A világ- és a magyar gazdaság kilátásai

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. március 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 71. számában (2004. március 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Ritkán tapasztalt izgalmas időszakot él át a magyar gazdaságpolitika és az annak formálásában érdekeltek köre. Az elmúlt több mint fél év során olyan hírek és események domináltak (a forint elleni spekuláció, a leértékelődés, illetve leértékelés, az egyre romló állami költségvetési, valamint a nemzetközi fizetésimérleg-hiány, az alacsony gazdasági növekedés, pénzügyminiszter-váltás, hogy csak a leglényegesebbeket említsük), amelyek megingatták a bizalmat a magyar gazdaságpolitikában. Mindezek hatására sorra jelennek meg az olyan nyilatkozatok, amelyek a gazdaságpolitika iránti bizalom visszaszerzése, a dinamikusnak tekinthető gazdasági növekedés beindítása érdekében változásokat helyeznek kilátásba, illetve ígérnek - természetszerűen a kormányzati oldalról -, vagy e gazdaságpolitika radikális megváltoztatását igénylik és javasolják - elsősorban az ellenzék, valamint egyes közgazdasági elemzők és szakértők részéről. Ebben a helyzetben hasznos lehet, ha áttekintjük a magyar gazdaság növekedésének 2004. évi és távolabbi kilátásait, valamint megvilágítjuk azokat az alapvető tényezőket, amelyek determinálják a magyar gazdaság növekedését. Megítélésünk szerint a két leginkább meghatározó tényező a világgazdasági helyzet alakulása, valamint a hazai politikai erők döntési mechanizmusa.

Bizonytalanság, kockázat és mellékhatás

Ma már a tényadatok egyértelműen mutatják - és ebben széles körű közmegegyezés is kialakult a közgazdászok között -, hogy 2001-ben a legfejlettebb ipari országokban világgazdasági recesszió alakult ki (szigorúan vett közgazdasági értelemben is). E recessziót alapvetően a reális piaci igényeket meghaladó beruházások váltották ki, és nem inflációs gazdasági túlfűtöttség. A túlzott beruházások indukálta recessziókat - mint tapasztalhattuk - viszonylag hosszú ideig tartó mélyponttal rendelkező ciklus jellemzi.

Az 1990-es évek második felének dinamikus gazdasági fellendülése során az üzleti beruházások erőteljesen nőttek, különösen a gépek és berendezések terén, és kiugró mértékű volt a befektetés az információs és hírközlési (IT) szektorban. A példátlan magasságba emelkedett részvényárfolyamok és a csökkenő számítógépárak által "felpumpálva" a beruházások irreálisan magas, hosszasan nem tartható szintet értek el, különösen az USA-ban. Számos, a világgazdaság szempontjából meghatározó OECD-országban a tőkeképződés tartósan gyorsabb, dinamikusabb volt, mint a GDP-növekedés. Annak ellenére, hogy a beruházási javak ára relatíve csökkent, részesedésük a GDP-ben ebben az időszakban nőtt. A termelés növekedési dinamikájának a mérséklését a beruházási ütem éles visszaesése kísérte, különösen az USA-ban. Egyidejűleg a tőzsdei árfolyamok is zuhantak. Ez arra világít rá, hogy a túlzott tőkeképződés már a fellendülés éveiben beépült a gazdaságba, jóval korábban, mielőtt a felesleges, kihasználatlan kapacitások a recesszió idején nyilvánvalókká váltak. Mindezek azt a véleményt erősítik meg, hogy túl sok tőkét túl hamar építettek a gazdaságba. Különösen az információs és telekommunikációs szektor bővülését figyelhettük meg. Az információs és telekommunikációs termékek és szolgáltatások kereslete az 1990-es évtized második felében tapasztalt gyors expanziót követően 2001-ben összeomlott.

A világgazdasági fellendülés beindulása

2002 első hónapjaiban a globális világgazdasági aktivitásban a készletberuházások, készletfeltöltés által motiváltan viszonylag markáns fellendülés kezdődött. A 2003 tavaszán kialakult optimista várakozásokra rácáfolva ez a dinamika, különösen az utolsó negyedévben, megtorpant, annak ellenére, hogy a meghatározó gazdaságokban, legerőteljesebben az USA-ban expanzív, gazdaságélénkítő monetáris és fiskális politikát indítottak be. A fejlett ipari országokban, 2002-ben a gazdasági fejleményeket az üzleti és fogyasztói bizalom éles csökkenése formálta, visszatükrözve a gyengülő gazdasági teljesítményekből adódó negatív profit, értékesítési és foglalkoztatási várakozásokat. Valójában a pesszimista üzleti és lakossági várakozások és a gyenge gazdasági teljesítmény kölcsönösen egymást erősítették, mégpedig negatív irányban. A romló profitkilátások masszív eladói nyomás alá helyezték a nemzetközi tőzsdéket. Ezen túl a sorozatos vállalati pénzügyi és könyvviteli törvénytelenségek, botrányok erodálták a beruházók bizalmát a vállalati pénzügyi és profitjelentéseket illetően, ami tovább erősítette a tőzsdéken az eladói nyomást.

A világ tőzsdéin az árfolyamok 1999-től három egymást követő évben csökkentek, és ami különösen feltűnő: az árfolyamok esése nagyobb mértékű volt, mint az 1929-1933 közötti nagy világgazdasági válság idején. 2002 decemberének végén a 2000. év eleji szinthez képest a részvények értéke átlagosan 50 százalékkal zuhant Nyugat-Európában, 40 százalékkal az USA-ban és közel 60 százalékkal Japánban.

A részvényárfolyamok esése okozta negatív vagyonhatás (wealth effect), a vagyonvesztés a vállalati és lakossági költekezési kedv csökkenéséhez vezetett. A részvényárak alakulása nyomás alá helyezte a pénzügyi piacokat is, növelve a vállalatok hitelezési kockázatát, különösen azon kérelmezőknél, amelyek az alacsony hitelminősítési kategóriába estek.

2002 második felében az ipari termelés is meglehetősen erőtlen volt. Az év egészében a makrogazdaság keresleti oldalán a gazdasági növekedés fő mozgatója a lakossági fogyasztás volt. Ezzel ellentétben az üzleti beruházások, lévén jelentős többletkapacitás és bizonytalan gazdasági kilátás, alacsony szintűek voltak.

Ugyanakkor a kormányzati, költségvetési kiadások növekedése, keresletteremtése gyorsult, ami pozitívan járult hozzá a növekedéshez. Ez annak volt az eredménye, hogy a kialakult recesszióra világméretekben, azt mérsékelendő és felszámolandó, erőteljes, többé-kevésbé szinkronizált expanzív fiskális és monetáris politikával reagáltak. Az expanzív költségvetési politika vállalta a költségvetési egyensúly nagymértékű romlását. Az amerikai kormány költségvetésének pozíciója drámaian, a GDP 2,3 százalékának megfelelő 2000. évi többletről 2003 első negyedévére 3,2 százalékos hiánnyá alakult. Az Európai Unió (EU) országaiban az átlagos költségvetési hiány a 2001. évinek közel duplájára nőtt. Az EU Stabilitási Paktumának 2002. évi céljai többségében nem teljesültek. Például Németországban a költségvetési deficit a GDP-ben mérve 3,8 százalékra nőtt, az adósság 60 százalék fölé emelkedett.

Nagyon határozott gazdaságélénkítő szándékot és törekvést mutatnak a monetáris politika főbb mutatói is. Az amerikai jegybank, a Federal Reserve agresszíven, 525 bázisponttal csökkentette az alapkamatot 2000 utolsó hónapjai és 2002 utolsó hónapjai közötti időszakban. Ez főleg a lakosság rendelkezésre álló jövedelmét növelte a jelzálogkölcsönterhek mérséklése révén, egyben jobb feltételeket teremtett a tartós fogyasztási javak vásárlásához. A japán jegybank agresszíven növelte a pénzügyi alapot, mivel zéró és negatív rövid lejáratú kamatok mellett aktív kamatpolitikára nem volt lehetősége. Az Európai Központi Bank (ECB) 2001 novemberében hajtott végre jelentős kamatcsökkentést, azt követően óvatosabb kamatpolitikát követett, 2002 decemberében és 2003 márciusában azonban növekedést élénkítő kamatcsökkentéseket hajtott végre.

A recesszió hatásaként a vállalatok gazdálkodása is racionalizálódott: a csődök számának növekedése felgyorsította a versenyképtelen vállalatok megszűnését; a vállalatok mérete és szervezeti struktúrája jobban igazodott a magasabb hatékonysági és versenyképességi követelményekhez; és mindezt jelentős és érdemi költségcsökkentést eredményező létszámleépítés kísérte; intenzíven megkezdődött a felhalmozódott vállalati készletek leépítése is.

A fellendülés főbb jellemzői

A recesszióból való kilábalás tehát 2002 elején kezdődött. Ez azonban - a határozottan expanzív monetáris és fiskális politikák ellenére - meglehetősen törékeny, valamint időben, régiónként és országonként is egyenlőtlen volt.

A globális világgazdaság aktivitása 2002 elején jól érzékelhető élénkülést mutatott, főleg a készletberuházásoknak köszönhetően. Ez a 2002. tavaszi optimista várakozásokkal ellentétben nem erősödött, hanem megtorpant, és a világ legnagyobb gazdaságaiban a növekedési ütem újra csökkent, és a tartósabb növekedés 2003-ban indult be. Különösen az ipari termelés bővülése mutat kedvezőtlen ciklikus mozgást.

A 2004-re vonatkozó jelenlegi prognózisok számszerűségükben eltérőek, abban azonban megegyeznek, hogy 2004-ben, 2003-hoz képest, gyorsulást várnak, és mindegyik hangsúlyozza azt, hogy a fellendülés továbbra is törékeny, a pozitív elemek, tényezők mellett jelentős kockázatokkal terhes és regionálisan, országonként erőteljesen differenciált lesz. A  Világbank 2004-re a világgazdaság 3 százalékos növekedését jósolja. Ezt elősegíti az OECD-országok vállalatai adósságterheinek a mérséklődése. Az USA-ban a legmarkánsabbak a fellendülésre utaló tényezők, és a fejlett országokat illetően itt várják a legdinamikusabb növekedést: 2004-re 3,4 százalékot. Európában és Japánban a növekedés rendkívül lanyha lesz, 2004-ben és 2005-ben nem vagy alig éri el az évi 2 százalékot. A fejlődő országok várhatóan 5 százalék körüli növekedést realizálnak 2004-ben. Ugyanakkor ezt a prognózist is optimistának tekintik. Bár több kedvező jelenség és fejlemény is erősítheti az optimizmust.

A pozitív fejlemények figyelemreméltóan elsősorban (növekvő rendelésállomány, javuló bizalmi index, a tőzsdeindexek emelkedése) az USA-ban jelentkeznek. Ilyen pozitív elemek más fejlett gazdaságban, régióban is tapasztalhatók. A lakossági bizalmi index felfelé indult a 2003-as történelmi mélypontjáról. Kedvezőnek minősíthetők a javuló profitkilátások és kapacitáskihasználási mutatók, az élénkülő vállalati beruházási tevékenység, a termelékenység növekedésének magas dinamikája, főleg az USA-ban, a műszaki fejlődés több biztató és gyakorlati hasznosítást is ígérő új eredményei.

A termelékenység növekedése hosszú távon a legfontosabb közgazdasági jelzőszám. Gyorsabb növekedése nemcsak az életszínvonalat emeli, a magasabb adóbevételek révén csökkenti a költségvetési hiányt, inflációt fékező hatása pedig bővíti a kamatpolitika gazdaságélénkítő hatáskörét. A The Economist például a következő két évtizedben, az USA-ban évi átlagban 2,5 százalékos termelékenységnövekedést prognosztizál, aminek realizálása azt eredményezné, hogy az 1995 előtti két évtized évi átlagos 1,4 százalékos növekedéséhez képest hatalmas többletjövedelem keletkezne, a reál-GDP 50 év helyett 28 év alatt duplázódna meg. E kiemelkedő termelékenységnövekedés mögött alapvetően az információs technológia térnyerése húzódik meg.

A fellendülést gyengítő kockázati tényezők

A prognózisok kialakításánál figyelembe kell azonban venni, hogy továbbra is jelen van több kedvezőtlen, a fellendülésre kockázatot jelentő tényező.

A monetáris és fiskális politika hatékonyságának gyengülése:

A monetáris és fiskális politika 2001-ben és 2002-ben aktívan formálta a gazdasági növekedést, 2001-ben fékezte a recesszió elmélyülését, majd ezt követően a fellendülés idején a növekedés ösztönzője volt. E lehetőségeik azonban 2003-ra nagyrészt kimerültek.

A monetáris politikát illetően a Federal Reserve-nek minimális a lehetősége további kamatcsökkentésre, az amerikai kamat várhatóan a 2003-as szinten marad, sőt az sem kizárt, hogy emelkedésnek indul. A japán jegybanknak nincs lehetősége kamatcsökkentésre, csak a monetáris bázist bővítheti tovább, ugyanakkor a vállalatok hitelfelvételi lehetőségei a behajthatatlan követelések nagysága miatt tovább szűkülnek. Az Európai Központi Banknak nagyobb a mozgástere, de ezt jelentősen korlátozhatja az euróövezet negatív költségvetési helyzete.

A fiskális és a monetáris politika egy bizonyos ponton túl a probléma része és nem megoldója lesz. A magas költségvetési adósságállomány fékezheti a fellendülést, az alacsony kamatok hosszabb időszak alatt túlzott eladósodáshoz vezethetnek, ami, amikor a gazdaság fellendülése elindul, növeli az adósságszolgálat terheit. Amilyen mértékben hosszú ideig a piac szereplői mérlegeiket az alacsony kamatvárakozásokhoz igazítják, olyan mértékben nő annak a kockázata, hogy hirtelen és pusztító változások következnek be a kötvények és esetleg a valuták piacán is, miként ez 1993-94-ben lényegében történt. Értékelve a mai világgazdasági helyzetet, ennek a bekövetkezését a közeli jövőt illetően korántsem lehet kizárni.

Az USA dupla deficitje:

Komoly kockázati tényező az USA fizetési mérlegének a deficitje, ami párosulva a költségvetési hiánnyal azt jelenti, hogy ma már az USA-ban súlyos ikerdeficitről lehet beszélni. Az USA fizetési mérlegének a hiánya történelmileg is rekordnak számító szintet ért el: a GDP százalékában kifejezve az 1998. évi 2,3 százalékról 2002-ben 4,6 százalékra nőtt. 2002-ben az USA külső finanszírozási igénye 10,3 százaléka volt a világ megtakarításainak. Ez több mint kétszerese az 1998-as szintnek. (2003 első negyedévében a hiány elérte az 5,1 százalékot!) A finanszírozás összetétele is eltolódott a rövid lejáratú tőkemozgás irányába: a külföldi direkt működőtőke-beruházások (FDI) áramlásának egyenlege negatívvá vált, nagysága 100 milliárd dollár. A szövetségi állam felhalmozott adósságállományának 36 százalékát (1,35 trillió dollárt) finanszírozzák külföldiek. Ezen rövid lejáratú és likvid tőkeáramlás irányának a hirtelen megváltozása alááshatja az USA és a világ növekedését. Valójában a dollár árfolyamának az utóbbi másfél év alatt bekövetkezett 25 százalékos csökkenése az euróhoz képest ezen új helyzethez való részleges alkalmazkodás volt. Egy váratlan világgazdasági sokkhatás - aminek a bekövetkezését korántsem lehet kizárni -, megingatva a bizalmat az amerikai gazdaságban, azzal a következménnyel járhat, hogy az amerikai részvények, állampapírok, kötvények külföldi tulajdonosai szabadulni próbálnak ezen beruházásaiktól, és pénzügyi pánikot váltanak ki. Ugyanakkor az amerikai fizetési mérleg külföldi finanszírozásának a sebezhetősége még inkább elbizonytalaníthatja a dollár megítélését, az értékállandóságába vetett bizalmat, ami magasabb és instabilabb kamatokhoz vezethet.

Gyengülő dollárárfolyam:

Máris tapasztalhatók olyan figyelmeztetések, hogy a dollár további leértékelődése az amerikai deficit finanszírozásában beláthatatlan következményekkel járhat. A veszélyek közé sorolják, hogy a leértékelődő dollár miatt drágul az amerikai hiány finanszírozása, az államkötvények hozamainak emelkedése növeli a kamatszintet, a dráguló hitelek miatt drasztikusan csökkenhet a lakások és az autók iránti kereslet. A következmények között említhető, hogy a fogyasztás zsugorodása a rá következő elbocsátásokkal válságspirált indíthat el, a jen és az euró felértékelődése globális léptékben erősítheti a deflációs nyomást, s mindezek nyomán romlik a világkonjunktúra.

További bizonytalansági tényezőkkel is számolni kell. A beruházások ugyan növekedésnek indultak, de ennek tartóssága és intenzitása még kellő bizonyossággal nem ítélhető meg. A műszaki fejlődés, technológiai megújulás új piacokat teremtő, fellendülést kiváltó ereje, és főleg időben jelentkezése is, ma még elég bizonytalanul ítélhető meg. Nem lehet tudni, hogy az információs és telekommunikációs forradalom legújabb vívmányai milyen mértékben lesznek képesek piacot és profitot teremteni, és az is bizonytalan, hogy az EU-régió milyen gyorsan tudja behozni e téren meglévő lemaradását az USA-hoz mérten, azaz e forradalom révén mikor és milyen mértékben tudja felgyorsítani a gazdasági növekedést. Azt - elsősorban az amerikai tapasztalatok alapján - bizonyosan lehet állítani, hogy ez bekövetkezik, csak az nem tudható, hogy mikor és milyen intenzitással.

Számolni kell a cancúni WTO-tárgyalások összeomlásának negatív hatásával is. Ez - felerősítve az USA-ban és a fejlődő országokban egyébként is meglévő protekcionista törekvéseket - kétségtelenül hátrányos lesz a világkereskedelem növekedésére, ronthatja az exportlehetőségeket, ami negatívan hathat a növekedési dinamikára, és végeredményben gyengítheti a globális fellendülést.

Azt sem lehet kellő bizonyossággal megítélni, hogy a ma már kétségtelenül elindult növekedést élénkítő, úgynevezett strukturális reformok az EU országaiban és Japánban milyen ütemben és milyen hatásfokkal teljesednek ki. Ezek mindenütt komoly és befolyásos érdekeket sértenek, és jelentős társadalmi és gazdasági konfliktusokat váltanak ki. A konfliktusok lassíthatják e reformok megvalósítását és természetesen magát a fellendülést, a gazdasági növekedés dinamikájának tartós megalapozását.

Természetesen kockázati tényezők a világpolitika konfliktusai, főleg a terrorizmus, a közel-keleti és az iraki helyzet. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy annak a lehetősége sem kizárt, hogy újjáéled a SARS-fertőzés, vagy nem sikerül megfékezni a madárinfluenza terjedését. Mindezek, miként a múltban, úgy a jövőben is - elsősorban a lakossági és az üzleti bizalom romlásán, az olajárak emelkedésén keresztül - jelentős keresletcsökkenést és üzleti, vállalkozói megtorpanást okozhatnak.

Magyarország: Kereslet, kibocsátás és ár

 

1999

2000

2001

2002

2003

2004*

 

Folyó ár milliárd Ft

A volumenérték százalékos változása (1998-as árakon)

Lakossági fogyasztás

5 974,0

4,4

4,9

9,8

5,5

3,8

Kormányzati fogyasztás

2 454,8

1,9

0,1

2,6

1,4

0,0

Bruttó állótőke-képződés

2 724,5

7,7

3,1

5,9

2,6

2,1

Végső hazai kereslet

1 153,4

4,7

3,4

7,3

4,0

2,6

Készleteka

523,4

0,7

-1,2

-1,7

0,2

0,6

Együttes hazai kereslet

11 676,8

5,1

2,1

5,3

4,0

3,18

Javak és szolgáltatások exportja

6 038,3

21,8

9,1

5,9

4,6

8,0

Javak és szolgáltatások importja

6 321,6

21,1

6,3

8,9

5,8

7,0

Nettó exporta

-283,3

0,0

1,7

-2,0

-1,0

0,5

GDP piaci áron

11 393,5

5,2

3,8

3,3

3,1

3,7

GDP-deflátor

-

9,7

9,0

8,8

7,1

4,3

Adatjegyzék:

           

Fogyasztóiár-index

 

9,8

9,2

5,3

5,2

4,6

Lakossági fogyasztás deflátor

-

9,9

8,6

4,5

5,1

4,5

Munkanélküliségi ráta

-

6,5

5,8

5,9

6,0

6,4

Ált. korm. pénzügyi egyenleg b, c

-

-2,9

-5,2

-8,4

-5,6

-5,0

Folyó fizetési mérleg egyenlege

-

-6,3

-3,4

-4,0

-4,0

-3,8

a A reál-GDP változásához való hozzájárulás (a reál-GDP százalékában az előző évhez képest) tényleges mennyisége az első oszlopban.

b Mint a GDP százaléka.

c OECD-becslés, amely hivatalos GSF-adatok alapján van beállítva, lásd Economic Survey of Hungary 2002.

* Előrejelzés

Forrás: OECD

Világgazdasági kormányzás

Az előbbiekben elmondottak - mind a globális világgazdasági fellendülést elősegítő tényezők erősítése, mind a fellendülést veszélyeztető kockázatok megszüntetése, minimalizálása - arra is felhívják a figyelmet, hogy az úgynevezett világgazdasági kormányzás (global governance) megvalósításának az igénye még inkább időszerűvé vált. A stabil és kiegyensúlyozott világgazdasági növekedés szavatolása, a globális recessziók elkerülése, azok mélységének és időtartamának csökkentése, a mielőbbi fellendülés beindítása hatékonyan csak világméretekben koordinált gazdaságpolitika mellett lehetséges. Különösen jól jelzi ezt a mai árfolyamprobléma, a nemzeti monetáris és fiskális politikák összehangolásának elemi erővel jelentkező igénye. Értelemszerűen elmondható azonban ez a meglévő világpolitikai ellentétekre is. A veszély és a kockázat az úgynevezett unilateralizmus és multilateralizmus híveinek a konfliktusában jelentkezik; és konkrétabban abban, hogy a globális problémákat milyen mértékben kívánják megoldani az egyik vagy a másik felfogás szerint. Az eléggé nyilvánvaló, hogy csak az USA vitathatatlanul politikai, gazdasági és katonai abszolút fölényére épülő amerikai unilateriánus út nem vezetne eredményre, főleg hosszabb távon, csak tovább növelné a kockázati tényezőket. A világméretű problémák nagysága és a világgazdaság globalizálódásának az előrehaladása, a kölcsönös gazdasági függések történelemben példa nélküli elmélyülése - a napjainkban kialakult kétségtelen amerikai abszolút fölény mellett is - messze meghaladja az Amerikai Egyesült Államok képességét a problémák megoldására. Mi több, az USA is meghatározóan függ a világ többi országától (például költségvetési deficitjének és fizetési mérlege hiányának a finanszírozása tekintetében), és alapvető érdeke is a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés. Jelenleg, ismerve a mai amerikai adminisztráció gyakorlati lépéseit és szándékát, nem lebecsülendő azonban annak a veszélye, hogy a világ "behajózza" magát ebbe az irányba. (Erre mutató konkrét jelek: Kínára kifejtett nyomás valutája felértékelésére, a cancúni kudarc, az iraki konfliktus kezelése, a kiotói egyezmény felmondása).

A mai statisztikai adatok és közgazdasági tényinformációk, valamint a globális világgazdasági fellendülést támogató és azt veszélyeztető tényezők mérlegelése alapján korántsem lehet egyértelmű prognózist adni a globális világgazdasági válságból való kilábalás intenzitására és tartósságára.

Az nyilvánvaló, hogy a recesszióból való kilábalás 2002 elején elkezdődött. A meglehetősen soktényezős és törékeny fellendülés prognózisai szinte havonta változnak, és elég gyakran lefelé korrigálják az adatokat. 2004-re 4 százalék körüli növekedést jósolnak. Azt sem lehet kizárni, hogy a fellendülés üteme lelassul, esetleg egy időre megtorpan, vagy akár - az ipari termeléshez hasonlóan - átmeneti visszaesés is bekövetkezik. Jelenleg az látható, hogy a növekedés dinamizálódásának motorja az USA, 2004-re a legtöbb elemző által prognosztizált 3,4 százalékos növekedéssel. A két másik világgazdasági főszereplő ennél jóval szerényebb növekedési lehetőséget mutat, az eurórégió 1,7 százalékos és 1,3 százalékos évi növekedési ütemet. Magyarország fő kereskedelmi partnerénél, Németországban még ennél is kisebb növekedés várható, 2003-ban negatív növekedés volt, és 2004-ben 1,2-1,3 százalék a prognózis. A legdinamikusabb növekedést a fejlődő országok produkálják, a prognózisok szerint 2004-ben 4,9 százalékot. Ezen országok - és főleg Kína - kétségtelenül pozitívan járulnak hozzá a világgazdasági fellendüléshez, relatíve alacsony részesedésük világtermelésben nem teszi azonban lehetővé, hogy abban meghatározó szerepet játszanak.

A magyarországi hatások előrejelzése

A magyar gazdasági növekedést alapvetően e külső, lényegében az ország számára objektívnek tekinthető körülmények határozzák meg. Természetesen a belső tényezők sem elhanyagolhatók, ezek hatása azonban attól függ, hogy a kormány gazdaságpolitikája miként képes alkalmazkodni a kialakult és a várhatóan kialakuló objektív nemzetközi feltételekhez, valamint miként tudja a lehetőségeket a gazdaságfejlesztés javára kihasználni. Mindkét tekintetben - legalábbis a közeljövőre nézve - inkább pesszimista, mint optimista prognózisok adódnak.

A nemzetközi tényezők 2004-ben meglehetősen szerény mértékben tudnak hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez. Ebben főszerepet játszik az ország legfőbb exportpiacát alkotó eurórégió lassú expanziója, és különösen a legnagyobb, a német piac 2003. évi visszaesése és 2004. évi rendkívül alacsony növekedése. Abból adódóan pedig, hogy a magyar gazdaság rendkívül nyitott: tartós és kiegyensúlyozott növekedése csak exportvezérelt lehet. Következésképpen az export lassúbb bővülése szükségszerűen a magyar növekedés lassulását is eredményezi. E negatív hatást átmenetileg ellensúlyozni lehet a belföldi fogyasztás növelésével, s így elérhető a dinamikusabb növekedés. Ennek azonban az az ára, hogy romlik az ország egyensúlyi helyzete, nő a költségvetési deficit és a fizetési mérleg hiánya. Az egyensúlyromlás azonban előbb-utóbb veszélyes méreteket ölt, és korrigálandó lesz, különösen az EU-csatlakozás követelményeinek a tükrében. Ez elkerülhetetlen társadalmi feszültségeket és gazdasági károkat is kiváltó restrikciós intézkedéseket igényelve visszakényszeríti a gazdaságot az exportnövekedés vezérelte pályára.

Az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikája nem ismerte fel, illetve figyelmen kívül hagyta a külgazdaság objektív korlátait. Rendre nagyobb, optimistább GDP-prognózisokra alapozta a költségvetés kiadásait és bevételeit, és emellett - részben erre is alapozva - irreálisan expanzív növekedésélénkítő politikát folytatott. E fiskális politikát alapvetően a rövid távú, főleg választási érdekek vezényelték (úgynevezett választási költségvetések készültek), ezek kaptak elsőbbséget a közgazdasági racionalitás terhére. Érdekes módon ez a politikai erőtér hosszú ideig az alapvetően szakmai jellegű gazdaságkutatókat, hivatásos (elvileg független) prognóziskészítőket is maga alá gyűrte, ők is sorra a nemzetközi feltételeknek és a hazai adottságoknak, realitásoknak meg nem felelő prognózisokat adtak, sok esetben még akkor is, amikor már teljesen nyilvánvaló volt, hogy a globális világgazdaság tükrében ilyen mértékű magyar növekedés irreális és annak erőltetése káros. E politika által vezényelt gazdaságpolitikai gyakorlat - a tényleges teljesítményt meghaladó dinamikus bér- és jövedelemkiáramlás és az expanzív állami kiadások igényelte magas adóráták fenntartása - rontotta a magyar gazdaság versenyképességét. Végeredményben tehát a magyar gazdaság belső politikai és gazdasági tényezői is kedvezőtlenül alakultak.

A gazdasági növekedés 2003-ban erősen lelassult, miközben a személyi jövedelmek, a lakossági és költségvetési közösségi fogyasztás és az import gyorsan bővült, ellenben a beruházási tevékenység és a kivitel csökkent. A belső (államháztartási) és a külső (külkereskedelmi, folyó fizetési mérleg) egyensúlyhiányok nőnek, miközben ezek finanszírozási feltételei egyértelműen romlanak: az államadósság emelkedő kamatok mellett nő, a külső hiányt pedig ma már alig, illetve nem finanszírozza a működőtőke-beáramlás. 2003 első félévében a nem adóssággeneráló finanszírozás (működőtőke-import, illetve -egyenleg), amely 2002 hasonló időszakában még több mint 40 százalékban finanszírozta a folyó hiányt, gyakorlatilag megszűnt. A külső egyensúly olyan körülmények között romlik jelentősen, amikor a vállalati beruházások lényegében stagnálnak, az állami beruházások pedig csökkennek, vagyis a külső adósság emelkedését alapvetően az állam nem beruházási célú túlköltekezése és a háztartási fogyasztás növekedése okozza. 2003 második negyedévében a nemzetgazdaság nettó finanszírozási igénye 465 milliárd forint volt, amelynek 60 százalékára az államháztartási szektor tartott igényt! A legkedvezőtlenebb az, hogy a magyar gazdaságnak ebben az időszakban (a pénzügyi és a nem pénzügyi vállalatokat együtt kezelve) nem volt egyetlen olyan szektora sem, amely nettó megtakarítói pozícióban lett volna. Különösen figyelemre méltó az, hogy az elmúlt hét évben első alkalommal regisztráltak olyan negyedévet, amelyben a lakossági szektor is finanszírozói igénnyel lépett fel. A lakosság - a közgazdasági racionalitás és hatékonyság követelményének megfelelően - általában nettó megtakarító, és mint ilyen, jelentős akkumulációs és hitelforrás. 2003. április-júniusban a háztartások egyáltalán nem járultak hozzá a vállalati szektor és az államháztartás finanszírozásához, ellenkezőleg: 36 milliárd forint erejéig a külföld állta követeléseiket. Ez rendkívül gyengíti a gazdaság stabilitását, növelve annak sebezhetőségét. Nyilvánvaló, hogy a kialakult helyzet nem tarható fenn.

A parlamentnek benyújtott költségvetés reagál is erre a helyzetre. Jelentősen csökkenő, GDP-ben mért 3,8 százalékos költségvetési hiánnyal számol - bár ezt máris (!) felfelé módosították -, a gazdaság versenyképességét fokozandó a korábbinál lényegesen kisebb lakossági bér- és jövedelememelkedéssel, a társaságiadó-kulcs 2 százalékpontos (18 százalékról 16 százalékra való) csökkenésével, az állami infrastrukturális beruházások továbbra is kiemelt kezelésével. A Pénzügyminisztérium 2003-ra 3,0-3,5 százalékos, 2004-re 3,5 százalékos GDP-növekedéssel számol, és a 2003-ra várt 4,8 százalékos inflációs ráta 2004-re 6 százalékra való emelkedésével. Az előirányzatok az optimistább külgazdasági prognózisra épülnek, a világgazdasági fellendülés erősödésére, a magyar exportpiacok bővülésére. Ennek megfelelően a növekedésben nagyobb szerepet kap az export, annak dinamikája nő. A magasabb exportdinamikában az is kifejezésre jut, hogy az exportképesség relatív javulásával is számolnak. A belföldi fogyasztás, különösen a közösségi fogyasztás dinamikája jelentősen csökken. Következésképpen a költségvetés törekszik a gazdaságot visszavezetni az export vezérelte növekedési pályára, amely viszonylag dinamikus, az eurózónáét közel kétszeresen meghaladó növekedéssel és az egyensúlyi helyzet érdemi javulásával számol.

Kockázati tényezők

Nyilvánvaló azonban, hogy a magyar gazdasági fejlődés e prognosztizált pályán tartását komoly kockázati tényezők veszélyeztethetik, például, ha a ma prognosztizáltnál gyengébb a világgazdasági fellendülés, főleg az eurózónában és különösen Németországban. Kérdéses, hogy az exportdinamika elégséges-e a GDP-növekedés 3,5 százalékos dinamikájának megalapozásához, akkor, amikor a belföldi fogyasztás növekedésre gyakorolt hatása 2002-höz és 2003-hoz képest lényegesen csökken, illetve eléggé javul-e a gazdaság versenyképessége ahhoz, hogy a várt exportdinamika megvalósulhasson. Mivel a prognózis teljesülésének kulcseleme a világgazdasági fellendülés és a magyar gazdaság versenyképességének a javulása, ezek képezik a legnagyobb kockázati tényezőt.

Bár a kormányzati prognózis azt is feltételezi, hogy a beruházások - beleértve a külföldi direkt működőtőke-beruházásokat is - növekednek, és ez részben ellensúlyozza a lakossági és közösségi fogyasztás kisebb GDP-növekedést dinamizáló hatását. Ennek a realitását azonban veszélyeztetheti az a tény, hogy a működőtőke-beáramlás 2003-ban drasztikusan csökkent, mi több, a szaldó az év első hét hónapjában negatívvá vált. (700 millió euró jött be, miközben 1100 millió ment ki.)

Komoly kockázati tényezőnek lehet tekinteni azt is, hogy az egyensúlyra és a tartós növekedés alapjaira negatívan ható politikai érdekérvényesítés, ami - ha a korábbinál kisebb mértékben is, de - továbbra is fennáll, fellazítva a szigorított bér- és költségvetési kiadási politikát, illetve meggátolva annak megvalósítását. A politika számára ugyanis koránt sincs olyan nyilvánvaló válsághelyzet, amely elemi erővel kikényszerítené a közgazdasági racionalitás igényelte lépések elfogadását - mint például a Bokros-csomag esetén.

A politika - így van ez minden demokratikusan berendezkedett országban - természetéből fakadóan a konfliktust minimalizálandó, rövid távú érdekeltségű: megszerzett hatalmának erősítésében és megtartásában érdekelt. Ezt veszélyeztethetik a közgazdasági racionalitás és a távlatibb (csak a választások után jelentkező) politikai előnyök érdekében meghozandó, konfliktusokat kiváltó, rövid távon népszerűséget rontó intézkedések. E döntéseket elkerülve, illetve közgazdaságilag megalapozatlan, bizalomnövelő intézkedéseket hozva, közgazdaságilag irracionálisan viselkedik. Így a közgazdasági racionalitás és e rövid távú politikai irracionalitás konfliktusából olyan kompromisszumos döntések születhetnek, amelyek végeredményben ellentétesek a költségvetésben megfogalmazott és gyakran a parlament által is elfogadott gazdaságpolitikával. E negatív hatást erősítik a lobbiérdekek, a hibás állami, politikai döntésekből adódó problémák késői beismerése és korrigálása, illetve orvoslása.

A kialakult magyar gyakorlati politikai mechanizmusnak, döntési mechanizmusnak a fejlett és nagyobb történelmi hagyományokkal rendelkező demokráciákhoz képest súlyosabbak az előbb említett kudarcai, problémái. Emiatt különösen nem segíti a racionális gazdasági döntések meghozatalát. Ellenkezőleg. A ma domináns két párt irracionálisan a hatalom megszerzésében, illetve megtartásában érdekelt, és ennek rendel alá mindent, ami rendkívüli módon felerősíti a gazdasági növekedésnek a választásokhoz kapcsolódó, politika indukálta ciklikusságát, az úgynevezett választási költségvetések készítését és a költségvetési gyakorlatot. Különösen olyan helyzetben, amikor viszonylag fontos választások viszonylag rövid idő elteltével követik egymást. (A legutóbbi parlamenti és helyhatósági választások, valamint az EU-tagságra vonatkozó népszavazás elemi erővel fejtettek ki ilyen hatást, de az EU-parlamenti választásnak is lesz ilyen hatása.) Ma nincs az a politikai erő, amely leválthatná egy racionálisabb, az ország érdekeinek jobban megfelelő gazdaságpolitika alapján e pártokat. Ebben a politikai váltógazdálkodásban, azaz amikor a választások során egyik párt (illetve koalíció) le is váltja a másikat, hacsak nincs nyilvánvaló gazdasági válsághelyzet, lényegében a választási költségvetési gyakorlat folytatódik, nem változik. (Lásd a legutóbbi választásokat!) Ehhez többek között magát a magyar választási rendszert kellene megreformálni, aminek révén a magyar politikai rendszer e fogyatékosságát érdemben lehetne orvosolni, csökkentve a ma meglévő, mind nyilvánvalóbb és mind több publikációban is kritizált demokratikus deficitet.

Tehát az említett politikai irracionalitás térnyerése esetén mind a versenyképesség, mind a pénzügyi egyensúly romlana a várthoz képest. Az utóbbi a monetáris politikát is olyan szigorításra kényszeríthetné, ami alááshatná a növekedési prognózist. Vagy legalábbis csökkentené annak a lehetőségét, hogy a mai rendkívül magasnak tekinthető jegybanki kamatrátát csökkentse. Erre késztetheti a monetáris politikát az is, ha az infláció meghaladja a prognosztizált rátát. A 2003. évi rendkívüli aszály, valamit az áfakulcsok emelése és az energiaár-emelés ennek a kockázatát csak fokozza.

Mindezek alapján a magyar gazdasági prognózisra, a kormány által kitűzött gazdaságpolitikai célokra is vonatkozik az a megállapítás, ami a világgazdasági fellendülés esélyeire vonatkozó prognózisra: korántsem lehetünk bizonyosak abban, hogy bekövetkeznek. Mi több, ha átgondoljuk a világgazdasági és a hazai kockázati tényezők súlyát, akkor azt is megkockáztathatjuk, hogy a magyar növekedési, költségvetési, külgazdasági egyensúlyi és inflációs előirányzatok konzisztenciája optimista.

Prognózisvariációk

Nem véletlen, hogy a hazai gazdaságkutató cégek és intézmények a kormányhoz képest kedvezőtlenebb prognózist adnak: nagyobb államháztartási és fizetésimérleg-hiánnyal, inflációs rátával, kisebb növekedési ütemmel és kedvezőtlenebb egyensúlyi helyzettel számolnak, mint a kormány. E prognózisok még 2003-ban készültek. Pesszimistább várakozásaikat máris igazolta az, hogy januárban, alig egy hónappal a költségvetés parlamenti jóváhagyása után, egy új pénzügyminiszter alapvető módosításokat jelentett be. (Lásd a zárójelbe tett számokat.)

Ezeket a prognózisokat sem lehet azonban véglegesnek tekinteni. A valóságban várhatóan:

A prognosztizáltnál kisebb GDP-növekedési ütem valósul meg, ami azonban a bevételekre is csökkentőleg hat, és ebből adódóan a költségvetési hiány is nagyobb lesz. (Például 2002 első kilenc hónapjában a belföldi fogyasztás növekedése 4,1 százalékponttal járult hozzá a GDP 3,1 százalékos növekedéséhez, míg a nettó export - az export és az import különbözete - mínusz 1,0 százalékkal. 2004-ben, ha megvalósul a belföldi fogyasztás viszszafogását célzó politika, a 2002. évinél nagyságrenddel kisebb növekedési hatás érvényesülésével lehet számolni.)

A prognosztizáltnál nagyobb növekedés is megvalósulhat, amennyiben a szándéktól eltérően a költségvetés kiadásai és a személyi jövedelmek továbbra is viszonylag dinamikusan bővülnek, növelve a termelést élénkítő belföldi keresletet; ez esetben az egyensúlyi mutatók alakulnának kedvezőtlenebbül, és nagy valószínűséggel magasabb inflációs ráta alakulna ki, ami korlátozná a monetáris politikát is abban, hogy kamatcsökkentéssel támogassa a növekedést.

A költségvetés egyensúlyi céljainak teljesülését elősegítheti az infláció olyan "felgyorsítása", ami jobban növeli a bevételi oldalt, mint a kiadásit, és így magasabb árszint mellett realizálódik a kitűzött mértékű 4,6 százalékos hiány. A kilencvenes évek második felében már alkalmazták ezt a "megoldást". Egy ilyen inflációval finanszírozott költségvetési politikának nyilvánvalóan a későbbiekben nagyon súlyos következményei lehetnek, főleg azért, mert elodázná az egyensúlyt érdemben javító reformlépéseket, és még erőteljesebben restriktív pozícióba kényszerítené a monetáris politikát.

Az sem kizárt, hogy a világgazdasági exportlehetőségek alakulnak a feltételezettnél kedvezőtlenebbül, és emiatt nem lehet elérni a kitűzött növekedési ütemet; ez pedig ugyancsak a mai prognózisnál nagyobb költségvetési és fizetésimérleg-hiányt eredményezne.

Az előbbi esetek bármelyike (vagy azok negatív, egymás kedvezőtlen hatását felerősítő kombinációja) is következik be, akkor várhatóan a 2005-ös év is a gazdaság konszolidációjának a jegyében telik el, azaz a növekedési és egyensúlyi problémák erre az évre is áthúzódnak. Minthogy azonban ez már a következő választást is érdemben érintené, nem kizárt, hogy még nehezebb lenne a rövid távú politikai érdekeket megfékezni. Ez végeredményben azt sem zárná ki, hogy a magyar gazdaság és politika olyan helyzetbe kerülne, ami válságnak is minősíthető. Ez természetesen érdemi, reformértékű politikai és gazdasági döntéseket kényszeríthetne ki, aminek ugyanakkor a rendkívül magas árát is meg kellene fizetnie magyar társadalom többségének. Az "olcsóbb" és hatékonyabb megoldás nyilvánvalóan az lenne, ha e reformokra korábban és folyamatosan kerülne sor. Ismerve azonban a politika természetét, nevezetesen azt, hogy elsősorban a kényszerek hatására hoz áldozatokkal járó döntéseket, az ilyen szcenáriónak nem nagy az esélye. Bár arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy racionális külső kényszer (főleg az EU-tagságból adódó) ezt előmozdíthatja, a kedvező világgazdasági helyzet, erőteljes fellendülés pedig érdemben támogathatja, segítheti.

Felgyorsulhat a dinamika

Az azonban, hogy a felvázolt különböző prognózisok közül melyik realizálódik, illetve hogy azok milyen kombinációja valósul meg, ma még biztonságosan nem ítélhető meg. Ehhez folyamatos prognóziskészítésre van szükség, értékelve a változó körülményeket, azok alapján pontosítva a prognózisokat és a döntési javaslatokat. Az is bizonyos azonban, hogy - 2004-ben mindenképpen - a várható világgazdasági fellendülés kedvező hatása egyszerre érvényesül az egyensúlyi problémák, a megingott hitelességű gazdaságpolitika, a magas kamatszint és a gyorsuló infláció kedvezőtlen hatásával. A folyó fizetési mérleg finanszírozásának nehézségei, a háztartási szféra nettó hitelfelvevő pozíciója és a továbbra is igen instabil forintárfolyam, a piac szereplői által várt lassabban csökkenő költségvetési hiány mind abba az irányba hat, hogy a magyar növekedésre a globális fellendülés csak részben fejti ki jótékony hatását.

A mai növekedési dinamika hosszabb távon felgyorsulhat, ha tartós világgazdasági fellendülés alakul ki, és érdemben javul a politikai döntési mechanizmus. Ez utóbbit elősegítheti az EU-tagság, ami komoly fegyelmező erővel hathat a politikai pártokra, mindenekelőtt az Unióban elfogadott ismert követelmények által. Emellett az EU-tagság pozitív addicionális növekedési hozadéka csökkenheti a gazdasági problémák megoldásának negatív politikai hatásait, konfliktusait is, így könnyebben lehet meghozni a szükséges népszerűtlen intézkedéseket. Az EU-tagság - és különösen az euróövezethez való csatlakozás - tehát érdemben hozzájárulhat a politikai döntési mechanizmus jobbá tételéhez, és ezen keresztül erősítheti a tartós növekedés alapjait.

A tartós növekedés alapjai erősítésének adódnak azonban a politikai döntési mechanizmus javításán túl további hazai feladatai is. Ezek közül mindenekelőtt: a magyar "human capital" (emberi tőke) fejlesztését és a magas adóterhelés csökkentését kell kiemelni. Az előbbi a magyar munkaerő minőségének, versenyképességének a javítását jelenti - hatékony és fejlett oktatási, kulturális és egészségügy szolgáltatások révén. E nélkül a mai globalizált információs társadalomban, világgazdaságban minimális eséllyel vehetjük fel az egyébként éleződő nemzetközi versenyt más országokkal. (A skandináv országok, főleg Finnország pozitív példája meggyőzően bizonyítja ezt!) Sajnálatos módon az elmúlt több mint tíz évben a többször kiéleződött rövid távú makrogazdasági egyensúlyi problémák megoldása, enyhítése során e területekről vontak el jelentős erőforrásokat, és tették ezeket rendkívül forráshiányossá. Paradox módon előidézve a munkaerő minőségének a romlását és gyengítve a gazdaság távlati versenyképességét, azt még inkább kitéve a világgazdasági konjunkturális hatásoknak, a rövid távú egyensúlyi problémák gyakoribb jelentkezésének. Ha ezen a magyar gazdaságpolitika nem tud változtatni, az EU-tagság adta potenciális előnyök nagy része is kihasználatlan marad.

Makrogazdasági előrejelzések (változás az előző évhez képest, százalék)

 

GKI

OTP

Pénzügykutató

Kopint-Datorg

Kormány

 

2003

2004

2003

2004

2003

2004

2003

2004

2003

2004

GDP-növekedés

2,8

3,5

2,7

2,6

2,8

3,0

2,7

3,2

3,25

3,5

Beruházás

3,0

8,0

3,0

3,2

-

-

3,0

5,5

-

-

Fogyasztói árak

4,8

6,2

4,7

6,7

4,5

4,9

4,6

5,8

4,9

5,75

Folyó fizetési mérleg hiánya (Mrd euró)

4,3

4,6

4,3

4,0

4,2

4,2

-

-

4,1

4,0

Költségvetési hiány (GDP %)

5,3

4,3

5,4

4,5

5,5

4,8

5,4

4,3

4,8 (5,2)

3,8 (4,6)

Export

5,0

8,0

4,0

7,0

-

-

4,2

6,5

-

-

Import

8,0

9,0

7,5

6,7

-

-

8,5

6,3

-

-

Forrás: GKI, OTP, Pénzügykutató, Kopint-Datorg, PM

Megjegyzés: A zárójelbe tett számok a kormány 2004. januári prognózisai!

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. március 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére