Élethossziglan tanulás

Az LLL-programok drágák, de nélkülözhetetlenek

A kifejezést és a szemléletet Paul Lengrand egy UNESCO-konferencián 1970-ben elmondott, az "Introduction to life-long learning" (Bevezető az egész életen át tartó tanulásba) címet viselő előadása vezette be a szakirodalmakba és később a köztudatba (Zsigmond Anna, www.erc.hu). A nevezetes előadást követően az UNESCO hét ország kiváló szakembereiből nemzetközi bizottságot (International Commission on the Development of Education) alakított, melynek fő feladata az oktatás fejlesztése lett. Ez a bizottság már a hetvenes évek legelején felhívta a figyelmet arra, hogy csak e szemléletre alapozott programok segítségével lehet a rohamosan változó gazdasági, technológiai fejlődés keltette munkaerőigényt kielégíteni, és egyben csökkenteni a munkanélküliséget. Leszögezte továbbá, hogy mindenkinek joga van az egész életen át tartó tanuláshoz, s ebből az is következik, hogy a rendelkezésre álló forrásokat sokkal tudatosabban és főleg igazságosan kell elosztani a különböző generációk között.

Szemléletváltás

Ahhoz azonban, hogy beindulhassanak az LLL-programok, legelőször is az uralkodó szemléletnek kellett megváltoznia, s mint tudjuk, ez a legnehezebb. Ráadásul a hagyományos, mi több egyenesen tradicionális oktatási rendszerek – még ha ki is kezdte azokat az idő – roppant nehezen változnak. Az e témában született tanulmányokból az is kiderül, hogy az életen át tartó tanulás korántsem kizárólag az oktatási tárcákat érintő változás. A munkaügyi minisztériumok tevékenységének, a kormányok foglalkoztatáspolitikájának is e szellemben kell módosulniuk. Ez pedig csak akkor lehet célravezető és hatékony, ha a gazdasági élet szereplőit, a leginkább érintetteket is bevonják a stratégia tervezésébe és megvalósításába.

Detrekői Ákos, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora a KPMG BME Akadémia tanévnyitóján arról beszélt, hogy az 1999-ben, Bolognában 30 ország által aláírt, a felsőoktatásról szóló megállapodásban foglaltakat, illetve az életen át tartó tanulás programját csak akkor lehet eredményesen meghonosítani, ha a kormányzati, gazdasági és akadémiai szféra nyílt párbeszédbe kezd. Csak úgy lehet a társadalom hasznára fordítani, ha az intézmények nem hatalmi harcot folytatnak rosszul értelmezett módon féltve tekintélyüket, hanem hatékonyan együttműködnek. A hatékonyság ez esetben fontos kifejezés. Az LLL-programok ugyanis közvetetten és közvetlenül is költségigényesek. A tanulás érdekében bevezetett rugalmas munkaidő, fizetett tanulmányi szabadság s a megszerzett tudás anyagi elismerése is többletköltséget indukál, amelyet természetesen nem lehet csak a vállalatokkal megfizettetni. S végül, de nagyon nem utolsósorban, az életen át tartó tanulás eredményességének nélkülözhetetlen feltétele a jó minőségű, és szemléletében is a kor és a munkaerőpiac igényeihez alakított alapképzés.

Belátható, hogy e gyökeres változáshoz sok idő kell, kellett, márpedig abból van a legkevesebb. Az Európai Unió tagjaként hazánkban is élesedik majd a gazdasági verseny. S tekintve az ország földrajzi adottságait, sok kitörési pontunk nincs. Olyan termékeket kell gyártanunk – véli Pulay Gyula, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára -, amelyek életciklusuk elején vannak. Így a termékek magasabb árába magasabb bér is belefér. Ehhez pedig minőségi tudás, rugalmasan változni képes munkaerő szükséges. A kormánynak tehát végig kell gondolnia, miként ösztönözhetők a munkáltatók arra, hogy hozzájáruljanak a munkavállalók folyamatos képzéséhez. Talán meglepően hangzik, de egyes felmérések szerint az emberi erőforrásba való befektetés megtérülési rátája 15-20 százalék. Ez pedig jobb, mint napjaink legjobb pénzpiaci ajánlata.

Az LLL-programok kiépítése, a hozzá szükséges strukturális átalakítás folyamata gyakran megrekedt az elmúlt 25-30 évben. Ám az 1990-es évekre szinte kezelhetetlen méreteket öltött világszerte a munkanélküliség. Az Európai Unión belül 375 millió ember él, közülük mindössze 150 millióan dolgoznak. A munkanélküliség elleni küzdelem és a versenyképesség növelése a politikai döntéshozók legfontosabb teendőjévé tette az egész életen át tartó tanulás programjának gyakorlati megvalósítását a kilencvenes évek derekára.

Az alapoknál kezdeni

Az már a kezdetek kezdetén világos volt, hogy olyan oktatási rendszerre van szükség, amelyben mindenkinek helye és lehetősége van korra, nemre, származásra, vallásra való tekintet nélkül. Egy 1996-ban készült OECD-tanulmány kimutatta, hogy az alapoktatásban elsajátított tudás nélkülözhetetlen feltétele az életen át tartó tanulásnak. Ezért növelni kell az itt tanulók számát. Nagyobb figyelmet kell fordítani az iskolákból kimaradókra, a lemorzsolódókra, miközben javítani kell az oktatás színvonalát. A tanításnak sokkal inkább egyénre szabottnak kell lennie, új technológiákat és tanítási módszereket szükséges meghonosítani. S talán a legfontosabb: meg kell tanítani a gyerekeket arra, hogy miért jó tanulni. Ehhez persze magasan képzett, jó képességű tanárok kellenek. E célok eléréséhez azonban át kell alakítani az alapoktatás szemléletét. Az átstrukturálódás majd' minden országban megkezdődött az elmúlt években. A teljesség igénye nélkül szemezgetve a jó ötletek közül érdemes megemlíteni, hogy például Finnországban minden hatéves gyermek jogosult az iskola előtti ingyenes oktatásra. Sok helyütt vezettek be tanácsadói, pszichológusi szolgáltatást avégett, hogy a tanulók jól választhassanak, és kiegyensúlyozott módon tanulhassanak. Egy olyan világban, ahol az információhoz való hozzájutás már nem privilégium, szükséges, hogy gyökeresen változzék meg az oktatás. Nem lebecsülve a megszerzendő alapműveltséget, a képzésben egyre fontosabbá válik a személyiségfejlesztés. Az Unió mind több tagországában figyelhető meg, hogy az alaptanterven belül kiemelt szerep jut például az önálló tanulás képességének és a szociális készségek fejlesztésének, az állampolgári értékek és attitűdök megismerésének, elsajátításának, az emberek közötti egyenlőség, a demokrácia tudatosításának, a környezeti nevelésnek, a kritikai szellem, a kezdeményezőkészség, a nyitottság kialakításának. Mondhatni "tantárggyá" vált a munka világa, a kommunikáció, az interkulturális tanulás. Furcsa módon e szemlélet vezet a nemzeti identitás megőrzéséhez, melynek igénye a tagországokban is – nem csak a közép-kelet-európai csatlakozni kívánókban – megerősödni látszik az oktatás globalizálódásával párhuzamosan.

Hasznosítható tudás

Az utóbbi években már nemcsak a tanintézmények, de a kormányok számára is fontossá vált az iskolai kudarc és az iskolából való kimaradás elleni küzdelem, a speciális felzárkóztató és átmeneti órák, valamint a tanácsadás révén megvalósuló, személyre szabott oktatás a leginkább veszélyeztetett gyerekek körében. Az új információs és kommunikációs technológiák alkalmazása, amelyeket a tanulóknak felnőtt életük során önállóan kell majd használniuk. Az oktatási rendszerből való idő előtti kikerülés veszélyének csökkentésére például a francia felsőoktatás első szintjének átstrukturálása során bevezettek egy hat hónap időtartamú, kezdeti "orientációs" időszakot, amikor is a hallgatók még minden kockázat nélkül megváltoztathatják felvett tárgyaikat. A felsőbb évesek számára kisebb létszámú foglalkozásokat indítottak, és bevezették a tutorrendszert. Megváltozott sok helyütt a kimondottan felnőtteknek szóló képzési struktúra és kínálat. A dolgozó emberek életritmusát szem előtt tartva, rugalmas órarendeket terveznek. A résztvevők különböző pénzügyi segítséget, tanulmányi szabadságot kapnak. Fontos, hogy a felnőttképzési programokba feltételek nélkül bárki tanulni vágyó beléphet. Számos uniós tagország államilag finanszírozott szakképzési programokat indított, ezzel is ösztönözve az új, piacképes ismeretek elsajátítását. Ugyancsak kimondottan a felnőtteket célozza az a program is, melyben bármilyen végzettséget megszerezhetnek a távoktatásban rejlő lehetőségek kiaknázásával. Az EU-tagországok számára a life-long learning alapvetően azt jelenti, hogy az emberek az életút minden szakaszában tanulnak, tanulhatnak, s ebben sokféle készség fejlesztése is szerepet kap, legyen szó akár általános, szakmai vagy személyes készségekről. Olyan képzési forma, melyben folyamatosan frissíthető a tudás, hozzáférhetővé válnak az információk, hatékony és nem túl időigényes. A szakemberek és politikusok hasznosítható tudásról beszélnek, ám nagy kérdés, hogy mi ennek a mértéke. Hogyan különböztethetők meg az oktatási, képzési intézetek e kritérium szerint? Egyáltalán ki, mi dönti el, mi ma, és mi lesz holnap a hasznosítható tudás? Az LLL ugyanakkor nemcsak a mindenkori kormányokra, oktatási intézményekre ró nagy felelősséget, hanem az egyes emberekre is. Meg kell tanulnunk – vélik a szakemberek – felmérni saját munkaerő-piaci helyzetünket, képességeinket, s mindezt összevetve tudnunk kell életstratégiát tervezni ahhoz, hogy jól válasszunk a felkínált képzések közül. Ez is feltétele annak, hogy menedzselhessük saját életünket.

Az Európát érintő közös változások és problémák, valamint az Unió bővítése felgyorsította az integráció folyamatát, amely a kilencvenes évekre elérte azt a szintet, hogy szükségessé vált a tagállamok gazdasági és társadalmi viszonyait meghatározó közpolitikák folyamatos közösségi szintű koordinálása, beleértve az oktatáspolitikát is. Ez – az uniós alapszerződésnek megfelelően – természetesen nem az oktatási rendszerek, hanem az oktatási rendszerekre irányuló kormányzati politikák harmonizálását jelenti. Halász Gábor, az Országos Közoktatási Intézet főigazgatója a tavasszal megjelent terjedelmes tanulmányában az oktatáspolitikai folyamatokat a közpolitika tágabb kontextusában vizsgálja, és kiemelten elemzi az oktatásra vonatkozó politikák azon elemeit, amelyek a foglalkoztatási és szociális politikán belül jelennek meg. Ismerteti a Európa Tanács által Lisszabonban 2000 márciusában elfogadott nyitott koordinációs módszert (OMC) és azt a folyamatot, amelynek során elkezdődött ennek alkalmazása az oktatási ágazatban is. (Az oktatáspolitikák európai szintű koordinációja..., TÁRKI, 2003. március, www.tarki.hu.)

Oktatás- és foglalkoztatás-politika együtt

A foglalkoztatáspolitika korábban főként a szociális újraelosztás és a szolidaritás politikája volt, a kilencvenes években mindinkább a gazdasági versenyképességet megalapozó, arról az emberi erőforrás oldaláról gondoskodó politikává vált. Így tehát az LLL-programok elindításának feladata és felelőssége megoszlik az oktatáspolitika és a foglalkoztatáspolitika között. Mivel az európai társadalmakat fenyegető jövőbeni veszélyek között az első helyen szerepel a munkanélküliség, melynek legfőbb oka a munkaerő rugalmatlansága, a foglalkoztatáspolitika számára a fő feladat ma már nem a munka nélkül maradók segélyezése, hanem az átalakulóban lévő munkaerőpiacra való visszakerülés segítése, másként a tanulás támogatása. Így került a kilencvenes évek európai foglalkoztatáspolitikájának középpontjába a tanulás, az emberi alkalmazkodás segítése, az emberi tudás és viselkedés fejlesztése. Nem meglepő tehát, hogy ennek hatására nagymértékben elbizonytalanodtak a foglalkoztatási és az oktatáspolitika közötti határvonalak. Ma már a szociálpolitikát az EU az aktív és dinamikus társadalom fenntartása és megerősítése egyik eszközének tekinti, és ezt a területet nemcsak a társadalmi szolidaritás értékéhez, hanem a versenyképesség erősítésének céljához is hozzákapcsolja.

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem kiemelt eleme az Unió Szociális Agendájának, ugyancsak szorosan kötődik az oktatáspolitikához. A tagállamok különböző szintű fórumokon történt egyeztetések után a foglalkoztatáspolitikai célok négy nagy csoportját jelölték meg, melyek között első helyen áll a foglalkoztatásban való részvétel és a forrásokhoz, jogokhoz, javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzájutás megkönnyítése. Fontos továbbá a munkaerőpiacról való kizárás kockázatának megelőzése és a leginkább sérülékenyek segítése. Ám mindez csak akkor lehet eredményes, ha valamennyi érintett társadalmi szereplő aktívan részt vesz a folyamatban és önnön sorsának alakításában.

A szegénység és a kirekesztés problematikájának kezelése is kapcsolódik ma már az oktatáspolitikához az uniós közgondolkodásban. Az első e témában született uniós jelentésben önálló alfejezet foglalkozott az oktatási kérdésekkel, melyben külön és hangsúlyozottan említik az egész életen át tartó tanulás és a felnőtt-írásbeliség támogatását. Hasonlóan fontos terület az ifjúságpolitika, amely természetszerűleg elválaszthatatlan az oktatáspolitikától és a life-long learning szemléletétől, s ahol ugyancsak várható a fent említett nyitott koordinációs módszer alkalmazása.

Az iskolapadból a munka világába és vissza...

Az uniós államfők 1997 decemberében egy rendkívüli, kifejezetten a foglalkoztatási kérdésekkel foglalkozó csúcsot tartottak Luxembourgban, ahol az Európai Foglalkoztatási Stratégia keretében elfogadták az első olyan közös Foglalkoztatási Irányvonalat, amelynek alapján a tagállamoknak Nemzeti Cselekvési Programokat (NAP) kellett kidolgoznunk. Ebben nemcsak elvek és célok, de konkrét teendők is megfogalmazódtak. Így például az iskolarendszerből a munka világába való átmenet javítása, vagy a munkaerőpiacon érvényesíthető ismeretek előtérbe helyezése az oktatásban, valamint, de korántsem mellesleg, az egész életen át tartó tanulás fejlesztése. A 2002-ben napvilágot látott nemzeti programokat értékelő Közös Foglalkoztatási Jelentés (Joint Report) részletesen taglalta az eredményeket, minősítette a NAP-okat abból a szempontból, hogy azok milyen tartalmú és színvonalú egész életen át tartó tanulási stratégiát tartalmaztak. "Elégtelen bizonyítványt" ugyan senki nem kapott – írja Halász -, ám Belgium, Görögország, Olaszország, Ausztria és Portugália igen rossz minősítést kaptak. A jó tanulók, ahogy ez várható is volt, a skandináv országok lettek.

Az EU-tagországok a már említett lisszaboni csúcson közösen vállalták, hogy az emberi erőforrásba való befektetést az oktatáspolitika fő elvének tekintik. Célul tűzték ki, hogy 2010-ig felére csökkentik azon 18-24 éves fiatalok számát, akik csak alsó középfokú végzettséggel rendelkeznek, és nem léptek be további oktatásba vagy képzésbe. Az iskolák és képzési központok mindegyikét ellátják internetkapcsolattal, és olyan többcélú helyi tanulási központokat építenek ki, amelyek mindenki számára hozzáférhetőek. Az egész életen át tartó tanulás érdekében fejlesztik a tanulók idegennyelv-tudását, a technológiai kultúrát, külön figyelmet fordítanak a vállalkozói, szociális készségekre. Kidolgozzák és bevezetik a decentralizált diplomaszerzés módját avégett, hogy a digitális írás-olvasási készségek Európa-szerte elterjedjenek. Elősegítik a hallgatók és oktatók mobilitását a közösségi (Socrates, Leonardo, Youth) programokban rejlő lehetőségek lehető legjobb kihasználásával, az akadályok lebontásával, a képesítések és oktatási-képzési időszakok elismerésének nagyobb átláthatóságával.

Közvetlenül a lisszaboni döntés után az Európai Bizottság vitára bocsátotta a "Memorandum az egész életen át tartó tanulásról" című dokumentumot. A célok – a tanulás elismerése, az információ, orientáció és tanácsadás fejlesztése, idő és pénz invesztálása az oktatásba, a tanulók és a tanulási lehetőségek összehozása, az alapkészségek fejlesztése és az innovatív pedagógia fejlesztése – mindegyike a tanulót tekinti az oktatáspolitikai gondolkodás középpontjának. A Memorandum vitájából született dokumentum (a Making European Area of Lifelong Learning a Reality, MELAR) hét olyan konkrét alapkészséget említ, amelyek fejlesztését fontosnak tartja az életen át tartó tanulás szempontjából. Ezek között szerepelnek a megalapozó készségek, az írás és a matematika, a modern informatikai és telekommunikációs eszközök használata és a lisszaboni döntésben már felsoroltak.

Itthon (nem) történt...

A táblázat adatai nemcsak azért érdekesek, mert információval szolgálnak leendő uniós partnereinkről, hanem azért is, mert lehetőséget kínálnak arra, hogy e szempontból elemezzük a hazai helyzetet. Vajon a magyar oktatáspolitika prioritásai egybeesnek-e a fent felsorolt célokkal, vagy más irányokba mutatnak? – teszi fel a kérdést Halász Gábor. Vajon az uniós politika segítheti-e a nemzeti szintű célok megvalósítását, vagy gátolja azokat? A MELAR kétségtelenül hasznos lehet számunkra is. Sajnos azonban például a különböző formákban történő tanulás elismerésére, a tanulást és pályaválasztást segítő információs, orientációs és tanácsadási szolgáltatások terén még komoly hiányosságok mutatkoznak itthon. A vállalkozói szellem fejlesztése nemigen jelent még meg a magyar oktatáspolitikában, miként az oktatásba való idő- és pénzbefektetés sem. A közgondolkodás általában az állami finanszírozásra koncentrál. Kevés szó esik arról, miként lehetne kitágítani az egyéni befektetéseket, és miképpen lehetne az embereket érdekeltebbé tenni abban, hogy a rendelkezésükre álló erőforrások nagyobb hányadát fordítsák tanulásra. De adósság terheli a kormányt a tudásalapú társadalom pontos definiálásában és természetesen kialakításában is. Az európai összehasonlítás felhívhatná az éppen regnáló kulturális kormányzat figyelmét arra, hogy oktatási rendszerünk mennyire erőforrás-pocsékoló. Jól állunk viszont idegen nyelvek tanulásában, ami a hallgatói és oktatói mobilitás alapfeltétele, így abban is sokat segíthet, hogy közvetlenül tanuljunk más országok gyakorlatából. Erre pedig nagy szükség van, mert nemcsak a különböző szaktárcák, de az egymást váltó kormányok is másként értelmezik az oktatás finanszírozását, a struktúra- és szemléletváltást, tehát négyévente mindig máshová kerülnek az (oktatás)politikai hangsúlyok. Úgy pedig igen nehéz célba érni, ha folyton irányt változtatunk.

Az Oktatási Minisztérium tájékoztatása szerint aktív munka folyik az EU által ránk rótt feladatok teljesítésében. A hazai oktatásirányítás kérésére az OECD 1998-ban átfogó tanulmányt készített az egész életen át tartó tanulás magyarországi folyamatairól. A dokumentumban megfogalmazott javaslatok számos feladatot neveztek meg, amelyek végrehajtása szükségessé tette egy átfogó stratégia kialakítását. Ez azonban még nem készült el. Az Európai Bizottsággal folyó egyeztetéseken a tervezett fejlesztésekkel összefüggésben a magyar fél vállalta, hogy 2004 tavaszára középtávú, a kormány által elfogadott stratégiai dokumentumot készít, mely összefogja az egész életen át tartó tanulás feladatait. A stratégia elkészítésének fő felelősei az Oktatási Minisztérium és a felnőttképzésért felelős Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. Ugyanakkor e kérdéskör érdemben nem fogható át számos más ágazat és a szociális partnerek széles körű közreműködése nélkül. A tervezett stratégiai megközelítés lényege – áll az Oktatási Minisztérium által adott tájékoztatóban -, hogy a tanulási képességek megalapozása az óvodáig visszavezetendő, s hogy középpontjában a tanuláshoz nélkülözhetetlen alapkészségek és képességek fejlesztése áll. Így nem csupán az iskolarendszerű képzést követő felnőttkori tanulási lehetőségek kiterjesztésére van szükség, hanem az alapozó képzés hangsúlyait is meg kell változtatni azért, hogy az egyén képes és hajlandó legyen felnőtt korában tanulni.

Az egész életen át tartó tanulás politikája kiemelt szerepet tulajdonít a tanulási szakaszok egymásra épülésének és a már megszerzett ismeretek beszámíthatóságának. Ehhez kíván hozzájárulni Magyarországon a szakképzés fejlesztése, melynek egyik célja az Országos Képzési Jegyzék korszerűsítése révén versenyképesebb és széles profilú szakmák kialakítása. A szakmák belső tartalma a jövőben képzési modulok meghatározásával történik. A modularizált szakmai tartalmak kompetencia-központúak, és számottevően megkönnyítik majd további szakmák elsajátítását. A felsőoktatás több, egymásra épülő ciklusúvá alakítása és a kreditrendszer bevezetése a szakképzéshez hasonlóan – részben ahhoz kapcsolódva – megkönnyíti az előzetesen megszerzett tudás elismerését. További erőfeszítések szükségesek a nem formális és informális keretek között megszerzett tudás, szakértelem elismertetésének érdekében. Nélkülözhetetlen annak a tudomásulvétele, hogy a XXI. századra az iskolai tudásszerzést kiegészítő, esetenként azzal versengő tanulási lehetőségek vesznek körül bennünket. Mind a középfokú, mind a felsőfokú képzésben kiemelkedő fontossággal bír a vállalatokkal, a kis- és középvállalkozásokkal való együttműködés erősítése. E stratégiai kapcsolatok nem csupán a végzős hallgatók elhelyezkedését segíthetik, hanem lehetővé teszik a vállalati gyakorlóhelyek bővítését és hosszú távú képzési, továbbképzési együttműködés kialakítását.

A tanulásparadoxon

Végül az egész életen át tartó tanulás gondolatának egyik legnagyobb kihívása az, hogy éppen azok térnek vissza legnehezebben a tanuláshoz, akiknek a leginkább szükségük van rá. Az esélyteremtő, a társadalmi mobilitásnak és boldogulásnak utat nyitó oktatási gyakorlat megteremtése minden korszerű oktatáspolitikának központi eleme. A tanulás vonzóvá tétele a kevésbé szerencsés társadalmi hátterű fiatalok számára is nélkülözhetetlen. A legkritikusabb lemorzsolódási adatokat mutató szakiskolai képzés komplex fejlesztése 2003-tól az Oktatási Minisztérium egyik központi programja. A munkaerő-piaci elhelyezkedést megkönnyíti az informatikai és idegen nyelvi készségek megléte, így e területeken számos, részben az EU által társfinanszírozott program indul. A kormányzat a tanulási lehetőségek közötti eligazodást a pályaválasztási és tanácsadási lehetőségek bővítésével kívánja segíteni. Az Európai Unió által társfinanszírozott programok első pályázatait 2004 februárjában hirdetik meg.

Vannak tehát hazai eredmények LLL-ügyben, ám ez még korántsem elegendő a versenyképességhez. Tágabb kontextusban vizsgálva ugyanis arról van szó, hogy az oktatás nevű üzletben két nagy rivális, az Egyesült Államok és Európa versenyez egymással. Nemcsak az a cél, hogy a felnövekvő generációk képzettebbek, nyitottabbak és rugalmasabbak legyenek, hogy a munkanélküliséget hathatósan csökkentsék, hanem arról is, hogy a hallgatók megnyerésével előnyre s pénzre tegyenek szert. Hiszen a nálunk tanulók a mi kasszánkba fizetik a tandíjat. Ezért bármi, ami az oktatáspolitikai integrációt, a nyitott koordinációs módszert illeti, csak akkor fordítható hazánk hasznára, ha a vélt nemzeti érdekek megvédése helyett képesek vagyunk tanulni másoktól. S mivel a közös politikakoordináció nyilvános és demokratikus, a magyar oktatás a jövőben nem maradhat egy szűk technokrata elit feladata, a társadalom ügyévé kell válnia, a demokratikus nyilvánosság ellenőrzése mellett kell működnie. Ennek híján ugyanis a gazdasági lemaradásunk oly mértékű lesz, hogy az az ország kiegyensúlyozott működését is könnyen veszélyeztetheti.