Kis magyar szociográfia

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 68. számában (2003. december 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltás gyökeresen megváltoztatta a magyar gazdaságot, átalakította a társadalom struktúráját, politikai kultúráját. Nagy és máig tartó hatással volt az emberek gondolkodásmódjára, önnönmagához, az egész - a ma már kapitalistának nevezett - társadalomhoz, nemzethez, Európához fűződő viszonyára. A változások sokakban felemás érzéseket keltettek. Mindenképpen nagyszerű, hogy a szabadság életünk részévé válhatott, s egyébként mindig meglévő korlátai kitágultak. A fordulat, a kapitalista társadalmi berendezkedés számlájára azonban sok és sokféle negatívum is írható, amiért persze nem csak ez a folyamat okolható. Lévén szó folyamatról, az ok-okozati összefüggések gyakran évtizedekre nyúlnak vissza. A változás kínálta lehetőségek akkor használhatók ki a legjobban, ha tudatosodnak. Ha a felszínes, gyakran politikai érdekek által vezetett társadalomkritikák helyett időnként a kutatók eredményei tükrében is megnézzük magunkat.

A társadalom tíz éve a jelzőszámok tükrében

Bár az elmúlt egy-másfél évtizedet felölelő statisztikákban olykor találunk egymásnak ellentmondó adatokat, a közgazdasági, szociológiai elemzésekben egymást nem mindig fedő következtetéseket, a társadalmi változások trendjei jól kirajzolódnak. Az eredmények között vannak aggasztóak is, ám összességében elmondható: a magyarországi folyamatok nem térnek el lényegesen az Európában tapasztaltaktól. Forrásként a TÁRKI Társadalmi Riport című 2002-es kiadványát használjuk, az ettől eltérőeket külön jelezzük.

Élveszületések 1980-2001 között

Év

Élveszületés

Ebből fiú

Ebből lány

Házasságon kívüliek aránya százalékban

1980

148 673

76 115

72 558

7,1

1990

125 679

64 216

61 463

13,1

1996

105 272

54 188

51 084

22,6

1997

100 350

51 907

48 443

25,0

1998

97 301

49 956

47 345

26,6

1999

94 645

48 896

45 749

28,0

2000

97 597

50 242

47 355

29,0

2001

97 047

50 034

47 013

30,3

Népesedési folyamatok

Politikusok és kutatók egyaránt gyakran értékelik válságosnak hazánk népességének fogyását. Tény, hogy 1980 óta egyetlen ország sem élt meg olyan mértékű és folyamatos népességcsökkenést, mint Magyarország (Vukovich Gabriella: Főbb népesedési folyamatok). A születések száma azonban már az 1930-as évek második felében született nők generációjában sem volt elegendő a generációk reprodukciójához, és a népesség számának 1980-ig tartó lassú növekedése valójában a kedvező korstruktúrában rejlő reprodukciós tartaléknak volt köszönhető. A születések, halálozások, vándorlások mindig szorosan a társadalom múltbéli és aktuális korstruktúrájával függnek össze, vagyis ezek együttes hatása alakítja a népesség reprodukcióját. Magyarországon a csökkenő termékenység a társadalom elöregedéséhez vezetett. Bár ez a tendencia 1990-ben stabilizálódott egy rövid esztendőre, a teljes termékenységi arányszám 1994-től kezdve erősen romlik. Ennek okát főként a gyermekes családok anyagi helyzetének romlásában, a családtámogatások reálértékének csökkenésében vélik felfedezni a kutatók. S bár a mindenkori kormányok az államkassza lehetőségeihez képest különféle családtámogatásokkal kívánják ösztönözni a szülési kedvet, ahogyan azt a táblázatokban szereplő számok is bizonyítják, a kívánt hosszú távú hatást eddig nem érték el.

Termékenységi mutatók (1980-2001)

Megnevezés

1980

1990

1998

1999

2000

2001

Élveszületések ezer 15-49 éves nőre

57,6

49,4

38,0

37,2

38,2

38,1

Teljes termékenységi arányszám*

1,92

1,84

1,33

1,29

1,33

1,31

Bruttó reprodukciós együttható

0,937

0,906

0,649

0,625

0,646

0,636

* Azt mutatja, hogy az adott évi termékenység tartóssá válása esetén egy nő életében összesen hány gyermeknek adna életet.

A születések számának egy évtizede tartó folyamatos csökkenése 2000-ben fordult először növekedésbe. Ebben az esztendőben emelkedett a házasságkötések száma is, és lényegesen kevesebben haltak meg, mint az előző húsz évben bármikor. Ám 2001-re megtorpant e reményteljes folyamat. A házasságkötések számának változása nem elsősorban etikai szempontból érdemel figyelmet a demográfiai változások elemzésekor, hanem azért, mert a tapasztalatok szerint az élettársi közösségekben vagy házasságon kívüli kapcsolatokból születő gyermekek száma rendszerint érzékelhetően elmarad a házasságon belüliektől. A 25 év alatti férfiak és nők házasságkötési gyakorisága az elmúlt tíz évben negyedére csökkent. A nők 25-29, a férfiak 30-34 éves korban kötnek leggyakrabban házasságot, ami valószínűleg életpályájuk, karrierjük építésével is magyarázható. Vukovich Gabriella említett tanulmányában a következőket írja: "A korábbi évek jelentős születésszám-csökkenése részben az „elhalasztott" születések miatt következett be, és ezeknek a születéseknek egy részét az anyák magasabb életkorban bepótolják. A magasabb életkorokban emelkedő termékenység azonban még a 2000. évi magasabb születésszámok mellett sem közelítette meg a reprodukciós szintet. A XXI. század eleji termékenységi szint mellett a megszülető gyermekgenerációk 36-37 százalékkal kisebbek, mint a szülői generációk."

A születéskor várható élettartam néhány európai országban (1970, 1990, 2000)

Ország

1970

1990

2000

1970

1990

2000

Férfiak

Nők

Ausztria

66,5

72,3

75,4

73,4

78,8

81,2

Bosznia-Hercegovina

65,2

69,7

69,7

69,5

75,2

75,2

Bulgária

69,0

68,0

68,5

73,4

74,7

75,1

Csehország

66,2

67,6

71,7

73,1

75,5

78,4

Finnország

66,2

71,0

74,2

74,4

78,9

81,0

Franciaország

68,4

72,8

74,7

75,8

80,9

82,2

Görögország

70,1

74,6

75,5

73,8

79,4

80,6

Magyarország

66,3

65,1

67,1

72,1

73,7

75,6

Nagy-Britannia

69,0

72,9

75,4

75,2

78,6

80,2

Németország

67,5

72,0

74,7

73,5

78,4

80,7

Románia

65,5

66,6

67,7

73,6

73,0

74,6

Szlovákia

66,7

66,7

69,2

73,0

75,5

77,4

Szlovénia

65,0

69,8

72,3

72,3

77,8

79,7

Törökország

52,0

63,9

66,9

56,3

68,5

71,5

Hasonlóan kedvezőtlen a helyzet a halandósági mutatókkal. A születéskor, illetve a különböző korokban mért várható átlagos élettartam az 1960-as évek közepe óta a hatvan éven aluliakra vonatkozóan lényegesen romlott (Vukovich György-Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében). A születéskor várható átlagos élettartam a férfiak esetében 3 évvel rövidült. A nőknél tapasztalt enyhe emelkedés is megtorpant 1980-ban. Az utóbbi években a 40 éves korban várható élettartam férfiak és nők esetében is javult. A várható élettartam e lomha növekedése és a halandóság romlásának lassulása azonban nem változtat azon a kérlelhetetlen tényen, hogy halandóság tekintetében Magyarország a gazdaságilag közepesen fejlett országok között is a sor végén kullog.

A deviancia jelzőszámai

 

1989

1995

1996

1997

1998

1999

Öngyilkosság 1000 lakosra

41,6

34,2

33,7

31,7

32,2

33,14

Alkoholos májbetegség okozta haláleset, 1000 lakosra

38,8

71,4

54,1

55,3

59,0

59,8

Egy főre jutó évi borfogyasztás, liter

23,0

27

30

32

34

31

Egy főre jutó évi sörfogyasztás, liter

104

75

71

70

69

69

Egy főre jutó égetettszeszesital-fogyasztás, 100 fokos alkohol, liter

5,0

3,4

3,2

3,1

3,2

3,1

Egy főre jutó évi összes szeszesital-fogyasztás, 100 fokos alkohol, liter

11,3

10,0

10,3

10,4

10,1

10,1

Pszichiátriai gondozókban nyilvántartott beteg 10 ezer lakosra

118

138

136

136

130

128

Jogerősen elítélt, 10 ezer lakosra

76

101

98

104

115

114

Ismertté vált közvádas bűncselekmények, 100 ezer lakosra

2168

4908

4527

5066

5939

5009

Öregedőn, betegen

A hazai népesedési folyamatok nemzetközi összehasonlításban azonban nem mutatnak olyan zord képet, mint önmagukban. A házasságkötések és a termékenység csökkenése európai jelenségnek tekinthető. A halandóság ugyanakkor jóval kisebb a nyugat-európai országokban, de még a kelet-közép-európaiakban is, mint Magyarországon. A fent vázolt demográfiai folyamatokból és a népesség öregedő korstruktúrájából következően továbbra is számítanunk kell arra, hogy a magyar népesség természetes fogyása hosszú távon fennmarad.

Ha pár szóban is, de e helyütt kell megemlíteni a deviáns viselkedés és ennek kapcsán a halálokok magyarországi változását. Az előbbiek gyakorisága változó tendenciát mutat az elmúlt évtizedben. Az öngyilkossági arányszám 1988-ig folyamatosan nőtt. Ezt követően csökkent, ami azonban 1998-tól újabb emelkedésbe fordult. Ez a mutató továbbra is nagyon magas hazánkban. Az önpusztítás másik megjelenési formája, az alkoholizmus ugyancsak nagyon elterjedt. A lelkiállapot-vizsgálatok azt mutatták, hogy 1988 és 1994 között a depressziós tünetekben szenvedő felnőttek aránya lényegesen megnőtt. A bűnözés gyakorisága minden statisztikai adat szerint emelkedett 1998-ig. Ám ezzel a mutatóval óvatosan kell bánni, mert inkább a bűnüldöző intézmények tevékenységét jellemzik, mint a tényleges bűnözést.

A munkából a vonatkoztatási héten távol lévők megoszlása a távollét oka szerint (%)

 

1995

1996

1997

1998

1999

2000

Férfiak

Betegség

37,5

35,8

32,2

32,7

33,0

32,0

Szabadság

42,7

46,7

50,1

51,2

48,6

49,7

Gazdasági okból szünetelt a munkavégzés

5,1

3,4

3,5

3,0

3,8

4,1

Egyéb

9,4

7,3

7,5

6,8

6,9

6,7

Nők

Betegség

34,3

34,3

30,5

31,3

30,8

27,6

Szabadság

43,2

44,8

48,2

50,1

49,8

51,4

Gazdasági okból szünetelt a munkavégzés

2,6

2,0

1,8

3,1

2,1

2,4

Egyéb

5,8

6,1

6,2

6,0

7,1

6,9

Forrás: Munkaerőpiaci Tükör, 2002

A születéskor és a különböző életkorokban várható élettartam egyik jelzőszáma a lakosság egészségi állapotának is. Még a derűlátó demográfusok is felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar népesség rossz egészségi állapota hazánk számos problémája közül a legsúlyosabb. Az egy lakosra jutó kórházi napok, valamint az egy aktív keresőre jutó táppénzes napok számának csökkenése nem a lakosság egészségi állapotának javulását jelzi, hanem a kórházi és a táppénzes ellátás racionalizálásának egyik következménye. A rokkantnyugdíjasok száma 1998-ig emelkedett, sokan így próbálták meg elkerülni a munkanélküliséget. Enyhe csökkenést 1999 óta regisztrálnak a statisztikusok. Az egészségszociológus így látja: "Hazánkban az elmúlt három évtized során bekövetkezett nagymértékű egészségromlás, növekvő korai halálozás, a különböző betegségek halmozódása súlyos társadalmi krízis tünete. A romló egészségi állapot - egy pszichológiai kifejezést kölcsönvéve - társadalmi méretű „szervbeszéd". A társadalmi változások következtében, a növekvő tehertételek kiegyensúlyozási képtelensége miatt, a feltételek teljesítését egyre kevésbé voltak képesek az emberek ép testtel és ép lélekkel elviselni. Magát az „életben maradást" kockáztatva az élet csak több sérüléssel és nagyobb veszteséggel vihető tovább." (Losonczi Ágnes: Az egészség társadalmi veszélyeztetettségéről... Népesedés és népességpolitika, Századvég Kiadó, Budapest, 2001.) Annak ellenére, hogy a társadalom, azon belül is a munkaképes korosztály egészségi állapota rossz, az elmúlt hat évben szinte folyamatosan csökkent a szakirodalom által "egész heti távollétnek" nevezett munkahelyi hiányzások száma. S bár az adatok nem adnak teljes képet a hiányzásokról, mégis jól mutatják, hogy az okok is módosultak. A 90-es évek elején a távollét leggyakoribb oka férfiak és nők esetében is a betegség volt. A töréspont 1995, melytől kezdve a távollévők relatív többsége szabadságra, s nem betegállományba ment. A betegség miatti hiányzások aránya azóta is folyamatosan csökken. Olyannyira, hogy 2000-ben már az egész heti távollétek fele szabadság volt (Nagy Gyula: Tényleges és szokásos munkaidő 1992 és 2000 között, Munkaerőpiaci Tükör, 2002). Meglehet, hogy a foglalkoztatottak korösszetétele miatt csökkent a munkaerő-állomány átlagos szabadsága. Nehezebben igazolható, de korántsem elképzelhetetlen, hogy az alkalmazottak a betegséggel is dacolva féltik munkaerő-piaci helyzetüket, ezért "gyógyulnak" a munkahelyükön.

A munkától a vonatkoztatási héten távol lévő foglalkoztatottak aránya korcsoportok szerint, mindkét nemre vonatkozóan (%)

Év

1995

1996

1997

1998

1999

2000

15-19

5,2

3,7

3,3

3,7

2,8

2,6

20-29

7,3

6,0

5,7

4,8

4,4

3,8

30-39

6,7

6,0

5,4

5,2

4,3

4,4

40-49

6,5

5,7

5,3

5,0

4,6

4,0

50-54/59

7,9

6,9

6,2

5,7

4,7

4,3

55/61-74

8,6

7,3

6,2

4,7

4,9

4,6

Együtt

7,0

6,0

5,5

5,0

4,5

4,1

Forrás: Munkaerőpiaci Tükör, 2002

Jövedelmek, egyenlőtlenségek

Az egy főre jutó bruttó társadalmi termék, ha közvetett módon is, de hatással van mind a születések számának alakulására, mind pedig a lakosság egészségi állapotára. A GDP csökkenése 1993-ban megállt. Azóta folyamatosan, bár változó mértékben nő. Az egy főre jutó reáljövedelem, illetve az egy keresőre jutó reálkereset 1996-ig erőteljesen csökkent. A rá következő évtől kezdve minden esztendőben meghaladta az előző évit. Ez a folyamat azonban nem tudta megakadályozni a jövedelemegyenlőtlenségek növekedését, mivel a bérek aránya a jövedelmekben a gazdasági stabilitás megőrzése érdekében nem emelkedhetett jobban. Szép gesztus a kormányok részéről a minimálbér megszabása és emelése, ám érdemes volna mérlegelni ennek munkaerő-piaci következményeit is. A Világbank egyik tanulmánya szerint kisebb az egyenlőtlenség, ha nagyobb a GDP, magasabb a jövedelmekben a bér aránya, csökken a korrupció, hatékonyak a piaci reformok, és aktív a privatizáció (Tóth István György: Jövedelemeloszlás az 1990-es években).

A magukat jó egészségi állapotúaknak vallók százalékos aránya a legmagasabb iskolai végzettség szerint, korcsoportonként

 

Kevesebb mint 8 osztály

8 osztály

Érettségi

Főiskola

Összesen

18-29 éves

50,

87,0

93,6

93,8

90,1

30-39 éves

64,3

78,9

85,9

89,6

82,8

40-49 éves

40,0

60,0

82,4

83,6

65,7

50-59 éves

43,4

59,8

67,6

67,2

56,6

60-69 éves

45,9

52,1

63,4

74,5

53,3

70 éves és idősebb

39,4

38,5

60,0

63,7

45,7

Forrás: Népesedés és népességpolitika, Századvég Kiadó, Budapest, 2001

A hazai viszonyokat elemezve a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy a hosszú távú idősorok tanúsága szerint a jövedelemegyenlőtlenségek nem a rendszerváltással, hanem a 80-as évek elején kezdtek nőni. A piacgazdaságra való áttérés "csak" felgyorsította a folyamatot, amelyet természetesen a jövedelmek eloszlásán kívül számos más tényező is befolyásol. A háztartások munkaerő-piaci összetételét vizsgálva megfigyelhető, hogy határozottan csökkent azoknak az aránya, akik aktív foglalkoztatott által vezetett családban élnek. A munkanélküli vagy inaktív családfők háztartásaiban élők száma ugyanakkor gyarapodott. A keresetek szórása szignifikánsan nőtt már az átmenet első éveiben. A foglalkozási státus mind a mai napig a bérkülönbségek meghatározó tényezője. A nem fizikai dolgozók bére 1994-ben 70 százalékkal volt magasabb, mint a fizikai dolgozóké. A férfiak bére 23 százalékkal meghaladta a nőkét. Ágazati bontásban és nemzetközi összehasonlításban is megfigyelhető, hogy Magyarországon az energiaszektor, a hírközlés, a szállítás, a bányászat jövedelmi pozíciója sokkal jobb, mint az oktatásé, az egészségügyé vagy az építőiparé. A közhiedelemmel ellentétben nem túl nagy a bérelőnyük a kormányzati szektorban dolgozóknak sem. A magánszektorhoz viszonyítva az 1990-1998 közötti időszakban 30 százalékról 7-re csökkent. Ugyanekkor általában nőtt a magasabb iskolai végzettségűek bérelőnye a legfeljebb általános iskolai végzettséggel bírókkal szemben. Összességében igaz, hogy a felsőfokú végzettségűek keresetei a legmagasabbak, ám relatív bérelőnyük a középfokú végzettségűekhez képest csak a 90-es évek első felében nőtt. Az ezt követő időszakban csökkent, vagy nem változott.

Az egészségi állapot orvosi komplex minősítése a felnőtt megkérdezettek százalékos megoszlásában, nemenként

Minősítés

Férfiak

Nők

Életvitelében nem korlátozott, nem beteg

27,0

18,1

Idült betegsége, fogyatékossága van, de életvitelében nem korlátozott, tartós, folyamatos orvosi kezelésre nem szorul

37,2

39,8

Idült betegsége, fogyatékossága van, és tartós, folyamatos orvosi kezelésre szorul, de életvitelében nem korlátozott

24,5

29,7

Idült betegsége, fogyatékossága van, emiatt életvitelében korlátozott, és tartós, folyamatos orvosi kezelésre szorul

11,3

12,4

Összesen

100

100

Forrás: Népesedés és népességpolitika, Századvég Kiadó, Budapest, 2001

Az elmúlt két évtizedben a népességen belül folyamatosan emelkedett a szellemi és bizonyos típusú értelmiségi foglalkozásúak aránya, és fokozatosan visszaesett - különösen a mezőgazdasági dolgozók és a szakmunkásréteghez tartozók munkaerő-piaci súlya (Bukodi Erzsébet: Társadalmi mobilitás Magyarországon 1983-2000). Emellett azonban alig változott a képzetlen munkások aránya. A férfiak esetében 17 százalékról 25-re emelkedett a pályájukat szellemi munkakörben kezdők aránya az 1970-es évek elejét és az 1990-es évek végét felölelő időszakban. A nők esetében 32-ről 50 százalékra duzzadt a szellemi foglalkozásban dolgozók hányada. A szerző megállapítja, hogy a modernizáció növeli ugyan a szellemi foglalkozásúak arányát, ám ennek következtében kialakul egy viszonylag stabil, kvalifikálatlan munkaerőcsoport. Az 1980-as évek elején a 20-69 éves nők 35 százaléka volt vezető értelmiségi vagy rutin szellemi foglalkozású - azaz egyszerű irodai munkát végző, a kereskedelmi, vendéglátó-ipari és egyéb szolgáltatási ágazatban dolgozó -, az ezredfordulón már 43 százalék. A férfiaknál gyakorlatilag nem változott a vezető értelmiségi-hivatalnok réteg aránya az 1980-as évek eleje óta. Inverz a kép a 35 éven aluliakat tekintve: a férfiaknál emelkedett, a nőknél némiképp csökkent a vezető értelmiségiek és a középszintű szellemiek aránya.

A 20-69 évesek foglalkozási csoportok szerinti megoszlása (%)

Foglalkozási csoport

1983

1992

2000

1983

1992

2000

 

Férfi

Felső és középvezető, felső szintű értelmiségi és felső szintű hivatalnok

9,6

9,0

9,8

4,2

4,2

6,8

Alsó és középvezető, alsó szintű értelmiségi és alsó szintű hivatalnok

9,6

10,7

10,2

17,3

19,3

21,1

Rutin szellemi

2,8

1,9

2,2

14,0

16,5

14,9

Rutin szolgáltatási

1,9

2,4

3,8

6,2

7,8

11,0

Nem mezőgazdasági önálló

2,0

4,7

8,4

1,0

2,3

4,5

Mezőgazdasági önálló

1,0

1,1

2,0

0,2

0,3

0,5

Szakmunkás

34,3

36,0

32,6

15,0

13,4

13,6

Szakképzetlen munkás

28,8

26,0

24,3

28,4

28,5

23,4

Mezőgazdasági munkás

10,1

8,3

6,6

13,5

7,6

4,2

Összesen

100

100

100

100

100

100

Talán megéri a jövedelemegyenlőtlenségek alakulásának elemzését megszakítani még egy kis kitérővel, és érdemes néhány szót ejteni a nemzedékek közötti mobilitásról. A társadalmimobilitás-vizsgálatok során a kutató arra keresi a választ, hogyan változik az egyének és családok társadalmi pozíciója. A vizsgálat lehet inter- és intragenerációs, azaz nemzedékek közötti és nemzedéken belüli. Az elmúlt másfél évtized társadalmistruktúra-változásaira összpontosítva az előbbi arányszámokat hasznos felidézni. A nemzedékek közötti mobilitás nagysága az 1980-as évek első fele és az 1990-es évek eleje között alig változott, 1992 óta viszont lecsökkent. A férfiak 73 százaléka került az apjáétól eltérő foglalkozási csoportba 1983-ban. Az ezredfordulóra ez a szám 66 százalékra csökkent. A nőknél magasabb volt az arányszám, ami azzal az általánosságban elfogadható ténnyel magyarázható, hogy a leánygyermekek foglalkozásszerkezete jobban eltér az apjukétól. A fiatal, 35 év alatti férfiak mobilitási mintái az elmúlt húsz évben ugyanúgy változtak, mint a népesség egészének mobilitási viszonyai. A fiatal nőknél alig változott a mobilitás a jelzett időszakban.

Foglalkoztatottak foglalkozási főcsoport szerint (fő)

Foglalkozás típusa

1980

1990

2001

Törvényhozók, igazgatási, érdek-képviseleti vezetők, gazdasági vezetők

344 375

343 216

299 763

Felsőfokú képzettség önálló alkalmazását igénylő

389 010

390 699

455 437

Egyéb felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő

471 223

489 452

540 900

Irodai és ügyviteli jellegű

345 940

278 221

209 593

Szolgáltatási jellegű

391 145

389 879

581 909

Mezőgazdasági és erdőgazdálkodási

273 263

181 019

115 519

Ipari és építőipari

1 422 710

1 228 032

743 934

Gépkezelők, összeszerelők, járművezetők

675 387

589 910

417 536

Szakképzettséget nem igénylő egyszerű foglalkozásúak

752 602

519 294

256 062

Fegyveres szervek dolgozói

-

115 250

69 626

Összesen

5 065 655

4 524 972

3 690 269

Forrás: Munkaerőpiaci Tükör, 2002

Visszatérve a jövedelemegyenlőtlenségekre, Tóth István György az adatok részletes vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a háztartásfők iskolázottsága van a legnagyobb befolyással a háztartások jövedelmi helyzetére. A gyermekek száma nemkülönben szignifikánsan hat, csak ellenkező irányba. Tehát minél több gyerek él egy háztartásban, annál alacsonyabb jövedelemkategóriába sorolható a háztartás. A háztartásfő nemének nincs hatása, etnikai hovatartozásának enyhe negatív, a lakhelynek enyhe, de szignifikánsan pozitív hatása van a jövedelemeloszlásban elfoglalt helyzetre.

Munkanélküliségi ráta

 

1992

1994

1995

1998

1999

2000

Munkanélküliségi ráta

9,8

10,7

10,2

7,8

7,0

6,4

Szegények és gazdagok

A jövedelemegyenlőtlenségek tárgyalásánál megkerülhetetlen a kérdés: a jövőben kik és miért lesznek szegények, illetve gazdagok? A közgazdászok szegénynek tekintik azokat, akik az ekvivalens jövedelmek alapján sorba rendezett népesség alsó ötödébe tartoznak. Gazdagnak pedig azt, aki ugyanebben a rendszerben a legfelső egyötödbe sorolható. Talán nem meglepő, hogy azon háztartásokban élőknek, amelyeket diplomás háztartásfők vezetnek, tizenötször nagyobb esélyük van a legfelső kvintilisbe való bekerülésre, mint azoknak, amelyekben a családfő legfeljebb általános iskolai végzettségű. A foglalkoztatási struktúra vázolt átalakulásából is következtethető, hogy az iskolai végzettségnek ez a szignifikáns differenciáló hatása a rendszerváltást követő években csak erősödött. "A munkaerőpiacról távol lévő inaktívak esélye a szegénységbe kerülésre - írja Tóth István György - csaknem tízszerese a foglalkoztatottakénak, a munkanélkülieké csaknem hat és félszerese, a nyugdíjasoké pedig mintegy kétszerese." A roma származásúaknak, pusztán etnikai hovatartozásuk okán négyszer-ötször nagyobb az esélyük, hogy szegényekké váljanak. A többiekhez képest viszont alig egyharmad esélyük van arra, hogy gazdaggá váljanak. Számítani lehetett arra az eredményre is, mely szerint a gyermekes háztartásoknak elenyésző az esélye a felső kvintilisbe való bekerülésre. Magas ugyanakkor a három- és az annál több gyermekes családok szegénységi kockázata.

Az 1990-es évek elején a lakosság fogyasztásának jelzőszámai a reáljövedelmekhez hasonló mértékű visszaesést mutattak. Az egy főre jutó összes fogyasztás csökkent 1996-ig. Az ezt követő növekedésnek köszönhetően 1999-re a fogyasztás szintje elérte az 1990. évit. A jelzőszámokból jól kiolvasható, hogy az élelmiszerek aránya - folyó áron számítva - az összes lakossági kiadásban csökkent az évtized közepéig. Ugyancsak csökkent ebben az időszakban az egy főre jutó húsfogyasztás is, vagyis a lakosság jelentős része a jövedelemcsökkenés miatt a hasán takarékoskodott. A tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság 1998-tól felgyorsult. Ez részben a nagy kereskedőhálózatok áruhitel-akcióival magyarázható.

S mivel nem csak kenyérrel él az ember, a fogyasztás témakörében említést érdemelnek a művelődés jelzőszámai is. E tevékenység mutatóinak komoly visszaesését az elemzők részint a jövedelmek csökkenésével és a kulturális szolgáltatások árainak emelkedésével magyarázzák, szociológusok viszont felhívják a figyelmet az igénytelen tévéműsorok nézettségének emelkedésére. A teljességhez azonban hozzátartozik, hogy az elmúlt évek során a kiadott könyvek száma nőtt, de egységesen kisebb példányszámban jelentek meg. S még egy, a művelődés szempontjából is érdekes adat. A foglalkoztatott férfiak napi átlagban 483 percet fordítottak kereső-termelő munkára 1986-87-ben. Ez a szám 2000-ben csak pár perccel lett kevesebb. A nők körében ez a mutató ugyanezen időszakokban 418 és 422 perc. Észrevehető a változás a háztartás, illetve a család ellátására fordított időben. A 15-74 éves férfiak körében ez 8 percet nőtt, a nőknél viszont 21 percet csökkent. Összességében a mérések ismeretében elmondható, hogy a 80-as évek derekától az ezredfordulóig csökkent a kereső-termelő tevékenységre fordított idő, és jelentősen megnőtt a szabadon felhasználható percek száma. A foglalkoztatottak körében 14 százalékkal. Ennek felhasználásában azonban döntő szerep jut a televíziózásnak, aminek leginkább a tévés társaságok örülhetnek. Jelentősen mérséklődött az olvasásra, a társas életre, kulturális intézmények látogatására fordított idő.

A jövedelem- és a vagyoneloszlás fontos, igaz, nem egyetlen fokmérője a társadalom polarizációjának. A szegénység és a gazdagság mérése ugyanakkor számos nehézségbe ütközik.

A háztartási jövedelmek egyenlőtlensége, Gini-együtthatók* (%)

Jövedelemtípusok

1991/1992

1995/1996

1996/1997

1998/1999

1999/2000

2000/2001

Piaci jövedelmek

46,56

50,12

51,64

53,73

54,76

52,40

Egyéb nem állami

64,33

65,84

67,82

75,81

70,13

73,93

Újraelosztás előtti

47,17

50,41

52,22

55,64

55,37

53,32

Szociális

37,27

37,91

40,1

45,11

40,63

43,55

Társadalombiztosítási

31,79

37,89

36,7

39,78

37,08

39,76

Újraelosztás előtti + szociális

45,12

48,42

50,0

53,72

53,29

51,63

Összes háztartási

29,50

30,85

30,85

34,32

33,01

33,12

*A Gini-együttható azt mutatja, hogy milyen mértékben tér el a jövedelem egy koordináta-rendszerben felrajzolt lineáris jövedelemeloszlástól, amelyben a függőleges tengelyen a jövedelmek megoszlása szerepel decilisekben, a vízszintesen pedig a lakosság lélekszámának hasonló százalékos megosztása. Minél nagyobb a Gini-együttható, annál nagyobb a jövedelemegyenlőtlenség.

Hiányzó definíció

A társadalmi olló szétnyílása mindenképpen hátráltatja egy ország dinamikus fejlődését. Nehezíti a helyzetet az is, hogy nincs a szegénységről alkotott, mindenkor érvényes és mindenki számára elfogadható definíció. Ezért a statisztikailag mérhető adatok, az összefüggések feltárásához szükséges modellek használata mellett a szociológus szívesen végez empirikus vizsgálatokat is. Havasi Éva a "Szegénység és társadalmi kirekesztettség a mai Magyarországon" című tanulmánya (Szociológiai Szemle, 2002/4.) azért is figyelemre méltó, mert 400 ezer háztartás és 1 millió ember, azaz az összlakosság 10-12 százalékának helyzetét vizsgálja. Az objektív mérőszámok elemzésén kívül számba veszi a szubjektíveket is. "Ha pusztán az önbesorolás alapján határolnánk le a szegények körét, akkor ma Magyarországon a háztartások 6,5 százalékát, azaz 240 ezer háztartást, és mintegy 600 ezer embert tartanánk szegénynek, mivel ennyien vallották magukat „nagyon szegénynek". További 30 százaléka a háztartásoknak „inkább szegény"-nek, mint átlagos anyagi helyzetűnek gondolja magát, és ezzel el is jutottunk az „egyharmados" társadalomfelfogás empirikus alátámasztásához." Egy másik, igen tanulságos vizsgálatban a kutatók arra kérték a válaszadó háztartásokat, becsüljék meg azokat a jövedelemösszegeket, amelyekre a saját háztartásukhoz hasonlóaknak szükségük lenne a különböző megélhetési szintekhez. Az adatokat végül összevetették a háztartások tényleges jövedelmével. A "nagyon szűkös megélhetéshez szükséges jövedelem" 2000-ben egy főre vetítve átlagosan 22 ezer forint volt havonta, amely összeg 8 százalékkal maradt el a létminimum számított értékétől. E jövedelmi szint alatt több mint 2 millió ember élt a vizsgált évben. "Aki szegény, az a legszegényebb" - írta József Attila. A szociális ellátás hatékony kidolgozásához azonban kevés lehet a szegénység jövedelmekre, fogyasztásra számolt mutatóinak ismerete. Nélkülözhetetlen annak vizsgálata is, hogy a különböző típusú szegénységek - jövedelmi, fogyasztási, szubjektív, lakáskörülményekre, valamint a lakások felszereltségére vonatkozók - milyen mértékben halmozódnak a lakosság, a háztartások körében. Összesen 416 ezer háztartásban 1,1 millió embert érintett 2000-ben a halmozott szegénység, vagyis a fent felsorolt okok közül legalább hárommal küszködőt. Ha ehhez még hozzávesszük az intézményi háztartásokban élőket és a hajléktalanokat, akkor a magyar lakosság 12-13 százaléka tekinthető halmozottan szegénynek. Ez az állapot pedig a társadalmi kirekesztettség gyakran visszafordíthatatlan állapotához vezethet. A jövedelemeloszlás kapcsán már említett szegénységi kockázati tényezőket vette számba egy másik tanulmány (Gábos András-Szivós Péter: A jövedelmi szegénység alakulása, a gyermekes családok helyzete). A gyermekes háztartások tagjainak, különösen a három- és többgyermekesek, valamint a gyermeküket egyedül nevelők szegénységi rátái az elmúlt évtizedben számottevően romlottak. Spéder Zsolt szociológus az adatok magyarázataként hozzátette: talán árnyaltabb volna a kép, ha relatív szegénységet mérnénk. Az ugyanis, hogy mennyi a szegények száma, valójában döntés kérdése. Emiatt tehát önkényes. Folyik is a számháború a kutatók között. Hasznos a szubjektív adatok összegyűjtése is, ám Spéder szerint hasznos volna következetesen az átlag alatti jövedelműekre koncentrálni. S ha e réteg összetételének változását vizsgáljuk, időbeli trendeket figyelünk, akkor következetesen ugyanazon szempontok alapján tanácsos értékelni a folyamatokat. A visegrádi országok között a magyarországi szegénység nem kirívó.

A gazdasági elitre vonatkozó kutatások a rendszerváltást követően nagy lendületet kaptak annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben nem kis nehézséget okozott a kutatóknak feltérképezni ezt a területet. A mai eredmények ismerete számos tévhitet oszlathat el, még akkor is, ha fel-felbukkan közöt

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. december 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére