Az építkezések háttériparának változása
A magyar építőipar 1948 után kezdett elfogadhatóan működni. A kezdeti nehézségeket követően egyre korszerűbb kivitelezési megoldások jelentek meg, majd az ötvenes évek végére, a hatvanas évek elejére az alkalmazott technológiák és a kapcsolódó műszaki feltételek szükségessé tették egy új, fejlett technikai háttér, az építésgépesítési ágazat megteremtését. A különböző építőgépek (földmunkagépek, torony- és autódaruk, anyag-előkészítő és -bedolgozó gépek) működtetése, üzemeltetése, fenntartása önálló szakmát igényelt. Szervezetten megindult az építőgépész szakemberek – gépkezelők, javító-karbantartók, technikusok és mérnökök – képzése is. Halmai Zoltán, az Építőgépész Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint a gyors technikai fejlődés miatt a szakemberképzést napjainkban is folyamatosan fejleszteni kell, hiszen ez kiemelten veszélyes terület, az építőgépek szakszerű és biztonságos működtetéséhez felkészült és speciálisan kiképzett szakemberek kellenek.
A nyolcvanas évek végére a nagy állami építőipari cégek gyakorlatilag összeomlottak, egyre kevesebb lett a nagyberuházás. Ez a recesszió az építésgépesítési szakmát is megrendítette: feleslegessé vált a rendszer, s az ezzel foglalkozó cégek és szakemberek. Ám a vállalkozások nagyobb része nem ment tönkre; más alapokon újrakezdték.
Ma több mint ezer építésgépesítéssel foglalkozó vállalkozás adja el szolgáltatásait. A döntő többség azonban legfeljebb 2-10 személyes, nagyobb kft.-ből, rt.-ből másfél száznál több nincs a piacon. Halmai Zoltán szerint az uniós csatlakozás után azoknak van nagyobb esélyük a talponmaradásra, amelyeknek már ma is van nemzetközi kapcsolatuk, esetleg egy nyugati társasággal társulva, vegyesvállalatként tevékenykednek. Ma elsősorban a német, az osztrák, az olasz és a francia partnerből van a legtöbb.
Az ágazat ismerői szerint egyelőre nem tipikus, hogy a kisebb cégek összeolvadnának, a többség megpróbál talpon maradni. Halmai becslése szerint az ágazat húsz-huszonötezer embernek adhat munkát.
Legfeljebb óvatos becslésekkel lehet megállapítani, hogy mekkora a magyarországi építőgéppiac éves forgalma. Bár a cégek forgalmazta termékskálákról akadnak megközelítően pontos adatok, de ezeket nem szívesen hozzák nyilvánosságra. Valószínűsíthető, hogy noha a forgalom jó részét a használt gépek teszik ki, az árbevétel nagyobb hányadát – viszonylag magasabb értékük miatt – az új gépek adják. Az 1999 novemberében alakult szakszövetség 35 tagvállalata összesen 30 milliárd forint éves forgalmat könyvelhetett el tavaly, így a teljes ágazat bevétele meghaladhatta a százmilliárdot. A cégek – átlagosan – 6-10 százalékos haszonkulccsal dolgoznak. A vállalkozók szerint az adó- és bérterhek miatt nem jut elég forrás a fejlesztésekre. Az adópolitikát persze nem változtathatja meg ez az ágazat, azt azonban szeretnék elérni, hogy az építőipar ügyeivel a jövőben önálló minisztérium foglalkozzon. Halmai Zoltán szerint a közelmúltban létrehozott Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal legfeljebb közbülső megoldás lehet.
Drága eszközök
Miközben az elmúlt évtizedben az építőgép-forgalmazás európai szintűvé fejlődött idehaza, addig a vásárlási szokások nemigen változtak. Számos cég – elsősorban a kis- és középvállalkozások – még mindig a régi, ismerős forgalmazónál vásárol, és egyáltalán nem követi, sőt, nincs is tisztában napi piaci árakkal, kínálattal. Pedig – javasolják a szakemberek – a gépek és alkatrészek beszerzése előtt kívánatos tájékozódni, ugyanis ezen a területen is gyorsan változik a kínálat és az ár. Érdemes árajánlatokat kérni több helyről: így ha nem is olcsón, de közepes áron szerezhető be a szükséges gép. Az elérhető 5-10 százalékos árelőny pedig egy 6-30 millió forint értékű használt vagy új földmunkagépnél már aligha mellékes.
Az elmúlt két-három évben, az építőipari vállalkozások gazdasági helyzetének javulásával párhuzamosan valamelyest erősödött az új gépek iránti kereslet. Ebben az időszakban leselejtezték azokat a berendezéseket, amelyeket annak idején nagyon olcsón vettek, szereztek meg az élelmesebbek a tönkrement, a felszámolás sorsára jutott állami vállalatoktól. Jellemző, hogy a hazai építőipari kis- és középvállalatok az új eszközt a végsőkig használják, vagyis ritka, hogy egy cég megvesz egy használtat, majd a feladat befejezte után továbbadja. A zömüknek nincs saját gépparkja, továbbra is inkább bérelt eszközöket használnak. (Ezért gyakori, hogy főszezonban nincs elég kikölcsönözhető eszköz.) Európa nyugati felén jóval élénkebb a használt építőgépek piaca. Ennek alapvető oka az, hogy az ottani vállalkozások az előttük álló konkrét feladatokra, egy-két évre "vásárolnak be", majd az elvégzett munka után továbbadják a gépeket.
Az új építőgépek drágák. Egy száz tonna teherbírású új autódaru 140-180 millió forintba kerül, de a kisebb autó- és toronydaruk is súlyos tízmilliókért szerezhetők be. A kisebb értékű eszközök (felvonók, kompresszorok, munkahidak, betontechnológiai gépek) is sokba kerülnek – legalábbis a magyarországi építőipari vállalkozói díjakhoz viszonyítva. Ez azt eredményezi, hogy a kivitelezési vállalkozói tarifába nehéz beépíteni – értékarányosan – a gépesítési díjakat. Így ez, illetve a nyomott élőmunkadíj fékezi a korszerű, gyors kivitelezést és a jó minőséget jelentő gépesítés terjedését.
Idehaza a gépvásárlási döntésnél az ár a leglényegesebb szinte minden vállalkozásnál. A műszaki tartalomnak kisebb a szerepe. A tőkeerős multicégek általában rögtön fizetnek, csupán vásárlásaik egyharmadában fordulnak lízingcéghez. A hazai és az egyéni vállalkozók viszont főként a lízinget vagy a bérletet választják.
Megfigyelhető az is, hogy a külföldi tulajdonban lévő társaságok az "otthon" már bevált, leginkább a saját nemzeti iparuk termékeit használják, a nagyobb építőipari vállalatok pedig saját szervizt is üzemeltetnek.
Az elmúlt év az új gépet forgalmazóknak kedvezett. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy az előző kormány által elindított Széchenyi-terv 30 százalékos vissza nem térítendő támogatását sokan a meglévő építőgépeik újra cserélésére, és nem a géppark bővítésére használták fel. Rosszabb évet zártak viszont a használt építőgépet forgalmazók. Ők kevesebb eszközt adtak el, mint a megelőző évben, ámbár – vélik többen – árbevételük így sem csökkent.
A Magyar Építőfórum című újság körkérdése szerint az építőgép-forgalmazók nagy többsége nem gondolja úgy, hogy a csatlakozás után komoly változások történnének a piacon. Valószínűleg megjelenik néhány újabb cég és termék, s a már működő forgalmazók is új márkákkal bővíthetik a palettájukat.
Bérelni olcsóbb?
A hazai építőgépgyártás szintén összeomlott a nyolcvanas évek végén. A gyártás ma az építőgépész-vállalkozásokban koncentrálódik: ez elsősorban részegységek vagy fődarabok előállítását jelenti – szinte kizárólag nyugati gyártókkal kooperációban. A vállalkozók körében egyébként elsősorban a német és a francia berendezések a kedveltek, de mivel az utóbbi időben az olaszok és a spanyolok is egyre jobb minőségű eszközöket kínálnak, ezek iránt is élénkül a kereslet.
A gépbérlés nemcsak a vállalkozók, hanem a kalákában építkezők körében is megszokott. Viszkok Lászlóné, a tizenkét éve építőgép-, munkaruha- és védőeszköz-kölcsönzéssel foglalkozó Melomix 2000 Kft. ügyvezetője szerint a bérlet a közepes méretű – kisebb lakóparkokat, üzleteket építő – vállalkozások bevett gyakorlata. Egy hatvanezer forintos betonkeverő tőlük napi háromezer forintért vihető el, ám a földet simára tömörítő, úgynevezett döngölőbéka – az eszköz újonnan hétszázezer forintba kerül – napi díja is csak hatezer forint. A bérleti díjba bekalkulálják, hogy egyes kétbalkezesek tönkreteszik az eszközöket. Viszkokné szerint az idei szezon meglehetősen silány üzleti eredményt hoz. Az év első kilenc hónapjában jóval kevesebb megrendelésük volt, mint tavaly – csupán októberben volt némi fellendülés: sokan még a kemény fagyok előtt be akarták fejezni a munkát. Tapasztalatai szerint már nem szokás hetekre elvinni egy-egy eszközt, jellemzővé vált, hogy "óracsengetés" előtti másodpercben hozzák vissza azt.
Az interneten is bőségesen találni bérelhető építőgépeket, így az árak összehasonlíthatóak. Jutányosnak mondható a napi ötezer forintért kínált beton fúró-véső gép, a háromezerért elvihető parkettacsiszoló. Egy jobb padkahenger viszont már közel húszezer, míg egy minőségi bontókalapács napi tarifája megközelíti az ötvenezer forintot.
Az építtetők tudják, hogy a hazai vállalkozók egy része a piacon maradás érdekében a kifogásolható műszaki állapotú eszközöket is "csatasorba állítja". Ezeket viszonylag olcsón lehet behozni külföldről. Halmai Zoltán szerint a használt berendezések gyakran gyenge műszaki állapota, a karbantartás és a munkavédelmi előírások elhanyagolása magyarázza, hogy az utóbbi években több súlyos baleset is történt az építkezéseken.