Devizapiaci ármozgások

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. szeptember 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 65. számában (2003. szeptember 1.)
Az alábbi táblázatokkal, illetve grafikonokkal a Cégvezetés lapzártáját megelőző hónapot jellemző devizapiaci ármozgásokat mutatjuk be. Az irányadó árfolyamokat, a tőzsdeindexeket, a kamatokat és a nyersanyagárakat tájékoztató jelleggel közöljük.

A forint árfolyama továbbra is igen változatosan alakult az intervenciós sávon belül, holott a nyári időszakokban egyáltalán nem jellemző a volatilitás. Az európai devizával szemben 258 és 268 között helyezkedett az elmúlt időszakban, vagyis július közepétől augusztus közepéig. Ebben az időszakban a forint fokozatosan erősödött, s augusztus közepére érte el a 258-as szintet.

A hazai deviza erősödése egyrészről azért következhetett be, mert a forint és az euró kamatkülönbözetéből származó "könnyű" nyereség annak ellenére a forint vásárlására indította a külföldi befektetőket, hogy a magyar gazdaságban messze nincs minden a helyén. Másrészről 265 EUR/HUF árfolyam fölött eltűnnek a vásárlók, azaz nem igazán akar senki devizahitelt törleszteni, vagy ebben az időben ilyen áron az importszámlát kiegyenlíteni. Sokkal inkább az exportőrök és a spekulánsok jelennek meg ezeken a szinteken, és adják el az eurót forint ellenében.

Az USD/HUF, valamint az EUR/HUF árfolyamváltozása a hazai devizapiacon

2003. július

USD/HUF a bankközi devizapiacon

MNB devizaárfolyamai

legmagasabb

legalacsonyabb

záró

EUR/HUF

USD/HUF

15.

234,45

229,96

233,46

260,70

230,97

16.

236,22

233,27

234,69

262,81

235,79

17.

237,50

233,83

236,55

264,19

235,30

18.

239,04

233,22

235,73

266,30

237,49

21.

236,73

234,52

235,48

266,59

236,23

22.

235,90

234,18

235,61

266,31

234,30

23.

236,55

231,20

232,28

268,90

236,29

24.

234,32

230,45

230,84

267,12

232,60

25.

233,64

228,95

229,76

264,42

230,23

28.

231,07

229,28

229,79

264,85

229,98

29.

233,31

227,77

230,05

263,01

228,41

30.

232,25

228,99

232,05

263,03

229,84

31.

235,36

228,63

235,13

264,41

233,33

2003. augusztus

1.

237,25

233,73

234,17

264,15

236,76

4.

235,16

230,82

231,52

263,53

233,11

5.

231,93

229,76

230,21

262,20

230,99

6.

231,25

228,45

230,85

262,71

230,43

7.

231,47

228,00

229,62

261,00

230,00

8.

230,16

227,34

227,34

259,00

228,56

11.

230,08

227,43

227,77

258,79

229,51

12.

229,16

226,97

228,91

259,13

228,21

13.

230,31

227,16

229,12

258,57

229,84

14.

232,27

228,32

231,55

260,85

230,37

Nem utolsósorban az is segített a forint árfolyamán, hogy a politikai és gazdasági döntéshozók abbahagyták a heti "fecsegést" és nem akarták rábeszélni az embereket a forintra. A leghatásosabb, bevált recept ilyenkor nem a bizonyítvány magyarázása, hanem csendben maradni, és csak a lehető legszükségesebbeket kommentálni.

A forintkamatok nem változtak, amióta a Magyar Nemzeti Bank 200 bázisponttal felemelte az irányadó kamatokat a forint védelmében. Amennyiben a forint árfolyama kiheveri a leértékelést, és visszatér a sáv alja közelébe, úgy a forintkamatok lassú csökkentése várható. A magyar gazdaságról napvilágot látott adatok továbbra sem adnak okot az optimizmusra.

Irányadó bankközi pénzpiaci kamatlábak, valamint határidős dollár-, illetve eurójegyzések

2003. 08. 14.

HUF- kamat %

Repokamatok %

BUBOR %

Állampapír- hozam %

EUR/HUF
FWD

USD/HUF
FWD

passzív

aktív

Overnight

9,30

8,50

10,50

9,33

-

-

-

1 hét

9,50

-

-

9,55

-

260,35

231,40

2 hét

9,45

9,50

-

9,55

-

260,70

231,80

1 hónap

9,45

 

-

9,55

-

261,60

232,85

2 hónap

9,40

-

-

-

-

263,20

234,50

3 hónap

9,40

-

-

9,53

9,32

264,75

236,00

6 hónap

9,35

-

-

9,35

9,32

268,85

240,00

1 év

9,00

-

-

9,12

9,04

275,90

247,00

2 év

-

-

-

-

-

-

-

3 év

-

-

-

-

8,36

-

-

5 év

-

-

-

-

7,97

-

-

10 év

-

-

-

-

7,10

-

-

15 év

-

-

-

-

7,02

-

-

Sem az amerikai (FED), sem az európai (ECB) központi bank nem változtatta meg a kamatokat a vizsgált időszakban. Továbbra is az alacsony kamatoktól várják a gazdaság élénkülését, ami alapvetően egyet jelent a fogyasztás bővülésével.

Nem tudható, hogy az óceánon innen és az óceánon túl létezik-e forgatókönyv arra nézve, hogy mi a teendő, ha az alacsony kamatoktól mégse indul be a gazdaság, ahogyan ezt a japán példa is bizonyítja, ahol több éve lényegében 0 százalék a kamat. A gazdaságot pedig be kell indítani, mert a recesszió súlyos károkat okozhat, nem beszélve a négy évente esedékes választások tétjéről a hatalmon lévők számára.

A British Bankers Association bankközi kamatai (libor)

2003. augusztus 14-én

USD

GBP

CAD

CHF

JPY

EUR

 1 hónap

1,11000

3,46734

3,01500

0,24000

0,04188

2,14792

 2 hónap

1,12000

3,48250

2,94833

0,25833

0,04875

2,15958

 3 hónap

1,10000

3,50000

2,93000

0,27500

0,05313

2,16529

 6 hónap

1,19000

3,58063

2,90000

0,32333

0,06688

2,19317

 9 hónap

1,27000

3,71109

2,90000

0,36000

0,08125

2,23943

12 hónap

1,39000

3,85047

2,95667

0,40500

0,08813

2,30318

Forrás: MONEYLINE

A stagnálást jól tükrözik a tőzsdemutatók is. Lényegében változatlanok az indexek, átmeneti kilengések ugyan előfordulnak, de összességében csendes kereskedés folyik mind az európai, mind a tengerentúli tőzsdéken.

Az árutőzsdén a szója árfolyama, annak ellenére, hogy Európában az aszály meglehetős károkat okozott, nem emelkedett 650-nél tovább, hanem egészen 510/520-ig gyengült. Ennek az a legfőbb oka, hogy az Egyesült Államokban a jelentősebb szójatermelő területeken kedvező volt az időjárás.

A főbb részvénytőzsdék indexei

júl. 15.- aug. 14.

DJIA
NEW YORK

SPX
NEW YORK

DAX
FRANKFURT

CAC-40
PÁRIZS

NIKKEI
TOKIÓ

BUX
BUDAPEST

nyitó ár

9 197

998

3 220

3 143

8 941

8 128

maximum

9 352

1 015

3 404

3 228

10 070

8 156

minimum

8 970

962

3 119

3 008

8 846

7 687

záró ár

9 253

1 011

3 389

3 190

9 755

7 981

változás %

0,61

1,30

5,25

1,50

9,10

-1,81

Forrás: MONEYLINE

Az euró június közepén elkezdődött korrekciója az amerikai dollárral szemben továbbra is a legfőbb téma a piacon. Az elmúlt időszakban az EUR/USD árfolyam 1,12 és 1,15 között helyezkedett el. Az euró erősödése egyelőre megállt, a 2002 eleje óta tartó trend nem folytatódik.

Mindenképpen figyelemre méltó tény, hogy az EUR/USD a korrekció következtében nem lépte át az 1,1150-es szintet lefelé, vagyis az euró gyengülése megállt ezeken a szinteken. Természetesen messzemenő következtetéseket nem lehet levonni ebből a jövőre nézve, de egy újabb jel, hogy az euró ismét elindulhat a további erősödés útján, valamikor az ősz folyamán várható.

Nyersanyagár-változások a főbb árutőzsdéken

júl. 15.- aug. 14.

NYERSOLAJ NEW YORK USD/barrel

ARANY NEW YORK USD/uncia

KUKORICA CHICAGO cent/bushel

BÚZA CHICAGO cent/bushel

SZÓJA CHICAGO cent/bushel

KÁVÉ NEW YORK USD/lb

nyitó ár

31,31

347,5

211,0

327,5

527,0

63,00

maximum

32,85

368,8

232,5

385,0

551,0

66,75

minimum

29,17

340,6

209,5

313,0

507,0

58,80

záró ár

30,64

362,3

229,0

381,0

548,0

60,45

változás %

-2,14

4,26

8,53

16,34

3,98

-4,05

Forrás: MONEYLINE

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. szeptember 1.) vegye figyelembe!