Bányagödörből horgásztó

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 64. számában (2003. augusztus 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Becslések szerint legalább négyezer bánya- és kubikgödör, víztározó, illetve vízzel teli munkagödör található az országban. Ezek tulajdonjoga a legtöbb esetben még az elhanyagolt vízpartoknál is rendezetlenebb. A külszíni bányászkodás befejeztével szerencsés esetben akad használója a tónak, leggyakrabban egy horgászegyesület. A legtöbb bányató azonban egyelőre kihasználatlan.

Sokan a zavarosban halásznak

Bányató akkor keletkezik, amikor a külszíni kitermelést befejezik, és a munkagödröt feltölti a talajvíz. A városnyi szocialista lakótelepek építésének időszakában nyitották a legtöbb felszíni kavicsbányát, s ezekből születtek a ma is meglévő legnagyobb tavak. Ezek többségének rekultivációja vagy hasznosítása azóta sem történt meg. Napjainkban ismét sok bányató keletkezik - ezúttal a lakóház- és irodaberuházásokhoz, az épülő sztrádákhoz kell nagy mennyiségben homok, sóder.

Az elmúlt évtizedben a vállalkozók sokasága bérelt olyan területet, ahol kifizetődőnek mutatkozott a bányászkodás. És azért is mind jobb üzlet a külszíni kavicskitermelés, mert - a korábbi rablógazdálkodás miatt - a Dunában már csak apró szemcséjű kavics található, és kotrási tilalom van érvényben.

Jelenleg 1600 - "művelés alól már kikerült" - nyilvántartott bányató van, ezek összterülete 6200 hektár. Több ezer helyen még folyik a kitermelés.

Rendelet már van

A bányagödrök hasznosításával kapcsolatos jogi szabályozás sokáig hiányzott, míg a bányaterületek tulajdonjoga, a használatbavételi jog és a bányászati jog a legtöbb esetben rendezett volt. Lendületet adhat a bányatavak helyzetének megoldásához az a 2000 januárjában megjelent kormányrendelet, amely a hasznosítással kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről intézkedik - vélekedik a környezetvédelmi tárca vezető főtanácsosa, Pék Ildikó. A bányató kifejezést korábban sokan vitatták, az ugyanis nem "létrejön", hanem úgymond "létrehozzák" a bányászati tevékenység során. A 239/2000 (XII. 23.) számú Kormányrendelet definiálta, mit értünk bányatón, és mit kell tenni annak érdekében, hogy a felszín alatti vizeink minőségét megóvhassuk. A legnagyobb változás, hogy vízjogi engedélyezési hatósági jogkörbe kerültek a bányatavak. A kormányrendelet szerint a bányászat befejeztével, a rekultiváció nyomán vízjogi üzemeltetési engedélyt köteles kérni a tulajdonos vagy a tó hasznosítója. Másképpen fogalmazva: ha a bányászati tevékenység során bányató keletkezik, akkor a bányabezárással egyidejűleg a vízügyi igazgatóságnak szakhatóságként, engedélyezési jogkörrel elő kell segítenie a jövőbeni hasznosítást. A terület tulajdonosának kötelezettségei is vannak.

A keletkező bányagödrök eltüntetése, az eredeti állapot helyreállítása megoldhatatlan feladat, mivel a kitermelt sóder semmivel sem pótolható, így a kormányrendelet - érthetően - a hasznosításra helyezi a hangsúlyt.

A jogszabály előkészítése előtt a tavak felmérése évekig tartott. A hasznosítási módok feltérképezése mellett azt vizsgálták, hogy kik a bányatavak kezelői és tulajdonosai. "Csak felében-harmadában sikerült a célunkat megvalósítani" - szögezi le Pék Ildikó. A vízügyi igazgatóságok állapotrögzítő tanulmányokat készítettek a tavakról, kutatták azok felszín alatti vizekre gyakorolt hatását, azután a földnyilvántartásból igyekeztek kideríteni a tulajdoni viszonyokat. Ez a munka még ma is tart. (A felméréskor a földhivatalok, a bányakapitányságok és a tavakat hasznosító egyesületek nyilvántartásaira lehetett támaszkodni, ám ezek ritkán egyeznek.) Az elképzelhetetlen, hogy egy tónak ne legyen tulajdonosa, legfeljebb nem egy, hanem több száz gazdája van. A rendelet előírja, hogy a régi bányatavakra egy évvel a jogszabály hatálybalépése után ki kell adni a vízjogi engedélyt, ha tulajdonosa nyilatkozik arról, milyen hasznosítást tervez. Az engedélyeztetési eljárás a gyakorlatban nagyon lassan halad, sok tulajdonossal meglehetősen nehéz dűlőre jutni. Az új bányák létesítését ezért mostantól szigorúbban szabályozzák, így végre remélhető, hogy legalább azokat rendezett körülmények között zárják majd be.

Az új jogszabály nem akarja megszabni, hogy mi történjen a tavakkal, azt azonban rögzíti, hogy milyen hasznosítás megengedhetetlen. Miután a bányatavaknak nincs frissvíz-forgalmuk, ezért például a nagy tápanyagterheléssel járó intenzív halászatra nem használhatók. A hulladék- és szennyvízelhelyezés is tilos a volt bányaterületeken. A horgászat és a turisztikai hasznosítás viszont megengedett. Feltéve, hogy a kialakított kempingekben, vendéglátóhelyeken keletkező szennyvíz ártalmatlanítása nem helyben, szikkasztással történik, tehát a szennyvizet mindenképpen el kell vezetni a területről.

A hasznosítás egyetlen formája sem kötelező a tulajdonosok számára, csak a terület rendbetételét írja elő a jogszabály, vagyis a tavak rézsűjét kizárólag állékonysági, esztétikai és életvédelmi szempontból kell rendezni. "Egyelőre kevés vízjogi engedélyt adtunk ki, láthatóan még sokan gondolkodnak a számukra megfelelő és megtérülő hasznosítási formán" - sommázza tapasztalatait a főtanácsos, hozzátéve: a tótulajdonosok azzal is tisztában vannak, hogy a rendezési terv megléte nélkülözhetetlen az idegenforgalmi hasznosításhoz és a céltámogatások igénybevételéhez. A kormányzat a természetvédelmi hasznosítást tartaná ideálisnak, követendő mintának. Jó példa erre a Csepel-szigeten található egyik nagy tó, amelynek "helyreállítását" a természetre bízták. Ezen a területen gyönyörű nádas nőtt, már vadkacsák és vidrák is települtek ide. Hasonló példa a "természetes módszer" sikerére a Duna-Ipoly Nemzeti Park két tavának rekultivációja: ma ez a vizes élőhely a park szerves része.

Mezőkövesdnél - a sztrádaépítés "hozományaként" - 17 hektáros tórendszer jött létre, amelyet a természet már birtokba vett. Az ország legmélyebb, 60 méteres tava Rudabányán van, ez, valamint a nyékládházi és a dorogi bányató a hazai búvársport bázisa.

A három évvel ezelőtt napvilágot látott jogszabály szigorúan szankcionálja azt a tótulajdonost, aki vízjogi engedély és hasznosítási terv nélkül üzemeltet valamilyen vízügyi létesítményt. Igaz, a bírságolásra a gyakorlatban még ritkán akad példa. A Budapesti Vízügyi Igazgatóság 150 felszólító levelet küldött ki a tulajdonosoknak, ám harmaduk még válaszra se méltatta a hatóságot.

A bányató tulajdonosának a tó alatti meder gazdája tekintendő, aki bárki lehet. A víz azonban nem kerül a meder tulajdonosának a birtokába, az elméletileg a kincstári vagyon része, gyakorlatilag pedig a természeté, hiszen például az is előfordulhat, hogy - a felszín alatti vízkészletek csökkenése miatt - egyszer csak kiszárad a bányató.

A földterület, amelyen bányató alakult ki, megvásárolható vagy bérelhető.

Örvendetes, hogy az ország több pontján számos rekreációs látványtó létesült. Tahy Ágnes, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság csoportvezetője szerint ennek az az oka, hogy egyre több lovaglással, üdültetéssel foglalkozó vállalkozásnak van szüksége természetes vízre és vizes élőhelyre. Az ilyen igényeket szigorú feltételek mellett akceptálják.

Sóder helyett salak

Azokon a területeken eleve kizárt új bánya nyitása, ahol veszélybe kerülhet a felszín alatti vízbázis. A vízkitermelő területeken egyáltalán nem lehet kavicsot bányászni, de még azok 500-1000 méteres hidrogeológiai védőövezetén belül sem lehet bányatavat létesíteni.

"Mivel a folyókból és a talajból kitermelt kavicskincs nem megújuló természeti forrás, ezért csak nagyon indokolt esetben volna szabad újabb bányászati engedélyeket kiadni" - javasolja Illés Zoltán, a parlamenti környezetvédelmi bizottság volt elnöke. A német mintát volna célszerű követni: ott az autóutak alapjába 30-40 százalékos arányban salakot kevernek kavics helyett. Salakból idehaza is sok százezer tonna van a meddőhányókban. A tudományos vizsgálatok alapján pedig a nehézfémmentes salakhulladék megfelelő keverési arányban alkalmas a kavics helyettesítésére. Egyébként a kitermelési engedélyek számának drasztikus csökkentése a kavicspiac szereplőinek is érdekében állna, hiszen a piacszűkülés profitnövekedést hozna. Emellett az állam hatékonyabban ellenőrizhetné a kitermelést, így végső soron a nemzeti kavicsvagyon is lassabban apadna. A piacról kiszorulók sem járnának rosszul, hiszen átállhatnának a salakfuvarozásra. Az új üzletággal újabb munkahelyek teremthetők, sőt az alapanyag folyamatos bevizsgálása a tudományos műhelyeknek is megbízásokat adna.

Megnyugtatóan csak akkor oldható meg az elhagyott munkagödrök hasznosítása, ha a környezetvédelmi tárca országos programot ír ki a bányatavak rekultivációjára. Az állami tulajdonú bányató rekultivációja vagy rekreációs hasznosítása elvileg egyébként is az állam feladata. Ezek a gödrök általában lakott települések közelében fekszenek, így a vízfolyásokon keresztül könnyen szennyeződhetnek. Ez pedig gyakorlatilag megöli a tavakat, amelyek a turizmus fontos csomópontjaiként, némi állami ráfordítással akár pénzt is termelhetnének. Ezért is kellene átalakítani a környezetvédelmi beruházások finanszírozását - állítja Illés, és fel is vázol egy lehetséges megoldást: a magántulajdonban lévő bányatavaknál kamatmentes hitelkonstrukcióra volna szükség, öt év türelmi idő után válna esedékessé a hiteltörlesztés, míg az állami kézben lévő tavak hasznosítását vissza nem térítendő támogatással lehetne elősegíteni.

A környezetvédelmi beruházásokra szánt állami pénzeket külön - vagy egy új ökobankban, vagy valamelyik kereskedelmi bank önálló üzletágában - kellene kezelni. E területre - a környezetvédelmi és vízügyi tárcán keresztül - évente 35-40 milliárd forint áramlik. Ennek töredékét fordíthatnák a bányatavak rekultivációjára, ám ez a kevés is több milliárd forint. Természetesen csak olyan vizek turisztikai hasznosítása jöhetne szóba, amelyeknél van esély arra, hogy a hitel 8-10 év alatt megtérül.

Ma már számolhatunk uniós támogatásokkal is; ha volna országos program a rekultivációra, akár a kohéziós alapból, akár más forrásokból lehívhatnánk több száz millió eurót. Mindez majdnem "talált pénz", hiszen Magyarországnak csupán egyharmad önrésszel kell beszállnia. A feladat tehát adott. Illés szerint semmiképp sem szabad elaprózni az uniós forrásokat egy-egy tóra! Kizárólag egy országos program, nemzeti pályázati rendszer alkalmas arra, hogy - vállalkozók bevonásával - felgyorsuljon a bányatavak hasznosítása.

A zöldek aggodalmai

Környezetvédők a bányatavakra úgy tekintenek, mint sebhelyekre, amelyeken keresztül könnyen bejut a szennyeződés a talajvízbe; a tóvíz állandó kapcsolatban van a felszín alatti vízkészlettel, amely sokkal érzékenyebb, mint a felszíni. Ezért a zöldek sohasem támogatták bányatavak nyitását, bár azzal maguk is tisztában vannak, hogy a külszíni sóderkitermelés kisebb környezeti kárt okoz, mint a folyókban végzett.

Droppa György, a Duna Kör ügyvezetője szerint a számos kitermelő vállalkozást úgy alapítják, hogy mire befejezi a bányászkodást, "tönkre is megy". Ezek a trükkök más területeken is működnek: gyakran a kikötőrendezés, mederkotrás célja sem egyéb, mint engedély nélküli sóderszerzés. Máskor meg gázlók helyreállítása miatt kérnek engedélyt folyókotrásra, ám gyakran az indokoltnál sokkal több anyagot szednek ki.

Az elhanyagolt és szemétteleppé züllesztett bányatavak elszaporodása miatt a szakszerű rehabilitáció nagyon fontos. Szerencsére a hulladéklerakóvá vált gödrök hasznosítására is akadnak jó példák: a szigetközi Tarnózseli határában és Solton is található egy-egy tó, amelyet bűzös szeméttelepből alakítottak tetszetős horgászparadicsommá. A partokat rendezték, árnyékolónövényzetet ültettek köréjük, és halakat telepítettek a vízbe. Ez a munka azonban sokkal többe került, mintha eleve halastóvá fejlesztették volna a gödröket.

A bányatavak rendezése, hasznosítása azért sem várathat magára, mert mind többen lelik halálukat az elhanyagolt, kiépítetlen, vízzel telt munkagödrökben.

Nyilvántartott bányatavak

Vízügyi igazgatóságok

Nyilvántartott bányatavak száma

Területek (ha)

Fajlagos ter. (ha/db)

Terület, javított (ha)

Fajlagos ter. (ha/db)

Észak-Dunántúli

647

496,0

0,77

496,0

0,8

Közép-Duna-völgyi

453

2275,6

5,02

2275,6

5,0

Alsó-Duna-völgyi

3

12,6

4,20

12,6

4,2

Közép-Dunántúli

62

721,8

11,64

721,8

11,6

Dél-Dunántúli

45

230,1

5,11

230,1

5,1

Nyugat-Dunántúli

108

511,8

4,74

511,8

4,7

Felső-Tisza-vidéki

19

29,5

1,55

29,5

1,6

Észak-magyarországi

174

1319,2

7,58

1319,2

7,6

Tiszántúli

13

287,0

22,07

287,0

22,1

Közép-Tisza-vidéki

16

81,7

5,10

81,7

5,1

Alsó-Tisza-vidéki

18

34.6

1,92

110,0

6,1

Körös-vidéki

30

180,5

6,02

180,5

6,0

Összesen:

1588

6180,3

3,89

6255,7

3,94

Forrás: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. augusztus 1.) vegye figyelembe!

} Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére