"Az Európai Unióban folyamatos az érdekérvényesítés"

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. február 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 70. számában (2004. február 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Mindenképpen nyertesek vagyunk, leszünk azáltal, hogy csatlakozhatunk az Európai Unióhoz. Igaz ez még akkor is, ha bőven lesznek nehézségek is. S nem azért, mert az EU volna a földi paradicsom, hanem azért, mert a világ átrendeződése, a globalizáció olyan problémák elé állítja az országokat, nemzeteket, amelyeket közösen könnyebb megoldani, leküzdeni. Így nemcsak önnön értékeinket tudjuk megóvni, hanem azt a kontinenst, világot, amelyben a gyerekeink és a gyerekeink gyerekei is élni fognak a következő századokban.

Interjú Juhász Endrével, az EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszterrel

Milyennek látja az EU-tagországok közötti viszonyt? A bővítés megindított egyfajta hatalmi harcot, amelyet csak tetézett az Alkotmány körül kialakult vita. Hogyan érinti ez az Unió egységét?

• A kérdés jogos, véleményem szerint valóban hatalmi harcról van szó, még akkor is, ha sokan ezt a kifejezést nem szeretik, mert esetleg lerontja az európai integrációról kialakított ideális képet. A tény az, hogy az Európai Unió egyszerre értékközösség és érdekközösség. A most készülő európai Alkotmány az értékeket szépen meghatározza: emberi méltóság, szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság, emberi jogok érvényesülése. Hozzáteszem, hogy reményeink szerint itt fognak szerepelni a kisebbségi jogok is. Amikor Magyarország az Európai Unióhoz kíván csatlakozni, ehhez az értékrendszerhez való tartozásának igényét fogalmazza meg. Ugyanakkor azonban az Európai Unióban állandó érdekérvényesítés, ha tetszik, hatalmi harc folyik. Emlékezzünk arra, hogy az integráció kezdetekor az alapgondolat az volt, hogy a Németország és Franciaország közötti tartós békét úgy lehet megteremteni, ha a háború folytatásához szükséges nyersanyagokkal - a szénnel és az acéllal - való gazdálkodást közös ellenőrzés alá vonják. Így született meg 1951-ben az Európai Szén- és Acélközösség. Később, 1957-ben, a Római Szerződés megalkotásakor, az alapítóknak szintén az volt az egyik fő céljuk, hogy az érdekek olyan harmonizálását, illetőleg közösségét érjék el, ami eleve kizárja a konfliktusok háborús megoldásának lehetőségét. Mindez sikerrel járt, az integráció által átfogott Európában csaknem hatvan éve valóban nem volt háború. De természetesen az érdekek azért megmaradtak, csak azokat most már egy intézményes mechanizmusban kell összehangolni.

Ami az Alkotmány körüli konkrét vitát illeti, már a Római Szerződés is elismerte, hogy az egyes tagállamoknak népességük szerint a döntéshozatali rendszerben különböző súlyuk van. A jelenlegi szabályok szerint a 15 tagú Unióban a nagy államoknak (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország) 10-10, a közepes országoknak (Hollandia, Belgium, Görögország, Portugália) 5-5 szavazatuk van, a kis Luxemburgnak pedig 2. Az összes szavazat 87, és ebből 62 igenlő szavazat kell az úgynevezett minősített többség eléréséhez, tehát valamely határozat meghozatalához. Az Unióban az integráció tárgykörének nagy részében ennek a szavazási módszernek az alkalmazása szükséges. A 25 tagra bővülő Unióban majd új rendszert vezetnek be, amelyet a Nizzai Szerződés alakított ki. Itt a nagy országok 29 szavazatot kapnak, Magyarország és a vele azonos népességű országok (Belgium, Görögország, Portugália, Csehország) 12-t, Spanyolország és Lengyelország pedig 27-et. A minősített többség eléréséhez a 321 szavazatból 232 igenlő szavazatra lesz szükség. A készülő Alkotmány ezt a rendszert megváltoztatná és leegyszerűsítené. Az Alkotmány tervezete szerint minősített többséget az jelent, ha megvan az országok egyszerű többsége (25 tag esetében 13 ország), és ez a többség a lakosság legalább 60 százalékát kiadja. Ebben az ún. kéttényezős mechanizmusban rögtön látjuk, hogy a lakossági tényező tekintetében a 82 milliós Németország több mint kétszeres súllyal rendelkezne, mint a 38 milliós Lengyelország vagy a 40 milliós Spanyolország, holott a nizzai rendszerben súlyuk még majdnem azonos. Nem meglepő tehát, hogy Lengyelország és Spanyolország a nizzai rendszer fennmaradásához, illetőleg folytatásához ragaszkodik. Az is érthető azonban, hogy Németország szükségesnek tartja a népessége által biztosított valódi súlyának kifejezését. Mindez hatalmi kérdés és presztízskérdés, és nehéz megmondani, hogy melyik fontosabb. Tény, hogy a decemberi brüsszeli csúcsértekezlet most nem volt sikeres, de nem árt, ha a magyar közvélemény is hozzászokik ahhoz, hogy az európai integráció útja nem nyílegyenes és nem előre megrajzolt: az előrehaladás időnként csak konfliktusok, ideiglenes kudarcok, sőt válságok árán lehetséges. A magam részéről bízom abban, hogy az új Alkotmány 2004-ben megszületik. Nem lebecsülve az Alkotmány jelentőségét, nekünk most figyelmünket arra kell koncentrálnunk, hogy az Unió 2004. május 1-jétől hogyan fog működni, most már velünk együtt.

Hogyan is fog?

• Ha nagyon sarkosan akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy az Európai Unió nem más, mint egy folyamatosan működő szabályozási gyár: rendeleteket, irányelveket, határozatokat, ajánlásokat állít elő. Az intézményrendszer csúcsa a Tanács, amely kilenc formációban ülésezik. Nem biztos, hogy pontosan fel tudom őket sorolni, de ezek: külügy, gazdasági és pénzügyek, belügy, igazságügy, ipar, mezőgazdaság, környezetvédelem, energia, közlekedés, szociális ügyek. A Tanács előkészítő szerve a Coreper, az Állandó Képviselők Bizottsága, és alacsonyabb szinten működik még 150-200 tematikus munkacsoport. Alapvető nemzeti érdekünk, hogy minden szinten, minden fórumon, minden, Magyarországot érintő kérdésben legyen álláspontunk, és ha kell, azt adjuk is elő. Ez önérdek, nem az Európai Unió követeli meg, mert a döntéshozatali folyamat akkor is előrehalad, ha valamely tagállam hallgat, illetőleg passzív magatartást tanúsít. A másik követelmény, hogy a több szinten és fórumon kifejtett álláspontok koherensek legyenek, mutassanak belső összhangot. Mindezt, mint ún. aktív megfigyelők, már ma is gyakoroljuk, de 2004. május 1-jétől már tényleges szavazati jogunk is lesz. Ennek jogilag az lesz a súlya, amit az Unió alapszerződései vagy a helyükbe lépő Alkotmány meghatároz. A valóságban azonban nem mindig a jogilag meghatározott szavazati súly a döntő, hanem az országot képviselő személy intellektuális felkészültsége, érvelésének ereje. Például lehet, hogy Luxemburg a legkisebb ország, mégis mindenki elismeri, hogy az érdekérvényesítésben komoly tényező.

Juhász Endre

1944-ben született Nagykörűben. A szegedi József Attila Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát 1967-ben. Tanulmányai után 1968-ban a Külkereskedelmi Minisztériumban kezdett dolgozni, ahol előadó, főelőadó, majd csoportvezető, 1973-tól a jogszabály-előkészítő osztály vezetője volt. A 70-es évek derekán, 1974-79 között a brüsszeli kereskedelmi kirendeltség titkára, majd hazatérve ismét a minisztérium osztályvezetője volt. Nem túl sokat tartózkodik itthon, mivel 1983-tól Washingtonban a kereskedelmi alkirendeltség vezetőjévé nevezik ki. A rendszerváltás a Kereskedelmi Minisztériumban, a Fejlett Ipari Országok Államközi Főosztálya főosztályvezető-helyetteseként éri, s hamarosan a helyettes szócskát el is hagyhatja titulusából. Az 1990-ben létrejött Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának főtitkára, majd az Európai Ügyek Hivatalának vezetőjévé nevezik ki 1992-ben. 1990-91-ben vezette a Társulási Szerződés létrehozására irányuló tárgyalásokat. 1993-tól a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának közigazgatási államtitkára. Újabb tárcaátszervezés után, 1994-ben az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium címzetes államtitkára és ugyancsak az Európai Ügyek Hivatalának vezetője lett. A Magyar Köztársaság Európai Unióhoz akkreditált nagykövetévé 1995-ben nevezik ki, és e minőségében 1998-tól főtárgyalóként végig ő vezette az uniós csatlakozási tárgyalásokat. 2003 óta tárca nélküli miniszter. Nős, egy gyermeke van.

Tudván, hogy óvatosan megkerülné a választ, nem kérdezem meg, milyennek is látja ezt a bizonyos intellektuális felkészültséget. Mindenesetre a hazai, napi parlamenti vitákból kevés tudható meg arról, mi konkrétan a lakosság, a képviselők teendője uniós ügyekben.

• A belpolitikai helyzet és légkör általános értékelése nem az én feladatom. Azt elismerem, hogy az európai integráció nem úgy jelent meg a hazai politikában, ahogy én szerettem volna. Én magam azok közé tartozom, akik nemcsak az Európai Unió általános politikai jelentőségét veszik figyelembe, hanem igenis szükségesnek tartják az integráció minden konkrét kérdésében a magyar érdekek pontos felmérését és a lehetőség szerinti érvényesítését. Remélem, hogy ezt főtárgyalóként öt éven keresztül sikerült is bizonyítanom. Elfogadom azt is, hogy az ellenzéki politikai pártok és a média feladata a bírálat, és ez alól az európai integráció kérdésköre sem mentesíthető teljesen. Ugyanakkor e folyamatnak mégiscsak eljönnek olyan pillanatai, amikor felül kell emelkedni egyrészt a részletkérdéseken, másrészt a belpolitikai harc szempontjain, és az adott eseményt a társadalom egésze, illetőleg az ország múltja és jövője szempontjából kell megítélni. Ebben az értelemben csalódás volt számomra a csatlakozási tárgyalások koppenhágai lezárásának hazai fogadtatása, különösen azt figyelembe véve, hogy az eredményben a mindenkori kormányoknak és a mindenkori ellenzéknek egyaránt komoly érdeme volt. Mint azt már más, korábbi nyilatkozatomban is mondtam, nem kellett volna az embereknek e ritka történelmi esemény feletti örömét elrontani. De szomorú voltam néhány héttel ezelőtt az Országgyűlésben is, amikor a Csatlakozási Szerződés ratifikációs vitáját hallgattam. Méltóságteljesebb, ünnepélyesebb légkörre számítottam. Végül is talán csak az volt megnyugtató, hogy az Országgyűlés a ratifikációt 353 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. Az integráció döntő lépéseinek felelősségteljes fogadása és értékelése mellett valóban óriási jelentősége van a tájékoztatásnak. Ez természetesen elsősorban kormányzati feladat, amit minden minisztériumnak és kormányzati szervnek saját feladat- és hatáskörében el kell látnia. Itt szeretnék utalni azonban arra, hogy ez normális demokratikus társadalomban nemcsak a kormány felelőssége, hanem a sajtónak, a civil társadalomnak, az érdek-képviseleti szerveknek és még az ellenzéki pártoknak is van felelősségük. Sajátos eszközeikkel ők is hozzájárulhatnak a magyar társadalom jobb felkészüléséhez. 2004. május 1-jétől ugyanis nemcsak a kormány, hanem az egész társadalom vizsgázik.

Hatalmi harc természetesen nem csak a belpolitikában folyik, az jelen van nemzetközi színtéren is. Európának is versenyeznie kell más országokkal és kontinensekkel. Hogyan látja ennek alakulását?

• A bővítés egyik célja éppen az, hogy az európai gazdaság versenyképesebb legyen, és maga az Unió jelentősebb hatalmi tényezőként tudjon fellépni a világban. Akár tetszik, akár nem, a XXI. században a világot gazdasági téren egyes blokkok (országok, országcsoportok) versengése fogja jellemezni, sőt ez a versengés időnként szükségszerűen a politikai szférában is végbemegy. Pontosan nehéz megjósolni a főszereplőket, de az már most is látható, hogy az egyesült Európa és az Egyesült Államok mellett számolni kell Japánnal, Kínával, Oroszországgal, később majd Indiával. A verseny természetes jelenség, a döntő az, hogy ez szabályozott keretek között menjen végbe, és ott is maradjon. Az Európai Uniónak még ki kell alakítania azt az eszközrendszert, amelynek birtokában a 25, később még több tagország egységesen felléphet. Tudjuk, hogy a közös kereskedelempolitika már létezik. Most formálódik a közös kül- és biztonságpolitika, amely fokozatosan közös védelmi politikához is elvezethet. Bár az új Alkotmány decemberben nem született meg, örvendetes, hogy e téren az alapvető megállapodások már létrejöttek. Például új intézményes formaként meg fog jelenni az Európai Unió külügyminisztere. A magyar kormány egyetért a közös kül- és biztonságpolitika létrehozásával és erősítésével, de fontosnak tartja, hogy az ne az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok rovására történjék, és ne idézzen elő feszültségeket, fölösleges párhuzamosságot a NATO-val. Véleményünk szerint a szilárd transzatlanti kapcsolatok jelentik a világban a stabilitás hosszú távú garanciáját.

A HEBC, vagyis a Magyar EU-bővítési Üzleti Tanács egyik állásfoglalásában az olvasható, hogy Magyarország 2015-re érheti el az EU-tagországok jelenlegi fejlettségi szintjét. A csatlakozók gazdasági fejlettségének szintje tehát jócskán hagy kívánnivalót. Nem hozza ez hátrányos helyzetbe az EU-t a világpiaci versenyben?

• Épp az ellenkezőjét gondolom, a csatlakozó országok felzárkózási igénye komoly fejlődési potenciált jelent az Unió egésze számára. A csatlakozó országok egyrészt a piac bővülését jelentik, ami önmagában termelésösztönző hatású. Másrészt az Unió egységes piacán az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabadon áramlanak, tehát megvalósul a termelési tényezők hatékony allokációja. A jól képzett és fegyelmezett munkaerő, relatíve alacsony munkabérek mellett és politikailag stabil körülmények között, már ma is hozzájárul a Magyarországon is működő európai nagyvállalatok versenyképességéhez. Ismerünk olyan multinacionális vállalatokat - most ne nevezzük meg őket -, amelyek nyereségük tekintélyes részét kapják magyarországi vállalkozásaikból. Ezek a vállalatok a magyarországi vagy a tagjelölt országokban működő leányvállalataik nélkül világméretekben nem lennének sikeresek.

A kelet-közép-európai volt szocialista országok elég viharos évtizedet tudhatnak maguk mögött, ami gyakran próbára tette a lakosság türelmét. S bár általában Magyarországon is bizakodva tekintenek az EU-tagságra, azért aggodalommal is: vajon mekkora erőpróbát kell még kiállni?

• 2004. május 1., a csatlakozás napja nem fog megrázkódtatást okozni. Magyarország már 14 éve az európai integráció útján halad előre, és - talán nem is vesszük észre - óriási utat tettünk meg. A Társulási Szerződés alapján az ipari termékek már régen szabadon mozognak Magyarország és az Európai Unió jelenlegi tagállamai között. Csaknem teljesen megvalósult a tőke szabad áramlása is. Ahol valóban változásokra kell számítanunk, az a mezőgazdaság, mert egyrészt a Társulási Szerződés a mezőgazdasági kereskedelmet nem liberalizálta teljesen, másrészt most fogják Magyarországra is kiterjeszteni az Európai Unió közös mezőgazdasági politikáját. A teljesen szabad mezőgazdasági kereskedelem hatalmas lehetőséget nyit meg Magyarország számára. Bármely magyar kamion a határokon történő megállás nélkül szállíthat pl. zöldséget vagy gyümölcsöt Bécsbe, Berlinbe vagy Londonba. Persze ez igaz lesz a másik irányra, a mezőgazdasági termékek importjára is. Elismerem, hogy ez nagy kihívás. De Magyarországnak kivételesen jó éghajlati és természeti adottságai vannak, a gazdálkodók készek keményen dolgozni, így bízom abban, hogy ez az ágazat is sikeres lesz. Tény, hogy jelenleg Európában egyes szakértők hajlamosak a mezőgazdaságot a túltermelés miatt egyfajta válságágazatnak tekinteni. Ha azonban logikusan gondolkodunk, azt látjuk, hogy a Föld lakossága egyre nő, a mezőgazdaságilag hasznosítható terület adott, a termelékenység növelésének pedig vannak korlátai. Így én hosszú távon a magyar mezőgazdaság jövőjét is biztosítottnak látom. Természetesen további erőfeszítéseket kell tennünk a magyar termékek élelmiszer-biztonságának garantálására, ahogyan ezt a közelmúltban az Európai Bizottság monitoringjelentése is megkövetelte. Itt arra szeretnék rámutatni, hogy a vágóhidak és az élelmiszer-feldolgozó üzemek modernizálása nem kormányfeladat, arról a létesítmény tulajdonosának vagy üzemeltetőjének kell gondoskodnia. A kormány ehhez segítséget tud nyújtani azzal, hogy működteti a Sapard-programot, amelynek keretei között a vállalkozó pályázati úton a beruházási költségek 40 százalékáig terjedhető vissza nem térítendő állami támogatást kaphat.

Jelentős változásokra számíthatunk a szolgáltatások (bankügyletek, biztosítás, szállítás stb.) területén is, amelyek piaca a csatlakozással fog teljesen megnyílni. Azt hiszem, a magyar pénzügyi szolgáltatási szektor erre felkészült, nem valószínűsítünk nehézségeket. A szállítás területén már más a helyzet, különösen a közúti fuvarozásban és a légi fuvarozásban áll elő versenyhelyzet. Az a tény például, hogy a Ferihegyi repülőtéren az európai légitársaságok most már korlátozás nélkül leszállhatnak és felszállhatnak, a Malévet igen éles versenyhelyzetbe hozza. Később azt is láthatjuk majd, hogy más EU-tagállamok vasúttársaságai megjelennek nálunk a vasúti infrastruktúra használóiként.

Összességében az nyilvánvaló, hogy a gazdaság minden szektorában fokozott versenyhelyzet alakul ki. Ugyanakkor Magyarország haszonélvezője lesz az Európai Unió strukturális és kohéziós politikájának, és ezen a címen 2006 végéig mintegy 3,1 milliárd euró támogatásban részesül, illetőleg ilyen értékű tervek és programok végrehajtására lehet kötelezettséget vállalni.

Magánélet

Hétköznapi ember vagyok, nincsenek különleges szokásaim - mondja Juhász Endre. Korábban sokat sportolt. Nagyon szereti az úszást, a teniszezést. Most, hogy a munka dandárján túl van, ismét megkísérli a síelést, mint lelkes amatőr. S annak ellenére, hogy munkája hihetetlen mennyiségű olvasnivalóval jár, kevés szabadidejében szívesen vesz a kezébe szépirodalmat. Felesége időnként ráveszi, hogy színházba, koncertre menjen, ami ellen alapvetően nincs is kifogása. Csupán egy: itt is sok-sok ember veszi körül. Festőművész lánya kiállításait rendes apaként mindig megnézi. Az igazi pihenést azonban az jelenti a számára, ha egyedül lehet. Ezért nehezen lehet még baráti társaságba is elcsalni egy-egy hétvégén. Megkerülhetetlen ugyanis, hogy szóba ne kerüljön a jövő és az Unió, ezért hát az ilyen kikapcsolódás gyakran a munkára emlékezteti. De azért ritka alkalmakkor meggyőzhető. Már csak azért is, mert úgy érzi, vannak restanciái a családja iránt. Brüsszelben a tárgyalások időszakában volt két-három olyan intenzív év, amikor sem hétvégéi, sem estéi nem voltak. A lakás is hivatallá vált. Az egyéni felelősség súlya pedig nehezítette a munkát. Most talán könnyebb lesz. Még az is előfordulhat, hogy kirándulás gyanánt elmegy Afrikába vagy Dél-Amerikába. Bár sokat utazott a világban, ezeket a helyeket még szívesen felkeresné.

Az elérhető uniós támogatások és megpályázható források ellenére nem gondolja-e, hogy Magyarország kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, hiszen a főként multinacionális tőke természeténél fogva oda vándorol, ahol a legkisebb ráfordítással a legnagyobb haszonra tehet szert? Most, hogy biztossá vált a csatlakozásunk, számos hazai kedvezménytől esnek el ezek a cégek. Könnyen megeshet, hogy mérlegelve helyzetüket, egyszerűen keletebbre vonulnak.

• A versenyfejezet lezárása is az én feladatom volt, így ismerem ezeket a problémákat. Számos nagyvállalattal személyesen is tárgyaltam arról, hogyan érinti őket a kedvezmények csökkentése, illetőleg átalakítása. Nagy gonddal kellett eljárnunk, mert ezek a vállalatok adták a magyar ipar és export igen jelentős részét, fejlettségi szempontból pedig a gerincét. Ezeknek a vállalatoknak a nagy része éppen Magyarország európai integrációjának perspektívájában hozta meg beruházási döntéseit, pusztán a magyar piac nem lett volna elegendő vonzerő. Igazán ellentmondásos lett volna, ha éppen az Európai Unióhoz történő csatlakozás ténye késztette volna őket az ország elhagyására. Szerencsére ez a veszély nem fenyeget. Állami támogatások nyújtását az Európai Unió is lehetővé teszi, csak igen szigorú keretek között és szabályok szerint. Az eddigi kedvezményeket tehát nem megszüntetni, hanem átalakítani kellett, és ez a művelet - bár hosszú és feszültségekkel terhes tárgyalások árán - végül is sikerült. Olyan átmeneti rendezésekben állapodtunk meg az Európai Unióval, amelyek ésszerű mértékű kedvezmények fenntartását hosszú távon is lehetővé teszik. Nem hallottam egy olyan érintett nagyvállalatról sem, amelyik az új rendszer miatt vonult volna ki vagy akar kivonulni az országból.

Mindezek mellett egyetértek azzal, hogy a tőke mobil, nincs arra garancia, hogy minden itteni befektetés mindig itt is marad. Úgy gondolom azonban, hogy az igazán komoly beruházók már beágyazódtak a magyar gazdaságba, Sokan közülük igen magas technológiai szintet reprezentáló gyártást folytat, hatalmas gépparkkal, jól bevált és folyamatosan képzett hazai munkaerővel. Ezek a vállalatok sokat fektettek abba, hogy itt megtelepedjenek, regionális központokat építsenek ki. Nem tudnak könnyen mozdulni, de nem is akarnak. Bizonyára mindig lesz egy-két ellenpélda, főként olyan cégek között, amelyek csak egyszerű összeszerelési munkát hoztak az országba, és ennek folytán könnyen és gyorsan tudnak telephelyet változtatni aszerint, hogy hol olcsóbb a munkaerő. De Magyarországnak nem is az a célja, hogy olcsó munkaerővel vonzza a tőkét. Amíg ez előnyt jelentett számunkra, természetesen kihasználtuk. Ma azonban tudomásul kell vennünk, hogy az alacsony munkabér kínálta lehetőséget más országok, esetleg olyan szomszédos országok is, mint Románia vagy Ukrajna, fogják kihasználni. Magyarország vonzereje épp a magasabb hozzáadott érték lehet.

Ugyanakkor bízom abban, hogy a magyar állampolgárok tulajdonában álló vállalatok, köztük a kis- és közepes vállalatok is megerősödnek. Sokan beszélnek a hazai ipar és gazdaság védelméről. Az Európai Uniónak is van védelmi rendszere, csak az nem kifejezetten egy tagországot, hanem az Unió minden vállalatát védi. A csatlakozástól belép az Európai Unió közös vámtarifája, alkalmazni kell a közösségi versenypolitikát, amely kizárja, illetőleg korlátozza a versenytorzító hatásokat, így a piaci erőfölénnyel való visszaélést, továbbá a különböző kartellmegállapodásokat. A tisztességtelen, piaczavaró, kárt okozó import esetén magyar vállalatok is kezdeményezhetnek dömping- vagy szubvencióellenes eljárást, valamint piaczavarást tiltó eljárásokat az Európai Bizottságnál. Mindamellett utalok arra is, hogy a kis- és közepes vállalatok az Európai Unió szabályozásában különféle kedvezményeket, preferenciákat élveznek, tehát életképességüket az európai intézmények is igyekeznek fenntartani, illetőleg megerősíteni.

Hogyan látja a nemzeti szuverenitás, identitás kérdését? Ezt, azt hiszem, sokan féltik hazánkban.

• Összességében úgy látom, hogy Magyarországnak az Európai Unión belül nagyobb esélye van azonosságának megőrzésére, mint azon kívül. A szuverenitás szóval óvatosan kell bánnunk. Magyarországnak az Európai Unión kívül sincs korlátlan szuverenitása, vannak nemzetközi jogi kötelezettségeink, másrészt ki vagyunk téve a világ politikai és gazdasági hatásainak. Úgy érzem, Magyarország ereje, mozgástere kisebb, ha teljesen egyedül kell szembenéznie a globalizálódás nyers erőivel. Az Európai Unión belül számos hatáskört közösségi intézmények gyakorolnak, amelyekben értelemszerűen a magyar álláspont nem lehet mindig meghatározó, sőt álláspontunkkal ellentétes döntések is születhetnek. Mégis, ily módon szabályozott keretek és mechanizmusok állnak majd rendelkezésünkre érdekeink bizonyos fokú érvényesítésére. Ki hiheti azt, hogy ennek hiányában a világban az történik majd, amit mi akarunk, és ki hiheti, hogy a világ történései nem hatnak Magyarországra ?

Egyébként az Európai Unió Alapszerződése tartalmazza, hogy az Unió tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti azonosságát, és az uniós politikák a valóságban is támogatják ezt a célt. Példaként utalok arra, hogy az Európai Unió kifejezetten szorgalmazza a termékek földrajzi elnevezésének megőrzését és védelmét, és ez így lesz Magyarországon. Jelentős pénzügyi forrásokat szánnak kulturális programokra, amelyek a nemzeti kultúrák fennmaradását, szélesebb körben történő megismertetését szolgálják. A magyar az Európai Unió hivatalos nyelve lesz, minden uniós jogszabály magyarul is meg fog jelenni, az Európai Parlamentben és a Tanácsban a magyart is használni fogják. Végül pedig mindenkit arra kérek, hogy vegye figyelembe a már meglévő példákat: vajon elveszítette-e azonosságát az Európai Unióban Hollandia, Dánia, Portugália vagy Görögország, hogy csak kis és közepes méretű országokat említsem. Nyilvánvalóan nem, és nem is fenyegeti őket ez a veszély.

Lehet, hogy Ön az egyetlen ember ebben a hazában, aki a legapróbb részletekig ismeri az Európai Uniót. Miféle szenvedély fűzi hozzá?

• A hatvanas évek végén posztgraduális képzésen vettem részt Franciaországban. Ekkor és itt találkoztam először a Római Szerződéssel és az európai integrációval. Akkor még nem gondoltam, hogy mindaz, amit megtanulok, valamikor még hasznosítható lesz, akkor ez inkább intellektuális kaland volt, nemigen láthattam későbbi jelentőségét. A hetvenes években Brüsszelbe kerültem, és ez lett a munkám. A rendszerváltás után Magyarország európai integrációja kiemelkedő jelentőségű politikai kérdéssé vált, kitüntetettnek éreztem magam, hogy ezért a célért dolgozhatok. A témával való foglalkozás rendkívül megterhelő, de intellektuálisan izgalmas. Megelégedéssel tölt el, hogy ténylegesen hozzájárulhattam ahhoz, hogy Magyarország az Európai Unió tagja legyen.

Szóról szóra

2003. április 16. "Mind szellemileg, mind fizikailag, mind idegileg megterhelő volt az elmúlt öt év, tele nehéz pillanatokkal. Időnként nehéz volt látni a perspektívát, 2000 második felétől lehetett csak látni az alagút végét. 1998-ban még azt hittem, 2000 végére befejeződhet a csatlakozási folyamat, de 1999-ben eldőlt, hogy az Unió az egyéni elbírálás helyett a fölzárkóztatási koncepció mellett van, vagyis megvárják a bővítéssel a kevésbé felkészülteket. (...) Frusztráló volt úgy tárgyalni, hogy a szemben ülőnek nem volt igazi álláspontja. Sokszor úgy alkudoztak a csatlakozásra várók és a brüsszeliek, mintha egy ház vételárán vitatkoznának. Számok álltak egymással szemben." (www.origo.hu Magyari Péter, Athén)

2003. november 15. "Ha egy sporthasonlatot megengedhetek magamnak, azt mondanám: a tizenkét csapatos NB I-ben nem lehet mindenki az első hatban, szükségszerűen lesznek olyan csapatok, amelyek a második hathoz fognak tartozni. Ám ez is jobb, mint az NB II-ben futballozni. Ez a hasonlat csupán a gazdasági versenyre vonatkozik, és tudjuk, az EU más előnyöket is hoz az országnak: politikait, biztonságpolitikait, szociológiait, pszichológiait. Ezeket nehéz számszerűsíteni, de a magyar társadalom döntő többsége hisz bennük. (...) Terveztem, hogy a tárgyalások lezárása után könyvet írok mindarról, ami történt. Ez a miniszteri felkérés miatt meghiúsult, jelenlegi munkám a könyvírást lehetetlenné teszi. Nem tudom, később lesz-e ennek még értelme." (Magyar Hírlap

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. február 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére