Infláció: az árral szembe?

Középtávon a helyzet bizonytalan

A világgazdaságban megfigyelhető dezinflációs tendenciával szemben Magyarországon a fogyasztóiár-index lassú emelkedése volt tapasztalható 2003 második felében. Az egy évre visszatekintő árindex májusban 3,6 százalékra süllyedt, majd év végére öt százalék fölé szökött. Ezzel várhatóan a decemberi árindex a jegybank által kitűzött 3,5ą1 százalékos célsávon kívül esik majd. Igaz, az előző évinél alacsonyabb inflációs rátával számolhatunk 2003-ban, 2004-ben viszont – elsősorban a fogyasztásiadó-változásokból adódóan – további drágulás várható. Az eurózónához történő csatlakozás áremelkedésre vonatkozó kritériumától így némileg eltávolodunk, az adóbevételek emelkedésével ugyanakkor az államháztartási hiány közelebb kerül a kívánatos szinthez. Az euró bevezetését középtávon megcélzó fiskális és monetáris politikának összehangolt ütemterv kidolgozása kívánatos ahhoz, hogy az ország 2005-ben visszatérjen a dezinflációs pályára.

A világ fejlett régióiban a kereslet bővülése jócskán elmaradt a várakozásoktól az elmúlt két évben. Mindezzel párhuzamosan az infláció emelkedésének veszélye csökkent, a monetáris politika feltételrendszere is megváltozott.

Árindexek a világban

Szigorú pénzpolitika helyett a kamatok csökkentése, a kereslet élénkítése vált indokolttá. Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve Board (Fed) 2003 júniusára 1 százalékra, míg az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékra faragta le az irányadó kamatot. Bár az eurózóna országainak átlagos inflációs rátája 2003-ban a korábban célként meghatározott 2 százalék vagy afölött állt, az index országonként igen nagy szórást mutatott. A defláció veszélyét tehát mindvégig "eltakarta" az átlagolt mutató. 2003 októberében még olyan országokban volt 1 százalék körüli az áremelkedés üteme, mint Németország, Belgium, Finnország vagy Ausztria. Franciaországban 2003 elején szintén a limit alatti árindexet mértek, az infláció üteme csak az év második felében emelkedett stabilan 2 százalék fölé. A magasabb inflációs rátával számoló országok árindexe ugyanakkor folyamatosan csökkent a 4 százalék körüli szintről. Írországban, Görögországban, Portugáliában és Luxemburgban is 3 százalék alá süllyedt a 12 havi harmonizált árindex az év végére.

Az Egyesült Államokban az energia és élelmiszerek nélkül számított, tehát a szezonális hatásoktól megtisztított árindex 1 százalék körül ingadozott 2003 második felében. A kiigazítatlan inflációs rátát az olaj év végi áremelkedése húzta magával, amelyre a tengerentúli energiaipar sokkal érzékenyebben reagál. Októberre már csaknem 9 százalékos volt a drágulás ebben a körben. Az áremelkedés mértéke azonban ezzel együtt sem haladta meg a 2 százalékot a harmadik negyedévben.

Hatósági és piaci hatások

Az importált inflációcsökkenés nem mutatkozott meg a hazai fogyasztói-ár-indexben. Egyrészt az élelmiszerek nyár végi drágulása, másrészt az államháztartás növekvő finanszírozási igénye, illetve az ennek korrekcióját szolgáló hatósági áremelések eredményezték az inflációs ráta lassú emelkedését. A forint árfolyamának gyengülése tovább növelte az inflációs nyomást.

A mezőgazdaságot sújtó aszálykár, a termés csökkenése a termelői árak növekedésében jelentkezett. Az élelmiszerek havi árindexe augusztusban és szeptemberben megközelítette, illetve meghaladta az egy százalékot. Különösen szembetűnő volt a feldolgozatlan élelmiszerek árának megugrása, mely termékek októberben 4 százalékkal drágultak az előző hónaphoz képest. Jellemzően a zöldségek és gyümölcsök ára lett magasabb.

Az államháztartási hiány 2002-ben megközelítette a 10 százalékot, a bruttó keresetek pedig 18,3 százalékkal emelkedtek. Mindez a keresleti oldalon az inflációs nyomás erősödéséhez vezetett. A bérek változására legérzékenyebb szolgáltatások ára 2003 elejétől lassan emelkedni kezdett. A 12 havi árindex az első negyedévi 5 százalékról a harmadik negyedévre 6 százalék fölé emelkedett. A fiskális politika lazulására, az államháztartás finanszírozási igényének növekedésére a kormányzat nyáron a hatósági árak emelésével reagált. A KSH által számolt fogyasztói kosárban többnyire könnyen megállapítható, hogy szabályozott vagy nem szabályozott áras termékről, illetve szolgáltatásról van-e szó. Ebbe a körbe tartozik többek között a háztartási energia, a közlekedés, postai szolgáltatás. Van ugyanakkor néhány termék, amelynek árában van piaci és hatósági elem is. Ezek alapvetően a jövedéki körbe tartozó termékek, az alkohol, a dohány vagy az üzemanyagok. 2003-ban mindkét módszertan szerint számított hatóságiár-index emelkedését lehetett megfigyelni.

A hatósági körbe tartozó szolgáltatások (csatornadíj, szemétszállítás, helyi tömegközlekedés, elektromos energia, gáz) 7-8 százalékos áremelkedésén túl, a társasházi közös költség áfájának 12 százalékról 25 százalékba történő átsorolása is jelentősen megemelte az árindexet. A szeszes italok, dohánytermékek árát a jövedéki adó változása lökte meg. A korábbi években elmaradt jövedékiadóteher-emelés miatt 2003 áprilisában sor került az érintett termékek árának hatósági korrekciójára. A cigaretta fogyasztási adója így 20 százalékkal emelkedett. Októberig átlagosan 10,8 százalékkal nőtt a fő csoportba tartozó termékek ára, mintegy egy százalékponttal növelve az inflációs rátát.

Nyitott kérdések 2004-ben

A hatósági intézkedések az idén is meghatározóak lesznek, és elsősorban a fogyasztási adók módosulása emeli az éves infláció mértékét. Az Európai Unió tagországai számára nincs teljes körű adóharmonizációs előírás. Az adószabályok közül csak a fogyasztási adó mértékére léteznek korlátozó előírások. A csatlakozási szerződésnek megfelelően Magyarországon is kétkulcsos forgalmi adó bevezetésére van szükség. A belépés időpontját követően egy kedvezményes és egy normál kulcs lehet érvényben. Az előbbire előírás, hogy nem lehet alacsonyabb 5 százaléknál, míg a normál kulcs alá tartozó termékekre és szolgáltatásokra kivetett adónak meg kell haladnia a 15 százalékot. A január 1-jén bevezetett módosítás (5, 15 és 25 százalékos áfakulcs) az adóharmonizáció irányába tett első lépésnek tekinthető. Az ütemezést ugyanakkor az államháztartás hiányának csökkentése vezérli, hiszen néhány szolgáltatás áfájának emelésére halasztást kaptunk az Európai Bizottságtól. Így például az elektromos energia normál kulcs alá történő sorolása – azaz 12 százalékról 25 százalékra emelése – csak a csatlakozás után egy évvel, 2005 májusában válna esedékessé. További derogációt kaptunk a távfűtésre, a közétkeztetésre és a gázra. Ezeket szintén normál kulcs alá kell besorolni 2007. december 31-éig, ami jelenleg 25 százalékos áfakulcsot és közel 12 százalékos áremelkedést jelentene.

Az adóváltozások hatása

Az adóváltozás közvetlen hatása könnyen megbecsülhető, ha sorra vesszük az egyes javakat, a korábban hozzájuk rendelt áfakulcsot és a tervezett változást. Létezik ugyanakkor egy közvetett hatás, amely néhány esetben – az inflációt tekintve – akár negatív is lehet, annak ellenére, hogy az adókulcs emelkedett. A verseny mértékétől függően ugyanis előfordulhat, hogy a kereskedők nem tudják érvényesíteni az áremelkedést, azt a profitráta csökkenésével ellensúlyozzák. Az új áfakulcsok és jövedékiadó-mértékek így eltérően jelentkeznek az egyes fogyasztási csoportokban. Érdemes a kategóriákat külön-külön megvizsgálni. Az élelmiszerek áfakulcsa jellemzően 12 százalékról 15 százalékra emelkedik. Mindez 2,7 százalékos közvetlen növekedés hozna, a kereskedelmi láncok versenyének köszönhetően azonban előreláthatóan kisebb mértékű drágulás lesz tapasztalható. A háztartási energia áfája hasonló mértékben emelkedik, kivéve az elektromos energiát, hiszen ott az új áfakulcs a kedvezményes 12 százalékról 25 százalékra nő. Minthogy ebben a körben nem lehet számolni a verseny jótékony hatásával, 6 százalékos drágulás biztosan megjósolható. A tartós fogyasztási cikkek ára az adószabályok módosulásából kifolyólag nem változik, hiszen jellemzően 25 százalékos áfakulcs alá tartoznak a termékek. Kiugró mértékben drágulnak ugyanakkor a szeszes italok és a dohányáruk. 40-120 százalékos áremelkedésre lehet számítani a cigaretta, szőlőbor és vágott dohány jövedéki adójában. Minthogy "csak" az adótartam emelkedéséről van szó (ami a termékek árának 30-40 százaléka), a fogyasztói árban átlagosan 4-5 százalék körüli növekedés jelenik meg. Összetettebb a kép a szolgáltatások esetében. Itt közel azonos arányban találhatók kedvezményes és normál kulcs alá tartozó, azaz 2,7 százalékkal dráguló és változatlan árú szolgáltatások. Sokkal nagyobb heterogenitás jellemző az egyes ágazatokra is, ami azt jelenti, hogy változó mértékben tudják érvényesíteni, illetve halasztani az áremeléseket. Eltérő a verseny mértéke például a fuvarozásban, a nyelvoktatásban vagy a kulturális szolgáltatások területén. Összességében 1,5 százalékos inflációs többlet adódik az adókulcsok változásából ebben a körben.

Az áfaszabályok változása miatt a vásárolt telekre kivetett adókulcs is emelkedett 2004-től. Míg korábban erre nem kellett forgalmi adót fizetni, addig január 1-jétől 25 százalékos kulcs terheli a telkek árát. Várhatóan ez nem jelenik meg teljes mértékben a fogyasztóiár-indexben, köszönhetően a lakáskínálat élénk növekedésének. A beruházók már 2003 végén is különböző kedvezményekkel árulták az új lakásokat, az idén kicsi a valószínűsége a drasztikus áremelkedésnek. Tovább növelheti a fogyasztási cikkek árát az újként bevezetett energiaadó, illetve környezetterhelési díj. Míg az első adófajtát a földgáz és elektromos energia fogyasztása után kell megfizetni, addig a második az úgynevezett károsanyag-kibocsátókat terheli. Bár mindkét adótétel alól kivétel a lakosság, illetve a környezetterhelési díjat nem kell megfizetniük a lakossági távhőszolgáltatóknak sem, a növekvő költségek várhatóan beépülnek a fogyasztói árakba. A 2003. évi inflációt az intézkedések közvetett és közvetlen módon 1,0-1,5 százalékponttal emelik majd meg.

Az adóváltoztatások mellett egyéb hatósági és piaci áremelések is növelik a 2004. évi inflációt. A legjelentősebb tétel a gyógyszerárak változása. Bár júliusban és októberben is drágultak a gyógyszerek, 2004-ben összesen 8 százalékos áremelkedés várható. A drágulás legnagyobb részét az áfaváltozások teszik ki, de a gyógyszerkassza apadása is az árak év közbeni korrekciójához vezethet. A piaci szférában a liszt és a kávé ára emelkedhet számottevően. A piac szereplői már korábban jelezték, hogy még nem sikerült érvényesíteni a rájuk nehezedő költségnövekedést, az idén várhatóan ezeken a területeken további drágulással kell számolni. A pékek januárban – a múlt év novemberit követő – újabb 20 százalék körüli áremelést terveznek. Mindez ugyanakkor csak kisebb mértékben jelenik majd meg a fogyasztói árakban.

Tervezett intézkedések és hatások

Az eurózónához való csatlakozásunk időpontjához közeledve nem mindegy, hogy mennyire épül be a várakozásokba az adóváltozásokból eredő egyszeri áremelkedés. A Reuters által megkérdezett elemzők 2003 októberében 3,7 százalékos inflációt prognosztizáltak 2005 decemberére, ami azt jelenti, hogy az inflációs ráta 2004. évi megugrását átmenetinek tartják. Ez szükséges is lenne a gazdaságpolitika középtávú céljának, az euróbevezetés feltételeinek teljesítéséhez. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy a tervezett intézkedések mellett milyen tényezők határozzák még meg a következő évek inflációs rátáit.

A világpiaci olaj hordónkénti ára a 2003. év elején 35 dollár közelébe emelkedett. A szövetséges erők iraki beavatkozását megelőző hosszú hónapok bizonytalanságban tartották a piacokat, ami szinte pánikszerű reakciókon keresztül vezetett a nyersanyag drágulásához. Ilyen helyzetben árcsökkentő hatása volt minden egyes olajkút elfoglalásának. Ezzel magyarázható, hogy a háború gyors befejezése után a nyersanyag piacán hamar kialakult a korábbi 25 dollár körüli szint. A válság kitörését övező bizonytalanság elmúltával ugyanakkor nem állt helyre a korábbi kínálat. Hosszú hónapokig nem érkezett meg a piacokra a Közel-Keletről a korábban jellemző mennyiségű olaj. Míg 2001-ben és 2002-ben Irak olajkitermelése 2,0-2,3 millió hordó volt naponta, addig ez 2003 második negyedévében 291 ezerre csökkent, s a harmadik negyedévben is alig haladta meg az 1 millió hordót. Az olajexportáló országokat tömörítő OPEC ugyanakkor nem határozott jelentősebb kitermelésbővítésről. Év végére az irányadó Brent ára ismét 30 dollár közelébe szökött. A téli hónapokban, a kereslet szokásos megugrása miatt az olaj tovább drágulhat, de 2004-ben 25 dollár körüli árral lehet számolni. Az iraki helyzet normalizálódása, az ottani olaj újbóli megjelenése a világpiacon lefelé nyomhatja az árszintet. Középtávon további fontos ármeghatározó tényező lesz az OPEC, illetve OPEC-en kívüli országok piaci stratégiájának összeegyeztetése, illetve annak sikere. Ez utóbbi körbe tartozó országok kitermelése lassan kétszerese lesz a korábbi olajnagyhatalmak kínálatának. Oroszország kőolaj-kitermelő ágazata például egyre dinamikusabban bővül, a világpiac összes keresletének egyre nagyobb szeletét elégíti ki. A jövőben tehát árbefolyásoló szerepük is hangsúlyosabbá válik. Középtávon az árak csökkenésével számolunk.

Árfolyamkérdések

Kis, nyitott gazdaságokban az árfolyam-ingadozás kulcsszerepet tölt be az áremelkedés elleni küzdelemben. Az importált termékek vagy akár szolgáltatások magas aránya a fogyasztói kosarat nemcsak a külföldi áringadozásokkal, hanem az árfolyam alakulásával szemben is érzékenyebbé teszi. A forint 2001 májusában az árfolyamsáv kiszélesítését követően gyorsan erősödött. A hazai valuta euróval szembeni árfolyama 270 körüli szintről 235 forintra csökkent. Változást a 2003-as év hozott, amikor egy spekulációs támadás és egy rosszul időzített intézkedés is zavart okozott a devizapiacon. A forint euróval szembeni árfolyamának látványos gyengülése két eseményhez köthető. 2003 januárjában külföldi kereskedelmi bankok jelentek meg forintvásárlóként a devizapiacon, arra kényszerítve a jegybankot, hogy az tolja el az árfolyamsávot. Nem vették figyelembe ugyanakkor, hogy az árfolyamrendszer csak a jegybank és a Pénzügyminisztérium közös döntésével módosítható. Az MNB tehát aktív intervencióval fogta vissza a forint felértékelődését. A spekulációs támadás ugyanakkor kódolva volt a rendszerben, hiszen az az inflációs célkitűzés és az árfolyamrendszer inkonzisztenciájából származott. A jegybank által meghatározott dezinflációs pálya ugyanis egy, a sáv erős oldalához közeli forintárfolyammal volt elérhető, ami magában hordozta a spekulációs támadás lehetőségét. A sáv szélének elérése ilyenkor kisebb devizapiaci forgalommal is megvalósulhat, ami beavatkozásra kényszeríti a jegybankot. Az MNB drasztikus, 2 százalékpontos kamatcsökkentéssel és egyéb adminisztratív lépésekkel tudta csak gyengíteni a forint árfolyamát. A valuta a korábbi árfolyamnál gyengébb szinten stabilizálódott, az országkockázat emelkedett, a külföldi befektetések aránya az állampapírpiacon csökkent. Lassú stabilizálódás után júniusban újabb beavatkozás történt. Az MNB a kormánnyal egyetértésben 2,26 százalékkal eltolta az árfolyamsáv közepét, ami a piacot váratlanul érte. Mindez nehezen indokolható lépés volt, hiszen a forint korábban is a lépéssel elérni kívánt szint körül ingadozott. A devizapiacon azonban jóval nagyobb vihart kavart az enyhe korrekció, s a forint gyengülni kezdett. A jegybanknak 3 százalékpontos kamatemeléssel sikerült ugyan megállítania a szabadesést, a valuta azonban egyre kockázatosabbá vált a külföldi befektetők szemében.

A forint árfolyamának változását jól tükrözi az alapvetően importált tartós fogyasztási cikkek áralakulása. Míg 2003 első fél évében hónapról hónapra csökkent ezen termékek ára, addig júliustól drágulás volt megfigyelhető. Ellentétben a forint erősödésével, az importárak emelkedése sokkal hamarabb gyűrűzött be a fogyasztói árakba, s 2004 elején további árfelhajtó hatásra lehet számítani.

Az éves inflációs ráta alakulása nagyban függ attól, hogy a forint gyengülése mennyire lesz tartós folyamat. Ha hónapokig 270 forint körüli árfolyammal lehet számolni, akkor legfeljebb fél százalékpontos többlet adódhat az átlagos fogyasztóiár-indexben. Az árak emelkedése ellenében hat, hogy az importált termékek jellemzően műszaki cikkek, amely ágazatban rendkívül éles verseny tapasztalható. A forint gyengülése tehát mechanikusan még nem jelenti az árak elszabadulását.

A jövő év második felében ugyanakkor a forint újbóli erősödésével lehet számolni. A költségvetési hiány csökkentésével párhuzamosan a gazdaságpolitikába vetett bizalom is helyreáll, s az országkockázat várhatóan csökken. Az állampapírpiacon növekvő külföldi tőkebefektetés várható az európai uniós csatlakozásunk dátumától.

A lakossági kereslet alakulása

A 2004. évi inflációs trendet jelentősen befolyásolja a bérek alakulása. A háztartások által támasztott kereslet kiugróan magas növekedési ütemét figyelhettük meg az elmúlt időszakban. 2002-ben 7,8 százalékkal bővült a lakossági fogyasztás, s 2003-ban is hasonlóan magas dinamikával lehet számolni. A költségvetési törvény elfogadása előtt annyi már sejthető volt, hogy a reáljövedelmek az előző évinél alacsonyabb mértékben fognak csak növekedni 2004-ben. Nem lehet biztosan tudni ugyanakkor, hogy a korábbi évek megtakarításainak felhasználása milyen mértékben növeli a fogyasztást. A lakosság ugyanis a megszokott életszínvonal fenntartására törekszik, ami rövid távon a felhalmozott likvid eszközök felhasználását valószínűsíti. Bár a nettó keresetek növekedési üteme a nemzetgazdaság egészét tekintve némileg lassult 2003 első kilenc hónapjában, a dinamika továbbra is magas. Bár kisebb mértékben, de a költségvetési szféra bérének emelkedése 2003 második felében is folytatódott. Míg a nemzetgazdaság egészében 17 százalékkal volt magasabb a járulékok levonása után kézhez kapott bér az előző évhez képest, addig a közalkalmazottak és köztisztviselők keresete 23,1 százalékkal nőtt. A reálkereset-bővülés rendkívül magas, 12 százalékos körüli szintje a jelenlegi gazdasági feltételek mellett nem tartható fenn. A korábbi évekre jellemző, kiugróan magas 15-20 százalékos bruttó béremelkedés csökkentésére nemcsak az infláció, hanem a versenyképesség javítása érdekében is szükség van.

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) október végi ülésén ajánlást tett a 2004. évi béremelésekre. Ebben 7-8 százalékos nominális keresetnövekedést és a minimálbér 6 százalékos emelését tartják indokoltnak. Ezzel a tanács visszatért a régi gyakorlathoz, miszerint bruttó értéken határozza meg a keresetek változását. Az előző évben ugyanis az inflációs várakozások letörése ellenében hatott, hogy reálértéken deklarálták a növekményt, ami a bérinfláció szinten maradását eredményezte. Bár az OÉT által elfogadott számok csak ajánlások, a gyakorlat szerint a piac jól követi az iránymutatást. Összességében tehát bruttó 8 százalékos keresetemeléssel lehet számolni, ami 6 százalékos infláció mellett mindössze 2 százalékos reálpozíció-változást eredményez. A lakossági fogyasztás tehát csak kismértékben fog nőni, előreláthatólag nem haladja meg a három százalékot. Ezzel kereseti oldalról 2004-ben nem várható erőteljes inflációs nyomás.

Uniós irányvonal

2003 végén, a negyedik negyedévben a világgazdasági növekedés első jelei mutatkoztak, ami a monetáris politika irányának változását jelezheti. Az infláció emelkedésének veszélyére elsőként, november 6-án az angol jegybank reagált, de a kereslet élénkülésével további monetáris szigorítások várhatók a közeljövőben az Egyesült Államokban, illetve az Európai Unióban. Az inflációs környezet tehát várhatóan nem lesz olyan kedvező, mint 2003-ban. A hazánk gazdasága szempontjából meghatározó Európai Unió áralakulását nem elhanyagolható módon befolyásolja majd az esetleges gazdaságpolitikai irányváltás is. Az állam- és kormányfők október eleji csúcsértekezletén elfogadták az Európai Növekedési Kezdeményezés nevű programot, valójában a lisszaboni terv felgyorsítását. E szerint nagyobb hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális beruházásokra, és sokkal aktívabb keresletösztönző gazdaságpolitikát folytatnak. Bár a Stabilitási és Növekedési Paktumban meghatározott szigorú pénzügyi feltételek feladásáról még nincs szó, az új gazdaságpolitika mindenképpen nagyobb terhet ró a nemzeti és közösségi költségvetésekre, amelyek már most is meghaladják az előírt szintet. A pénzügypolitika esetleges lazulása pedig az inflációs nyomás növekedését idézheti elő.

A nyáron csúcsosodó inflációs görbe

Az év átlagában 6 százalék körüli inflációs ráta várható. Érdemes ugyanakkor kitérni arra, hogy az egyes társadalmi rétegeket eltérő mértékben sújtja az áremelkedés. Bár ez minden egyes évben elmondható az inflációról, ezúttal a különbségek nagyobbak lesznek. Minthogy 2004-ben elsősorban a hatósági árak, azon belül is az energiaárak emelkednek jelentősen, a piac árcsökkentő hatása nem érvényesülhet. A lakosság legalacsonyabb jövedelmű rétegeiben ugyanakkor magas ezen szolgáltatások fogyasztási súlya, azaz ezek a háztartások fizetésük nagyobb hányadát költik rezsiszámlák kiegyenlítésére. Másrészről a tartós fogyasztási javak, jellemzően a műszaki termékek áfája nem változott, maradt 25 százalékon. Ezen termékek súlya azonban a magasabb jövedelemmel bíró háztartások körében nagyobb. Öszszességében jövőre 5-6 tizedpontos eltérés is lehet az alsó és felső jövedelmi rétegekre számított fogyasztóiár-indexben, ami azt jelenti, hogy a legalacsonyabb jövedelműek inflációs rátája megközelítheti a 6,5 százalékot. Bár a kormányzat különféle kompenzációs megoldásokon dolgozik, kérdés, hogy ezek milyen formában jelennek meg, és egyáltalán megjelennek-e a fogyasztóiár-indexben.

Az áfakulcsok változása feltehetően még az első negyedévben megmutatkozik az árindexben, s így nyár elejére 7 százalékot meghaladó 12 havi index valószínűsíthető. Ezt követően lassan csökken majd az infláció, a decemberi árindex azonban így is 5 százalék felett várható. Ez meghaladja a jegybank által korábban tervezett 3,5 százalékot. Az MNB le is mondott a 2004-es cél eléréséről, s a kormánnyal egyetértésben egy későbbi célszámot határozott meg. E szerint a monetáris és fiskális politika 4,0 százalékos 2005. decemberi fogyasztóiár-index elérését tartja szükségesnek. Mindez összhangban áll a piac elvárásaival is. Mind az elemzők, mind a vállalati szektor 2005-ben folytatódó dezinflációval számol.

Valószínűsíthető, hogy az áfakulcsok változása jövőre még nem ér véget. A 2004-es költségvetés tervezésének folyamatában felmerült, hogy a legmagasabb 25 százalékos kulcs 23 százalékra csökkenthető. Mindezt később a személyijövedelemadó-kulcsok módosítása miatt, a költségvetési bevételek biztosítása érdekében kellett elvetni. Nem zárható ki azonban, hogy az eurózónás csatlakozás kritériumainak való megfelelés miatt középtávon csökkenjen a normál kulcs értéke. Annál is inkább elképzelhető ez, hiszen az Európai Uniónak erre vonatkozólag nincs előírása, csak a 15 százalék kötelező alsó értékként. Számolni kell ugyanakkor a derogáció lejártával, a távfűtés, illetve a gáz áfájának emelkedésével. Az új normál kulcs előreláthatóan 15 és 25 százalék között lesz. Mindebből az következik: néhány termék és szolgáltatás árát emeli majd, hogy áfája 15-ről az új kulcsra emelkedik, míg más cikkek esetében csökkenéssel lehet kalkulálni. Az új áfakulcs mértékét meghatározza majd, hogy az államháztartás hiányát milyen mértékben sikerül konszolidálni, mennyire közelíti meg a kívánatos maastrichti 3 százalékot. Abban az esetben, ha az adóbevételek növelése 2005-ben és 2006-ban is fontos lesz a deficit kiegyenlítése végett – és mikor nem volt fontos -, természetszerűleg kisebb áfacsökkenést javasol a kormány. Sikeres államháztartási reformmal ugyanakkor a fiskális politika is támogathatja a dezinflációs trendet. Összességében 0,5 százalékpontos csökkenést eredményezhet a fenti intézkedés a fogyasztóiár-indexben. A 2004. évi gazdaságpolitika kulcskérdése tehát a költségvetési kiadások lefaragása, hiszen ha ez sikerül, és nem kell a továbbiakban az adóbevételeket növelni, az infláció is könnyebben csökkenthető, illetve közelíthető az előírt szinthez.

A monetáris politika 2004-ben előreláthatóan sokkal inkább az árfolyamra koncentrál, mint ahogy ennek jelei már 2003 negyedik negyedében is megmutatkoztak. A kívánatosnak mondott 250-260 forint/eurós árfolyamsáv elérése eddig is meghatározó volt, jövőre az árfolyam-stabilitás elérése lesz a legfontosabb feladat. Ezzel könnyen hiteltelenné válhat a rövid ideje működő inflációs célrendszer, hiszen az árfolyam magasabb prioritást kap. Az új inflációs cél kitűzése ugyanakkor jó időpontban történt, hiszen így a 2004. évi kiugró áremelkedés mellett egyszerre lehet jelezni a középtávú dezinflációs trend folytatódását. Mindez az inflációs várakozások letörése végett fontos. A hosszú éveken át magas inflációs ráta ugyanis beépül a gazdaság szereplőinek előrejelzéseibe, béremelési elvárásaiba, amit nehéz újra megfékezni. 1995-ben sokkszerű gazdaságpolitikai váltással kellett letérni a 20 százalék fölött beragadni látszó inflációs pályáról, 2000-ben pedig a forint árfolyamának váratlan kiszélesítésével sikerült csak a fogyasztóiár-indexet ismét csökkenő pályára állítani. Az idén ismét megtorpan a dezinflációs trend, amire az inflációs célját követő jegybank nem reagálhat másképp, mint hogy jelzi: egyszeri áremelkedésről van szó. Egyre nagyobb felelősség hárul azonban a fiskális politikára is, hiszen a béralkuk meghatározó aktora így közvetlen ráhatással van a keresetek alakulására. A fogyasztás szigorú keretek között tartása és az államháztartási hiány sikeres csökkentése szükséges ahhoz, hogy a 2004-es áremelkedés ne törje meg az infláció csökkenő trendjét.