Az elszigeteltség gondjai
Egy ezerkétszáz vállalatvezető körében végzett felmérés szerint az érintettek hatvan százaléka a stagnálásban bízik, a fennmaradó negyven százalék szinte egyenlő arányban hisz a fellendülésben, avagy éppen ellenkezőleg, a további hanyatlásban. Bármilyen véleményen is vannak, az alapanyag-beszerzéssel mindannyian leállnak, ami annak is betudható, hogy ha rövid távon bíznak is a hanyatlás lefékeződésében, középtávú üzleti kilátásaikat illetően inkább pesszimisták.
A hátrány egyre nő
A különféle mutatók alapján időről időre elkészülő konjunktúra-előrejelzést az utóbbi időben mindig lefelé kerekítik. A zürichi Műszaki Egyetem és a Konjunktúrakutató Intézet közös kutatócsoportja nemrégiben még 1,2 százalékot jósolt 2004-re, majd 0,8 százalékra korrigált, és egyelőre nem tudni, hogy az idei 0 százalék nem fordul-e mínuszba. Nem újdonság, hogy az elszigeteltségét hősiesen őrző Svájc kevésbé gyarapodik, mint az Európai Unióban tömörült országok: az elmúlt évtizedben az éves átlagot tekintve az alpesi országban a növekedés 1,1 százalék volt, míg az EU-tagországok csaknem 3 százalékot tudnak felmutatni.
A szakadék, ahelyett hogy csökkenne, egyre nagyobb. Az OECD hosszabb időtartamot vizsgált – s bár tényként kezeli, hogy Svájc ma is a világ egyik leggazdagabb országa, amelynek lakosai a szomszédos Ausztria, illetve Németország ugyancsak nem lebecsülhető életszínvonalánál jóval magasabbat élvezhetnek -, a konkrét számokat mégis lesújtónak találja. Húsz évre kivetítve az átlagos éves gazdasági növekedés Svájcban 1,6 százalék volt – szemben az EU-ban jegyzett 2, illetve az amerikai 3 százalékkal. Az elmaradás nem drámai, de a folyamatos hátrány akkumulálódik: 1982-ben Svájcban az egy főre jutó nemzeti össztermék megközelítette az egyesült államokbelit, és jó 50 százalékkal felülmúlta a mai uniós országok akkori átlagát. Mostanra Amerika húsz százalékkal vezet, az EU pedig behozta lemaradását.
A jelenlegi gazdasági helyzet részben a magánháztartások (mindig is igen fontos) keresletének csökkenésére vezethető vissza, ami viszont nem kis mértékben a munkanélküliség növekedésével, a munkahelyek bizonytalanná válásával és a nyugdíjkilátások romlásával magyarázható. Nyomasztja a gazdaságot a svájci frank túl magas árfolyama – ez kihat az exportgazdaságra. A frank 2001 óta egytizeddel drágult az euróhoz képest. Igaz, a 2002-es kereskedelmi mérleg hatalmas – 7,3 milliárd svájci frank (4,59 millárd euró) – aktívumot mutatott, de nem az export növekedése eredményeként. Mi több, a kivitel még csökkent is, miközben az árubehozatal több mint öt százalékkal visszaesett.
Ez a 2002-es aktívum az idén minden bizonnyal eltűnik: az import maradt az alacsony szinten, míg a tavalyi csekély csökkenéssel szemben valósággal mélybe zuhant az árukivitel. 2003 első negyedében a berni gazdasági minisztérium (Seco – Staatssekretariat für Wirtschaft) adatai szerint kilencszázalékos a visszaesés. A magyarázat az uniós országok gazdasági stagnálása és a frank magas árfolyama. Jellemző, hogy a legfontosabb svájci exportágazat, a gép-, az elektromos és fémipar forgalmának kétharmadát velük bonyolítja le. Ebben az ágazatban 2003 első negyedében 12 százalékos volt a visszaesés, ami 15 ezer munkahely megszüntetéséhez vezetett.
A hazai konjunktúra helyzete sem éppen rózsás. A beruházási költségek a Seco adatai szerint 1,3 százalékkal csökkentek, s ha a fogyasztás meg is indult felfelé, a növekedés még mindig igen szerény, alig 1 százalékos. A nullaszázalékos növekedési előrejelzés lényegében így áll össze, még ha a 4 százaléknál alacsonyabb munkanélküliségi ráta (140 ezer fő) EU-összehasonlításban sem tűnik drámainak.
Tetemes árkülönbségek
A magas árak – amelyekhez kétségkívül magas bérek is járulnak – több területen is gondot okoznak. Például a svájciak számára is oly fontos téli idegenforgalomban. A közeli osztrák síterepek már nemcsak a külföldi, hanem a hazai téli üdülőket is elszívják, hiszen áraik a legfelső kategóriában is 25 százalékkal alacsonyabbak a svájcinál (Seco-adat). Egy-egy vékonypénzű, többgyermekes család, amely takarékossági okokból beéri az olcsóbb szálláshellyel, legalább kilenc százalékot spórol meg, ha nem Svájcban, hanem Ausztriában síel. A tiroli gasztronómia, a vendégszeretet éppúgy vetekszik a svájcival, mint ahogy a síliftek és a lesiklópályák minőségén sem érződik, hogy kevesebbe kerülnek – és bizony az árfolyam is a határon túli kiruccanásra csábít.
Minden egyéb fogyasztási cikkért és szolgáltatásért többet fizetnek a svájciak szomszédaiknál. Egy kiló bélszín Zürichben 50 frank – 32,26 euró, míg Németországban ugyanez 12,25 frankért – 7,9 euróért kapható. A BigMac ára Svájcban 6,30 frank (4 euró), Ausztriában 2,5 euró. A tej literjét Baselben 1,45 frankért (94 cent) adják, Németországban – átszámítva – 81 rappenért (54 cent). Általában a svájci árak 30-40 százalékkal magasabbak az EU-tagországokbelieknél, a legnagyobb a különbség az élelmiszerek, a lakbérek, az egészségügyi termékek és szolgáltatások, a háztartási gépek piacán és a vendéglátóiparban.
Előnytelen szabályozás
Nemcsak a lakosság jár át egyre sűrűbben vásárolni a határon túlra, mind több cég is el-eltűnődik a kitelepülésen. A nemzetközi versenyben ugyanis a magas termelési költségekkel a nagy termelékenység ellenére rendre alulmaradnak, s hogy ezt elkerüljék, sokasodik a külföldre költözők száma. Már középtávon is probléma forrása lehet – legalábbis az OECD tanulmánya ezt állapította meg – a svájci vállalatok, egész ágazatok megcsontosodott struktúrája.
Ugyanez mondható el a svájci versenytörvényről is, amely egészen a közelmúltig lehetővé tette, hogy egyes nagy cégek monopolhelyzetbe kerüljenek, s azt, hogy kikényszeríthessék saját termékeik előnyben részesítését, kvázi tiltva az árakat esetleg letörő olcsóbb importot. Ezen a visszás helyzeten változtat a nemrégiben elfogadott új kartelltörvény, amely bünteti az áregyeztetést, de például szabadalmi termékek védelmében fenntartja a hasonló gyártmányok behozatalának tilalmát.
Mindezek ellenére nem az ipar a legnagyobb gond, hiszen a mezőgazdaság hozama hetven százalékban költségvetési támogatás eredménye. Vagyis 100 frank bevételből a svájci gazda alig 30-at termel meg, a többi állami szubvencióból származik. (Az Európai Unióban – ahol az agrárágazat szintén nem a hatékonyság mintaképe – a szubvenció aránya 35 százalék.) Nagy szükség lenne az ágazat reformjára azért is, mert sok az átfedés a kantonok és a szövetség igazgatási rendszerében, a hatáskörökben, s ez ugyancsak árt a hatékonyságnak.
Megkopott nimbusz
A konkrét gazdasági bajokon kívül aligha hagyható figyelmen kívül, hogy az általános kép Svájcról nemcsak külföldön, hanem odahaza is alaposan megváltozott. A Swissair csődje, majd az utód Swiss fúziója az angolokkal csak az egyik döbbenet volt a sok között. Emblematikus svájci cégek mennek csődbe – nem beszélve olyan "morális pofonról", mint amilyen az alpesi ország második világháborús szerepének lelepleződése volt.
A téma kutatására létrehozott történészbizottság feketén-fehéren kimutatta, miként húzott hasznot az ország a náci birodalom hódításából, és tartott fenn jövedelmező gazdasági kapcsolatot minden skrupulus nélkül a harmadik birodalommal, azontúl, hogy – az immár ismert módon – bankjai tetemes hasznot húztak az áldozatok náluk őrzött vagyonából.
Mélységes csalódást – és a konkrét konjunkturális helyzetre is kiható aggodalmat – vált ki a sokáig Európában mintaként emlegetett nyugdíjrendszer megingása: a három oly irigyelt és később modellként utánzott pillér közül a középső inog. A PricewaterhouseCoopers tanulmánya szerint minden második üzemi nyugdíjpénztár fedezethiánnyal küszködik. Másként fogalmazva: a kilencezer nyugdíjpénztár átlagosan tízszázalékos hiányt tol maga előtt, s az összes járulék kifizetéséhez 50 milliárd frankot kellene előteremteni. A deficitet csak a munkaadók hozzájárulásának emelésével vagy a kifizetendő járulékok csökkentésével lennének képesek pótolni. A kormány máris 4-ről 3,25 százalékra csökkentette a nyugdíjpénztáraknak a betétekre kötelezően előírt kamatot. Emelkedik a nyugdíjkorhatár: 2015-ig fokozatosan 66, 2025-ig 67 éves korban lehet majd nyugállományba vonulni teljes járulékkal.
A banktitok sérthetetlen
Mindezen bajok közepette Svájc elszántan ragaszkodik a banktitok megőrzéséhez, és igyekszik kihasználni, hogy nem tagországként is igen erősen befolyásolhatja az Európai Unió pénzmosás elleni harcát. Miközben ugyanis az EU-n belül három tagország, Ausztria, Belgium és Luxemburg kivívta magának a banktitok megőrzésének jogát – vagyis azt, hogy az általános rendelkezés alól felmentve továbbra sem köteles (2010-ig) jelenteni a külföldiek pénzbetét-elhelyezését az érintett ország adóhatóságának -, Svájc csak a többi kétoldalú egyezménnyel együtt óhajt csatlakozni a bejelentést kiváltó forrásadó-rendelkezéshez.
Ahhoz tudniillik, hogy a jelentési kötelezettség alól felmentett országok magasabb forrásadót vetnek ki a külföldi betétesekre (2005-től a mostani ausztriai nulla helyett 15, 2008-tól 20, 2011-től pedig 35 százalékot), s anélkül, hogy név szerint megjelölnék az érintett külföldit, a levont összeg 75 százalékát továbbítják a szóban forgó ország adóhatóságának. Ha Svájc is csatlakozik a rendelkezéshez – ahogyan ezt egyébként jóindulata jeleként, egyéb kétoldalú szerződések megkötésekor leplezetlenül előnyökre számítva már jelezte -, akkor kevesebb a három EU-tagország gondja: a svájci bankok nem képviselnek túl nagy konkurenciát, hiszen a külföldi ott is ugyanolyan kamathozam-elvonásra számíthat.
Az eltérő forrásadó bevezetése egyébként sincs még kőbe vésve: Ausztriában sem biztos, hogy jogilag tartható a különbségtétel az osztrákok (25 százalék) és a külföldiek (35 százalék) között. Ugyanez vonatkozik, ha más előjellel is a 2005-2008 közötti évekre, amikor viszont a külfölditől vonnak el kevesebb, 15 százaléknyi forrásadót, nem beszélve arról, hogy 2005-ig a devizakülföldiek ausztriai betétje forrásadómentes.
A svájci banktitok mindenesetre minden színű politikai erő számára szent és sérthetetlen. Nemcsak a hagyományok miatt, hanem gazdasági okokból. A pénzügyi szektor a svájci GDP (ami 2001-ben 348,85 milliárd svájci frank volt) 12,5 százalékát adja. A svájci bankbetétek összege mintegy 3800 milliárd frank, ennek 55 százaléka külföldieké. Egyedül a svájci vagyonkezelés a GDP hat százalékát adja. A pénzügyi szektor közvetlenül avagy közvetve több mint 200 ezer embernek ad munkát. Nincs külön adat arról, hogy milyen összeget helyeztek el Svájcban EU-tagországbeliek.
Nem vitás: a svájci bankok nem lennének túl boldogok a forrásadó-intézkedéssel. Ha a levonás az ügyfél számára 2011-től 35 százalékra emelkedne, ezzel megnő a tőkekiáramlás veszélye. A pluszbevétel háromnegyedének visszautalása az érintett országba a kincstárnak fájna – de a jelek szerint még mindig kevésbé, mintha e helyett adatokat kellene kiadni a külföldi betétesről. A svájciak szerint mindenesetre a forrásadó jobb eszköz az illegális pénzelhelyezés elleni harcban, mint az adatok kiszolgáltatása.
Ha már ebben a kamattémában Svájc a mérleg nyelve szerepet tölti be, politikusai igyekeznek belőle némi erkölcsi tőkét kovácsolni az Európai Unióval kötött külön megállapodások meghosszabbításáról, illetve azok aktualizálásáról folyó tárgyalásokon. Ez utóbbiakat nemcsak az egyezmények lejárta, hanem az EU bővítéséhez való igazítása is időszerűvé teszi.
Közeledés az Európai Unióhoz
A berni kormány a legutóbbi, októberi választásokig – amely végképp első helyre emelte az Európai Unió-ellenes, hagyományőrző, nacionalista Christoph Blocher Svájci Néppártját (SVP) – váltig bizonygatta, hogy végső célja Svájc EU-tagsága. Az úton, amely ide vezet, nem árt persze igen körültekintően haladni, már csak azért is, mert Svájcban minden nagyobb lépést referendum hagy jóvá.
Történetesen az EU-tagságot, pontosabban az azonnali tárgyalások megkezdését 2001-ben a népszavazás elutasította, miután kilenc évvel korábban, 1992-ben az Európai Térséghez történő csatlakozást is leszavazta a lakosság, igaz, csekély többséggel, 50,3 százalékkal. Ehhez képest 2000 májusában a svájciak 67,2 százaléka jóváhagyta a hét kétoldalú megállapodást az Európai Unióval, szorosabbra fűzve ezáltal a kapcsolatokat a közösséggel.
Ezen a szavazáson csak két kantonban voltak többségben az ellenzők – Schwyzben (50,2 százalék) és Tessinben (57 százalék). Már akkor tudható volt – s ezt igazolta a 2001-es "nem" -, hogy a megszavazott egyezmények a majdani EU-tagság szempontjából nem értékelhetők, az Unió hívei mégis biztató nyitásnak tekintették. Vagy olyan pragmatikus lépésnek, amely az elvi megfontolásokat kiszorítja a mindennapok alakításából. A Svájc számára létfontosságú szerződések értelmében:
– a hatálybalépés után két évvel a svájciak szabadon letelepedhetnek az EU bármely országában, miközben az Unió polgárai Svájcban csak szakaszosan, 12 év múlva kapják meg a letelepedés jogát;
– a svájci áthaladási engedéllyel rendelkező teherautók súlyhatárát 28-ról 40 tonnára növelik, miközben Bern az útadót csaknem 220 euróra emelhette – abban a reményben, hogy ez a lépés a teherszállítást a közútról a vasútra tereli;
– a svájci légitársaságoknak nem kell minden egyes EU-országgal megállapodniuk a légi folyosókról, s a Swissair anélkül szerezhet többséget az EU-beli légitársaságokban, hogy azok jogaikat elveszítenék (ami korábban alaposan behatárolta a többségi tulajdonok megszerzését);
– a gyümölcs-, zöldség-, sajt- és húskereskedelmet a vámok csökkentésével, illetve megszüntetésével tehermentesítik;
– a svájciak egyenjogú partnerként vehetnek részt az Unió kutatási programjaiban, cserében ők is rendelkezésre bocsátják tudományos eredményeiket;
– a svájci vállalatok részt vehetnek az EU-n belüli pályázati kiírásokban (és fordítva);
– a svájci mérőműszereket és vegyi termékeket a jövőben nem ellenőrzi külön EU-bizottság.
A populizmus ellenében
Első olvasatra is szembeötlik, hogy az egyezmények megújításra szorulnak – hol van már az a nemzeti légitársaság (a Swissair), amelyről külön passzus rendelkezik -, másrészt nagyon is időszerű a schengeni egyezményhez való csatlakozás. Svájc ugyanis afféle kis szigetként akadályozza a személyi okmányok nélküli utazást Európa szívében, nem beszélve egyéb területek bevonásának szükségességéről.
Környezetvédelmi, statisztikai, oktatási és szolgáltatási egyezmények is alakulnak – s mire aláírják és hatályba lépnek, minden bizonnyal elmondható: Svájc minden tekintetben Unió-érett, s már csak a lakosságot kell meggyőzni arról, hogy függetlensége, hagyománya nem csorbul EU-tagként sem.
Az októberi választás nem e meggyőzés sikere irányába mutat. A 27 százalékot – és a 200 fős parlamentben 56 mandátumot – elért Christoph Blocher, a Svájci Néppárt zürichi szervezetének szélsőséges, populista vezetője immár a nyugati kantonokban is megvetette a lábát. Ennek nyomán ma már nem tudható, érvényes-e még a 2001-es referendum idején rögzített állapot, amikor francia Svájc 62 százalékban csatlakozni kívánt az EU-hoz, míg német Svájc 57 százaléka volt elutasító.
Az optimisták megint csak a lakosság pragmatizmusában bíznak: más dolog az EU- és külföldiellenes Blochert úgy általában támogatni, és megint más az ország, a lakosság konkrét jövőjéről voksolni. (Ami a külföldiellenességet illeti: Svájcban minden ötödik lakos idegen, bevándorolt, akik nélkül mellesleg egész ágazatokban állhatna le a termelés.) Másrészt a milliárdos populista vezér népszerűségének növekedése nem akadályozta meg a svájciakat, hogy tavaly megszavazzák az ENSZ-tagságot, amit Blocher ugyancsak a "régi Svájc megőrzésének" szólamával ellenzett. A rossz gazdasági helyzet nem bizonyítja az elszigetelődés fölényét – a berni kormánykörök Brüszszellel egyetemben bíznak a nézetek változásában.
|
A GDP növekedési rátája (%) |
|||
|
2002 |
2003 |
2004 |
|
|
EU |
0,9 |
1,9 |
2,7 |
|
Euróövezet |
0,8 |
1,8 |
2,7 |
|
Egyesült Államok |
2,3 |
2,6 |
3,6 |
|
Japán |
-0,7 |
0,8 |
0,9 |
|
Németország |
0,4 |
1,5 |
2,5 |
|
Svájc |
0,1 |
0,0 |
0,8 |
|
Az infláció növekedési rátája (%) |
|||
|
2002 |
2003 |
2004 |
|
|
EU |
2,0 |
2,0 |
1,8 |
|
Euróövezet |
2,2 |
2,0 |
1,8 |
|
Egyesült Államok |
1,4 |
1,4 |
1,2 |
|
Japán |
-1,5 |
-1,6 |
-1,6 |
|
Németország |
1,6 |
1,4 |
1,1 |
|
Svájc |
0,4 |
0,7 |
0,7 |
|
A munkanélküliségi ráta alakulása (%) |
|||
|
2002 |
2003 |
2004 |
|
|
EU |
7,6 |
7,8 |
7,5 |
|
Euróövezet |
8,3 |
8,5 |
8,3 |
|
Egyesült Államok |
5,8 |
6,0 |
5,7 |
|
Japán |
5,5 |
5,6 |
5,6 |
|
Németország |
7,8 |
8,1 |
7,7 |
|
Svájc |
2,8 |
3,8 |
4,2 |
|
A hosszú lejáratú kamatok alakulása (%) |
|||
|
2002 |
2003 |
2004 |
|
|
Euróövezet |
4,9 |
4,7 |
5,2 |
|
Egyesült Államok |
4,6 |
4,2 |
4,9 |
|
Japán |
1,3 |
1,2 |
1,4 |
|
Németország |
4,8 |
4,6 |
5,1 |
|
Svájc |
3,2 |
3,2 |
2,7 |
|
A költségvetési egyenleg alakulása (a GDP %-ában) |
|||
|
2002 |
2003 |
2004 |
|
|
EU |
0,5 |
0,5 |
0,5 |
|
Euróövezet |
0,9 |
0,9 |
1,2 |
|
Egyesült Államok |
-4,9 |
-5,1 |
-5,3 |
|
Japán |
3,2 |
3,8 |
4,2 |
|
Németország |
2,0 |
2,3 |
2,8 |
|
Svájc |
12,2 |
11,8 |
11,6 |
|
Forrás: OECD (2002. december), illetve zürichi Konjunktúrakutató Intézet |
|||