Valós és áltörténetek

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. szeptember 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 65. számában (2003. szeptember 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Július vége-augusztus eleje a Balaton partján. Teljes kikapcsolódás. Itt a kánikula is elviselhető, legfeljebb boltba menet-jövet érzékeli az ember a folyamatos autóforgalmat. (Vajon miért furikáznak annyian a nap minden szakában? Ahelyett, hogy letennék a kocsit, és élveznék a vizet, a nyugalmat, a stresszmentes pihenést. Számomra rejtély.) Évek óta ugyanott strandolunk, étkezünk. Az étlap semmiben sem különbözik a tavalyitól. A törzsközönség csupa ismeretlen ismerős. Biccentünk egymásnak, nyugtázzuk, hogy mennyit nőtt a gyerek, az unoka, s persze mi is öregebbek lettünk egy évvel.

Miért nem zárom ki teljesen a külvilágot? Miért nézem a televízió hírműsorait, olvasom az újságokat? Holott a megszólalások elrontják a hangulatomat, sőt, dühítenek.

Naiv módon azt reméltem, hogy ez a nyár lényeges kérdésekről szól. Példának okáért az uniós csatlakozásig megoldandó feladatokról. Nem elvi kérdésekről, hanem mondjuk a konkrét pályázati lehetőségekről, ágazatok, szakmák esélyeiről. Nem csupán arról, hogy képzett fiataljaink előtt megnyílik az Európai Unió munkaerőpiaca, nem lesz vízum és így tovább. Egy-egy rövid hírt olvashattam SAPARD-támogatások megszerzéséről. Részleteiben is érdekelne, hogyan sikerült nyerni, illetve milyen indokkal utasítottak el pályázatokat. Érdekelne, hogy a bérek fölzárkóztatása miként valósítható meg. Azon az általános tételen túl, hogy a jövedelemnövekedés nem haladhatja meg a GDP bővülését, van-e valamilyen koncepció? Késő esti tv-műsorokban közgazdászok, elemzők érvelnek ugyan, de ebből vajmi kevés jut el a köznéphez. Pedig igencsak fontos lenne látnunk a folyamat egészét, bármilyen bonyolult is. A gazdaság kényes egyensúlyát emlegetni vajmi kevés a megértéshez. A csatlakozás nyertesei és vesztesei még mindig elvont fogalomként jelennek meg a politikusok nyilatkozataiban.

Reméltem, hogy a kormányoldal és az ellenzék a gazdasági gondokat illetően összeadja ismereteit, megoldási javaslatait. Németországban mintha megpróbálkoznának vele. A felelősség nagyobbrészt a mindenkori kormányé. A választások előtt - az ellenzékkel egyetemben - a szocialisták és a szabad demokraták túlígérték magukat. Rosszul prognosztizálták a nemzetközi gazdasági folyamatokat. Már 2003 második felére javulást vártak, nem következett be. Vélhetőleg jövőre is marad a stagnálás, egyes országokban a recesszió. Ehhez képest a magyar növekedés még mindig elfogadható. De megtartható, netán gyorsítható-e a külső körülmények pozitív változása nélkül?

Azt hittem, belefáradok majd az ilyen témájú vitákba. És az érdekeltek, a termelők a jó tanácsok bőségétől jönnek zavarba. Hát... Kaptunk viszont naponta akár többször is a K&H Equities-ügy kapcsán vádakat és viszonvádakat. Kulcsár Attila bróker kivel, mikor találkozott, mit kért, illetve nem kért, kapott vagy adott. Félreértés ne essék, a botrány súlyos. De nem azért, mert Kulcsár úr protokoll-listáján szerepelt a belügyminiszter. Küldött neki karácsonyi üdvözlőlapot? Akkor is küldhetett volna, ha semmiféle stiklit nem követ el. Néhány órára szenzáció lehetett a PSZÁF-jelentés dátumelírása. A kiemelt ügyfelek hol busás hasznot bezsebelő, már csak ezért is gyanús alakok, hol kárpótlandó áldozatok. Miniszterek érintettségét firtatták és cáfolták... Nincs kedvem fölsorolni az ügy minden fordulatát. Már csak azért sem, mert a valós események e sorok írásakor jószerivel ismeretlenek. Annyi azonban a vizsgálatok lezárása előtt is bizonyos, hogy megtörtént, ami nem történhetett volna meg. Persze, volt már hasonló bűncselekmény másutt is, nálunk is, de hát épp a korábbi esetekből tanulva szigorodott a szabályozás és az ellenőrzés. A pénzintézetektől prudens, a kockázatokat minimalizáló magatartás várható el. Ez a követelmény nem érvényesült. Miért nem? Mi a garancia arra, hogy máshol nem téveszthet meg egy "ügyes" ember ügyfeleket, banki vezetőket, felügyeletet? Emlékszünk még a Postabank-pánikra? A fizetésképtelenségről elterjedt hír nyomán megrohamozták a fiókokat. Akkor még felsorakozott a pénzintézet mögé a kormány, a Magyar Nemzeti Bank csillapítani a kedélyeket. Aztán következett az igazi Postabank-válság, megoldásának teljes költsége máig bizonytalan. Vajon hányan nézték meg az elmúlt hetekben tüzetesen banki számlakivonatukat? Megnyugodtak-e mindannyian? A Kulcsár-ügy remélhető hozadéka - a büntetőjogi következmények mellett - az lehet, hogy pénzünket még szigorúbban óvják. Ha kell, törvénymódítással. Ami éppenséggel az eddig fantomokkal hadakozó politikusok dolga.

Hetek óta téma Gyurcsány Ferenc miniszter balatonőszödi ingatlanvásárlása is. Törvényes-e, s ha igen, erkölcsös-e? Tízéves történet, ami valamilyen módon lezárul. De nem múlik el vele a privatizáció kezdete óta meglévő gyanakvás. Nevezetesen az az össznépi föltételezés, hogy a rendszerváltozás környékén és azt követően is a vagyonszerzés különös módozataival lehetett élni Magyarországon. A gazdagodáshoz, az egyébként szükséges nagyvállalkozói réteg kialakításához hozzájárult a jogi szabályozás némi lazasága. (Lásd még az amerikai bölcsességet: az első millió eredetét ne firtassuk!) Mondhatni, az állami vagyon magánosítása nem az igazságosság jegyében zajlott le. Viszont hazai tőkések nélkül miként működhetne a gazdaság? A magyarázatokat úgy-ahogy elfogadtuk. De azért felhorkanunk, ha egy-egy konkrét esetet elevenítenek fel. Most éppen a sportminiszterét, akiről eddig is tudhattuk, hogy üzletemberként vált milliárdossá bő egy évtized alatt. Mindent ismerünk a rendszerváltozásról, egyáltalán akarunk róla mindent tudni? Mit kezdenénk a tudásunkkal?

Itt a Balatonnál ebéd közben akaratlanul is kihallgatom a szomszéd asztal beszélgetését. Negyvenes úr magyarázza legújabb beruházási tervét. Szélerőművekhez kíván alkatrészeket gyártani. Tuti ügy. Az Unió szorgalmazza az alternatív energia hasznosítását, az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt.

Néhány millióval el lehet kezdeni. Irigylem? Talán.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. szeptember 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére