Nincs bizalmi tartalék

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. március 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 71. számában (2004. március 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Kádár Béla akadémikus, a (volt) kutató közgazdász, majd külgazdasági miniszter Antall József kormányában, a mai napig aktív közszereplő. A jegybanktanács tagjaként és a tekintélyes közgazdasági társaság elnökeként hallatja véleményét gazdasági, gazdaságpolitikai ügyekben, s álláspontjának súlyt ad tudományos munkássága, nemkülönben politikusi múltja. Hazánk uniós csatlakozása előtt néhány hónappal az új világgazdasági és európai konjunktúra kibontakozásának esélyeiről, a hazai fiskális és a monetáris politika viszonyáról, az ország pénzügyi helyzetéről s egyebekről faggattuk.

Interjú Kádár Béla akadémikussal, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökével

Milyennek látja mostanság a világ, benne Európa és hazánk állapotát? Lesz-e új világgazdasági konjunktúra, s mit hoz majd május elsejével nekünk az uniós csatlakozás?

• Feszültségben, elbizonytalanodásban, szertefoszlott illúziókban, rosszkedvű várakozásokban és működési zavarokban bővelkedő esztendőtől vett búcsút a világ, de az új év hagyományosan új remények hordozója. Ezúttal a már két éve várt világgazdasági megélénküléshez fűzött remények a korábbinál megalapozottabbak. A konjunktúrabarométernek számító tőzsde - bár szeszélyesen, de - néhány hónapja emelkedő irányzatú. A kamatok, inflációs ráták alacsony szintje, az árak viszonylagos stabilitása, a világkereskedelem bővülése kedvező alapot adnak a várt, külgazdaság-érzékeny kis országok fejlődése szempontjából kulcsfontosságú fellendülésnek. Nemzetközi előrejelzések szerint a fejlett országok átlagában a gazdasági növekedés üteme az elmúlt két évet jellemző 1,8 százalékról 2004-ben 2,8 százalékra nő, a világkereskedelem volumenében pedig a 2003. évi mintegy 4 százalékkal szemben 2004-ben már az exportvezérelt növekedési pályán haladó országok számára kedvezőbb 6-7 százalékos bővülés várható.

Nem látható ugyanakkor javulás a globálisan integrálódó világgazdaság irányítási rendszerében, társadalmi környezetében, a felhalmozódott szociális deficitek csökkentésében. A változatlanul magas munkanélküliség, a térségi és a szociális leszakadás, s a tudásintenzív növekedési pálya követelményeihez való gyenge alkalmazkodás továbbra is bizonytalansági forrás. A nemzetközi piaci kapcsolatokban erőteljes hullámverést váltott ki a dollár elmúlt másfél évben bekövetkezett több mint 50 százalékos leértékelődése, az amerikai egyensúlyhiányok nemzetközi finanszírozása körüli tétovaság. A bizonytalanság növeli a kockázatokat, ami önmagában is kedvezőtlen az alacsony kockázatviselő képességű kis országok és kis vállalatok számára, tehát számunkra is.

A még törékeny világgazdasági megélénkülés földrajzi térben továbbra is rendkívül egyenetlen. Már hosszabb ideje az ázsiai országok alkotják a világgazdaság legdinamikusabb övezetét. A világ két legnépesebb országában, Kínában és Indiában az elmúlt három év átlagában több mint 7 százalékkal, illetve 5 százalékkal bővült a GDP, s még jobb teljesítmény várható 2004-ben is. A világ vezető gazdaságában, az Egyesült Államokban folytatódik az élénkülés, s a 2004-re várt 3,6 százalékos növekedés révén már érvényesül Amerika nemzetközi mozdony szerepe. Japán évtizedes stagnálásközeli állapotához viszonyítva a GDP 1,5 százalékos növekedése már figyelemre méltó javulás.

A magyar gazdasági fejlődés külső feltételei szempontjából kisebb súlyú, de kedvező hatású fejlemény a kelet-közép-európai rendszerváltó országok gazdasági helyzetének javulása, és a 2004-re várt 3-6 százalék közötti növekedési üteme. Oroszország és Ukrajna növekedése, miként az elmúlt négy évben, továbbra is felülmúlja a világgazdasági, s különösen az európai átlagot.

És az Európai Unió?

• A számunkra meghatározó térségben is elmozdulás várható: az elmúlt kétéves, kvázi stagnálás után a GDP 2 százalék körüli bővülése, valamint 4,5 százalék körüli importnövekedés valószínűsíthető.

A tagországgá váló Magyarország számára az uniós konjunkturális környezet javulása önmagában kedvező. Mindazonáltal a világ s az Egyesült Államok mögött elmaradó nyugat-európai gazdasági dinamizmus, a magas munkanélküliség, a strukturális reformok elhúzódása, a növekedési és stabilitási paktum egységes szabályozórendszerének alkalmazása körüli feszültségek általában nem javítják az új tagországok befogadási környezetét. A tudásintenzív világgazdasági növekedés időszakában az sem szerencsés, hogy Európa kutatási kapacitásaiban, elit egyetemeinek színvonalában, műszaki fejlődésében, munkaerőpiacának rugalmasságában az elmúlt évtizedben lemaradt az Egyesült Államok mögött, általános versenyképességét költséggazdálkodási és humán tényezők, strukturális merevségek is gyengítik.

Ámde az EU (felismert gyengeségei ellenére, s azokkal együtt is) ez ideig számottevően javította korábban elmaradott tagországainak, Írországnak, Spanyolországnak, Portugáliának, Görögországnak a fejlődési, felzárkózási esélyeit. Az uniós csatlakozás Magyarország számára sem egyszerűen többleterőforrásokat, piacszerzési lehetőségeket, fejlődési impulzusokat ígér, hanem szabadulást is a XX. század oly terhes örökségétől. A rendszerváltás lezárása, a kompországi és kisországi státus hátrahagyása, a határ nélküli Európában kínálkozó nemzeti újraegyesülési, érdekérvényesítési lehetőségek, geostratégiai helyzetünk javulása mind történelmi léptékű változás.

Vajon felkészültünk erre a változásra?

• Az esélyek kihasználása valóban elsősorban a csatlakozó országok felkészültségétől függ. A versenytől, versenykörnyezettől fél évszázadig elzárt országok számára óriási erőpróba lesz a nagytérségi verseny, az EU közös külgazdasági politikájának átvételével együtt járó alacsonyabb vámvédelem, és az Unió szerződéses kapcsolatainak keretében különféle piacra jutási kedvezményeket élvező országok járulékos kínálata. A nagytérségben rejlő előnyök kiaknázása a versenyképességnek, illetve a nemzetgazdasági teljesítmény javulásának a függvénye. Ehhez viszont társadalmi-gazdasági stabilitás, választási ciklusokon átívelő, átfogó nemzeti stratégia, szakszerű gazdaságpolitika és a fejlesztési források mozgósítása szükséges. Irányítástechnikai, szervezeti szempontból sajnos nem megnyugtató a magyar államigazgatás területi szervezése, az uniós erőforrások megszerzéséhez, fogadásához szükséges pályázatkészítési, végrehajtási kapacitás, az intézményrendszer állapota. A felkészülési deficit következtében a gyengébb teljesítményű, versenyképességű területeken, a mezőgazdaságban, kisvállalkozások körében, helyi önkormányzatok világában a veszteségek az elkerülhetetlennél nagyobbak lehetnek.

Kádár Béla dr.

1934-ben született Pécsett. Érettségi oklevelet a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban, diplomát a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen szerzett, utóbbit 1956-ban. (Amúgy mellesleg járt a bölcsészettudományi karra is.) Pályafutását a Magyar Nemzeti Bankban kezdte, később dolgozott külkereskedelmi vállalatnál is. 1961-től kutató közgazdász. Ford-ösztöndíjjal megjárta a Harvard Egyetemet (1967-68); volt a chilei, Santiagói Egyetem tanára (1970); a perui San Marcos Egyetem tanára (1971-72); 1990-ben külgazdasági miniszter lett. 1994-98 között országgyűlési képviselő, a költségvetési bizottság elnöke. 1999-2003 között hazánk állandó képviselője az OECD-ben. Az MTA levelező tagja, jelenleg a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja és a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke. 1967 és 1996 között több jelentős, nemzetközi sikert is aratott művet publikált. Özvegy. Egy fia és két unokája van.

Úgy tudjuk magunkról, tudásban-tehetségben vannak nemzeti tartalékaink. Reális-e nálunk is a tudásalapú gazdaság megteremtése belátható időn belül?

• Az uniós felkészüléssel történelmileg egybeesik a helyteremtés az úgynevezett digitálisan globalizált tudásgazdaságban. A századforduló mennyiségi mérföldkő is volt, amennyiben az OECD-országok összevont bruttó belföldi termékében fél évtizede lépte túl az 50 százalékot a tudásintenzív termékek és szolgáltatások aránya. A jövő alakítása szempontjából Európa, Közép-Európa és Magyarország is lemaradt, a felzárkózás közös európai feladat. E szempontból Magyarországot európai összehasonlításban is figyelemre méltó önsorsrontás jellemzi. Egy évtized óta kritikusan alacsony szintre csökkent a kutatási-fejlesztési költségek aránya. Úgy vélem, a teljesítmény-értékrendű oktatást reformálcában szorítja ki a tehermentesítő játékos iskola, torz érdekeltség ássa alá a felsőoktatási elitképzést, tombol az érték- és erkölcsromboló, népbutító tv-civilizáció. Ma egyszerűen nincs az országban olyan tömegtájékoztatási, tudományos vagy éppenséggel politikai erő, amely felvilágosítaná a társadalmat arról, hogy a világméretű változásoknak, versenyképességi követelményeknek fittyet hányó neoprimitivizálódással nem lehet országot, jövedelmet, jólétet felzárkóztatni!

Nem csekély tehát a társadalom felkészülési deficitje. Az elmúlt évszázad megrázkódtatásai után a magyar társadalom zöme idegenkedik a teljesítményjavítási kényszertől, külső követelményektől. Könnyebb életre, gyors gyarapodásra vágyik, s az európai felzárkózást jólétjavítással kezdené. Nem könnyű eldönteni, hogy ez a társadalmi állapot az elmúlt évtized választásait ígérgetésekkel, népszerűségi vetélkedőkkel megnyerő pártok tevékenységének következménye, vagy éppenséggel a pártok szolgálják ki a könnyebb ellenállás vonalán a társadalmi várakozásokat. A kiváltó ok tisztázása nem változtatja meg az alaphelyzetet, hogy a nemzetközi üzleti világ a kialakult társadalmi környezet alapján minősíti az egyes országok partneri értékét. Az viszont már tisztán a politikai szférát minősítő jelenség, hogy a politikai kultúra, konszenzusteremtési készség mai szintjén nem alakult ki egyetértés a különféle politikai erők között a nemzeti stratégia alapvető céljairól. Így jelenleg nem indokolt túlzott várakozásokat fűzni ahhoz, hogy az Unió különféle fórumain a magyar politikai pártok képviselői közös fellépéssel segítik majd elő a nemzeti érdekek érvényesítését.

Professzor úr! Finoman fogalmazva nem éppen reményt keltő, amit mond. Kikérik-e, meghallgatják-e véleményét mostanság akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalon? Van-e önnek még valamelyes befolyása a gazdaságpolitika alakítására?

• Nos, a Monetáris Tanács tagjaként mindenesetre megteszem, ami tőlem telik. Hanem azért azt látni kell, hogy a monetáris politika szakmailag ma már nem olyan fontos terület sem Magyarországon, sem másutt, mint korábban a tőkeforgalom globális liberalizációja előtt. Az más kérdés, hogy mekkora a kamatérzékenysége az egyes országok gazdaságának. Korábbi feltételezésektől eltérően például Japánban a tartós zéró kamat sem hozott élénkülést. Csehországban korábban akkor volt tőkebeáramlás, felértékelődés, amikor a cseh jegybanki alapkamat alacsonyabb volt, mint az európai központi banké. Magyarországon most Európához képest kimagasló a jegybanki kamatszint, amiből a hagyományos tankönyvek és felfogás szerint arra lehetne következtetni, hogy csak úgy özönlik be a tőke, és óriási felértékelődésnek kellene lenni, de erről szó nincs. Egészen más magatartási sajátosságok alakulnak ki, amikor a rövid lejáratú tőkék globálisan, szabadon mozognak ide-oda, és ilyenkor bizony a hitelesség, az egyes országok teljesítményéről, gazdaságpolitikájáról kialakított kép sokkal jobban alakítja a mozgást, mint az alapkamat. A hitelességhez persze az is hozzátartozik, hogy jó lenne fegyverszünetet kötni, amolyan magyar-magyar fegyverszünetet.

Magyarország esetében egy év óta tapasztalhatjuk a látszatok és a valóság közötti megítélési eltérésekből fakadó pénzügyi jelenségeket. 2003 elején még a magyar gazdaság korábbi presztízse alapján kialakult felértékelődési várakozások nyomán indult spekulációs roham, az elmúlt hetekben viszont ennek ellenkezője történt, leértékelődési várakozások táplálták a nem túl nagy volumenű pénzügyi mozgásokat. A magyar gazdaság 2003 elejei, meggyengült állapota már egyáltalán nem indokolt felértékelődési várakozásokat vagy törekvéseket. Ma viszont a gazdaság alapjai nem oly gyengék, mint a leértékelődést várók feltételezik, de ez még nem mentesíti az országot jövőbeni leértékelési spekulációktól. A spekulációs tőke mindig és mindenütt nyerészkedési lehetőségeket keres, támadási célpontjait azonban nem véletlenül választja ki, hanem az érintett ország irányítási rendszerének, politikai hitelességének feltételezett gyengesége alapján.

Szóról szóra

1994. április 15. "Kellő termelésfejlesztéssel, beruházási politikával, a hitelezési rendszer korszerűsítésével, a külgazdasági diplomácia szakadatlan, folyamatos piacnyitási törekvéseivel együttesen elő lehet segíteni, hogy az évtized végére a magyar mezőgazdaság - amely nemzetközi összehasonlításban költséggazdálkodási oldalról és szakértelmi oldalról versenyképes - Európa teljesítőképes, dinamikus mezőgazdaságává váljon." (Heti Magyarország)

1995. április 13. "A csomag nem a kínálatépítő, társadalmi konszenzust erősítő politika csomagja... Mi is a költségvetési deficit elszaladásának fő kiváltója: a reálbérek, illetve a fogyasztás, avagy éppenséggel a kamatok elszaladása? Nos, 1992 óta a drága pénz politikája következtében az államadósságok után fizetett kamatok nagyságrendje növekvő mértékben haladja meg a költségvetési deficitet, az 1995. évi költségvetésben pedig már 60 százalékkal. A ma már, három hónap után irreálissá vált költségvetés kiadási előirányzatának egyharmada szolgál kamatfizetésre, adósságtörlesztésre. Azóta a jegybanki alapkamatok emelése ezt az arányt tovább növelte, a deficitfinanszírozást drágította." (Magyar Nemzet)

1996. április 13. "Dőre dolog volna feltételezni, hogy a politikai erőterek jellege, a politika sikere vagy kudarca szabad választói akarattal és akaratnyilvánítási lehetőségekkel rendelkező demokratikus társadalmakban a politikai erők elméleti felkészültségétől, szellemiségük minőségétől függ. ... Gyakorlati szemszögből jól látható, hogy a politika választási sikere nem a kor kihívásaira adott elméleti válaszok szakszerűségéből, hanem egyre nagyobb súllyal a közvélemény befolyásolhatóságából, a társadalom mindenkori közérzetéből, ez utóbbi pedig - egyéb feltételek változatlansága esetén - a közelmúlt, s a jelen társadalmi-gazdasági élményeiből fakad." (Népszabadság)

A hitelesség egyik lényeges összetevője nyilván a monetáris és a fiskális politika egységes gazdaságstratégiának alárendelt harmóniája lenne.

• Hát hogyne! Külföldi partnereim már nagyon régóta mondogatják, hogy a Magyarország jövőjébe vetett bizalom azért is inog, mert nem tartják képesnek a döntéshozatali szféra szereplőit konszenzusos kultúra kialakítására. Az ország, ezen belül a döntéshozatali szféra megosztott. És még jó néhány párt is eléggé megosztott, ami nem ad kellő fedezetet markáns politikai vonalvezetésre, különösen ha annak népszerűtlen feladatokkal is meg kellene birkóznia.

Feltehetően a jegybanktanács ülésein is felbukkan ez a megosztottság. Mi az, ami az önök vagy a jegybank elnökének döntéseit elsősorban motiválja?

• A pénzügyi stabilitás megőrzésének célja. Egyébként Magyarországon a jegybanktanács ülései és belső vitái nem nyilvánosak.

Ezt vesszük észre! A jegybankról szóló törvényben szerepel, hogy az MNB-nek - amellett hogy őre a forint értékállóságának - kötelessége elősegíteni a kormány gazdaságpolitikai céljainak teljesülését, amennyiben azokat az Országgyűlés többsége jóváhagyta. Vajon most így van ez?

• A jegybank jelenleg a kormánnyal közösen a 2008-ban remélt EMU-tagság feltételeinek megteremtésére törekszik. A jegybanki döntés értékválasztás kérdése. Az MNB vezetése saját ítélőképessége szerint hoz döntést arról, hogy milyen prioritásnak tekinti a pénzügyi stabilitás megőrzését, illetve más gazdaságpolitikai célok támogatását. Ha a pénzügyi stabilitásért felelős más tényezők (enyhén szólva) gyengélkednek, akkor ez bizonyos mértékben késztetést ad a monetáris politikának (az indokolt mértékű) szigorításra. Az persze más kérdés, hogy a gazdaságpolitika kicsit hasonlít a mezőgazdasághoz, amelynek sikerét a munka és a föld minősége mellett a jó időjárás, a csapadék, a napfény is befolyásolja. A csapadék hiányát nem lehet többszöri szántással pótolni. Ilyen összefüggésben a gazdaságpolitika egyik összetevőjével sem lehet a gazdaságpolitika egészét alapvetően befolyásoló eredményeket elérni.

De mi a helyes eljárás, ha a gazdasági gyarapodás teremtette bevételek révén nem lehet fedezni a közkiadásokat, amelyek növeléséért irgalmatlan nyomás nehezedik a mindenkori kormányokra? Mit tesz ekkor a jegybank elnöke vagy a Monetáris Tanács annak érdekében, hogy megakadályozza a fölösleges pénzkiáramlást, ami nyilvánvalóan az infláció növekedéséhez, a belső és külső egyensúly megbillenéséhez, így a nemzetközi tőke, a befektetők bizalmának elvesztéséhez, azaz a növekedés forrásainak elapadásához vezet?

• Jelenleg a jegybank legfontosabb eszköze a kamatpolitika, az összes többi csak másodlagos hatásokat vált ki. Ezzel a "játékszerrel" tud a legkönnyebben élni, no meg persze verbális intervenciókkal, de ha a szavaknak nincs megfelelő fedezetük, és főleg ha a tettek nem támasztják őket alá, akkor a legjobb szándékú szavak is bumeránghatást válthatnak ki. Deák Ferenc évében (még alig ért véget) célszerű emlékeztetni arra, hogy "A politika az arányok művészete." Persze a közgazdasági követelményeket elég sokan ismerik Magyarországon. A baj az, hogy amikor a "romlás virágainak" elszaporodásában nem annyira szakmai, mint inkább politikai szempontok játszanak meghatározó szerepet, akkor azt nagyon nehéz szakmai racionalitással ellensúlyozni. Magyarországon sajnos a politika mindent elural, és a döntéshozók is ebből indulnak ki. A társadalom is át van politizálva, a társadalom helyzetmegítélési képessége enyhén szólva korlátozott.

Professzor úr, ön mikorra teszi ennek a gazdaságpolitikai úttévesztésnek a kezdetét?

• Erről nemcsak most és az elmúlt év során, hanem már jóval korábban is hangosan szóltam. A politikai racionalitás szempontjából talán érthető, hogy választás előtti évben a közgazdasági racionalitás elhalványul, a választás előtti év nem örömmámor sem az üzleti világ, sem a közgazdászok számára. Ebből adódóan a magyar versenyképesség romlásának kezdete úgy 2001-re tehető. Nemzetközi tapasztalat persze, hogy az ilyesmi nem ritka eset, és különösen nem jó a világgazdasági recesszió időszakában. Ámde a választások után szokott elérkezni a helyreigazítás, a választási gazdaságpolitika helyretételének időszaka. Magyarország esetében az volt a kedvezőtlen fordulat és a hitelvesztés fő oka, hogy a választási típusú gazdaságpolitika 2001 után folytatódott 2002-ben, sőt áthúzódott 2003-ra. Közepesen fejlett, külgazdaságra érzékeny ország a világgazdasági stagnálás időszakában ennyit nehezen tud kemény következmények, népszerűtlen intézkedések nélkül túlélni. Ráadásul az idén is választási év van, két év múlva pedig jön 2006. A külhoni Magyarország-elemzők, befektetők, potenciális befektetők is úgy látják, hogy 2007 előtt nagyon nehéz lesz racionális magyar gazdaságpolitikát kialakítani, és a jelenlegi feszültségekben ez tükröződik. Persze akkor van remény, ha a kormány eltökélt, cselekvőképes, és a gazdaságpolitikában érvényesül a felismerés, hogy a jelenlegi globalizált világgazdaságban és lassú növekedés időszakában a jóléti rendszerváltás - bármennyire kívánatos - nem megalapozott cél Magyarországon. Ez a felismerés feltételezhetően már megszületett, de nagyon nehéz lesz a felismerésből fakadó következtetések levonása, ha a kormányzat mögött álló politikai erők elsősorban a választások kedvező kimenetelében érdekeltek. Jelenleg nem látom annak jeleit, hogy a két nagy politikai párt legalább stratégiai kérdésekben egyet tudna érteni, mert elsődleges céljuk a választás megnyerése - vagy a hatalom megtartása. Ez pedig nem tesz jót a magyar gazdaság nemzetközi megítélésének. A magyar társadalom és a lakosság az elmúlt két-három évben bizonyos mértékig megszokta a korábbinál gyorsabb jövedelemnövekedést, tehát a várakozások is erőteljesen megnőttek. Ezeket visszafogni soha nem könnyű, különösen nem az ilyen kiélezett politikai helyzetben. A társadalomnak nincs kellő áttekintőképessége arról, hogy mi lehet a teljesítmény nélküli osztogatás következménye. És ha a piac kényszeríti ki a gazdaságpolitikai fordulatot, annak veszteségei, társadalmi költségei mindig nagyobbak, mint ha a változás rendezett visszavonulás keretében történik. Ilyen a világ. Tetszik, nem tetszik, Magyarország az Unióban a még erősebb versenyben már nem játszhatja el ugyanazokat a játékokat, mint korábban, mert az EU fegyelmező ereje (bár korántsem tökéletes) erőteljesebb, különösen a kis országokkal szemben.

A statisztikák arról tanúskodnak, hogy az utóbbi hónapokban a reálgazdaságban kedvező folyamatok vannak kibontakozóban. Nem kellene az MNB-nek ezeket a folyamatokat kamatcsökkentéssel is előmozdítania?

• Reálgazdasági szempontból a magyar gazdaság valóban túljutott egy kedvezőtlen szakaszon. Az ipari termelés, a beruházások, a kivitel növekedése, a kormányzat reálgazdasági felismerései, egyensúly-javítási szándékai, a külső gazdasági környezet javulása biztató jelek. Az ország azonban együtt él az elmúlt három év örökségével is, a nemzetközi bizalomvesztés nyomán megcsappant befektetői hajlandósággal, magasabb országkockázattal, az eltűnt belső megtakarításokkal, az így megnövekedett fizetésimérleg-deficittel, a 2003-hoz viszonyítva csökkenő, de még mindig magas, a vártnál jóval magasabb államháztartási egyensúlyhiánnyal. (Igaz, a kedvezőtlen egyensúlyi mutatók a magyar növekedés tartós útitársai.) Hátrányos fordulat volt viszont a trendváltás és a hitelességvesztés, amiről már volt szó. Ez utóbbi következmény, de ma már hat a reálgazdasági folyamatokban is. A trendváltás lényege a korábbi térségelső pozíció eltűnése, a beruházások növekedési ütemének csökkenése, az (egyetlen járható!) exportvezérelt gazdasági pálya "elgazosodása", a komparatív bér- és intézményrendszeri előnyök megkopása, az egyensúlyi mutatók romlása, a dezinflációs folyamat megtorpanása, s (remélhetőleg csak átmeneti) megfordulása.

A hitelességvesztés elsősorban a politikai szféra minőségének leromlásához, az elmúlt három évben követett gazdaságpolitikai célok ésszerűtlenségéhez kötődik. A politikai pártok súlyos felelősséget viselnek ez idő szerint nem teljesíthető társadalmi várakozások gerjesztésében, a gazdasági folyamatok túlpolitizáltságában. A pártok közötti túlelosztási vetélkedő, a politikai szférában kialakult törzsi háborúk és konszenzushiány, az országimázst romboló kijelentések a magyarországi antiszemitizmusról vagy a jogállam hiányáról, a meghirdetett gazdaságpolitikai célok végrehajtási deficitje, megalapozatlan felső szintű nyilatkozatok, politikai macskajancsik ugrándozásai, a nemzetközi várakozásoktól eltérő, a szavazási hajlandóságban megmutatkozott legalacsonyabb arányú EU-csatlakozási támogatottság a térségben, a NATO-szövetségesi szerep leértékelődése a piacok számára megkérdőjelezte a magyar társadalom, a politika, a közgazdaság-tudomány bölcsességébe vetett korábbi bizalmat.

A pénzpiacot a 2002. évi rekordmagasságú magyar államháztartási deficit önmagában még nem rendítette meg. A 2003. évi, technikailag ugyancsak tehermentesített költségvetés a tervezettnél és a piaci várakozásoknál jóval nagyobb mértéke viszont korántsem lebecsülhető hatású. Ráadásul az uniós csatlakozási szerződés aláírásával új világ kezdődött. Ha egy ország pénzügyi kormányzata adott év szeptemberében a negyedévvel később amúgy is közismertté váló államháztartási deficit nagyságáról ismételten lényegesen kedvezőbb adatot közöl Brüsszellel, magára vonja a megtévesztő szándék vagy a korlátozott ítélőképesség vélelmét. Mindkét változat kockázatifelár-növekedésbe, súlyos milliárdokba kerül.

Jól szemléltetik a gazdaságpolitikai hitelesség különféle összetevőinek viszonylagos jelentőségét az árfolyam-politikai mozgások. A jegybanki alapkamat elmúlt fél évben bekövetkezett 6 százalékpontos megugrása vajmi kevéssé stabilizálta az árfolyamokat. Bizalomerősítőnek szánt nyilatkozatok hitelességi deficit esetén azonnali árfolyamgyengülést váltottak ki. A lakáshitel-támogatások szigorítása viszont azonnal csaknem három százalékponttal erősítette a forintot. A hitelesség esetében tehát nem babra megy a játék.

A 2003. évi költségvetés öröksége egyszersmind rányomja bélyegét a 2004. évi, a valóságosnál lényegesen kedvezőbbnek látszó feltételek mellett kialakított költségvetés céljainak hitelességére, illetve elérhetőségére. A 2004. évi, a GDP 3,8 százalékát kitevő, államháztartásideficit-cél elérése a korábban feltételezett 4,8 százalékos 2003. évi arányról csaknem 200 milliárdos szigorítással, jövedelemkivonással járt volna. A várható végleges deficit alapján azonban az eredeti cél teljesítése jóval erőteljesebb jövedelemkivonást követelne meg, ami radikális gazdaságpolitikai fordulat nélkül aligha képzelhető el. Magyarország jelenlegi s rövid távú pénzpiaci helyzetének s középtávú maastrichti menetrendjének megítélésében e körülmény döntő szerepet játszik.

Kétségkívül vannak tehát kedvező jelek is, de a korábbi bizalom még messze nem állt helyre a magyar gazdaság iránt. Az államháztartás minden várakozásnál nagyobb hiánnyal zárt, így pillanatnyilag csak magas kamatszint mellett lehet elmozdulást várni az egyensúly irányába.

De ennek a deficitnek - nemde - éppen egyik tényezője a magas kamat is?

• Legyünk reálisak! A 2002 decemberében (2003-ra) elfogadott költségvetésben, a deklarált államháztartási hiány a GDP-hez viszonyítva 4,5 százalék volt. A legfrissebb, nem végleges adatok szerint pedig valójában 5,6-5,7 százalék lesz - attól függően, hogy mekkora volt a GDP. (Az igeidők helyesek. - A szerk.) Ráadásul ebben még nincs benne az önkormányzatok összesített - feltételezhető - hiánya. Vagyis a deficit jóval több mint 200 milliárddal lépte túl az elfogadott költségvetés előirányzatát. Ebben a több mint 200 milliárdban nem egészen egyharmad a kamatkiadások többlete.

Éppenséggel ez sem kevés, de ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy a gazdaság meddig képes elviselni ezt a magas kamatot, ami már most is a növekedés gátja?

• No igen, a magas kamatok éppen nem adnak versenyképességi előnyt. A magyar vállalkozó sokkal drágábban jut belföldi pénzforrásokhoz, mint versenytársai a térségben, és a költségvetés fejlesztési forrásai is szűkülnek. Ez egyáltalán nem kívánatos dolog! De lakossági megtakarítások nélkül a deficitet csak külső forrásokból lehet finanszírozni. A befektetők azonban óvatosak, nincs pénz sem 5 százalékért, sem 6-ért, mert hiányzik a bizalom.

Amint mondta, éppenséggel most sem tolonganak a befektetők, pedig rendkívül magas a kamat!

• Most így vagyunk - úgy, ahogy - finanszírozható állapotban. Már nincs bizalmi tartalék, a falhoz vagyunk szorítva. Most a hitelességet kell megerősíteni, s ennek egyik (de csak egyik!) eleme - ezt bátran elmondhatom, bármilyen hangerővel - a jegybank és a kormány közötti jó együttműködés, a konszenzus!

Magánélet

Kedvtelései vannak, mániái nincsenek. Szeret olvasni jó könyveket, és szeret hallgatni jó zenét. Jó partnerrel, nyugodt, beszélgetős társasággal kellemes időtöltésnek tartja a bridzsezést, de - amint mondta - esze ágában sincs valamelyik klubban bridzsfanatikusok között veszekedéssel múlatni az időt, az nagyon rosszat tesz a magas vérnyomásnak. Pillanatnyilag partnere nincs, úgyhogy mostanában csak néha játszik. Ha hívják, utazik, most éppen Erdélyből tért haza, s Ausztriába visz az útja, konferenciára.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. március 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére