Magyarországon nagyon nehéz nőként politizálni

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 72. számában (2004. április 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A rendszerváltás óta a hetedik női miniszter a kormányban. A közéletben erőteljesen hallatja a hangját, tud kemény lenni, és határozott érdekérvényesítő. Dr. Lévai Katalin tárca nélküli miniszter, az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal vezetője nem tart attól, hogy távozása után megszűnik a kormányhivatal. Erről biztosította őt és a közvéleményt is a miniszterelnök. Szeretné, ha az a fajta politikusi magatartás, amely az Európai Unió országaiban elfogadott - s amelyet következetesen képvisel, amellyel az ügyek mellé áll, és nem pártpolitikai csatározásoknak rendeli alá a véleményét, a cselekedeteit - Magyarországon is elterjedne.

Interjú Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszterrel

"Budapesti nő vagyok. Magyar értelmiségi. Van családom, munkám. Bejártam a világot, de mindig itt éltem Pesten és Budán, vagyis Európában.... Elementáris erővel kötődöm a múltamhoz, szülővárosomhoz, gyerekkori lakásomat kegyelettel őrzöm, és végtelen kíváncsisággal vetem bele magam más országok életébe. Ideális európai polgár vagyok tehát." Ezt Ön írta 2003 februárjában. Ha rosszindulatú akarnék lenni, azt mondanám, szinte "tálcán kínálta fel magát" az európai parlamenti választási listára. Korábban foglalkozott-e a gondolattal, hogy megcélozza az európai parlamenti képviselőséget? A kósza hírek szerint erre már korábban benyújtotta az igényét, és a miniszterséget csak ugródeszkának szánta.

• Nevetségesnek tartom ezeket a híreszteléseket. De elárulom, nekem valóban van európai múltam. 1990-től rendszeresen meghívtak különböző szakbizottságokba, konferenciákra előadásokat tartani. Tanítottam a római, a koppenhágai, a prágai egyetem szociológiai tanszékén és kutatóként dolgoztam Hamburgban. Nyitott ember vagyok, az úgynevezett hatalmi pozíciók sohasem izgattak, de mindenkor szenvedélyesen dolgoztam bizonyos ügyek érdekében. Most sem én jelentkeztem erre a pozícióra. Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke és Medgyessy Péter kormányfő kértek fel, hogy vállaljam el a jelölést. Nem utasítottam vissza, de azzal nem számoltam, hogy a bejelentés ilyen indulatokat, támadásokat vált ki. Megdöbbentett, de túltettem magam rajta, mert tudom: ha bejutok az Európai Parlamentbe, sokat tudok majd segíteni a magyarországi civil szervezeteknek és régióknak, az egész országnak.

Készül-e a zárszámadásra?

• Igen, de tágabb értelemben, mint amilyenre céloz. Úgy érzem, a szakmai pályafutásom 15 éves periódusát zárom le, és kezdek el valami újat. A 80-as évek végén szociálpolitikusként, szociológusként végeztem az egyetemen, és 1989-től következetesen az esélyegyenlőség témaköreivel foglalkoztam. Először az Esély című folyóirat alapító főszerkesztőjeként, miközben tanítottam az egyetemen. Majd néhány évig Budapest legszegényebb kerületében, a hetedikben szociális munkásként dolgoztam egy olyan intézményben, amelyet időközben módszertani központtá fejlesztettünk. Ezt követte az az időszak, amikor a gyakorlati életben szerzett tapasztalataim alapján, két kormányzati ciklusban is a munkaügyi tárcán belül olyan programokat indítottam el, amelyek elsődlegesen a kormányzati munkában nélkülözhetetlenné vált szemléletváltozást célozták meg. A pályaívem egy irányba mutatott, és miniszterként is ugyanazokat az értékeket képviselem, tartom fontosnak, mint amelyekért korábban szót emeltem. A mai napig erőteljesen foglalkoztatnak azok a társadalmi mechanizmusok, amelyek a kirekesztés hátterében állnak. Csillapíthatatlanul érdekel, hogy miért működik úgy egy társadalom, hogy bizonyos csoportokat rendszeresen és módszeresen megkülönböztet. Arra törekszem, hogy ennek törvényszerűségeit, mozgatórugóit feltérképezzem, megértsem, és mindezek alapján meggyőzzem az embereket: a többségnek is az a jó, ha mindenki számára egészségesen működik a társadalom. Erős bennem a tanári én, vágyom arra, hogy meggyőzzem az embereket a mindenki számára élhetőbb élet megteremtése nem vágyálom, de tenni is kell érte. Az elmúlt években végigjártam az országot, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, és közben megtanultam, hogy a kimondott szó nem elég, hatásosan kell érvelni, és konkrét programokat kell kínálni.

Magyarországon Ön előtt nem volt az esélyegyenlőségnek miniszteri rangú képviselője. Gondolom, amikor elvállalta a felkérést, felállított magának egy minimális és egy maximális programot. Mi az, ami ebből megvalósult, és amit még 2004 májusáig meg tud valósítani? Lelkiismeret-furdalás nélkül fog távozni?

• Miniszterként elkészítettem az egyéves programomat, és azt mindenképpen teljesíteni szeretném. Ehhez a programhoz kaptam meg a 12,6 milliárd forint költségvetési támogatást, amelyből 819 millió forint fordítható a hivatal működtetésére. A pénz ésszerű felhasználásáról kötelességem az adófizetőknek elszámolni. Büszke vagyok arra, hogy a magyar az első és a mai napig egyetlen esélyegyenlőségi kormányhivatal Kelet-Közép-Európában. Ez óriási felelősség, hiszen ki kellett találni a stratégiáját, a profilját, és csak részben támaszkodhattunk a nyugat-európai példákra. Magyarországon élünk, és a nyugati mintákat csak nagyon óvatosan lehet adaptálni úgy, hogy azok a magyar "közönség" számára elfogadhatóak legyenek. A legfontosabbnak azt tartom, hogy néhány hónap alatt kiépítettük a nemzeti mechanizmusokat. Létrejöttek a bizottságok, a tárcaközi civil egyeztetőfórumok, amelyek a kormányzati politika alapjait alkothatják. Tizennégy bizottságban, az államigazgatás minden területén részt veszünk. Elértük, hogy minden minisztériumban kinevezték az esélyegyenlőségi program felelősét. Megteremtettük azt a vertikális koordinációt, amely korábban nem létezett, és amit már - remélem - nem lehet szétzúzni.

Valóban? Nem osztom az optimizmusát. Pillanatnyilag sokkal súlyosabb gondok vannak ebben az országban, mint az esélyegyenlőség témaköre, s ha Ön távozik, kérdés, megmarad-e egyáltalán a hivatal, mert ez egyértelműen az Ön személyéhez volt köthető.

• Ha a kormányzat valóban felvilágosult, modern állam kialakításán kíván munkálkodni, akkor fel sem vetődhet a hivatal megszüntetésének gondolata, hiszen még csak az európai uniós "alapkövek" letételénél tartunk. Erről biztosított engem és a közvéleményt is a miniszterelnök. Amennyiben olyan valaki lesz az utódom, aki hozzám hasonlóan kizárólag szakmai szempontok szerint folytatja a munkát, akkor az eredmények sem maradnak el. Ne feledje: az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal a költségvetési támogatáson kívül nemzetközi forrásokat - világbanki segélyt, EU-PHARE támogatásokat - is igénybe vehet a feladatok végrehajtásához. 2004 májusa után az Európai Szociális Alap négy év alatt körülbelül ezermilliárd forinttal támogatja majd a magyarországi hátrányos helyzetű - a negyven évnél idősebb nők, fiatal anyák, kistelepüléseken, vidéken élő - munkavállalók foglalkoztatását, a távmunka, a részmunkaidős és a rugalmas munkaidős foglalkoztatás elterjedését, a vidéki infrastruktúra fejlesztését.

Ezzel együtt is van olyan vélemény, hogy ez a hivatal a jelenlegi kormány legvitathatóbb szervezete, amelynek működése tisztán erkölcsi elveken alapul. És mint tudjuk, ezeket az erkölcsi elveket három ember közül ketten másként értelmezik. Ön valóban bízik benne, hogy ha az esélyegyenlőségi hálózat országos intézményrendszerré fejlődik, akkor a kirekesztés, a diszkrimináció látványosan csökkenni fog?

• A hálózat első bázisait a meglévő szociális intézményekre építettük, de ezeknek az esélyházaknak a feladatkörét maguk a működtetők találják ki, és valósítják meg. Mi a szakmai programok alapján adjuk a támogatást, de a kivitelezést azokra bízzuk, akik a leginkább ismerik a helyi igényeket, sajátosságokat. Ők nem elméleti fogalmak értelmezésével töltik az idejüket, hanem - például a debreceni esélyházban - a romáknak szerveznek munkaügyi tanácsadást és baba-mama szolgálatot. Lehet, hogy kezdetben csak öt, tíz vagy húsz család élethelyzetén tudnak változtatni, de minél többen szereznek erről tudomást, annál inkább bővülni fog a segítséget adó és a segítséget elfogadó emberek köre. És még valami: uniós követelmény volt, hogy a foglalkoztatáspolitikában, a szociálpolitikában, az oktatásban, a sport területén, az ifjúsági ügyekben is érvényesüljenek az egyenlő esélyek. Jogalkotási kényszerben éltünk, és a jogharmonizációs munkánk szerves része volt, hogy az esélyegyenlőségi mechanizmusok létrejöjjenek. Jó érzés, hogy a nehéz költségvetési helyzet ellenére a kormány körülbelül 320 milliárd forintot fordít összességében az esélyegyenlőségi programokra. Sikerült megőrizni a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatási forrásait, a fogyatékos szervezetek visszakaptak 250 millió forintot a költségvetési takarékosság ellenére. A Nemzeti Civil Alapprogram megvalósításához a költségvetés 7 milliárd forintot ad az állampolgárok személyi jövedelemadójának 1 százalékos felajánlása mellé. Ennek az összegnek a felhasználásába nem szólunk bele, tiszteletben tartjuk a civil szervezetek autonómiáját, tehát ők határozzák meg, milyen kollégiumokat hoznak létre, és azok milyen pályázatokat írnak ki. A döntés felelőssége is az övék. A roma középtávú intézkedési tervünkhöz valamennyi minisztériumnak csatlakoznia kellett, forrásmegjelöléssel és a témáért felelős szakember kijelölésével. De említhetem a roma integrációs programot, amely a romák foglalkoztatását és képzését segíti, vagy a digitális középiskola programot, amit az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal együtt indítottunk, és az iskolákból idő előtt kikerült romákat segíti hozzá az érettségihez. Beindult az egészségügyi tárcával közösen meghirdetett "Tolerancia az egészségügyben" program is, amelynek lényege, hogy az orvosokkal együttműködve szociális munkások dolgoznak a kórházi betegek érdekében.

Lévai katalin

1954. május 22-én született Budapesten. 1976-ban a Külkereskedelmi Főiskola angol-német szakán, 1987-ben az ELTE szociológiai, szociálpolitikai szakán diplomázott. 1992-ben a szociológiai doktori címet, 1993-ban a kandidátusi fokozatot szerezte meg. * 1987-1990: az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa, 1989-től 14 éven át az Esély című társadalompolitikai lap alapítója és főszerkesztője. Közben tanít a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1990-1994: az Esély Családsegítő Szolgálat vezetője, 1991-1996: a Kossuth Lajos Tudományegyetem docense, a Szociálpolitikai Tanszék vezetője. 1996-1998: a Munkaügyi Minisztériumban az Egyenlő Esélyek Főosztály vezetője és az Európa Tanács Nők és Férfiak Közötti Esélyegyenlőség Bizottságában Magyarország képviselője. 1999-2002: az Egyenlő Esélyek Alapítvány alapítója és elnöke. 2002-2003: a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban az Esélyegyenlőségi Főigazgatóság főigazgatója. 2003. május 19-től tárca nélküli miniszter, az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal vezetője. * Tudományos kutatásai: jóléti átalakulás az új demokráciában, az emberi méltóság és a társadalmi kirekesztés, a szociális intézményhálózat fejlesztése a társadalmi kirekesztés csökkentése érdekében, a nők részvétele a politikai döntéshozatalban, női esélyegyenlőség a felsőoktatásban, az esélyegyenlőség szociológiája tantárgy fejlesztése. * Önálló szerzőként jegyzett könyvei - a Civil a pályán (1998), A nő szerint a világ (2000), Pillangóhatás (2003) - mellett számos magyarul és angolul megjelent könyv társszerzője. * Szakmai elismerései: Szabad Sajtó Díj (1998), Szegfű Díj (1999). * Férje Kelen András egyetemi tanár. Nagyobbik lánya 26, a kisebbik 17 éves. Unokája egyesztendős. Budán, egy háromszobás lakásban élnek. Hobbija az írás, az olvasás és a tánc. Két évvel ezelőtt hozzáfogott családregénye megírásához, ezt szeretné a közeljövőben befejezni. Beszél angolul, németül, tíz évig nyelvtanár volt a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Elégedett-e az akadálymentesítés terén elért eredményekkel? Miniszterként az első teendői között szerepelt, hogy ebben az ügyben valamennyi minisztertársával felvette a kapcsolatot.

• Messze nem, de ennek a rendkívül összetett feladatnak nem az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal, hanem a Szociális és Egészségügyi Minisztérium a felelőse. Mégis, többletvállalásként előreléptünk. A megoldására szánt pénz nem nálunk van, de az akadálymentesítés elsődlegesen nem is pénz kérdése. Először az emberek fejében kell lebontani az akadályokat. Az akadálymentesítésre rendelkezésünkre álló 1 milliárd forintból rámpákat építtettünk és nyomdagépet vásárolunk a Vakok és Gyengénlátók Intézetének, valamint pályázatot írunk ki fogyatékosbarát informatikai megoldásokra.

Mit szólt ahhoz, hogy a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, amely 41 tagszervezetet tömörít, felszólította a kormányt, hogy vonja vissza az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvényjavaslatot, mert az figyelmen kívül hagyta a nőket érő diszkrimináció sajátosságait és a szövetség által száz pontban megfogalmazott módosító javaslatait?

• Csaknem két éven át egyeztettünk valamennyi civil szervezettel, természetesen e szövetség tagszervezeteivel is. Felvetődött, hogy önálló törvényt szeretnének a női esélyegyenlőség kérdésében, amit én magam is elképzelhetőnek tartok. Most egy általános kerettörvény született - ez az elterjedtebb európai megoldás -, ami nem zárja ki, hogy később legyen önálló törvény a női esélyegyenlőség biztosítására. A mostani természetesen minden nők elleni diszkriminációt tilt.

Kinek a fejében fordult meg, hogy miniszteri rangra emelje ennek a társadalmi kérdésnek a kezelését?

• Medgyessy Péter miniszterelnök úrral történt egyeztetés után született meg a döntés.

Ki volt a kezdeményező? Ön?

• Medgyessy Péter korábban ismerte a tanulmányaimat, az írásaimat, és mielőtt miniszterelnök lett, felkért, hogy vegyek részt a szakértői csapatában. Így kerültem a látókörébe, és amikor 2003-ban átalakította a kormányát, ő keresett meg, kért javaslatot arra, hogy az általam képviselt esélyegyenlőségi politikát hogyan valósítanám meg. Leírtam, és ezután kaptam a felkérést.

A kormányhivatal 65 munkatársat foglalkoztat. Milyen szempontok szerint állította fel a csapatát?

• A szűkebb kabinetem tagjai olyan szakemberek, akikkel tíz-tizenöt éve azonosan gondolkodunk. Fontos, hogy összeszokott csapat a magja, a motorja a hivatalnak. Mellettük a volt kollégáimat, és tapasztalt, szociális érzékenységű szakembereket kértem fel az együttműködésre a tízfős szociális szakszolgálat működtetéséhez. Menet közben derült ki, hogy a kormányhivatalon belül szükség van ilyen szolgálatra, mert özönlöttek hozzánk az egyéni panaszok. Sokat várnak tőlünk!

Ahhoz, hogy elfogadottá váljék az esélyegyenlőségi program, a kormányhivatal, konkrét, kézzelfogható eredmények kellenek. A távlatokban megvalósuló programokkal az embereket nem lehet megnyerni, meggyőzni, hiszen a tárcáknál korábban is volt ezekre a feladatokra elkülönített pénz, de azok hasznosulásáról nem sokat tudunk. Az esélyegyenlőségi kormányhivatalnak joga van ellenőrzi ezeknek az elkülönített pénzeknek a felhasználását?

• A programokat nem a jövőben, hanem most hajtjuk végre. A pénzek felhasználását folyamatosan ellenőrizzük!

Magyar kezdeményezésre, nemzetközi összefogással 2005-ben indul a romák évtizede elnevezésű és a romák integrációját segítő program. Mi a garancia arra, hogy ez meg is valósul nálunk?

• A nemzetközi dokumentumot tíz ország miniszterelnöke írta alá, többek között Medgyessy Péter kormányfő, aki személyesen vállalt felelősséget a program magyarországi beindításáért. Most kaptuk meg a nemzeti stratégiákat, amelyekből elemzést készítettünk. Ennek alapján indulhat a tízéves roma integrációs program.

Eredetileg a kormányhivatal nem szándékozott egyéni ügyekkel foglalkozni. Mégsem tudták ezt a "csapdát" kikerülni.

• Komoly dilemma ez, de végül az a gyakorlat alakult ki, hogy én csak akkor ajánlok fel egy-egy precedens értékű ügyben személyes segítséget, ha az feltétlen szükséges, és a hozzám forduló úgy látja, megkerülhetetlen a közbenjárásom. Egyébként társadalmi vitákat kezdeményezek. Például most a melegek jogairól, megítéléséről az egyházak, az állami szervezetek és a civilek bevonásával.

Ugyanakkor egyre több ügyben szólalt meg, és nem mindig szerencsésen, talán túl korán, talán olykor túlságosan is kimutatva az egyéni érzéseit. A közvetlen környezetében nem akadt senki, aki idejében figyelmeztette volna: "aki túl sokat markol, az keveset fog"?

• Valakinek vállalnia kell, hogy a tabutémákban hallatja a hangját, ráadásul minden tabutéma megtalál, és sohasem térek ki egyik elől sem. Megszólaltam prostitúcióügyben, a melegek ügyében, a romakérdésben és a népszegénység ügyében, amelyről mások nem szívesen beszélnek. Én vállaltam. Valóban jelentős a kockázata, de meggyőződésem: hosszú távon az a jó politikus, aki ezekben az ügyekben állást foglal, és mindenkor a gyengébb fél érdekeit képviselve, a diszkrimináció ellen emeli fel a hangját. Az a fajta politikusi magatartás, amelyet következetesen képviselek, nevezetesen, hogy az ügyek mellé állok, és nem pártpolitikai csatározásoknak rendelem alá a véleményemet, a cselekedeteimet, akár minta, követendő példa is lehet. Jó lenne, ha ez a típusú politikusi magatartás, amely az Európai Unió országaiban elfogadott, Magyarországon is elterjedne.

A politikusi magatartásformának sok összetevője van. A történelmi, gazdasági tradíciók mellett ugyanolyan fontos az egzisztenciális, anyagi háttér és érzelmi biztonság, mert így és csakis így tud bárki felülemelkedni a kisstílű, szűk látókörű csatározásokon.

• Igaza van, és én ebből a szempontból szerencsésnek érzem magam, mert nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott férjem van, aki kezelni tudja a karakteremet. Ő a biztos hátterem. Mindketten egy-egy lányt hoztunk ebbe a házasságba, és mindkettővel kiváló a kapcsolatom. Biztosítani tudjuk azt az életformát, amelyben létezni szeretünk, és nem is vágyom sokkal többre. Ezzel együtt nagy hiba, hogy nem készültem fel a támadásokra. De azt hiszem, hogy az eredmények, a megvalósuló programok engem igazolnak.

Milyen a világ mifelénk női szemmel?

• A nőknek nem könnyű megállni a helyüket a politikai küzdőtéren. Én közel 180 centiméter magas nő vagyok, a közéletben erőteljesen tudom hallatni a hangomat, határozott érdekérvényesítő vagyok, tudok kemény lenni. Ezzel együtt sokkal több energiámba kerül elfogadtatni magam, mint a férfiaknak, és sokkal inkább megszenvedem az érdemtelenül kapott támadásokat, mint ők, akik többnyire egy vállrándítással túlteszik magukat rajta. Ma Magyarországon nagyon nehéz nőként politizálni, és az is sok mindent elárul, hogy a rendszerváltás óta én csupán a hetedik női miniszter vagyok.

Ön írta 2003 februárjában: "Az erős piaci verseny, mint tudjuk, sokféle kockázattal jár. Nagy kérdés, hogy az Európai Unió szolidaritást hirdető szellemisége elég erős lesz-e ahhoz, hogy megvédje a gyenge piaci szereplőket?" A kérdés Magyarország szempontjából most sokkal aktuálisabb, mint egy évvel ezelőtt volt.

• Biztos vagyok benne. Különben nem vállalnám a brüsszeli megbízatást.

Megfogalmazná, hogy mi az esélyegyenlőség?

• Ezt legjobban John F. Kennedy fogalmazta meg. Az egykori amerikai elnök azt mondta: nem rendelkezünk egyenlő képességekkel, de mindannyiunknak egyenlő esélyt kell kapnunk, hogy kibontakoztassuk azt, ami bennünk van.

Került-e valaha olyan helyzetbe, hogy kirekesztettnek érezte magát?

• Próbáltak ilyen helyzetbe hozni, de nem hagytam magam.

Idézetek Lévai Katalin korábbi írásaiból, interjúiból:

1996. 10. 24. "Biztos, hogy férfidominancia van a közéletben, és a kultúránk előbb fogadja el a „férfias", mint a „nőies" értékeket. Így aztán a nők, ha sikeresek akarnak lenni, egyre inkább elférfiasodnak. Én inkább azt pártolnám, hogy nőként legyenek a nők sikeresek: lágyan, sok empátiával - attól még lehetnek okosak." (Magyar Narancs)

1997. 06. 06. "Az államháztartási reformnak köszönhetően ma a férfiak körében 11, a nőknél 9 százalékos a munkanélküliség. A kutatások azt bizonyítják, a nők munkamegtartó képessége sokkal jobb, mint a férfiaké, egyszerűen többet tűrnek, a lehető legrosszabb minőségű munkát is elvállalják. Ugyanakkor a munka nélküli nő nehezebben talál vissza a munkaerőpiacra, de munkahely nélkül is jobban föltalálja magát." (Magyar Hírlap)

1998. 10. 22. "Nagyon fontos, hogy mindenkit azonos értékű állampolgárként kezeljenek, csak az a kérdés, ki mennyire és miként tud ezzel élni. Az a félelmem, hogy a nagypolitika figyelmébe csak azok kerülnek, akik viszonylag jó jövedelmi szinten élnek. Úgy látom, a kormány figyelmének előterében kifejezetten a középosztály áll." (Magyar Nemzet)

1998. 06. 08. "A nyugati országokban a civil mozgalmakban nevelődtek ki a női politikusok. Ezek a civil mozgalmak nálunk is működnek, és ezeket jórészt a nők mozgatják. A helyi politikában, a civil világban tevékenykedő nők közül pedig egyre többen felismerik, hogy ha nem képviselik a saját érdeküket, más nem teszi meg helyettük." (Népszabadság)

2003. 01. 29. "A közéletben az már elmúlt, hogy megmosolyogják az »esélyegyenlőség bajnokait«. Ezért hálás vagyok az EU-nak, mert amikor hat évvel ezelőtt kimondtam ezt a szót, sokan valóban nevetgéltek rajtam. Amikor kiderült, hogy az EU-alapszótár szerves része a diszkrimináció elleni küzdelem, és számtalan bizottság, közösség működik ezen a területen, akkor vált nálunk is elfogadottá." (Magyar Hírlap)

2003. 02. 22. "Az európai szegénység feminizálódik, az európai szegények többsége nő, mindenekelőtt idős nő vagy gyermekét egyedül nevelő anya. Nem sikerült megállítani a gyermekszegénységet, a családon belüli erőszakot és a prostitúciót." (Népszabadság)

2003. 02. 22. "Az Európai Unió valamennyi országában növekszik a foglalkoztatott nők száma, ami önmagában nem garantálja az esélyegyenlőséget, de növeli a nők gazdasági függetlenségét és csökkenti kiszolgáltatottságukat. A hátrányos megkülönböztetéstől mentes élethez való jogot mindenütt törvények garantálják, és se szeri, se száma a jogvédő fórumoknak." (Népszabadság)

2003. 05. 21. "Miniszterként az első teendőim között szerepel, hogy valamennyi minisztertársammal felveszem a kapcsolatot, és megkérdezem, hol tart az akadálymentesítés. Be lehet-e jutni kerekes székkel a saját minisztériumába?" (Népszabadság)

2003. 05. 21. "Nagy sikernek tartom, hogy a civil szervezeteknek köszönhetően korábban elhallgatott jogsérelmek kerültek felszínre, a nők elleni diszkrimináció a közbeszéd tárgya lett. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy megváltozzon a társadalom szemlélete, meghatározóvá váljon a civil ethosz, a civil felfogás." (Népszabadság)

2003. 04. 02. "Tőlünk nyugatra a lakosság közel harminc százaléka dolgozik távmunkában, itthon azonban ezek a programok még csak most kezdődtek meg. 2002-től azonban a távmunkát alkalmazó magyar cégek alkalmazottanként 500 ezer forint támogatást és ingyenszámítógépet kaphatnak. Ha bejönnek az uniós pénzek, sokkal több ilyen pályázat lesz, és a Munkaügyi Minisztérium sokkal nagyobb összegekkel segítheti a rugalmas munkavállalás magyarországi elterjedését." (EUKK weboldal)

2003. 04. 02. "Az Európai Unió országaiban a nők átlagban 25 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Magyarországon a különbség alig 10-15 százalék. A magyar nők ugyanis sokkal jobban képzettek, mint az uniós átlag: a diplomát szerzők több mint fele nő. Ez az előny azonban a későbbiekben elolvad, mivel a nők a húszas éveikben nem a karrierjük építésével foglalkoznak, inkább gyereket szülnek." (EUKK weboldal)

2004. 01. 13. "Örülök, amikor ellenzéki képviselők is megkeresnek, mert visszhangra találnak azok a gondolataim, mondataim, melyek szerint az esélyegyenlőség nem pártpolitikai kérdés. És akkor is ez az álláspontot képviselem, ha az ellenzék bármely képviselője kétségbe vonja az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal létjogosultságát. A támadások nem riasztanak el attól a meggyőződésemtől, hogy ezek az ügyek fontosabbak, mint a pártcsaták."

"Nálunk van a szaktudás, az éberség, más tárcáknál a pénz, s így együtt sokszorozódik meg az esélyegyenlőségre fordítható összeg." (MTI)

2004. 01. 19. "Az adománygyűjtéssel arra akarom ösztönözni a gazdagokat, hogy vállaljanak felelősséget a rászorulókért. A kormánynak meg kell teremtenie egy igazságosabb jóléti elosztási rendszer alapjait, és tudnunk kell, kik az elsődleges kedvezményezettek. Tűrhetetlen, hogy hárommillió ember él a létminimum alatt. Elsősorban az ő sorsukon kell segíteni, ami nem azt jelenti, hogy a középosztálytól vennénk el." (Népszabadság)

2004. 01. 19. "Nagyon fontos szerepünk van a jóléti politika kialakításában, nekem pedig nem az a dolgom, hogy pénzeket és kegyeket osztogassak, hanem koordináljam a minisztériumok esélyegyenlőségi munkáját." (Népszabadság)

2004. 02. 06. "Az általam képviselt értékekből mindent megőrzök. Ott már hangsúlyos kérdések azok, amelyekért nálunk még küzdeni kell. Itthon nagyon sokat kell azon dolgozni, hogy a társadalommal megértessük például azt, hogy miért fontos a romák integrációja, vagy hogy a fogyatékossággal élőknek is joguk van a teljes élethez. Az Európai Unióban ezek az értékek már elfogadottak, ott nem a küzdelem lesz a fő feladatom. Itthoni munkám jelentős részét pedig megtartom, hiszen a parlamenti bizottságokkal állandóan kapcsolatban állok majd." (Népszava

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. április 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére