Különös házasság

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. június 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 74. számában (2004. június 1.)
Miközben a világ megkülönböztetett figyelemmel kíséri a nagyhatalmak és Kína gazdasági kapcsolatainak alakulását, szinte észrevétlenül megszilárdult a hatalmas ázsiai ország és Dél-Korea gazdasági együttműködése. Ezt Szöulban gyakran Kína-szindrómaként vagy kínai játszmaként is emlegetik – az elmúlt esztendőkben a dél-koreai kereskedelem és tőke ugyanis olyan mértékben kötelezte el magát Kína mellett, ami könnyen függővé teheti az 1,3 milliárd fogyasztót számláló piactól.

Dél-Korea és Kína gazdasági kapcsolata

Napjaink Dél-Koreájában talán a legfontosabb gazdasági kérdés a kínai kapcsolat alakulása: meddig tart a kétoldalú gazdasági együttműködés robusztus bővülése, s nem rokkan-e bele az ország a "kínai vágtába"? Elemzők egybehangzó véleménye szerint a koreai háború óta ez a legnagyobb kihívás és egyben fenyegetés Dél-Korea számára. Az elmúlt évek ázsiai pénzügyi válsága a térség gazdasági szakértőinek véleménye szerint jóval kisebb hatással volt és lesz az országra, mint a Kínával való mind szövevényesebb együttműködés. Nem kétséges – állítják -, a két ország ma egymás partnere, de néhány éven belül már valószínűleg Kína fogja uralni a kétoldalú és egyre erősebb gazdasági kapcsolatot.

A recesszió ellenszere

Jól jellemzi a dél-koreai jelenlétet a kínai gazdaságban a Lucky Goldstar (LG) csoport tevékenysége. A második legnagyobb dél-koreai konglomerátum 2003 tavaszán a nancsini gazdasági zónában nyitotta meg azt a gyárát, amely évente 3,6 millió folyadékkristályos képernyőt állít elő. Hamarosan átadják – a nemrégiben hivatalosan LG sugárútra átnevezett helyszínen – a vállalatbirodalom újabb gyárát, amelyik plazmaképernyőket termel majd. Az LG eddig 2,5 milliárd dollárt fektetett be, 2200 dolgozót foglalkoztat, havi 317 dolláros átagbérrel. Ez több mint kétszerese az átlagos kínai gyári bérnek, ám mindössze egyhetede a dél-koreainak.

Az LG Electronics 32 ezer dolgozót foglalkoztat Kínában, ahol az ott gyártott televíziós készülékek, háztartási gépek és mobiltelefonok értékesítése egy esztendő alatt 56 százalékkal bővült, és elérte a 7 milliárd dollárt. Tavaly a cég éves bevételének már 40 százaléka származott a kínai piacról, ami jelentősen hozzásegíti annak a stratégiai célnak a megvalósításához, hogy 2008-ra a világ harmadik legnagyobb elektronikai vállalata legyen.

Dél-Korea gazdasági szerencséje vagy balszerencséje – Tajvanhoz hasonlóan -, hogy igen nagy mértékben kötődik Kínához. Tavaly az országból 4,4 milliárd dollár működő tőke érkezett Kínába, az amerikai vállalatok ugyanebben az évben 4,2 milliárd dollárt invesztáltak a kínai gazdaságba. Sokatmondó, hogy 2003-ban Kína lett a dél-koreai export első számú célpontja, a korábbi listavezető, az Egyesült Államok több évtized után a második helyre szorult. A dél-koreai kivitel 35 százalékkal bővült, és elérte a 47,5 milliárd dollárt, míg az amerikai 7 százalékkal gyarapodott, értéke 36,7 milliárd dollár volt. Szöuli közgazdászok szerint a kínai kereskedelem dinamikus növekedése nélkül tavaly a dél-koreai gazdaság recesszióba zuhant volna.

Az összefonódás háttere

Érdemes röviden áttekinteni, milyen helyzetben éri a két gazdaságot az összefonódás kiteljesedése. A kínai gazdaság 1978, a reform kezdete óta éves átlagban 9 százalékkal (!) növekszik. A GDP tavaly 9,1, az idei első negyedévben már 9,7 százalékkal bővült. Úgy tartják, hogy a világgazdaságnak két motorja van: az egyik Kína a termelés, a másik pedig az Egyesült Államok a fogyasztás oldalán. Ezt az is alátámasztja, hogy a kínai ipari termelés éves növekedése hosszabb ideje megközelíti a 20 százalékot. Az országba tavaly 57 milliárd dollár külföldi működő tőke érkezett, a kilencvenes években pedig összesen mintegy 300 milliárd.

A túlfűtött gazdaság mielőbbi hűtésre szorul, ugyanis mind több jel mutat az infláció felpörgésére. (A pénzromlás már márciusban elérte az év végére tervezett 3 százalékot.) Noha Kína a világ ipari műhelye és leggyorsabban fejlődő nagygazdasága, a termelékenység mindössze két százalékkal növekszik évente. (A Goldman Sachs befektetési bank szerint az ázsiai óriás 2040-re átveszi az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb gazdasága címet.)

A világtermelés 30 százalékát előállító ország egyik legnagyobb problémája a hiper ütemben zajló beruházási tevékenység, amit az alacsony kamatok serkentenek. Peking szeretné a gazdasági növekedést 7 százalékra lassítani, amihez elkerülhetetlen a jegybanki kamatok emelése. Hét százalék alá azért nem akarják szorítani a GDP éves növekedését, mert az országban folyamatosan évi 12-15 millió új munkahely teremtésére van szükség.

A 48 millió lakosú Dél-Korea gazdasági növekedése tavaly 2,3 százalékos volt. Az ipari termelés 4, a fogyasztói árak pedig 3 százalékkal nőttek. A GDP összege 514 milliárd, Kínában pedig 1410 milliárd dollár volt.

Mindkét gazdaságban hatalmas a nyersanyagkereslet, Kína azonban szinte "elszívja" a kitermelt mennyiséget, ami jócskán felhajtja az árakat (a világ cementtermelésének 50, acéltermelésének 36, szénbányászatának pedig 33 százalékát használja fel). A növekvő nyersanyagárak megdrágítják a Dél-Koreában készülő autókat és hajókat, s ez lefaragja a fogyasztásicikk-exportőrök profitrátáját.

Dél-Korea a világ ötödik legnagyobb acélgyártója, termelése tavaly 46,3 millió tonna volt. A vasérc és a hulladékfém árának ugrásszerű emelkedése azonban igen kedvezőtlenül érinti. Ugyanez vonatkozik Kínára, amely 220 millió tonnás termeléssel – ez a világtermelés 30 százalékával egyenlő – a világ első számú acélipari hatalma. A belső és a nemzetközi kereslet mielőbbi kielégítésére a világ legnépesebb országa odahaza és külföldön egyaránt jelentős befektetéseket hajt végre a bányászatban és az acélgyártásban.

Nagyok és kicsik

Visszatérve a Sárga-tenger két partjára: míg tíz évvel ezelőtt Dél-Korea az amerikai piacra összpontosított, ma a kínai piacé az elsőbbség. Ráadásul Kínát amolyan regionális vezetőnek kezdik tekinteni a diplomácia, a gazdaság és a kultúra területén. Hasonló a közép-ázsiai államok (a volt szovjet tagköztársaságok) megítélése is, amelyek Pekingben nemcsak a gazdasági lokomotívot látják, hanem a példát, modellt is.

Jól mutatja Kína népszerűségét ebben a térségben, hogy tavaly novemberben a Kazahsztánról rendezett nemzetközi gazdasági konferencián nem a Nemzetközi Valutaalap vagy a Világbank képviselője, hanem a kínai központi bank vezetője volt a "legkapósabb" tárgyalópartner. Kína gyors ütemben fejleszti gazdasági és politikai együttműködését Közép-Ázsiában is, s ez számára új üzleti, terjeszkedési és biztonsági kapcsolatokat teremt.

Kínában jelenleg mintegy 25 ezer dél-koreai vállalat folytat termelést, s számuk napról napra nő. Nemcsak a "nagyágyúk", hanem immár a kisebb cégek is jelen vannak, például az YBS cipzárgyártó, amelynek éves kínai termelése eléri a 20 millió dollárt. A JS International teljes ingtermelését áthelyezte tavaly Kínába, ahol csak Japán számára évi 8 millió dollár értékben állít elő ingeket.

A dél-koreai tőkeinvázió "epicentruma" Csingtao északi kikötőváros, az egész világon ismert Tsintao sör hazája. Itt négyezer cég és hetvenezer dél-koreai állampolgár telepedett le, a várost napi három légi járat köti össze Szöullal.

Nem kétséges, hogy ma Kína afféle áldás Dél-Korea számára. A Samsung, az LG és a többiek számára Kína óriási és olcsó gyártóbázis, amelynek révén jócskán növelhetik világpiaci részesedésüket. Fontos üzleti tényező az is, hogy a kínai keresletet szinte lehetetlen kielégíteni, s az sem mellékes, hogy Dél-Korea az északkelet-kínai tartományok számára amolyan üzleti és logisztikai központként működhet a jövőben.

Keserű ébredés?

Sokan viszont azt tartják, hogy a gazdasági diadalmenet Szöul számára előbb-utóbb keserű ébredéssel jár. Amennyiben tovább növekszik függősége Kínától, csökkenhet a gazdaság versenyelőnye és a növekedés. A szöuli Nemzeti Tudományos és Műszaki Tanács tavaly decemberben arra figyelmeztetett, hogy az ország műszaki előnye Kínával szemben 1,7 évre csökkent, s öt éven belül el is tűnhet. Ami az új technológiákat és termékeket illeti, a mobiltelefonok területén a dél-koreai cégek előnye mindössze kétévnyi, ám 2007-re kínai versenytársaik beérik őket.

Valódi veszély, hogy a kínai cégek a feldolgozóipar területén 3-5 esztendőn belül beérik a dél-koreaiakat, s akkor a tömeges felvásárlás, a fúziók sora sem zárható ki. A szöuli kereskedelmi szövetség szerint a kétoldalú kereskedelemben a jelenlegi, évi 13 milliárd dolláros koreai többlet 2011-re eltűnik, amennyiben nem javul az ország és
a vállalatok versenyképessége. Kína "aranytojást tojó tyúk" Dél-Korea számára, amelynek jóléte, virágzása nagymértékben függ attól, meddig tudják a cégek életben tartani a "tyúkot".

Az invázió gyümölcseit a vállalatok, s nem a dolgozóik szüretelik le. 1992 óta Dél-Koreában 772 ezer munkahely szűnt meg a termelésben, s az ország cégei több mint egymillió munkahelyet teremtettek Kínában. A vállalatok, valamint a termelés áttelepülésének üteme úgy gyorsul, ahogy növekszik Kína vonzereje.

A vezető cégek közül a Samsung idei kínai értékesítése várhatóan 19 százalékkal bővül, s eléri a 8 milliárd dollárt. A Hyundai az idei 230 ezerrel szemben 2008-ban már 900 ezer gépjárművet szándékozik értékesíteni Kínában. (Az üzletemberek szerint a kínaiak és a dél-koreaiak gondolkodása hasonló, ami elősegíti az üzleti kapcsolatok kiterjesztését.)

A kínaiak nemcsak a beáramló dél-koreai tőkével, az új munka- és exportlehetőségekkel elégedettek, hanem azzal is, hogy a működő tőke már a technológia- és a tudásintenzív ágazatokat is megcélozza. Korábban a dél-koreai cégek – a munkaerő olcsósága miatt – szinte kizárólag a munkaintenzív ágazatokat részesítették előnyben.

A koreai vállalatok nagy figyelmet fordítanak arra, hogy jól megismerjék a kínai vásárlók ízlését, elvárásait, s a termékek egy részét "személyükre" szabják. A Samsung például 1999-ben mobiltelefon-kutató és -fejlesztési központot hozott létre Pekingben azzal a céllal, hogy jobban megismerje, mi több, irányítsa a divatot a fiatalok körében. Az eredmény az SGH-T508-as mobiltelefon, amely 440 dolláros ára ellenére igazi sláger a kínai piacon.

Miközben a dél-koreai cégek sikert sikerre halmoznak a közeli Kínában, a munkások körében egyre növekszik a nyugtalanság. Évtizedeken keresztül a dél-koreai gazdasági sikerek kulcsa az alacsony költségű termelés volt. Az elmúlt években az ország textil- és cipőgyártásának szinte egészét áttelepítették Kínába, s valószínűleg hasonló sors vár öt éven belül az olajvegyészeti és az acéliparra, a hajógyártás egy részére, a márkátlan tömegtermékekre s az elektronikai árucikkek többségére. (Némi túlzással azt lehet állítani, hogy a dél-koreai ipar "áthelyezi magát" a következő években Kínába.) Ezek az iparágak foglalkoztatják jelenleg a hazai munkaerő mintegy felét, ezért az ország számára életbevágóan fontos, hogy nagy mennyiségű új munkahelyet teremtsen a feldolgozóipar magas szaktudást igénylő területein és a szolgáltatási ágazatban.

Profit helyett fenyegetés

A Koreai Fejlesztési Intézet vezető közgazdásza szerint a kínai kereslet növekedéséből csak a nagy cégek egy része fog profitálni, a vállalatok többsége számára Kína inkább fenyegetést jelent. Ezt látszik alátámasztani az, hogy egy év alatt 14 százalékkal (117 ezerre) növekedett a vállalati csődök száma Dél-Koreában.

Az autóalkatrész-gyártásban kibontakozó verseny is azt mutatja, hogy nem sok jóval kecsegtet a jövő. Tavaly a dél-koreai cégek 944 millió dollárért értékesítettek kipufogódobokat, ajtókilincseket, kuplungokat, ablaktörlőket stb. Az ugyanilyen termékeket előállító kínai vállalatok megközelítik, s néhány éven belül el is hagyják a dél-koreaiak versenyképességét.

A Kínába irányuló dél-koreai kivitel 70 százaléka alkatrész, részegység, úgynevezett közbülső termék. Ez az arány várhatóan számottevően csökken a következő tíz évben, mivel 1999-ben a Kínában előállított ipari termékekben a hazai tartalom aránya 34,8, két évvel később már 50 százalék volt.

A termelés egészének vagy egy részének áttelepítése Kínába persze önmagában még nem garancia a sikerre. Sok dél-koreai cég megfelelő ismeretek és előkészületek nélkül települ át Kínába. A 300-nál kevesebb dolgozót foglalkoztató vállalkozások fele négy éven belül kénytelen lehúzni a rolót. A károkat mérséklendő a dél-koreai kereskedelmi kamara három hónapos tanfolyamokat szervez a Nagy Szomszédhoz tartó cégek és üzletemberek számára az üzleti döntések megkönnyítésére.

A rugalmatlanság átka

Ha a dél-koreai gazdaság olyan rugalmas volna, mint az amerikai, akkor olyan gyorsan tudna új munkahelyeket teremteni, mint megszüntetni. Ebben az esetben Kína nem jelentene gazdasági értelemben veszélyt, fenyegetést. Az ázsiai "kistigris" gazdasági modellje viszont arra épült, hogy a helyi olcsó munkaerő termékeivel kell elárasztani a világpiacot, visszaszorítva a japán árucikkek részesedését. Az ázsiai pénzügyi válság után ez a modell valamelyest megváltozott: külföldi cégek és pénzintézetek sorra vásárolnak vállalatokat és bankokat az országban. A világpiacon a Samsung és a többi nagyvállalat elsősorban az innováció és a minőség területén küzd meg a konkurenciával, az alacsony ár ebben a kategóriában már kevésbé fontos.

Szakértők szerint az ország még távolról sem tekinthető rugalmas, teljesen korszerű és munkahelyeket nagy mennyiségben teremteni képes gazdaságnak. A gyors ütemben fejlődő szolgáltatóipar elvben pótolhatná a mind nagyobb részben áttelepülő feldolgozóipar "kieső" munkahelyeit, de az ország törvényei ma még a feldolgozóipart részesítik előnyben, nevezetesen ez az ágazat kap adókedvezményt, olcsóbb elektromos áramot stb. Noha a törvények és a szabályozások nem ösztönzik a tőkeáramlást a szolgáltatóiparba, az ágazatban 1992 óta négymillió új munkahely jött létre, elsősorban szállodákban és éttermekben.

A biztosítás, az oktatás, a jogi és más szolgáltatások még nagy fejlesztésre várnak az országban, s ezzel párhuzamosan sok új munkalehetőséget is kínálnak. Ezek kiaknázásához azonban legalább olyan állami ösztönzési, támogatási rendszer szükséges, mint amelyben a feldolgozóipar részesül.

Ma még az a képlet, hogy Kína fokozatosan "megeszi" a dél-koreai munkahelyeket, s az ország ezeket nem tudja helyettesíteni. Ezért Szöul egyszerre két nagy problémával küszködik: egyrészt fokozatosan leépül, áttelepül az ipari termelés Kínába (deindusztrializáció), másrészt pedig a világpiacon a dél-koreai termékek mind gyakrabban éppen a kínaiakkal versenyeznek.

Sokan attól tartanak, hogy két évtizeden belül közvetve Kína irányítja majd a dél-koreai gazdaságot, miután "Korea egyre inkább Kínába tart". A borúlátók arra számítanak, hogy csak néhány nagy dél-koreai vállalatbirodalom marad majd talpon, s azok is Kínába helyezik át termelésük java részét. A megoldást a szolgáltató gazdaság kiépítése kínálja, de a felismerésen kívül eddig nem sok történt ennek érdekében.

A tulajdonváltás megkezdődött

Valószínűnek látszik az is, hogy Kína – erősítendő gazdasági befolyását és hatalmát az ázsiai térségben – 2020 táján Dél-Koreában is felvásárol cégeket, tehát a tőkeáramlás kétirányúvá válik. Az ázsiai óriás vállalatai jelenleg igen szerény felvásárlási és fúziós tevékenységet folytatnak a régióban. Az egyik célpont éppen egy dél-koreai vállalat, az ország negyedik autóipari cége, a Ssangyong volt az idén tavasszal. A Korando és más – Mercedes-motorral hajtott – terepjáróiról ismert cég többségi tulajdonát a kínai Blue Star vegyipari nagyvállalat vásárolta meg, az 55 százalékos tulajdoni hányadért mintegy 620 millió dollárt fizetett.

A Ssangyong egykoron a Daewoo leányvállalata volt, majd magára maradt, amikor az anyacég összeomlott. Végül 34 hitelező bank jóvoltából sikerült az autógyárnak fennmaradnia, és még fejlesztésre is futotta. Autóipari szakértők véleménye szerint a kínaiak "bevásárlása" igencsak érdekes, hiszen javában tart a nyugat-európai, japán és amerikai versenyfutás mind a kínai autógyártási lehetőségek megszerzéséért, mind magáért a kínai piacért.

Hírek szerint a Blue Starnak másfél milliárd dollárt kell majd beleölnie a koppintásairól ismert Ssangyongba, ahol egyébként nem örülnek annak, hogy a többségi tulajdonos egy tőkével ugyan rendelkező, de az autókhoz nem igazán értő vegyipari nagyvállalat lett. A dél-koreai cégnek természetesen az autóipari hozzáértés lenne fontos, hiszen éppen most indulnak a piac meghódítására Rexton nevű modelljük új változatával. A Blue Star viszont mintegy 300 millió dolláros összeget helyezett kilátásba azért, hogy a Ssangyong Kínában arasson sikereket. A hatalmas ország kereslete pedig bőven lekötné a Ssangyong fölös kapacitásait.

Dél-Koreában sok elemző szerint a politikusok nem fordítanak elegendő figyelmet a "Kína-szindrómára". Évszázadokon át a kínai császárok jóváhagyására volt szükség Korea kormányzóinak kinevezéséhez. Természetesen ma már ez történelem. Az viszont nagyon is mai kérdés, hogy a jövőben ki fogja kormányozni Dél-Korea gazdaságát.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. június 1.) vegye figyelembe!