Önámítás és mellébeszéd.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 66. számában (2003. október 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

A turizmus húzóágazat. Ha jól megy, jobban megy az országnak is. Ha hátat fordítanak a vendégek, megnézhetjük a költségvetést. Gyakran mondták, halljuk ezt, mint evidenciát. Ma, öt, tíz, harminc éve, kurzustól függetlenül fogalmazódtak meg nagy reformtervek a világverésre, a lehetőségeink maximális kiaknázására, alakultak különféle hivatalok, bizottságok, jöttek-mentek új, nagy reményű és ambiciózus vezetők, ám soha nem jött el a nagy áttörés. Nem tudtunk élni a lehetőségekkel. Amiben persze nincs semmi meglepő, ugyanis nincsenek kiemelkedő adottságaink. Bármennyire is fáj, Magyarország soha nem lesz idegenforgalmi nagyhatalom. Az idegenforgalom fontos ágazat. Elvárni azonban azt kell tőle, ami benne van. Fölösleges az önámítás.

Persze jó lenne, ha csak a turizmus volna az egyetlen, ahol a ködösítés határtalan, s nincs egyértelműen elválasztva a lényeges a lényegtelentől. Bármerre fordulunk, hasonlót tapasztalunk.

Az elmúlt másfél évtizedben történt egy s más itthon és a nagyvilágban. Pédául idehaza lezajlott egy rendszerváltásnak nevezett folyamat, eladták az állami vagyont, egyesek meggazdagodtak, széles tömegek meg lesüllyedtek, a mezőgazdaság szétesett, a nagyipar meghalt, százezerszám szűntek meg munkahelyek, országrésznyi területek estek mély agóniába. Csapkodott a válság. Új társadalmi csoportok jöttek létre, mások elolvadtak. A bejövő és a szerényebb méretű hazai tőke dolgozni kezdett, nap mint nap bizonyítva, hogy a profitért s nem a jótékonykodástól hajtva tesz mindent. Nőttek a társadalmi különbségek. Mindinkább szembeötlővé vált, hogy van, s még inkább lesz romakérdés.

A leomló határainkon túl - csak néhányat megemlítve - például a szomszédban államok estek szét, háborúk dúltak, megizmosodott - vérben-verítékben - az "orosz medve", Kína mindenkit leköröző előzésbe kezdett, szinte új fazont szabva a világgazdaságnak. Felgyorsult a globalizáció, hihetelen ütemű és nagyságú a tőkemozgás, a spekuláció, egy-egy multivállalkozás - ereje, hatalma és befolyása miatt - államok felettivé vált. A gazdag országok tehetősebbek, a szegények esendőbbek lettek. A természet kincseinek kiszipolyozása felgyorsult, a környezet rohamosan pusztul...

Csak hát ezek "az apróságok" valahogy itthon rendre elsikkadtak. Arról senki nem beszélt világosan, hogy az erkölcsileg megkérdőjelezhető, jogilag azonban tiszta magánosítási folyamat hogyan is zajlott le. Kik a nyertesek, kik a vesztesek. Többnyire nem arról folytak az elmúlt tizenhárom esztendőben, illetve zajlanak ma is az ádáz politikai és/vagy gazdaságpolitikai viták, ami valójában alakítja, meghatározza, befolyásolja országunk, térségünk, kontinensünk, a világ sorsát. (Vagy ha szóba is kerültek ilyesmik, nem kellő súllyal.) Miközben a világon minden hihetetlenül felgyorsult, követhetetlen sebességgel alakul át, nálunk a - nevezzük így - bulvárpolitizálás gyökeresedett meg, aminek egyenes következménye, hogy a közfigyelem megelégszik az üveggyöngy-hírekkel. Ádáz szócsaták zajlottak olyan markáns "ügyekben", mint például a Tocsik, a polgármesteri kétes nyelvvizsga-bizonyítvány, kultúrtárcai hivatalnokok tivornyája, az államtitkári luxusutak, vendégházi festményre lövészet, internetes pornóképek, örömlány randevúja a polgármesterrel, miniszteri sanda házépítés, miniszterelnöki edző diplomata-útlevele, kenőpénzgyanús irodaház-létesítés, vecsési számlagyár... stb. Az országot ezek hozzák lázba, a tömegkommunikáció aktív (és kritikátlan) segítségével ez köti le a közfigyelmet. (A félreértéseket elkerülendő: ezek leleplezendő és elítélendő ügyek, ám nem politikai magasságban, nem a politika által.)

Jó lenne végre a provinciális, olykor alpári, máskor kisstílű egymásra mutogatás, sárba döngölés után, helyett másról, a fontos dolgokról beszélni, vitatkozni, koncepciót (meg annak konstruktív bírálatát) gyártani, majd a közös nevező mentén haladni. Hamarosan (alig több, mint fél év múlva) egyenrangú tag(társ)ként köszönünk be az Európai Unióba, ám az ország - háziasszonyostól, kis- és nagyvállakozóstól, parasztostól - nincs felkészülve a fogadjistenre. A nagy többségnek fogalma sincs a csatlakozás előnyeiről, a hátrányairól, a veszélyeiről, az ottani regulákról, szinte semmi érdemiről. Amit a különféle csatornákon kapunk, információmorzsa, az éhenhaláshoz is kevés (lesz).

Gyakran halljuk (olvassuk: például hátrébb a Lap-Él rovatban), hogy a versenyképesség kulcskérdés, s hogy meg kell állítani a 2001 óta tartó csökkenését. Bizony meg kell! Ám a hogyanról kevesek tudnak keveset. A kis- és középvállalkozások látják a teendőt? Kapnak ehhez kincstári muníciót? Aligha eleget. A magyar paraszt sem tudja, mit tegyen az ügy érdekében. Ha hívják - kormányzati pénztámogatást követelve -, kész félpályás útlezárással is demonstrálni az éppen hatalmon lévők ellen. Pedig a gazda alapvetően nem berzenkedő típus. De azzá tette a hosszú ködösítés, ami a föld fölött lebeg évek óta: azt hallotta, hallja, hogy Magyarországon fontos, meghatározó ágazat marad a mezőgazdálkodás, mindenkire szükség lesz, termelj. Senki nem mondta ki tisztán: ez nem így lesz, kínálunk viszont mást, ami kenyeret ad. A kereskedők, a vendéglősök, a vállalkozó beszállítók vajon tisztábban látnak?

Változatlanul sok tehát a fontos és nyitott kérdés. Mi a teendő, ha mégis tartós marad az EU-ban a recesszió, ha tovább fut tőlünk keletebbre a működő tőke? Mely ágazatokkal rúghatunk labdába, s a gólhoz milyen út vezet? A globalizáció kihívásaira mit lépünk ebben a csöppnyi országban? Hogyan lehet - ha nem is harmonikusan idilli, de - elfogadható az agrárium, az ipar, az autópálya-építés és a természet viszonya? Mitől válik ismét élhető és szerethető várossá Budapest? Mitől s mikor lesz nem agyonhajszolt, hanem kiegyensúlyozottan derűs a magyar, aki itthon megy nyaralni? Ezekről nem sok az ismeret(em). Ellenben - ismét - mind többet tudunk egy vérlázítóan csúnya ügyről, a brókerbotrányról. Legalábbis arról a szegmenséről, amit tudatni akarnak velünk. A politika megint csak egy fontos "ügyön" dolgozik tovább...

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. október 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére