A forintpiac befektetői szemmel

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. szeptember 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 65. számában (2003. szeptember 1.)
Az év közepe óta mozgékonyak a honi pénzpiacok, zavarossá vált a forint helyzete, óriási kamatemelkedést élt át a kötvénypiac. E folyamatok azután minden egyéb befektetési célpiacot is alapvetően átformáltak. Az elemzők is bizonytalanok abban, hogy a központi intézkedéseknek vagy a piac önszabályozásának lesz-e nagyobb szerepe a konszolidálásban.

Számottevő erősödés hosszú távon képzelhető el

A forint, amióta konvertibilissá (szabadon átválthatóvá) vált, és árfolyamsávját plusz/mínusz tizenöt százalékra bővítették, jellemzően a sáv erősebbik szélén tanyázott. Vagyis túlzottan erős volt, sőt az idén januárban már olyannyira feszegette az árfolyamsáv határait, hogy csak a jegybank kétszeri, száz bázispontos kamatcsökkentése riasztotta el a mindenáron forintot venni szándékozókat. A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) még így is interveniálnia kellett, s igen sok eurót vett a piacon. Ehhez képest sokan meglepődhettek, amikor látszólag minden ok nélkül május végén-június elején a forint hirtelen drasztikusan gyengülni kezdett.

Júniusi dráma

Valójában ez nem is volt annyira magyarázat nélküli esemény, sőt a riasztó makrogazdasági adatok miatt a honi fizetőeszköz árfolyamának már régóta esnie kellett volna. A Magyar Nemzeti Bank úgynevezett csendes intervenciójával hónapokon keresztül képes volt tartani a forint árfolyamát. Ugyanis a januárban kényszerűen összevásárolt eurót a jegybank 245 forintos áron folyamatosan eladta a piacon. Hiába akadtak volna szép számmal forinteladók, a jegybank eurókínálata (azaz forintkereslete) felszívta a forintgyengítésre már alkalmas mennyiséget. Amikor az MNB felhagyott a forintvásárlással – és ezt egyik tanulmányában publikálta is –, a piac rádöbbent, hogy eddig csak azért nem esett az árfolyam, mert volt egy nagy vevő. E felismerésre azonnal "bezúdult" a forint.

Ezen időponttól datálhatók a kormány és a jegybank ad hoc jellegű, összességében immár saját maguk által is hibásnak minősített akciói. A kormány korábban is előszeretettel hangoztatta, hogy a gyengébb forintot tartja kívánatosnak. Ezt elsősorban az exportőrök lobbija erőltethette, hogy ezáltal az euróban vagy dollárban realizált jövedelmek többet érjenek, illetve versenyképesebbé váljanak a magyar áruk. A Pénzügyminisztérium és a jegybank végül június 4-én teljes egyetértésben a 76 milliárd forintos megszorítási csomag mellé az intervenciós sáv gyenge irányba történő eltolását jelentette be, utóbbival gyakorlatilag azt deklarálta, hogy a forint a jövőben nem lehet erősebb, mint 240 euró/forint. Amúgy semmi egyéb értelme nem lett volna a kereknek éppen nem mondható új sávközépnek, hiszen 276,1 forintról 282,36 forintra változott a centrum. Ehhez képest kell számolni a plusz/mínusz 15 százalékot, vagyis a jegybank akkor interveniál, ha az erős oldalon az euró már csak 240,01 forintot ér, vagy ha a gyenge oldalon az eurót 324,71 forintért adják-veszik.

Félreértések sorozata

Az intézkedéscsomag hatásait a döntéshozók rosszul mérték fel, vélhetően azt remélték, hogy a rossz egyensúlyi számok miatt az elemzők által már sokszor követelt megszorítást jobban üdvözli a piac, a sáveltolásnak pedig nem tulajdonít jelentőségét. A döntés kommunikációja azonban egészen siralmasra sikeredett. A piac nem értette a sávközép eltolását. A valójában érdektelen, pszichológiai célokat szolgáló (exportőröket nyugtató) lépést nehéz is volt megmagyarázni, ha figyelembe vesszük, hogy a jegybank folyamatosan 250 forintos árfolyamcélról beszél, ám eközben ennél gyengébb forint (253 volt az intézkedés előtti szint) ismeretében gyengítő lépést eszközöl. A külföldi elemzők azt hihették, hogy az új sávközépnek üzenetértéke van: a kormány ezt a szintet látná kívánatosnak az euróövezethez történő csatlakozás idejére, vagy ami még rosszabb, hogy azért kellett eltolni a sávot, mert az már veszélyeztette a nyugodt forintpiaci működést, vagyis a jegybank a gyenge oldalon számít forintellenes támadásra. Ezekről ugyan szó sem volt, de a rosszul kommunikált intézkedés hatására váratlanul, kiszámíthatatlanul reagált a piac is, ami súlyosbította a helyzetet. Mindez leginkább a döntéshozókat lepte meg, mindenesetre a megzavart piacon riadtan kezdték eladni a forintot, a drasztikus, már-már az inflációs célokat veszélyeztető gyengülést végül a jegybank két alkalommal, összesen háromszáz bázispontos kamatemeléssel tudta megállítani. Mindezt akkor, amikor egyidejűleg világszerte kamatcsökkentésekkel élénkítették a gazdaságot a jegybankok, kamatot vágott az amerikai Fed, az angol Bank of England, az euróövezet jegybankja, az ECB, sőt a cseh és a lengyel régiótársak is. Így összességében megnőtt a forintkamatok relatív vonzereje, a hazai háromszáz pontos emelkedés és az európai ötvenpontos vágás együttesen azt jelenti, hogy két hét alatt háromszázötven pontot változott a relatív pozíció.

Az intézkedések összesített hatásaként a jegybank és a kormányzat kreált magának egy problémát (a forint túlzott meggyengülését), amit csak nagyon fájdalmas intézkedésekkel tudott korrigálni.

Megcsappant bizalom

Milyen helyzet is alakult ki a döntéssorozat után pár héttel, vagyis amikorra már nagyjából stabilizálódtak a piacok? Az alapkamat 6,5-ről 9,5 százalékra nőtt, az állampapír-piaci hozamok "elszálltak" (éves szinten 8,6 százalék körüli mértékig), a forint pedig jóval gyengébb szinten, mintegy 260-266 forintos euróáron talált egyensúlyi szintet. Ezek a számszerűsíthető hatások, ám a befektetési piacok szempontjából ennél talán jóval fontosabb, hogy a jegybanki és a kormányzati monetáris, illetve fiskális politika kiszámíthatatlanná vált, a külföldiek bizalma érezhetően megcsappant. Milyen következményei vannak mindennek? A pozitívumokkal kezdve: a forint gyengébb egyensúlyi helyzete javítja az exportőrök helyzetét, ilyenformán támogatja az egyensúlyi mutatók rendbetételét, és a magyar áruk versenyképessége is javult. A magasabb kamatszintnek is van pozitívuma, mert így a hitelkamatok is emelkednek, a magyar gazdaság egyik legnagyobb problémája, a túlfogyasztás stoptáblát kaphat azáltal, hogy megdrágulnak az utóbbi időben talán túlságosan is gyorsan terjedő vásárlási hitelek. Ezek különösen megnehezítették a fogyasztás visszafogása érdekében indított "harcot", ráadásul a növekvő hitellel a fogyasztók a "jövőjüket emésztik föl". Összességében a pozitív hatásokat együttesen úgy lehetne megfogalmazni, hogy egy exportvezérelt növekedés kapott muníciót a fogyasztásvezérelt növekedés rovására. Igen ám, de a 76 milliárdos megszorítási programot azonnal el is tüntette az intézkedéscsomag, hiszen az államnak annyival nagyobb kamatköltséget jelent az emelkedő állampapír-piaci hozamszint, hogy könnyen eltűnhet a megtakarítás. A gyenge forint veszélyezteti az egyetlen makrogazdasági sikerterületet, az inflációt. Az ügyetlen lépéssorozat folyományaként az államnak saját kockázati faktorát, vagyis az iránta megnyilvánuló bizalmatlanságot is meg kell fizetnie, mert csak nagyon magas reálkamatok mellett tudja itt tartani a külföldi forrótőkét, amelynek kimenekülése veszélyesen gyengíthetné a forintot. Nézzük, ezek után milyen hatásokat lehetett tapasztalni a legfontosabb befektetői részpiacokon.

Állampapírpiac

A magyar állampapírpiac júliusban valóságos aranybányává vált. Miközben az európai alapkamat 2 százalék, a magyar 9,5, ezt a hatalmas kamatkülönbözetet természetesen kihasználják a spekulánsok, s ismét érkezik pénz a magyar kötvénypiacra. Az állampapíroknak ilyen környezetben igazság szerint nincs is alternatívájuk. Bárki könnyen belegondolhat, a legbiztosabb (kockázatmentesnek is nevezett) befektetési forma 5 százalék körüli, mindenki által bezsebelhető reálhozamot tartalmaz, 8,6 százalékos éves diszkontkincstárjegy-hozam érhető el 3,6 százalékos inflációs ráta mellett. Sőt, az állampapír-tulajdonosok még ennél is jobban járhatnak, hiszen amint a jegybank végre csökkenteni tudja majd az alapkamatot, és ezáltal az állampapír-piaci hozamok is mérséklődnek, az egyszeri hozamesés az állampapírpiacon az árfolyamok emelkedésével jár. Persze rosszul is lehetett járni, aki ugyanis a hozamok emelkedése előtt már állampapír-tulajdonos volt, az a hozamnövekedésnél árfolyamesést szenvedett el, korábban megvett állampapírjai hirtelen kevesebbet értek. Mindenesetre az állampapírpiacon most Kánaán van, más kérdés, hogy a magyar befektetők ugyan örülhetnek az ingyen mannának, de tudniuk kell, ennek árát is ők fizetik meg, hiszen az államnak a kamatkiadásaira valahonnan elő kell teremteni a pénzt. Összességében azok járnak jól, akik nagyobb arányban részesednek a magas állampapír-piaci hozamok hatásaiból, mint amilyen mértékben részt vesznek a közteherviselésben. Az is jellemző, ahogyan a piac értékítéletet mond egy kamatszintről, hiszen miközben az alapkamat 9,5 százalék, az egyéves dkj-hozam a 8,5 százalékot aligha haladja meg. Ennek üzenete: a piac tökéletesen tudja, hogy "ingyenebédről" van szó, és reálisan alacsonyabb hozam lenne indokolt, ám a magyar pénzügyi rendszer technikai körülményei folytán 8,5 százalék alá nem zuhan a hozamszint. Miről is van szó? A jegybanki alapkamat önmagában nem is olyan hangsúlyos intézményének fő feladata az úgynevezett kamatfolyosó beállítása. A folyosó közepe a jegybanki alapkamat (aktuálisan 9,5 százalék), attól plusz/mínusz egy százalékra tér el az overnight passzív és aktív repokamat, jelen helyzetben 8,5-10,5 százalék. A kereskedelmi bankok a jegybanknál tarthatják fölös forrásaikat, és az overnight passzív repokamatot kapják meg e pénz után, avagy pénzt kölcsönözhetnek is a jegybanktól, és ezért az overnight aktív repokamatot kell megfizetniük. Ha tehát az állampapír-piaci kamat 8,5 százalék alá zuhanna, a kereskedelmi bankok úgy dönthetnek, hogy nem vesznek állampapírt, inkább odaadják pénzüket az állam egy másik reprezentánsának, a jegybanknak, bezsebelve így a 8,5 százalékot. Természetesen e gondolatmenetben az időtáv szerepét elhagytuk, ugyanis az overnight kamat egyik napról a másikra megváltozhat, ám a megvett állampapír a futamidőre garantálja a hozamot. Mindenesetre ennek ellenére is a passzív repo egyfajta technikai támaszt jelent.

Befektetési alapok

A befektetési alapok piacán mind a két domináns változás, így a kamatok emelkedése és a forint meggyengülése is azonnal nyomon követhető az egyes alapok teljesítményében. Hozamemelkedés és forintgyengülés idején az állampapírba fektető kötvényalapok (az összes befektetési alapban kezelt vagyon kétharmada ilyen konstrukcióban van) nettó eszközértéke hirtelen megcsappan, mert azt a portfólióban levő állampapírok árfolyama alapján kalkulálják. Hasonló trend érvényesül a piac ötödét jelentő pénzpiaci alapoknál is, igaz, a rövidebb futamidejű instrumentumokat tartalmazó pénzpiaci alapoknál e hatás visszafogottabb. A paletta másik végén helyezkednek el a nemzetközi alapok, hiszen ezek eszközei devizában, denominált részvényekben és kötvényekben fekszenek, így a gyengébb forint idején forintban kifejezve azonnal többet ér a portfólió. Természetesen az ésszerű befektetői magatartás az lenne, hogy a kamatemelkedés miatt a nagy hozamígéret fejében kötvényalapokat kellene venni, a nemzetközi alapokkal profitot realizálni, azaz el kellene adni őket (feltéve persze, hogy a forint korrekciójára és nem további gyengülésére játsszunk), hiszen ismét van tere a forint erősödésének. A rövid távú múltbeli események hatására döntő befektetők meglepő módon mégsem ezt teszik, hanem furcsa pszichológiai hatásként, vagy egyszerűen a kellő ismeretek hiánya miatt a kötvényalapokat adják el és a nemzetközi alapokat veszik. Vagyis az a hatás, hogy egy alap nettó eszközértéke csökkent, további eladásokat indukál, noha a csökkenés éppen egy gyors növekedés lehetőségét teremtette meg.

A jegybanki alapkamat alakulása (százalék)

2003. június 19-től

9,50

2003. június 11-től

7,50

2003. január 17-től

6,50

2003. január 16-tól

7,50

2002. december 17-től

8,50

2002. november 19-től

9,00

2002. július 9-től

9,50

2002. május 22-től

9,00

2002. február 19-től

8,50

2002. január 22-től

9,00

2002. január 8-tól

9,50

2001. december 11-től

9,75

2001. november 13-tól

10,25

2001. október 25-től

10,75

2001. szeptember 10-től

11,00

2001. július 13-tól

11,25

2000. április 3-tól

11,00

2000. március 1-jétől

12,00

2000. január 20-tól

13,00

Forrás: MNB

Részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde megítélése szempontjából a júniusi intézkedéscsomagot két szemüvegen keresztül lehet nézni. A kamatemelések hatása határozottan negatív, amit az emelések bejelentésekor tapasztalható erőteljes indexesés is jól jelez. A hatásmechanizmus itt egyértelmű. A tökéletesen biztonságos állampapír-piaci hozamok ceteris paribus (egyéb paraméterek változatlansága mellett) magasabbá váltak, ami miatt tőke vándorol a magasabb biztos pénz reményében erre a tőkepiaci szegmensre. Ezen pénzeknek valahonnan el kell jönniük, és amennyiben a részvénypiacról származtak, úgy ehhez részvényeket kellett eladni, a kínálati nyomás pedig áreséshez vezet. Van olyan eset is, amikor valójában nem is volt érezhető tömeges eladás, ám pusztán a paraméterek tankönyvszerű változása miatt csökkenés várható, és a várakozások önbeteljesítő jóslata folytán valóban esnek is az árak.

A másik hatás, az alacsonyabb szinten beállt forintárfolyam már eltérően érintheti az egyes kibocsátókat. Az alapvető összefüggés szerint a gyengébb forint kedvez az exportőröknek, mert idegen devizákban mért exportbevételük forintban kalkulálva többet ér, hasonló megfontolásból rosszat tesz az importőröknek, de mint látni fogjuk, ennél bonyolultabb a képlet. Lehet ugyanis olyan exportőr, amelyik a származtatott piacon jól fedezte dollár-, avagy euróbevételeit, így a forint gyengülése számára közömbös, ám vannak devizaadósságai, amelyeknek terhei a forint meggyengülése miatt súlyosbodtak, azaz összességében még veszít is az ügyön, mert visszafizetési terhei megemelkednek. Mindenesetre alapvető összefüggésként megemlíthető, hogy ha a kamatszint emelkedik, akkor a részvénybefektetésektől elvárt hozamszint is nő, ami nem igazán kedvez az amúgy is kibocsátáshiányos magyar részvénypiacnak. Igaz, ahogy a közgazdaságtanban minden borúval jár derű is, a részvénypiac számára pozitívum, hogy amikor a hitelpiacon a forráshoz jutás drágábbá válik, vagyis emelkedik a kamat, akkor vonzóbbá válik a tőkepiaci forrásbevonás.

Az egyes kibocsátókra mért hatásokat természetesen elsősorban a részvénypiacunkon lassan egyeduralkodóvá váló négy blue chippel (Mol, Matáv, OTP, Richter) érdemes kezdeni. Az OTP Bank azon kevesek egyike, amelyek nem pusztán a forint árfolyamszintje, de a kamatszint kapcsán közvetlenül is érintettek. A magasabb kamatkörnyezetben vonzóbb betéti és folyószámlakamatokat lehet kínálni, sőt általánosságban is elmondható, hogy a kereskedelmi bankok marzslehetőségei mindenképpen nőnek. Mindennek megvan az ára is: rövid távon súlyos veszteség képződik a hozamemelkedés miatt a bankcsoport hatalmas állampapír-portfólióján, sőt a magasabb kamatszint mellett a hitelezés volumene is visszaeshet.

A többi blue chip inkább a forint sávon belüli helyzetén keresztül érezte az intézkedéscsomag hatásait. A Mol számára elvileg több a kellemetlenség, mert a legtöbb tőzsdei kibocsátóval ellentétben ő nem a gyenge forintban érdekelt, hiszen a magas devizahitel-állomány visszafizetése a gyenge forint esetén súlyosabb teher, sőt a Mol orra alá oly sok borsot törő gázüzletág vesztesége is növekszik a magasabb dollárjegyzés esetén. Az importgáz ára dollárhoz kötött, vagyis ha több forintot kell adni a dollárért, akkor a gáz importköltsége forintban kifejezve nő. Szintén a vesztesek között említhető a Matáv. Az üzleti aktivitását döntően Magyarországon kifejtő távközlési cég az erős forintban érdekelt, hiszen költségei és árbevételei szinte kizárólag forintban jelentkeznek, ugyanakkor magas devizahitel-állományához devizakamat-fizetés is párosul, ami ilyenkor forintban nagyobb terhet jelent. Ezt persze ellensúlyozhatja a távközlési cég macedón érdekeltségétől, a Makteltől származó, devizában kimutatott nyereség vagy osztalék a gyenge forint idején forintban többnek tűnik föl.

Az euró és a dollár erősödése ugyanakkor sokat lendített a nagyobb exportőr cégek helyzetén, így a négyes fogat utolsó tagján, a Richterén is. Bár a fejlett pénzügyi kultúrát érvényesítő Richter jellemzően bőven köt fedezeti ügyletet, a cég mindenképpen a gyenge forintban érdekelt (ha másért nem, éppen azért, mert "kötelező" fedezeti ügyleteit jobb árfolyamon tudja megkötni). Utóbbi általánosan is nagyon fontos, a piacok kilengéseit ki kell használni, az exportőr cégeknek nem is nagyon érdemes azon morfondírozniuk, hogy a forint a jövőben tovább gyengül-e, avagy erősödik, kockázatuk csökkentése érdekében mindenképpen érdemes fedezeti ügyletet kötniük, és ezt minél gyengébb forint idején teszik meg, annál jobban járnak. Mindenesetre a gyengülő forint miatt azon cégeknél, amelyek már korábban is megfelelő módon hedzseltek, némi pénzügyi veszteség képződhet, ám az üzemi eredmény forintban kimutatva sokat javul. Ez a Richterre is mindenképpen igaz, amelynek exportja egyébként részben dollár-, részben euróalapú.

Természetesen a fenti okfejtés a többi erős exportőrre is igaz, amelyek többé-kevésbé a hedzspiacon is észrevetetik magukat. Ilyen a gyógyszeripari szektortárs Egis is, illetve a gépipari cégek, a Mezőgép, a NABI és a Rába. Elvileg van még egy magyar kibocsátó, amely erősen érdekelt a gyengébb forintban, a szállodaipari Danubius, hiszen e cég szobaárait euróban adja meg. Emellett az egész magyar idegenforgalom érdekelt a gyengébb forintban, hiszen ilyenkor a nyugati turistáknak olcsóbbá válik Magyarország. A képlet azonban mégsem ennyire egyszerű, mert a szállodaipari cég külföldi tőkebefektetései és devizahitelei miatt egyfajta természetes fedezetet képzett, azaz vannak olyan szegmensei, amelyek éppen a gyenge forinttól szenvednek.

Alternatív befektetési formák

A fenti három blokk alapján leírható a további befektetési célpiacok helyzete is. A magyar lakosság pénzügyi megtakarításaiban még mindig sajnálatosan nagy szerepet játszó bankbetétek kamatai a magasabb kamatkörnyezetben és az állampapírok látható hozamnövekedésével párhuzamosan nőnek. A  bankok azonban szívesen nyerészkednek késleltetett reakcióikkal, így egyáltalán nem jellemző, hogy gyorsan megemelik betéti kamataikat, még ha a kamatkörnyezet amúgy hirtelen meg is változott. Sőt, amikor végre mégis lépnek, akkor is jellemzően az állampapírok ígérnek nagyobb kamatot, annak ellenére, hogy kockázatuk kisebb (az állam visszafizetési garanciáját élvezik). Jellemzően a bankokban az értékpapírpultnál lehet állampapírt venni, és noha a bankok magas marzsokkal dolgoznak (8,6 százalékos állampapír-piaci hozamszintnél nem ritka, hogy 8 százalékos hozammal kínálják a papírt, de csak 9,2 százalékos hozammal veszik vissza), még így is jellemzően sokkal magasabb az elérhető hozam, mint a betétekkel. Valamilyen oknál fogva (sajnos elsősorban az ügyfelek tájékozatlanság miatt), ezt még így is megtehetik, mert vannak vevők a betétekre. A vállalati kötvények kamatai szintén az állampapír-piaci hozamokat követve mozdulnak el, ez a szegmens azonban még mindig nem játszik számottevő szerepet a lakossági megtakarításokban.

Az ingatlan, műtárgy és egyéb alternatív befektetések vonzereje ez idő tájt csökken. Ezeken a piacokon ugyan semminek nem kell önmagában változnia, mégis tőkeelvándorlást okozhat, ha egy "tuti" ingatlanüzletnek már nem a 6, hanem a 8,5-9 százalékos kockázatmentes hozamot kell túlszárnyalnia. Rövid távon persze nem feltétlenül érezhető tőkekivonás, ám a befektetéseiknek újonnan helyet kereső megtakarítók közül többen dönthetnek a legbiztosabb állampapírok mellett.

Veszélyek

Az újonnan kialakult gyengébb forint önmagában még nem veszélyes, hála a nemzetközi dezinflációs folyamatoknak, az inflációs célkitűzések is bizonyára tarthatók lesznek, ugyanakkor értelmét veszítette egy amúgy sem elégséges mértékű megszorítócsomag és elveszett a magyar monetáris politika hitele. Mindezt visszanyerni talán egy erősebb fiskális megszorítócsomaggal lehetne, maga a jegybank azonban csak követő politikát folytathat. Amennyiben a forint stabilizálódik, és a magas reálhozam miatt elegendő külföldi tőke jön be és erősíti a forintot, akkor meg lehet lépni a kívánatos kamatcsökkentést. Ám ha a rossz makroszámok miatt az elemzők továbbra is ostorozzák a gazdaságpolitikát, még akár további alapkamat-emelés is szükségessé válhat. Az igazi veszély abban rejlik, hogy mi van akkor, ha már semmilyen kamatígérettel nem lehet meggátolni a deviza gyengülését, erre ugyanis bőven volt példa az elmúlt öt évben a nemzetközi pénzpiacokon. Az ázsiai kistigrisektől Oroszországon át a dél-amerikai óriásgazdaságokig nyúlnak az ismert példák, azt azonban talán kevesen tudják, hogy a skandináv gazdaságok is hasonló folyamatokat éltek át. A pillanatok alatt elveszített hitelt és bizalmat csak kínosan lassan lehet visszanyerni, de konzekvens és megfelelően kommunikált intézkedéscsomaggal gyorsítható a folyamat. A júniusi eseménysor talán egyetlen pozitívuma, hogy a népszerűségi és rossz értelemben vett politikai célok után a gazdaságot irányítók végre felismerték: hozzá kell nyúlni a tévútra jutott magyar pénzügyi politikához, más kérdés, hogy az első vizsga bukással zárult.

Tőkepiaci hozam- és árfolyamváltozások

 

2003. június 4.

2003. augusztus 4.

Két hónap változásai (%)

Jegybanki alapkamat

6,5

9,5

46,2

3 hónapos referenciahozam

6,43

9,47

47,3

Egy éves referenciahozam

6,5

9,05

39,2

5 éves referenciahozam

6,36

8,13

27,8

BUX-index

8 368,93

8 191,14

-2,1

Mol

5 650

5650

0,0

Matáv

897

832

-7,2

Richter

16 250

17905

10,2

OTP

2 410

2179

-9,6

Forrás: ÁKK Rt., Magyar Tőkepiac

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. szeptember 1.) vegye figyelembe!