A hónap témája: Felnőttképzés, szakképzés

"Az ember élete végéig tanul" – hangzik az elcsépelt mondás, ez azonban köztudottan nem a szervezett oktatásban való élethossziglani részvételre vonatkozik. Tematikus összeállításunkban azt járjuk körül, hogy oktatási rendszerünk manapság milyen lehetőségeket kínál azok számára, akik a felnőttoktatás intézményrendszere nyújtotta szolgáltatásokat veszik igénybe a tanulás és a tankötelezettség klasszikus életszakaszának lezárulta után is (lifelong learning).

A felnőttképzés mai rendszerének számottevő pedagógiai előzményei vannak, amelyek közül említést érdemel az általános embernevelési tudomány jó néhány évtizeddel ezelőtti megjelenése. Hangsúlyozandó, hogy már ennek a koncepciónak is az állampolgárok folyamatos, a kihívásoknak való megfelelést szolgáló képzése állt a homlokterében, jóllehet, akkoriban korántsem uralkodtak olyan kiélezett viszonyok a humánerőforrás-piacon, mint napjainkban. A felnőttképzés iránti igény már az ipari forradalom korában érzékelhető volt, hiszen a technikai és gazdasági fejlődés szinte megkövetelte, hogy egyre képzettebb és szélesebb látókörű szakemberek álljanak rendelkezésre, akik adott esetben attól sem zárkóznak el, hogy magukat életük során akár többször is át-, illetőleg továbbképezzék. Egyre egyértelműbbé vált, hogy ezeknek a kihívásoknak a közoktatás rendszere már nem tud megfelelni, és önálló intézményrendszert kell e célra kialakítani. Mai felnőttképzési rendszerünk alapelvei az egységesség, a soktényezősség, a decentralizáltság, a dinamizmus, a demokratikus normák, az ésszerűség és a gazdaságosság. Az elvek többsége könnyen értelmezhető, némi magyarázatra talán csak a decentralizáltság szolgál. Ennek helyes értelmezése az, hogy a felnőttképzés letéteményesei a felnőttképzési intézmények, amelyek – természetesen bizonyos keretek között, és ellenőrzés mellett – sajátos autonómia jegyében látják el feladataikat.

A felnőttképzés két alapvető formája az önművelés és az intézményes képzés, amelyek annak ellenére szoros összefüggésben állnak egymással, hogy jelen cikkben főként az utóbbit vesszük górcső alá. A felnőttképzés általánosságban akkor éri el célját, ha a felnőttben, akinek viszonyulásai általában adottak, olyan folyamatokat képes előidézni, amelyek eredménye bizonyos készségek és ismeretek megszerzése, egyes szokások, beállítódások és reakciómódok, valamint a kognitív funkciók változása, végül pedig az érvényesüléshez szükséges ismeretanyag elsajátítása.

A felnőttképzés irányelvei, programok

Jogrendszerünkben külön kormányhatározat fekteti le a felnőttképzés főbb irányelveit. A fentiekkel összhangban távlati cél a tudásalapú, versenyképes gazdaság megteremtése, amelynek elengedhetetlen feltétele a munkaerőpiac új kihívásaihoz alkalmazkodni képes munkaerő. A különféle oktatási ágazatok szakintézményeinek szoros összefüggését jelzi a szándéknyilatkozat, amely szerint a hatékony felnőttképzésben részt kell vennie a közép- és felsőoktatási rendszernek, de számottevő szerepük van a regionális képzőközpontoknak és a felnőttképzési vállalkozásoknak is. Ezt követően olyan célkitűzések fogalmazódnak meg, mint például a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, ami azt igényli, hogy a rugalmas felnőttképzési rendszer folyamatosan humán erőforrással lássa el a gazdasági élet e szereplőit. Elengedhetetlen a hátrányos helyzetben lévő régiók szakmaszerkezetének, munkaerő-struktúrájának átalakítása tudatos felnőttképzési célprogramok megvalósítása útján. Ennek érdekében a kormányhatározat alapvető célul tűzi ki, hogy a befektetői igényekhez igazodó képzési programokkal kell segíteni a magyarországi beruházásokat, és ugyanezen megfontolásból képzési modulok kapcsolandók a beruházás-, munkahelyteremtés-ösztönző gazdasági programokhoz, pályázatokhoz. A fentiekkel összhangban külön kormányhatározat született az egész életen át tartó tanulás stratégiájának megvalósításához szükséges feladatokat érintően is; ez a jogforrás már konkrét részcélokat fogalmaz meg, és azok elérésére szab határidőt a felelős kormánytisztviselő kijelölése mellett.

A Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program (HEFOP)

PHARE-programok a foglalkoztatás, az oktatás és a képzés területén az uniós csatlakozás előtt

A Strukturális Alapok támogatásával megvalósuló programok tervezésére és végrehajtására történő felkészülésben játszottak szerepet az előcsatlakozási alapok, mint amilyen például a PHARE-program volt. Ennek a programnak a segítségével, forrásaival valósultak meg azok a projektek, amelyek tapasztalataira épült többek között a Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program is. A csatlakozásra történő felkészülés során a PHARE-programon keresztül nemcsak az alap által támogatott projektek lebonyolításával, eljárásrendjével kapcsolatban szerezhetett tapasztalatokat Magyarország, hanem a PHARE-támogatásoknak köszönhetően a képzés és a felnőttoktatás néhány igen súlyos problémájára is sikerült gyógyírt találni, amely megoldások modellértékűek a hamarosan kezdődő 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszakra is.

Támogatott területek

A PHARE-programok egy része pályázati rendszer keretében foglalkoztatási és képzési projektek megvalósítását, új módszerek kidolgozását és bevezetését, kísérleti tevékenységek megvalósítását, új szolgáltatások kialakítását, az oktatási-képzési rendszer humán erőforrásainak fejlesztését és infrastrukturális feltételeinek javítását támogatta. A program által támogatott intézményfejlesztési projektek pedig egy adott szervezet, mint például a munkaügyi intézményrendszer, korszerűsítését, szolgáltatásainak fejlesztését mozdították elő.

A HEFOP

Az európai uniós Strukturális Alapokból a 2004-2006-os időszakban a Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program rendelkezik a legjelentősebb forrásokkal. A két év alatt e célra felhasználható összeg 667 millió euró, azaz mintegy 183 milliárd forint, ami egyértelműen jelzi, hogy az EU fő célkitűzése ezen időszakra a régi és az újonnan csatlakozó tagállamok állampolgárai közötti jövedelemkülönbségek csökkentése. E célkitűzés teljesedése érdekében a stratégia a gazdaság versenyképességének növelését, a humán erőforrások jobb kihasználását, a környezet javítását és a kiegyensúlyozott regionális fejlődés elősegítését szolgálja.

Támogatott területek

Az operatív program – illeszkedve az Európai Foglalkoztatási Stratégia és a Közös Foglalkoztatáspolitikai Értékelés által meghatározott szakmapolitikai keretekbe – a foglalkoztatás, az oktatás és képzés, valamint az ezekhez szorosan kapcsolódó szociális szolgáltatások területén megvalósítani kívánt fejlesztéseket támogatja.

Források

A Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program forrásait elsődlegesen az Európai Szociális Alaptól lehívható támogatásokból nyeri, de emellett jelentős összeg fordítható a program megvalósítására az Európai Regionális Fejlesztési Alapból származó pénzeszközökből is.

Célkitűzések

A program három fő célkitűzés megvalósítására irányul. Az első a foglalkoztatás bővítése, ami azon a tézisen alapszik, hogy a fenntartható gazdasági fejlődéshez a potenciális munkaerő minél nagyobb arányú részvétele szükséges a munkaerőpiacon. A második a munkaerő versenyképessé tétele, ugyanis ahhoz, hogy a gazdasági fejlődésnek ne legyen akadálya a munkaerő alacsony tudásszintje és szakképzettsége, elengedhetetlen azoknak a programoknak a támogatása, amelyek segítségével jól képzett munkavállalók kerülhetnek a gazdaság vérkeringésébe. A tudásalapú társadalom kihívásainak való megfelelés az ismeretek, a készségek, valamint az alkalmazkodóképesség folyamatos fejlesztését kívánja meg, az ehhez vezető út pedig nem más, mint az egész életen át tartó tanulás kereteinek kialakítása. E fontos célt azonban csak úgy lehet elérni, ha javul az oktatás és a képzés minősége, erősödik az oktatás és a gazdaság kapcsolata, és ha biztosított a versenyképes tudás és készségek megszerzésének lehetősége. A harmadik célkitűzése a programnak a társadalmi beilleszkedés elősegítése. Az aktív korú lakosság minél nagyobb arányú részvétele a munkaerőpiacon, azaz a foglalkoztatás az egyik legfontosabb eszköz a szegénység és a társadalmi kirekesztődés megelőzéséhez és leküzdéséhez.

A program általános célja tehát, hogy a gazdasági növekedést, valamint Magyarország európai uniós felzárkózását minél kevésbé korlátozzák a tudás- és ismerethiány, valamint az alkalmazkodási nehézségek, éppen ezért a HEFOP egyik része az emberek minél szélesebb körének képzését, továbbképzését, a versenyképes tudás és a munkaerő-piacra való sikeres beilleszkedéshez szükséges készségek fejlesztését szolgálja. Nélkülözhetetlen a program megvalósításához a munkaerő-piaci szolgáltatások, valamint az oktatás és képzés infrastrukturális feltételeinek javítása, fejlesztése, a hatékonyság növelése.

Oktatási, képzési formák

Az operatív program tervezési fázisában a kutatók felmérést készítettek az ország lakosságának képzettségi szintjéről. Ez alapján megállapítható, hogy a képzettség szintje javuló tendenciát mutat, mindezt pedig az is alátámasztja, hogy a munkaerő-piaci szempontból fontos 25-59 éves korosztály körében jelentősen csökkent a legfeljebb általános iskolát végzettek aránya, és ezzel egy időben számottevően emelkedett nemcsak a közép-, hanem a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma is. A kedvező tendenciának köszönhetően az aktív korú népesség képzettségi szintje közeledett az EU átlagához.

Iskolarendszerű oktatásról és képzésről általában

A magyar oktatási rendszer fejlettnek tekinthető európai uniós viszonylatban is, és a beiskolázási arányok is magasnak számítanak az ország gazdasági fejlettségi szintjéhez képest. Ugyanakkor az oktatásra, képzésre fordított GDP-hez viszonyított közkiadások az OECD-országok átlagától némiképp elmaradnak. Ennek ellenére javult az oktatási rendszer teljesítménye, ami sajnálatos módon helyenként a képzés színvonalának bizonyos fokú csökkenését vonta maga után.

Fejlődési trendek a szakképzésben

Hasonlóan, ahogyan a felsőoktatásban, úgy a szakképzésben is jelentős változások mentek végbe a vizsgált időszakban. Azzal, hogy a tankötelezettség korhatára 16 éves korig tolódott ki, későbbre tevődik a szakoktatáson belüli specifikáció. Kézzelfogható változások történtek az oktatási és a szakképzési rendszer országos igazgatásában a liberalizáció, valamint a rendszer általános decentralizációja érdekében. Létrejött az uniós követelményekkel harmonizáló Országos Képzési Jegyzék.

A felnőttképzés területei

Iskolarendszerű felnőttképzés

Jelentős szerepet tölt be az esti és levelező képzési forma azoknak az embereknek az életében, akik szociális vagy egyéb okok miatt csak több lépcsőben tudnak közép- vagy felsőfokú végzettséget szerezni, egyben vonatkozásukban segíti az esélyegyenlőség megteremtését. Emellett lehetőséget ad azoknak pályamódosítására, akik korábban kényszerből vagy más ok miatt nem a nekik legmegfelelőbb képzési utat választották, vagy munkaerő-piaci jelenlétük során szembesültek annak problematikájával, hogy az általuk elsajátított szakma nem elég piacképes a megváltozott viszonyok miatt.

A már említett kötelező tankötelezettség korhatárának megemelésével az alapfokú oktatásban fokozatosan csökken a szerepe az esti és levelező oktatásnak, és a középiskolában is a kiegészítő képzés felé tolódik el a hangsúly. Ezzel egy időben viszont ennek a képzési formának igen jelentős térhódítása figyelhető meg a felsőoktatásban.

Munkaerő-piaci képzések

A munkanélküliség problémájának kezelésében, annak megelőzésében jelentős szerep jut a különböző képzéseknek és átképzéseknek. A munkaerő-piaci képzésekben részt vevők jelentős része az iskolapadból kikerülő pályakezdő regisztrált munkanélküli fiatal volt (tekintve, hogy az iskolarendszerű képzés és a munkaerő-piaci igények, valamint a pályakezdők szakma- és iskolaválasztása között jelentős szakadék húzódik, és igencsak szembeötlő ez a diszharmónia).

Az intézményrendszer tagoltsága

A regionális munkaerő-fejlesztő és képzőközpontok létesítésén túl igen nagy változások mentek végbe a képzési intézményrendszerben. Emellett gombamód kezdtek szaporodni azok a profitorientált gazdasági társaságok, amelyek fő tevékenysége a különféle képzési szolgáltatások nyújtása. Ezeket a vállalkozásokat elsősorban a munkaerő-piaci szervezet által közvetített állami megrendelések ösztönözték.

Egyelőre sajnos csak kisebb szerep jut a nem állami, illetőleg nem profitorientált szervezeteknek (például munkanélküliek képzésébe bekapcsolódó alapítványoknak, a művelődési intézményhálózatnak és a teleházaknak) a munkaerő-piaci képzésekre irányuló tevékenységekben. Ezeknek a feltételeknek a megteremtése, valamint a lehetőségeknek a kiaknázása a közeli jövő feladatai közé tartozik.

Egyéni önképzés térhódítása

Szembetűnő tendencia, hogy az intézményes hálózatokhoz nem kapcsolódó egyéni önképzés, valamint az informális tanulás jelentősége egyre inkább előtérbe kerül a munkaerő-piaci szereplők körében, és egyre többen választják a tudás kiszélesítésének eme módszerét. Egyre többen szembesülnek azzal, hogy nem nyugodhatnak meg egy bizonyos tudásszint elsajátításával, hiszen minden szakmacsoportban hatalmas ütemű fejlődések mennek végbe rövid idő leforgása alatt. Új módszerek és új metodikák sokasága kerül a szakemberek látóterébe, amelyek elsajátításával piacképes szakmai ismeretekkel tudnak rendelkezni és csökken a veszélye annak, hogy egy munkahelyváltási kényszerből vesztesen kerüljenek ki, vagy akár a legrosszabbtól, esetleg egy tartós munkanélküliségtől kelljen tartaniuk.

Munkahelyi keretek között folyó humánerőforrás-fejlesztés

A munkahelyeken szervezett szakmai képzéseknek, továbbképzéseknek kiemelt jelentőségük van a gazdasági növekedés biztosítása, valamint a munkanélküliség megelőzése szempontjából egyaránt. A vállalatok jelenlegi, de leginkább jövőbeni potenciális hatékonyságának, versenyképességének egyre jelentősebb fokmérője az általuk humán erőforrás fejlesztésére fordított kiadások nagysága. Ennek ellenére csak igen kevés adat áll rendelkezésre a vállalatok humánerőforrás-fejlesztési stratégiájáról, a képzésre irányuló befektetésekről, és az általuk alkalmazott szakmai oktatási gyakorlatokról.

A cégek által alkalmazott képzési formák

A cégek által leggyakrabban alkalmazott képzési forma a különféle szakmai tanfolyamok, valamint a munkahelyen végzett oktatás, de egyre növekvő szerepet kap a távoktatás és a számítógéppel támogatott önálló tanulás is.

Továbbképzések gyakorisága és a vállalat méretének összefüggései

A vállalat nagysága abból a szempontból döntő fontosságú, hogy az adott vállalkozás hányszor szervez egy évben továbbképzést az alkalmazottak számára. Felmérésekből megállapítható, hogy rendszerint a legnagyobb tőkeerejű cégek, amelyek legalább 500 főt foglalkoztatnak, támogatják a legnagyobb mértékben (a cégek 85 százaléka) munkavállalóik számára a különböző szakképzéseket. Ehhez képest az 50-250 főt foglalkoztató, valamint a 10-50 főt foglalkoztató cégek – amelyeknek foglalkoztatásban betöltött szerepe igen jelentős – sokkal kisebb arányuk nyújt ilyen támogatást munkavállalóiknak; az előbbiek 50 százaléka, míg az utóbbiak mindössze 29 százaléka. Ennek ellenére a kis- és középvállalkozások képzési stratégiája a legmeghatározóbb a munkavállalók többségének a különféle szakmai oktatásokban történő részvételi lehetőségei szempontjából, mivel a foglalkoztatottak jelentős részét az említettek alkalmazzák.

Képzésarányok a gazdasági szektorok függvényében

A vállalkozások mérete mellett a képzést biztosító szervezetek arányát jelentősen befolyásolja, hogy a vállalkozás a gazdaság melyik szektorában tevékenykedik. Nyilvánvaló ugyanis, hogy azokban az ágazatokban, amelyek folyamatos mozgásban vannak, és rövid idő alatt következnek be jelentős piaci változások, elementáris érdekük fűződik ahhoz, hogy szakmailag naprakész tudással rendelkező munkatársakkal dolgozzanak, ezért nagyobb hangsúlyt helyeznek a szakmai képzésekre. Ilyen tipikus terület a szolgáltatási tevékenység, mint például a pénzügyi, a távközlési, valamint a közműellátással foglalkozó vállalatok, úgymint a villamosenergia-, a gáz- és a vízellátás területén tevékenykedők. Ezeken a területeken gyors ütemű technológiai és szervezeti változások játszódtak le az ezredfordulón, amelyekhez alkalmazkodniuk kellett a vállalkozásoknak annak érdekében, hogy ne kerüljenek versenyhátrányba az ágazaton belül. Ez a nyomás ösztönözte a cégeket arra, hogy alkalmazottaikat tovább képezzék, és jól átgondolt humánerőforrás-fejlesztési stratégiákat dolgozzanak ki. Ezzel szemben sokkal kisebb arányban képzik tovább alkalmazottaikat a gazdaságilag elmaradott ágazatokban tevékenykedő cégek, mint például a textilipari, a ruhaipari, a bőripari, de idesorolandók még a bányászati, az építőipari és a vendéglátós vállalkozások is.

Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program (HEFOP)

A tudásalapú gazdasági fejlődésnek és a foglalkoztatási szint növelésének kulcstényezője a munkaerő-piaci igényekre hatékonyan reagáló és optimálisan működő oktatási és képzési rendszer, éppen ezért a HEFOP kiemelt prioritással kezeli ezeknek a területeknek a fejlesztését. Az oktatási rendszernek biztosítani kell a diákok egész életen át tartó tanulás megalapozásához szükséges készségeinek, képességeinek kifejlesztését, mert azok alapvető tényezők a munkaerő versenyképességének fenntartása során.

A programmal elérni kívánt célok

A moduláris rendszer lényege

A szakmastruktúra moduláris rendszerű kialakítása lehetőséget ad a szakképzésből történő folyamatos ki- és belépésre. Bizonyos számú modul elsajátításával a képzésben részt vevők egyszerűbb, mégis piacképes szakképesítést kaphatnak. Amennyiben a későbbiekben mégis úgy döntenek, hogy visszatérnek a képzésbe, a már teljesített modulok beszámításával és újabb modulok elsajátításával további, illetőleg magasabb szintű szakképesítés szerezhető meg. Az így kialakított rendszer segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a korábban formálisan vagy informálisan elsajátított ismeretanyag beszámíthatóvá váljon a szakképesítés megszerzésébe, és ezáltal csökkenthető az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítések száma.

Kompetenciamodulok a szakmacsoportokban

A program keretein belül kísérleti jelleggel a 21 szakmacsoport közül kettőben, a gépészet és kereskedelem, valamint a marketing és üzleti kommunikáció szakmacsoportokban munkálták ki a szakképesítések kompetenciamoduljait, ami kiterjedt a szakmacsoportokra jellemző kompetenciamodulok mellett a speciális kompetenciamodulok elkészítésére, illetőleg a modulok képzési dokumentumainak és ismerethordozóinak deklarálására is. A két szakmacsoportban kidolgozott rendszer, valamint a működés során szerzett tapasztalatok képezik majd a többi szakmacsoport későbbiekben történő modulrendszerű átalakításának, az iskolarendszeren kívüli képzések megteremtésének, valamint a távoktatás módszerének is az alapját.

Hatékony oktatási eljárások kidolgozása

A HEFOP a szakképesítések nemcsak tartalmi átdolgozását, hanem a szakképzés és szakképzettség társadalmi és gazdasági presztízsének emelése mellett a munkaerő-piaci igényekhez jobban alkalmazkodó, a szakmai ismeretek gyakorlatorientáltabb átadását hatékonyabban biztosító oktatási eljárások kidolgozását, valamint ezzel szoros összefüggésben az eljárások kidolgozásához a szakképzést végzők körében a szükséges kompetenciák megerősítését is támogatja. A gazdaság gyors ütemű fejlődése, szerkezeti átalakulása, az új szakmák kialakulása a korábbi módszertani tudást sok tekintetben elavulttá tette, amivel együtt járt egy jelentős technológiai átalakulás is. Ez a két tényező tette szükségessé a képzési metodikák újragondolását, átalakítását. A HEFOP szakemberei által végzett hatástanulmányból egyértelműen kitűnt, hogy ezekre a változásokra a szakképzést végzők legnagyobb része nincs felkészülve, illetve felkészítve. A tudásközvetítés módszerei folyamatos megújításának elengedhetetlen feltétele ugyanis a képzőintézmények menedzsmentjének szemléletváltása, valamint támogatási képességeik erősítése.

Képzési alternatívák a lemorzsolódás elkerülése érdekében

A szakképzés, különösképpen a szakiskolai képzés egyik legnagyobb problémája a nagyarányú lemorzsolódás. A szakiskolai képzésbe kerülő tanulók között sajnos igen nagy arányú a kudarcokkal terhelt, hátrányos szociális helyzetű, hiányos általános műveltségű fiatalok száma. Éppen ezért ezen a területen kiemelten nagy szükség lenne olyan képzési alternatívák kidolgozására, amelyek segítségével ezek a hátrányos helyzetű fiatalok is benntarthatóak lennének a képzésben, ami jelentősen javítaná foglalkoztatási esélyeiket, illetve megalapozná szakmai továbbképzésüket. Ennek a programnak a kidolgozása mellett szükség volna a pedagógusok felkészítésére is a hátrányos helyzetű tanulóknak és a lemorzsolódás problematikájának kezelésére.

Változásokhoz alkalmazkodó képzési rendszer kialakítása

A HEFOP hatástanulmányából az is kisejlik, hogy a jelenlegi elaprózott, túlságosan széttagolt, a korábbi nagyvállalati képzéshez igazodó, nehezen finanszírozható és működtethető iskola- és intézményrendszer nem tudja a munkaerő-piaci igényeket megfelelően szolgálni. Az ifjúsági szakképzést, a második szakképesítés megszerzését, a felnőttképzést és továbbképzést is biztosító, korszerű, hatékony, többcélú és -funkciójú, a munkaerő-piaci változásokat követni tudó, azokhoz alkalmazkodni képes oktatási és képzési intézményrendszer kialakítása lenne kívánatos, ami a közeli jövő feladata lesz.

Térségi képzési központok átalakítása

A térségi képzési központok keretein belül szükség lenne pályaorientációs tanműhelyek kialakítására, valamint az új technológiák elsajátítását is lehetővé tevő oktatási intézmények életre hívására. Ez akadályozhatná meg ugyanis egyrészt a hátrányos helyzetű rétegek kikerülését a képzésből, másrészt pedig biztosítaná az egész életen át tartó tanulás feltételeit is. A Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program 4-5 integrált, egységes irányítású intézmény létrehozását célozza meg, amelyek szorosan együttműködnének a már meglévő intézményekkel.

A program során alkalmazott állami támogatási szabályok

A támogatásokban elsősorban nem a vállalkozói szféra részesülne, hanem a költségvetés alrendszeréhez tartozó intézmények. Ennek kapcsán a Közösségi Versenypolitika fogalmai szerint nem minősülnek ezek a források állami támogatásnak.

A programon belüli intézkedések

A Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Programon belül külön intézkedési tervet fogalmaztak meg az oktatási, képzési rendszerek korszerűsítésére. Ennek célja az erősen szelektív hazai oktatási rendszeren belül heterogén összetételű közoktatási intézmények, intézményi társulási modellek kialakítása, a szociális integráció előkészítése az intézmények tartalmi működése segítségével, különösen a pályaorientációs, pályaválasztási és pályakövető rendszerek, elektronikus és távoktatási tananyagok kialakításával. Mindezek mellett fontos célja az intézkedésnek, hogy az intézmények a társadalmi fejlődés igényeit figyelembe vegyék, és ezekre a minőségfejlesztés, az intézményfejlesztés eszközeivel adjanak hatékony válaszokat.

A komprehenzív iskola modellje

Az intézkedés az oktatási, képzési rendszer korszerűsítésén keresztül kívánja az iskola társadalmi szelekciós szerepét gyengíteni olyan strukturális és korszerű tartalmi elemek bevezetésével, amelyek segítségével sokkal szélesebb rétegek számára nyílik meg a munkaerő-piaci igényekhez való alkalmazkodás lehetősége. Ennek elősegítésére alkották meg a komprehenzív iskola modelljét, amelyben a heterogén összetételű intézmények, intézményi társulások belső differenciálással alkalmazkodnak a képzésben részt vevők egyéni fizikai és mentális adottságaihoz, érdeklődéséhez. A modell sikeres működése és megszilárdulása hozzájárulhat a társadalmi integráció elősegítéséhez, mert a heterogén közegben való eligazodásra, a munkában és a társas kapcsolatokban együttműködésre tanít. A pályaorientációs, pályaválasztási programok keretében a tanulókat szakköri foglalkozásokon, tanórákon, illetőleg személyre szabott tanácsadással segítik a megfelelő szakma kiválasztásában egyéni képességeiket és érdeklődésüket figyelembe véve. A program segítségével a képzésben részt vevők elsajátíthatják a különböző álláskeresési technikákat, az önéletrajzírást, az állásinterjún alkalmazható kommunikációs módszereket, a különböző szakmák által formálisan és informálisan megkövetelt viselkedési formákat, valamint a továbbtanulási, továbbfejlődési lehetőségeket. Ez az intézkedés kiemelten támogatja az önálló tanulást az elektronikus és távoktatási tananyagok kialakításával és bevezetésével, különös tekintettel a szakoktatásra és a szakképzésre. A sikeres megvalósítást segítik a programok, programcsomagok, mint például a digitális tananyagok, taneszközök, elektronikus távoktatási anyagok, amelyek választási lehetőséget biztosítanak mind a tanárok, mind pedig a hallgatók számára az egyéni képességeknek és érdeklődéseknek, valamint az aktuális munkaerő-piaci igényeknek megfelelően.

Az ágazati szintű és a regionális humánerőforrás-fejlesztési tevékenységek koherenciája

A humánerőforrás-fejlesztési tevékenységek a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében két szinten, országosan az ágazati jellegű Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programon keresztül, valamint regionális szinten a Regionális Operatív Programon keresztül valósulnak meg. A regionális foglalkoztatás támogatása prioritása az Európai Szociális Alapnak (ESZA), amit országos és helyi szinten valamennyi intézkedés esetében érvényesíteni kell. Az ország kiegyenlített területi fejlődéséhez elengedhetetlen a különböző társadalmi-gazdasági jellemzőkkel bíró térségek eltérő munkaerő-piaci kihívásaira választ adó humánerőforrás-fejlesztés. A szükséges beavatkozás módjának és mértékének igazodnia kell a régiók eltérő adottságaihoz, a térségek fejlettségszintjei közötti különbségekhez, a régióra jellemző munkaerő-piaci helyzethez és a különböző fejlesztési stratégiákhoz. A Regionális Operatív Program (ROP) keretében részesülnek támogatásban a térségspecifikus problémák megoldását elősegítő intézkedések. Ezek az intézkedések a regionális igényekhez igazodó oktatási és képzési kínálat kialakításának, a helyi közigazgatás és civil szervezetek kapacitásai fejlesztésének, valamint a helyi fejlesztési kezdeményezések és a szociális gazdaság támogatásának területeit ölelik át.

Az egész életen át tartó tanulás stratégiája

2000 júniusában a Feirai Európai Tanács felkérte a tagállamokat, a Tanácsot, valamint a Bizottságot, hogy az Európai Foglalkoztatási Stratégiához kapcsolódóan dolgozzanak ki koherens stratégiákat és gyakorlati intézkedéseket, az egész életen át tartó tanulás lehetőségének minél szélesebb körű biztosítása érdekében. Ez a felkérés is azt erősítette, hogy az egész életen át tartó tanulás kulcseleme lett annak a stratégiának, melyet Lisszabonban dolgoztak ki, és amelynek célja, hogy az Európai Unió a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú társadalmává nőhesse ki magát. Ehhez azonban át kell alakítani a hagyományos képzési rendszereket úgy, hogy azok nyitottabbá és rugalmasabbá váljanak, és ezáltal a tanulók saját igényeiknek és érdeklődésüknek megfelelő egyéni tanulási utakat járhassanak be.

Megjegyezzük, hogy hazánk az elmúlt években számos olyan intézkedést hozott, amely az egész életen át tartó tanulás egyéni és társadalmi igényekre építő rugalmas rendszerének kialakítását segítette, és amely összhangban van az Európai Unió vonatkozó dokumentumaival is. Magyarország társult országként bekapcsolódott a Bizottság egész életen át tartó tanulásról szóló Memorandumában megfogalmazott célok megvalósítása érdekében indított sokoldalú párbeszédbe, és ezzel egy időben a hazai gazdasági szereplők körében is elindult egy közös gondolkodási folyamat. Az egész életen át tartó tanulás stratégiájában deklarált célok megvalósításának támogatása az egyik legfőbb célja a Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Programnak.

Felnőttképzés a gyakorlatban

Mielőtt részletesen megvizsgálnánk a felnőttképzés és a felsőoktatás viszonyát, röviden szólni kell arról, hogy a jogi szabályozás tükrében a két intézmény kapcsolata külön értelmezést tesz szükségessé. A felnőttképzési törvény hatálya az iskolai rendszeren kívüli képzésekre terjed ki, a felnőttek képzése, oktatása azonban ennél jóval szélesebb spektrumú.

Felnőttképzési formák

Felnőttképzés a felsőoktatásban

A felsőoktatásban folyó felnőttképzés formái (ezeket alább még érintjük):

– első diplomás képzés részidős formában: esti, levelező és távoktatás,

– újabb diplomás, döntően részidős képzés,

– kiegészítő alapképzés, valamint

– felsőfokú szakképzés felnőttek számára, esti, levelező, távoktatásos formában.

Hallgatói kör

A témában végzett felmérés szerint a felnőttképzés ma már a hallgatóknak mintegy 50 százalékát érinti. A hallgatói jogviszonnyal rendelkezők közül minden második költségtérítéses szakos, a felsőoktatási törvény őket felnőttképzésben részt vevőknek tekinti.

Felnőttképzés iskolarendszeren kívül

Nem felsőoktatási (iskolai rendszeren kívüli) felnőttképzési tevékenység a felsőoktatási intézményekben:

– az Országos Képzési Jegyzékbe tartozó, iskolai rendszeren kívüli szakképzési programok,

– kompetenciaprogramok, tanfolyamok,

– tanácsadás, valamint

– részvétel más gazdálkodó szervezetekkel közös projektekben, fejlesztésekben, a gazdálkodó szervezetek saját munkavállalóinak képzésében.

A szolgáltatás irányai

A felsőoktatásban folyó felnőttképzés kompetenciaprogramjairól, tanfolyamairól ugyan nincsenek részletes adataink, de az intézményi tájékoztatók alapján megállapítható, hogy – különösen a felnőttképzési törvény hatálybalépése óta – erőteljes fejlődés indult meg ezen a területen. Az intézmények a potenciális résztvevők és a munkaadók igényeit mindinkább figyelembe véve hirdetnek meg rendkívül változatos, gyakorlati kompetenciákat nyújtó programokat. E képzésekkel kapcsolatban fogalmazódik meg az úgynevezett "személyes tömegtermelés" igénye az oktatásban is. Ennek lényege, hogy a rugalmas képzési rendszer – a modulrendszer és a standardizálás, valamint a korszerű információs és kommunikációs technológia felhasználásával – nagy tömegben is képes kiszolgálni az egyének és a munkaadók speciális igényeit.

Felnőttképzés az alapképzésben végzett hallgatók szempontjából

Az Oktatási Minisztérium a 90-es évek végén több alkalommal végeztetett ún. pályakövetéses vizsgálatot. Ennek a monitoringját 2004-ben végezte el a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. A vizsgálat egyértelműen bizonyította, hogy az alapképzésben oklevelet szerzettek körében szinte magától értetődő a tanulmányok folytatása. Az adatok alapján a végzett hallgatók több mint 60 százaléka a tanulmányok befejezése után egy éven belül folytatja azokat – a legtöbbjük munka mellett. A képzettség megszerzését követő egy éven belül munkát vállalók több mint 50 százaléka képezi tovább magát munka mellett.

A főiskolai hallgatók jelentős része a főiskolai diploma megszerzése után egyetemi tanulmányokat kezd, vagy szakirányú továbbképzésben vesz részt. Ez utóbbi képzési forma különösen alkalmas arra, hogy szakirányú elhelyezkedés esetén a képzettség és a munkakör közötti differenciákat kiegyenlítse. A munkaerő-piaci igények hatására a tanulmányok között különösen jelentős súlyt képviselnek a közgazdasági-üzleti, informatikai és nyelvi tanulmányok. Egy felmérés szerint a megkérdezett hallgatók a kiegészítő szakismeretek megszerzését, a speciális szaktudás iránti igényt, az idegennyelv-tudás fejlesztését, a személyes érdeklődést, valamint az új szakképzettség elsajátítását jelölték meg a továbbtanulás legfontosabb ösztönző tényezőinek.

Jól mutatja a munkaadók és a munkavállalók közös érdekeit, hogy a továbbképzés költségeit az esetek több mint 50 százalékában a munkáltatók vállalják át.

A felnőttképzési tevékenység menedzselése és a PR

A felnőttképzési programok sikeressége a jó szervezésben, felkészült oktatók és munkatársak alkalmazásában, valamint a munkaerő-piac állandóan változó igényeihez folyamatosan igazodó oktatás mellett hatékony marketingtevékenységben rejlik. Ennek ellenére az intézmények több mint 40 százaléka nem rendelkezik marketingstratégiával, mintegy 30 százalékuk pedig gyakorlatilag egyáltalán nem is végez ilyen tevékenységet.

Korszerű oktatási módszerek alkalmazása

A felnőttoktatás területén számos specifikus jelenséggel találkozhatunk, amelyek felett nem lehet elsiklani. A felsőoktatás keretein belül folyó felnőttképzésben hosszú időn át jellemző, esti és levelező képzési forma a felnőttkorban tanulóknak csupán egyetlen adottságát, a munka melletti tanulásból eredő időhiányt vette figyelembe.

E két képzési formában nem voltak igazán sikeres programok, amelyek a rövidebb közvetlen képzési időből, a felnőttek életkorából, családi helyzetéből fakadó természetes hátrányokat megfelelő módszerekkel tudták volna kiegyenlíteni. A távoktatás terén ugyan voltak és vannak is sikeres kezdeményezések, de a felmérés eredményei azt mutatják, hogy az intézmények több mint felében még nem alkalmaznak ún. e-learninges anyagokat.

Tömegképzés és a diplomások munkaerő-piaci helyzetének változása

A felsőoktatás tömegessé válásával mára gyökeresen megváltoztak a munkaerő-piaci tendenciák. A korábbi keresleti piac kínálati piaccá vált. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos képzettségi szintig kínálati nyomás jellemzi a munkaerőpiacot is.

Az ún. kínálati piaccá alakulás következményei

Az előzőekben elmondottaknak számos, az alapképzés után végzett hallgatókat érintő következményét tapasztalhatjuk a következők szerint:

– megnőtt a tanulmányaikat befejező pályakezdő munkavállalók átlagos munkahely-keresési ideje,

– megnőtt a munkaadók szelektálási lehetősége,

– jelentősen nőtt a potenciális munkakörök végzettségi igénye, illetve jövedelem szerinti szórása,

– nőtt a felkínált munkakörök és a képzettség közötti eltérés átlagos mértéke, illetve az eltérés szórása,

– az életpálya felépítése során több munkahelyben, folyamatos továbbképzésben kell gondolkodni, továbbá

– a felsőoktatási tanulmányok alatt és után is folyamatos információs és egyéb kapcsolatot kell kiépíteni és fenntartani a munkaerőpiaccal.

Többciklusú képzés a felnőttképzésben

A későbbiekben bemutatandó felsőoktatási törvény szerint - a Bologna-folyamat részeként – a duális felsőoktatást egy rugalmasabb, többciklusú képzés váltja fel. Az új képzési szerkezet – az életen át tartó tanulás, a felnőttképzés szempontjainak is megfelelően – számos be- és kilépési lehetőséget biztosít, nemcsak érettségi után, hanem az élet folyamán bármikor. Érettségi után az első belépési alternatíva a felsőfokú alap (bachelor)-képzés vagy a felsőfokú szakképzés. A felsőfokú szakképzés választása esetén a bizonyítvány megszerzése után 60 kreditpont beszámítással lehet az alapképzésbe kerülni. Az alapképzés eredményes befejezése után mesterszinten folytathatók a tanulmányok, majd ezt a tudományos fokozat megszerzésére irányuló PhD-képzés követi.

Kiegészítő felnőttkori tanulási lehetőségek

Az előzőek szerinti ciklusos rendszert két felnőttkori tanulási lehetőség egészíti ki.

Szakirányú továbbképzés

Az egyik lehetőség az úgynevezett szakirányú továbbképzés, amelynek előfeltétele a korábban megszerzett főiskolai, egyetemi oklevél. A továbbképzés lényege az alap-, illetve mesterképzéshez kapcsolódóan biztosított specializáció és elmélyülés a választott munkakör igényeinek megfelelően.

Részvétel az intézmények kompetenciakurzusain

A felnőttképzés rendszerében a másik lehetőség az intézmények úgynevezett kompetenciakurzusain történő részvétel. Ez utóbbiak - kifejezetten munkakörhöz kötődően – olyan speciális ismeretek, készségek elsajátítását biztosítják, amelyek a választott munkakör hatékony ellátásához egyébként nem állnának az érintett személy rendelkezésére.

Fontos kitétele a törvénynek, hogy a felsőoktatás rendszerében 12 finanszírozott félév illet meg valamennyi magyar állampolgárt. Ezt a lehetőséget az életen át tartó tanulás logikája szerint az élet során bármikor igénybe lehet venni azzal a megkötéssel, hogy egy képzési szint csak egyszer finanszírozható.

Kompetenciaképzés, előzetes tanulmányok, a tudás és a kompetencia felmérése

A hatékony felnőttképzés egyik alapfeltétele, hogy a mindenkori képzési programok a képzésben részt vevők meglévő ismereteire, kompetenciáira is építhessenek. Ehhez szükséges, hogy a képzőintézmények felmérjék a képzésre jelentkezők vagy beiskolázottak aktuális tudásszintjét. Ezt kell összevetni a megcélzott foglalkozás, munkakör ismeret- és kompetenciaigényével, ugyanis a különbségből megállapítható, hogy a képzéseknek milyen hiányzó kompetenciákra kell hangsúlyosan épülniük.

Az előbbiekben vázolt kompetencia-, illetve igényfeltárás igen költséges folyamat, amely szervezeti, személyi és infrastrukturális fejlesztéseket igényel. Ezek azonban olyan befektetések, amelyek a későbbiekben megtérülnek. Az intézmények által kifejlesztett módszertan alapján szoros kapcsolat építhető ki a munkaadókkal, a gazdálkodó szervezetekkel, és ennek hatására a felsőoktatási intézmények egy adott régióban vagy gazdasági körzetben a gazdaságfejlesztési igények közvetlen kiszolgálóivá válhatnak.

A felnőttképzés szabályozási rendszere

Témánk szempontjából alapvető jogforrás a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény (Törvény). Miként a jogszabály bevezető sorai tolmácsolják, a felnőttképzés lényege abban áll, hogy az állampolgárok folyamatosan képesek legyenek megfelelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, valamint hogy ezáltal eredményesen tudjanak bekapcsolódni a munka világába. E célok azért igényelték külön jogszabály megalkotását, mert mai felgyorsult világunkban hatékonyan működő intézményrendszer nélkül aligha lehetne megfelelően biztosítani azt, hogy olyan személyek, akik önhibájukon kívül veszítették el munkájukat, avagy akik folyamatosan fejlődő szakterületen dolgoznak, ismét, illetőleg mindenkor naprakész és kamatoztatható tudással rendelkezzenek. Az egyén felnőttképzésbe történő bekapcsolódásának hátterében tehát többnyire az élethelyzetek változékonysága áll, sokak számára azonban a tanulás olyan életforma, amely mindentől függetlenül végigkíséri őket pályájukon.

A felnőttképzési rendszer működése és hatékonysága nagyfokú állami szerepvállalást igényel, hiszen az államnak is alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy a munkaerőpiacon jelen lévő személyek valóban olyan tudásanyaggal rendelkezzenek, amely lehetővé teszi elhelyezkedésüket. A felnőttoktatás intézményrendszerének gyökerei az iskolai jellegű alapoktatásban keresendők, hiszen a későbbi életszakasz képzési formái nagyban támaszkodnak a gyermek- vagy ifjúkori oktatás eredményeire. Tömören tehát úgy összegezhető a kétféle forma közötti szerves kapcsolódás lényege, hogy a felnőttképzés számottevő mértékben támaszkodik a korábbi életszakaszokban elsajátított készségekre és ismeretanyagra, ugyanakkor mindeközben új dimenzióit nyitja meg a tanulásnak, és az egyén képzettségét elmélyíti, aktualizálja, és a munkaerőpiacon kamatoztathatóvá teszi. A felnőttképzésben való részvétel legfőbb célja tehát a munkavállalói pozíció folyamatos javítása, és ezáltal az egyén szintjén a kiegyensúlyozott, egyenletesen ívelő életpálya biztosítása, össztársadalmi szinten pedig annak elősegítése, hogy mindenkor képzett és megújulni képes munkaerő álljon rendelkezésre.

A vizsgált jogforrás érzékelhető módon hordozza az európai uniós jogalkotás jegyeit, ami természetes, ugyanis ha pusztán arra gondolunk, hogy a nemzetközivé válás milyen új kihívásokkal szembesíti mindennapi életünk szereplőit, máris megértjük, hogy miért kellett a jogalkotónak zsinórmértékül használnia a vonatkozó közösségi ajánlásokat.

A felnőttképzésben való részvétel joga, mint alapjog

A törvény az általános rendelkezések körében alapjogi jelleggel rögzíti, hogy az állam mindenki számára biztosítja a felnőttképzésben való részvételhez fűződő jogot. Mindez egyenesen következik a Magyar Köztársaság Alkotmányából, hiszen az oktatáshoz és a tanuláshoz való jogot alaptörvényünk deklarálja. Az elemzett jogszabály főbb szabályozási területei közül említést érdemlő a felnőttképzési, valamint a felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatási és igazgatási tevékenység, továbbá a felnőttképzés intézmény- és támogatási rendszere, mindebből pedig megállapítható, hogy a törvény az Alkotmányból eredő alapjognak egy bizonyos területen történő érvényesülésére nyújt garanciát. Megjegyzendő, hogy mai világunkban az, ami egyrészről alapjog, sokak számára mégis valamiféle kényszerűség, mindez azonban lényegtelen abból a szempontból, hogy a törvény garanciákat igyekszik lefektetni.

A felnőttképzés speciális szabályai

A jogalkotó a törvény helyét jelöli ki a jogforrási rendszerben, amikor rögzíti, hogy a jogszabályban nem szabályozott kérdésekre nézve olyan törvények rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni, mint a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, vagy a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, illetőleg a felsőoktatási törvény, amelynek megalkotása a közelmúlt jogfejlődésének jelentős állomása. Mindebből is láthatóan a felnőttképzésről szóló jogszabály keretjellegű, amely kiegészítőleg viszonyul a hatályban lévő oktatási szaktörvényekhez. Az oktatás nagy területei között - ideértve a felnőttképzést is – leginkább a közös gyökerekkel rendelkező és hasonló vonásokat mutató intézményrendszer teremt kapcsolatot, de a hasonlóság a működési elvek szintjén is érzékelhető.

Felnőttoktatás, felnőttképzési tevékenység

A felnőttképzésre vonatkozó szakirodalom többnyire aszerint tesz különbséget a képzés területei között, hogy az adott felnőttképzési tevékenység köthető-e valamilyen módon a felsőoktatáshoz.

Felnőttoktatás

Az említett megközelítésben felnőttoktatásnak minősül a felsőoktatási intézmény részidős formában megvalósuló első diplomás képzése, amely esti, levelező vagy távoktatási formában megvalósuló képzést jelent, de idesorolandó az újabb diplomás, döntően részidős formában megvalósuló képzés, a kiegészítő alapképzés és a felsőfokú szakképzés felnőttek számára ugyancsak esti, levelező vagy távoktatásos formában. Nem felsőoktatási – azaz iskolarendszeren kívüli – felnőttképzési tevékenység az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképzési program, de idesorolhatók az úgynevezett kompetenciaprogramok és tanfolyamok, valamint a tanácsadások is. Nem felsőoktatási felnőttképzési tevékenység a részvétel más gazdálkodó szervezetekkel közös projektekben, fejlesztésekben, a gazdálkodó szervezetek saját munkavállalóinak képzésében.

Iskolai rendszeren kívüli programok akkreditációs kötelezettsége

Célszerű rámutatni továbbá a hatályos felnőttképzési törvény néhány sajátosságára a felsőoktatás szempontjából. Az Országgyűlés az új felsőoktatási törvénnyel összefüggésben módosította a felnőttképzési törvényt is. E szerint a törvénynek a felnőttképzés támogatására vonatkozó részei a felsőoktatási tevékenység, illetőleg a hallgatók vonatkozásában is hatályossá váltak. A felsőoktatási intézmények külön akkreditáció nélkül is akkreditált felnőttképzési intézménynek minősülnek, ugyanakkor az iskolai rendszeren kívüli programjaikat akkreditációs kötelezettség terheli.

Felnőttképzési tevékenység

A felnőttképzésről szóló törvényt azért is célszerű elemzésünk homlokterébe állítani, mert ez a jogszabály ad pontos definíciót arra, hogy mi minősül felnőttképzési tevékenységnek.

E szerint idesorolandó a rendszeresen végzett iskolarendszeren kívüli képzés, amelynek célja általános, nyelvi vagy szakmai fejlesztés lehet, de ilyennek minősül mindaz a szolgáltatás is, amely a felnőttképzéshez kapcsolódik.

A Törvény hatálya alá nem tartozó tevékenységek

Nem tartozik a törvény hatálya alá a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 13. §-a értelmében létrejött jogi személy (egyházi jogi személy), hacsak nem kizárólag felnőttképzési tevékenység folytatása céljából alapították, avagy nem vonatkozik rá felnőttképzési tevékenységet folytató intézményi minőségében a fentebb említett oktatási szaktörvények valamelyike.

A Törvény személyi hatálya

A felnőttképzésről szóló törvény hatálya a felnőttképzésben részt vevő, illetőleg a felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatást igénybe vevő felnőttre, valamint az ilyen szolgáltatást nyújtó közoktatási, szakképző és felsőoktatási intézményekre terjed ki ebbéli minőségükben. Az intézményekhez hasonló elbírálás alá esnek az ilyen tevékenységet folytató közhasznú társaságok, egyesületek, köztestületek, alapítványok és egyéb jogi személyek, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok és ezek felnőttoktatási célú társulásai, végül pedig a Magyar Köztársaság területén oktatási tevékenységet folytató külföldi szervezetek és személyek.

Nem tartoznak a törvény hatálya alá a közoktatási intézménnyel tanulói/hallgatói jogviszonyban álló felnőttek, mert azokra a szaktörvények vonatkoznak, ugyanakkor a vizsgált jogszabály tartalmaz rendelkezéseket arra a felnőttre, aki felsőoktatási intézmény hallgatója, de állami támogatásban nem részesül.

Intézményrendszerrel szembeni követelmények

A felnőttképzés letéteményesét jelentő intézményrendszerrel szembeni legfőbb elvárás, hogy az képes legyen a tanulás folyamatos és egyetemes hozzáférhetőségét biztosítani, valamint alkalmazkodni azokhoz a kihívásokhoz, amelyekkel hazánknak az Európai Unióhoz történt csatlakozása okából került szembe. Természetesen mindez hatékony állami közreműködést igényel; ezért is kellett külön jogszabályt alkotni a felnőttképzési tevékenység állami támogatására vonatkozóan.

A felnőttképzés irányítás- és intézményrendszere

Az Oktatási Minisztérium által létrehozott Felsőoktatási Felnőttképzési Bizottság közelmúltbeli felmérése szerint a hazánkban működő és felnőttoktatásra jogosult intézmények felkészültsége a felnőttképzési tevékenységre még sok kívánnivalót hagy maga után.

Az intézmények jelentős hányadában például egyáltalán nincs önálló, a felnőttképzés szervezésével, fejlesztésével foglalkozó szervezeti egység, ami számottevő hiányosság, hiszen éppen ezáltal válna lehetővé a hatékony, tényleges szükségletekhez igazodó és versenyképes tudást nyújtó képzés.

A Törvény következő szerkezeti egysége a felnőttoktatás irányításának és intézményrendszerének alapjait fekteti le.

Az irányítási feladatok ellátása körében a kormány, a mindenkori foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, az Országos Felnőttképzési Tanács és a Nemzeti Felnőttképzési Intézet érdemel említést.

A kormány feladatai

A kormány a felnőttképzési feladatok körében rendeleteket alkotva érvényesíti befolyását. A kormány tehát rendeletekkel szabályozza a felnőttképzést folytató intézmények képzési tevékenységét, a képzés szakmai és infrastrukturális színvonalát, valamint a személyi és szervezeti feltételeket, illetőleg a képzési programokra vonatkozó akkreditációs követelményeket is rendeletek útján határozza meg.

A jogalkotó a kormánynak ad felhatalmazást arra is, hogy kidolgozza a felnőttképzés normatív támogatási rendszerét.

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter feladatköre

A fentieken túl fontos szerep hárul a mindenkori foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterre is, aki a felnőttképzés ágazati irányítása körében jogosult rendeletalkotásra. Ez utóbbi jogosítványa kiterjed a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásba vételére vonatkozó részletes szabályok megalkotására, minthogy a megfelelő regisztráció az oktatás e területén is alapvető záloga az ellenőrizhetőségnek. Az említett miniszter oktatási ügyeket ellátó kollégájával egyetértésben határozza meg az akkreditációs eljárás és követelményrendszer részletes szabályait. Egy vonatkozó rendelet egyenesen le is szögezi: az emberierőforrás-fejlesztéssel kapcsolatos feladatai körében a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter irányítja a felnőttképzést. Mindebből látható, hogy a felnőttképzésnek kiemelkedő jelentősége van napjaink foglalkoztatáspolitikájában, ezért a törvény széles jogosítványokat biztosít a mindenkori kormányzat számára, valamint igyekszik ellenőrizhetővé és a kellő mértékben szabályozottá tenni az oktatásnak ezt az alrendszerét. Ennek a törekvésnek az eredménye, hogy a jogalkotó a kormányon belül egy minisztert jelölt ki az ágazat felelőséül.

Országos Felnőttképzési Tanács

Az Országos Felnőttképzési Tanács (a továbbiakban: OFkT) a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter felnőttképzéssel kapcsolatos feladatainak ellátását segítő, szakmai döntést előkészítő, véleményező és javaslattevő országos testülete. Ebbéli minőségéből eredően számos kérdésben véleménynyilvánítási jogköre van.

A Tanács jogköre

Az OFkT eszerint állást foglal a felnőttképzést érintő stratégiai kérdésekben, a felnőttképzés-támogatási rendszer elveiről, a felnőttképzést érintő jogszabályok tervezetéről, az akkreditációs eljárás szabályairól és az akkreditáció szakmai követelményrendszeréről. A bevezetőben említett alapvető célkitűzésekkel összhangban a testület értékeli a felnőttképzésben részt vevő felnőttek elhelyezkedési lehetőségeivel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat, különös tekintettel arra, hogy bizonyos rétegek sajátos helyzetükből eredően hátrányos helyzetben vannak. Az értékelés és a belőle levont következtetések, valamint a testület javaslatai megfelelő alapul szolgálhatnak egy, a való élet követelményeihez igazított foglalkoztatáspolitika és felnőttképzési koncepció kimunkálásához, vagyis a Tanács működése jelenti a visszacsatolást a felelős és intézkedésre feljogosított szervek irányában.

Az OFkT tagsága

Az OFkT huszonegy tagból áll, akiknek megbízatása két évre szól. A tagok személyére meghatározott eljárási rend szerint miniszterek és a civil szervezetek tesznek javaslatot, de a testületben a felnőttképzés területén jártassággal rendelkező és elismert szakemberek, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselettel rendelkező országos munkavállalói és munkaadói szövetségek és a gazdasági kamarák képviselői is helyet kapnak. A tagok között találhatók továbbá a felnőttképzést folytató intézmények érdek-képviseleti szervezeteinek képviselői, valamint az iskolarendszerű középfokú szakképzés és a felsőoktatás területén elismert szakemberek is. A tagok névsora minisztériumi közzétételi kötelezettség alá esik.

A Tanács saját maga által megállapított ügyrend szerint a foglalkoztatáspolitikáért és munkaügyért felelős miniszter által biztosított feltételek mellett működik az elnök irányítása alatt.

Nemzeti Felnőttképzési Intézet

Ezt a szervet a foglalkoztatáspolitikáért és a munkaügyért felelős miniszter állítja fel abból a célból, hogy az hatékonyan közreműködjön a felnőttképzési tevékenység szakmai, módszertani fejlesztésében, a felnőttképzési fejlesztési feladatok ellátásában, a felnőttképzésre vonatkozó szakmai dokumentációk létrehozásában és folyamatos fejlesztésében, a felnőttképzési kutatások és felnőttképzési szakmai szolgáltatások országos összehangolásában, valamint hogy erősítse a felnőttképzés, a közoktatás, a felsőoktatás, illetve a közművelődés közötti kapcsolatot, végül pedig hogy elősegítse a nemzetközi és így az Európai Unió többi tagállama irányábani együttműködést. Az intézetre fontos szervezési feladat is hárul; el kell látnia a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprésze iskolarendszeren kívüli felnőttképzési célú keretének felhasználására kiírt pályázatokkal kapcsolatos teendőket. A törvény tehát a felnőttképzéssel összefüggő célok megvalósítására önálló intézetet hoz létre, amely egyúttal előkészíti a Felnőttképzési Akkreditáló Testület hatáskörébe tartozó akkreditációs ügyek elbírálását, valamint egyéb titkársági feladatokat is ellát. Az akkreditált intézményekről és programokról is ez a szerv vezet naprakész nyilvántartást.

A felnőttképzés ellenőrzése

Ahogy minden apparátust és intézményrendszert, úgy a felnőttoktatást is folyamatosan ellenőrizni kell ahhoz, hogy annak színvonala fenntartható legyen.

Az ellenőrzésre elsődlegesen a Törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogy az abban nem rendezett kérdésekben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) hatósági ellenőrzésre vonatkozó előírásai irányadóak. A munkaügyi központ által hozott döntés ellen benyújtott fellebbezést a Foglalkoztatási Hivatal bírálja el.

Munkaügyi központok mint ellenőrző szervek

Az ellenőrzés terén is a fentebb már érintett munkaügyi központokra hárulnak a legfőbb feladatok, hiszen e szervek vizsgálják, hogy a felnőttképzési tevékenységet folytató intézmény szerepel-e a nyilvántartásban, illetőleg hogy működése során betartja-e a rá vonatkozó jogszabályokat.

Ellenőrzés kérelemre, hivatalból

A felnőttképzést folytató intézmény tevékenységének ellenőrzését bárki kezdeményezheti, de az hivatalból is lehetséges.

Amennyiben az eljárás a képzésben részt vevő felnőtt vagy a képzéssel érintett természetes, illetőleg jogi személy kezdeményezésére indul, és a bejelentés súlyos jogszabálysértésre utaló tényeket tartalmaz, akkor a munkaügyi központnak az ellenőrzést haladéktalanul meg kell kezdenie. Hangsúlyozandó, hogy a munkaügyi központok szóban forgó ellenőrzési tevékenysége nem terjed ki annak vizsgálatára, hogy az akkreditált vagy akkreditált programmal rendelkező felnőttképzési intézmény megtartja-e az akkreditációs követelményeket. Ha a kirendelt szakértő akkreditált intézmény ellenőrzése esetén az akkreditációs követelmények megsértését észleli, akkor a munkaügyi központ a szakvélemény alapján a Felnőttképzési Akkreditáló Testületnél bejelentést tesz.

Tartalmi követelmények a felnőttképzés terén

Akkreditálás

A fentiekben ismertetett nyilvántartásban szereplő felnőttképzési intézmények megfelelő szabályok szerint kérhetik akkreditációjukat. A lebonyolításért felelős szerv a Felnőttképzési Akkreditáló Testület, amely az eljárás eredményessége esetén akkreditációs tanúsítványt állít ki.

Az akkreditáció feltétele

Az akkreditációnak alapvető feltétele, hogy a felnőttképzést folytató intézmény rendelkezzék az alább ismertetendő szakmai tanácsadó testület által jóváhagyott éves képzési tervvel, valamint hogy a képzés mellett felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatást is nyújtson. Ennek megfelelően a felnőttképzést folytató intézmény szakmai tanácsadó testületet hozhat létre a képzés színvonalának folyamatos biztosítása céljából. A testület legalább háromtagú, a tagság összetétele vonatkozásában pedig a felnőttképzést folytató intézmények és felnőttképzési programok akkreditációjának szabályairól szóló kormányrendelet tartalmaz irányadó szabályokat, itt csupán annyit célszerű kiemelni, hogy a tagok az intézmény dolgozói, a szakiránynak megfelelő szakmai szövetségek tagjai, továbbá az intézmény által képzetteket foglalkoztató vállalatok képviselői közül kerülhetnek ki a rendelet által meghatározott arányban. A testület feladatai az alábbiakban összegezhetők: jóváhagyja a felnőttképzést folytató intézmény éves képzési tervét és kétéves beszámolóját, közreműködik a felnőttképzési intézmény minőségbiztosítási rendszerének kialakításában, és hathatós segítséget nyújt az intézmény számára a szakmai nyilvánosság megteremtésében, valamint a rendkívül fontos közönségkapcsolatok kiépítésében. A szakmai tanácsadó testületek saját maguk által meghatározott ügyrend szerint működnek.

Az akkreditáció érvényessége

Visszakanyarodva eredeti témánkhoz, a felnőttképzési intézmények akkreditációjához, fontos rögzíteni, hogy az elnyert akkreditáció nem örök érvényű, hanem csupán négy évre szól.

Eljárási szabályok

Az akkreditáció iránti kérelmet a Nemzeti Felnőttképzési Intézethez kell benyújtani. Igen szűk körben lehetőség van úgynevezett feltételes intézményakkreditáció-kibocsátásra is, főként olyan intézmények részére, amelyek vállalják, hogy fogyatékkal élőket vagy halmozottan hátrányos helyzetű személyeket fognak képezni. Egyszerűsített intézményakkreditációs eljárás folytatható le az intézmény olyan adataiban bekövetkezett változás esetén, amely az akkreditáció alapjául szolgáló feltételeket nem érinti. Ilyen esetben a Felnőttképzési Akkreditáló Testület az adatváltozásnak megfelelő új intézményakkreditációs tanúsítványt állít ki az akkreditáció érvényességi időtartamának változatlanul hagyása mellett.

Az akkreditációs eljárásért főszabály szerint eljárási díjat kell fizetni, korlátozottan azonban lehetőség van úgynevezett egyszerűsített eljárás lefolytatására.

Szervezetrendszer

A felnőttképzési akkreditáció kulcsszerve a Felnőttképzési Akkreditáló Testület, amely legfeljebb tizenhét tagból áll. A tagokat az érintett miniszterek és az egyházak, a gazdasági kamarák, a munkaadók, a munkavállalók és a helyi önkormányzatok delegálják, de jelen vannak benne a felnőttképzési szakmai szervezetek képviselői, valamint a felnőttképzés elismert szakértői is. A tagok névsora nyilvános; közzétételi kötelezettség alá esik. A testület elnökének megbízatása három évre szól. A felnőttképzést folytató intézmények és a felnőttképzési programok akkreditációja iránti kérelemről a testület a hozzá érkezéstől számított hatvan napon belül dönt a Ket.-ben rögzített eljárási szabályok szerint. A döntés elleni esetleges fellebbezések elbírálására a foglalkoztatáspolitikáért és a munkaügyért felelős miniszter jogosult.

A Felnőttképzési Akkreditáló Testület nem csupán az akkreditációs eljárásnak, hanem, mint független testület, a felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények ellenőrzésének is fontos szerve. A testület az ellenőrzés eredményétől függően jogosult az akkreditáció visszavonására is. A testület működése során figyelembe veszi a Magyar Akkreditációs Bizottság határozatait és javaslatait, továbbá biztosítja a Bizottság képviselőjének a testületi üléseken tanácskozási joggal történő részvételét.

Garanciális rendelkezése a Törvénynek, miszerint a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter törvényességi felügyeletet gyakorol a testület működése felett.

Éves képzési terv

Az éves képzési terv, amelyet fentebb már említettünk, a soron következő évre vonatkozóan tartalmazza a tervezett képzéseket, valamint azt, hogy a felnőttképzést nyújtó intézmény miként, milyen forrásokból biztosítja a tevékenységéhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Az éves képzési terv nyilvánossága korlátozott; a dokumentumot csupán az érdekeltek számára kell hozzáférhetővé tenni. Amennyiben az adott felnőttképzést folytató intézménynél szakmai tanácsadó testület működik, úgy az intézmény annak évente köteles beszámolni az éves képzési terv teljesüléséről.

Az éves képzési terv kétségkívül átláthatóbbá teszi az intézmény működését, árnyaltabb és valós képet ad a képzés színvonaláról, továbbá hozzájárul az akkreditációs követelményeknek való megfelelés tárgyábani döntés megalapozottságához.

Képzési program

A program tartalma

A felnőttképzési tevékenység folytatásának további alapfeltétele a képzési program, amely tartalmazza, hogy a képzés során milyen területen szerezhető jártasság, képesítés, melyek a képzésbe való bekapcsolódás feltételei, milyen időtartamban folyik a képzés, emellett a képzési program olyan kérdésekre is választ ad, hogy a képzés milyen módszereken és tananyagegységeken alapszik, illetőleg hogy milyen létszámú csoportokban folyik. A program tartalmazza annak az értékelési rendszernek a leírását, amellyel a képzésben részt vevőknek számolniuk kell, továbbá azt is, hogy milyen feltételek teljesülése esetén adható ki igazolás a képzés elvégzéséről, a képesítés megszerzéséről. Végül, de nem utolsósorban a programból olvasható ki az is, hogy a végrehajtáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állása miként biztosítható.

A képzés jellege

A felnőttoktatási képzés moduláris felépítésű is lehet, ami azt jelenti, hogy a részt vevőnek meghatározott egységeket kell teljesítenie, és így lépésről lépésre éri el a végső célt, a képesítés megszerzését.

Alapkövetelmény

Alapvető követelmény a képzési programon alapuló felnőttképzéssel szemben, hogy annak igazodnia kell a benne részt vevő felnőttek eltérő előképzettségéhez és képességeihez.

Tudásszintfelmérés lehetősége

A képzésre jelentkező felnőtt kérheti tudásszintjének előzetes felmérését. Ennek eredményeit – például a csoportba soroláskor – a felnőttképzést folytató intézmény köteles értékelni és figyelembe venni.

A képzés fajtái

A felnőttek képzése nyitott képzés, illetve távoktatás formájában is megszervezhető. Ez utóbbi azt a célt szolgálja, hogy olyan személyek, akik rendszeresen munkát végeznek, vagy egyéb elfoglaltságaik vannak, ugyancsak részt vehessenek a képzésben. Az a törvényi feltétel, amely szerint felnőttképzési tevékenység csak képzési program alapján folytatható, különösen az állam által elismert szakképesítést nem adó szakmai célú és általános képzések, valamint a nyelvi képzések esetében jelentenek feladatot a nyilvántartásba vett intézmények számára.

Programakkreditáció

A nyilvántartásba vett felnőttképzést folytató intézmények meghatározott szabályok szerint kérhetik képzési programjuk akkreditálását. Az úgynevezett programakkreditáció érvényességi ideje legalább két, legfeljebb pedig öt év lehet, az eljárásra jogosult szerv pedig ugyancsak a Felnőttképzési Akkreditáló Testület, amely jelen esetben programakkreditációs tanúsítvány kiállításával ismeri el a törvényi feltételek teljesülését.

Felnőttképzési szerződés

A felnőttképzési szerződés a felnőttképzést folytató intézmény és a képzésben részt vevő felnőtt között létrejött megállapodás, amely szabályozza a felek jogviszonyát. Tartalmi elemei közül említést érdemelnek a megszerezhető képesítés (kompetencia) pontos megjelölése, a teljesítmény-ellenőrzés módjának rögzítése, a képzés helye, időtartama, díja, valamint a szerződésszegés következményei. A szerződést kötelező írásba foglalni, és a felnőttképzési intézménynek azt öt éven át meg kell őriznie.

Felnőttképzési támogatások

A jogalkotó, abból a megfontolásból, hogy a hatékony képzés pénzügyi forrásai mindenkor rendelkezésre álljanak, külön fejezetet szentel a Törvényben a felnőttképzési támogatások kérdéskörének. A vonatkozó paragrafusok azon uniós direktívák jegyeit hordozzák, amelyek értelmében a felnőttképzésben részt vevő magyar, illetőleg európai uniós állampolgárok között nem tehető különbség a tekintetben, hogy képzésük támogatandó-e, avagy sem. A felnőttképzés támogatásának legfőbb államháztartási forrása a központi költségvetés, fontossági sorrend szerint haladva pedig a szakképzési hozzájárulásnak a felnőttképzésre elszámolható része követi. Említést érdemelnek még a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási, fejlesztési és képzési alaprészei, valamint a külön jogszabályban meghatározott adókedvezmények, amely utóbbiak ugyancsak a támogatás hatékony eszközét jelentik. Fontos hangsúlyozni, hogy a felsorolás nem taxatív, vagyis nem kimerítő jellegű, ami azt jelenti, hogy adott esetben elvileg a támogatás egyéb módozatai is alkalmazhatóak, illetőleg igénybe vehetőek.

Felnőttképzési normatív támogatás

Az állam által nyújtható normatív támogatás mértékét a költségvetési törvény tartalmazza.

Kedvezményezetti kör

A normatív támogatás keretében az állam teljesen vagy részben díjmentesen biztosítja a felnőttképzési intézményben folyó olyan képzést a felnőtt számára, amely az OKJ-ben (Országos Képzési Jegyzék) szereplő valamely szakképesítés megszerzésére irányul, feltéve hogy az az érintett első, állam által elismert szakképesítése. Hasonló megítélés alá esik a fogyatékkal élő felnőtt számára nyújtott általános, nyelvi és szakmai képzés, valamint az ötven év feletti felnőtt második, állam által elismert, az OKJ-ben szereplő szakképesítés megszerzésére irányuló képzés. Ez utóbbi lehetőség révén a jogalkotó azt igyekszik elősegíteni, hogy az életkorból eredően hátrányos helyzetű rétegek munkaerő-piaci esélyei javuljanak, hiszen minél speciálisabb szakértelemmel rendelkezik valaki, annál kevésbé jelentős tényező az életkor az elhelyezkedés szempontjából. Hangsúlyozandó, hogy az illetékes miniszter javaslata alapján a kormány évente bővítheti a felnőtteknek azon körét, amelynek a képzéséhez normatív támogatás útján hozzá kíván járulni, a határt azonban a költségvetési törvény vonatkozó részének keretei szabják meg.

A támogatásban részesülés feltételei

Szigorú részletszabályok írják elő, hogy mely intézmények részesülhetnek normatív támogatásban. Eszerint alapvető feltétel, hogy a felnőttképzési intézmény a korábban ismertettek szerint akkreditált legyen, illetőleg hogy az illetékes minisztériummal a felnőttképzési támogatásról szóló megállapodást kössön. További feltétel teljesülését írja elő a jogalkotó azon intézmények vonatkozásában, amelyek fogyatékkal élő felnőttek számára nyújtanak általános, nyelvi vagy az OKJ-ben nem szereplő szakképesítés megszerzésére irányuló képzést. Ilyen esetben feltétel a felnőttképzést folytató intézmény képzési programjának akkreditálása is. Normatív támogatás nyújtható olyan nem magyar állampolgárnak is, aki Magyarországon bevándorlási vagy letelepedési engedéllyel, illetve az Európai Gazdasági Térségről szóló egyezményben részes tagállam állampolgáraként tartózkodási engedéllyel rendelkezik. A támogatásnak az említett körre való kiterjesztését az indokolja, hogy miután ezek a személyek is a hazai munkaerőpiacon vannak jelen, és az államháztartás irányában fennálló kötelezettségeiket éppúgy teljesítik, mint a magyar állampolgár munkavállalók, ebből adódóan ők is részesülhessenek a hazai elvárásoknak megfelelő szakképesítés megszerzése céljából nyújtott állami támogatásokból.

Visszafizetési kötelezettség

A felnőttképzést folytató és normatív támogatásban részesülő intézményt érintően garanciális szabály, hogy a normatív támogatás fel nem használt részét vissza kell fizetni akkor, ha a támogatott képzésben részt vevő és ezt követően sikeres vizsgát tevő felnőttek száma nem éri el a külön jogszabályban meghatározott mértéket.

Foglalkoztatási kötelezettség

Bizonyos mögöttes célok is érzékelhetőek, amikor a Törvény foglalkoztatási, illetőleg továbbfoglalkoztatási kötelezettséget ró a támogatásban részesülő intézményekre. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fogyatékkal élő felnőttek képzése kivételével az OKJ-ben szereplő szakképesítés megszerzésére irányuló képzést folytató intézménynek a támogatás elnyerése érdekében azt is vállalnia kell, hogy a képzés lezárulta, illetőleg a képesítés megszerzése után biztosítja az álláskereső felnőtt elhelyezkedését.

Szomszédos államokban élő magyarok támogatása

A szomszédos államok magyarjainak támogatására vonatkozó fentebb érintett jogszabályi rendelkezés legfőbb célja, hogy a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprészének iskolarendszeren kívüli felnőttképzési célú kerete terhére a szomszédos államokban élő magyarok számára a versenyképes tudás megszerzéséhez igénybe vehető támogatások köre bővüljön. Ezáltal ugyanis elősegíthető a szülőföldön való boldogulás, a magyarlakta területek gyorsabb felzárkóztatása, a magyarság helyi társadalmának erősödése.

A megkötések, amelyek egyébként önmagukban is mindig valamilyen, a gazdaság egésze szempontjából támogatandó célt szolgálnak, és a támogatási rendszer eredményességét hivatottak biztosítani, azért is szükségesek, mert az elmúlt években elharapódzott az úgynevezett támogatási túligénylés, amellyel szemben az illetékes szervek hosszabb időn keresztül nem tudtak megfelelő eszközökkel fellépni.

Foglalkoztatást elősegítő képzések támogatása

Ebben a körben alapvető jogszabály a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, amelynek 14. §-a rögzíti, hogy mely esetekben és milyen feltételekkel megengedett az álláskereső felnőttek képzésének támogatása a Munkaerő-piaci Alap terhére.

Támogatotti kör

Ilyen típusú támogatásban részesíthető az akkreditált felnőttképzést folytató, valamint a belső képzést biztosító intézmény. Az utóbbi képzési mód lényege, hogy a munkáltató a saját munkavállalói részére saját munkaszervezetén belül nem üzletszerűen szervezett képzést, illetőleg továbbképzést biztosít akkreditáció nélkül.

A fentebb idézett jogszabály értelmében annak a személynek a munkaügyi központ által felajánlott vagy elfogadott képzése támogatható, aki álláskereső, huszonöt, illetőleg felsőfokú végzettség esetén harminc év alatti, feltéve hogy hallgatói jogviszonya megszűnését követően munkanélküli-járadékra nem szerzett jogosultságot. Hasonló megítélés alá esnek azok a felnőttek, akik gyermekgondozási segélyben vagy egyéb, hasonló természetű juttatásban részesülnek, illetőleg akik közhasznú munkavégzésben vesznek részt, továbbá akik munkaviszonyban állnak, de rendszeres foglalkoztatásuk a képzés nélkül nem biztosítható.

A törvény további részletszabályokat állapít meg a támogatható képzés időtartamát, heti rendszerességét illetően, valamint felhatalmazást ad a támogatotti kör bővítésére is.

Támogatási formák

Támogatásként – természetesen differenciáltan – olyanok jöhetnek szóba, mint például a keresetkiegészítés vagy keresetpótló juttatás, a képzéssel kapcsolatos költségek részbeni vagy teljes megtérítése. Mindezen juttatások összegére vonatkozóan további szabályok vonatkoznak, az alapvető célkitűzések azonban már ebből az áttekintő jellegű felsorolásból is érzékelhetőek. A jogalkotó szándéka tehát elsődlegesen arra irányul, hogy a tényleges piaci viszonyokra tekintettel kiválassza azt az alanyi kört, amely érdemes a támogatásra, ugyanakkor megszorító szabályok alkalmazásával igyekszik gátat szabni a jogosulatlan igénybevételnek. Ilyen megszorítás például, hogy nem folyósítható keresetpótló juttatás azokra a napokra, amelyeken a képzésben részt vevő személy neki felróható okból óralátogatási kötelezettségének nem tett eleget, vagy alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszonyban állt.

A munkaügyi központok mérlegelési jogköre

A vonatkozó jogszabályok egyébként rendkívül szűkszavúan, valójában csak a képzésbe bevonható személyek körét és az adható támogatásokat határozzák meg. Az eljárás során a munkaügyi központok, és kirendeltségeik mérlegelik, hogy az adott személy számára mely támogatási forma a leghatékonyabb. Amennyiben az illetékes szervek az érintett átképzését ajánlják, további mérlegelés tárgya, hogy milyen fajta képzésben való részvétel segítheti elő leginkább az elhelyezkedést.

A fentiek alapján összefoglalóan megállapítható, hogy támogatásra olyan személyek lehetnek jogosultak, akik álláskeresők, pályakezdők, illetőleg akik gyermeket nevelnek, gondoznak vagy hozzátartozót ápolnak, avagy akik alappal tartanak attól, hogy munkaviszonyuk egy éven belül megszűnik, és az újbóli elhelyezkedéshez tovább- vagy átképzésük szükséges. Eseti jelleggel lehetőség van más, valamilyen okból hátrányos helyzetű rétegek (felnőttek) támogatására is.

Regionális képzőközpontok támogatása

A foglalkoztatási törvény értelmében a regionális képzőközpontok az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szervei. A képzőközpontokat érintően a törvény egyéb rendelkezéseket nem tartalmaz, feladataikat jelenleg a felnőttképzésről szóló jogszabály állapítja meg. Fokozatosan megvalósítandó távlati cél a képzőközpontok munkaerő-piaci képzésekbe történő bevonása annak érdekében, hogy a szóban forgó szervek az eddiginél nagyobb arányban vegyenek részt a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő rétegek felnőttjeinek képzésében. Ennek jogi alapját teremti meg a törvény oly módon, hogy egyfajta hatáskörmegosztás érvényesül, amely alapján a regionális képzőközpont létesítésével, működtetésével, jogállásával kapcsolatos alapvető szabályokat a foglalkoztatási törvény tartalmazza, a részletes szabályokat pedig a foglalkoztatáspolitikáért és munkaügyért felelős miniszter rendeletben határozza meg. A törvény alapján egyértelművé válik a képzőközpontok működésének finanszírozása is.

Rendelkezés a pénzügyi fedezet felett, feltételek

A vonatkozó szabályozás értelmében a pénzügyi fedezetet jelentő Munkaerő-piaci Alap feletti rendelkezési jog a fentebb említett minisztert illeti meg. Az álláshoz jutás fontos követelménye, hogy a munkavállaló képzettsége, szakmai felkészültsége megfeleljen a munkaerőpiac igényeinek. Ezért továbbra is kiemelt feladat a munkaerő-piaci képzések támogatása.

Ahhoz, hogy ezekben a képzésekben minél több olyan álláskereső vegyen részt, akinek képzés nélkül csak kevés esélye van arra, hogy megfelelő munkát találjon, az is szükséges, hogy a képzés időtartama alatt biztosított keresetpótló juttatás legalábbis átmenetileg megfelelő megélhetést biztosítson. Ezért a törvény a képzési támogatás részét képező keresetpótló juttatás összegét a kötelező legkisebb munkabér 60 százalékában állapítja meg.

Megállapítható tehát, hogy a foglalkoztatásról szóló törvény az általa támogatott társadalmi rétegek vonatkozásában a saját eszközeivel igyekszik a szűkebb értelemben vett felnőttképzést előmozdítani annak érdekében, hogy minél rövidebb legyen az az időtartam, amely alatt az érintett tényleges munkában állás nélkül juttatásban részesül. Ezek tehát a hatályos joganyagba beépített ösztönzők, amelyek hatékonyan segítik elő a munkaerőpiacon történő versenyképes jelenlétet szolgáló felnőttképzési rendszer megszilárdulását. Ebben a körben hangsúlyozandó továbbá, hogy a közelmúltban átalakult a munkanélküliek ellátórendszere álláskeresési támogatássá, ami azt is magával hozta, hogy az álláskeresőnek meg kell felelnie a foglalkoztatásról szóló törvényben meghatározott feltételeknek. Ezek egyike, hogy az álláskereső az álláskeresési megállapodásnak megfelelően alávesse magát annak a képzésnek, amely a mielőbbi elhelyezkedés érdekében szükséges.

A támogatottak köre

A képzési támogatásban részesíthetők köre, miként azt a fentiekben már érintettük, kibővült a gyermek gondozása céljából hosszabb ideig fizetés nélküli szabadságon levő, valamint a gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban részesülő személyekkel, akik a munkahelyüktől való tartós távollét miatt fokozottan ki vannak téve a munkanélkülivé válás veszélyének. Ezek a személyek, visszatérve a munkahelyükre, azt tapasztalják, hogy képzettségük, tudásuk elavult, ezért minden ilyen esetben valószínűsíthető, hogy valamiféle felzárkóztató képzésre lesz szükség. A tavalyi év elejével életbe lépett változások értelmében a gyesben részesülő személy képzése már akkor is támogatható, ha a gyermek egyéves korának betöltése után kezdődik el, hiszen már ekkor indokolt lehet a munkaerőpiacra való majdani visszatérés előkészítése.

A munkaviszonyban álló személyek képzésének támogatására a hatályos szabályozás értelmében három esetben kerülhet sor. Ezen esetek egyike, hogy munkavállaló továbbképzése azért szükséges, mert a munkáltató kizárólag ebben az esetben tudja őt tovább foglalkoztatni. Ilyenkor igazolni kell, hogy a képzést folytató intézmény és a képzés megfelel a jogszabályi feltételeknek, a munkáltató pedig írásban köteles vállalni, hogy a munkavállalót legalább olyan időtartamban tovább foglalkoztatja, mint amennyi időt a képzés igénybe vett. Az intézmény megfelelősége szempontjából olyan kritériumok érvényesülnek, mint például az intézmény akkreditáltsága, nyilvántartásba vétele, szakképzett oktatók, tananyag, tárgyi feltételek megléte, továbbá az is, hogy az intézmény vállalja a munkaügyi központtal történő folyamatos együttműködést. A munkaadónak hozzá kell járulnia a képzés költségeihez is, mégpedig oly módon, hogy vagy saját maga biztosítja a szükséges személyi, tárgyi, szakmai, valamint technikai feltételeket, vagy pedig a képzést nyújtó intézménnyel együttműködve teszi meg ugyanezt.

Támogatható képzések

A képzésben történő részvétel részletes szabályait, a támogatható képzések körét, a legalkalmasabb képzőintézmények kiválasztásának szempontjait, a támogatás nyújtásának feltételeit, a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerő-piaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásokról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet tartalmazza. E szerint azok a képzések támogathatók, amelyek az állam által elismert vagy a munkakör betöltéséhez, illetőleg a szakmai tevékenység magasabb szintű gyakorlásához szükséges szakképesítést nyújtanak. Ugyancsak támogatásban részesíthető az olyan képzés, amely a hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok felzárkóztatását célozza, illetőleg, amely a megváltozott munkaképességűeket érintő rehabilitációra irányul. A vonatkozó szabályozás értelmében hasonló megítélés alá esnek továbbá az elhelyezkedést és a vállalkozást segítő, valamint azon képzések is, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az érintett szakképzésen vehessen részt (szükséges előképzés). Támogatandó a pályaorientáló és álláskeresési ismeretek elsajátítása, amely képzések arra szolgálnak, hogy az álláskeresőnek az elhelyezkedést segítő készségei fejlődjenek. A jogalkotó támogatásra méltó célnak ismeri el a szakképesítéssel rendelkező személyek számára nyújtandó állami nyelvvizsga megszerzésére irányuló képzést, valamint az olyan nyelvi képzést, amely meghatározott szakképzés részeként valósul meg. Hasonló elbírálás alá esnek azok a képzések is, amelyek célja közúti járművek vezetésére jogosító engedély, valamint egyéb jogosítványtípusok, illetőleg árufuvarozási engedélyek megszerzése. A jogalkotó - a félreértések elkerülése végett – nevesíti azokat a képzéseket is, amelyek támogatásban nem részesülhetnek. Ilyen például az egyetemi, főiskolai továbbtanulásra felkészítő képzés, kivéve ha az cigány kisebbségi önkormányzat vagy cigány érdekképviselet szervezésében valósul meg, valamint az olyan iskolarendszerű képzés, amelyhez az éves költségvetési törvény normatív állami hozzájárulást állapít meg.

Speciális rendelkezések vonatkoznak a képzési irányokra, valamint a felnőttképzési intézmények jegyzékére és nyilvántartásba vételére. A támogatott képzési irányokat a munkaügyi központ határozza meg évente annak függvényében, hogy a munkaerőpiacon milyen változások, tendenciák érzékelhetők. A munkaügyi központnak ezen döntése során figyelemmel kell lennie egyes véleményezési jogkörrel rendelkező szervek állásfoglalásaira is.

Szerződés a képzés lebonyolítására

Ahogy fentebb már említettük, a képzés lebonyolítására a munkaügyi központnak és a képzést végző intézménynek együttműködési megállapodást kell kötnie akkor, ha van olyan személy, aki a képzőintézmény által nyújtott képzésben részt kíván venni, és ezt a munkaügyi központ támogatja. A megállapodás tartalmazza a képzőintézmény, valamint a munkaügyi központ jogait és kötelezettségeit, a képzés időtartamát, a képzési költség támogatás jegyében átvállalt részét, végül pedig az átutalás ütemezését.

Juttatások

A támogatott képzésben részt vevő személyek olyan juttatásokban részesíthetők, mint például keresetkiegészítés, amennyiben a képzés munkaviszonyban álló személy felzárkóztatására irányul, avagy keresetpótló juttatás, ha az érintett álláskereső vagy pályakezdő felnőtt.

Költségek átvállalása

Fentebb már esett szó arról, hogy a támogatás bizonyos költségek részben vagy teljes egészében történő átvállalását jelentheti. A képzés során átvállalható költségek különösen az alábbiak:

– az intézmény által meghatározott tényleges költség,

– utazási költség, szállásköltség, továbbá

– élelmezési költség.

Támogatások esedékessége

A képzési támogatásokat – főszabály szerint – havonta utólag utalják át az arra jogosultaknak, bizonyos költségek azonban indokolt esetben meg is előlegezhetők. Amennyiben azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a képzésben részt vevő kénytelen igénybe venni, a képzést nyújtó intézmény biztosítja, akkor ezen összegek átutalása közvetlenül az intézmény részére történik meg. A tavalyi év óta hatályos új rendelkezés, mely szerint a képzési támogatások közül a képzésnek a költségét – a képzésben részt vevő személy nevére kiállított számla alapján – közvetlenül a képzőintézménynek utalják át.

Saját munkavállaló képzésének támogatása

Ebben a körben irányadó jogszabály a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló törvény, amely pontosan rögzíti, hogy ki és milyen célból köteles szakképzési hozzájárulást fizetni.

A szakképzési hozzájárulás célja, fizetésére kötelezettek

A szakképzési hozzájárulás fontos célja az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés támogatása, valamint a foglalkoztatottak szakmai továbbfejlesztéséhez szükséges képzési források biztosítása. Ilyen hozzájárulás fizetésére kötelezett különösen

– a belföldi székhelyű gazdasági társaság,

– a szövetkezet, az állami vállalat,

– az ügyvédi iroda és

– az egyéni vállalkozó a személyi jövedelemadóról szóló törvényben foglaltak szerint.

A képzési rendszer támogatásának célja a gyakorlati szakemberek számának növelése, szakképzettségük elmélyítése, ezáltal pedig a gazdaság fejlesztése és a hatékony foglalkoztatás megteremtése. Az Európai Unió által nyújtandó távlati célú képzési támogatások megfelelő és ellenőrizhető felhasználása is a jogszabály alapján kiépítendő rendszer és eljárási rend szerint érhető el.

A felnőttképzés, valamint a felnőttképzés technikai feltételei fejlesztésének támogatása

E célra úgynevezett felnőttképzési keret áll rendelkezésre, amely felhasználható a szomszédos államokban élő magyarok képzéseinek elősegítésére, valamint azokhoz a fejlesztésekhez, amelyek a szomszédos államokban felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények oktatáshoz közvetlenül kapcsolódó technikai feltételeit érintik, illetve a felnőttképzés érdekében végzett fejlesztőtevékenység támogatására is.

Személyijövedelemadó- kedvezmény

A személyi jövedelemadóról szóló törvény szabályai szerint a felnőttet, illetve a felnőtt hallgatót a képzésben történő részvétele alapján személyijövedelemadó-kedvezmény illeti meg. Ennek lényege, hogy az összevont adóalap adóját csökkenti a felnőttképzési szerződés alapján az adóévben fizetett képzési díj (beleértve a vizsgadíjat is) harminc százaléka, de legfeljebb évi hatvanezer forint.

Adókedvezmény alapjának, összegének igazolása

Az adókedvezmény alapját és összegét a felnőttképzésről szóló törvény előírásai szerint akkreditált intézmény által kiállított igazolás bizonyítja, feltéve hogy a befizetést tanúsító, költségelszámolásra alkalmas bizonylaton, számlán az igazolás kiadásának ténye szerepel.

A kedvezmény igénybevételére jogosultak

Az adókedvezményt a felnőttképzésben részt vevő magánszemély, házastársa, szülője, nagyszülője vagy testvére, tehát közeli hozzátartozója veheti igénybe akkor, ha a kiállító az igazoláson ezt a személyt a felnőttképzésben részt vevő magánszemély kérésére befizetőként feltüntette. A vonatkozó szabályok értelmében az igazoláson csak egy magánszemély tüntethető fel befizetőként.

Halasztott igénybevétel

A felnőttképzésben részt vevő magánszemély választhatja az adókedvezmény halasztott igénybevételét is akkor, ha a kiállító az igazoláson a magánszemély e választását kérésére jelzi, és őt tünteti fel befizetőként. Ilyenkor a magánszemély az adókedvezményt bármely későbbi adóévben, de legkésőbb a felnőttképzési szerződésben meghatározott időtartam lejáratának adóévét követő ötödik adóévben, választása szerinti megosztásban érvényesítheti. Az adókedvezményből már igénybe vett összeget és az igénybevétel adóévét a magánszemély az igazoláson feltünteti.

Az összeállítást készítette: