Ha valaki gondosan, felelősséggel vezeti életét, mind a rövid távú, mind a hosszú távú helyzeteket biztosítja. A munkalehetőségek közti választásnál tehát figyelemmel van arra is, hogyan alakul társadalombiztosítási helyzete, szükség esetén kap-e táppénzt, milyen nyugdíja lesz, ha befejezi aktív életpályáját. A kérdés jelentőségét növeli, hogy a nyugdíjjogosultság, a jogosító szolgálati idő megszerzése nemcsak saját helyzetünket érinti, hanem házastársunk, gyermekünk hozzátartozói nyugellátásra való jogosultságát is.
Szolgálati idő
A nyugellátások mint hosszú távú társadalombiztosítási ellátások mind a rokkantsági nyugdíj, mind az öregségi nyugdíj, mind a hozzátartozói nyugellátások esetén szolgálati idő mint biztosítási előfeltétel esetén nyerhetők el.
A szolgálati idő a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) szerint elsősorban nyugdíjjárulék-fizetéssel fedezett időszak, azaz olyan időtartam, amikor munkavégzéssel jövedelemhez jutunk, olyan jogviszony (pl. munkaviszony, vállalkozási jogviszony) alapján, amely a kötelező társadalombiztosításban biztosítási kötelezettség alá tartozik.
Szolgálati időnek minősülnek továbbá olyan, járulékfizetéssel nem fedezett időszakok is, melyeket a jogszabály (Tny.) elismer nyugellátásra jogosító időszaknak. Ilyen például az 1998. január 1. előtt folytatott nappali tagozatos felsőfokú tanulmányok időtartama, vagy a kötelező katonai szolgálat ideje.
A szolgálati idő tehát bővebb kategória, mint a biztosítási idő, mert a járulékfizetésen alapuló biztosítási idő mellett a járulékfizetéssel nem fedezett, de a jogszabály által jogosító időnek elismert egyéb időtartamokat is magában foglalja.
A szolgálati idő megszerzése
Szolgálati időt szerezhetünk:
– Magyarországon dolgozva, akár magyar, akár külföldi, de Magyarországon működő munkáltató alkalmazottjaként,
– külföldön munkát vállalva.
Magyarországon a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint ezen szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbj-tv.) szabályozza a biztosítási kötelezettséget, a biztosítottak körét és azt a kérdést, hogy kire nem terjed ki a biztosítás.
A szabályok szerint külföldi cég alkalmazásában állva is szerezhetünk biztosítási időt, és a nyugdíjhoz szolgálati időt, ha a Tbj-tv. szabályai szerint a foglalkoztatás biztosítási jogviszonynak minősül.
Ha a foglalkoztatás a külföldi elem miatt mégsem tartozna a biztosítotti körbe – ez ma már nagyon ritka -, lehetőség van önkéntes megállapodás megkötésére a nyugellátásra jogosító szolgálati idő és nyugdíjalapot képező jövedelem szerzése céljából. (A szabályokat a Tbj-tv. 34. §-a tartalmazza.)
A másik eset, a külföldön megszerezhető magyar biztosítási (szolgálati) idő úgy következhet be, hogy másik uniós tagállam területén magyar munkáltató kiküldetésében (maximum 12 hónapig) végzünk munkát.
Uniós célok
Az Európai Unió egyik lényeges célkitűzése, hogy "lebontsa" a határokat a tagállamok között mozgó munkavállalók előtt, megkönnyítve azt, hogy a polgárok nem csak hazájukban, hanem a többi tagállamban is munkát vállalhassanak. * A négy uniós szabadságjog: * a tőke, * az áruk, * a szolgáltatások és * a munkaerő * szabad áramlása garantálja e célkitűzés megvalósulását. * Ha a személy, a munkaerő országok közötti szabad mozgását nézzük – uniós szakkifejezésként a vándorló munkaerő, migráns munkavállaló megnevezést találjuk erre a helyzetre -, szociális biztonsági, többé-kevésbé megfelelőként használva a szót, társadalombiztosítási helyzetét is tanulmányoznunk kell. * A szabad mozgással, munkavállalással élő polgár számára létfontosságú, hogy társadalombiztosítási helyzete is igazodjon ehhez a döntéséhez. * A garanciát az Európai Unió szociális biztonságra vonatkozó közösségi rendelkezései nyújtják. A szociális biztonsági szabályok célja, hogy a tagállamok között mozgó munkavállalók e miatt a szabad mozgás miatt társadalombiztosítási szempontból ne kerüljenek hátrányos helyzetbe. * A vonatkozó, Magyarország számára is kötelezően alkalmazandó jogszabály a Tanács 1408/71 EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról. * Hogyan valósul ez meg a gyakorlatban? Gyakori kérdés, hogy ennek a szociális biztonságnak a megteremtése azt jelenti-e, hogy a tagállamok társadalombiztosítási rendszerét egyformává kell tenni, azaz azonosak lesznek-e például a nyugdíjszabályok, egyforma lesz-e nyugdíjkorhatár. * A szociális biztonság területén nem fog megtörténni ez a dolog, mivel ezeket a szabályokat nem kell harmonizálni, hanem koordinálni kell őket. * A koordináció nem azonosítás, hanem összehangolás, nem a tagállamok társadalombiztosítását uniformizálja, hanem azt rendezi, hogy a különböző nemzeti szabályok találkozásakor a már megszerzett társadalombiztosítási jogosultságok megtartásánál hogyan kell eljárni, illetve a tagországok mindezek kapcsán milyen szoros adminisztratív együttműködést folytatnak. * A nemzeti társadalombiztosítási rendszerekbe tehát nem történik beavatkozás. * Az Európai Unióban a szociális biztonság, társadalombiztosítás terén a következő alapelvekkel találkozunk: * egyenlő elbírálás elve (állampolgárságtól függetlenül egyenlő elbírálás alá tartoznak a polgárok), * egy tagállam joghatósága alá tartozás elve, (egyidejűleg csak egy tagállamban kell társadalombiztosítási járulékot fizetni), * a biztosítási, szolgálati idők összeszámításának elve (az élet során különböző tagállamokban szerzett biztosítási időszakokat össze kell számítani, azok nem vesznek el), * a pénzbeli ellátások exportálhatóságának elve (az egyik országban megszerzett jogot, pl. nyugdíjat, másik tagállamba is át lehessen vinni). * A szociális biztonsági, társadalombiztosítási közösségi szabályok a következő szolgáltatásokra terjednek ki: * betegségi, anyasági ellátások, * rokkantsági ellátások, * öregségi nyugdíj, * hozzátartozói nyugellátások, * üzemi baleset és foglalkozási megbetegedés esetén járó ellátások, * halál esetén járó ellátások, * munkanélküliség esetén járó ellátások, * családi ellátások.
Helyben lakási időszak
Az Európai Unió néhány tagállamában elismert az ún. helyben lakási időszak is mint jogosultsági feltétel a nyugellátásokhoz, tehát a pusztán az ország területén történő ott lakás, tartózkodás meghatározott időn át, nyugdíjjogosultságot ad. Általában ezen az "alapnyugdíjon" felül a járulékfizetési időhöz kötődő biztosítási időszak magasabb összegű nyugellátást eredményez.
Üzemi baleset, foglalkozási megbetegedés
A nyugellátáshoz a biztosítási esemény (rokkantság, nyugdíjkorhatár betöltése, hozzátartozó halála) mellett a szolgálati idő mint biztosítási előfeltétel megléte elengedhetetlen. Egyedül az üzemi baleset, illetve foglalkozási megbetegedés esetén előálló baleseti nyugellátásokhoz nem szükséges szolgálati idő, akár a biztosítás első napján bekövetkező baleset is jogot ad a baleseti nyugellátásokra. Legalábbis a magyar szabályok szerint, mert az Európai Unió néhány tagállamában a baleseti ellátásokhoz is szükséges bizonyos tartamú előzetes biztosítás, illetve szolgálati idő.
Más országban szerzett jogosultság
A nyugellátások nemzetközi vonatkozású szabályai nemcsak azt rendezik, hogy Magyarországon külföldi cég alkalmazásában állva hogyan szerezhetünk nyugdíjjogosultságot, hanem azt is, hogy más ország szabályai szerint megszerzett biztosítási időt, szolgálati időt hogyan vehetjük figyelembe magyar nyugdíjunkhoz.
Ezeket a szabályokat két csoportba oszthatjuk:
– kétoldalú szociálpolitikai, szociális biztonsági nemzetközi egyezmények szerinti,
– az Európai Unió szociális biztonsági szabályai szerinti
esetekre.
Magyarország több országgal kötött kétoldalú szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezményt, melyek egy része ma is hatályos. Másik részük (a csehszlovák, a lengyel, Szlovénia vonatkozásában a jugoszláv, valamint a német és az osztrák kétoldalú egyezmény) helyébe 2004. május 1-jétől az európai uniós szociális biztonsági koordinációs rendelet lépett.
Jelenleg is hatályos a magyar-román, magyar-szovjet, magyar-bolgár, magyar-jugoszláv szociálpolitikai és a magyar-svájci, illetve a magyar-kanadai szociális biztonsági egyezmény.
Példa az árvaellátásra
Az elhunyt szülő Olaszországban és Luxemburgban szerzett szolgálati időt, és gyermeke Olaszországban él. A Luxemburgban szerzett szolgálati idők elegendőek ahhoz, hogy a luxemburgi jogszabályok alapján az árvaellátásra váljon jogosulttá. Mivel azonban az árva lakóhelye Olaszországban van, ezért az olasz szociális biztonsági rendszerből fog főszabály szerint ellátást kapni, ahol az ellátás összegének kiszámításához az elhunyt szülő Luxemburgban teljesített biztosítási idejét is figyelembe kell venni. A két országban számított ellátások összege a következők szerint alakul:
Olaszország:
Luxemburg:
200 euró (kizárólag a Luxemburgban szerzett biztosítási időkkel számolva).
Mivel a luxemburgi árvaellátás összege magasabb, mint az ellátás folyósítására kötelezett olaszországi árvaellátásé, a luxemburgi illetékes intézmény a két összeg különbözetét, azaz 50 eurót köteles kiegészítésként folyósítani.
A különböző nyugdíjrendszerek találkozása
Mivel a nyugellátások is megmaradnak a saját nemzeti szabályok keretei között, nem kell őket harmonizálni, a különböző tagállami nyugdíjrendszerek találkozása elég nehéz helyzetet teremt.
A legfőbb eltérések ezen a téren:
– az EU-ban eltérőek a nyugdíjkorhatárok (a legalacsonyabb korhatár 60 év: Franciaországban, a legmagasabb 67 év: Dániában, általánosnak a 65 éves korhatár tekinthető),
– a nyugdíjjogosultsághoz szükséges eltérő mértékű szolgálati idők [nagyon változatos a mérték, az 1 éves járulékfizetéstől (Franciaország ) 15 évig (Portugália) terjedve],
– a rokkantság eltérő foka [a munkaképesség 25 százalékos elvesztésétől (Svédország) a 100 százalékosig (Egyesült Királyság) mindennel találkozhatunk],
– az eltérő nyugdíjrendszerek a rokkantság terén (egyesek a biztosítási idők hosszától függnek, mások ettől függetlenek).
Ezt a változatosságot az EU koordinációs szabályai terelik olyan mederbe, hogy egy-egy életpálya kapcsán ezek a dolgok mégis egymáshoz tudjanak kapcsolódni.
A rokkantság foka és az orvosi vizsgálat/felülvizsgálat
A tagállami rendszerek nem egységesek a rokkantsági ellátásokhoz szükséges rokkantság mértékét illetően sem. A gyakorlatban gyakran előfordulhat az, hogy ugyanazon egészségkárosodás esetében a rokkantság eltérő mértékét állapítják meg a tagállamok illetékes intézményei a saját nemzeti jogszabályaik alkalmazásával.
Biztosítási idő tartama
"A" ország
25 év
10 %
"B" ország
5 év
70 %
"C" ország
2 év
100 %
A biztosított "C" országban – ahol 100 százalékos rokkantságot állapítanak meg – abbahagyja a munkavégzést, viszont csak egy nagyon alacsony összegű rokkantsági nyugdíjra válik jogosulttá, mivel biztosítási ideje itt csupán két év. Szintén alacsony nyugdíjra lehet jogosult "B" országból, ahol rokkantságának mértéke is alacsonyabb, és biztosítási ideje sem sokkal hosszabb. "A" országból azonban az ugyanazon egészségkárosodásra elismert 10 százalékos munkaképesség-csökkenése miatt ellátásra egyáltalán nem lesz jogosult, pedig itt volt a leghosszabb ideig biztosított. A rokkantsági rendszerek harmonizációjának hiánya a szóban forgó igénylő esetében kifejezetten hátrányt jelent a teljes rokkantsági ellátása szempontjából. * A rokkantsági fok megállapítása kizárólagosan a tagállamok saját hatáskörébe tartozik, és így főszabály szerint a rokkantság felülvizsgálatát is az ellátás folyósítását végző országok egészségügyi intézményei, illetve orvosai végzik. Ha az érintett személy egészségi állapota a más tagállamban lévő intézmény vagy orvos előtt felülvizsgálat céljából történő megjelenést nem teszi lehetővé, akkor azt a lakóhely szerinti intézmény, illetve orvos végzi el.
Rokkantsági nyugdíjak
Magyar szabályozás szerint rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki munkaképességét legalább 67 százalékban elveszítette, rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete lényegesen kevesebb a megrokkanás előtti kereseténél, és rendelkezik az életkorára előírt szolgálati idővel.
A különböző típusú rokkantsági nyugdíjrendszerek problematikája
A tagállamok rokkantsági nyugdíjrendszerei két típusba sorolhatók, amelyeknek jellemzői röviden a következők:
"A" típusú rendszer: ahol a rokkantsági nyugdíj összege független a biztosítási idő hosszától, és a jogosultság csak a megrokkanás időpontjában is fennálló biztosítási jogviszony esetében állapítható meg. (Pl. Belgium, Franciaország, Spanyolország, Hollandia.)
"B" típusú rendszer: amelyben a rokkantsági nyugdíj összegét a biztosítási idő tartama határozza meg, és a jogosultság független attól, hogy a biztosítási jogviszony a megrokkanás időpontjában fennáll-e vagy sem. (Pl. Ausztria, Luxemburg, Portugália, Svédország.)
Magyarország "B" típusú ország.
A rendszerek szabályozási elveinek különbségeiből probléma elsősorban az eltérő rendszerek összetalálkozásakor adódik.
Kétoldalú egyezmények
Az egyezmények két csoportba sorolhatók: * területi elven alapuló és * időarányos * egyezményekre. * A területi elven alapuló egyezmények jellemzője, hogy a szerződő országok a másik szerződő fél területén megszerzett nyugdíjjogosultságot úgy tekintik, mintha saját területükön szerezte volna azt meg az oda átköltöző, áttelepülő személy. A nyugellátást teljes egészében ettől az államtól kapja. A magyar-román és a magyar-szovjet egyezmény tartozik ebbe a csoportba. * Az időarányos elven alapuló egyezményeknél a szerződő államok a nyugdíjjogosultsághoz figyelembe veszik a másik szerződő állam területén szerzett szolgálati időt is, de minden állam csak a saját szabályai szerint szerzett szolgálati idő arányának megfelelő mértékben fizeti a nyugdíjat. A személyt nem éri hátrány, mert a két szerződő féltől együttesen megkapja a teljes nyugdíjat.
Öregségi nyugdíjak
Magyar szabályozás szerint öregségi nyugdíjra az jogosult, aki 62. életévét betöltötte, és legalább 20 év szolgálati időt szerzett. (Az öregségi nyugdíjak speciális szabályait – előrehozott öregségi nyugdíj, csökkentett összegű előrehozott nyugdíj, ún. átmeneti korosztályok 62. évnél alacsonyabb nyugdíjkorhatára – most nem tárgyaljuk).
Az öregségi nyugdíjak megállapításával kapcsolatban merül fel a legtöbb kérdés. A legfontosabb nyugdíj-megállapítási elemek a következők:
A nyugdíjjogosultság megnyílása
Mivel a tagállami szociális biztonsági rendszerek szabályozása rendkívül változatos képet mutat a nyugdíjkorhatárok tekintetében, a nyugdíjkorhatárok nem egységesek, ezért a nyugdíj-megállapításra a tagállamokban eltérő időpontokban kerülhet sor. Előfordulhat, hogy a nyugdíj megállapítását annyiszor kell kérnie a jogosultnak, ahány eltérő nyugdíjkorhatárt alkalmazó tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosított volt.
A biztosítási idők összeszámítása
Az érintett tagállamok biztosításiidő-igazolása alapján történik. Jó tudni, hogy a biztosítási idők összeszámításának elve szerint ugyanazon időszak csak egyszeresen kerülhet figyelembevételre. Ez azt jelenti, hogy azok a személyek, akik a korábbi külföldi munkavállalásuk idejére magyar biztosítási idő szerzése érdekében járulékot fizettek a magyar nyugdíjrendszerben, és egyidejűleg a külföldi szociális biztonsági rendszerben is biztosítottak voltak, függetlenül a többes járulékfizetéstől, ezen időszaknak csak egyszeres beszámítására számíthatnak a nyugdíj-megállapításnál.
A nyugdíjak megállapítása
A nyugdíjak megállapítása szükség esetén két módszerrel történik:
1. lépcső: Nemzeti nyugdíj kiszámítása. Valamennyi tagállam, amelyben a érintett személy az adott ország jogszabályaiban előírt szükséges biztosítási időt megszerezte és jogosultsága megállapítható, kizárólag ezen idők alapján kiszámítja az öregségi nyugdíj összegét. Erre nem kerül sor, ha az adott tagállam jogszabályaiban előírt jogosultsági feltételeket az ott szerzett biztosítási idővel nem teljesítik.
2. lépcső: Arányos (pro rata) nyugdíjszámítás. Ezen belül két lépésben kell a számítást elvégezni:
– először: valamennyi tagállamban szerzett biztosítási idők összeszámítása és saját nemzeti jogszabályok alapján a nyugdíj megállapítása oly módon, mintha az összes biztosítási időt ott szerezte volna meg a nyugdíjigénylő,
– másodszor: a biztosítási idők arányosítása, azaz annak a nyugdíjrésznek a kiszámítása, amelyet a megállapító ország az ott teljesített biztosítási idők arányában folyósítani köteles.
Hozzátartozói nyugellátások
Magyar szabály szerint egy elhunyt biztosított családtagjai (özvegye, árvái, esetleg szülője) akkor részesülnek hozzátartozói nyugdíjban (uniós néven hátramaradotti nyugdíjban), ha az elhunyt meghatározott hosszúságú szolgálati idővel rendelkezett.
Az Európai Unió szabályai a következők:
Özvegyi nyugdíj
Ha valamely tagállam özvegyi nyugdíjat biztosít a saját nemzeti jogszabályaiban rögzített túlélő hozzátartozó(k)nak, akkor az elhunyt személy után a koordinációs szabályok alapján is ellátást kell nyújtania. A rendszerek szabályozási elvétől függően az elhunyt házastárs által teljesített jogosultsági feltételek meglétének megállapításához figyelembe kell venni a más tagállam területén szerzett biztosítási időket is. Vagyis özvegyinyugdíj-részek megállapítására kerül sor, és azon tagállamok, amelynek jogszabályai szerinti jogosultsági feltételeket az elhunyt teljesítette, nyugdíj fizetésére (folyósítására) kötelesek.
Az özvegyi résznyugdíj számítása történhet az elhunytnak folyósított öregségi nyugdíjból, rokkantsági nyugdíjból vagy abból a feltételezett ellátásból, amelyre az elhunyt életében jogosult lett volna. A tagállamok eltérő szabályokat alkalmaznak a hozzátartozói nyugdíjak számítására, ezért azokról a tagállami illetékes intézmények adnak felvilágosítást.
Árvaellátás
Amennyiben az elhalt szülő legalább két tagállamban szerzett biztosítási időt, az irányadó koordinációs rendelkezések szerint az árva kizárólag annak a tagállamnak a szociális biztonsági rendszeréből kap árvaellátást, amelynek területén lakik, feltéve, hogy a tagállam jogszabályai alapján az ellátásra jogosult.
A jogosultság megszerzéséhez szükség esetén a másik tagállam(ok) területén szerzett biztosítási időket is figyelembe kell venni. Az árváknak járó ellátásoknál fontos szabály, hogy a valamely tagállam nemzeti jogszabálya alapján járó árvaellátás összege a koordinációs rendeletek alkalmazásával sem csökkenthető. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben a lakóhely szerinti tagállamban megállapított árvaellátás összege alacsonyabb, mint egy másik tagállamban lakás esetén járó árvaellátás lenne, akkor ez utóbbi tagállam köteles erre az összegre kiegészíteni a folyósított árvaellátást.
Ha az árva olyan tagállamban lakik, ahol elhunyt szülője biztosítási jogviszonyban nem állt, akkor az a tagállam köteles számára ellátást folyósítani, amelynek jogszabálya alapján a szülő a leghosszabb biztosítási időt teljesítette.
Ez a tagállam köteles lesz a többi tagállamokban szerzett biztosítási időket is figyelembe venni az ellátás számításánál. A többi tagállam pedig a fentiek szerint köteles a különbözet(ek)nek az árva részére történő megfizetésére akkor, ha az általa nyújtott ellátás összege magasabb volna.
Ha az elhunyt szülő már nyugdíjas volt, és a gyermeke után családi ellátást is kapott, akkor a családi ellátást nyújtó tagállam jogszabályait kell továbbra is alkalmazni az árvaellátás megállapításánál, függetlenül attól, hol van a gyermek lakóhelye.
Baleseti ellátások
A munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések tartoznak e csoportba, melyeknek általános jellemzője (magyar szabály is), hogy biztosítási időre tekintet nélkül megilletik a sérülteket általában az általánosnál kedvezőbb feltételek.
A baleseti rokkantsági nyugdíj és a baleseti hozzátartozói ellátások folyósítására a munkahelyi (üzemi) baleset bekövetkezésének, illetve a foglalkozási megbetegedés megállapításának helye szerinti tagállam köteles a saját jogszabályai és a koordinációs rendeletek előírásai alapján. Ez a tagállam kötelezett akkor is, ha az ellátás jogosultja másik tagállam területén él vagy tartózkodik. Ebben az esetben azonban a lakóhely (tartózkodási hely) szerinti nyugdíjfolyósítást végző intézmény és a folyósításra kötelezett tagállam illetékes intézménye közötti megállapodás alapján lehetőség van arra, hogy az előbbi folyósítja az ellátást, amelynek összegét az utóbbi megtéríti.
Ha a baleseti ellátások összegét a családtagok száma is befolyásolja, akkor a más tagállamban élő (tartózkodó) családtagokat is figyelembe kell venni a számításnál.
Hol, hogyan igényeljük az uniós nyugdíjakat?
Felmerülhet a kérdés, hogyan kell ebben a bonyolult, sok országot érintő rendszerben nyugdíjat kérelmezni, külön-külön kell-e írnunk azokba a tagországokba, ahonnan nyugdíjat kérünk, milyen nyelven kell kérésünket megfogalmazni, mi lesz, ha a hivatalok idegen nyelven levelet küldenek. Egyáltalán: hogyan igazodjunk el ebben a magyarul is "komplikált" dologban?
Aki Magyarországon nyugdíjügyet intézett már, itt is tapasztalhatta, hogy a hivatallal kapcsolatos ügyintézés nem egyszerű dolog. Jó hír azonban, hogy az Európai Unióban akárhány országot is érint majd nyugdíjügyünk, kérelmünket benyújthatjuk a tartózkodási (lakó-) helyünkön is. A hivatalok fel fogják venni egymással a kapcsolatot, adatokat cserélnek, igazolásokat gyűjtenek a nyugdíjügyhöz, és a végén egy összefoglaló határozatot küldenek a nyugdíjas részére az általa használt nyelven (hiszen a tagállamok hivatalos nyelvei egyúttal az EU hivatalos nyelvei is).
Ráadásul a kérelmezés formanyomtatványon történik majd, amelynek kitöltése könnyebb, mint kérvényt írni.
Ha érintett az uniós vonatkozású nyugdíjban, kérdése van, vagy bármilyen problémája, Magyarországon kizárólagos illetékességgel a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság intézi a nemzetközi vonatkozású nyugdíjügyeket, itt teljes körű útbaigazítást kaphat.
Nyugdíjkérelmét azonban benyújthatja a lakóhelye szerinti Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnál (Kirendeltségnél) is, ahonnan továbbítják ügyét a fővárosba, illetve a szükséges tájékoztatást is megadják.
Példa a nyugdíjak megállapítására
Egy adott személy egymás után az Európai Unió négy tagállamában dolgozott munkavállalóként, és ennek következtében négy különböző ország szociális biztonsági rendszerében volt kötelezően biztosított. Biztosítottként teljesítette járulékfizetési kötelezettségét, és biztosítási (szolgálati) időt szerzett a következők szerint:
Magyarországon:
Németországban:
4 év,
Spanyolországban:
6 év,
Ausztriában:
12 év.
Első lépésben a biztosítási idők összeszámításával – 32 év – és kizárólag a nemzeti jogszabályok alkalmazásával megállapításra kerül a nyugdíj ún. elméleti összege, amelyet akkor kapna a jogosult, ha valamennyi biztosítási időt csak egy tagállamban szerezte volna meg. * Második lépésben történik a folyósításra kerülő nyugdíjrészek arányosítása. Az arányosítással az ún. nemzeti nyugdíjrészek a következők szerint alakulnak:
Magyarország:
10/32,
Németország:
4/32,
Spanyolország:
6/32,
Ausztria:
12/32.
Az egyes országok által megállapított nyugdíjrészek együttesen adják a jogosultnak járó teljes nyugdíjösszeget. * Mivel a példában szereplő országokban a nyugdíjkorhatárok nem azonosak, a nyugdíjigénylést az irányadó korhatárok betöltésekor meg kell ismételni, és a nyugdíjszámítást ismételten el kell végezni. * Valószínűleg egy kissé ijesztő ez a problémakör, komplikáltsága miatt valóban nem egyszerű kérdés az uniós szabályok szerinti nyugdíjszámítás, de előnyössége nem vitatható. * Ha például egy nyelvtanárnő fiatal korában a nyelv jobb megtanulása érdekében egy uniós tagállamban dolgozott (pl. a vendéglátóiparban vagy gyermekfelügyelőként), majd tanított néhány országban, és csak nyugdíj előtt költözött vissza Magyarországra, az élete folyamán ledolgozott időszakokat itthon nyugdíjához mind figyelembe veszik.