Közületi szoftver- és hardverpiac

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. november 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 67. számában (2003. november 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Mai információs társadalmunk megköveteli, hogy az egyes szervezetek, vállalkozások olyan rendszert építsenek fel, amely a szervezet működéséhez szükséges vezetői és adminisztrációs feladatokat egyaránt ellátja. Ehhez persze nemcsak jó minőségű és gyors hardverek szükségesek, hanem a szervezeti működést is optimalizálni kell, és a szoftvereket is ennek megfelelően kívánatos paraméterezni. Ma a költséghatékonyság elsősorban annak a kérdése is, hogy az informatikai rendszer minél kevesebb kiadással működjön, és nem az, hogy az árcédulán vagy az ajánlatban minél kisebb összeg szerepeljen.

Nagy cégek - nagy gépek

Már nemcsak az állami szféra szervezetei, hanem az esetek többségében a kis- és középvállalkozások is pályáztatásokkal választják ki a legalkalmasabb szállító(ka)t az informatikai beruházásnál. Ez akár meghívásos alapon vagy pályázatok, tenderek meghirdetésével is történhet, illetve csak egyszerűen ajánlatot kérnek be a cégek. Az informatikai cégek számára elsősorban ezek kínálnak jó lehetőséget, hiszen egy teljes beruházás esetén komplett szolgáltatásokat értékesíthetnek, nem csupán hardvereszközöket. A szakmán belül "vas"-nak nevezett eszközökön az esetek jelentős részében kis hasznot (8-10 százalék) lehet realizálni. Több esetben az ajánlattevő informatikai cég a hardverek árán szinte nem is nyer annak érdekében, hogy a teljes beruházást megkapja, ezáltal a saját további szolgáltatásait is értékesíthesse (például szoftverszakértői tevékenységek).

PC -kínálat

Magyarországon jelenleg számtalan számítástechnikával foglalkozó vállalkozás működik. A klasszikus vállalatok - amelyek számítógépek gyártásával és forgalmazásával is foglalkoznak - mellett rengeteg kis cég jött létre a számítógépek kívánság szerinti összeszerelésére.

A nagyberuházások piacát jórészt a neves gyártók uralják, a kis összeszerelő műhelyek alig-alig kapnak lehetőséget. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a nagyvállalatok olyan támogatási háttérrel rendelkeznek, amit mikro- és kisvállalkozások nem tudnak megteremteni (tőkeerős háttér, állandó helpdesk, kiterjesztett garancia, karbantartási szerződések megléte stb.). Ennek megfelelően a márkás gépek ára kissé magasabb az összeszereltekéhez képest. Csupán néhány számítógép és berendezés beszerzésekor (kis- és középvállalkozások esetében), többnyire azok a kisebb cégek kapják meg a beszállítói feladatot, melyek maguk építik fel a számítógépeket. Részint mert áraik alacsonyabbak, mint a nevesebb társaiké, másrészt egy ilyen konfiguráció rugalmas, hiszen a részegységek piacán szinte minden alkatrészfajta számtalan típusa fellelhető. Így összességében olyan versenyképes ár ajánlható, amivel viszont a legnagyobb gyártók nehezen tudnak versenyezni. Ma már megfigyelhető, hogy a nagy gyártók szeretnének nagyobb forgalmat lebonyolítani a kisvállalati, illetve lakossági piacon is, ezért egyre olcsóbban kínálják az úgynevezett "entry level" termékeiket.

A sokszereplős PC-piac, a közvetlen beszállítók nagyobb disztribútorokkal állnak kapcsolatban, amelyek a kisebb viszonteladói igényeket összegyűjtve szerzik be a termékeket. A kisebb viszonteladók pedig kiszolgálják a megrendelőket, általában saját szolgáltatásaikkal kiegészítve. A számítástechnikai üzletek is sok esetben nem a közvetlen beszállítókkal, hanem a disztribútorokkal vagy a kisebb viszonteladókkal állnak kapcsolatban. Az ügyfelek az egész beszerzési folyamatból csak az állandóan változó és feltöltődő árukészletet látják. A viszonteladók általában - a felettük állók példáját követve - előrendelési listák alapján szerzik be az importőröktől az árut: minden héten egyszer leadják a rendelést, majd 1-2 hét alatt beérkezik az áru. Az előrendelés nyilvánvaló előnye, hogy akár 5-10 százalékkal is olcsóbban hozzá lehet jutni a kívánt cikkekhez.

Szerverek és szolgáltatások

Az egységes informatikai rendszer fontos részei a központi technikai menedzsmentet és a speciális funkciókat ellátó szerverek. A központi menedzsment elsősorban a felhasználók és jogosultságok összevetését végzi, valamint a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat kezeli. A speciális funkciók között említhetjük például a levelezést, az adatbázis-, illetve webkiszolgáló funkciókat. Kisebb rendszereknél mindezek egyetlen szerveren is megvalósíthatók, amire a szoftvergyártók is önálló megoldásokat kínálnak (pl. Small Bussines Server, Linux szerverek).

A nagyobb PC-szerverek piacán elsősorban azok a jól ismert gyártók játszanak szerepet (pl. IBM, Compaq, HP stb.), amelyek rendkívül megbízható és folyamatos üzemeltetésre tervezett hardvereket kínálnak. Noha drágábbak, mint a szokásos PC-k, viszont olyan stabil berendezések, ami az alkatrészekből összeállított számítógépeknél aligha képzelhető el (bár van kivétel). Ha már a PC-szerverek nem elegendőek a központi feladatok ellátására (pl. nagy adatbázisok, webkiszolgálók stb.), akkor kerülnek elő a nagyobb szerverek (RISC-ek, Sun gépek, IBM AS/400 stb.), amelyek már egy másik árkategóriába tartoznak (néhány millió forinttól kezdődően).

A kisebb - 40-50 felhasználós - informatikai rendszereknél általában bőven elegendő egy PC-szerver beállítása. Több esetben az összeszereléssel foglalkozó kisebb cégek is kapnak beszállítási lehetőséget, de változatlanul meghatározó a márkás számítógépek jelenléte (éppen a támogatási hátterük miatt). Természetesen az egyedi összeszerelésnek sok előnye van, viszont nagyon gondosan kell megválasztani a beépített alkatrészeket, mivel a megbízhatóság, a biztonságos és állandó üzemeltetési képesség az elsődleges szempont. Érdemes minden esetben a főbb alkatrészek tulajdonságát tüzetesen megvizsgálni. Egy jó minőségű alkatrészekből összeszerelt (alap)szerver, amely 20-30 felhasználó kiszolgálását és a speciális szerverfunkciókat is ellátja, 200-400 ezer forintba kerül napjainkban. A speciális berendezések (pl. szalagos mentés) ára további kiadással jár.

A folyamatos üzemelés miatt hasonlóan fontosak a szervergéphez kapcsolódó szolgáltatások is, mint a kiterjesztett garancia, illetve a hardver- (esetleg szoftver)karbantartás, az esetleges meghibásodáskor a gyors hibaelhárítás stb. Különösen az utóbbi esetben nagyon fontos a személyes kapcsolattartás is, hiszen a szakembereknek, akik adott esetben kimennek a megrendelőkhöz, jól kell ismerniük a helyi informatikai viszonyokat. Ezt viszont leginkább a kisebb informatikai cégek tudják kínálni a rugalmasságuk és viszonylag kisebb ügyfélszámuk miatt.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. november 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére