"Be akartam menni a barlangba, az oroszlánok közé is..."

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. május 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 73. számában (2004. május 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Azután, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lett, a brüsszeli testületekben, döntéshozó fórumokon is teljes jogú képviselőkkel veszünk részt. Ezek egy része túlmutat az országunk érdekképviseletén, afféle összeurópai megbízatás. Ilyen poszton lévőknek tekinthetjük többek között az EU-biztosokat, akik között magyarként képviseli az európai értékeket dr. Balázs Péter, az első hazánkfia az Európai Bizottságban.

Interjú dr. Balázs Péterrel, az Európai Unió első magyar biztosával

Szakmabeliek szerint EU-biztosnak lenni azok számára, akik korábban integrációs témával foglalkoztak, valahol a szakmai karrier csúcsa. Önt mennyire determinálta korábbi pályafutása arra, hogy ide vezessen az út? Mindig erre készült - már amennyire erre készülni lehetett a hajdani megosztott világban -, vagy voltak ebben esetlegességek is?

• Amikor Magyarországon bejelentették, hogy engem jelölnek biztosnak - az idén február 2-án -, akkor volt pontosan 35 éve annak, hogy beléptem a Külkereskedelmi Minisztériumba, mint az akkori közös piaci osztály egyetlen tagja. Egy vezetőm volt - amúgy igen híres közös piaci szakértő - Izikné dr. Hedri Gabriella, aki az egyik fontos előfutára volt a későbbi magyar csatlakozásnak. Addig egyedül foglalkozott a külkerben a témával, főleg a KGST-Közös Piac vonatkozásában. Akkoriban komoly egyezetések kezdődtek a KGST-ben a Közösségről, amelyek alapvetően a merészebb tagországok féken tartását célozták: Magyarország, Lengyelország, Románia már akkor erőteljesen érdeklődött a Közösség iránt.

Én addig boldog üzletkötőként dolgoztam az Elektroimpexnél, utaztam a világban, ami akkor nagyon nagy szó volt! Aztán egyszer csak bekértek a minisztériumba, közölték, hogy valamilyen okból felfigyeltek rám, érdeklődésemre, nyelvismeretemre, és mondták, hogy a minisztériumban a helyem. És ezt én nem nagyon akartam! Ám a "megtiszteltetés" akkora volt, hogy nem lehetett ellenkezni...

Engedtem a nyomásnak, és 1969. február elsején munkára jelentkeztem a minisztériumban. Ott már készen állt a szándék, csak én nem tudtam róla. Ott volt a nyelvemen, hogy görög-török relációval szeretnék foglalkozni, de a főosztályvezető rövid úton közölte, hogy a Közös Piac lesz a területem. Majdnem a kardomba dőltem! A Közös Piacról, ugye, mi azt tanultuk, hogy az az imperializmus végső vonaglásának egyik utolsó kísérlete, össze fog dőlni... Nem igazán hittem benne, és kicsit temetőnek éreztem a színes üzleti karrierem után.

Aztán elkezdtem bedolgozni magamat. Izikné remek érzékkel vezetett rá a témára. Egyik dokumentumot a másik után kellett feldolgoznom, kivonatolnom, elemeznem... Kitárult egy világ, és egyik ámulatból a másikba estem. És kezdett igazán érdekelni az európai integráció. Aminek az alapjait az egyetemen persze megtanultam, kitűnő diplomával végeztem, úgyhogy mindent fel tudtam mondani, de most kezdtem el látni is, érteni is.

Ez volt az az idő, amikor az első óvatos megállapodások formálódtak az EK-val. Mint például az első árgarancia-megállapodások, amelyekről utóbb könyvet írtam. Aztán a magyar-EK története valahol az életem történetévé is vált. Beleszerettem a Közös Piacba!

Később a miniszterhelyettes kiválasztott titkárának. Akkor meg beleláttam a kormányzati munkába... De mindig visszakanyarított az élet az EK-hoz. Olyannyira, hogy amikor 1982-ben végre a külföldi kiküldetés került szóba - ami megint csak nagyon nagy dolog volt -, akkor Brüsszelbe helyeztek ki. Mégpedig rögtön az itteni kereskedelmi kirendeltség vezetőjének. Tudvalevő, hogy akkoriban az a poszt - ma így mondanánk - az "EK-képviselőnek" volt a helye. Mert a nagykövetek még a Berlaymont felé sem mehettek. Hiszen nem volt diplomáciai kapcsolat - azt pedig nagyon komolyan vették. A kereskedelmi kirendeltségek viszont élénken ápolták a kapcsolatot. Még az NDK-sok is...

A Bizottság részéről is volt érdeklődés, volt fogadókészség. Kezdetben a termékmegállapodások - első teszt -, utána az ágazati megállapodások jöttek (acél, textil, juh, kecske), ez már a hetvenes évek vége. Aztán a görög csatlakozást követően, 81-től nagyon beindult a normalizálás.

Brüsszelben akkoriban már előfordultak a mai történések szereplői. Amikor én itt voltam 1982-87 között, két évig beosztott munkatársam volt Martonyi János, egyébként kitűnő jogász. És járt ki tárgyalni elődje, Juhász Endre. A politikai vezetés reformorientált tagjai - mindenekelőtt Horn Gyula és Németh Miklós - is megfordultak itt. Az EK-val próbálkoztunk valamilyen megállapodást elérni. Nem rajtunk múlott, hogy ez nem sikerült. Végül csak részterületeken sikerült gyorsítani a kapcsolatépítésen. A magyar vezetésben sokkal többre is meglett volna a bátorság.

82-83-ban zajlottak a titkos tárgyalások. Hosszas érlelés után, 1988-ban kötöttük meg az első kereskedelmi és együttműködési megállapodást, és '89 januárjában vettük fel a diplomáciai kapcsolat.

Mennyire voltunk fontosak nekik önmagunkért, és mennyire tekintettek ránk úgy, mint egy kiragadható láncszemre?

• Nekik az egész blokk volt fontos. Sőt, be kell ismerni, hogy igazából csak a Szovjetunió iránt érdeklődtek. A KGST-tagok közül élénkebben mozgott Magyarország, Lengyelország és Románia. Kifejezetten konzervatív volt - 1968 után - Csehszlovákia, az NDK (miközben szemlesütve folytatta a belnémet kereskedelmet...) és Bulgária. Volt, aki odaát őszintén segíteni akart. Német szocdemek például... De nem tudták áttörni az EK-nak azt az alapállását, hogy azért a nagy piac, a nagy üzlet - az a Szovjetunió. Még a politikai precedensnek sem lett volna akkora értéke a szemükben, hogy ezt külön áron megvegyék tőlünk. Mert azért nem ingyen kínáltuk magunkat, hanem teljes diszkriminációmentességet és kézzelfogható előnyöket kértünk.

Így jutunk el 1989-ig. De előtte még 1988-ban javasoltunk egy kormányrendeletet, ami előírta az EK belső piac öszszes jogszabályának a követését. Ezt is kevesen tudják, hogy ez már '88-ban a kormány által előírt kötelesség volt.

Mennyi valósult meg belőle?...

• Kevés, mert elsodorta a rendszerváltás....

Én ön?...

• Nálam 1992-ben kezdődik egy új történet. Akkor váltam hirtelen az NGKM főosztályvezetőjéből közigazgatási államtitkárrá az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban. Oda is vittem egy csomó EK-s dolgot, mint amilyen a minőségtanúsítás, az ipari szabványok ügye, a fogyasztóvédelem, a termékfelelősség...

Hogyan értsük ez a "vittem"-et? Kiosztotta a házban, mint új irányt, vagy felkarolta a lappangó szándékokat?

• Volt olyan, ami abszolút nem létezett. Egyszerűen azt mondtam, hogy ezzel foglalkozni kell! Volt, ami a periférián, búvópatakként már megvolt. Minőségügy... Néhány lelkes ember csinálta, és akkor én azt mondtam, hogy a minőségügynek van egy európai dimenziója. Emeljük ki! Szedjük össze a tárcákat, és harmonizáljunk! A mezőgazdaság például addig teljesen külön utakon járt. Miként egy csomó kitűnő intézet is külön utakon járt. Megvolt sok minden - csak szétszórtan. Amiket most összeszedtünk. Mindenféle nemzeti programokat csináltunk. Fazont kezdtünk adni az egésznek. Messze túl az államtitkári rutinteendőkön - amiket amúgy nagyon élveztem - igyekeztem európai dimenziót is vinni a dologba. Kihoztam a genti egyetemre a minisztérium vezetőinek nagy részét. Tanfolyamokon vettek részt, versenyjogtól kezdve mindenről tanultak. Elhoztam őket Brüsszelbe a Bizottsághoz... Szóval ismerkedtünk az EU-val.

És közben ment a kormányzati munkában a privatizáció, amiből rengeteget tanultam. Minden egyes tétele hatalmas izgalmat váltott ki. Öt "sapkám" volt: a feldolgozóipar, az energia, a belkereskedelem, a turizmus és az építésügy. Ez volt akkor a minisztérium profilja! Ami öt különböző tárca! És mindegyikkel foglalkozni kellett...

De az élet ment tovább, az egyik beosztottamból miniszter lett, én pedig egyik napról a másikra kaptam egy ajánlatot, hogy nem akarok-e nagykövet lenni Dániában?... Nem akartam! De lettem...

Megbékéltem a sorsommal, bár úgy éreztem, hogy félbemaradt a munkám a minisztériumban. De amit Szabó Ivánnal meg tudtam csinálni, azt az utódjával már nem.

Koppenhágai munkám mellett szereztem egy kandidátusi fokozatot és írtam egy könyvet. Nagykövetként pedig azt mondtam, hogy én most megfejtem a dánok titkát... Mi a teljesítmény, mi a modernizáció titka? Mi húzódik a német-dán kisebbségi megállapodás mögött? Mindenkit ostromoltam, és mindennek utánajártam. Két kurzusom volt az egyetemen... Ingyen előadtam a koppenhágai egyetem politikatudományi tanszékén. Szóval pörögtem - nekem van egy fordulatszámom, sem a fölött, sem az alatt nem tudok járni...

Közben 94-ben kormányváltás történt, amit én még Dániában éltem meg, 1996 őszén felhívott Kovács László, és kérdezte, hogy nincs-e kedvem Bonnba menni?... Akkor utazott haza Fazakas Szabolcs - két hónapos nagykövetség után - miniszternek. Hirtelen megürült a poszt, kerestek valakit, és engem találtak. Teljesen meglepett. Én német területen nem dolgoztam. Volt egy családból magammal hozott némettudásom és egy felsőfokú nyelvvizsgám, de a terepet nem ismertem. Nagy volt a kihívás. De azt mondtam, hogy akkor most végre megismerem Németországot!

Jártam a tartományokat. Régieket és újakat egyaránt. Szívtam magamba a tapasztalatokat. Rengetem dolgom volt. Pont az ellentéte volt Dániának. Ott én mentem a munka után. Németországban kaphat az ember egy napra öt meghívót, az egyik fenn van Kielben, a másik Münchenben, a harmadik Berlinben, a negyedik Frankfurtban... Volt olyan nap, hogy három városban is jártam...

Balázs Péter

Kecskeméten született 1941. december 5-én. A Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen szerzett diplomát 1963-ban, a közgazdaság-tudomány kandidátusa lett 1994-ben. 2001-től egyetemi tanár, 2003-tól a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Angolul, franciául, németül és oroszul beszél felsőfokon. * Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem okl. közgazda (1963) * A közgazdaság-tudomány kandidátusa (1994) * Egyetemi habilitáció (2000) * Egyetemi tanár (2001) * MTA doktora (2003) * 1963-68: Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalat - exportüzletkötő * 1969-82: Külkereskedelmi Minisztérium - főelőadó, osztályvezető, főosztályvezető * 1982-87: Magyar Nagykövetség, Brüsszel - kereskedelmi tanácsos. EK-kapcsolatok felelőse * 1987-88: a Minisztertanács NGKT helyettes vezetője * 1988-92: Kereskedelmi Minisztérium (utóbb NGKM) - főosztályvezető * 1992-93: Ipari és Kereskedelmi Minisztérium - közig. államtitkár * 1994-96: Magyar Nagykövetség, Koppenhága - nagykövet * 1997-2000: Magyar Nagykövetség, Bonn/Berlin - nagykövet * 2000-2002: Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem - tanár * 2002-2003: Külügyminisztérium - az Integrációs és Külgazdasági Államtitkárság vezetője * 2003-2004: Magyar Köztársaság Állandó Képviselete az EU mellett - nagykövet, állandó képviselő * A Magyar Közgazdasági Társaság tagja * A Magyar Külpolitikai Társaság alapító tagja * Az Európai Mozgalom Magyar Tanácsának alapító tagja (1989-) * A magyar kormány képviselője az Európai Konventben (2002-2003) * A Magyar Lovas Szövetség elnöke (2003-)

Mennyire jellemzően egy karrierdiplomata reakciója ez, és mennyire a valóságot kutató professzoré?

• Azt hiszem, hogy az ember végül is önmagát adja minden szerepben. Kiütközik az egyénisége. Nem vagyok karrierdiplomata. Sőt, nem is vagyok tipikus diplomata. Van egy nagyon nagy fokú érdeklődés bennem a világ iránt. Ennek feldolgozása, utánaolvasása, megírása is bennem van. De nem élek-halok a következő kiküldetésért. Mindig úgy éltem meg, hogy ez az egy van... Amikor Koppenhágában voltam, eszembe nem jutott, hogy még másutt is nagykövet leszek. Németországban azt mondtam, hogy lehet, hogy ez a pályám csúcsa, bonni nagykövet, akkor most én ebből mindent tudni akarok...

Németországban éltem meg a NATO-csatlakozást, a délszláv stabilitási paktumot, azt a berlini csúcsot, amin Prodit megválasztották, amin az Agenda 2000-et elfogadták...

...miközben NATO-gépek bombázták Jugoszláviát...

• ...közben bombázták Jugoszláviát, így van. Mentem úgy Berlinben a magyar zászlós autóval a köztársasági elnök fogadására, hogy jugoszláv tüntetők ököllel verték a kocsi tetejét, azt üvöltve, hogy "Gyilkos!"... Teli volt eseménnyel...

Közben 1998-ban megint kormányváltás volt, és akkor megtudtam, hogy a berlini átköltözést még bonyolítsam le, de utána tűnjek el. Napjaim meg vannak számlálva.

Nyakig benne voltam a költözésben meg építkezésben. Visszapereltük a régi telkünket Berlinben. Ötven munkavállalóval kellett farkasszemet néznem, hogy hol fog lakni Berlinben, miért ott fog lakni... Bezártuk Drezdát, átvittük Bonnt, Berlin egy részét áthelyeztük Bonnba, Frankfurtból átköltöztettük az embereket... Szóval nagy művelet volt.

És végül 1999-ben átvittem népemet a "Vörös-tengeren...", de én már nem mehettem velük... Még az új követségi épületben fölmentem az emeletre, és megnéztem azt a helyet, ahol a nagyköveti asztal állni fog - ami az én ötletem volt, az építészek máshova tették volna az irodát -, aztán hazajöttem... 2000-et írtunk már.

Martonyi János volt a külügyminiszter, aki kedvesen közölte velem, hogy rövid időre miniszteri tanácsadói posztot kaphatok, amíg találok magamnak munkát. Szobát nem kaptam, de fizetést igen. Humánus eltávolítás volt. Átmentem a Közgázra tanítani. Élvezettel tettem. Végre egy kis szabad alkotó élet. Írtam egy újabb könyvet az EU külkapcsolatairól... Megszereztem a tudomány doktora fokozatot, megkaptam az egyetemi tanári kinevezést... Nem veszett el az idő.

Beszélgetésünk közben többször előjött már az oktatás és a kutatás. Voltaképpen ön kutatóhoz képest diplomata, vagy fordítva?

• A tanítást szinte ugyanakkor elkezdtem, mint amikor a Közös Piacot, 28 évesen! Volt egy füzetem, amit a kollégáim meg évfolyamtársaim ismertek. Felmérgesedtem azon, hogy mi mindent nem tanítottak meg az egyetemen. És elkezdtem egy füzetbe gyűjteni ezeket. A külker főiskola szakiskolából akkor vált főiskolává, és az igazgató, Bársony Jenő ennek valahogy hírét vette, és azt mondta, hogy pont arra lenne szüksége, hogy megtanítsuk, amit a Közgáz elhallgatott. Kidolgoztam egy alapozó tantárgyat, és így hívtak meg tanítani.

Közben beindult a közhivatalnoki karrier is. Volt idő utána is a tanítással foglalkozni?

• Arra mindig találtam időt és módot, hogy legalább heti egy alkalommal bemenjek a főiskolára, majd az egyetemre. Nagyon sok éven át szakszemináriumot vezettem, ami a minimális szint. De összességében ezt valamiért fontosnak tartom. Ha az ember valamit megtapasztalt, akkor azt adja át!

Úgy gondolom, hogy a tudós az, aki egyrészt kíváncsi, másrészt tudja ismereteit kommunikálni. Én szeretek kommunikálni. Örülök, ha visszhangja van, és ha sok száz vagy ezer ember viszi magával azt, amit tőlem kapott... Nyilván valahol benne van a dologban, hogy a felmenőim több generáción át pedagógusok voltak, és azt örököltem a családban, hogy a tudás és a tudásátadás - az érték! És ez meghatározza a világlátást.

Végül a Közgázról is visszatért a köztisztviselők közé...

• Két éve voltam az egyetemen, mígnem ismét megszólalt a telefon. Kovács László hívott, és megkérdezte, hogy nem volna-e kedvem az MSZP külügyi és integrációs kabinetjét vezetni, amelynek feladata a választási program kidolgozása. És azt mondtam, hogy időm van, kedvem van, miért ne...

Idézetek Balázs Péter korábbi írásaiból, nyilatkozataiból

2003. 09. "Az a fajta kockázatminimalizáló magatartás, amely az egymást követő magyar kormányok viselkedésében az EU-val szemben tetten érhető, nem bizonyult indokoltnak. Nem más ez, mint "kérő" pozíciónk túlhangsúlyozása, a "kegyes jótevő" viselkedésének kiszámíthatatlanságától való szorongás, azaz a kínos történelmi emlékek felelevenítése a maguk idejében a magas porta, a bécsi udvar, Berlin vagy Moszkva váratlan haragjáról. (...) A magyarok akkor válnak kelet-európai jövevényekből az Európai Unió "nyugati" tudatú állampolgáraivá, ha sikerül sérelmek és követelőzések nélkül, széles körű nemzeti egyetértéssel pontot tenni a múlt század történelmére. Ez a művelet még hátravan, és amíg nem jutunk túl rajta, addig nem lesz tiszta tudatú, előre tekintő érdekérvényesítő gárdánk Brüsszelben sem." (Egyenlítő című folyóirat 3. szám) 2004. február 2. "Pontosan tisztában vagyok vele, hogy uniós biztosként Brüsszelben nem a magyar nemzeti érdekek képviselete, hanem a közösségi érdek figyelembevétele lesz a feladatom. Mind a régi biztosok, mind Magyarország részéről lesz egyfajta elvárás a nemzeti karakter megjelenítésére. Én nagyon szeretek magyar lenni. Ezzel szeretnék az Unió javára munkálkodni, és ezt összhangba tudom hozni a magyarságommal." (Magyarország.hu) 2004. 04. 06. "Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy a biztosok nem hivatalos képviselői hazájuknak, és ezt elfogadom. Magyarország nemzeti érdekeinek képviseletét az erre hivatott fórum, a Miniszterek Tanácsa biztosítja majd. (...) Mint magyar biztos, igyekszem majd hazám sajátosságait jobban megismertetni, mivel meggyőződésem, hogy ezek jelentős hozzáadott értéket képviselnek, és számottevően hozzájárulhatnak a közös európai projekt előmozdításához." (Magyarország.hu) 2004. 03. "A legfontosabb, hogy a ló visszatérjen a magyar emberek mindennapi életébe." (A Magyar Lótenyésztő és Lovasszervezetek Szövetségének kiadványa)

De miért igen? Ezzel a lépéssel politikai elkötelezettséget is felvállalt...

• 1990 óta, a plurális világban nem csatlakoztam egyik párthoz sem. Nem léptem be, pedig voltak ajánlatok. Olyan funkciókban voltam, ahol köztisztviselőként vagy nagykövetként az ország ügyét kell képviselni. Ugyanakkor soha nem tagadtam meg, hogy alapvetően baloldali érzelmű ember vagyok. Ennek részeként van bennem egyfajta értelmiségi liberalizmus, szabadelvűség, ez a "hagyjuk egymást békén" című értelmiségi vágy, ami soha nem teljesül. És van az egésznek egy erős nemzeti színezete. Az MSZP programjába is igyekeztem nemzeti színeket beleszőni, és nagyon melegen ajánlottam, hogy karoljuk fel a nemzeti sorskérdések helyes megoldását, mert ha mi nem tesszük, akkor más teszi meg - rosszul.

Ezekből áll össze bennem egy politikai világkép. Nemcsak hogy vállalom, hanem hirdetem is. Írom, mondom. Könyveimből világosan kiderül.

Ugyanakkor azt tudom mondani, hogy jó szívvel szolgáltam a magyar kormányokat, és jó viszonyt tudok ápolni minden parlamenti párttal. A Konvent alatt ennek tanúbizonyságát adtam. Megtalálom a hangot és a párbeszédkultúrát.

Egyébként négy olyan tagja volt az MSZP kampánystábjának, aki afféle értelmiségi vendégként került oda: Bayer József, az MTA Politikatudományi Intézetének az igazgatója, Ajkai Zoltán, aki a kórházi szövetség elnöke és a Korányi Kórház igazgatója, Medgyessy Péter és én.

Győztünk a választáson - úgy látszik, jó programot írtunk -, és akkor Kovács László megkérdezte, hogy hol akarok nagykövet lenni. És azt válaszoltam, hogy sehol. Nem régen jöttem haza, nem akarok külföldre menni. Szeretnék itthon élni. És ezt nagyon őszintén így éreztem. Ezután felajánlotta, hogy a külügyben integrációs és külgazdasági államtitkárként működjek. Végül államtitkári kinevezést nem kaptam, hanem az államtitkárság vezetőjeként egy kissé kétes státusú funkcióban dolgoztam - nagy kedvvel. A feladat nagyon szép volt. A tárgyalások végső fázisában koordinálta az álláspontokat ez a csapat. Örültem, hogy miután két évig teljesen ki voltam rekesztve ebből, megint részese lehetek. De különösen örültem, hogy a Konventben a kormány képviselőjeként jelen lehettem - az első két hónap kivételével mindvégig. Majdnem minden plenáris ülésen megszólaltam.

S amikor felmerült, hogy Brüsszelben is nagykövetváltás lehet, és hogy állandó képviseletet kell itt létrehozni, akkor végül erre kaptam felkérést. Elvállaltam.

Aztán eltelt egy év, és most megint váltott, immár a biztosi székbe. Vajon nem lehet-e ennek olyan olvasata is, hogy ön nagy újrakezdő, aki egy-két évente mindig belekezd valami másba?

• Magamban végiggondoltam, hogy az EU-biztosság előtt mikor történt velem utoljára az, hogy én pályáztam valamire. És rájöttem, hogy a KKM vámpolitika és nemzetközi szervezetek főosztályának vezetése volt ezt megelőzően - '88-ban - az utolsó. Tehát 16 éve esett meg utoljára, hogy én akartam valamit. Tizenhat év telt el, míg azt mondtam Medgyessy Péternek és Kovács Lászlónak, hogy engem érdekel az EU-biztosság. Ami '88 óta velem történt, azt mindig valaki más akarta. Volt idő, amikor ENSZ-feladatot nagyon szívesen elláttam volna - több alkalom is adódott erre. Az ENSZ Gazdasági Bizottságában végrehajtó titkár, az ENSZ Fejlesztési Programjában igazgató lehettem volna. Ezeket azonban minden esetben végül meggátolta hol a szakmai, hol a politikai féltékenység. Más kérdés, hogy mindazok, akik akkor akadályoztak ebben, végső soron - közvetve - a mostani megbízatásom felé is egyengették éppen az utamat.

De mindent összevetve: nincs bennem semmiféle vándorhajlam.

Nem fáj itthagyni azt, amit tavaly elkezdett? Egy képviselet munkába állítása....

• Kijöttem májusban, és megörököltem egy romhalmazt. Ami teljesen természetes, mert éppen a tárgyalások vége volt. Levonulóban volt egy győztes hadsereg. Másfelől a kezemben volt egy kormányhatározat, hogy létre kell hozni egy 95 fős képviseletet. Ki lesz az a 95 ember? Túlnyomórészt készen kaptam őket - tizenegy tárcától érkeztek. Megvolt a készség arra is, hogy vegyünk egy házat valahol az EU-negyedben. Magamban azt mondtam, jó: akkor a teljes csapat az év vége előtt benn lesz az új házban! És elkezdtem harcolni. Nem volt látványos, de könnyű sem. Telefonok, hogy ki mikor jöhet ki, a problémák a házzal, a költözéssel...

És aztán, ami a lényeg és a tartalom: hogyan álljon fel a szervezet? A lényegbe senki nem szólt bele. Azt mondtam, hogy egy ilyen szervezet akkor működik, ha egyrészt elhatárolódnak egymástól a munkaterületek, másrészt nagyon egyér-telmű a hierarchia. Ebben a két dimenzióban elkezdtem rakosgatni. Persze kellett hozzá egy rendező elv is. Aminek elfogadása nem is ment olyan simán. Ütközetek voltak. Amikor például elkezdtem győzködni a korábbról itt lévőket, hogy el kell felejteni az addigi hadrendet. Többé nem a Bizottság, hanem a Tanács a fő hadterület. Az egészet meg kell fordítani, és a kilenc EU-tanácsi formációra kell felsorakozni. Kilenc tanácsi stáb, és egy törzskar, ami az egészet működteti. Ebbe tettem a parlamentet, és a bizottsági funkciókat is.

Ezt egy picit torzította ugyan a külügy szándéka, hogy mi legyen a helye kül- és biztonságpolitikának... De a lényeg azért úgy állt fel, ahogy elképzeltem. A kisstílű hivatalnokravaszkodások leperegtek rólam. Rengeteget konzultáltunk, kollégákkal egyeztettünk, és most tesszük le a kormány asztalára az olasz elnökség alatt felmért tapasztalatokat.

Összességében azt lehet mondani, hogy működik a csapat, mi több, mások által irigyelt is... Még azt sem tagadom, hogy egy kicsit féltem ezt a társaságot. Ha nem sikerül megoldani a kellően színvonalas utánpótlást - mintegy 8-10 nagyon értékes ember fog most nyáron mozdulni -, akkor ez, miközben elmegy a képviselet-vezető, meg a nagyköveti tanácsban az előkészítő munkát végző "Antici-diplomata" is - szóval ez így együtt esetleg megrázhatja a képviseletet. De remélem, hogy nem így lesz.

Ami pedig engem illet... Ez a munka, nagykövetként itt, nem könnyű feladat. Főleg iszonyúan felelősségteljes. De szakmailag - úgy éreztem - egy ponton túl nem tesz túlzottan próbára. Nagykövetként az ember kapja az utasításokat, kapja a mandátumokat. Meg kell zenésíteni. Amihez viszont van jó kiszolgáló háttér is. És ez valahol biztonságos közeg. Én meg azt mondtam, hogy ha lehet, még bemegyek a legbelső barlangba az oroszlánok közé is, és kipróbálom magamat ott...

Akkor most térjünk vissza a nyitókérdéshez. Mennyiben determinálták hát az elmondottak azt, hogy ez az út végül a biztossághoz vezet?

• Nézze, olyan régóta csinálom, hogy ez az út szinte magától vezetett idáig. Az igazi győzelem a vár bevétele. Bekerülni a falakon belülre! Oly sokáig kellett harcolni kívülről, hogy úgy éreztem, ezt is meg kellene próbálni. Kipróbálni, hogy kilépve a magyar közegből hogyan tudom megállni a helyemet az Unióban.

A munkára való felkészülés közben, egy-egy próbahelyzetben az Unióba velem tartó kollégákkal néha egymásra nézünk, és azt mondtuk, hogy - húha!... Nagyon, magas teljesítményszint az, ami itt körülvesz. Például senki nem lepődik meg azon, hogy én angolul, németül és franciául beszélek, mert sokan vannak, akik erre képesek! A kabinetjelöltek közül, amikor kerestük a titkárnőket, tíz jelöltet vettünk sorra, mind beszélt németül, angolul és franciául!

A bizottságban hihetetlenül erős a teljesítménykényszer. Például az, hogy minden a tagállamok szeme előtt zajlik. Nem egyetlen ország kormányának a jóindulatát és támogatását kell kivívni, hanem majd huszonötét. És nagyon figyelik, hogy most az újak miként "muzsikálnak". Jobban szem előtt vagyunk.

Milyennek látja a következő hat hónapot?

• Minden szerdán van bizottsági ülés. Készülök arra, hogy ezeken megfelelően tudjak fellépni. Szeretnék majd megszólaltatni olyan véleményeket, amelyek az újak érdekeit megfelelően kifejezik. Nem túlzóan, nem önzően, de mégis láthatóan. Ehhez nyújthat alapot a szélesebb terület, tehát az a regionális főigazgatóság is, amelyért biztosként az egyik felelős leszek. És ezt kell hogy segítse a hozzám tartozó leendő kabinet is. Többnemzetiségű kabinetről van szó, ahol minden fontosabb témához ért valaki. Tőlük várom, hogy adott kérdéseknél előkészítsék a szükséges érvanyagot. Örömmel látom, hogy elképesztően széles a kiváló szakemberekből álló kínálat Brüsszelben.

Mindezek mellett mennyi idő marad a magánéletre?

• Semennyi. Már a mostani elfoglaltság mellett sem. Most, ugye, este nyolc óra van, és még itt ülünk...

...ez valahol most az én hibám is...

• Dehogy, e nélkül is itt lennék, az asztalon még ott sorakoznak a postakönyvek. A napi 12 órám általában megvan. A 14-15 sem ritka - tegnap például tizenötóráztam. De ezt más is megteszi itt - ez nem a nagykövet privilégiuma. Ez ilyen élet, ilyen munka. És úgy látom, hogy a biztosok még többet dolgoznak. Máris óriási a meghívásözön. Láthatóan nagy lesz az igénybevétel. Örülök, ha néha lóra tudok ülni.

Hobby

Tavaly év elején választottak meg a Magyar Lovas Szövetség elnökének. A lovasoknak kellett egy olyan ember, aki nincs benne a szűkebb érdekkapcsolatokban, ő maga nem lótenyésztő... Egy kicsit idealista, egy kicsit megszállott, szereti a lovakat, vannak politikai kapcsolatai, és akad menedzseri vénája is. Rábeszéltek, hogy vállaljam el, én meg ráálltam. Tulajdonképpen élvezem. Ez afféle lóügyi miniszterség. Lótenyésztés, lovasturizmus, lóverseny, lovasoktatás, EU-konform lóútlevél - ez mind ott van. Egy év alatt összehoztuk a nemzeti lovasprogramot, most adtuk ki nem régen. Létrehoztuk az Országgyűlésben a négypárti lovasbizottságot! Bábolnától Hortobágyig tartottuk a gyűléseket, aztán együtt ültünk lóra. u Tartok tőle, hogy nem lesz összeegyeztethető a Bizottsággal, majd megkérdezem. De valami szimbolikus kapcsolatot valószínűleg megtartok a magyar lovasélettel.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. május 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére