Egymásnak feszülő érdekek

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. május 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 73. számában (2004. május 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Az utóbbi években megszaporodtak az olyan nagy horderejű nemzetközi kereskedelmi viták, amelyek hatását nemcsak az érintettek, hanem a kívülállók is megérzik. Mivel a tét óriási, s az élesedő kereskedelmi versenyben helyt kell állni, mindig akadnak olyanok, akik egyoldalú előnyökre törekszenek. Ennek azonban hosszú távon mindenki kárvallottjává válhat.

Kereskedelmi viták a WTO előtt

Napi hír a (szak)sajtóban, hogy valamely ország vagy országcsoport importkorlátozó intézkedést léptetett hatályba mások ellen a nemzetközi kereskedelmi szabályok megszegése miatt. A világkereskedelem feltételrendszere a legapróbb részletekig szabályozott ugyan, mégis rendre megtörténik, hogy némelyek egyes területeken hol a határokat igyekeznek tágítani, hol - belpolitikai megfontolásokból, esetenként lobbiérdekeknek engedve - tudatosan megszegik a nagyon is konkrét kitételeket. E kereskedelempolitikai lépéseket minden esetben statisztikai adatokkal támasztják alá - ám tudjuk, a számokkal csínján kell bánni, hiszen többféle módon lehet csoportosítani, magyarázni és felhasználni őket.

Korán kell annak kelnie, aki túl akar járni a másik eszén ezen a porondon: létezik ugyanis egy olyan nemzetközi kereskedelmi vitafórum, amelynek szakértői nemcsak azt tudják, miként kell a szabályokat alkalmazni, hanem a "trükköket", az "ügyeskedéseket", a statisztikákkal való bűvészkedést is ismerik. Ők nem mások, mint a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési mechanizmusának egyes szakaszaiban közreműködő szakemberek.

A WTO által 1995-ben létrehozott vitarendezési fórum elé eddig mintegy ötszáz ügy került. Az eleinte kevésbé igénybe vett fórum az utóbbi években átlagosan 60-80 új üggyel foglalkozik; ezek több mint felét a fejlődő országok kezdeményezik. Az eljárás adta lehetőséget kihasználva az egymással szembekerülő felek sokszor menet közben megegyeznek egymással, a vita nem jut el az úgynevezett panel - azaz a döntőbizottság - felállításának szakaszába (ilyen volt eddig az összes olyan ügy, amelynek Magyarország is szereplője volt). Ám nem egy a független szakértőkből álló, eseti bizottságok döntésével ér véget - az már persze más kérdés, hogy a panel által hozott döntést követően milyen ütemben rendeződik az ügy.

Nagy presztízsű fórum

A tét általában nagy, még akkor is, ha kisebb országok alacsonyabb értékre vonatkozó vitájáról születik döntés a WTO eme fórumán. A nemzetközi, globális hatás igen jelentős lehet, ha másért nem, akkor az ügy példaértéke miatt. Hiszen előfordulhat, hogy egy, a világkereskedelemben elenyésző súlyú ország nyer valamely gazdasági nagyhatalom ellen.

Az utóbbi években jócskán megszaporodott a WTO vitarendezési eljárását választó országok és ügyek száma, ami azt jelzi: nemzetközi presztízst vívott ki magának ez az arbitrációs eljárás. Jórészt a fentiek miatt, no meg azért, mert a WTO-nál másfél-két év alatt születik ítélet, míg más fórumokon, nemzetközi bíróságokon a döntés hosszú évekig, esetenként évtizedekig is eltarthat (gondoljunk csak a Hágai Nemzetközi Bíróság által tárgyalt bős-nagymarosi vízlépcső kérdésére, amely a Magyarország és Szlovákia közötti problémák rendezésére volt hivatott).

A presztízst a leginkább mégis az indokolja, hogy ezen a fórumon - szinte egyedülálló módon - politikai megfontolások nem befolyásolhatják az eljárást. Annak vagy a felek konszenzusos megállapodása, vagy az egyik fél visszavonulása vethet csak véget, ellenkező esetben elkerülhetetlen az eljárás lefolytatása - függetlenül attól, hogy a felperes a világ valamely gyengébb gazdasága, az Európai Unió (EU) vagy épp az Egyesült Államok. Elvben mindenki egyenlő, mint ahogy egyébként a WTO-ban is az egy ország, egy szavazat elv uralkodik. Igaz persze, hogy a lobbizás, a nyomásgyakorlás tekintetében jócskán vannak különbségek, de ez a vitarendezés során alig érvényesül.

Óriások acélháborúja

Az elmúlt években számos nagy ügy került a figyelem középpontjába. Balás Péter, a Kereskedelmi Világszervezethez akkreditált magyar nagykövet segít eligazodni abban, hogy ezek miként hatottak a közvetlenül nem érintettekre. A közelmúlt egyik, szinte háborúként is minősíthető kereskedelmi vitája az Egyesült Államok és az Európai Unió között robbant ki. Ez 2002-ben azzal kezdődött, hogy Amerika védintézkedést vezetett be az acéltermékek importjára. Bár álláspontját kevéssé tudta védeni - amint azt a szakemberek szinte az első pillanatban megállapították -, Washington mégis fenntartotta az importot nehezítő intézkedéseket, elsődlegesen saját acéliparának helyzetére hivatkozva.

Az EU és további nyolc ország - köztük Brazília, Japán, Dél-Korea és Norvégia - eljárást indított a WTO-nál az Egyesült Államok ellen, aminek végén a döntőbíróság, majd a másodfok szerepét játszó fellebbviteli bíróság is a felpereseknek adott igazat. Menet közben, 2003-ban, amikor világossá vált, hogy az Egyesült Államok elveszíti az ügyet Genfben, az EU és a többiek összehangolt nyomásgyakorlásba kezdtek. Azzal fenyegetőztek, hogy a WTO hozzájárulása birtokában legális megtorló intézkedéseket vezetnek be az amerikai termékek ellen. Ekkor Washington meghátrált, s visszavonta a kifogásolt piacvédelmi intézkedéseket.

Bár lezárult az ügy, nem múlt el nyomtalanul. Bekövetkezett az, ami szinte tipikus az ilyen volumenű kereskedelmi vitákkor: menet közben mások - olyanok is, akiket közvetlenül nem érintett érzékenyen a "nagyok" háborúskodása - maguk is vámemeléshez folyamodtak, attól tartva, hogy az amerikai piacról kiszoruló acéltermékeket náluk próbálják "elsózni". Ez is azt mutatja, hogy könnyen eszkalálódhat két ország/országcsoport közötti vita.

Amerikai adókedvezmények - európai válaszok

A WTO nemrégiben az eddigi legnagyobb összeget, 4,1 milliárd dolláros kárértéket állapított meg, s ilyen összegű ellenintézkedésre adott felhatalmazást abban a vitában, amelyet 2002-ben ugyancsak az Európai Unió kezdeményezett. Brüsszel vádja az volt az Egyesült Államokkal szemben, hogy az évek óta olyan adótörvénnyel operál, amely a külföldön működő amerikai multinacionális cégek exporttevékenységére nyújt (egyébként azóta is) adókedvezményt. Ez tiltott exportszubvenciónak minősül - így az EU -, ami ellen fel kell lépni.

Az Unió mind a WTO-döntőbíróságon, mind a fellebbviteli bíróságon nyert. Menet közben - 2002 óta - az amerikai kongresszus napirendjére tűzte ugyan az adókedvezmény módosítását, ám a kérdés belpolitikai súlya miatt (ráadásul az idei választási év!) sem az alsó-, sem a felsőházban nem született döntés. Annyi eredménye volt - s valljuk be, ez sem kevés -, hogy a WTO döntése nyomán a kongresszus egyáltalán foglalkozott a kérdéssel.

Érdemi előrelépés híján - s a nemzetközi felhatalmazás alapján - az EU megkezdte a lehetséges retorziók hatályba léptetését. 2004. március elsejétől egy sor amerikai importtermékre - zömmel fogyasztási cikkekre - lépcsőzetesen növekvő pótvámot vet ki; havonta egy százalékkal emeli a mértéket tizenkét hónapon át, mindaddig, amíg Washington le nem állítja a jogtalan és immár megbélyegzett adókedvezmény folyósítását. Ily módon Brüsszel nem azonnali, drasztikus lépéssel igyekszik a 4,1 milliárd dollárban megállapított kár "behozására", hanem állandó nyomást gyakorol a washingtoni kongresszusra.

Magyarországot az ügy annyiban érinti, hogy május elsejétől a folyamatosan emelkedő importvámokat kell alkalmaznia az amerikai behozatalra. Ez nem jelenti azonban azt, hogy minden termék drágábban kerül be a magyar piacra. Az EU-belépés előtt ugyanis egyes hazai vámok magasabbak voltak az Unió által alkalmazottaknál - ezek esetében az uniós pótvámmal sújtott importvám alacsonyabb a korábban alkalmazottnál, más termékeknél azonban a szankció drágulást eredményez.

Cukortermelők kontra Brüsszel

Természetesen előfordul az is, hogy az Európai Unió az "alperes". Például a nagy cukortermelő országok - köztük Brazília és Ausztrália - által indított eljárásban, ami az uniós cukorimportrezsim miatt kezdődött el. Az EU ugyanis preferenciális megállapodások alapján importál cukrot a loméi konvenció országaiból, amelynek egy része azután exportszubvencióval megjelenik a világpiacon. Ez - állítják a panaszosok - a WTO-kötelezettségek megszegése. A tét nem kicsi: évi 1,6 millió tonna kedvezményes cukor behozataláról van szó, amelynek egy része reexportként harmadik országokba kerül.

A vita vége egyelőre ismeretlen, ám annak komoly hatása lehet. Érintheti Magyarországot is - egyrészt azért, mert ez az EU egyik legnagyobb és legtöbb pénzt felemésztő rezsimje, másrészt pedig azért, mert a döntés óhatatlanul befolyásolni fogja a cukorrendtartás jövőjét. Ha az EU az importcukrot nem reexportálhatja, hanem kénytelen lesz saját piacán elhelyezni, az hátrányosan fogja érinteni mind a magyar cukoripart, mind a kedvezményezett országok kereskedelmét. Egyelőre az eljárás a panelvizsgálat szakaszánál tart, folynak a meghallgatások.

Szelektív kedvezmények

Érdekes az az ügy is, amelynek keretében ugyancsak az EU ül a vádlottak padján. Brüsszelt India perelte be, mivel úgy ítéli meg, hogy az Unió differenciáltan nyújt preferenciális vámkedvezményeket. India elsősorban azt sérelmezi, hogy az Unió a kábítószer-ellenes küzdelem jegyében bizonyos országoknak vámkedvezményeket nyújt, amivel az egyéb termények termesztésére való átállást kívánja elősegíteni. Ez legalább annyira politikai, mint gazdasági ügy: India azért állt ugyanis e harc élére, mert a szomszédos Pakisztán - amellyel megalakulása óta Újdelhi viszonya igen feszült - e gyakorlat kedvezményezettjeinek egyike.

Az EU első fokon már elveszítette a "meccset", a fellebbviteli fórum döntése tavaszra várható. A tét óriási: ha ugyanis a döntés megerősíti azt, hogy a fejlődők között semmilyen alapon, így gazdasági fejlettségük alapján sem szabad különbséget tenni, akkor kétségessé válik valamennyi preferenciális (GSP) rendszer jövője, aminek hatása szinte felmérhetetlen.

Liberális vagy korlátozó?

Teljesen más jellegű vita dúl Ausztrália és az Európai Unió között - ebben az utóbbi a felperes. Az ellen tiltakozik (ily módon is), hogy Ausztrália a világ legkorlátozóbb agrárimport-rendszerét tartja fenn, bár szabadkereskedő agrárországként aposztrofálja magát. Egyes délkelet-ázsiai fejlődő országok csatlakoztak Brüsszelhez, mert Ausztrália különféle állat- és növény-egészségügyi indokokkal irreális mértékben korlátozza vagy tiltja jó néhány mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termék bevitelét.

A többi között csirkehúst és gabonát egyáltalán nem lehet bevinni Ausztráliába, a sertés- és a marhahús importját pedig csak néhány országból engedélyezik - ami azért különös, mert Ausztrália az agrárexportőröket tömörítő Cairnsi Csoport vezéreként hangosan követeli más piacok megnyitását. Bár a WTO-eljárás végkifejlete egyelőre várat magára, annyi bizonyos, hogy érzékelhető hatása lesz a világkereskedelemre: szélesebb körben megszabhatja az effajta védelem elfogadható mértékét.

Az Egyesült Államok az alperese annak az eljárásnak, amelyet Brazília és egy sor más fejlődő ország kezdeményezett az amerikai gyapottámogatási rendszer miatt. Ez ugyanis a harmadik legnagyobb volumenű szubvenció az Egyesült Államokban, több déli államban a gyapot a legfontosabb termék. Az állami támogatást a nagy, gazdag és befolyásos farmerek is megkapják, akik olcsó termékekkel jelennek meg, mélyen lenyomva az árakat. Ezt alaposan megszenvedi a harmadik világ - főként Afrika - számos országa, amelynek exportjövedelme jórészt gyapotból származik. A kimutatott kár több milliárd dollár, s az ügy akkora horderejű, hogy nagyban hozzájárult a WTO újabb, liberalizációs dohai fordulóját felező cancúni miniszteri értekezlet kudarcához.

Bár bevált, és nagy presztízsnek örvend a WTO vitarendezési mechanizmusa, mégis egyre több a tagállamok közötti kereskedelmi vita. Ez nemcsak a globális kereskedelemre nyomja rá a bélyegét, hanem gátolja a feltételek további liberalizálását is. Mint Balás Péter magyar WTO-nagykövet hangsúlyozza: immár bizonyos, hogy az újabb liberalizációs forduló az év végéig nem fogja elérni célját, a kereskedelmi feltételek további könnyítéséről szóló megállapodás létrejöttét. Ennek pedig immár nemcsak közvetetten, de közvetlenül is mindenki a kárát látja.

Magyarország ügyei a WTO vitarendezési eljárásában

I. Magyarország mint panaszos

Dátum

Bepanaszolt ország

Téma

Indítvány

2003. július 14.

Horvátország

Élő állat és hústermékek importját érintő intézkedés

Konzultációkérés

2002. május 7.

Törökország

Állateledelek importstopja

Konzultációkérés

2002. január 7.

Románia

Búza- és lisztimportstop

Panel felállítására vonatkozó kérés visszavonása

2001. november 28.

Románia

Búza- és lisztimportstop

Konzultációkérés

2001. november 28.

Románia

Búza- és lisztimportstop

Panel felállítására irányuló kérelem

2001. november 7.

Románia

Búza- és lisztimportstop

Konzultációkérés

1998. október 15.

Csehország

Búzaimportra kivetett vám

Konzultációkérés

II. Magyarország mint bepanaszolt

Dátum

Bepanaszoló

Téma

Indítvány

1999. január 27.

Csehország

A cseh importacélt érintő védintézkedés

Konzultációkérés

1997. január 10.

Ausztrália

Agrártermékek exportszubvenciója

Panel felállítására vonatkozó kérelem

1997. január 10.

Új-Zéland

Agrártermékek exportszubvenciója

Panel felállítására vonatkozó kérelem

1997. január 10.

Argentína

Agrártermékek exportszubvenciója

Panel felállítására vonatkozó kérelem

1996. április 2.

Argentína, Ausztrália, Kanada, Thaiföld, Új-Zéland, USA

Agrártermékek exportszubvenciója

Konzultációkérés

Forrás: WTO

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. május 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére