Mű-kedvelő

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. szeptember 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 65. számában (2003. szeptember 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Könyv

Túl a GDP-n

Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság

Európa Könyvkiadó, 2003. 595 oldal, 2900 Ft1998-ban a közgazdasági Nobel-díjat Amartya Sennek ítélte a bizottság. A Columbia egyetemen tanító professzort azzal a szűklátókörűséggel lehet a legjobban vitára késztetni, ha valaki a gazdasági fejlődés mércéjeként kizárólag az egy főre jutó termelésnövekedést fogadja el, s tekinti elegendő kritériumnak. Nem győzi viszont dicsérni, és hivatkozási alapul venni azokat az akár több száz éve született gondolkodókat, akik empirikusan vagy tudományosan fölismerték: a fejlődés fogalma akkor teljes és kielégítő, ha különböző választási lehetőségekkel jár együtt. A mindenkori gazdasági-civilizációs változások egyszersmind akkor nevezhetők valóban kedvezőnek (vagyis haladásnak), ha elősegítik az emberi szabadság folyamatos bővülését, és lehetővé teszik eszközként való használhatóságát.

Alapos, néhol terjengős fejtegetései az államok és népek gazdagságának és szegénységének számos részletére kiterjednek. Bármiről legyen is azonban szó, mindenütt fölfedezi és kimutatja az említett területeken föllelhető szabadságjogok érvényesülésének előnyeit. Mint indiai származású tudós, természetesen kiemelten foglalkozik a népesedéssel és a nyomorúsággal. Az utóbbit úgy tárgyalja, mint a szabad lehetőségek hiányát (erről különben a nyolcvanas években híres könyveket is írt).

Ugyancsak nagyban támaszkodik a hazai tapasztalatokra, amikor a nők társadalmi szerepét (ahogy ő mondja: aktivitásukat) vizsgálja. Végkövetkeztetése az, hogy semmi sem oly fontos a fejlődés sajátos gazdaságtanában, mint hogy minden országban elismerjék a nők politikai és társadalmi részvételének jelentőségét, és bízzanak vezetői képességeikben. Miután mások kevésbé elemzik az éhínség problémáját, speciálisan érdekesek Sen idevonatkozó számításai és megállapításai. Ingerülten visszautasítja azt a "hallgatólagos pesszimizmust", ami áthatja a szenvedések enyhítésére tett nemzetközi lépéseket.

A mű - egymásra utalgató - tizennégy fejezete közül a kelet-európai "kapitalizmustanulók" számára a leginkább gondolatébresztő az, amely sorra veszi az emberi jogokat és a kultúrát, s ezen a széles tárgykörön belül tér ki az üzleti etika és a bizalom kényes kérdéseire. Nem röstell ezenközben Marx Károlyra sem utalni, amikor előrebocsátja: a kapitalizmus bizony összetettebb rendszer annál, hogysem kimerülne a profitmaximalizálás örömeiben és gondjaiban.

Sikerében ugyanis szerepet játszottak és játszanak a nonprofit motivációk, valamint a megfelelő intézmények és etikai kódexek is. Figyelmen kívül hagyásuk miatt kényszerülnek keserves lecketanulásra az úgynevezett "tervezett kapitalizmus" működtetésével küszködő volt szovjet és szatellit nemzetgazdaságok. Egyáltalán nem ártalmas tehát, ha bizonyos fontolt intézkedések foganatosítói tüzetesen tanulmányozzák és magukévá teszik az olyan klasszikusok nézeteit, mint például Adam Smith-é, aki végzetes következményűnek ítélte a "megszilárdult magatartási szabályok" mellőzését a közgazdasági gyakorlatban...

A társaságok különös formái

Dr. Bartha Judit-Dr. Fazekas Judit-
Dr. Harsányi Gyöngyi-Dr. Miskolczi Molnár Péter-Újváriné dr. Antal Edit: Speciális társaságok

KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. 2003. 382 oldal, 4800 Ft + áfaA köztudatban társaságon a legtöbben általában gazdasági társaságokat értenek, azonban rajtuk kívül léteznek más, speciális társaságok is. A kiadó Kiskommentár sorozatában megjelent összeállítás azon jogi társaságok különös formáit mutatja be, amelyek részt vesznek a gazdasági szférában is, vagy azon kívül működnek.

A jogi kari oktatókból és ügyvédekből álló szerzőgárda a törvényes előírásokon túlmenően olyan jogeseteket is felsorakoztat, amelyek alkalmasak a szabályok gyakorlati alkalmazásának szemléltetésére. Könyvük lehetőséget nyújt a speciális társaságok gazdasági társaságokkal megegyező azonosságainak és az azoktól való eltéréseknek az összevetésére is; foglalkozik a felvetődő problémákkal és azok megoldási lehetőségeivel.

A kötet hasznos útmutatás mindazok számára, akik szeretnének megismerkedni a társaságok speciális formáival, és szeretnének eligazodni a rájuk vonatkozó törvényes rendelkezések között.

A Polgári Törvénykönyvben (Ptk.) szabályozott formák közé a polgári jogi társaság, az építőközösség, a társasházközösség, a közhasznú társaság, a köztestület és a hegyközség tartozik. Fogalmi meghatározásuk, történelmi kialakulásuk, alapításuk tudnivalói, a vagyoni viszonyok, a tagok jogainak és kötelezettségeinek részletes ismertetése után a szervezeti megoldásokat, az ügyvezetési tennivalókat, az ellenőrzési feladatokat és a megszűnés esetén követendő eljárást ismertetik a szerzők.

A profitorientált speciális társaságok közé a befektetési és a koncessziós társaság, a vegyesvállalat (külföldi tulajdonú társaság), a vámszabad területi társaság, valamint a külföldi és magyarországi off-shore társaság tartozik. Az ezeket tárgyaló fejezet keretében szó van többek között a befektetések kockázatáról, a megbízási szerződés alapján végzett befektetési tevékenységről, a jogi tudnivalókról, a nyilvántartási és szerződéskötési kötelezettségekről.

A koncesszió olyan tevékenység folytatását engedélyezi, amelyet a törvény szerint csak az állam és az önkormányzat végezhet. A könyv áttekinti ezeket a tevékenységeket, a koncessziós szerződést, a kötelezettségeket és a korlátozásokat, a megszűnés okait és szabályait.

A vegyesvállalat (külföldi tulajdonú társaság) működésére a többször módosított 1988. évi XXIV. törvény rendelkezései az irányadók. Szó van a könyvben a külföldiek magyarországi munkavállalásának szabályozásáról, továbbá a vámszabad területi társaság létesítésének okairól, működésének és megszűnésének sajátosságairól.

Az olvasó részletesen tájékozódhat a külföldön bejegyzett (off-shore) társaságok gazdasági hátteréről, céljáról, jogi szabályozásáról. Megismerheti az adókedvezmények feltételeit, a társasági, az osztalék- és a helyi adókra vonatkozó előírásokat éppúgy, mint a magyar off-shore társaságok várható szerepét az Európai Unióban.

Végül az előzőekben nem tárgyalt gazdasági formációkkal - a vízgazdálkodási, az erdőbirtokossági és a vadásztársaságokkal - foglalkoznak a szerzők.

Városok szelleme

Pjotr Vajl: A hely zsenije

Európa Könyvkiadó, 2003. 378 oldal, 2200 Ft

Tizennyolc nagyvárosba kalauzol el bennünket a rigai - sokáig emigrációban élt - Pjotr Vajl kultúratörténeti alapozású (és falazású) könyve. Az író persze valamennyiükben élt egy ideig. Feltűnően éles szemmel veszi észre az illető település (és ország) jellegzetességeit. Műve saját megfigyeléseire épített része is messze fölülmúlja a mégoly szakszerűen összeállított, szabályos útikönyvek tájékoztató értékét.

A tüzetesen földerített helyeket ezenfelül nemcsak az ő észleleteiből meg a hozzájuk fűződő érzelmeiből ismerjük meg. Mindegyikhez hozzátartozik egy-egy író vagy művész, aki a maga világhírű munkáiban megörökítette azt a szellemiséget, amit a városból a maga korában felfogott, s közben úgy rajta hagyta a bélyegét, hogy a hely folyamatos létezése ma már nélküle sem képzelhető el.

Rögtön kitűnő példa erre Antoní Gaudí építészete Barcelonában. Házai büszkén juttatják érvényre tipikus katalán tulajdonságaikat. A befejezetlenségre való hajlam és a játékosság egyaránt emlékezetessé teszi a tizenhat építményt, meg a tényleg nem "készre csinált" katedrálist. Részben ugyanez a bizonytalanság hatja át Luis Buñuel filmművészetét, azzal együtt, hogy a talányos zseninek rengeteg köze van Galíciához, a Santiago de Compostela-i zarándoklatok színteréhez.

Franciaországot két város és írója képviseli a magával ragadó esszégyűjteményben. Gustave Flaubert Rouent idézi fel kísérteties pontossággal, negatív felhangokkal. Párizst Alexandre Dumas A három testőrjének elemzésével hozza lélekközelbe a nagyvonalúan könnyed stílusú szerző. Bécset Gustav Mahler, Prágát - természetesen - Jaroslav HasĄek kettős tükrében láthatjuk életre kelni. Közben bebizonyosodik a Monarchia felbomlása után is szervesen tovább fejlődő metropolisok létének megalapozottsága, időtállóságuk záloga.

Kevésbé egységes Athén és Arisztophanész, valamint Róma és Petronius Arbiter összehozása, tekintettel arra, hogy a jelenkor világvárosaiban évezredes távlatból kellett a régi hasonlóságokat felfedezni, s belőlük magasabb rendű analógiákat teremteni.

A közlési hév néha elragadja a bámulatos tudású Vajlt. Ilyenkor kissé elszakad kitűzött céljától, s helyet szorít független eszmefuttatásainak a tematikai korlátok között. Chaplin és Los Angeles kapcsolatának leírásából az amerikai filmgyártás lényegét megvilágító tanulmány kerekedik, s az Isztambulba tett kirándulás két szenvedélyes és vallomásos íróportréra ad alkalmat a korrekt városismertetők mellett.

Legszebben megírt fejezete szerintem Tokiót s a régi japán fővárost, Kiotót reprezentálja két csodaember, a Nobel-díjas Abe Kobó s az öngyilkossá lett lázadó géniuszt, Misima Jukio életművének mérlegre tételével. Ebből a megrendüléseket is bevalló írásból egyszersmind kiderül: a látható konkrétumok a jelentésük, eszmehátterük nélkül feledhetőek lennének. Szerencséjük van viszont azoknak az európaiaknak (és másoknak), akik - a Vajléhoz hasonló könyveknek köszönhetően - megérzik, hogyan él tovább a szeretett, gyűlölt vagy épp csak elviselt városok szellemisége azokban, akik magasabb rendű tudásra vágyva bármelyiket fölkeresik.

Ritkaság a jelenből

Miklós Tibor: Musical!

Novella Kiadó, 2002. 589 oldal, 5500 Ft

Manapság alig jelennek meg kulturális témájú kézikönyvek. Olyan munkák meg szinte egyáltalán nem, amelyek a szakmai és a laikus érdeklődőnek egyformán segítséget adnának. Miklós Tibor Musical! című vaskos kötetéről elsőként tehát ez állapítható meg: hézagpótló. A szerző mélyen elkötelezett híve napjaink népszerű zenés színházi műfajának, a musicalnek, lévén egyik alapítója és vezetője a jobb sorsra érdemes, ám jó magyar szokás szerint rövid távon gondolkodva elsorvasztott Rock Színháznak. Miklós Tibor objektív szerző, beszámol az előd, a Petőfi Színház tönkretételéről is.

A civil kezdeményezéssel létrejött, de nagyon is profi szellemű Rock Színház nélkül talán Az operaház fantomjához hasonlóan későn ismerhette volna meg élőben a magyar publikum az Evitát, a Jézus Krisztus Szupersztárt, a Hairt, talán sosem kerül Magyarországra Lévay-Kunze Elisabethje. Nem írják meg magyar szerzők a Sztárcsinálókat, az Anna Kareninát és a Dorian Grayt.

Színházsirató helyett azonban lássuk a könyvet. Kilenc fejezetéből az első a műfaj meghatározásának nehéz feladatára vállalkozik, majd áttér a musical előtörténetére. Ez a passzus - akárcsak a következő, amely az első, musicalnek nevezett zenés játékokat tárgyalja - különösen fontos és élvezetes, hiszen több nemzedék nőtt föl, amelynek fogalma sincs a revüről, a music hallok zenei világáról. Az amerikai musical aranykoráról - amelynek koronázatlan királya Leonard Bernstein volt - is részletes képet ad.

S ha tudni akarják, hogy melyik londoni színházban volt Az operaház fantomjának vagy Webber más musicaljének ősbemutatója, kik játszották s hányszor a darabot, ezekre a kérdésekre mind választ kaphatnak a könyvből. A legemlékezetesebb előadások meghatározó közreműködőinek rövid pályaképe is megismerhető - azaz a történeti feldolgozás mellett egy lexikont is kezében tart az olvasó.

Felbecsülhetetlen értéke a kötetnek a függelék, a musicalek időrendje, a fontosabb szereplők sora, a szerzők és a darabok címe sorba szedve irányt mutat, hogy egy-egy korszakot, művet milyen összefüggésben lehet elhelyeznünk. Tájékoztat a felhasznált irodalomról is, ez megint csak nagy segítség annak, aki behatóbban szeretne foglalkozni a huszadik és huszonegyedik század műfajával.

A sok lexikális ismeretet Miklós Tibor olvasmányos stílusban közli. Úgy olvashatjuk, mint egy romantikus regényt. De hát valójában az is, a múzsák összefogásának szép története, amely úgy folytatódik, hogy magunk is részesei vagyunk.

Musical

A kelet kedves réme

Webber: Az operaház fantomja

A Madách Színház előadása

Szeptemberben, egy hónapnyi szünet után folytatódik Az operaház fantomja előadásainak sorozata a Madách Színházban. A Fantom jókora késéssel érkezett meg 2003 júniusában Budapestre. De itt van, s noha decemberig elővételben elfogyott a jegyek java része, az interneten az olvasható, hogy szeptemberre még kapható néhány biléta, érdemes tehát kihasználni a szezonális lehetőséget.

Andrew Lloyd Webber musicalje előadásának jogáért többen is versengtek, az Operaház éppúgy, mint az Operett Színház. A pénz és a technikai felszereltség hiánya egyaránt késleltette, hogy a magyar publikum anyanyelvén megismerhesse Christine, Raoul és a Fantom borzongató történetének zenés változatát. (Gaston Leroux rémregénye már rég olvasható volt, 1990-ben 98 forintért lehetett megvenni a paperback kiadást! Győrben kitűnő balettet készítettek a romantikus történetből.)

Végül a Madách nyert, s ebben a Macskák fantasztikus, kétezren fölüli szériája is szerepet játszott. Webber nemcsak tehetséges, de okos fickó is, s jó üzletemberek a műveit gondozó ügynökség szakemberei. Minthogy a darab diadallal járta be a brit szigeteket és a vén Európa nyugati felét, bátran elengedhették hőseit keletre, egy kis frissítő kúrára.

Azok is elismeréssel tapsoltak Szirtes Tamás rendezése láttán, akik a körúti színház utóbbi években nyújtott teljesítményét rendre lepontozták. Az operaház fantomja sikerének fontos tényezője a látvány. Kentaur díszlete a Budapesten kiemelkedően jó, az európai színházi világban csak közepesnek minősíthető színpadtechnika lehetőségeit maximálisan kihasználja. Elegáns, nagyvonalú, az a fajta színpadkép, amely önmagáért tapsot kap, ha fölmegy a függöny.

Az előadásokat természetesen élőzenével játszák, Kocsák Tibor, a színház zenei vezetője végezte a betanítómunka oroszlánrészét. Az operaház fantomja műfajában páratlanul igényes mű, ám Kocsák semmiféle engedményt nem tett.

A hármas (helyenként négyes) szereplőgárda remek. A recenzens igazolhatja, hogy a balgán, olykor alpári eszközökkel sztárolt Király Linda álma, miszerint szeretne majd opera-, mégpedig koloratúrszerepeket is énekelni, nem üres fantazmagória. Az énekesnő hangtartománya imponálóan nagy, a mély és a magas regiszterben is könnyen, erőteljesen szól. Csupán egy jó mesterre lesz szüksége, aki megtanítja ezzel az értékes matériával okosan bánni.

Király Linda Christine-ből érzékeny és esendő alakot formált, s ahogy több előadói rutint szerez, nyilván úgy lesz még árnyaltabb a figura. Raoulként Homonnai Zsoltot hallhattam, a címszerepet Miller Zoltán játszotta. Nincs könnyű helyzetben, mert néha szembetalálkozhat önmagával, egyes estéken Raoul szerepében is színre lép. Azért vállalkozhat erre bravúrra, mert a zenés műfaj valódi sztárjává nőtt, a szó legjobb értelmében. Hangja, énektechnikája szinte hibátlan, a szövege jól érthető, a mozgása energikus és stílusos. De akár ő, akár más öltse föl a Fantom fehér álarcát, a néző ritka élményre számíthat.

Kiállítás

Boldog idők

Modigliani, Soutine és montparnasse-i barátaik

Magyar Zsidó Múzeum kiállítása

Nyitva: 2003. október 19-ig

Festmények, szobrok, grafikákA két évvel ezelőtti - Az emlékezés tájain című - Chagall-kiállítás után újabb nagyszerű tárlattal lepett meg bennünket a Zsidó Múzeum és a budapesti Francia Intézet, a FrancArt kulturális szezon keretében. 80 festmény (olajfestmény vásznon, kartonra ragasztott vásznon vagy enyvezett papíron), 19 grafika (rajz, akvarell, ceruzarajz, tinta, pasztell és gouache), 11 szobor (bronz, réz, gipsz), összesen 110 mű látható őszig. Még egy kis statisztika: az alkotások 1910-1944 között keletkeztek, 44 művésztől valók, akik közül 12-en magyarok. Tehát sem időben, sem térben nincsenek túl messze tőlünk.

A huszadik század elején a jelentős német-zsidó, illetve lengyel-zsidó képzőművészek mellett Párizs demokratikus vonzásába került jó néhány kelet- és közép-európai művész is. A Montmartre-ról ekkortájt költözött át a formák művészetét megújítók második "hulláma" a kevésbé romantikus Montparnasse-re. Odaát a Hajómosoda, a Kaptár jelképezte a műhelyközösséget, a találkozási pontot.

A budapesti kiállítás előtörténetéhez tartozik, hogy februárban hatalmas sorok vártak a Musée du Luxembourg termeiben, hogy bejussanak a Modigliani-gyűjteményhez. Ezt nem lehetett csak úgy Budapestre hozni, idő és anyagiak hiánya miatt sem. "A kiindulópontul szolgáló ötlet ezért már a kezdet kezdetén kettős magvú kiállítássá bővült, Modigliani barátjának, Soutine-nak a műveivel" - mondja Beke László művészettörténész.

Kapóra jött a La Ruche évfordulója is, a "kaptár" elnevezésű, hagyományos fastruktúrájú műteremház gazdag termését nemrégiben mutatta be a Musée du Montparnasse. A La Ruche a Montparnasse-on van, ott, ahol híres kávéházak, például a Coupole vagy a Doˆme vonzotta magához fél Európa művészeit. Történelmi tény, hogy Párizsban 1931-ben 2,7 millió külföldi tartózkodott - a kulturális jelenségek tehát éppoly sokszínű befogadóközönségre is találtak, mint az alkotók voltak, a litván Soutine-tól és a lett Kikoïne-tól a magyar Csáky Józsefig és a svéd születésű Isaak Grunewaldig.

Az irányzatok változatosságát is felmutatja a kiállítás, a képeken megjelennek a radikális avantgárd, a kubizmus, a szürrealizmus és az expresszionizmus jellemzői, de sokaknál nem vegytisztán, hanem különösen, szuggesztíven keverve. A főszereplők: Amedeo Modigliani és Chaï m Soutine, a Montparnasse jelképes figurái, a szenvedés és a szenvedély megtestesítői, az alkotásokba a kín különös, megváltó erővel transzformálódik.

Archipenko, Chagall, Chapiro, Dobrinszky, Pasztor, Epstein, Max Jacob, Zadkine és a magyarok: Csáky, Gertler Tibor, Miklós Gusztáv, Réth Alfréd, Szenes Árpád - lenyűgöző névsor. Ha hosszú is a sor a múzeum előtt, érdemes kivárni, ez ismét olyan kiállítás, amely ritka tünemény a budapesti kínálatban.

Muzsika

Valami fénylik

Schiff András és barátai Eszterházán, 2003. szeptember 12-16. között

Örvendetes fordulat következett be a fertőd-eszterházai Esterházy-kastély dolgában. A kulturális tárca illetékesei belátták, hogy a rekonstrukció nem halasztható tovább. Persze nem fog egyik napról a másikra régi fényében pompázni sem az épületegyüttes, sem a park, de remélhetően szisztematikusan halad az újjáépítés. Végre döntöttek arról is, hogy a kétszer fölépített barokk operaházat, amely az alapokig elpusztult, harmadjára is újjáteremtik. Hogy Eszterháza az 1700-as években Európa egyik kimagasló művészeti központja volt, azt a muzsikus, építész, kultúrtörténész körökben sosem vonták kétségbe, már csak a "bürokratáknak", a hivatali-gazdasági vezetőknek kellett elismerniük páratlan értékét.

A zene ezúttal hatalomnak bizonyult, az 1996 óta folyamatosan szervezett koncertsorozatok mindvégig demonstrálták: ennek a kincsnek nem szabad elvesznie, hanem gyarapodnia kell. Az idén újabb tettel járul e szándékhoz hozzá a Strém Koncert, amely meghívta Fertődre Schiff Andrást (képünkön balra) és barátait, akik szeptember 12. és 16. között hat hangversenyen járulnak hozzá a kastély, mint majdan lehetséges Haydn-központ zenei és tudományos rangjához. Az első esten Schiff mellett Shiokawa Yuuko lép föl.

A japán hegedűművésznő Tokióban született, ötéves kora óta játszik hangszerén, tanulmányait Gidon Krémernél és Végh Sándornál is folytatta. Évek óta állandó koncertpartnere nemcsak Schiffnek, hanem Borisz Pergamenscsikov, illetve Perényi Miklós csellóművészeknek (képünkön jobbra). Most is trióban lépnek föl, Schiff, Shiokawa és Perényi Haydn-, Beethoven- és Schubert-darabokat játszik 12-én és 16-án.

Schiff szólóhangversenyén, 13-án ugyanez a három szerző szerepel, csakúgy, mint a világhírű Quatuor Mosaïques 14-i programján. A vonósnégyes tagjai különféle minőségben ugyan, de mind Nikolaus Harnoncourt nagyszerű együtteséhez, a Concentus Musicus Wienhez kapcsolódnak.

Rendkívül értékes, régi instrumentumokon játszanak, az elsőhegedűs Erich Höbarth egy 1683-as Guarnerin, Andrea Bischof egy, a XVIII. század végén, francia műhelyben készült hegedűn, Anita Mitterer mélyhegedűs egy 1584-es Virghi-violán, Christophe Coin pedig egy 1758-as Testore-csellón muzsikál.

E sorok írója a vorarlbergi Schubertiadén hallott koncert alapján tanúsíthatja, hogy a kvartett hangzása csodálatosan kifinomult. Szeptember 16-án a Quatuor Mosaïques-hoz Perényi Miklós társul. A magyar csellóművész a kamaraformációban méltó társat kap, hiszen Perényi játékánál magával ragadóbb, a földi hívságoktól távolibb, hangjánál átszellemültebb e pillanatban nincs sehol, zenéje maga a katarzis.

film

Ilyen a boksz

Vitathatatlan

Színes, feliratos, amerikai-német filmdráma

Rendezte: Walter Hill

Főszereplők: Wesley Snipes, Ving Rhames, Peter Falk

Forgalmazza: SPI International

Tudták, hogy a sokak által primitív sportnak tartott ökölvívás eredetileg az angol arisztokrácia által űzött s az egyik legnemesebbnek tartott vetélkedés volt? A Vitathatatlan című film - kimondatlanul - ezekbe az időkbe kalauzol vissza.

Az alkotók eredetileg a Tyson-sztoriból szerettek volna filmet forgatni, azt a kérdést boncolgatva, vajon egy élsportoló mennyivel engedhet meg többet magának, mint a társadalom többi tagja. Bár végül teljesen eltávolodtak a Tyson-történettől, a film egyik főhősét, a nemi erőszakért börtönbe kerülő Icemant (Ving Rhames) egyértelműen a botrányos életű ökölvívóról mintázták.

A börtönben, ahol Iceman hatéves büntetését letölteni kényszerül, az ökölvívásnak nagy hagyományai vannak. Az elítéltek csapatát az exmaffiavezér, Mendy Ripstein (Peter Falk) menedzseli, akiről csak annyit tudni, hogy kitűnő kapcsolatai vannak a legfelső körökben, és hogy rengeteg pénze is van, aminek egyébként többen próbálnak a nyomára bukkanni.

A börtön bajnoka, Monroe Hutchen (Wesley Snipes) életfogytiglani büntetését tölti, a szabadulás reménye nélkül. Beletörődött ugyan sorsába, mélyen legbelül azonban nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy ha élete másként alakul, nem állhatna-e most ő a világbajnok Iceman helyében.

Az arrogáns Iceman valóban igazi, profi nehézfiú, aki azonban a show business világában él, és megszokta, hogy bármit megengedhet magának. A való világot az ő esetében éppen a börtön jelenti, ahol kiderül, mennyire életrevaló valójában. E téren nem is okoz csalódást senkinek, először üt, aztán kérdez.

Elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb Monroe-val is szembekerül. Mendy szelíd erőszakkal ráveszi a vezetőséget, hogy engedélyezzenek egy mérkőzést a két férfi között. Icemannek korábbi szabadulást ígér, Hutchennek pénzt, no meg lehetőséget, hogy választ kapjon élete nagy kérdésére, saját magának pedig a mérkőzés rendezése jelenti azt az alkalmat, amit kint, mégoly jó kapcsolatokkal sem tudott volna elintézni.

A mérkőzést a szigorúbb "londoni szabályok" szerint játsszák, amelyek nem hagynak kétséget afelől, hogy melyik játékos a jobb... Ne várjunk hollywoodi limonádét, amiben a végén mindenki jobb ember lesz, és győz az igazság, mert az sokszor csak faramuci módon képes győzni.

Egyéb erényei mellett a három vezető színész zseniális alakításáért is érdemes megnézni a filmet. A Colombo felügyelőként beskatulyázott Falk mintha egész életében maffiavezér lett volna, Rhames és Snipes pedig valódi edzőknél tanulta az ökölvívást, előbbi két éven át - mivel párhuzamosan forgatta a Sonny Liston bokszbajnok életéről szóló filmet is -, utóbbi viszont egyenesen a Lennox Lewist edző Emanuel Stewarddal sajátította el a sportág alapjait.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. szeptember 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére