglalásáról, amely szerint a vállalat a tevékenységének kockázatát maga viseli még akkor is, ha károsodásra vezető magatartásra más vállalat közlései indították. Ha azonban a közlés annyira határozott, hogy a vállalat kellő megalapozottsággal számolhatott a szerződés létrejöttével, különösen ha emiatt más irányú kötelezettség vállalásáról lemondott vagy nagyobb arányban indokoltan költekezett, a bíróság a Ptk. 6. §-a alapján akár egészben vagy részben megtérítésére kötelezheti azt a vállalatot, amelyik részéről a közlés történt.

Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a Ptk. 6. §-ában foglalt rendelkezés, amely szerint a kár egészben vagy részben való megtérítésére lehet kötelezni azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte, az ún. utaló magatartásokért általában való helytállást mondja ki, aminek a gazdálkodó szervezetek, közöttük a vállalatok gazdasági kapcsolataiban is jelentősége lehet. A két együttes feltétel (az egyik fél oldalán a szándékos magatartás, a másikén a jóhiszeműség) fennállásának szigorú követelménye a gazdasági kapcsolatok területén egyfelől azt jelenti, hogy az a vállalat, amely az utaló magatartásra tekintettel ténykedik, a kockázatot maga viseli, másfelől azonban azt is hogy ugyancsak az utaló magatartásra tekintettel meghatározott feltételek esetén módja lehet megtérítés követelésére. Itt azonban nem kártérítési felelősségről, hanem megtérítési kötelezettségről van szó, aminek jogellenesség, illetőleg felróhatóság nélkül is helye lehet.

A szerződéssel való biztatás a gazdálkodó szervezetek együttműködésében olyan elem, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az érdekelt felek együttműködése megköveteli, hogy a szerződést érintő lényeges körülményekről egymást már a szerződéskötést megelőzően tájékoztassák. Az igényre vonatkozóan adott tájékoztató közlés lényegében segítségnyújtás ahhoz, hogy a kötelezetti pozícióban levő fél (a szállító) a programját megfelelően tudja összeállítani. Pusztán a közlés alapján való esetleges felkészülés azonban bizonyos kockázatot jelent, ami a kötelezetti pozícióban levő félre hárul. Ennek megfelelően, ha mégis megtérítési kötelezettség formájában mód van a káros vagyoni hatások áthárítására, ez nem jogellenességhez kapcsolódik, hanem a kockázattelepítés vagy a kockázatmegosztás velejárója, aminek helye lehet akkor is, ha a közlő vállalat a szerződést neki fel nem róhatóan nem köti meg. Minthogy azonban a szóban levő közlés nem jelent kötelezettséget a kötelezetti pozícióban levő féllel szemben sem, az a saját érdekei szem előtt tartásával maga mérlegeli, érdemes-e vállalnia az esetleg feleslegessé váló felkészülésének kockázatát, amelyet avégből tesz, hogy saját gazdasági céljainak megvalósítása érdekében is a majd jelentkező szükségleteket kielégíthesse.

Ha a kötelezetti pozícióban levő fél a hozzá érkezett tájékoztatás alapján a helyzetet úgy ítéli meg, hogy a szükséglet kielégítése végett nagyobb anyagi ráfordítást igénylő felkészülésre lenne szüksége, és azzal a megrendelés beérkeztéig nem célszerű várnia, a kockázatra is tekintettel módjában áll - egyebek között - ezt is a másik fél tudomására hozni, és egyúttal felvilágosítást kérni tőle arról, hogy a közlésnek megfelelő megrendelésre mennyiben számíthat. Ha erre a másik fél úgy nyilatkozik vagy olyan magatartást tanúsít, hogy abból a kötelezetti pozícióban levő fél - az adott körülményekhez képest - az előzetes közlésnek megfelelő megrendelésre következtethet, ezt jóhiszeműen tekintheti kellő alapnak ahhoz, hogy a szükségletek kielégítésének biztosítása végett az együttműködés követelményeinek a maga részéről is eleget tegyen. Az igény előzetes közlésével kapcsolatosan adott felvilágosítás, megerősítés tekintetében a közlő vállalatnak kellő megfontolással és körültekintéssel kell eljárnia, mert válaszának, illetőleg további magatartásának következményeiért - még ha jóhiszeműségéhez kétség nem is fér - esetleg helyt kell állnia. Előzetes közlésének megerősítése ugyanis már nyilván túlmegy az egyszerű tájékoztatáson, és a szerződést illetően a másikat is szándékosan befolyásolja, bizonyos elkötelezést jelent akkor is, ha ezáltal maga a szerződés még nem jön létre. Nincs viszont akadálya annak, hogy a közlő vállalat a közlésből eredhető esetleges megtérítési kötelezettséget eleve kifejezetten kizárja.

Más a helyzet akkor, ha a felek között huzamosabb idő óta termelési együttműködési vagy kereskedelmi kapcsolat áll fenn, és az ennek keretében történt közlés szerint a kötelezetti pozícióban levő félnek annak szem előtt tartásával kell felkészülnie, hogy a kapcsolat továbbra is akként alakul, mint korábban. Ha ez a fél az ilyen körülmények között tett közlés alapján készül fel a szükséglet kielégítésére, illetőleg költekezik annak érdekében, eljárását általában jóhiszeműnek kell tekinteni, és a megrendelés esetleges elmaradásának következményeit ennek a figyelembevételével kell megítélni.

A kifejtettekhez képest tehát a megrendelés elmaradása esetén lehetőség van a körülmények mérlegelésével hozott olyan döntésre, amely a megrendelői pozícióban levő vállalatot a kötelezetti pozícióban levő vállalat által - a szerződés megkötésében bízva - a teljesítés érdekében tett költekezésnek, elszenvedett kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezi, ha előzetes közlése - az említett mérlegelés után - az utóbbit felkészülésre indította, és az őt ért vagyoni hátrányok a kapacitás más célú kihasználása útján vagy egyéb módon nem térülnek meg.

Mindezekre tekintettel azt a felet, amelyik valamely termékből meghatározott mennyiségre vonatkozó igényét a másik féllel előzetesen közölte, de utóbb megrendelést egyáltalában nem, vagy csak kisebb mennyiségre tett, az eset körülményei szerint a másik félnek ezáltal okozott kár megtérítésére lehet kötelezni. Hozzá kell azonban még tenni, hogy a szóban levő előzetes közlés - bár arra még a szerződéskötés előtt került sor, és az nem is olyan nyilatkozat, amely a szerződés létrehozására alkalmas lenne - a megkötendő szerződéssel mégis szorosan összefügg, sőt megtétele éppen a szerződés reményében történt. Ha tehát az érdekelt vállalat - erre támaszkodva - a tőle elvárható körültekintéssel termelési előkészületeket tesz, és ezekért anyagi áldozatot hoz, az ezek megtérítése iránt támasztott igénye eljárásjogi szempontból szerződésből kifolyólag érvényesített igényekkel azonos megítélés alá esik.

A felek kölcsönös közlései, nyilatkozatai - tartalmuktól függően - szerződést is hozhatnak létre, de esetleg nem szállítási szerződést, hanem más kötelmet. Ilyen esetben az átvétel elmaradása esetén a szerződésszegés szabályai az irányadók.

A fentiek alapján az a gazdálkodó szervezet például, amelynek tudnia kell, hogy a termékre a szállítási szerződés nem jött létre, ennek ellenére szükségtelenül szerez be hozzá anyagot, nem tekinthető jóhiszeműnek, és nem érvényesíthet a Ptk. 6. §-a alapján kártérítési igényt.

Indokolatlan elzárkózás a szerződéskötéstől

A bírói gyakorlat szerint nem tekinthető jóhiszeműnek és nem tarthat igényt kárának megtérítésére a vállalkozó, ha a megrendelő részéről kezdeményezett szerződéskötést indokolatlanul elodázza vagy meghiúsítja.

Kármegosztás kizárva

A Ptk. 6. §-a alapján történő kártérítésnél nincs helye kármegosztásnak, hanem a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy milyen összegű kár áll okozati összefüggésben a károkozó magatartással, indokolt-e a teljes kár megtérítésére kötelezni, vagy csak részbeni megtérítésre kerülhet sor. Az önhiba ugyanis kizárja a Ptk. 6. §-ának alkalmazhatóságát.

Bizonyítási teher

A biztatási kár megállapításához szükséges valamennyi törvényi feltételt a felperesnek kell bizonyítania.

Közigazgatási szerv felelőssége biztatási kárért

A Ptk. 6. §-ának tartalmából, amely megszorítást nem tartalmaz, az a következtetés vonható le, hogy szerződéses kapcsolaton alapuló jogviszony esetén e rendelkezés alapján nem lehet igényt érvényesíteni. Ebből azonban - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - nem következik az, hogy akár nem mellérendeltségben szereplő jogalanyok esetén ezt a rendelkezést ne lehetne alkalmazni, ha annak valamennyi együttes feltétele megvalósult, miként a perbeli esetben is. Az említett alapelvi rendelkezés éppen arra szolgál, hogy ha a károsodás valamely személy jogellenesnek nem minősülő magatartása folytán keletkezett, és méltánytalan helyzetet teremtett, ez esetben segítsen annak részleges vagy teljes rendezésében anélkül, hogy kártérítési felelősséget megalapozó jogi helyzet keletkezett volna.

Téves APEH-tájékoztatás

Erre tekintettel az adóhatóság nem adhat ki minden következmény nélkül téves tájékoztatást, mert az adózó szükséges bizalma nem marad fenn, továbbá a felpereseket hátrány sem érheti. A Ptk. 6. §-a ilyen esetben is alkalmazható. Az adózó jóhiszeműsége adott, mert nem tételezheti fel, hogy az állásfoglalás kiadásakor az alperes alkalmazottja tévedett, és az adózóktól sem a tájékoztatás felülvizsgálata, sem egyéb további vizsgálódás nem elvárható.

Az adóhatóság tájékoztatási kötelezettségét az Art. 1. §-ának (5) bekezdése írja elő. E szerint az adóhatóság az adózónak a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megadja, az adóbevallás, az adóbefizetés rendjét vele megismerteti, az adózót jogainak érvényesítésére figyelmezteti. E rendelkezésekből következően az adóhatóság tájékoztatási kötelezettsége mindazokban az esetekben kiterjed az adókedvezményre jogosító jogszabályok tartalmának ismertetésére is, amikor az adózó e tárgyban felvilágosításért az adóhatósághoz fordul, vagy eljárásából az adóhatóság a jogszabály ismeretének hiányára vagy téves értelmezésére következtethet.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. január 2.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére