Műtárgycsemegék

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 66. számában (2003. október 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Az aukciós híradások nagy része valamilyen szenzációhoz kötődik: ezt sok millióért eladták, azt megvették, X. Y.-t becsapták, Y. X.-re hamisítványt sóztak... Pedig a műkereskedelem puszta gazdasági folyamat: adásvétel. Csak éppen a tárgya más, mint a többié - egyedi, megismételhetetlen, szép. Esetleg már régóta szép. Értéke tehát nem feltétlenül a benne rejlő anyagi, hanem sokkal inkább a szellemi érték: a szépség, a ritkaság, a régiség. A világban - és némi időeltolódással Magyarországon is - idestova százötven éve zajlik ez a folyamat.

Egyre vonzóbb a műkereskedelmi befektetés

E folyamatnak sok-sok érdekessége van. Válasszuk most ki ezekből célzottan azt, amelyik a befektetések szempontjából figyelemre méltó! A rendelkezésünkre álló adatok szerint a nemzetközi műkereskedelemben megforduló műalkotások ára a XX. század hányatott történelme során egyenletesen, visszaesés nélkül felfelé ívelt. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert száz év alatt szinte mindennek emelkedett az ára, a nyersanyagoké, a félkész és készáruké ugyanúgy, mint a szolgáltatásoké.

Csakhogy ezek a termékek és szolgáltatások hol vesztettek az értékükből (esetenként jelentősen és robbanásszerűen), hol megugrott az áruk. Az előbbire jó példa a válságok sora (köztük az 1929-34-es gazdasági világválság), az utóbbira pedig az emlékezetes, 1973-as olajárrobbanás. Mindeközben a pénz értéke folyamatosan romlott. Ha csak arra gondolunk, hogy az I. világháború előtti kor vezető világvalutája, az angol font mit és mennyit ért száz évvel ezelőtt és ma (nemcsak a más valutákhoz való viszonyában, hanem hazai vásárlóerejéhez mérten is), s ha ugyanezt megnézzük a II. világháború után az amerikai dollár vagy a legszilárdabbnak vélt svájci frank esetében, akkor azt látjuk, hogy a világon végbement pénzromlás szinte pontosan ellenkező irányú grafikonnal ábrázolható, mint a műkereskedelmi áraké.

Első féléves árverési adatok

Év

Árverések száma

Forgalom (M Ft)

Arány az éves forgalomhoz (%)

1993

13

70,9

28,6

1996

13

278,5

30,4

1997

16

516,9

32,2

1998

22

1030,8

43,3

1999

26

1167,4

36,4

2000

30

1861,3

48,2

2001

26

1665,9

32,5

2002

34

1756,9

43,2

2003

31

2557,3

 

Biztos, ami biztos

Ez a kétségbevonhatatlan tény további összehasonlításokra ösztönzi az elemzőt. A professzionális invesztálók általában néhány, általánosan kialakult befektetésbe helyezik el megtakarításaikat, illetve több-kevesebb időre nélkülözhető tőkefölöslegüket. Ilyenek az állampapírok és a kincstárjegyek, a kereskedelmi bankok által kibocsátott hitellevelek, a befektetési alapok portfóliói, a részvények, a határidős és opciós ügyletek, a devizapiaci spekulációk, az ingatlanbefektetések, a nemesfém- és drágakővásárlások és így tovább. Ezek a befektetési módozatok többé vagy kevésbé megbízhatóak, attól függően, hogy ki vagy mi garantálja a hasznot (és a befektetett összeg visszafizetését a megállapodott határidőre).

A befektetési tanácsadók egyöntetűen az állampapírokat mondják a legbiztosabbnak, még az aránylag alacsony tőkejövedelem ellenére is (vagy éppen azért). (A biztonság nagysága és az elérhető haszon mértéke egyébként fordított arányú összefüggésben van egymással, ami olyan gazdasági axióma, mint az, hogy két pont meghatároz egy egyenest.) A XX. század történelme azonban sok olyan esetről tud, amikor az értékpapírt kibocsátó állam fizetésképtelenné vált, és hitelezői - az állampapír vásárlói - mehettek a garanciáért a "Nemzetközi Sóhivatalba", akár intézményi, akár magánbefektetők voltak. Egy-egy bank vagy tőzsdei részvénykibocsátó csődbemenetele pedig jószerével a business-as-usual kategóriába tartozik.

Tévedés ne essék: nem azt állítjuk, hogy az állampapír-befektetés nem biztonságos, vagy hogy a tőzsdei kereskedésben nem lehet egyetlen nap leforgása alatt nagy összegeket keresni. Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy mindezekkel a befektetési értéknövekedésekkel szemben a műkereskedelmi invesztíciók a szolid hozamoknál valamivel jelentősebb haszonnal, az egyéb befektetési piacok állandó bizonytalanságával (a folyamatosan föl-le csúszkáló értékekkel és hozamokkal) szemben állandó bizonyosságot mutatnak a lassan, de biztosan emelkedő trendmutatók dokumentumérvényességű grafikonjai szerint.

Táblázataink egyike arról szól, hogy csak az utóbbi évtizedben milyen érték- és hozamnövekedés volt regisztrálható az egyébként kicsiny és aránylag tőkeszegény magyar műkereskedelmi festményaukciós piacon.

Az egyes árverőházak első féléves eredményei 2003-ban

Cég

Árverések száma

Forgalom (Ft)

Kieselbach Galéria

2

1 003 498 000

Mű-Terem Galéria

1

650 850 000

Nagyházi Galéria

4

345 082 000

Polgár Galéria

4

265 211 000

BÁV

5

159 099 000

Abigail Galéria

2

43 961 000

Villás Galéria

1

39 747 000

Detre-Ferenczy-Bozsik

1

18 744 000

Pless & Fox

6

14 466 000

Csók Galéria

4

8 330 000

ARTE

1

8 181 000

Világos játékszabályok

A magyar műkereskedelemben mindenekelőtt az aukciós piaccal foglalkozunk, aminek több, ésszerű oka van. Mindenekelőtt az, hogy az árverések nyilvánosak: több száz ember részvételével - mi több, eladói és vevői közreműködésével - zajlanak le. A szemük előtt történik, ki mit, mennyiért vett. Ezzel szemben a bármilyen más jellegű műkereskedelmi adásvétel két fél szigorúan üzleti titokként kezelt megállapodása.

Tény az is, hogy - legalábbis Magyarországon - a műkereskedelmi aukciós árak nagyon erősen befolyásolják a piac egészét, igazodási pontként hatnak. Lássunk erre egy szélsőséges példát! Ami más országokban szinte elképzelhetetlen: az Ecseri piacon az eladók - ha a vevő komolyan akar alkudni a felkínált árura - előkapják az éppen érvényes aukciós katalógust, és az abban szereplő árakra hivatkozva megtagadják az alkut.

A műkereskedelmi aukciók és a tőzsdei kereskedés közt sok hasonlóság van. Például az, hogy egy adott időszakban - a tőzsdei kereskedés napján, illetve a művészeti és régiségaukció lebonyolításakor - csak meghatározott számú részvény van a virtuális parketten, illetve csak meghatározott számú tételt visznek kalapács alá. Ezekre csak az aznap érvényes feltételek mellett lehet érvényes vételi ajánlatot tenni, s amennyiben több a venni szándékozó jelentkező, mint az eladásra szánt érték, akkor ez áremelő tényezővé válik.

A különbség legfeljebb csak annyi - és itt a magyarázat a műkereskedelmi árak folyamatos, töretlen emelkedésére -, hogy a műkereskedelmi aukciókon kalapács alá kerülő nagy értékű áruk, a műalkotások többnyire csak abban az egyetlen példányban léteznek (festmények, egyedi tervezésű bútorok, műtárgyak, ékszerek, szőnyegek), vagy kisszámú sorozatban fordulnak elő (kisplasztikák, étkészletek, kerámiák, sokszorosított grafikák). És az az egyetlen - vagy néhány - példány esetleg évekre, évtizedekre mozdíthatatlanul bekerül egy gyűjteménybe. Az már gyakoribb eset, hogy ugyanattól a művésztől egy másik alkotás kerül elő egy másik aukción, de az már kiszámíthatatlan, hogy holnap, a jövő héten, vagy esetleg tíz év múlva.

Törő István, a Mű-Terem Galéria társtulajdonosa

A magyar műkereskedelem mára túljutott a "Sturm und Drang" korszakon, az utóbbi évtizedben megjelent a profizmus. A kilencvenes évek elejére-közepére kialakult az a modell, amely kisebb-nagyobb változásokkal ma is működik - és persze folyamatosan változik. Kisebb-nagyobb cégek alakulnak és szűnnek meg, míg Nyugat-Európában már legalább 50-100 éve szinte változatlan a struktúra. * Ennek oka elsősorban az, hogy míg nálunk a jelentősebb cégek is One-Man-Show-ként működnek, addig "odaát" a tulajdonosi kör réges-régen elvált a működtetői körtől. Ennélfogva megjósolható, hogy a vezető magyar aukciós házak az első tulajdonosváltás után a korábbitól eltérő módon, vagy sehogy sem fogják tevékenységüket folytatni - erre példa a Belvárosi Aukciósház esete, amely tulajdonosának váratlan halála óta nem működik árverőházként. A műkereskedelem annyira bizalmi jellegű tevékenység, hogy a jelenlegi személyekhez szokott eladói és vevőkör nehezen vészeli majd át a változást. Az újabb nemzedék tagjai talán már úgy kerülnek bele a "nagy darálóba", hogy mindazt tudni fogják, amit mi a magunk bőrén, a gyakorlatban tanultunk meg. * Ami a magyar műkereskedelem jövőjét illeti, az EU-hoz való csatlakozásunk után bizonyára tovább fog növekedni a pénzforgalom, megnövekszik a külföldről, főleg Nyugatról "hazatérő" értékek száma, és további nagy értékű tárgyak jelennek meg a színen, ahogy az a kisebb, néhány éve uniós taggá vált országok esetében történt. Nálunk aránylag alacsony a műtárgypiaci forgalom összértéke: a Budapesti Értéktőzsdén egy jó kereskedési napon több pénz fordul meg, mint a műkereskedelmi aukciós forgalomban egész évben. A befektetési alapok azonban máris mérlegelik a magyar műtárgypiacban való részvétel lehetőségeit.

Felértékelődött alkotások

Lassan másfél évtizede annak, hogy a korábban nagyon szigorúan állami monopóliumként kezelt műkereskedelem átkerült a magánszférába, és nagyjából "megtalálták helyüket" nemcsak a művek és a művészek, hanem az árak is. A magyar műkereskedelem, amelynek nyilvános, aukciós adásvételein mintegy tíz-tizenkét cég viszi kalapács alá a régiségeket, a XIX. és a XX. századi, valamint a kortárs alkotásokat, mára a nemzetközi műkereskedelem figyelmét sem kerülik el.

Ékes példája ennek a világ legnagyobb aukciós háza, a londoni székhelyű, de amerikai tulajdonban levő Sotheby's, amely tavaly és az idén is rendezett egy-egy olyan festményaukciót - évente egyébként több száz árverést tart a világ több mint ötven országában -, amelyen tömegesen szerepeltek magyar művészek alkotásai. A Sotheby's 1744-es alapítása óta ilyesmire nem volt példa, és a kísérlet sikeresnek bizonyult. (Tíz éve a Christie's - a Sotheby's legnagyobb brit ellenlábasa - próbálkozott Amszterdamban effélével, s a minőségi anyag ellenére kudarcot vallott vele.)

Vajon mi más lehet ennek az oka, ha nem az, hogy a magyar műkereskedelem ma már tényezőnek számít a világban? S hogy a magyar festők műveinek a színvonala ugyan eddig is olyan volt, mint most, de a gazdasági és az esztétikai környezet fejlődése sokat segített a jogos elismerésben. Utoljára, de nem utolsósorban az is számított, hogy Magyarország hamarosan bekerül az Európai Unióba, és így néhány évig jó üzletnek ígérkezik magyar festménybe fektetni. Hiszen az áru piacképes lesz, viszont még aránylag olcsón megszerezhető.

Festménycsúcsárak aktuális listái

Tétel

Leütési ár (M Ft)

Év

Árverőház

1996

Munkácsy Mihály: Kézimunkázó nő

12

1996

NAG

Csontváry Kosztka Tivadar: Halászat Castellamareban

5

1994

BG

Id. Markó Károly: Vándor és védelmezője

5

1996

NAG

Rippl-Rónai József: Lazarine

4,8

1995

PG

Domenico Tiepolo: Madonna kisdeddel

4,7

1995

BG

Munkácsy Mihály: Az alvó nagyapó

4,6

1994

BÁV

Vaszary János: Virágcsendélet

4,6

1996

NAG

Ligeti Antal: Trencsén vára

4

1996

BÁV

Toszkán festő XVI. sz.: Madonna a gyermek Jézussal és Keresztelő Szent Jánossal

3,6

1996

NAG

Vaszary János: Pompadour

3,2

1996

PG

1999

Szinyei Merse Pál: Parkban

70

1998

KG

Rippl-Rónai József: Lazarine

44

1999

PG

Bernardo Bellotto: Velencei részlet

40

1999

PG

Rippl-Rónai József: Fiatal nő virágcsokorral

28

1999

MTG

Paul Troger: Szent Péter kiszabadulása

28

1999

PG

Id. Markó Károly: Ruth és Boáz találkozása

25

1999

MTG

Tihanyi Lajos: Asztali csendélet

24

1999

BG

Aba Novák Vilmos: Subiaco

22

1999

MTG

Rippl-Rónai József: Zorka kékköves gyűrűvel

21

1998

MTG

Kassák Lajos: Kompozíció

19

1999

BG

2003. első félév

Munkácsy Mihály: A baba látogatói

160

2003

MTG

Gulácsy Lajos: Régi instrumentumon játszó hölgy

95

2002

MTG

Gulácsy Lajos: Nakonxipánban hull a hó

80

2002

KG

Szinyei Merse Pál: Parkban

70

1998

KG

Vaszary János: Dinnyés csendélet

60

2001

MTG

Rippl-Rónai József: Sárga zongoraszoba

58

2003

KG

Szőnyi István: Zebegényi Dunakanyar viadukttal

50

2003

KG

Nemes Lampérth József: Csendélet

48

2003

MTG

Rippl-Rónai József: Az Arno partján

46

2002

MTG

Bernardo Bellotto: Velencei részlet

46

2003

KG

Czóbel Béla: Párizsi utca

46

2003

MTG

Magyarázat: BÁV = Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt., BG = Blitz Galéria, KG = Kieselbach Galéria,

MTG = Mű-Terem Galéria, NAG = Nagyházi Galéria, PG = Polgár Galéria

Százmillió fölött

A 2003-as esztendő első felét a szakma minden bizonnyal úgy fogja majd jegyezni, hogy ekkor törte át a százmillió forintos határt az egy árverési tételért folyó licit, mégpedig nem is kevéssel. A Mű-Terem Galéria április 12-ei árverésén Munkácsy Mihály: A baba látogatói című olaj-vászon képe (110x150 cm) 160 milliós leütési árat ért el (új tulajdonosa mintegy 20 százalékkal többet fizetett a képért az adókkal és a járulékokkal együtt). Ez a magyar műkereskedelem nagy eredménye, az aukciós ház kétségtelen és jogos büszkesége, egyúttal egy évtizednyi fejlődés csúcseredménye, amelyet előbb-utóbb bizonyára további csúcsok követnek.

Magyarországon 2002-ben - leütési áron számolva - mintegy ötmilliárd forint volt a szűken vett képző- és iparművészeti tárgyak aukciós forgalma (könyv, numizmatika, bélyeg, papírrégiség és egyebek nélkül). Ez az érték természetesen nem olyan hatalmas, mint mondjuk a mezőgazdasági termékek éves forgalma, amely százmilliárdokban mérhető, ám sokkal több szó esik a csúcsárat elért képekről, mint a búza (esetleg negatív csúcsot hozó) felvásárlási áráról.

Már csak azért is, mert a műkereskedelem megkérdőjelezhetetlenül sikerágazat: évről évre nemcsak a forgalom emelkedik, hanem a kalapács alá vitt tételek minősége és esztétikai értéke - tehát az egy tételre kifizetett összeg - is.

A legnagyobb forgalmú árverések az év első felében

Cég

Sorrendben hányadik árverés

Forgalom

2003

   

Mű-Terem Galéria

13.

650 850 000

Kieselbach Galéria

24.

644 390 000

Kieselbach Galéria

25.

359 108 000

Nagyházi Galéria

95.

205 596 000

Polgár Galéria

46.

123 586 000

2002

Mű-Terem Galéria

10.

490 490 000

Kieselbach Galéria

21.

475 010 000

Nagyházi Galéria

84.

108 155 000

Polgár Galéria

39.

79 546 000

BÁV

40. M*

69 950 000

2001

Kieselbach Galéria

15.

316 580 000

Mű-Terem Galéria

7.

280 600 000

Nagyházi Galéria

68.

184 570 000

Polgár Galéria

36.

105 246 000

Blitz Galéria

20.

100 315 000

* M = művészeti

Kétpólusúvá vált a mezőny

Természetesen itthon sem folyamatos ünnepi körmenet a műkereskedelem: árverőházak szűnnek meg, alakulnak át, és újak jelennek meg. Mindeközben a hazai mezőny egyre erőteljesebben szétszakadni látszik a két vezető házra (Kieselbach Galéria, Mű-Terem Galéria), illetve az őket követő többiekre. Egyértelműen megállapítható, hogy miként a hazai gazdasági élet, akként a hazai műkereskedelem is évről évre előbbre tart, minden vélt vagy valódi nehézség ellenére.

Az idén az első féléves forgalom leütési áron (a kamaraárverések nélkül): 2,557 milliárd 307 ezer forint volt 31 árverésen, míg 2002 azonos időszakában 34 árverés összesen 1,769 milliárd 431 ezer forintot ért el. A számok tanúsága szerint tehát emelkedett az aukciók átlagos forgalma, mindenekelőtt a két vezető árverőházé, amelyek a tavalyi, már akkor kimagaslónak értékelt forgalmukhoz képest is növelni tudták eredményüket.

Tovább emelkedett a festmények részaránya - nem az árveréseken kalapács alá vitt és elkelt tételek száma, sokkal inkább a leütési ár szerint. Ez nem csoda, hiszen a két vezető aukciós ház jószerével kizárólag festményekkel foglalkozik. Ám az egyre izmosodó Abigail Galéria, a Nagyházi Galéria, a BÁV és a Polgár Galéria árverési eredményei is azt mutatják, hogy a nemzetközi tendenciának megfelelően összességében ezen a területen érik el a legmagasabb leütési árat, nagyságrenddel többet, mint a bútor-, ékszer-, szőnyeg- vagy műtárgyárveréseken.

Az elmúlt több mint egy évtizedben folyamatosan emelkedett a műkereskedelmi összforgalom, amit egyértelműen mutat a néhány év első félévi eredményeinek egybevetése. Figyelemre méltó tendencia az is, hogy korábban (öt-nyolc évvel ezelőtt) az év első felében jóval kevesebb árverés volt, mint a másodikban, a leütési áron számolt forgalom pedig az utóbbi harmadát érte el, ám a különbség kiegyenlítődni látszik.

A tíz, művészeti és régiségárveréssel foglalkozó cég eredményei ugyancsak a polarizációról tanúskodnak. A két éllovas az év első felében a teljes féléves forgalom 64,7 százalékát adta, s a 31 árverésből 3 rendezvényen 1,654 milliárd forintos forgalmat ért el. Az utánuk következő három vállalkozás összesen 13 árverésen 769 millió forintos forgalmat bonyolított le. Míg a két vezető cég aukcióira 551 millió forintos átlagos forgalom jutott, addig a következő hároméra 59,1 millió, a többiek pedig még ennél is kevesebbet forgalmaztak. Bár mindez a piac koncentrációját mutatja, a debreceni Villás Galéria és a budapesti Abigail Galéria tevékenysége ékes bizonyítéka annak, hogy jó szakmai munkával, megfelelő piacismerettel, a helyzet józan felmérésével és a piaci résekbe való sikeres betöréssel a kisebb, kevésbé tőkeerős, szerényebb célokért küzdő vállalkozásoknak is van keresnivalójuk.

A műkereskedelmi torta minél nagyobb szeletének kihasításáért jelenleg mindössze ketten vannak versenyben. Az ő külön játszmájukban évről évre emelkednek az árverési eredmények az összforgalom és az egy leütött tételre jutó átlagár tekintetében egyaránt. Magyarországon - amint ez évekkel ezelőtt kiderült - nem érdemes egyszerre 200-250 tételnél többet kalapács alá vinni, mert az már rontja az eredményt. Az egy tételre jutó áremelkedés viszont azt mutatja, hogy az elkelt alkotások minősége magasabb, mint a korábban megvásároltaké. Vagy - és itt kezd izgalmas lenni a dolog a műkereskedelmi befektetésekkel kapcsolatban - a hasonló minőségű alkotások ára a nemzetközi tendenciának megfelelően folyamatosan emelkedik.

A két nagyot követők eredményei ugyancsak évről évre javulnak - nem hasonló mértékben, de mégiscsak hegymenetben vannak. Ez az egész mai magyar műkereskedelem és műgyűjtés szempontjából fontos, hiszen azt mutatja, hogy nemcsak a legtehetősebbek számára van vételi lehetőség az aukciós piacon, hanem a középmezőny is megtalálhatja számítását - akár vevőként, akár eladóként. Ha nem így volna, akkor komolyan kellene aggódni - ez a magyar gazdasági-társadalmi élet torzulásaira is utalna, de erről szerencsére nincs szó.

A csúcsár dicsőséget hoz

Mint mindenütt a világon, a legmagasabb műkereskedelmi aukciós árakat Magyarországon is a festmények érik el, s a csúcsár egyben az adott árverőház dicsősége. Az ilyen eseménynek komoly hírértéke van, a sajtó felkapja, a közönség megjegyzi. Jelentős bizalomépítő hatása is van, hacsak nem valami botrányszagú üggyel kapcsolatos (mint amilyen a Seuso-ezüstök tervezett, majd meghiúsult árverése volt). Nem véletlen tehát, ha egy-egy árverési szezon vagy naptári év végén nyilvánosságra hozzák ezeket az adatokat. Egy-egy adatsor érdekes lehet önmagában is, de akkor igazán sokatmondó, ha összehasonlítható a korábbi időszakok eredményeivel.

Ilyen összehasonlító táblázatot adunk közre három, egymástól nagyjából hasonló távolságra levő időszakról - az adatok önmagukért beszélnek. Tanulmányozásukkal képet lehet alkotni a mai magyar műkereskedelem fejlődéséről, a festményárveréseken megforduló művészeti és anyagi értékek növekedéséről, az értékes műalkotások megszerzésére fordított összegek - következésképpen a tehetősebb rétegek anyagi helyzetének - alakulásáról, az ízléskultúra változásáról.

Eddig alig esett szó az aukciós műkereskedelem festményeken kívüli műfajairól: a bútorokról, a szőnyegekről, a porcelánokról, kerámiákról és az üvegekről, valamint az egyéb műtárgyakról, a militáriákról, a népművészeti és keleti régiségekről, az ezüstökről, ékszerekről és órákról. Egyszóval mindarról, ami a tavalyi év több mint ötmilliárd forintnyi forgalmát összeadta, és ami az idén várhatóan még többet hoz.

Szegedi László gyűjtő, nyugdíjas mérnök

- Emlékszem, 1978-ban vagy 1979-ben 60 ezer forintért ütötték le azt a Vaszary-képet, ami az idén tavasszal 26 millióért kelt el. Akkoriban 3-4 ezer forint volt az átlagfizetés, vagyis valódi minőséget 15-30 havi átlagbérért lehetett venni. A legmarkánsabban a festménypiacon figyelhető meg, hogy a folyamatosan emelkedő árak előcsalogatják a minőségi műveket, újabban külföldről is. * Az értékesebb bútor már a kilencvenes évek elején kamionszámra indult határainkon túlra (főként Olasz- és Németországba) a szabadabbá vált feltételek következtében, ilyesmihez itthon is aránylag olcsón lehetett hozzájutni. Jelenleg már csak agyonrestaurált, kiegészített, kevés eredeti elemet és anyagot tartalmazó bútort lehet nagyobb számban találni, ezért az áremelkedés e téren elmarad a festményeké mögött. * Az ékszerpiac minősége nemzetközi összevetésben nem igazán említésre méltó, mivel az értékes példányok különféle úton-módon a háború előtt és után külföldre kerültek, itthon a másod-harmadvonalat képviselő kispolgári értékek maradtak. Ezüstben az antik daraboknak lenne értékük, ám ezek is hiányoznak a piacról. Nagy ritkaságnak számít, ha feltűnik egy-egy augsburgi, nürnbergi vagy erdélyi XVII-XVIII. századi kupa, netán egy XIX. század eleji osztrák vagy olasz darab. Bezzeg a bécsi Dorotheumban...! * Itthon az 1872-1937 között készült, úgynevezett Dianás ezüst uralja a piacot, aminek az az oka, hogy azokban az évtizedekben már szinte nagyüzemben gyártották a 6-12 személyes kávés-, teás-, evőeszköz- és egyéb készleteket. Egy-egy különleges fogvájótartó- vagy fűszertartó-pár, esetleg egy szép, zománcdíszes gyűszű esetében az árat a gyűjtői érdeklődés emelheti meg

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. október 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére