A kulcsszó: versenyképesség

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 66. számában (2003. október 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A gazdasági hírekben mind gyakrabban fordul elő e fogalom, amely - különböző szempontok szerinti megmérettetés alapján - a nemzetközi porondon való helytállást fejezi ki. Ám sem a versenyképesség mérésében, sem az összehasonlítás egzakt módjaiban nincs egyetértés a gazdasági szakemberek között. Arról viszont mindenki meg van győződve, hogy az ország nemzetközi megítélése, valamint a gazdasági fejlődés a versenyképesség javításától függ. Már csak azért is, mert az utóbbi időben a környező országokhoz képest, de a világranglistán is Magyarország veszített korábbi pozíciójából.

Minden területen javítanunk kell

A versenyképesség definíciójának sokféleségét szem előtt tartva abból érdemes kiindulni, amit az OECD tekint mérvadónak. Eszerint a versenyképesség egy ország azon előnyeinek vagy hátrányainak a mértéke, amelyek mellett képes áruit és szolgáltatásait a nemzetközi piacokon értékesíteni. Két lényeges mutatószámot is megjelöl az OECD: egyrészt a termék egységére jutó munkaerőköltséget, másrészt az export egységértékét. Főleg az előbbit használják széles körben, mivel ez magában foglalja mind a termelékenységet, mind a munkaerőköltségeket, s azonos valutában kifejezve lehetővé teszi a nemzetközi összehasonlításokat.

Egy másik definíció tágabb horizonton mutatja be a versenyképességet: az nem más, mint a termelési és üzleti tevékenység olyan, bevételeket eredményező szintje, amely mindhárom termelési tényezőnél, a befektetett alapoknál, a munkánál, valamint a kutatási-fejlesztési tevékenységnél méltányos és a tevékenység tartós fennmaradását lehetővé tevő hozamokat (profitot, bért és megtérülést) nyújt (Szabó László, Ecostat). Egy további definíció szerint a versenyképesség a nemzetgazdaság azon képességét jelenti, amelynek alapján - a nemzetközi kereskedelem támasztotta követelményeknek megfelelően - úgy képes termelni, elosztani és/vagy szolgáltatni termékeket, hogy közben saját termelési tényezőinek hozadéka növekszik (Chikán Attila, BKE). Ez a fogalom világos és tartalmilag egyet is lehet érteni vele, s bizonyos elemzésekre jól használható, de mivel a különböző feltételek kombinációjaként jelenik meg, korlátozott a mérhetőség, a nemzetközi összehasonlítás lehetősége.

Az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson, euróban (Magyarország = 100%)

 

1990

1996

2001

2002

1. országcsoport

Csehország

139,2

139,2

117,6

116,5

Lengyelország

63,5

78,9

76,3

77,6

Szlovákia

103,8

102,3

97,5

98,3

Szlovénia

140,4

141,9

136,4

135,9

2. országcsoport

Észtország

69,8*

71,2

81,8

85,2

Litvánia

102,0

63,4

71,3

64,3

Lettország

98,6

54,9

62,1

74,4

3. országcsoport

0,0

Bulgária

67,4

53,8

59,0

61,1

Románia

74,1

71,1

47,7

48,6

4. országcsoport

Horvátország

83,0

67,8

74,6

73,5

Macedónia

54,7

44,7

49,4

47,7

Oroszország

117,0

70,5

55,0

56,6

Ukrajna

81,5

35,6

35,2

36,2

5. Ausztria

221,1

240,2

207,3

212,8

Forrás: WIIW-adatbázis, saját számítások

* 1993. évi adat

A versenyképesség a gazdaságpolitika előterében

Újabban a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt kiemelt figyelmet kap a versenyképességet támogató politikák kidolgozása, amelyek tulajdonképpen a korábban divatos iparpolitika, illetve struktúrapolitika helyébe léptek. A Versenyképességi Tanács augusztusi megalakulása is kifejezi, hogy a versenyképesség itthon is mindinkább a figyelem előterébe került. E mögött az áll, hogy a globális versenyben nem kockáztathatják meg az országok kormányai, hogy csupán a piaci szereplőkre bízzák a gazdaság versenyképességének alakulását. Az utóbbi időben kiemelt figyelmet kapnak a versenyképesség-növelés burkolt, elsősorban nem közvetlenül a piaci szereplők jövedelmezőségét, hanem az általuk felhasznált termelési tényezők minőségét javító eszközei is. Ezek közé tartozik többek között az innováció, a kutatás-fejlesztés, a minőségbiztosítás, az oktatás, a képzés, a mobilitás, a tudásáramlás, az infrastruktúra-fejlesztés, valamint a környezetvédelem stb.

Az Unióban gyakorlattá vált regionális politikák hangsúlyozása miatt a vállalati és nemzeti dimenziók mellett a régiók versenyképességének alakulására is mindjobban ügyelnek a gazdaságpolitikusok, ami - a területi különbségek mértéke és az eltérések várható fennmaradása miatt - Magyarországon is indokolt.

Havi bruttó átlagbérek valuta- és vásárlóerő-paritáson, euró (Magyarország = 100%)

 

1993

1996

2002

 

Valuta

Vásárló- erő

Valuta

Vásárló- erő

Valuta

Vásárló- erő

1. országcsoport

Csehország

67,6

99,3

116,3

128,2

101,2

111,8

Lengyelország

72,7

82,2

105,7

99,3

109,7

113,4

Szlovákia

59,3

84,5

86,5

103,7

62,7

90,8

Szlovénia

225,3

178,8

311,0

206,2

206,5

164,8

2. országcsoport

Észtország

23,3

65,6

80,8

86,1

78,0

89,8

Litvánia

12,6

46,0

50,2

64,7

59,3

71,8

Lettország

23,7

57,6

58,4

68,1

58,9

68,3

3. országcsoport

Bulgária

39,5

70,2

28,1

48,9

27,6

55,2

Románia

35,2

74,4

44,9

90,9

34,5

53,5

4. országcsoport

Horvátország

81,0

75,7

194,7

132,2

143,7

135,2

Macedónia*

54,9

78,8

71,8

64,0

36,7

62,8

Oroszország

20,9

66,1

48,5

55,5

29,6

45,4

Ukrajna

11,5

42,9

22,0

40,7

14,9

40,5

5. Ausztria

799,2

317,0

913,8

338,8

487,9

266,7

Forrás: WIIW-adatbázis

* nettó bér

2001-2003: a visszaesés időszaka

A versenyképesség jelentőségének hangsúlyozását az is indokolja, hogy a legújabb nemzetközi összehasonlítások - főként a versenytárs közép- és kelet-európai országokkal - is azt tükrözik, hogy Magyarország relatív pozíciója a térségben 2001 óta romlik. Ez kifejezésre jut mind a külföldi tőkebeáramlás lassulásában, a kiáramlás gyorsulásában, mind pedig a különböző versenyképességi mutatók kedvezőtlen alakulásában, valamint megnyilvánul az export tartós lassulásában és a külső egyensúly romlásában is.

A versenyképesség markáns gyengülése különösen súlyosan érintette 2001-2002-ben az exportra termelő vállalkozásokat (beleértve a szolgáltatásokat exportálókat, különösen az idegenforgalmi cégeket) egy olyan időszakban, amikor a csökkenő világpiaci kereslet miatt felerősödik a kínálat versenyképességének a jelentősége.

Elsősorban azt kell leszögezni, hogy a romló versenyképesség ellenére is a kelet-közép-európai országokban, köztük Magyarországon a gazdasági növekedés és az export bővülése 2001 után is meghaladta a fejlett országokét. A romló versenyképesség mellett is sikerült bizonyos fokig ellensúlyozniuk a kedvezőtlen világpiaci hatásokat. Így ez az országcsoport maradt a világgazdaságot ért recesszió idején a világ leggyorsabban növekvő régiója.

Az ipari termelékenység volumenindexei (előző év = 100%)

 

1998

1999

2000

2001

2002

Csehország

103,7

104,7

110,6

105,0

106,4

Lengyelország

105,5

109,2

114,3

105,4

107,6

Románia

92,6

111,6

113,8

106,9

113,7

Szlovénia

105,4

103,1

108,4

103,5

105,6

Szlovákia

107,3

111,6

111,6

108,4

103,0

Magyarország

111,9

109,8

116,6

105,1

105,1

Forrás: CESTAT 2003/1, KSH

A felzárkózás esélye

A magyar gazdaság 1995 után a fenntartható fejlődés pályájára állt, a korábbinál gyorsabb ütemben folytatódtak azok a piacgazdaság kialakulásával elinduló változások, amelyek nyomán alaposan átrendeződött az ország társadalmi-gazdasági térképe. A privatizáció és a külföldi tőke beáramlása nemcsak az egyes ágazatokat, hanem az országrészeket is "átszerkesztette". Új típusú, privatizált és újonnan alapított magántulajdonú gazdasági szervezetek jöttek létre, sokszorta több lett a gazdasági szereplő, főleg a kis- és a középvállalatok száma szaporodott.

A magyar gazdaság - ennek keretében az ipari termelés és az export - az 1991-93. évi visszaesés, majd az 1994-96-ra jellemző lassú teljesítményjavulás után - dinamikusan fejlődött az évtized végéig. Az 1995 utáni fejlődésben különösen fontos szerepet játszott a feldolgozóipar, amely 1997-2000-ben volt a csúcson, 10 százalék feletti ütemben növekedett évente.

Az EU-csatlakozás közeledtével sokat emlegetett követelmény az Unióhoz való felzárkózás. 1996 óta a magyar GDP növekedési üteme 1,5-2,5 százalékponttal folyamatosan meghaladja az eurózóna növekedését, s ez a teljesítmény más közép-európai országokkal összevetve is jónak számít. A felzárkózás akkor folytatódhat, ha az ütemkülönbség továbbra is fennmarad. Például 2 százalékos tartós növekedéskülönbség - aminek fenntartása reális cél - viszonylag gyors felzárkózást eredményezne: 2015-re az egy főre jutó magyar GDP az EU-15-ök átlagának kétharmadára nőne, a mostani alig több, mint fele helyett, vásárlóerő-paritáson mérve.

Hazánk a nyugat- és kelet-európai piacokon főleg a visegrádi országokkal van és lesz éles versenyben. 1996 után kissé csökkent a fejlettebb (GDP/fő-ben mért) Szlovénia és Csehország előnye; lendületes az észt gazdaság felzárkózása, Litvánia és Lettország alacsonyabb szintről, de szintén gyors ütemben zárkózik fel; Románia, Oroszország és Ukrajna lemaradása pedig folyamatos és igen jelentős. Magyarország lemaradása az EU-országok átlagához képest tetemes: a fejlettségi szint az EU-15-ökben a magyarnak kétszerese volt 2002-ben.

A legtöbb felzárkózó országban magas volt az infláció, a nemzeti valuta reálértékben annak ellenére felértékelődött, hogy időnként ezt a nemzeti valuta leértékelésével az egyes országok korrigálták.

Egységnyi munkaerőköltségek (ULC), euró (1989 = 100%)

 

1993

1996

2001

2002

1. országcsoport

Csehország

83,6

128,4

173,6

204,0

Lengyelország

148,1

171,8

288,9

282,5

Magyarország

128,6

111,2

155,2

188,3

Szlovákia

90,6

103,5

113,0

120,2

Szlovénia

82,1

94,8

105,0

107,9

2. országcsoport

Észtország

201,9

496,0

647,0

n. a.

Litvánia

166,3

604,5

1043,7

n. a.

Lettország

263,1

517,3

794,4

n. a.

3. országcsoport

Bulgária

34,0

25,4

37,8

40,3

Románia

58,9

58,4

81,2

83,5

4. országcsoport

Horvátország

67,2

119,8

146,8

150,7

Macedónia

.

.

.

n.a.

Oroszország

18,7

48,3

43,3

49,0

Ukrajna

13,1

38,3

37,3

39,7

5. Ausztria

126,1

130,2

129,4

129,5

Forrás: WIIW-adatbázis

Reálárfolyam

Szlovénia kivétel volt ez alól, ott az árfolyam alakulása szorosan követte a termelői árak változását. Néhány éven keresztül Magyarországon a csúszó leértékelés is ezt szolgálta, de a leértékelés előre meghatározott üteme nem tette lehetővé az árak változásának követését, s ez nem is volt cél.

A belföldi termelői árak gyors növekedése miatt reálfelértékelődés következett be mindegyik 1. csoportba tartozó országban. A 2. országcsoportban különösen erős felértékelődés ment végbe az évtized első felében, s ez később is folytatódott. A 3. országcsoport ettől teljesen eltérő árfolyam-politikát követett, melynek lényegi eleme a nemzeti valuta reálleértékelése volt a gyenge versenyképesség ellensúlyozása érdekében. Ugyanez jellemző a 4. országcsoportban elsősorban Ukrajnára, kisebb mértékben Macedóniára. Ausztriában enyhe reálleértékelődés ment végbe, ami az osztrák gazdaság relatív árversenyképességét erősítette.

A GDP alakulása (előző év = 100%)

 

1998

1999

2000

2001

2002

Bulgária

103,5

102,4

105,4

104,1

104,8

Csehország

98,8

99,6

103,3

103,1

102,0

Lengyelország

104,8

104,1

104,0

101,1

101,4

Románia

95,2

98,8

102,1

105,7

104,9

Szlovénia

103,8

105,2

104,6

102,9

103,2

Szlovákia

104,1

101,9

102,2

103,3

104,4

Magyarország

104,9

104,2

105,2

103,8

103,3

Forrás: CESTAT Statistical Bulletin, 2003/1, KSH

Átlagbérek

A magyar átlagbérek euróban 1993-ban még mind a 13 ország átlagbéreit meghaladták, kivéve Szlovéniát, ahol a magyarnál lényegesen magasabbak voltak. 1996-ra további három országban is - cseh, szlovák, horvát - a magyar fölé emelkedtek az átlagbérek euróban mérve, s 2001-ben a lengyel gazdaság is csatlakozott hozzájuk. Az árszínvonal nemzetek közötti különbségeit is kifejező vásárlóerő-paritásos számítások tendenciájukban nem vagy alig, de mértékükben lényegesen eltérnek a valutaparitásos számítási eredményektől, különösen az Ausztriával történő összehasonlítások esetében.

A nemzeti valuta reálfelértékelődése elsősorban a balti államokban abban mutatkozott meg, hogy euróban kifejezve megnőtt a kilencvenes években a bérszínvonal. Bulgáriában és Romániában a reálleértékelődés miatt ennek az ellenkezője következett be: ezekben a lemaradás Magyarországhoz képest vásárlóerő-paritáson nőtt. A 4. országcsoport két országában - Oroszországban és Ukrajnában - a bérek messze elmaradnak a magyartól.

Az osztrák adatok tükrében az látszik, hogy a magyar átlagbérek 1996 után közeledtek az Unió béreihez, de a különbség még így is háromszoros maradt vásárlóerő-paritáson mérve.

Az áruk és szolgáltatások exportvolumenének alakulása (előző év = 100%)

 

1998

1999

2000

2001

2002

Bulgária

89,6

94,8

116,6

110,0

106,2

Csehország

109,1

106,3

117,0

111,9

102,8

Lengyelország

114,3

97,4

123,2

103,1

104,8

Románia

93,8

110,5

123,2

103,1

104,8

Szlovénia

106,7

101,7

112,7

106,4

106,1

Szlovákia

112,2

103,4

113,8

106,5

105,9

Magyarország

116,7

113,1

121,0

108,8

103,8

Forrás: CESTAT Statistical Bulletin, 2001/3, KSH

Termelékenység

A termelékenység növekedése (a feldolgozóipar bruttó termelése/a foglalkoztatottak száma) töretlen és magas ütemű volt a magyar feldolgozóiparban 1993-2000-ben. Ebben az időszakban Magyarországon közel háromszorosra nőtt a termelékenység, évente átlagosan mintegy 15 százalékkal, a lengyel gazdaságban ez kétszeres értéket ért el az évi 10 százalékos bővüléssel. Minden további országban másfélszeresre nőtt a termelékenység, ami évi 5-6 százalékos javulásnak felel meg. Így mérsékeltebb ütemű termelékenységnövekedés történt a cseh és a szlovák gazdaságban, ahol - ebből következően - lassúbb ütemű a magyarnál a gazdaság szerkezeti átalakítása, és Szlovéniában, ahol jóval magasabb szintről indulva közepes ütemben nőtt a termelékenység.

Az euróban kifejezett egység munkaerőköltségek, amelyek a termelékenység, a bérköltségek és az árfolyamok alakulását együttesen fejezik ki, azt mutatják, hogy 1989-2002 között az 1. országcsoporton belül a legsúlyosabb versenyképesség-romlás Lengyelországban következett be, a cseh gazdaságban is nagy, de ennél jóval enyhébb volt a visszaesés, míg Szlovéniában 1996-ig csökkent, s utána is csak igen kis mértékben nőtt az ULC. A szlovén mutató kedvező alakulásában egyrészt a kuna árfolyama, másrészt a reálbéremelkedés ütemét meghaladó termelékenységnövekedés játszott szerepet.

Érdemes megjegyezni, hogy miközben az átalakuló gazdaságokban az egységnyi munkaerőköltség mutatója erőteljesen ingadozik - amit nagyrészt a gyakori szerkezeti változások okozhatnak -, addig a kiegyensúlyozott gazdaságú Ausztriában ez a versenyképességi mutató alig változott egyik évről a másikra.

A havi átlagos reálbérek volumenének növekedési üteme (előző év = 100%)

 

1998

1999

2000

2001

2002

Bulgária

120,7

106,9

101,5

102,8

107,7

Csehország

98,8

106,1

102,5

103,6

105,3

Lengyelország

103,3

104,7

102,6

103,3

102,4

Románia

103,5

96,2

104,6

104,4

103,4

Szlovénia

101,6

103,3

101,6

103,2

102

Szlovákia

102,7

96,9

95,1

100,8

105,8

Magyarország

103,6

102,5

101,5

106,4

113,6

Forrás: CESTAT Statistical Bulletin, 2003/1, KSH

Növekedéslassulás

A versenyképesség - elsősorban a növekedési ütemek lassulásában és az egyensúlyi mutatók romlásában kifejeződő - gyengülése 2001-ben a legfejlettebb társult országok közül Magyarországon, Lengyelországban és Szlovéniában mutatkozott meg. A mérséklődés itt 1-2 százalékpontos volt, hasonló, mint az Európai Unióban, csak ez utóbbi gazdasági csoportban ez azt jelentette, hogy 2000-hez képest a felére csökkent a GDP növekedési üteme. Csehországban, Romániában és Szlovákiában még nőtt is a GDP volumenének növekedési üteme 2000-hez képest, 2002-ben e csoportból azonban már csak Szlovákia tudta érdemben az előző évit meghaladóan bővíteni a nemzeti összterméket.

A versenyképesség-javulás másik meghatározó mutatója a külső piacon elért részesedés. Az export - a korábbi külföldi befektetések exportalapokat növelő hatása miatt - igen magas ütemű maradt a kelet-közép-európai országokban, miközben az üteme szinte mindenütt jócskán csökkent 2002-ben. A korábbi növekedés elsősorban az EU-piacokat érintette, ahol ezeknek az országoknak emelkedett a piaci részesedésük. Ugyanakkor - a kereslet csökkenése és a versenyképesség romlása miatt - az export volumenének növekedése mindenütt igen jelentősen lassult, több országban - köztük Magyarországon is - az előző évekkel összevetve, több mint 10 százalékpontot esett.

Minden vizsgált országban jobban csökkent az ipari termelés növekedési üteme, mint a GDP-é, ami a külső piaci hatások jelentőségét fejezi ki. Az EU-országok konjunktúraciklusai nem egyformán hatnak a társult országokra. Ez azt bizonyítja, hogy a gazdaság nyitottsága, az EU-országokkal való szoros külkereskedelmi kapcsolatok nagy súlya önmagában nem feltétlenül jelenti a gazdasági ciklusok teljes egybeesését. Vizsgálatok szerint az EU-val való egyezőség legnagyobb mértékben a vizsgált országok közül Magyarországon és Szlovéniában érvényesül, s Észtország van még hasonló helyzetben. Ennek oka a gazdaság, s azon belül is a kereskedelem szerkezetének nagyobb hasonlósága.

Magyarországon a feldolgozóipar növekedése 2000 végéig megelőzte a többi hat országét, de 2000 közepe után az ipar és a GDP növekedési üteme fokozatosan csökkent. A papíriparban, a gumiiparban és az építőanyag-iparban a növekedési ütemet tekintve nemzetközi összehasonlításban viszonylag kedvező maradt a helyzetünk. A cseh, a román és a szlovák gépipar növekedési üteme mindig alatta volt a magyarénak, de 2001-ben megfordult a helyzet. Hasonló történt a villamosgép- és műszergyártás területén. Itt a korábbi évek 50 százalék körüli növekedési üteme 10 százalékra csökkent 2001-ben, s a cseh, valamint a szlovák villamosgépipar megelőzte a magyart. A magyar járműipar ebben az összehasonlításban viszont előnyös helyzetben maradt: a lengyel és a bolgár járműiparban csökkent a termelés, s a többi országban is mérséklődött a növekedési ütem.

2001-ben és 2002-ben a legtöbb országban nőttek a reálbérek, a legnagyobb mértékben azonban Magyarországon: 6,4, illetve 13,6 százalékkal.

Az EU-csatlakozásra való felkészülés jegyében, az EMU-csatlakozás előkészítéseként a monetáris politikában több országban is fontos intézkedések történtek. Magyarországon az árfolyamsáv szélesítése és a forint teljes konvertibilitásának bevezetése volt a legnagyobb jelentőségű. Romániában a valutakosár megváltoztatása 100 százalék dollárról 50-50 százalék dollár-euróra azt a célt szolgálta, hogy a dollár erősödésének versenyképesség-rontó hatását legalább részben ki lehessen védeni, hiszen Romániának is az EU a legfontosabb kereskedelmi partnere.

Hosszabb távon megfigyelhető a közép-kelet európai országokban a honi deviza felértékelődése: Lengyelországban már 1999-től, Csehországban 2000-től tart ez a folyamat.

Kétségtelen a magyar gazdaság előnye amiatt is, mert a növekedés viszonylag magas szintről indult, eltérően például a gyors ütemet elért Romániától vagy Ukrajnától.

Az árucsoportok eltérő exportteljesítménye miatt a kivitelben megnőtt a gépipar aránya. Ez az összehasonlításban szereplő országok között Magyarországon volt a legmagasabb 2000-ben.

A versenyképesség fontos jelzőszáma a fejlett országok, azon belül is az EU részesedése az exportból. Ez a következők szerint alakult:

Az 1997-2001 közötti gyors exportnövekedés bizonyítja, hogy az 1995-96. évi gazdasági stabilizáció által megalapozott óriási versenyképesség-növekedéssel nagy mennyiségű tőkét lehetett az országban mozgósítani, külföldit és hazait egyaránt. Ennek következtében a gazdaság az EU-t jóval meghaladó mértékben növekedett, két számjegyű kivitelbővüléssel, egyes években az évi 20 százalékos ütemet is meghaladva. A szolgáltatásexport is gyorsan bővült, elsősorban a turizmus bevételei növekedtek. Ebben az időszakban hasonló fejlődés csak kevés EU-országban tapasztalható, s a társult országok is messze elmaradtak tőle. Az export gyors növekedése egyrészt az exportszerkezet kedvező változásainak, másrészt a nemzetközi összehasonlításban alacsony béreken alapuló versenyképességnek köszönhető, amelyhez a termelékenység gyors növekedése is hozzájárult. Az exportot 2001-ig segítette az előre bejelentett csúszó leértékelésre épülő árfolyam-politika is. Magyarország a fő versenytárs cseh, szlovák, lengyel és szlovén gazdasághoz viszonyítva is jókora előnyt szerzett az Európai Unió piacán. Az export/GDP hányados Magyarországon igen magas, több mint a GDP 50 százaléka, ami az EU-országok közül csak Írországra és Belgiumra jellemző. A hányados 2001, a külgazdasági konjunktúra lassulása óta fokozatosan csökken, az export üteme továbbra is jócskán meghaladja az EU-országokét.

Az exportszerkezet lényeges átalakulása, a magasabban feldolgozott, korszerű termékek felé történő eltolódása alapvetően a nemzetközi vállalatok beruházásainak köszönhető. Magyarország - hasonlóan más társult országokhoz - főleg "összeszerelő" terep, az anyagokat, alkatrészeket importálja, a feldolgozott, késztermékeket exportálja. A félkész áruk a legfontosabb, legdinamikusabb összetevői a Magyarország-EU közötti kereskedelmi kapcsolatoknak. Ez azt jelzi, hogy Magyarország szerves része az európai vertikális integrációnak, ami a dinamikus gazdasági növekedés éveiben előnyös, a növekedéslassulás éveiben inkább hátrányos, gondoljunk csak a textilruházati vagy a cipőipar nagyarányú leépülésére.

Az ipar szerkezeti változásai jól kifejezhetőek a termelésitényező-igényesség szerinti struktúraváltozásokkal. Megfigyelhető, hogy a struktúra határozottan elmozdult a technológia-, illetve az innovációigényes iparágak irányába. Az is igaz viszont, hogy az elmúlt években csak részben valósult meg a technológia-váltás. A korábban bérmunkára, összeszerelési tevékenységre épülő beruházásokat a lehetségesnél kisebb mértékben váltották fel K+F-beruházások. A forint felértékelődésével és a reálbérek dinamikus növekedésével előbbiek könnyen elveszítik versenyképességi előnyüket. Mivel Magyarország alapvetően a munkát adja a külföldi vállalatok tevékenységéhez, a munkaerő minősége, hatékonysága és költségei mind olyan tényezők, amelyek jelentős versenyelőnyt adhatnak az országnak.

A versenyképesség alakulása szempontjából is kedvezőtlen, hogy Magyarország tőkevonzó képessége a környező országokéhoz képest újabban gyengül, ami mögött elsősorban a privatizáció leállítása és a versenyképesség romlása - a forint felértékelődése és a reálbérek emelkedése, a termelékenység romlása - áll.

Ágazati, regionális és vállalati különbségek

Miközben a magyar gazdaság versenyképessége az eddig bemutatott nemzetközi összehasonlítások szerint kiemelkedően javult, a további fejlődésnek gátat szab, hogy a gazdaságban igen jelentős differenciák alakultak ki. A statisztikai adatok elsősorban az ágazati és a területi különbségek elemzését teszik lehetővé, a vállalatok közötti differenciálódás bemutatása már módszertani korlátokba ütközik, de a szakirodalom erre is talált megoldásokat.

A fokozatosan növekedési pályára kerülő magyar gazdaságban megtalálhatók a rendkívül dinamikusan fejlődő és a lemaradó ágazatok egyaránt. A legnagyobb növekedésű ágazat mind a hozzáadott érték, mind a bruttó kibocsátás alapján a feldolgozóipar volt, a leginkább visszaeső a mezőgazdaság.

A szolgáltatások növekedése összességében elmaradt az iparétól, néhány szolgáltatási ág szinte megújult, miközben más szektorok fejlődése megtorpant.

A szolgáltatások közül elsősorban azok növekedtek, amelyek az üzleti szférához kapcsolódtak. A hagyományos anyagi szolgáltatások közül a szállítás, a hírközlés gyors fejlődése emelkedik ki, ez alapfeltétele volt a gazdasági átalakulásnak. A kereskedelem és a vendéglátás teljesítménye 1997-ben élénkült meg, amit 2000-ben stagnálás követett. A pénzügyi szolgáltatások javulása nélkül sem valósulhatott volna meg a piacgazdaság. Ezek a szolgáltatások (bankok, biztosítók, brókerek) 1994-ig igen gyorsan fejlődtek, majd egy lassúbb fejlődési szakasz következett. A - főleg államilag finanszírozott - oktatás és a gyenge teljesítményt mutató egészségügy ingadozó, az időszakban legfeljebb csak közepes fejlődést mutatott.

Magyarország termelékenységi szintje (a nemzetközi összehasonlítást reálisabbá tevő vásárlóerő-paritásos számítás szerint) a járműiparban elérte Ausztriáét, s közeledés figyelhető meg a gumiipar, az elektronikai termékek gyártása és a papíripar területén is. A vesztes ágazatok között szerepelt az élelmiszeripar, a textilipar, a bőr-, a fa-, a kőolaj-finomító és a vegyipar, ezekben a legtöbb országban csökkent a termelékenységi index.

Az egyes ágazatok közötti ütemkülönbségek a külföldi működőtőke-import nagyságára, az egyes iparágak műszaki-technológiai színvonalának alakulására (szoros összefüggésben az előző tényezővel) és a bel- és külpiaci verseny erősségére vezethetők vissza.

A gyorsan növekvő ipari szakágazatok közös jellemzője volt az innovatív jelleg, az erős technológiaigényesség. A magas munka-, alapanyag- és energiaigényes szakágazatok nem fejlődtek gyorsan. Szoros korreláció figyelhető meg a K+F-intenzitás és az exportvolumen alakulása között, s hasonlóan szoros a kapcsolat a külföldi tőke szektoron belüli súlya és az export növekedése között.

Az iparon belül elsősorban a bányászat és energia- és egyes vegyipari és könnyűipari ágazatok lemaradóak, míg elsősorban egyes gépipari ágak rohamos fejlődésen mentek keresztül.

A termelőágazatok között a legélénkebb beruházási tevékenység a feldolgozóiparban volt, de 2000-ben a folyamat lelassult. Az energetikai ipar korszerűsítő beruházásai gyakorlatilag elmaradtak. A mezőgazdasági beruházások 1999 utáni visszaesése az ágazat további lemaradásához vezetett. Az építőipari beruházások nagymértékben fellendültek. Az üzleti szférához kapcsolódó szolgáltatások közül az ingatlanügyletek növekedése igen figyelemre méltó, s a kereskedelem is gyors fejlődést mutatott, főleg 1998 után. Az oktatásban főleg 1999-től viszonylag dinamikus, az egészségügyben - a reformok késését is tükrözően - lassú a beruházási tevékenység növekedése.

Az ország regionális gazdasági szerkezete - a hét régiót véve alapul - minden vizsgált paraméter szerint továbbra is torz, a fejlettségi különbségek mértéke nagy, és például a GDP/fő vagy a beruházások/fő alapján továbbra is két-két és félszeres Közép-Magyarország és a legkevésbé fejlett régió, Észak-Alföld különbsége.

A fejlett országok és az EU-15 részaránya a kivitelben 2000-ben, %

 

Fejlett

EU-15

1. országcsoport

Csehország

74,8

68,5

Lengyelország

76,4

70,0

Magyarország

86,3

75,1

Szlovákia

63,8

59,4

Szlovénia

52,1

63,8

3. országcsoport

Bulgária

68,1

50,9

Románia

78,3

63,9

4. országcsoport

Horvátország

59,9

54,3

Macedónia

59,9

42,5

Oroszország

49,7

35,0

Ukrajna

31,5

17,8

Forrás: WIIW

Vállalatok egymás között

A GKI Rt. által elvégzett vállalkozói felmérések is jól mutatják, hogy mennyire változatos a kép a vállalatok különböző csoportjainak teljesítményeiben. Sikeres cégek minden tulajdonosi és méretkategóriában előfordultak. Nagyon különbözik a vállalatok versenyhelyzete attól függően, hogy milyen piacokon szerepelnek, milyen a vezetés színvonala, hogyan illeszkednek be a hazai és a külföldi vállalati hálózatokba, kötnek-e stratégiai szövetséget, milyen a technológia szintje, a termékek választéka, minősége stb.

A vállalatok versenyképességét részben felmérések, részben adatelemzések alkalmazásával vizsgálják. A Magyarországon is már több évtizede alkalmazott konjunktúrafelmérések is ebbe a kategóriába sorolhatóak, hiszen - többek között - az árbevételre és az árakra vonatkozó várakozásokat mérik fel a belső és a külső piacokon. A termékek és a technológia színvonala, a humán erőforrások megfelelése, a vállalati menedzsment és a vállalati szervezet, a tulajdonviszonyok változása mind olyan versenyképességi tényezők, amelyeket a kutatások együttesen vagy egyenként, felmérések segítségével is igyekeznek jellemezni, számszerűsíteni. A felmérések eredményeit a vállalati méret, tulajdonosi viszonyok, ágazatok, alágazatok vagy régiók alapján elemzik.

Mélyebb elemzésekre adnak lehetőséget a kis mintán vagy esetleg csak egy vállalat példáján elvégzett vizsgálatok, amelyek legtöbbször a vállalati gazdálkodás egy-egy fontos részterületére helyezik a hangsúlyt.

Igen hasznos elemei a versenyképességi vizsgálatoknak a nyilvános vállalati mérlegadatok is, amelyek lehetővé teszik a versenyképesség pénzügyi jellegű mutatókban való megjelenésének megismerését és elemzését is.

A kutatások egyhangúan megállapítják, hogy a külföldi vállalatok általában jóval hatékonyabbak és jövedelmezőbbek, mint a hazai cégek. A különbség többek között a technikai színvonalban, a termelékenységben és az exportképességben is megmutatkozik. Lassú a magyar kis- és középvállalatok felzárkózása.

A versenyképesség növelése a vállalatok számára nem kis feladat. Azoknak van nagyobb esélyük, amelyek technikailag jól felszereltek, sokat költenek fejlesztésekre, valamint tőkeerősek. Amelyek nem képesek felvenni a versenyt a multikkal, például a termékek marketingjében lemaradnak, mert nincs elegendő pénzük kutatásra, illetve fejlesztésre sem.

Ha egy magyar és egy nyugat-európai ruházati láncot hasonlítunk össze, óriási alkalmazkodási különbséget tapasztalunk: ott kilenchetente kell új kollekciót piacra dobni, Magyarországon erre fél évet szánnak.

Az egyik kutatásból, amely cseh, lengyel, magyar, szlovák és szlovén vállalatok felmérésén alapult, az derült ki, hogy még mindig igen jelentős a helyi vállalatok versenyhátránya az ugyanitt működő nemzetközi cégekkel szemben. A nemzetközi cégek előnye mindenre kiterjed, amit az is bizonyít, hogy Magyarországon a versenyképesség növelését szolgáló beruházások támogatására 2001-ben pályázható fejlesztési forrásoknak mintegy a 60 százalékát külföldi tulajdonú vállalatok nyerték el.

A nemzetközi vállalatok versenyelőnye jóval magasabb termelékenységi szintjükben fejeződik ki. Az Audi győri leányvállalatához hasonló külföldi érdekeltségű gyárakban közel kétszeres az egy dolgozóra jutó termelési érték, mint Közép- és Kelet-Európa vizsgált országaiban egy-egy belföldi tulajdonban lévő, hasonló profilú cégnél.

A magyar vállalatok alacsony termelékenysége csak átmeneti lehet, amit az alacsony bérek tesznek lehetővé. A bérszint erőteljes növekedése - már 2001-ben elkezdődött, és 2002-ben jelentős reálbér-növekedéssel folytatódott - a vállalatok egy részénél a versenyelőny elvesztéséhez vezet. Ez a körülmény - ha a vállalatok megfelelő forrásokkal rendelkeznek - kikényszeríti a technikai színvonal emelését vagy más, a termelékenység növelését eredményező változásokat.

A hozzáadott érték volumenének alakulása, %

 

1995

1998

2001

2001

1992 = 100%

1995 = 100%

1998 = 100%

1992 = 100%

Mezőgazdaság

81,0

105,0

100,8

84,5

Feldolgozóipar

119,4

139,7

134,5

188,9

Villamosenergia-ipar

113,0

93,9

96,0

105,7

Építőipar

102,1

107,1

121,5

125,4

Kereskedelem

67,8

108,4

113,5

81,0

Vendéglátás

77,6

104,7

108,2

90,5

Szállítás, hírközlés

103,4

128,9

113,6

131,2

Pénzügyi szolgáltatások

95,1

81,5

111,3

110,0

Üzleti szolgáltatások

116,9

107,6

128,6

156,2

Közigazgatás

111,8

109,0

110,3

128,1

Oktatás

108,3

105,3

120,4

136,2

Egészségügy, szociális ellátás

107,9

103,7

114,7

130,3

Egyéb közösségi szolgáltatás

104,8

68,5

104,8

95,3

Bruttó hazai termék

99,7

113,1

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. október 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére