MŰKEDVELŐ

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 66. számában (2003. október 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Könyv

Különféle titkok

Így kell ezt! ... Vagy másképp

Szinetár Miklós elmondja életét Kozák Gyulának

Balassi Kiadó, 2003. 295 oldal, 2200 Ft

Könyv alakban jelent meg egy interjú, amely az 1956-os Intézet Közalapítvány Oral History archívuma számára készült. A kötetben Szinetár Miklós rendező, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház főintendáns-főigazgatója beszél pályájáról és életéről, a kettő - miként szinte valamennyi alkotó embernél - nagyjából egy és ugyanaz.

Fontos dokumentum ez a könyv, mert a huszadik századi magyar történelem nehéz korszakait fogja át. A két háború közötti Magyarországon indul - a beszélgetés alanya 1932-ben született. A vészkorszakban, majd a Rákosi-érában volt diák, mindkét periódusban megtapasztalta a sunyiságot.

Különösen jelentős ez a kötet azok számára, akik érdeklődnek a legújabb kori színházművészet iránt, akik kíváncsiak, hogy mi történt a televíziózás kezdete után a Szabadság téren, miként határoztatott el (jóval a rendszerváltás előtt!), hogy épüljön föl az új Nemzeti Színház, mi módon honosodott meg Magyarországon a zenés színház friss ága, a musical. Mindez nemcsak a szakmához valamilyen módon kötődő olvasónak lehet izgalmas, hanem a laikusnak is, aki egy tevékeny ember életének stációit, működésének hatásait ismerheti meg. Ha csak azokat számítjuk, akik évről évre bérletet váltanak az Operaházba, máris komoly olvasótábort feltételezhetünk.

Éppen ezért kár, hogy a Balassi Kiadó, amely egyetemi jegyzetként, ajánlott olvasmányként használatos műveket jelentet meg, ezúttal megspórolta a kontrollszerkesztőt. Az élőbeszéd roppant élvezetes, de sokkal "slamposabb" annál, semhogy azt egy az egyben, szerkesztetlenül közölni lehetne. A kérdező szociológus, jó néhány szakmai dologról fogalma sincs, így a szövegben bennmaradtak a névelírások, a téves adatok, amiket egy visszaemlékezőtől nem lehet, de egy szerkesztőtől számon kell kérni.

Gazdag dokumentumanyaggal és időrendi táblákkal látták el a kötetet, az apró hibák ezek megbízhatóságában ingatják meg az olvasót. Nem tudom, lesz-e mód valamikor a korrekcióra. A személyes nézőponttal, egy-egy helyzet értékelésével sem kell mindig egyetértenie annak, aki e kötetet lapozgatja, de a szubjektivitást tiszteletben kell tartani.

Sértődöttebb művész benyomását kelti Szinetár, mint azt a kívülálló indokoltnak vélné. Hangos külföldi sikereket állít szembe általános, méltatlan hazai ledorongolásokkal. Mintha a családi dokumentumok közül, amelyek láthatóan szép számmal vannak, valaki kiemelte volna a dicsérő lapokat. Ám az emlékek, a történetek színességét így sem csorbítja semmi.

Útikalauz ínyenceknek

Seres Attila: Megkóstoltam Itáliát

Palatinus Kiadó, 2003. 200 oldal, 3960 Ft

Ha lehetne - márpedig sokan mondják: bizony lehet - Fortuna asszony kezét irányítani, kérem őt, küldjön hozzám egy nagyobb nyereményt. Indokom: csak nemes célra fordítanám a pénzt. Megvenném például Seres Attila könyvét számos példányban, és megajándékoznám szeretteimet, barátaimat, mindenkit, aki csak egyszer is jó volt hozzám. A Megkóstoltam Itáliát ugyanis olyan intenzív élményeket kínál, amelyek túlcsordulnak a személyes befogadóképességen, az ember mindenképp szeretné megosztani valakivel, valakikkel, amit e gyönyörű kötet láttán érez vagy újra átél.

A szerző, feltételezésem szerint, ugyanígy lehetett. Itália reneszánsz festményekről is ismert ragyogó ege alatt, napilap-tudósítóként dolgozva kevés alkalma lehetett magának az életnek, a mediterrán mentalitásnak a bemutatására. A cím - Megkóstoltam Itáliát - kicsit sem megtévesztő, Seres Attila "beleharapott" az egykor több városállamból álló territórium történelmébe. E tudás birtokában könnyed, de alapos magyarázatát kínálja annak a csodának, amit turistaként épp csak észlel, aki e földet érinti, hogy a szépség mindenben, egy düledező ház sarkára állított virágcserépben is mennyire látványosan, grandiózusan megmutatkozik.

A históriai anekdotázás ízeit Seres mai emberi sorsokkal fűszerezi, elmondja például e sárteke minden szakmai szervezete által maximálisan értékelt kicsi szállodája, a positanói San Pietro hotel sztoriját, bemutatja a közeli vendéglő, Don Alfonso névadójának és gazdájának életszemléletét. Északtól délig, kelettől nyugatig bejárja a "csizmát", a fejezetek egy-egy táj fontosnak vélt gasztronómiai jellegzetességének receptjeivel zárulnak.

Minthogy a legtöbb alkotóelem nálunk is kapható, egy olaszországi utazás emléke a saját konyhánkban is felidézhető. Az itáliai gasztronómia - minden egyéb hiedelemmel ellentétben - roppant egészséges. A salátákat például nem híg cukros-ecetes lével, hanem tökéletes ízharmóniájú balzsamecettel készítik - személyes tapasztalatom: érdemes áttérni a használatára. Valahogy az umbriai malacsült is kevésbé látszik megterhelőnek ezeken a remek képeken (Nagy Zoltán és Bán Kata fotói), nyilván a fűszerezés és a lassú, módszeres sütés teszi oly kívánatossá az étket. Az elmélyülést gasztronómiai szótár is segíti.

Egy hibája mégis van e kötetnek. Elemi erővel korbácsolja föl a vágyat: vissza Itáliába!

Az eljuttatás tudománya

Szegedi Zoltán-Prezenszki József: Logisztika-menedzsment

Kossuth Kiadó, 2003. 451 oldal, 4500 Ft

Miután a - hadiellátás ősi eljárásaiból kifejlődött - logisztika fiatal, napjainkban egyre finomodó tudomány, természetes, hogy a róla írt kézikönyvből publicisztikus részek sem hiányoznak. Az a megállapítás, miszerint "a piacon az a termék nyertes, amely az elosztás csatornájában gyorsabban, megbízhatóbban és olcsóbban jut el a fogyasztóhoz", implicite azt fejezi ki, hogy az előállítók és forgalmazók a modern módszerek nélkül szánnivalóan lemaradnak a piaci versenyben (sőt még a békefenntartásban is).

Ezt az intelmet a készletgazdálkodásban tapasztalt ostorcsapás-effektussal kapcsolatban olvashatjuk. Akkor, amikor már tájékozottak vagyunk számos választhatóan célravezető rendszer mibenlétéről és összefüggéseikről. Fokozatos felvilágosodásunkat elősegíti a következetes okfejtésű mű fölépítése. A kilenc fejezetből öt a hagyományos, fél százada alkalmazott tudnivalókat és teendőket foglalja magában; az alapvetéstől kezdve az anyagellátáson, illetve beszállításon át a készletezés és a raktározás kérdéséig.

Bevezetendő újdonságok persze itt is akadnak. Ilyenek a költségkímélő számítások. Nemcsak a tanulmányokat folytatóknak, hanem a vállalati szakembereknek is bőven szolgálnak aktualizálható részfejlesztési lehetőségekkel. Például a kombinált áruszállítási rendszerek korszerű alfejezetével vagy az úgynevezett komissiózás (a megrendelések szerinti árugyűjtés) stratégiájának kidolgozásával - elvetve a statikus áru-előkészítés rutinját.

A gondolatpörgésre biztató szakmai izgalmat mégis a szemléletes ábrákkal ellátott könyv utolsó harmada kelti. Itt lép be a tárgyalásba - döntően befolyásolva az ellátóláncok és -hálózatok munkáját - az informatika, egyszersmind bebizonyosodik a szellemes logisztikai elméletek megvalósíthatósága - ezek révén az elképzelésekből a valóságban működő szervezetek jönnek létre. Az óramű-pontosságú ECR-technika így képes egyetlen hatékony rendszerbe integrálni az értékteremtő folyamatok valamennyi elemét. Nem hiába nevezik úgy, hogy "hatékony válasz a fogyasztói igényekre".

Meggyőzőek, bár nem ennyire kézenfekvőek azok az érvek és szempontok is, amelyek a logisztika rangemelésének szükségességét és a mátrixszervezés magasabbrendűségét hangsúlyozzák, csöppnyi iróniával a tradíciókhoz csökönyösen ragaszkodók rovására.

A jövő zenéjéhez tartoznak a logisztikai területek kihelyezési módozatai Szegedi Zoltán derűlátóan kételkedő előadásában. Ugyancsak tőle származik az e-logisztikát népszerűsítő elegáns gondolatmenet. Az utóbbi nyomán - enyhe fejcsóválással - még azt sem kell lehetetlennek tartanunk, hogy fogyasztóként (nem nagyon sokára) közvetlenül a gyártóval kerülünk kétoldalúan ellenőrizhető, előnyös kapcsolatokba...

A vezetői számvitel könyve

Robert S. Kaplan-Anthony A. Atkinson: Vezetői üzleti gazdaságtan

Haladó vezetői számvitel

Panem Könyvkiadó-Business Kft.,

Budapest, 2003. 710 oldal, 6900 Ft

A számvitel két ága közül a pénzügyi számvitel a "külső" felhasználók (bankok, adóhatóságok, vevők, szállítók) részére készít beszámolókat, a vezetői számvitel pedig a vállalati menedzsment "belső" információs igényeit elégíti ki.

Az utóbbi években gyorsan fejlődött az információtechnológia, fontossá vált a teljesítmények nem pénzbeli mérőszámainak a figyelése és használata. A vezetői számvitel lényegében az üzletmenettel foglalkozik, ezért vezetői üzleti gazdaságtannak is tekinthető: létfontosságú információkat nyújt a működési és stratégiai döntésekhez, az ösztönzéshez, a teljesítmény értékeléséhez.

Az amerikai szerzők terjedelmes könyve a világ eredményesen működő vállalatai által alkalmazott új típusú vezetői számviteli módszereket mutatja be, s a leírt elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását példákkal, feladatokkal és vállalati esettanulmányokkal szemlélteti.

A költséginformációknak fontos szerepük van a termékkel összefüggő döntéshozatalban; hozzájárulnak annak az eldöntéséhez, hogy továbbra is gyártsák-e a terméket, alapot adnak az ármeghatározáshoz és a fejlesztés mértékének megállapításához. A célköltségszámítás a figyelmet a költségcsökkentés folyamatára, a kaizen-költségszámítás a hatékonyságot növelő tevékenységekre irányítja.

A tevékenységalapú költségfelosztási rendszerek pontosabb információkat nyújtanak az üzleti folyamatokról, mint a hagyományos költségfelosztási rendszerek: a költségeket azokra a termékekre, szolgáltatásokra terhelik, amelyek az adott tevékenységet igénylik, vagy annak hasznait élvezik. A kihasználatlan kapacitások megszüntetését a kapacitásmenedzseléssel kell összekapcsolni.

Az információs korban fontossá vált, hogy a vállalatok a siker érdekében a láthatatlan, immateriális eszközeiket is kihasználják. Ez a vevőkkel kialakított kapcsolatok fejlesztését, a jó minőségű termékek előállítását, a munkavállalók szakértelmének és az információs technológiák alkalmazásának a fejlesztését igényli.

A pénzügyi vezetés lényege az, hogy nem megfelelő teljesítmény esetén vizsgálatot indít az eltérés okainak megszüntetésére. A befektetési központok - mint decentralizált egységek - az egységbe befektetett tőke szintjét is meghatározhatják. Mérőszámai: a számviteli befektetésarányos hozam (ROI) és a gazdasági hozzáadott érték (EVA). A teljesítménymérés mérőszámai a múltbeli teljesítményekhez viszonyított eltéréseket jelzik (piaci részarány, vevői megelégedettség, jövedelmezőség, minőség és ár stb.).

A munkavállalói képesség mérése a magatartásra és a termelékenységre vonatkozik; a szervezeti képességekbe történő befektetésekből eredő hasznok éppoly jelentősek, mint a költségekben, a készletekben stb. elérhető megtakarítások. Az ösztönző javadalmazási rendszerek kialakításánál a vezetőket a hosszú távú célok elérésére kell motiválni - a kötet megismertet a különböző pénzügyi javadalmazási csomagokkal.

Az ösztönző szerződések modelljeivel kapcsolatban a szerzők tárgyalják a jólét és a szabadidő összefüggéseit, a kockázatvállalási hajlandóságot, az információ szerepét a megfelelő vezető kiválasztásánál, az ösztönzés és a vállalati eredmény összhangját stb. Az ösztönzési szerződéseknek természetesen összhangba kell hozniuk a tulajdonosok és a vezetők érdekeit is.

Robert S. Kaplan és Anthony A. Atkinson figyelemre méltó munkája adatok tömegével bizonyítja, hogy a vezetői számvitellel alátámasztott üzleti gazdaságtan az események rögzítésén túlmenően fontos szerephez jut a működési és a stratégiai döntések meghozatalában, a szervezeti teljesítmény értékelésében, az ösztönzések kialakításában, ami által jelentős erőforrássá válik.

Színház

Gyilkos és/vagy karrierista

Puskin: Borisz Godunov

A Madách Kamara Színház előadása

Két Borisz Godunov látható-hallható ebben az évadban Budapesten, az egyik Muszorgszkij jól ismert operája, a másik a librettó alapjául szolgáló eredeti dráma, Puskin műve. Grandiózus, romantikus mű az egyik - színes és pompás -, Puskin verses drámája pedig valójában kamaradarab. Okkal tekinti a repertoár fontos alkotórészének a kamaraszínház vezetője, Mácsai Pál. Az sem véletlen, hogy a fiatal, ámde sokoldalú operarendezőt, Kovalik Balázst kérte föl a színpadra állításra.

Szikár, sőt rideg, de nagyszerű előadást hozott létre Kovalik. Sehol egy lágy vonal, egy hagymakupolára emlékeztető ív, fém és fém mindenütt - Antal Csaba díszlete mintha egy halottaskamra belseje lenne. Vagy inkább egy műtő, ahol különös gondolatokat, elképesztő ötleteket segítenek a világra.

A dráma hőse, Borisz Godunov valóságos történelmi személyiség volt. A zivataros időkben, Rettegett Iván kolostorba vonulása után, egy darabig sikerrel kormányozta Oroszországot. Borisz tragikus hős, kérlelésre fogadja el a cári trónt, de azt is beszélik róla, hogy ő gyilkoltatta meg a gyermek cárevicset, hogy a koronát megszerezze. Megfékezi a bojárokat, kedvez a népnek.

Tényleg gyilkos volt? Puskin nyitva hagyja a kérdést, hiszen nem a bűntény foglalkoztatja, hanem a különös szenvedély: a hatalom akarása. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy 300 évvel ezelőtti vagy időtlen, talán korunkbéli környezetben játszódik a cselekmény. Mindegy, hogy Sujszkij herceget férfi alakítja-e avagy nő, akin prémes köntös helyett modern nadrágkosztüm feszül.

Azaz mégsem mindegy, hiszen Béres Ilona lélegzetelállító figurát formál, félelmet keltő hideg egyszerűséggel mondja Térey János szövegét, amely Radnai Annamária nyersfordítása alapján készült. Az új fordítás megőrizte a vers ritmusát, lírai karakterét, mégis hétköznapi és mai.

Gálffi László játssza a címszerepet, ő alkatilag eltér attól a hagyományos monumentális Borisz-képtől, amelyet az opera-előadások alapján őrzünk magunkban. Törékeny alkat, ereje az agresszivitásában van.

Egy-egy színész több szerepben is színre lép. Békés Itala számára az átváltozások parádéja az előadás, annál is inkább, mert Benedek Mari döbbenetes - férfi-női - kosztümöket tervezett számára. A videoinstalláció és az Accord vonósnégyes előadást és felvonást kezdő játéka teszi teljessé az élményt, amelyet e fontos, újfajta színházi gondolkodást mutató produkció nyújt.

CD

Legendás mű, új felvételen

Leonard Bernstein: West Side Story

A Warner Classics kiadványa

1957. szeptember 26-án New Yorkban (különös egybeesés: 11 évvel korábban e napon halt meg a városban Bartók Béla), a jó nevű Winter Gareten Theaterben egy merőben új művet mutattak be, Sondheim és az ünnepelt zongoraművész-komponista, Bernstein musicaljét, a West Side Storyt.

Amerika hagyományosan szereti a zenét, de szerette a revük csillogását, a talmi ragyogást is, és kevés érzékenységet mutatott az irónia iránt. Kálmán Imre például úgyszólván kudarcot vallott ottani emigrációja alatt, igyekezett is vissza a vén Európába. Nos, a West Side Story meglepetést keltett, de hamar sikert aratott, sőt világkarriert futott be. A librettó, a mű szerkezete világos és egyértelmű, a szereplők jelleme mégis árnyalt, a muzsika pedig sokrétű, csodálatos, a hangszerelés korszerű, a dallamok mégis jól befogadhatók.

A West Side meghódította a West Endet és a filmvásznat is. A Warner ebben a hónapban mutatja be nálunk azt a felvételt, amely egy londoni stúdióban készült, a teljes zenét tartalmazza, csak a prózai részleteket hagyták el. A CD-ről a világ egyik legjobb együttese, a Királyi Filharmonikusok és Énekkar szól. A női főszerepet, Maria szólamát az operadíva, Barbara Bonney tolmácsolja. A szőke, vonzó külsejű szoprán az Egyesült Államokban, New Jerseyben született, zongorázni és csellózni tanult, valamint német nyelvet a New Hampshire-i Egytemen, amelynek 2000 óta díszdoktora. Majd Európába jött, és a salzburgi Mozarteumban képezte magát. Operaénekesként a Londoni Covent Gardenben debütált 1984-ben, ma a Wiener Staatsoper szólistája és a bécsiek egyik kedvenc dalénekese. Méltán - ezt a lemez is igazolja.

Muzsika

Mesés est

A Nemzeti Filharmonikusok koncertje a Zeneakadémián

2003. október 19.

A Ferencsik-bérletsorozat nyitó hangversenyére (is) különleges programot állított össze a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, Kocsis Zoltán. Kocsis vonzódása a francia muzsikához ismert, kitartóan igyekszik megváltoztatni azt a koncertrendezésben is bevett szokást, mely szerint népszerű komponisták népszerű darabjaival kell a közönséget becsalogatni. Ő nem kezeli le a publikumot, fölemeli és megosztja élményeit, felfedezéseit. Október 19-én például az agyonkoptatott Bolero szerzőjének, Ravelnak igazi arcát mutatja be, ehhez két hiteles francia muzsikust hív segítségül: Jean-Claude Casadesus karmestert és Jean-Efflam Bavouzet zongoraművészt (képünkön).

Bavouzet nem először jár Magyarországon, az elsők között támogatta a Tiszadobi Zongorafesztivált fellépésével, és a Nemzeti Filharmonikusokkal is játszott már. Kocsissal többéves kollegiális kapcsolat köti össze, a magyar pianista vele mutatta be saját kétzongorás átiratát Debussy Játékok című szimfonikus tánckölteményéből.

Ezen az estén egy egészen különleges zongoradarab hangzik el, Ravel D-dúr zongoraversenye bal kézre. A történetéből derül ki, miért csupán egy kézre íródott a mű. A szerző Paul Wittgenstein számára komponálta, a zongoraművész az első világháborúban elvesztette a jobb karját. Wittgenstein 1931-ben mutatta be az alkotást, amelynek megírásánál Ravelt az vezette, hogy az egy kézre írt szólammal egy kétkezes darab hatását keltse. Az első rész dallamaiból a középrészben dzsessz stílusú epizód következik - a zongorakoncert egyébként nem hagyományos felépítésű, hanem egyetlen háromszakaszos monumentális tétel.

Előtte a Lúdanyó meséi című balett hangzik el. A Perrault-mesegyűjteményből öt részletet zenésített meg Ravel, a tündérmuzsika a kor festészeti és irodalmi impresszionista, helyenként szürrealisztikus stílusának zenei megfogalmazása.

A két Ravel-kompozíció után Rimszkij-Korszakov Seherezádé szvitjét szólaltatják meg. A darab táncszínpadi változatai félrevezetőek, a zeneszerző pontos útmutatást adott a darab "cselekményéhez". Seherezádé, az 1001 éjszaka hősnője különböző, vidám és tragikus történeteket mesél Sahriár szultánnak, s ezzel megváltja életét. Seherezádé meséje nemcsak az 1888-ban keletkezett szimfonikus alkotásban tűnik föl, éppen Ravel írt jó másfél évtizeddel később dalciklust a szultána alakjának ihletésére.

Film

Jobb félni?

Kóla, puska, sült krumpli

Színes, feliratos, amerikai-német- kanadai koprodukció

Írta és rendezte: Michael Moore

Szereplők: Sok-sok civil és Michael Moore, George W. Bush, Bill Clinton, Charlton Heston

Forgalmazza: Az SPI International

"Fegyverbolond nemzet vagyunk, vagy egyszerűen csak bolondok?" Ez a mottója Michael Moore nagy vihart kavart, Oscar- és Cézár-díjas dokumentumfilmjének. A Bowling for Columbine - amit Magyarországon Kóla, puska, sült krumpli címen mutattak be - azonban inkább szatirikus, provokatív nagyjátékfilmként hat.

Már az első pillanatban sejteni lehet, miről lesz szó: az éppen bankszámlát nyitó rendezőt látjuk, akit a számlanyitás örömére a cég megajándékoz egy kézifegyverrel. Abszurd, őrült szituáció, de messze nem a legmegdöbbentőbb a filmben, ami az amerikai nemzet hihetetlenül erőszakos és agresszív beállítottságára keres magyarázatot.

A munka apropója az 1999. április 20-ai Columbine középiskolában történt tragédia, amelynek során két elégedetlenkedő tinédzser lelőtte 13 diáktársát, majd magukkal is végeztek. A válasz egyértelműnek tűnhetne: a bajok forrása az, hogy túl könnyen lehet fegyverhez jutni.

A filmben azonban éppen az a zseniális, hogy nem egyszerűsíti le a problémát fegyverellenes kirohanássá. Inkább arra keresi a választ: miért érzi egy egész nemzet életbevágóan fontosnak, hogy felfegyverkezzen, házi atombunkereket építsen, túlélőtáborokat látogasson, egyszóval felkészüljön arra, hogy megvédje magát a többiektől.

Ki a hibás? Az agresszív politikai vezetés, a média, a beidegződött rasszizmus? Vagy - ahogyan néhányan állítják - a rockzene és a videojátékok? Bár a rendező, Michael Moore baloldali beállítottsága egyértelmű, a film mégsem előítéletes, elcsépelt kliséket puffogtató vagy közhelyszerű, minden kérdésfelvetésében az őszinte válaszkeresés igénye érezhető.

Moore-t sokan vádolták azzal, hogy hatásvadász elemekkel, manipulatív módon megvágott anyagokkal dolgozik. Valóban: egy lelőtt kislányt ábrázoló képsorok senkit nem hagynak érzelmi reakció nélkül. És a filmkészítés - ne felejtsük el - manipuláció úgy, ahogy van. Amikor pedig Charlton Heston, aki a Nemzeti Fegyverszövetség meglehetősen jobboldali beállítottságú elnöke, kijelenti, hogy az erőszakos bűncselekmények magas száma a sokféle kisebbséggel és a nemzet erőszakos eseményekben bővelkedő történelmével magyarázható - hát ezt nemigen szükséges manipulálni ahhoz, hogy gondolkodóba essen a néző.

A film egyébként nem feltétlenül vonatkozik kizárólag az amerikaiakra. Mivel a félelem nevében az öreg kontinensen, mi több, a világ minden táján követtek már el elképesztő dolgokat, mindenkinek érdemes megnéznie.

Kiállítás

Rajzos kordokumentumok

A századforduló világa, 1800

Látható: a Szépművészeti Múzeum Grafikai Kiállítótermében

2003. november 30-ig

Ha az olvasónak "hiszen ezt már olvastam" érzése támad, alig téved, mert tavaly hasonló címmel (A századforduló világa, 1900) ajánlottuk a Szépművészeti Múzeum grafikai osztályának aktuális anyagát. A részben felújított, illetve rekonstrukció alatt álló múzeum - minthogy technikailag lehetővé vált - kiállítási sorozatot indított. A válogatás célja a századfordulók bonyolult művészeti környezetének bemutatása a legjobb eszközzel: az intézmény gazdag rajz- és metszetgyűjteményéből való lapok alapján.

Az intézmény munkatársai azt állítják, hogy a ház megnyitása óta még nem került sor az 1800 körüli évek művészetének összefoglaló prezentációjára. Az időszak nemcsak művészeti téren jelentős, hanem történelmi és társadalmi változások tekintetében is, hiszen 1780-1820 között történt minden, ami a modern Európát több évszázadra, napjainkra hatóan is meghatározta.

Az 1789-ben kitört francia forradalom nemcsak a fennálló rendet döntötte meg, hanem megváltoztatta a gazdasági fejlődést, a társadalom szerkezetét, sőt a kultúrát is. A forradalom hatása ugyan eltérő mértékben és módon, de egész Európát, sőt az amerikai kontinenst is érintette. A művészet a nemzetközi kapcsolatok révén tágabb horizontot fogott be, változott a témakör és a stílus.

E korszak képzőművészetét olyan nagy egyéniségek határozzák meg, mint Antonio Canova, Bertel Thorvaldsen, Jacques-Louis David, Jean-August-Dominique Ingres, Théodore Géricault, Heinrich Füssli, Thomas Rowlandson, Daniel Chodowiecki, Angelika Kauffmann és Francisco Goya. Ezek az alkotók igen eltérő irányzatokat képviseltek, de közös a tematikai és stílusbeli megújulás.

A grafikai anyag - köszönhetően Esterházy Miklós gondos gyűjtőmunkájának - látványos bőséget mutat e négy évtizedben készült képekből. Az Esterházy-kollekció éppen ebben a periódusban, a XIX. század első évtizedeiben formálódott. A tárlat több mint 230 rajza és grafikája változatosan dokumentálja az 1800 körüli európai művészet eredményeit. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó nemzetek, Itália, Franciaország, Németország, Anglia és Spanyolország művészeinek alkotásai először kerülnek ilyen gazdag válogatásban a magyar közönség elé.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. október 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére