jogviszonyok
Polgári Törvénykönyvünk a szerződéseknek csupán bizonyos fajtáihoz rendel kötelezően írásbeli alakot, vagyis a kontraktusok általában egyéb módon is létrejöhetnek.
Az említett jogszabály általános érvényű tételként rögzíti, hogy a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A szerződés létrejöttéhez tehát a feleknek meg kell állapodniuk a lényeges vagy a bármelyikük által ilyennek tartott kérdésekben. Témánk szempontjából azonban érdekesebb az a törvényi rendelkezés, amely szerint a szerződést – jogszabály ellenkező rendelkezése hiányában – akár szóban, akár írásban meg lehet kötni, és a szerződési akaratot ráutaló magatartással is kifejezésre lehet juttatni. Az idézett törvénycikk második fordulata szerint a nyilatkozattétel elmulasztása valamely ügylet kapcsán kizárólag akkor minősül elfogadásnak, ha ezt jogszabály rendeli, vagy pedig a felek eleve ebben állapodtak meg, vagyis látható, hogy a köznyelvben meghonosodott "hallgatás beleegyezés" fordulat a jog világában csupán korlátozottan érvényes. Hozzá kell azonban tenni, hogy a jogalkotó egyes esetekben a hallgatást belenyugvásnak, ráutaló magatartásnak tekinti, miként az a törvény szövegezéséből is kitűnik. A főszabály mindazonáltal úgy szól, hogy a hallgatás csak abban az esetben minősülhet ráutaló magatartásnak, ha az kétséget kizáróan kifejezi a szerződés létrehozására, illetőleg módosítására irányuló akaratot.
Ráutaló magatartás
Cikkünk témája szempontjából a puszta jogszabályelemzésnél célravezetőbb, ha megvizsgáljuk, hogy a bírói gyakorlat írásbeli megállapodás hiányában mikor ismeri el, hogy a felek között valójában szerződés jött létre, amelyből számon kérhető jogok és kötelezettségek származnak.
Alkalmasság joghatás kiváltására
Joggyakorlat érlelte szabály, hogy a ráutaló magatartás joghatás kiváltására csak akkor alkalmas, ha az olyan akaratot vagy szándékot közvetít, amely a másik fél számára az általános élettapasztalat alapján kétségtelenül felismerhető volt. Ebben a körben is érvényesül tehát az az elv, hogy a körülményeket a maguk összességében kell mérlegelni, és amennyiben például nem állnak rendelkezésre az ügyletkötés körébe eső tárgyalásokkal kapcsolatos adatok, úgy főszabály szerint a ráutaló magatartás nem minősíthető joghatást kiváltónak. Mindez tömören talán úgy összegezhető, hogy a ráutaló magatartás útján megtett jognyilatkozat kiterjesztően nem értelmezhető. Az ilyen jognyilatkozatokkal kapcsolatos, fentebb taglalt bizonytalanságoktól független alaptétel, hogy a ráutaló magatartással megtett akaratnyilatkozat is csak akkor hatályos, ha arról a másik fél tudomást szerzett.
Ráutaló magatartás a gyakorlatban
A bírói gyakorlat számos példát szolgáltat olyan esetekre, amelyek kulcskérdése, hogy az előkészítő intézkedés mikor minősülhet szerződést létrehozó, ráutaló magatartásnak. A jogalkalmazók az ilyen jogviták elbírálása során tovább egyértelműsítették a fentiekben kifejtetteket, amikor kimondták, hogy a felek akaratkifejezéseit a maguk teljességében kell figyelembe venni, a szerződési nyilatkozatot pedig úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A jogszabályban a felek akaratára utalás azt fejezi ki, hogy a rejtve maradt akarat csak annyiban jön számításba, amennyiben arra a körülményekből következtetni lehet.
Amikor a ráutaló magatartás nem keletkeztet szerződést
Ha a megállapodás ténye bizonyítható, és annak tartalma megállapítható, a joghatás attól függetlenül bekövetkezik, hogy a felek milyen módon nyilatkoztak meg. Ráutaló magatartás viszont csak akkor állapítható meg, ha valamely magatartásból a másik félnek egyértelműen fel kellett ismernie a szerződési akaratot. A ráutaló magatartás tehát a fentiekkel összhangban nem hoz létre szerződést, ha a felek magatartása – önmagában vagy a korábbi tárgyalásokkal, az ügyletkötés körébe eső körülményekkel együtt – nem fejezi ki a megegyezést a szerződés lényeges, vagy bármelyik fél által lényegesnek minősített kérdéseiben. Amennyiben tehát a szerződés lényeges feltételei a felek között nem tisztázottak, sem a teljesítés, sem pedig az előkészítő intézkedés nem tekinthető szerződést létrehozó ráutaló magatartásnak.
Teljesítés szerződés lejárta utáni elfogadása
A ráutaló magatartások megítélésének szempontjait tárja elénk az a gyakorlat, amely szerint például a bérleti díjnak, vagyis a teljesítésnek a szerződés lejárta utáni elfogadása nem értékelhető a bérleti jogviszony határozatlan idejűre történő módosításaként, ha azonban a tulajdonos az épületet egy másik esetben birtokba veszi, és a fűtést sem ő, sem pedig a szolgáltató nem kapcsolja ki, úgy a közüzemi szerződés ráutaló magatartással a szolgáltatás igénybevételével is létrejöhet.
Szerződésmódosítás ráutaló magatartással
Ugyancsak fontos megállapítani, hogy a bírói gyakorlat a szükséges feltételek fennállta esetén elismeri az írásban kötött szerződés ráutaló magatartással (a korábbitól valamilyen szempontból eltérő teljesítés és annak elfogadása útján) történő módosítását, vagyis az a tény, hogy a felek jogviszonyuk kereteit írásba foglalták, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a módosítás is kizárólag ilyen formában lehetséges. A törvény szerint ugyanis az olyan szerződésnek, amelynek érvényessége megszabott alakhoz kötött, a meghatározott forma mellőzésével történt megszüntetése vagy felbontása csak akkor érvényes, ha az annak megfelelő tényleges állapot a felek egyező akaratából létrejött.
Alakiság megsértésével kötött szerződések érvényessége
Törvényi rendelkezés, hogy amennyiben jogszabály a szerződés megkötésére meghatározott alakot szab, akkor az alakiság megsértésével kötött szerződés semmis. * Ha a szerződésre vonatkozóan az alakiságot a felek kötik ki, az csak akkor feltétele a szerződés érvényességének, ha a felek kifejezetten ebben állapodtak meg. Ilyen esetben azonban a teljesítésnek vagy egy részének elfogadásával, tehát ráutaló magatartással, a szerződés az alakiság mellőzése esetén is érvényessé válik. Annak megítélésekor tehát, hogy adott esetben a felek között szerződés jött-e létre, tekintettel kell lenni arra, hogy történt-e tényleges teljesítés. * Ha a kötelező alakiságot jogszabály írja elő, a főszabály teljesítés ellenére is az, hogy érvényes szerződés nem jött létre. Polgári jogunk egyetlen kivételt nevesít: a kötelezően írásba foglalandó mezőgazdaságitermék-értékesítési szerződés ugyanis az írásba foglalás elmulasztása ellenére is érvényes, amennyiben annak alapján a felek teljesítettek.
Teljesítés elfogadása megrendelés hiányában
Főként a vállalkozási szerződések körében fordulnak elő olyan esetek, hogy a megrendelő a vállalkozó számára írásbeli vagy egyéb módon dokumentálható megrendelést nem ad, a teljesítést azonban elfogadja. A jogalkalmazó ilyenkor az eset összes körülményeinek vizsgálata útján foglal állást abban a kérdésben, hogy a felek között a szerződés létrejött-e, avagy sem. Ha igen, akkor a megrendelő köteles az elvégzett munkáknak a vállalkozói díjat is magában foglaló ellenértékét megtéríteni, ha azonban a szerződés létrejötte nem állapítható meg, akkor a Polgári Törvénykönyvnek a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó – később kifejtendő – rendelkezései kínálhatnak megoldást. A teljesítés megrendelő általi elfogadása és az a tény, hogy a megrendelő a vállalkozónak a díjfelszámítás feltételeire vonatkozó és véleményeltérés ellenére is fenntartott ajánlatát újból már nem kifogásolja, a vállalkozási szerződést ráutaló magatartással létrejötté teszi.
Anélkül, hogy a példákat tovább sorolnánk, látható, hogy polgári jogunk fenntartásokkal ugyan, de elfogadja, hogy adott esetben szerződéses jogviszony jöjjön létre a felek írásbeli megállapodása nélkül is. Ilyenkor a létrejöttnek nyilvánított szerződésre a jogszabály rendelkezései irányadóak, amennyiben nem állapítható meg minden kétséget kizáróan a feleknek a diszpozitív (nem kötelező erejű) rendelkezésektől való eltérésre irányuló szándéka.
Teljesítés szerződés nélkül – a joglap nélküli gazdagodás
A jogalap nélküli gazdagodás esetei
Abban az esetben, ha a felek között szerződés nem jött létre, teljesítés azonban történt, az a fél, aki a szolgáltatást nyújtotta, a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint léphet fel a másik féllel szemben. E szabályok alkalmazhatóságának tehát feltétele, hogy a felek között semmilyen szerződéses jogviszony ne álljon fenn, és hogy az egyik fél a másik rovására gazdagodjék.
Ha azonban kimutatható, hogy a szolgáltatást nyújtó felet az ajándékozás szándéka vezette, már korántsem ennyire egyértelmű a helyzet. A jogalap nélküli gazdagodás egyik leggyakoribb esete a létre sem jött szerződés alapján történő teljesítés, de meg kell említeni az úgynevezett okafogyott tartozást is, amikor a szerződést annak megszűnése után, tehát bizonyos értelemben ugyancsak szerződés nélkül teljesítik.
Jogkövetkezmények
Összefoglalóan megállapítható, hogy a Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint a jogalap nélküli gazdagodáshoz kétféle jogkövetkezmény fűződhet elsődlegesen attól függően, hogy a visszaköveteléskor a gazdagodást jelentő vagyonnövekmény megvan-e vagy sem.
A meglévő gazdagodást vissza kell téríteni, azt azonban, amely már nincs meg, nem feltétlenül. Ez utóbbi esetben a bíróságnak azt kell mérlegelnie, hogy a jogalap nélkül gazdagodó milyen okból esett el a vagyonnövekménytől. A már elenyészett gazdagodás értékét is meg kell téríteni akkor, ha a gazdagodónak számolnia kellett a visszatérítés kötelezettségével, vagy felelős a gazdagodás megszűnéséért, illetőleg ha rosszhiszeműen jutott a gazdagodáshoz.
Bizonyítási teher
A szerződés nélküli teljesítés – mint láthattuk – önmagában még nem teszi az így előidézett gazdagodást visszakövetelhetetlenné, azt azonban, hogy a másik fél vagyona gyarapodott, az igényt érvényesítő félnek kell bizonyítania.
Feltételek hiányában a kártérítés szabályainak alkalmazhatósága
Ha tehát adott esetben úgy érezzük, valakinek szolgáltatást nyújtottunk anélkül, hogy erre vonatkozóan dokumentálható megrendeléssel tudnánk igazolni a szerződés létrejöttét, igényünk érvényesítése során segítségül hívhatjuk a jogalap nélküli gazdagodás szabályait. Abszolút korlát azonban ebben a körben is érvényesül; ha ugyanis például a vállalkozó nem tudja bizonyítani, hogy a szerződés nélkül kifejtett tevékenysége folytán a másik fél vagyoni előnyhöz jutott, jogalap nélküli gazdagodás címén sem követelheti munkájának ellenértékét. A törvényi tényállás ugyanis a jogkövetkezmények alkalmazása szempontjából jelen esetben azt vizsgálja, hogy a másik fél vagyoni előnyhöz jutott-e, és nem pedig azt, hogy a teljesítő fél károsodott-e. Ez utóbbi esetben, amennyiben a speciális feltételek fennállnak, a kártérítés szabályainak alkalmazására nyílhat lehetőség.
Teljesítés megkezdése szerződés nélkül – a biztatási kár
Ide kapcsolódó, mégis speciális tényállás a biztatási vagy utaló magatartásból származó kár. Ennek jogszabályi alapját a Polgári Törvénykönyv a bevezető rendelkezések körében fekteti le, amikor kimondja, hogy a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte. Ilyen esetekben tehát nem a szerződés létrejöttének bíróság általi megállapítására és az ebből eredő jogkövetkezmények alkalmazására kerül sor, hanem a "biztatott" fél kárának megtérítése, pontosabban megtérítés iránti igényének kielégítése a cél.
Jogalap nélküli gazdagodás a gyakorlatban
A megrendelő javára kimutatható értéknövekmény megítélése körében is érvényesülnek bizonyos szempontok, amelyekre a jogalkalmazás során tekintettel kell lenni. Ha ugyanis például az építményt kizárólag kivitelezési hiba miatt kell kijavítani, és a vállalkozó a megrendelő hozzájárulása nélkül választ olyan javítási módot, amely az eredeti tervben meghatározott megoldáshoz képest költségesebb szerkezetet eredményez, akkor nem állapítható meg a megrendelő jogalap nélküli gazdagodása. Ha azonban a vállalkozási szerződések körébe tartozó valamely szerződés a fizetendő díjban való megállapodás hiányában nem jön létre, a vállalkozó által végzett tevékenységgel előállított és a megrendelő részére átadott dolog ellenértéke a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint állapítható meg, illetőleg követelhető. * Ha a felek a szállítási szerződés megkötésekor az árban ugyan kifejezetten nem állapodnak meg, de egyetértenek abban, hogy ettől függetlenül a szállító a gyártást kezdje meg, mert a megrendelő a terméket átveszi, akkor a bírói gyakorlat szerint ez a szerződéskötéskor ismert és az adott szolgáltatással arányos piaci ár hallgatólagos, kölcsönös elfogadását jelenti. * Bizományi díjra vonatkozó megállapodás hiányában a bizományi szerződés létrejötte nem állapítható meg, és ha teljesítés történt, az ellenérték vonatkozásában ugyancsak a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint kell eljárni. * Ha a vállalkozó a munkát építésinapló-bejegyzés útján történt megrendelés alapján végezte, és a naplóbejegyzés a szerződés lényeges tartalmi elemeit nem foglalja magában, a munka ellenértékét a megrendelőtől szerződés hiányában jogalap nélküli gazdagodás címén követelheti. Ebben az esetben ugyanis a vállalkozó szerződés nélkül teljesített. * Ha a gazdálkodó szervezetek között az írásbeli nyilatkozatok alapján nem állapítható meg az árban való megállapodás, és ezáltal a szerződés létrejötte, az egyik fél azonban teljesített, akkor a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a másik fél – esetleg ráutaló magatartással – nem fogadta-e el a teljesítő fél árajánlatát. Nemleges esetben a bíróságnak körültekintő mérlegeléssel kell megállapítania a teljesítés folytán keletkezett és visszatérítendő gazdagodás mértékét, vagyis látható, hogy végül itt is a jogalap nélküli gazdagodás szabályai érvényesülnek.
Gazdálkodó szervezetek - biztatási kár
A vállalat a kialakult bírói gyakorlat szerint általában maga viseli tevékenységének kockázatát még akkor is, ha a gazdasági élet más szereplőjének közlései indították olyan magatartásra, amelyből eredően károsodott. Ha azonban a közlés olyannyira határozott, hogy a vállalat kellő alappal számolhatott a szerződés létrejöttével, különösen ha emiatt más irányú kötelezettség vállalásáról lemondott, vagy a teljesítés előkészítése érdekében nagyobb arányban indokoltan költekezett, a bíróság a biztatási kárra vonatkozó jogszabályi rendelkezés alapján a kár egészben vagy részben történő megtérítésére kötelezheti azt a szervezetet, amelynek részéről a károsodásra vezető magatartást eredményező közlés történt.
Kockázatmegosztás
A polgári jogi szabályok megkövetelik, hogy a szerződés megkötésében érdekelt felek a jogviszonyukat érintő lényeges körülményekről egymást már a szerződéskötés előtt megfelelően tájékoztassák. Az igényre vonatkozóan adott tájékoztató közlés voltaképpen segítségnyújtás ahhoz, hogy a kötelezetti pozícióban levő fél időben fel tudjon készülni a teljesítésre. Azzal azonban, hogy a szerződéses jogviszony későbbi kötelezettje a közlés alapján megkezdi felkészülését, bizonyos fokú kockázat keletkezik, hiszen ebben a szakaszban még nincs kézzelfogható garancia arra, hogy a szerződés létrejön. Az a tény, hogy a jogalkotó ezen, látszólag a kötelezett terhére eső kockázat ellenére is módot ad bizonyos körben a megtérítésre, bizonyítja, hogy az ilyen igény nem a jogellenességhez, hanem sokkal inkább az általános elvek jegyében elvárható kockázatmegosztáshoz kapcsolódik, vagyis helye lehet akkor is, ha a közlő vállalat a szerződést neki fel nem róhatóan nem köti meg.
Jogos kárigény
Az üzleti életben a szerződések megkötését általában tárgyalások és előkészületek előzik meg. Természetes igény, hogy a felek minden ügyletet gondosan készítsenek elő, a megrendelői oldalon álló nagyobb szervezetek azonban gyakran esnek abba a hibába, hogy partnereik számára már a szerződéskötést megelőző szakaszban rövid határidőket szabnak a későbbi teljesítés egyes mozzanataira, ami oda vezet, hogy a vállalt szolgáltatás nyújtásának konkrét és költséges előkészítése már a szerződéskötést megelőző szakaszban kezdetét veszi. Önként adódik a kérdés: mi a teendő akkor, ha a szerződés utóbb a megrendelő érdekkörébe tartozó okból mégsem jön létre? Ezek az aggályok azért is alaposak, mert ma már hosszú vállalkozói és alvállalkozói láncok állnak a teljesítések hátterében, és a továbbított megrendelések ebből eredően számottevő időt vesznek, illetőleg vehetnek igénybe.
Mindebből következően a bírói gyakorlat szerint az utaló magatartáson alapuló kártérítési igényt nem lehet a jogosult önhibája címén, egymagában azon az alapon jogtalannak minősíteni, hogy a jogosult, mint vállalkozó, a szerződés megkötése előtt tevékenykedett a megrendelt szolgáltatás teljesítése érdekében. Ha tehát valaki önhibáján kívül abból eredően károsodik, hogy egy másik személy vagy szervezet bizonyíthatóan olyan magatartást tanúsított, amelyből egyértelműen szerződéskötésre irányuló szándék tűnt ki, akkor lehetősége van igényét bíróság előtt érvényesíteni.
A kártérítés feltételei
A kár megtérítésének több együttesen fennálló feltétele van, amelyek az alábbiak:
– az előidéző magatartás szándékossága,
– a károsodott személy konkrét tevékenysége, jóhiszeműsége,
– alapos ok,
– a károsodás bekövetkezése,
– az önhiba hiánya, végül pedig
– okozati összefüggés a károsodást előidéző személy magatartása és a kár bekövetkezése között.
Bírói gyakorlat
A gyakorlatban sokszor előfordul például, hogy a felek akkor, amikor még nem kötötték meg egymással a szerződést, már aláírásukkal látnak el egy olyan dokumentumot, amely a később megkötendő kontraktus pénzügyi és műszaki feltételeit összegzi. Ha a vállalkozó idő szűkében e dokumentumra alapozva megkezdi a teljesítés előkészítését, de a szerződés utóbb mégsem jön létre, alappal bízhat abban, hogy a bíróság, legalábbis részben, helyt ad majd kártérítés iránti igényének. Ezt támasztja alá az a bírói gyakorlatot összegző kollégiumi állásfoglalás is, amelynek értelmében a valamely termékből meghatározott mennyiségre vonatkozó igényét előzetesen bejelentő, de utóbb a megrendeléstől elálló felet az ezzel okozott kár megtérítésére lehet kötelezni. Mindez abból a megfontolásból ered, hogy jóllehet az előzetes közlés szerződés létrehozására nem alkalmas nyilatkozat, a kilátásba helyezett tényleges megrendeléssel azonban szorosan összefügg, és e minőségében a kötelezettet - egyelőre tényleges szerződéses kapcsolat nélkül – a teljesítés megkezdésére ösztönözheti. A bírói gyakorlat ezért elismeri, hogy a taglalt feltételek fennállása esetén az ilyen helyzetekből eredő követelések a szerződésből kifolyólag érvényesített igényekkel azonos megítélés alá esnek.
A jogalkalmazás érdekessége ugyanakkor, hogy például adásvételi szerződés megkötésére irányuló tárgyalások alapján, ha a szerződés utóbb mégsem jött létre, a vevő általában nem követelheti kiadásainak megtérítését, a költségek viselése ugyanis főszabály szerint a vevői kockázatviselés körébe tartozik. Más a helyzet ezzel szemben a nagy értékű vállalkozási szerződések kapcsán; ilyen esetekben ugyanis a bíróságok általában azt vizsgálják, hogy a meghiúsulás előrelátható volt-e, illetőleg hogy abban terheli-e felelősség azt, aki a másik irányában szerződéskötésre irányuló akaratot nyilvánított. Alapvető jelentőségű elhatárolási kérdés ugyanakkor, hogy adott esetben mi tekinthető szükségszerűen vállalt üzleti kockázatnak, és mi helyreállítandó károsodásnak, valamint fontos, hogy az ilyen címen igényt érvényesítő fél jóhiszeműen és körültekintően járjon el a követelés összegszerűségének meghatározása során. Bár a törvény szövege is sejteti, mégis a jogalkalmazóknak kellett kimondaniuk azt a szabályt, amely szerint az utaló magatartásokért való helytállási kötelezettség címén nem állapítható meg kártérítési kötelezettség, ha a károsultnak számolnia kellett a károsodással, hiszen ebben az esetben nem lehet szó az önhiba hiányáról.
A fentebb elemzett vállalkozói láncokhoz kapcsolódó tétel, hogy a megrendelő a saját utaló magatartásából eredő kár címén köteles megtéríteni a generálkivitelező abból eredő költségeit, hogy az a megrendelő ígéretében bízva hozzájárult az alvállalkozói szerződés vállalkozói díjának felemeléséhez.
Utaló magatartással okozott kár megtérítésére való kötelezésnek csak akkor lehet helye, ha a felek között nincs szerződéses jogviszony, vagyis például, ha a szállítási szerződés a lényeges kellékek valamelyikének hiánya miatt nem jött létre, egyéb feltételek mellett a szerződéskötés elmaradása miatt kártérítési igény keletkezhet. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a felek szállítási szerződésükben korábbi gyakorlatukkal egybevágó módon nem határozták meg az ellenértéket, vagyis ilyen esetben sincs helye annak, hogy a bíróság a szerződés létrejöttét megállapítsa, és a károsult egyetlen lehetősége a biztatási kárra alapozott igényérvényesítés.