Privatizáció és adóreform

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. június 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 74. számában (2004. június 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Mintha megint beleerősítene az osztrák kormány a privatizációba: nem csoda, hiszen a még mindig részben vagy egészben állami kézben lévő cégek magántulajdonba adása korántsem az eredetileg elképzelt ütemben halad. Pedig az idő szorít - nemcsak a költségvetés örök bevételéhsége miatt, hanem mert az ÖIAG, az Osztrák Vagyonügynökség napjai is meg vannak számlálva.

Osztrák belgazdasági sajátosságok

A mostani kormánykoalíció, a második néppárti-szabadságpárti kormány munkatervében az áll, hogy az ÖIAG-t legkésőbb 2007-ig meg kell szüntetni, illetve infrastrukturális vagyonkezelő holdinggá kell alakítani. Értelemszerűen ez azt is jelenti, hogy eddig az időpontig az érintett cégek új tulajdonoshoz kerülnek, illetve amelyiknek az állami tulajdonhányada változatlan marad, azt beillesztik az új struktúrába. Lényegében két olyan konszern van, amelynek magánosítása nem szerepel a közvetlen tervekben: az Austrian Airlines 39,7, és az OMV 35 százalékos állami tulajdonrészét egyelőre nem kívánják magánkézbe adni.

Az eladásra szántak sorában a következő a Telekom Austria (47,2 százalék), a Voestalpine (15 százalék), a Va Tech (15 százalék), a Post AG (100 százalék) és a Bergbau-Holding (100 százalék). A Va Tech és a Voestalpine már a tavalyi listán is szerepelt, előbbi 9, utóbbi 19,7 százalékát adták el.

Gyanút keltő másodpercek

Egyik ügylet sem volt mentes a botránytól. A VA Tech, a tizedik legnagyobb osztrák vállalat 9 százalékos pakettje éppen négy másodperc alatt kelt el a tőzsdén, részvényenként 24,5 eurós áron, az összesen 33 millió eurós ügyletet később beárnyékolta a bennfentes kereskedés gyanúja. Persze ez legfeljebb büntetést váltott ki, de nem változtatott a tényen, hogy a Mirko Kovats nevével fémjelzett üzleti csoport jókora tulajdonrésszel rendelkezik.

Ez a mára dúsgazdag, 55 éves, szerb-magyar származású üzletember sokéves kelet-európai kereskedés után az utóbbi tíz évben ugyancsak sokat hallat magáról. Jelenleg az egyik legnagyobb osztrák befektető, aki a szállodaipari beruházások után nagyjából nyolc éve fedezte fel a nem túl jó állapotban lévő nehézipart.

Első ilyen vásárlása a csőd szélére került salzburgi gépgyár (EMCO) 50 százaléka volt: a céget talpra állította, és megszerezte a fennmaradó tulajdonhányadot is. Később a hajtóműveket gyártó spielbergi Austria Antriebstechnik, majd a grazi Austrian Energy következett. Kovats igyekszik segíteni is: a traiskircheni Semperit gyárnak, illetve a bécsi Grundignak ígérte, hogy nem engedi külföldi tulajdonba kerülni - igaz, ezek az ügyeletek nem sikerültek.

Kovats tavaly nézte ki magáénak a Va Techet. Ez a 19. század végén Pichlerwerk néven létesült transzformátorüzem a második világháború végéig ELIN néven gyarapodott, majd az államosítás után a Voestalpine része lett. 1993-ban a teljesen ellehetetlenült szektor átszervezésekor vált ki Va Tech néven a csoport, amely fémkohászattal, vízi erőművek, speciális szoftverek és víztisztítók előállításával foglalkozik.

Immár Kovats a legnagyobb tulajdonos - egy időben 20 százalékkal rendelkezett, aztán eladott -, most 12,5 százalék a részvénytulajdona. Az ÖIAG a balsiker miatt felhagyott a stratégiaipartner-kereséssel, s most éppen vita dúl arról, miként adjon túl az ÖIAG a fennmaradó 15 százalékos tulajdonrészen. A legvalószínűbb megoldás: nem vesz részt a tőkeemelésben - igaz, ez végképp Mirko Kovats pozícióit betonozza be.

Egyébként nincs irigylésre méltó helyzetben a tulajdonos: ha le is dolgozott tavaly a korábbi veszteségből, azért a 15 millió euró is szép summa. Kétségtelen, hogy eközben a megbízások mennyisége öt százalékkal, a forgalom egy százalékkal, az üzemi eredmény (EBIT) pedig 22 százalékkal nőtt.

Minerva-akció

Botrányok kísérték a Voestalpine tavalyi (19,7 százalékos részének) privatizációját is: túl sok volt az érdeklődő, túl nagy a veszély, hogy a fontos ipari létesítmény konkurens cég tulajdonába kerül, amely azután egyszerűen lenyeli, megszünteti. A privatizációs ügynökség végül kénytelen volt bejelenteni, hogy a Voestalpine potenciális vevői közül kizárják a stratégiai befektetőket - pénzügyi invesztor ugyanis nem jelent veszélyt.

A döntéssel csatát - vagy inkább ütközetet - veszített a grazi Magna, a Kanadából részben visszahonosodott Frank Stronach elsősorban autóalkatrészeket gyártó és egyre lendületesebben terjeszkedő cége. Stronach - a másik olyan osztrák nagyiparos, akinek neve minden létező befektetési ügyletnél szóba kerül - nem csak milliárdjait nem sajnálja, a módszerekben sem válogatós, s ezek sikere érdekében igen nagy kapcsolati tőkével rendelkező lobbicsapatot gyűjtött cégébe. Ma már szinte mindennapos, hogy a politikában csalódott vagy a mesés ajánlatnak ellenállni nem tudó személyiségek igazolnak át a Magnához, s persze hozzák magukkal kapcsolati tőkéjüket is.

Csak a Profil című hetilap leleplező cikkének volt köszönhető, hogy meghiúsult a "Minerva" fedőnevű akció, ami nem egyéb lett volna, mint a Voestalpine akkortájt még 34 százalékos állami tulajdonú részének feltűnés nélküli megkaparintása. Ha ez bekövetkezik, a linzi gyár jövője ugyancsak kétséges lett volna: a Magna minden bizonnyal megszüntetné a kellemetlen konkurenciát.

A Voestalpine esetében a Vagyonügynökség ritka megoldást választott: 15 százalékot úgynevezett átváltható kötvényre módosított. A hároméves lejáratra szóló kötvényért azután az akkori árfolyam és az ÖIAG döntése függvényében a vásárló vagy Voest-papírt, vagy készpénzt kap, igaz, a Vagyonügynökséget kamatköltség is terheli. Ugyanakkor viszont három évig még megtartja az állami tulajdont, sőt, a Voest alkalmazottainak a döntés pillanatában (2003 őszén) 6,4-ről 10,2 százalékra emelt tulajdonhányadával együtt kulcshelyzetben is van. A 15 százalékos tulajdonrész tehát az ÖIAG értékesítési feladatai között ma már csak névleges, feladatait nem szaporítja.

Egyben vagy külön?

Annál időszerűbb a Telekom Austria (TA) ügye. A társaság 47,2 százaléka van még állami tulajdonban, a többi kisbefektetőké - miután a Telecom Italia 2004 januárjában részesedését tőzsdére vitte. Tény, hogy a privatizáció felgyorsításának időzítése most a legjobb, hiszen a bécsi börze végre kilábalt a tartós recesszióból, érdemes tehát belevágni a tőzsdei értékesítésbe. Ugyanakkor a TA esetében messze nem eldöntött tény a tőzsdei kibocsátás, hiszen lenne éppen stratégiai befektető - a svájci Swisscom.

Tavaly megszakadtak a tárgyalások, mert az elképzelések ugyancsak távol álltak egymástól: a Telekom 13-15 eurót szeretne részvényenként, a svájciak 11-nél többet nem áldoztak volna az ügyletre. Később úgy hírlett, hogy készek lennének mégis felmenni 15 euróig - időközben azonban a tőzsdei kilátások megjavultak. Most a legvalószínűbb változat egy 17 százalékos részvénycsomag tőzsdei értékesítése - ami mellesleg a kedvező árak miatt jóval több mint egymilliárd euró bevételt eredményezne.

Emellett az ÖIAG a maga maradék 25,2 százalékával megmaradna törzsrészvényesnek, legalábbis egy ideig. Az elképzelések között van olyan is, amely szerint leválasztják, és külön értékesítik a mobiltelefon-ágazatot (Mobilkom-A1). Az ötlet arra alapoz, hogy a mobilhálózat és a vonalas hálózat - külön-külön értékesítve - összesen 6,5 milliárd eurót is hozhatna, míg az egész Telekom egyben a tőzsdén most csak 5,8 milliárdot ér. A terv ellen a szakszervezet, de a TA vezére is tiltakozik.

A bányászattal foglalkozó Bergbauholding eladásából az ÖIAG 130 millió eurót remél. Ez még a legegyszerűbb feladat: a szénbánya bezárás előtt áll, az ércbányarész iránt viszont a Voestalpine érdeklődik, amely szeretné fémszükségletét bebiztosítani.

Viszonylag új ötlet az osztrák posta eladása - itt a legtöbbet emlegetett vevő a Deutsche Post. Az ÖIAG vezetői a JP Morgan beruházási bank tanácsát követik, amely szerint eleinte szoros együttműködést tanácsos kialakítani a német postával - a kelet-európai csomagküldésben -, s ezt a kooperációt követi majd második lépésként a Deutsche Post részvényvásárlása, de semmiképpen nem az idén. A több ezer ember várható elbocsátása miatt ez a terv elég nagy vihart kavart, viszont a posta igen tekintélyes vagyonának eladása - a küldeményeket kezelő központok és egyéb ingatlanok - tetemes bevételt hozna.

Az adóamnesztia elmaradt

Bevételre pedig nagy szükség van. Nemcsak azért, mert tulajdonképpen az eléggé elmaradott kutatás és fejlesztés is innen remél némi tőkeinjekciót, hanem mert minden takarékoskodás, lefaragás ellenére a költségvetés hiányokkal küszködik, nem beszélve a milliókat elnyelő reformokról. Elsősorban az adóreformról van szó, amit részint gesztusnak szánnak a lakosságnak, másrészt busás haszonnal kecsegtető beruházásnak - olyan intézkedésnek, amelytől a külföldi beruházások megnövekedése, a már jelen lévők megtartása várható. Mindenesetre a 2005 januárjától életbe lépő reform legalább 2,5 milliárd euróba kerül - ezt pedig valahonnan elő kell teremteni.

Az adóreform egyik legköltségesebb részét, a befizetést és bevallást elmulasztók amnesztiáját a kormány hosszas viták után elhagyta. Az eredeti javaslat Karl-Heinz Grasser pénzügyminiszter ötlete volt, amely támogatásra lelt Schüssel kancellárnál is, viszont Dieter Böhmdorfer igazságügyi miniszter és Jörg Haider éles ellenállásába ütközött.

A terv szerint a 2001-es és a megelőző évekre vonatkozó adóbefizetés elmulasztását bevallók nemcsak büntetlenséget élveztek volna, hanem a kincstár az esedékes összeg 60 százalékát el is engedte volna. Később Grasser az összeget 50 százalékra csökkentette, vagyis a felét az esedékes adónak mégiscsak behajtották volna az érintetteken, de ettől a javaslat még nem felelt meg az alkotmánynak (az igazságügyi miniszter ezzel érvelt).

A gazdasági érvek sem voltak kevésbé nyomósak: az osztrák bankok tanulmányozták a hasonló német intézkedés kihatását, és arra az eredményre jutottak, hogy a nagyvonalúság, a büntetlenség ígérete ellenére az előírt befizetések gyakorlatilag elmaradtak.

Az adóreform többi része kétségkívül rengeteg előnyt nyújt. Rendbe teszik például a már-már kaotikus adósávokat. Adómentes marad jövő januártól is az évi nettó 10 ezer eurós - havi bruttó ezer eurós - jövedelem. (Az adóalapot úgy számítják ki, hogy az éves bruttó jövedelemből levonják a társadalombiztosítást, és nem számítják bele a változatlanul adómentes 13. és 14. havi jövedelmet.) 10 ezer és 25 ezer euró között progresszíven - ezereurónként százalékosan -, maximum 23 százalékra, 51 ezer euróig 33,5 százalékra nő a kulcs, 51 ezer euró felett pedig a jövedelem 50 százaléka a kincstáré.

Korábban négy kategória volt, 21, 31, 41 és 50 százalékos kulccsal, s a rendszert áttekinthetetlenné tette, hogy a magasabb kategóriába kerülést megakadályozandó az alacsonyabb jövedelmeknél másként szabták meg a jövedelemcsökkentő tételek leírhatóságát.

Személyijövedelemadó-sávok Ausztriában (2005, %)

Jövedelemsávok

50 870 euró felett

       

50

21 800-50 870 euró

     

41

41

7 270-21 800 euró

   

31

31

31

3 640-7 270 euró

 

21

21

21

21

3640 euró alatt

0

0

0

0

0

Érintettek köre

kb. 2,4 millió adófizető

kb. 2,2 millió adófizető

kb. 1,1 millió adófizető

180 ezer adófizető

Lázas számvetés

Ez az évek óta toldozott-foldozott rendszer most eltűnik. Leírási lehetőség azért persze marad: nőtt például a gyermeküket egyedül nevelőket kedvezményező levonás, és a jövőben az egyházi adó a korábbi 70 euró helyett 100 euróig lesz adómentes.

A reform hatását firtató számtani mutatványok mindenesetre eltérő eredményeket hoznak, s a kormánypropaganda, a fejenként legalább évi 500 eurós megtakarítás nehezen igazolható - annál feltűnőbb, hogy némely jövedelemcsoportnál elenyésző a megtakarítás. Ettől függetlenül a két lépcsőben bevezetendő - még a nyári szünet előtt végleg parlamenti elfogadásra kerülő - adóreform mellől kormánytálalásban el sem maradhat a "soha nem látott" és a "szenzációs" jelző.

Tény, hogy az adóreform váratlanul gyors nyilvánosságra hozatala után Ausztria lázasan számolt. A közzétett táblázatokban az egyik számsor a jövedelmiszint-határt, a második az idei éves adót, a százalékos oszlopok közül az első az idei, a második a jövő évtől esedékes adókulcsot, az utolsó sor pedig az érintettek örvendetes megtakarítását jelezte.

Versenykényszer

Az utóbbi időben, s különösen az EU bővítése kapcsán mind több szó esik az eddig kirívóan magas, 34 százalékos társasági adó 25 százalékra csökkentéséről. Az évek óta követelt, s most mézesmadzagnak szánt intézkedés nem annyira a kormány nagyvonalúságának eredménye, mint inkább a kényszeré: a kibővülő Európai Unióban szóba sem jöhet az ausztriai vállalatok terheinek változatlanul hagyása, hiszen ez rontaná versenyhelyzetüket.

Nem csak osztrák szívfájdalom az újonnan belépők némelyikének csábítóan alacsony társaságiadó-gyakorlata, ám tény: a telephely elvesztése miatti rémület Ausztriában a legnagyobb, már csak földrajzi helyzete miatt is.

Ösztönözte az osztrák pénzügyminisztérium nagyvonalú adócsökkentési hajlandóságát a pozsonyi "puccs": Mikulas Dzurinda karácsonyi ajándéknak is tekinthető bejelentése a 19 százalékos "egyenadóról" a határ osztrák oldalán nem csekély izgalmat váltott ki. A Bécstől mindössze 40 kilométerre lévő Pozsony ugyanis a vállalatok nyereségadóját 35,5-ről egy csapásra 19 százalékra csökkentette, ami kétségkívül osztrák cégek százait késztetheti töprengésre: nem célszerűbb-e kicsit odébb helyezni a telephelyet és élvezni az ottani előnyöket.

Szlovákiánál vannak még csábítóbb helyszínek is: Ausztriában arról is szó esik ezekben a hetekben, hogy Magyarországon a 18 százalékos társasági adó az idén 16 százalékra csökkent, s bár a cseh kormány nem ilyen nagyvonalú, s az idén még mindig 28 százalékos kulcsot ír elő, ez azonban 2006-ig lépcsőzetesen 24 százalékra mérséklődik.

Szlovénia egyelőre tartja a 25 százalékot, ám Lengyelország szintén 19 százalékkal csábítja a befektetőket - míg kissé távolabb a litvánok és az észtek 15 százalékos társasági adót szednek. Az Európai Unión belül ezzel csak Írország vetekszik a maga 12,5 százalékos, páratlanul alacsony kulcsával, s tények, adatok igazolják, hogy az adócsökkentés ugyancsak serkentően hatott a gazdaságra.

Bécsben láthatóan felismerték: hiú ábránd egységes adóelőírásokat remélni az Európai Uniótól. Ausztriában kisebb felháborodást vált ki a szomszédos országokban a külföldi befektetőknek (is) juttatott kedvezmények révén nyújtott megengedhetetlen versenyelőny, mint Németországban (ahol a kormányfő, Schröder kancellár kikérte magának, hogy nettó befizetőként olyan rendszert finanszírozzon, amely kifejezetten hátrányos a német beruházóknak). Schüssel nem tartja drámainak a helyzetet, egyrészt, mert a mostani csökkentést félig-meddig megoldásnak látja, másrészt, mert nem hiszi, hogy ilyen panasszal Brüsszelnél bármit is el lehet érni.

Tény, Bécsnek nincsenek túl jó tapasztalatai az osztrák érdekek érvényesítésével. Annyi kezdeményezés bukott már el - a banktitok védelmezésétől az ökopontrendszer fenntartásáig -, hogy a pusztán politikaiakról, mint az atomenergia-termelés tilalma, ne is beszéljünk. A kormány célravezetőbbnek találta a szélmalomharcnál, ha maga is úszik az árral, ez esetben a társaságiadó-csökkentési hullámmal. Amúgy sem volt megkerülhető az adóreform, amelynek elhalasztása másfél évvel ezelőtt a kisebbik koalíciós partner, a Haider-féle Szabadságpárt lázadása révén kormányválságot, előbbre hozott új választást eredményezett.

Mi mennyi?

Más kérdés, hogy a 2005-től két lépésben életbe lépő reformmal inkább a nagyobbik koalíciós partner, a kereszténydemokrata Osztrák Néppárt klientúrája járt jól. Az eddigi 34 százalékos társasági adó kilencpontos csökkentése a nagyobb vállalkozásoknak több előnyt hoz, mint a kicsiknek - a más szabályok szerint adózó betéti társaságoknak például a mesésnek tűnő évi 300 ezer eurós nyereség felett lenne érdemes szerkezetet és jogi formát váltani, s besorolni a kft.-k közé, hogy élvezzék a reform áldásait.

Márpedig ezek a betéti társaságok - no meg az alkalmazottak százezrei - képviselik a "kisemberek" azon csoportját, amelynek érdekeiért a Szabadságpárt síkraszáll. Ehhez képest az összesen 2,53 milliárd euró kiadással járó reform csaknem kétharmad részben a (nagyobb) vállalkozásoknak hoz előnyt, s a munkavállalók "öröme" alig 975 millió euró.

A reformot kifogásolók azzal az ilyenkor elmaradhatatlan érveléssel is előállnak, hogy a kisjövedelműek, vagyis az adófizetési kötelezettség alá nem esők semmit nem nyernek. Jelenleg 2,1 millió az adófizetés alsó határaként megszabott jövedelemmel rendelkező munkavállaló, illetve nyugdíjas, aki egyébként sem fizet adót.

Christoph Leitl, a Gazdasági Kamara elnöke mindenesetre nem győz lelkendezni, hogy a társaságiadó-csökkentés révén vagy 700 millió euró szabadul fel, remélhetően fejlesztési célokra. A vállalatok egyébként az adócsökkentésen kívül más előnyöket is élveznek. A több céggel rendelkező konszernek eddig csak belföldön egyenlíthették ki leányvállalatuk nyereségét másik cégük veszteségével, ha az érintett cégnek legalább 75 százalékban tulajdonosai voltak.

Mostantól a mérlegösszevonás e lehetősége vonatkozik a külföldi leányvállalatokra is - ez eddig csak a skandináv országokban létezett -, és elég 51 százalékos tulajdonrész (ilyen alacsony határ egyedül Franciaországban van). Eddig mindennek feltétele az anya- és leányvállalatok közötti szoros pénzügyi és szervezeti függőség volt - most ezt is eltörlik, mindegy tehát, milyen ágazatokról van szó. Egy papírgyár például a nyereségét a jövőben gond nélkül adómentessé teheti a legalább felerészben általa tulajdonlott vendéglátó-ipari egység veszteségével.

Ez azokat igazolja, akik szerint felesleges a csökkentés. Furcsa nézetüket azzal támasztják alá, hogy a törvényesen előírt társasági adó a jövőben is csak papíron létezik. A cégek a valóságban eddig is jóval kevesebbet fizettek a kincstárnak 34 százaléknál. A munkavállalók érdekeit képviselő Munkáskamara tanulmánya azt szándékozik bebizonyítani, hogy a költségvetés érdekében korlátozott adóengedmény-összegből túl sok a vállalatoknak juttatott megtakarítás.

A tanulmány 400 nagy osztrák vállalat mérlegét, az abban szereplő adóleírásokat, a nyereséget csökkentő tényezőket veszi alapul, s arra az eredményre jut, hogy a ténylegesen befizetett társasági adó az előírt 34 százalék helyett átlagosan 18,4 százalék volt. A Gyáriparosok Szövetségének tanulmánya 27-31 százalékra teszi az adóbefizetést. Más tanulmány 20-30 százalék közötti adózást mutat ki. (Ez persze nem osztrák specialitás, csak éppen más országokban kisebb az eltérés. A nemzetközi összehasonlításban, amely egyébként Ausztria vonatkozásában a 34 százalék helyett 29,94 százalékos tényleges befizetést tüntet fel, a magyarországi adat 17,33 százalék, a januárig érvényes 18 százalék helyett.)

Felállnak, és kimennek?

A gazdasági kormányzat - és az ausztriai beruházásokért felelős Austrian Business Agency (ABA) - szerint egyébként a befektetők nem a feltételezéseket veszik számításba, hanem a törvényesen előírt százalékot nézik, amikor döntenek. Az ABA vezetőjének tárgyalópartnerei, a cégüket Ausztriába telepíteni kívánó kisebb-nagyobb konszernek vezetői többnyire felállnak és kimennek, amikor a sokféle leírási lehetőséget próbálják nekik elmagyarázni.

E szempontból hiábavaló lett volna az ugyancsak évek óta túl magasnak talált bérköltség csökkentése. Nem tudni, vajon a csökkentés nyomán lesz-e olyan nagy konszern, amelyik Ausztriába települ, a szakemberek inkább azt remélik, hogy még meg lehet akadályozni a már megtelepedett nemzetközi konszernek keletre vándorlását. Az osztrák léleknek megfelelően most nem annyira a kedvezőtlen keleti összehasonlítás a divat, sokkal inkább azt mutatják ki, hogy mennyivel jobban működnek a nemzetközi cégek Ausztriában, mint a szomszédos Németországban.

Az adóreform alaposan megterheli a költségvetést. A társasági adó egyetlen százalékos mérséklése miatt évi 120 millió euró bevétel esik ki. A közigazgatási reform - aminek megtakarításaira Karl-Heinz Grasser pénzügyminiszter szeret hivatkozni - még csak most alakul. Egyelőre mélységes a csönd arról, honnan teremtik elő a szükséges pénzeket - a privatizációból származó bevételek azonban bizonyára nem ártanának.

Az adóterhek nagysága Európa néhány országában (2004, %)

 

Társasági adó

Szja (legmagasabb kulcs)

Forgalmi adó

Észtország

35*

26

18

Málta

35

35

18

Csehország

28*

32

22

Szlovénia

25

50

20

Lengyelország

19

40

22

Szlovákia

19

19

19

Magyarország

16

38

25

Litvánia

15

33

18

Lettország

15

25

18

Ciprus

10

20

15

Ausztria

34*

50

20

* Észtország: átlagos érték, Csehországban 2005-ben 26, 2006-ban 24%, Ausztriában 2005-től 25%

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. június 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére