"A járdáért nem harcolni kell, azt meg kell építeni"

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. november 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 67. számában (2003. november 1.)
Az elmúlt év májusában meglepetést keltett, hogy egy jogászi végzettségű, a makrogazdaság témaköreivel foglalkozó elméleti szakember lett a gazdasági, közlekedési tárca vezetője. Csillag István nagyot váltott. Korábban kutatóként, tanácsadóként kemény, kritikus, tényszerű elemzéseit citálták konferenciákon, gazdasági fórumokon. Miniszteri intézkedései, döntései azonban nem tartoznak az elméleti viták kategóriájába. Ha téved, ha túlságosan előrefut az időben, annak sokkal fajsúlyosabbak a következményei. Azt mondja magáról, hogy alapvetően pesszimista alkat, ám rácáfol erre humorával, derűjével, amelyre miniszterként igencsak szüksége van.

Interjú Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterrel

Hogyan érezte magát a szeptember 17-i kormányülésen, ahol döntés született arról, hogy a költségvetési intézmények jövőre 300 milliárd forinttal kevesebb pénzt költhetnek el, mint az idén?

• Nem rendültem meg, folytatom a munkámat.

Gondolom, a döntést megelőzően komoly érveket sorakoztatott fel amellett, hogy ez a támogatáscsökkentés veszélyeztetheti a beígért, és a kormány korábbi határozatában rögzített sztrádaépítési program megvalósulását is, mégis elfogadta a döntést. Sőt, két nappal később a döntés feltételezett következményeiről – miszerint kétségessé válhat a Nyíregyházára és a Debrecenbe vezető útszakaszok, valamint a 6-os főút fővárostól Dunaújvárosig terjedő gyorsforgalmi út megépülése 2006-ig – megjelent újságcikk miatt a miniszterelnök kilátásba helyezte menesztését a miniszteri posztról, ön pedig magyarázkodásokra kényszerült. Határozottan állította, hogy az útépítési programban semmit sem ütemeznek át, ám arra nem adott választ, hogy a hiányzó költségvetési forrást miből, miként kívánják előteremteni.

• Egyrészt alternatív finanszírozási forrásokat keresünk, ilyen lehet a PPP – azaz a magántőke bevonása az autópálya-építésekbe. Másrészt a tenderkiírásoknál, szerződéskötésekkor éppen a szigorú – a tiszta, piaci verseny adta lehetőségeket kihasználó – közbeszerzési eljárásoknak köszönhetően van költségcsökkentő mozgásterünk, és emellett számolunk az uniós támogatásokkal is.

A hétköznapi emberek számára felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, hogy az egymást váltó kormányok tíz éve beszélnek az autópálya-építési programról, és az utak csak nem akarnak megépülni. Valaki magyarázza már meg, hogy velünk ellentétben Horvátországban miért tudnak szinte naponta átadni egy-egy új pályaszakaszt?

• Az autópálya-építés hatalmas üzlet azoknak, akik részt vesznek benne, és hatalmas kiadás a megbízónak, azaz a kormánynak. Hofi Géza mondta egyszer: "A járdáért nem harcolni kell, hanem azt meg kell építeni." A pénzt viszont, amit a járda építésére fordítanak, azt harc árán lehet megszerezni, hiszen a politikusoknak, a képviselőknek valamilyen skalpot kell hazavinniük. Az autópálya építése azonban nem szűkíthető le egyetlen képviselő választói körzetére és a gazdasági, közlekedési tárcára sem. A megvalósuláshoz az kell, hogy valaki felismerje, sorba rakja a teendőket, és kőkeményen kiküzdje, meggyőzze a minisztertársait, a képviselőket, hogy ez az a patkószeg, ami nélkül akár az egész háborút el lehet veszíteni.

De miért ilyen nehéz erről meggyőzni a politikusokat?

• Az észérveket mindenki elfogadja, de az érdekek döntően lokálisak, és ritkábban országosak. Ha már Horvátországot hozta fel példának, jelzem: személyes látogatásakor Medgyessy Péter miniszterelnök is feltette az ön kérdését Horvátország miniszterelnökének. Rachan úr elmesélte, hogy évekkel ezelőtt a feleségével jöttek autóval Splitből Zágrábba, és amikor ezt az utat több mint tíz óra alatt tudta megtenni, bement a kormányülésre, és közölte: az autópálya-építésnek a költségvetésben, az eljárási rendekben, az engedélyek kiadásában, a tenderek kiírásában minden mást meg kell előznie. Nálunk ez nehezen megy. Horvátországra is igaz, hogy az autópálya esetében maga a kivitelezés, az építés egynegyede annak az időnek, ami az ötlet megszületésétől a szalagátvágásig eltelik. A többi az előkészítés, az engedélyezés, a terület-előkészítés, a régészeti feltárás, a természetvédelmi előírások betartása, és még sok minden más. Horvátországban sikerült ezeket a megelőző folyamatokat is két év alatt felgyorsítani, és ma már láthatók az eredmények. Mi a prioritást kimondtuk, de csak arra tudunk hagyatkozni, amit az elődeink hagytak ránk: azokra a területekre, amelyeket megvásároltak, arra a természetvédelmi, hatósági engedélyre, ami a rendelkezésünkre áll, és azokra a tervekre, amelyeket elkészítettek. Az autópályák nem az égből pottyannak alá, hanem komoly előkészítő munka alapján bővülnek méterről méterre. Ebben azért van változás. Egyrészt közbeszerzéssel épülnek autóutak, autópályák. Ez valamennyire lassítja a folyamatokat, de azért ragaszkodunk hozzá, hogy mire ismét európai uniós pénzekhez juthatunk, addigra ez általános gyakorlattá váljék nálunk. Másrészt: tizenegy nyomvonalon kezdtük meg egy időben előkészíteni az építést, és minden híreszteléssel ellentétben, a beígért határidőre át is fogjuk azokat adni.

Előfordul, hogy belelapoz az 1987-ben megjelent, híressé lett Fordulat és reform című tanulmányba, amelyet többedmagával írt?

• Erre nincs időm, de a tanulmány megírását megelőző és követő viták hangulata, az az irányvonal, amelyet akkor közösen vallottunk, mély nyomokat hagyott bennem. Viszonylag radikális átalakítást céloztunk meg. Nem használtuk azt a szót, hogy privatizáció, de kimondtuk a tulajdonosi átalakítás, a reform szükségességét, és azt is, hogy ha gazdasági fejlődést akarunk elérni, akkor takarékosan kell bánni az adófizetők pénzével, és átlátható, világos költségvetési politikára van szükség. A tanulmány megírásához később csatlakozott Bokros Lajos és Surányi György, akik a fiskális és a monetáris, a banki, pénzügyi folyamatokról szólva a pénzügyi stabilitás követelményét hangsúlyozták. Ez ma talán még inkább érvényes, mint korábban bármikor. Ma versenyképességnek hívjuk, mi akkor a decentralizációt, a sokszínű vállalati szerkezetet és az exportképesség megteremtését mint a gazdaságpolitika fő alkotóelemeit hangsúlyoztuk. A fő irányok tehát nagyjából azonosak voltak a maival, de a rendszerváltáskor bekövetkezett gyors liberalizációt, majd pedig a globalizációt nem láthattuk előre. Szerencse, hogy volt egy olyan "forgatókönyv", amely nem csupán szakmai körökben, de a szélesebb publikum számára is kapaszkodókat adott. Lényege: kinyitni és kitenni a versenynek a gazdaságot és az országot, mert olyan nincs tovább, hogy magyar gazdaság. Olyan van, hogy a magyar politikai határok között működő gazdálkodók. Kacérkodtak vele a három tehénnel elinduló kisvállalkozók, a szentesi tsz-ből licitáló teherfuvarozók vagy a valahai szocialista nagyvállalatok egyes vezérigazgatói. Szerintem Magyarországot a többi rendszerváltó ország között az első tíz évben pontosan az emelte ki, hogy a globalizációra már volt némi előkészület és felkészült válasz.

Ez év júliusában megjelent interjújában a magyar gazdaság jelenlegi nehéz helyzetét azzal indokolta, hogy egyrészt nem sikerült a költségvetés és a monetáris politika között az egyensúlyt megteremteni, másrészt igen sokat ártott a gazdaságnak a hároméves kampányolási időszak. Miért nem sikerül a kormányzatnak, amelyik azt kívánja a közvélemény felé közvetíteni, hogy erős és céltudatos, megteremteni a költségvetés és a monetáris politika közötti összhangot?

• Több oka van, de a hároméves kampány hosszú ideig – legalábbis populárisan – a népszerűségét őrizni tudó kormány számára is azt jelenti, hogy nehéz megmondani: mikor van a választási kampány vége.

Ön szerint mikor?

• Azt gondolom, hogy 2003 tavaszán vált mindenki számára világossá, hogy most aztán tényleg vége ennek az időszaknak. Mindenki szereti a kampányolást, mert a felelősség bizonyos fokig nem olyan szintű, mint kampányon kívül, és ezért veszélyes. Ráadásul ma gazdasági recesszió van a világban, Európában, de a startpisztoly eldördült, s most dől el, hogy a recesszió után ki milyen pozícióba kerül. A szomszédságunkban, Csehországban, Szlovákiában is, ahol nem álmodnak tovább, hanem edzenek és futnak. Ezzel szemben nálunk nehéz az önmagunk elragadtatott hangulatán túllépni. De azt is érdemes felvetni: miért pont 2003. május 28-án ismerte fel a Magyar Nemzeti Bank azt a veszélyt, amelyet fél évvel vagy egy évvel korábban felismerhetett volna?

Csillag István

1951. június 18-án született Budapesten. 1974-ben diplomázott az ELTE Jogtudományi Karán. A Pénzügyminisztérium Államigazgatási Szervezési Intézetében kezdte pályafutását, majd 1976-ban a Pénzügyminisztérium osztályvezetője lett. 1986-tól egy évig a Pénzügykutató Intézet tudományos tanácsadója, 1987 óta a Pénzügykutató Rt. ügyvezető igazgatója és vezérigazgató-helyettese. Elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság gazdaságelméleti és gazdaságpolitikai szakosztályának. Kutatási területe a vállalati szervezési rendszer decentralizálása, a magánvállalkozások élénkítése, a tulajdonreform és privatizáció, az államháztartás működése, pénzügyi rendszere. Dolgozott privatizációs tanácsadóként is. Lengyel Lászlóval együtt írt Vállalkozás, állam, társadalom című műve 1985-ben, a Fordulat és reform című tanulmány – amelyet többedmagával írt – 1987-ben jelent meg. Az SZDSZ jelöltjeként 2002. május 27-től gazdasági és közlekedési miniszter. Nős, két gyermeke van: Márton 26, Fruzsina 10 éves.

A jegybanki kamatok 9 százalékra történő megemelésére céloz?

• Pontosan. Ha elvonatkoztatunk attól, ki honnan jött, a jegybanknak az a dolga, hogy figyelmeztessen, ha a világgazdasági folyamatokat figyelmen kívül hagyva nagyon felfűtik a gazdaság mozdonyait, abból bizony pénzromlás következhet be. Az pedig, hogy ki, miként adja ezt közre, ízlés dolga. Ide illik Teng Sziao Ping mondása: "Mindegy, milyen színű a macska, csak megfogja az egeret." Igen, vannak nemzeti kérdések, mint az is, hogy mennyi munkahely lesz holnap, holnapután Magyarországon. Ez pedig attól is függ, hogy az adófizetők pénzének tiszteletét parancsoló költségvetési politika és a megtakarítók pénzének értékén őrködő pénzpolitika képes-e nem absztrakt kategóriákban, hanem a mindennapok nyelvén gondolkodni, és félredobja-e az összes, könnyedén emlegethető kampánytémát.

A Magyar Nemzeti Bank függetlensége a piacgazdaság fontos eleme, de jelen esetben, amikor közgazdaságilag előre lehet látni egy jegybanki intézkedés következményeit, nincs lehetőség annak megelőzésére, gondolok itt a banki kamatok megemelésére, avagy a forint leértékelésére.

• Válasszuk ketté a dolgot. A forint leértékelése, azaz a sáveltolás közös bűn. A kormány is felelős érte. Túlzott felelősséget érezve azért, mert a mesterségesen kialakított, nagyon erős árfolyam következtében az exportőrök és hozzájuk kapcsolódva a vállalkozók jövedelmeit erősen megnyirbálta az, hogy egyre kevesebbet kaptak a kiszállított áruért, és ez nem állt összhangban a kereslet-kínálat akkori helyzetével. A 2002-es választásokat követő lépés viszont önálló vonalvezetés volt, amelyben vannak indokolható elemek, de a kamatemelés időzítése nem vonatkoztatható el a célzatosságtól. A világ országaiban nem véletlenül terjed futótűzként a független jegybank intézménye. Tizenöt évvel ezelőtt az ENSZ 150 tagállamában mindössze kettő bankra mondhattuk volna, hogy független. Ma pedig a jogi szabályozást alapul véve a 80 százalékuk ebbe a kategóriába tartozik. Miért? Mert azt gondolják a polgárok mindenütt, hogy a pénzünk és annak vásárlóereje nem a kormány játékszere. Nem szabad tehát kitenni politikai hullámoknak, ezért a jegybank működését, státusát függetleníteni kell a választási ciklusoktól. Ez nálunk is így van, azonban vannak olyan apró mozzanatok, amelyeket mindenkor érdemes figyelembe venni. A piacgazdaság és a demokrácia egybetartozik, ellensúlyok és fékek rendszere jellemzi mindkettőt. Ahogyan felépül a jegybank, a Pénzügyminisztérium, a pénzpolitika és az adó-, valamint a költségvetési politika, az pontosan ezt az egyensúlyt hivatott szolgálni. Sőt, a politikai hullámzásoktól függetlennek tekinthető, a jegybank politikáját irányító monetáris bizottság összetételének is ilyennek kellene lennie. Magyarország ebben kivétel. Más országokban nem bízzák rá kizárólag az egyik fél, az aktuálisan kinevezett jegybankelnök és az aktuálisan megválasztott miniszterelnök ízlésére, hogy kikből álljon a monetáris tanács. Nálunk ez az aktuálisan kinevezett jegybankelnök ízlésére van bízva. Létezik ugyan egy kvázi egyetértési jog, de ha kizárólag ő dönti el, hogy kik közül tesz javaslatot, akkor nem fog feltétlenül olyanok közül is jelöltet állítani, akik nem annak a koncepciónak a hívei, hogy mi mindent importhelyettesítésként Magyarországon termeljünk meg, hanem a versenyképes, az exportoffenzívára épülő gazdasági iskola képviselői. Természetesen minden testület munkáját veszélyeztetheti, ha belül nagyok a feszültségek, de éppen abból származhatna a független jegybanki státus ereje, ha a különböző nézetek, iskolák ütköztethetők lennének a forint vagy az adott valuta vásárlóerejének megőrzése érdekében, és a közös álláspont kialakítása után ez szegeződne szembe a hatalmon lévő politikai erők, a kormány által befolyásolt költségvetési politikával. Az utóbbi időben feltűnik az a nézet – nehezen látszik megvalósíthatónak -, hogy nem csupán a jegybanknak kellene a választások politikai viharaitól független státusban működnie, hanem a Pénzügyminisztériumnak is. Hiszen ha a PM is kampányol, akkor erőteljesen hozzájárul a gazdasági nehézségek kialakulásához.

Kutatóként látta-e tisztábban, vagy miniszterként látja át jobban Magyarország makrogazdaságának tényadatait?

• Miniszterként több forráshoz jutok hozzá, a kritikai értékelés lehetősége azonban másként adott. Amikor megfogalmazom, hogy milyen intézkedések és milyen sorrendben szükségesek, akkor nyilván valós tényekből indulok ki. Ezekre a tényekre vonatkozó információkhoz szerintem mindenki szabadon hozzájuthat, de nem ugyanazokra a tényekre irányítom a figyelmet kutatóként, illetve "botcsinálta" politikusként.

Miniszterként milyen kompromisszumokra kényszerült?

• Egyetértettem a közalkalmazottak béremelésével, pontosan azért, hogy ne az orvos vigye az ágytálat a betegnek, és a tanárok között is azok maradjanak meg a pályán, akik egyben pedagógusok és gyermekszeretők, de a béremelés mértékét túlzottnak tartottam. Dilemmát, lelkiismeret-furdalást okozott az is: kell-e az amúgy is torz adórendszert a minimálbér adómentességével tovább torzítani, illetve hogy mikor kell nekifogni a tisztításának? Pontosan tudom, hogy a biológiai és politikai órák nem egyszerre járnak, és úgy gondolom, az én funkcióm az ébresztés, a figyelmeztetés. Nyilván azért is, mert éberen alszom és korán ébredek.

2002 novemberében azt mondta: addig marad miniszter, ameddig el tudja érni a liberális gazdaságfilozófia érvényesülését. Még érvényesül?

• Ha árnyaltan fogalmazhatok, akkor igen. Értünk el eredményeket. Nem csupán kézzelfoghatókat, de szemléleti változtatásban is. Rá kell kényszeríteni magunkat itt a tárcánál, és mindenki mást a kormányban az adófizetők pénzének tiszteletére, annak a jogos kérdésnek megválaszolására, hogy az adófizetők mit kapnak a pénzükért cserébe. Ugyanis én sohasem a költségvetéssel találkozom az utcán, hanem az adófizetőkkel, tehát nekik kell megválaszolnom azt, hogy azért a pénzért, amit kilobbizok, ők mit kapnak. Ha pedig tőkét vagy pénzhiányt kell pótolni, akkor ne az adófizetők pénzét használjuk erre, hanem a megtakarítókét. Gondolok a négylépcsős hitelezési programra, a hosszú lejáratú kölcsönökre, a fejlesztési tőkejuttató programokra. A másik legfontosabb mérce: az idő. A saját apparátusommal szemben is fel kell tennem a kérdést: ha több pénzünk lesz, abból mit tudunk megvalósítani, és mikorra. Ezek a nemszeretem kérdések, de valakinek fel kell tennie őket. Úgy gondolom: ez a liberális gazdaságpolitika.

A kis- és középvállalkozók jó része kaotikusnak minősíti azokat a vállalkozói hitelprogramokat, ahová a Széchenyi-kártya, a mikrohitel, a midihitel is sorolható. Ki jár jól ezzel a "sokszínűséggel"?

• A sokszínűség, a több lépcső, a fokozatos hitelrendszer alkalmas arra, hogy az eddiginél lényegesen több vállalkozás juthasson finanszírozási forráshoz, fenntartható formában. A Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program lényege éppen az, hogy a lépcsők – azaz a rendszer elemei egymásra épülve, egységesen, összehangolva fejtik ki hatásukat. Jól jár az a mikrovállalkozás, induló kisvállalkozás, amely még nem bankképes, de így az első lépcsőfokra fellépve 3 millió forinthoz tud hozzájutni; és ugyanígy jól jár az évek óta működő középvállalat, amely jelentős fejlesztéseihez akár 500 millió forintos hitelt kaphat, ráadásul a kormány által biztosított hitelgaranciával. A hitelrendszer sokszínűsége a vállalkozások sokszínűségét tükrözi, megpróbáltunk mindenki számára mérethez, finanszírozási igényhez, élethelyzethez illeszkedő, "testreszabott" megoldásokban gondolkodni.

Másfél év tapasztalatai alapján úgy látja: helyes döntés volt a gazdasági és közlekedési minisztérium összevonása?

• Igen, mert a közlekedés, az út-, vasúthálózatok fejlesztésével lehet nagyon sok térséget, iparágat bekapcsolni a gazdaság vérkeringésébe. Emlékszünk arra az időszakra, amikor ötven nagyvállalat kivételezett támogatása elsodorta a piacorientált reformokat. A piacgazdaságban a vállalatok közötti versenyt torzítja, ha egy-egy cégnek, ágazatnak külön támogatást adnak, és az Európai Unióban, amely a piac tisztaságára épül, ez a gyakorlat tilos. Hiába állják el az utat az acéltermelők, a cipőkészítők, a kombinégyártók a külön támogatás megszerzéséért, erre nincs mód. A lemaradókat a felzárkózáshoz segíteni utak, infrastruktúra kiépítésével lehet és kell. Ezért is vallom, hogy a gazdaságfejlesztés döntő mértékben közlekedésfejlesztés, logikus tehát, hogy egyazon tárcához tartozzanak. Ennek ellenére megtörténhet, hogy ketté- vagy tízfelé bontják.

Ebben az esetben ön mit tesz?

• Van szakmai múltam, tehát van szakmai jövőm is.

A turizmus felügyeletét 2002-ben kivonták a gazdasági tárca fennhatósága alól, 2003 nyarán pedig újra visszahelyezték. Árulja el: a kormányon belül milyen erő- és érdekviszonyok befolyásolják az ilyen intézkedéseket?

• A kormányzati koncepciók kialakítását nem csak a racionalitás és az ésszerűség diktálja. Viszont, akik megfogalmaznak jogszabályokat, kitalálnak pályáztatási rendszereket, járják a vidéket, hogy tapasztalatokat szerezzenek és elemzéseket készítsenek, nem aszerint vesztik el vagy szerzik vissza a józan eszüket, hogy melyik tárcához tartoznak. A változtatások egyes embereket súlyosan érinthetnek, de egy jó gondolat soha nem azért vész el, mert a megvalósítása másik cégnév alá kerül.

Meglehet, de apparátusokat építenek rá, majd azokat megszüntetik, átszervezik, újakat hoznak létre, és szinte minden kezdődik elölről. Nem érzi ezt pazarlásnak, az amúgy felduzzasztott apparátusok túlélési technikájának?

• Én csupán azt érzékelem, hogy a gazdasági tárcának sohasem volt világos, erőskezű, hatalommal és meggyőző erővel bíró, hosszabb ideig maradó vezetője, így azután a munkakultúra sem tudott itt egységessé válni. Amikor miniszter lettem, megdöbbentem, hogy mennyi idő után kapok választ egy-egy kérdésre. Ma már négy nap a válaszadási idő, de ezzel sem vagyok elégedett. Hallom a sóhajtozást, de nem zavar. Aki maradni akar, annak tudomásul kell vennie a követelményeket, értem ezen az idegen nyelvek ismeretét, az informatikai tudást és a tárgyalóképességet. Az "együgyűeknek" lejárt az idejük.

Az MSZP politikusai azt hangoztatják, hogy szociális fordulatra van szükség. Az SZDSZ pedig amellett kardoskodik, hogy meg kellene szüntetni az alanyi jogon járó juttatásokat, és az így felszabadított tőkét a rászorultság elve alapján sokkal hasznosabban lehetne felhasználni. Gazdasági miniszterként képes érvényre juttatni ez utóbbi álláspontot?

• Ha mindenkinek osztunk, akkor kevesebb jut azoknak, akik igazán rászorulnának a segítségre. Ezek azok a látszatintézkedések, amelyekkel még a reményét sem teremtettük meg annak, hogy megakadályozzuk a mélységes szegénység újratermelődésének a veszélyét.

Nem véletlen, hogy a tárca kezdeményezésére megalakult a Versenyképességi Tanács, ugyanis az elmúlt másfél évben kétszer állítottuk meg a "sakkórát". Az első demokratikus magyar pénzügyminiszter, Kossuth Lajos születésének évfordulóján, tavaly ősszel az én kérésemre tartott rendkívüli ülést a kormány, ahol az adótábláról és a költségvetésről volt szó. Ott megállapodtunk a 2003-as és a 2004-es adótáblában, és abban, hogy miként kell a költségvetést és a gazdaságpolitikát ehhez igazítani. Az élet úgy hozta, hogy 2003 nyarán ismét meg kellett állítani a "sakkórát", mert a közösen, racionálisan, a jövőre nyitott koncepcióhoz képest más irányt vettek az események, és mindent meg kell tennünk annak megakadályozására, hogy ez az ország ne változzék az osztogatás országává.

Megállítható ez a folyamat? Hiszen minél később következik be, annál többet veszít rajta az ország.

• Az "utolsó leheletemig" fogok azért küzdeni, hogy ez megtörténjék.

Miért gondolja, hogy a hatáskörök, jogkörök nélkül működő, de már meglévő szellemi műhelyek mellé felsorakozó Versenyképességi Tanács majd megoldja azt, amit a kormánynak kellene megoldani?

• Nagyapámtól hallottam azt a mondást, hogy az ember a rangját belül hordja. Ahhoz, hogy egy gondolat célba érjen, nem a tábornoki uniformis a legfontosabb kellék. A Versenyképességi Tanács nem a nagyhatalmú sündisznócskák gyülekezete, akiknek a tüskéin fennakad az alma, hanem azoknak a személyeknek a szövetségesi kapcsolata, akik hatással lehetnek a munkahelyek számának gyarapodására. Ha van, ha nincs hatásköre egy ilyen társaságnak, nagyon fontos tudni, hogy miként gondolkodnak az ország jövőbeni versenyképességét meghatározó munkaadók, illetve a munkavállalói érdekképviselet vezetői. Nem véletlen, hogy a gazdasági tárca mellett a kormány azon szervezetei – a pénzügyi, a munkaügyi és az oktatási tárca képviselői – vesznek részt benne, amelyek az adófizetők pénzének felhasználásával tudják ezt jó vagy rossz irányba befolyásolni.

A tanácson belül megalakult egy munkabizottság, amely azt térképezi fel, hogy a környező országokban milyen eszközökkel sikerült a versenyképességet nálunk eredményesebben fokozni. Nem szomorú ez? Hiszen külföldi tőkebefektetésekben hosszú ideig mi voltunk az éllovasok.

• Valóban: a közelmúltig Magyarországot úgy könyvelték el, mint a szakadatlanul és fokozatosan végrehajtott reformok országát, és azért maradtunk le, mert az osztási műveletben érdekelt csoportok az elmúlt három évben jelentős többséget szereztek a döntések meghozatalában.

Mégis bizakodóan nyilatkozott arról, hogy pozitív folyamatok indultak meg a külföldi tőke ittmaradását illetően. Mire alapozza ezt a kijelentését?

• A külföldi tőkebefektetések szerkezete láthatóan eltolódik a fejlesztésekkel foglalkozó bázisok, kutatóműhelyek, a szolgáltatási, logisztikai központok idetelepítése felé. A kicsit butácska elnevezésű "Okos Magyarország" befektetésösztönzési program is abból indul ki, hogy a diplomás, szakképzett, több nyelvet beszélő munkatársak foglalkoztatására épülő cégek jönnek be Magyarországra. Ők lesznek a centrumban, és őket szolgálhatják ki a kevésbé képzett munkaerő foglalkoztatására szakosodó cégek. A termelő-összeszerelő foglalkoztatási érdeklődés helyett a szolgáltatásszervező, kereskedelmi befektetések iránya válik erősebbé. Ezt mi magunk is elősegítettük, hiszen az elmúlt három év alatt sikeresen felvertük a kevésbé képzett, betanított munka árát, és először az IBM, majd a Philips vette a "kalapját", és ment el a bérköltségekben jóval alacsonyabb, ugyanakkor viszonylag kockázatmentes országokba. Ezen nem siránkozni kell, hanem az adott helyzethez igazítani a befektetésösztönzéseket, és mindenekelőtt stabil adó- és pénzügypolitikát teremteni.

Azt harsogni, hogy a magyar gazdaság dinamikusabban fejlődik, mint az Európai Unióban, ön szerint meggyőző erővel bír? Nem lenne célravezetőbb, ha az emberek valóban tudnák, hogy mire fordítják az ő pénzüket?

• Egyetértek, ugyanis a magyar lakosság nem absztrakt közgazdasági kategóriákban gondolkodik, és nem az egyensúlyhiány csökkentésének szándékával megy be a boltba párizsit venni. A saját élethelyzetükből indulnak ki, és tele van a hócipőjük azzal, hogy mi még mindig dinamikus térség vagyunk. A több munkahelyről érdemes beszélni, meg arról, hogy az adók szabályozásával őket mint munkavállalókat és mint fogyasztókat is védeni akarjuk. Tiszta beszédre, következetességre, derűre, dinamikára és türelemre lenne szükség, és ehhez a magatartásformához kellene közösen és következetesen ragaszkodnunk.

Idézetek Csillag Istvántól

2002. június 8.: "Szeretném megjegyezni, hogy bár a jegybank függetlenségét senki nem kérdőjelezi meg, a kormány gazdaságpolitikájának hatásossága attól is nagyon függ, menynyire harmonizál a jegybank politikájával. A legnagyobb zavart az ország gazdaságtörténetében eddig az okozta, hogy összevissza muzsikáltak a politikák, a jövedelem-, a költségvetési és a pénzpolitika. Most nagy zavart okozna, ha egyedül a jegybank védené a pénz értékállandóságát, és kamatemelésekkel próbálná meg elérni a kívánatos egyensúlyt, a költségvetés meg szórná ki a pénzt." (Népszabadság)

2002. július 5.: "Hamarosan uniós ország leszünk, ahol áttekinthetőbbnek kell lennie a pályázati pénzek kezelésének. Ezért előre kigondolt pályázati rendszerrel fogjuk megkeresni a különböző szervezeteket, előre megállapodott térítési díjat adunk azért, hogy begyűjtsék a pályázatokat, előre elgondolt rend szerint lepontozzák, regisztrálják a felgyülemlett adattömeget. Vagy beérik a jutalékkal, vagy majd mást keresünk." (Világgazdaság)

2002. november 9.: "Tanuló vezető vagyok. Tizennégy évenként megújulok, pályám első 14 évében a Pénzügyminisztérium bürokratája voltam, az utána következő 14 évben pedig tanácsadó. A tanácsadói pályán azonnal mérhető az eredmény, és így vagy kifizetik az embert, vagy nem. Az eredmény önmagáért beszél." (Magyar Hírlap)

2003. február 3.: "Kell egy kis idő, amíg a befektetésösztönzési rendszer elemeiből egy nagyobb beruházás »összejön«. A program részletes szabályai lényegében csak január elejére alakultak ki, most következik a gyakorlat. Ilyen volt a Peugeotajánlat is. Ezen a területen Magyarország még Szlovákiához képest is évekkel el van maradva. Most alkalmazunk először EU-konform befektetéscsomagot. Az új magyarországi szabályok megemésztéséhez pedig időre van szükségük a befektetőknek." (Napi Gazdaság)

2003. július 5.: "Szívesen vitatkozom az ellenzékkel számokról, hisz nekik csak számok és nem megépített kilométerek jutottak. 2006 végére több mint négyszáz kilométer lesz a befejezett, és legalább ugyanennyi az épülő gyorsforgalmi út." (Magyar Hírlap

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. november 1.) vegye figyelembe!